Petőfi Népe, 1980. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-06 / 183. szám

SAKK SPORT• SPORT • SPORT GO-KART Jól vizsgázott a BÁCSÉP SC új pályája Boros László két versenyszámban győzött • Boros László átveszi a* nagy* díjat Szecsei Ambrustól, a BÁCSÉP SC ügyvezető elnökétől. Huszonhárom egyesület száz­huszonhat versenyzője vett részt szombaton és vasárnap a Kecske­méten rendezett országos bajnok­ság negyedik futamában. A ver­seny résztvevőit és a mintegy tíz­ezer főnyi közönséget Kertész Gábor, a BÁCSÉP SC elnöke kö­szöntötte az egyesület új go-kart- sladionjában, majd megnyitotta a versenyt. A pálya, a nagyszámú mezőny egyöntetű megállapítása szerint remekül vizsgázott. Nemcsak a versenyzők, de a jelen levő szak­emberek is elismeréssel nyilat­koztak az új' létesítményről. A verseny a várakozásnak és a remek feltételeknek megfelelő nagy és igen kiegyensúlyozott küzdelmét hozott. A kecskemé­tiek közül elsősorban a fiatal, és igen tehetséges Boros László ér­demel dicséretet, aki a nemzet­közi licences géposztályban és a BÁCSÉP SC nagydíjas versenyé­ben is az élen végzett. A kétnapos verseny eredmé­nyei: 50 köbcentiméteres széria ifjúsági géposztály: (19 induló): 1. Cserép Tibor (Veszprémi Vo­lán), 2, 2. Magyar Róbert (Győri Volán) 4, 3. Balogh Zsolt (Kecske­méti Spartacus) 6, 4. Lachmann István (Győri Volán) 8, 5. Nédics Péter (Debreceni AFIT) 9, 6. If­jú Faragó Szabó András (Volán­busz) 11 ponttal. .50 köbcentiméteres speciál if­júsági géposztály (5 induló): 1. Lengyel Attila (Veszprémi Volán) 0, 2. Térmeg Sándor (Veszprémi- Volán) 4, 3. Szigetvári Mátyás (Debreceni Spartacus) 6, 4. Kiss Csaba (Gépipari Spartacus) 9, 5. Nédics István (Debreceni AFIT) 10 ponttal. 125 köbcéntis széria géposztály (36 induló): 1. Ifjú Győri Antal (EPGÉP SE) 0, 2. Lachmann Béla 0, 3. Mészáros István (Dunaújvá­rosi Volán) 0, 4. Gombár' István (Debreceni Spartacus) 6, 5. yámo- si László (Debreceni Spartacus) 6, 6. Klimag Gábor (Szarvasi Vas- és Fémipari Szövetkezet) 6 pont­tal. 250 köbcentis széria géposztály (13 induló): 1. Bognár Csaba (Gépipari Spartacus SE) 0, 2. No­vak István (BKV Előre) 2, 3. Sutyinszki Márton (Szarvasi Vas- és Fémipari Szövetkezet) 6, 4. Kecskeméti . József (Kecskeméti Spartacus) 8, 5. Losonczy István (Győri AFIT) 10, 6. Tatos István (Nyíregyházi MGF) 12 ponttal. Nemzeti licences géposztály (18 induló): 1. Dancsi István (Győri Volán) 0, 2. Halmi József (Nagy­kőrösi MHSZ) 5, 3. Tarr József (Dunaújvárosi Volán) 6, 4. Rózsi Béla (BÁCSÉP SC) 6, 5. Farkas Tibor-. (Kecskeméti Spartacus) 8, Q. Tóth Tibor (IKARUS Alba Re­gia) 10 ponttal. Nemzetközi licences géposztály (38 induló): 1. Boros László (BÁCSÉP SC) 0, 2. Kés jár Csa­ba (Volánbusz) 0, 3. Kemény Gá­bor (BÁCSÉP SC), 2, 4. Ifjú Nagy László (Győri Volán) 4, 5. Ifjú Sebestyén Ferenc (IKARUS Al­ba Regia) 6, 6. Béke Zoltán (Győ­ri AFIT) 6 ponttal. Tormási At­tila (BÁCSÉP SC) a 8. helyen végzett 7 ponttal. A BÁCSÉP SC által kiírt nagy­díjért két egyesület öt versenyző­je nevezett. A 15 körös futam végeredménye: 1. Boros László, 2. Scheffer Gábor (IKARUS Álba Rcgia), 3. Ifjú Sebestyén Ferenc, 4. Tormási Attila, 5. Tarró Ist­ván (IKARUS Alba Regia). Az ünnepélyes eredményhirde­tés alkalmával a díjakat Szecsei Ambrus, a BÁCSÉP SC ügyve­zető elnöke, és Dvorszky Nándor, a go-kartbizottság vezetője adta át. B. I. • Dr. Kemény Gábor az előkelő harmadik helyen végzett a nem­zetközi licences géposztályban. • Tormási Attila (BÁCSÉP SC) 10-es számmal, nagy versenyt vívott a vetélytársakkal: (Banczik István felvételei.) . Hét olimpia bajnokai a Népstadionban? Ovett, Wells, Simeoni indulása már biztos a Budapest-nagydíjon Kedden délelőtt tengerentúli telefonhívást kapott a Budapest- nagydíj nemzetközi atlétikai ver­seny szervező bizottsága: A1 Oer­ter, az amerikaiak négyszeres diszikoszvezető olimpiai bajnoka jelentkezett be, s közölte, hogy idén is szívesen részt venne az 'egyre népszerűbb viadalon. Jöve­tele párját ritkító eseménynek számítana, hiszen így augusztus 11-én este a Népstadionban nem kevesebb, mint hét olimpia baj­nokai adnának randevút egymás­nak. A veterán amerikai dobó képviselné Melbournet, Rómát, Tokiót és Mexikót, a nyugatné­met női magasugró Meyfarth a müncheni győzteseket, az ameri­kai Moses (400 gát), az új-zélandi Walker (1500), a lengyel Wszola (magasugrás), a jamaicai Quarrie (200 m), Németh Miklós (gerely­hajítás) és nem utolsósorban az 1978-as első Budapest-nagydíjas győztes Mac Wilkins Montreal aranyérmeseit, végül a legújabb dobogósok társaságát a brit Ovett (8Q0), honfitársa Alan Wells (100 m) továbbá az olasz Simeoni (női magasugrás). A lista még így sem teljes — pedig már eddig is iga­zán tekintélyes —, hiszen nem esett szó a szocialista országokat képviselő mezőnyről, a moszkvai olimpiai bajnokok soráról, akik­nek budapesti szereplése csak at­tól függ, hogy a jövő hétfői buda­pesti gáláig nem szenvednek-e sé­rülést, illetve kipihenik-e a moszkvai küzdelmek fáradságait. Az előjelek szerint a legszín­vonalasabb versenyszám a férfi és a női 100 méteres síkfutás, a férfi 1500 méteres síkfutás, továbbá a férfi diiszkoszvetés lehet, ám az erősorrend a hátralevő napokban jelentősen változhat, hiszen újabb és újabb telefonhívások, táviratok várhatók. A Budapest-nagydíj szervező bizottsága az olimpiai versenynapok alatt mintegy fél­száz tárgyaláson képviseltette magát, úgy tűnik az előkészületi hajrá sikeres volt. (MTI) MA: LABDARÚGÁS ' Előkészületi mérkőzés: Kecs­keméti SC—Szarvasi Főisk.. Spart. Kecskemét, Széktói Stadion, 16 óra. FOGATHAJTÁS Gyenge szereplés a második fordulóban Összesítésben az ezüstérem jutott megyénknek Huszonnégy fogat részvételével rendezték meg Palotáson a 'kettes­foga thaj tó-bajnokság második, egyben befejező fordulóját. Az országos bajnokság második for­dulójára, amint Váczi Ernő, a versenybíróság vezetője tájékoz­tatott bennünket felfűtött ver­senyzői idegállapotban, nagy kül­deni akarás közepette került sor, igen gyér érdeklődés mellett. Az eredmények, bemutatás-díj- hajtás: 1. Bozsik József (Tápió- szentmárton) 23, 2. Tóth Baranyi Sándorné (kecskeméti Magyar— Szovjet Barátság Tsz) 24, 3. Musz­kán István (Abádszalók) 29, 4. Szegedi Gábor (Kiskunhalasi Ha­tárőr Dózsa) 29, 5. Boros Péter (Szilvásvárad) 32, 6. Kelemen Bé­la (Szilvásvárad) 37 ponttal. Maratonhajtás (három szakasz­ban, 15 kilométeres távon, a „C” szakaszon hat akadállyal nehezí­tett terepen bonyolódott a küzde­lem): 1—3. Mega János (Palotás) 0, Muszkán István 0, Palcsó Zol­tán (Endrefalva) 0,*4—5. Liskány András (Nyírgyeháza), Szabó Eri­ka (Orgovány) 1—1 ponttgl, 6. Berka János (Bogyiszló) 2, Boros Péter 2, Bozsik József 2 ponttal. A terepen hat fogatot zártak ki, egy a fogatkerékráf leesése miatt fel­adta. Akadályhajtás (18 szellemesen épített, a, közönség számára lát­ványos, a versenyzőknek sikerél­ményt nyújtó, jó vonalvezetésű pályán): 1. Muszkán István 0 hi­baponttal (149 másodperc alatt), 2. Berka János 0 (157 mp), 3. Bo­zsik József 0 (161 mp), 4. Kelemen Béla 0 (167 mp), 5. Palcsó Zoltán 10 (155 mp), 6. Varga György (Me- zőszilas) 10 (160 mp) ponttal. Tóth Baranyi Sándorné lovai harmad­szori kísérletre sem mentek át. a vizesárkon, ezért a szabályok ér­telmében kizárták a versenyből. Az' országos bajnokság második fordulónak összetett versenyében az alábbi sorrend alakult ki: 1. Bozsik József 25, 2. Muszkán Ist­ván 29, 3. Berka János 42, 4. Bo­ros Péter 44, 5. Liskány András 48, 6. Szabó Erika (kellemes meg­lepetés!) 50 ponttal. Csapatban; 1. Szabolcs-Szatmár megye 144,5, 2. Nógrád megye 154, 3. Heves me­gye 227, 4. Rács-Kiskun megye (Tóth Baranyi Sándorné, Szegedi Gábor, Herczeg Gábor) 293 pont­tal. Két csapattagunk a marato- non, egy pedig akadályhajtásban hibázott. Á Magyar Népköztársaság ket- tesfogathajtó-bajnokságának ösz- szesített végeredménye a lezajlott' két forduló alapján, egyéni baj­nok: Bozsik József 650, 2. Tóth Baranyi Sándorné 350, 3. Muszkán István 300, 4. Berka János és Kovácsev József 250—250 ponttal, 6. Boros Péter és Herczeg Gábor 200—200 ponttal, 8. Liskány And­rás és Szegedi Gábor 150—150 ponttal, 10. Mészáros Mihály (Bácsalmás) és Szabó Erika 100— 100 ponttal. Csapatban, bajnok: Szabolcs-Szatmár megye 1200, 2. Bács-Kiskun 1100, 3. Heves me­gye 900, 4. Pest megye és Nógrád megye 600—600. ponttal, 6. Tolna megye 300 ponttal. A 'bajnokság értékelésére még visszatérünk. Jól szerepeltek,a BA CSÉP SC versenyzői Egerben A már hagyományosnak számító- ver­senysorozat keretében az idén is meg­rendezésre kerültek, az „AGRIA” *80 sakk verseny küzdelmei Egerben. A résztvevők három kategóriában vetél­kedtek. Megyénket a ^BÁCSÉP SC ver­senyzői képviselték. , A mesterdsoportban Salánki Endre mesterjelölt indult, s sikerrel szerepelt; A csoport végeredménye: Élő-pont 1. Hradeczky Tamás m. 2405 9,5. 2. Karsa László m. 2410 9 3. Gyantár György m. (jugoszláv) 2300 8 4. Mészáros András mj. 2300 8 5. Salánki Endre mj. 2235 6.5 6. Káposztás Miklós m. 2405 6 7. Nach Edgar m. (román) 2330 6 8. Fodré Sándor mj. 2265 5.5 9. Havasi János m. 2315 5 10. Terebesi Zoltán m. 2250 5 11. Bóna Andor mj. 2235 4.5 12. Dr. Gara György mj. 2180 3.5 13. Sándor Tamás mj. 2125 1.5 A mesterjelölt! csoportban Molnár Zoltán mj. képviselte a BÁCSÉP SC színeit. A versenyt megnyerte 13 játsz­mából szerzett 10 pontjával. Sápi ^Jász­berény) 9 és Dirk Leg ahn (NSZK) 8,5 stb. előtt. A versenyek sportszerű légkörben, kellemes környezetben és kifogástalan rendezés mellett zajlottak le. . Az egri „AGRIA ’80” mj. versenyé­nek győztese, a kecskeméti Molnár Zoltán egyik szép játszmáját mutatjuk be a következőkben: Mikó Sándor mj. Molnár Zoltán mj. (Berettyóújfalu) (BÁCSÉP SC) Eger. 1980. 1. c4 e5 2. Hc3 Hc6 3. g3 f5 4. e3 Hf6 5t Hge2 d5 6. cd: Hd5: 7. Fg2 Hdb4 8. d4 e4 9. Hf4 Fd6 10. Vh5+ Kf8 11. 0—0 FÍ4 12. gf: g6 13. Vh6f Kf7 14. Í3 ef: 15. Ff3: Fe6 16. Fd2 Hd5 17. Bael Hd5e7 18. d5 Hd5: 19. Hd5: Fd5: 20. Fc3 Ff3: 21. Bf3: Vf8 22. Vg5 Bg8 23. VT6+ Ke8 24. Vd6+ He7 25. Bdl Bd8 26. Bd8:f Kd8 27. Bfl g5 28. Bdlf Ke8 29. Khl gf: 30. ef: Bg6 31. Vd7+ KÍ7 32. Bel b6 33. Vc7: Va8f és világos feladta. (0:1) Az olaszországi Abano Termében megkezdődött Portisch Lajos és az NSZK-beli Hübner nk. nm.-k között a sakkvilágbajnok-jelölti középdöntő pá­rosmérkőzés. A következőkben az első két játszmát mutatjuk be: Hübner (NSZK) Portisch (magyar) Abano Terme, 1980. 1. játszma SZICÍLIAI VÉDELEM 1. e4 c5 2. Hf3 d6 3. d4 cd: 4. Hd4: Hf6 5. Hc3 a6 6. Fe3 e5 7. Hf3 Vc7 8. a4 Fe7 9. a5 Hbd7 10. Hd2 Hc5 11. Hd5 Hd5: 12. ed: Ff5 13. Fe2 h6 14. 0—0 0—0 15. b4 Hd7 16. c4 Fg5 17. Fg5: hg: 18. Hb3 HfS 19. Vd2 g4 20. Bfcl Vd7 21. Ve3 Fg6 22. Hd2 Bad8 23. Vg3 Ff5 24. Vh4 Ve7 25. Vg5 Fg6 26. Ve3 Ff5 27. Vg5 Fg6 és dön­tetlenben egyeztek meg. (0,5;0.5). Portisch (magyar) Hübner (NSZK) Abano Terme, 1980. 2. játszma ANGOL MEGNYITÁS 1. c4 e5 2. Hc3 Hf6 3. HÍ3 Hc6 4. g3 Hd4 5. Fg2 Hf3:+ 6. Ff3: Fb4 7. Vb3 Fc5 8. d3 0—0 9. 0—0 c6 10. Fg2 Be8 11. Fd2 Fb6 12. Vc2 h6 13. Ha4 Fc7 14. Baci dS 15. b4 Fd7 16. HC3 Vc8 17. Bfei Fh3 18. Fül a6 19. a4 a5 20. Gbl ab: 21. Bb4: Fa5 22. Bb2 Vc7 23. Bfbl Beb8 24. Bal Hd7 25. He4 Ff5 26. Fe3 Ba6 27. Ff3 Fe4: 28. Fe4: Fb6 29. Fb6: Hb6: 30. e3 Bba8 31. Bb4 B8a7 32. d4 H7 33. Vdl ed: 34. ed: Bb6 35. Bb6: Hb6: 36. Fc2 Hd7 37. Ve2 Hf6 38. Bel Kf8 39. Vd2 és döntetlenben egyeztek meg. (0.5:0,5) A 'párosmérkőzés állása az első két Játszma után 1:1. Gímes György Walter Ildikó országos bajnokságot nyert Hétvégén Tatabányán rendezték az idei országos delfinbajnokságot. Leg­jobban a Dunaújvárosi Kohász fiatal­jai szerepeltek, de nem vallottak szé­gyent a KSC úszói sem. Hat dobogós helyezés mellett még nyolc pontot érő helyezést is sikerült élérni. Egyé­nileg Walter Ildikó és Vince Gábor szerepelt a legjobban. Eredmények: 1970-es korosztály, 50 m pil­langó: 2. Walter Ildikó 36,182. 50 m hát: 4. Walter I. 39,012, 6. Papp Anita 39,35«, 7. Palik Anita 39,376. 100 m mell: 5. Vince Gábor 1,33,433, 2. Walter I. 1,31,569. 4x50 m vegyes: 4. Papp P., Szondy, Walter I., Páli-k. 2,38,876. 50 mell: 2. Vince G. 42,732, 7. Pá- lik A. 43,100. 100 m gyors: 6. Papp A. 1,15,197, 200 m vegyes: 1. Wal­ter I. 2,51,670. 100 m pillangó: 4. Walter I. 1,23,313. • 4x50 m gyorsváltó: 2. Pálik, Papp, Bende, Walter 2,17,364. 3. KSC. 50 m gyors: 4. Walter I. 33,61, 8. Pálik A. 34,81. 100 m hát: 3. Walter I. 1,22,56, 7. Vince G. 1,23,53. 100 m gyors: 7. Papp 5,45,15. Az országos ifjúsági úszóbaj­nokságot Budapestén, a Komjádi uszodában rendezték meg az el­múlt hét végén. Három KSC-úszó indult,^ s közülük Harajka Ró­bert a 100 m fiú mellúszásban ezüstérmet nyert. Sajnos a 200 m-en, ahol az előfutamok során a legjobb időt úszta, a döntőn nem vehetett részt, mert egyik fordulását a fordulóbíró szabály­talannak vélte, s így kizárták. 200 m női vegyes: 10. Kozma I. 2:38,71, 400 m női vegyes: 9. Koz­ma I. 5:33,80. 200 m fiú mellúszás: 7. Bodor 2:40,20. 100 m fiú mellúszás: 2. Harajka 1:10,19, 7. Bodor 1:14,43.. A Petőfi Népe totó-tanácsadója Második forduló háromesélyes mérkőzésekkel A totó 32. heti, augusztus 10-i szel­vényén az NB Il-es bajnokság 16 mér­kőzése található. Az első hat helyen a Középcsoport csapatai, míg a to­vábbi helyekre a Nyugati és a Kele­ti csoport együttesei kerültek. Az el­ső fordulót több együttes sikerrel vet­te, de akadt néhány nem várt ered­mény is. Tippjeink: 1. Bp. Spartacus—SZEOL AK. NB II. Középcsoport. Egyik csapatnak sem sikerült a rajt. A Spartacus Sze­geden a DÉLÉP SC-től, a SZEOL ha­zai pályán a MAV-Előrétől szenve­dett vereséget. Mindketten javítani szeretnének. Tippünk: x. 2. 2. Bem J. SE—22. sz. Volán. NB II. Középcsoport. A két együttes közül a em SE rajtolt jobban. A hazai pá­lyán játszó ceglédieket tartjuk esé­lyesebbeknek. Tippünk: 1.. 3. Kossuth KFSE—Budafoki MTE. NB II. Középcsoport. A vendégek győztek, a hazaiak Dorogon minimá­lis vereséget szenvedtek. Az otthoni pálya őket segíti. Tippünk: 1. x, 4. Balassagyarmati SE—BKV Előre. nNB II. Középcsoport. Itt is vendégek rajtoltak sikeresebben. A hazaiak az elmúlt idényben a Keleti csoportban szerepeltek, nem valami biztatóan. Tippünk: x/l. • 5. Dunaújvárosi Építők—Építők SC. NB II. Középcsoport. A két Építők együttese közül a pestiek bemutatko­zása volt a sikeresebb. A vidéki csa­pat most javíthat. Tippünk: 1. 6. Szegedi Dózsa—BVSC. NB II. Kö- £épcsoport. A Dózsa vesztett, míg a BVSC nagy küzdelemben megszerez­te győzelmét a Jó képességű Váci Iz­zó ellen. A hazai pálya előnye Dózsa- győzelmet ígér. 4 Tippünk: 1. 7. Szekszárdi Dózsa—MÁV DAC (Győr). NB II. Nyugati csoport. A Dózsa újonctól ^kapott ki az első for­dulóban és így természetesen javítani, akar. Tippünk: 1. x. 8. Mohács-Véméndi TE—Bábolnai SE. NB II. Nyugati csoport. A mohá­csiak is vereséggel kezdték az új idényt. A bábolnaiak hazai pályán nyertek. Tippünk: 1. 9. Bakony Vegyész (Veszprém) — Komlói Bányász. NB II. Nyugati cso­port. A Vegyész egy pontot „rabolt” Várpalotán, a Komló nehezen. de nyert hazai pályán a Sabaria ellen. Tippünk: x. 2. 10. Sabaria SE—Haladás VSE. NB II. Nyugati csoport. Helyi _ rangadó, ahol bármelyik együttes győzhet. A tapasztaltabb „vendégek” visszasze­rezhetik az első fordulóban elvesztett egy pontot, esetleg meg is duplázhat­ják. Tippünk: x. 2. 11. Debreceni USE—Eger SE. NB II. Keleti csoport. Mindketten vereséggel rajtoltak. Az USE Szarvason súlyos, míg az egriek hazai pályán vesztettek az ózdiak ellen. Tippünk: 1. 12. ózdi Kohász*—Szolnoki MÁV MTE. NB II. Keleti csoport. Egyforma arányban (2—1) nyertek az elmúlt va­sárnap. Az ózdiak meglepetésre Eger­ben a MÁV Szolnokon a Kazincbar­cika ellen. Háromesélyes mérkőzés, némi hazai esélytöbblettel. Tippünk: 1. x. 13. Szabó L. SE—Papp J. SE. NB II. Keleti csoport. A vendégek hazai pá­lyán nagy harcban csak négy pontot tudtak otthon tartani, a Göngyös el­len viszont a Szabó L. SE Perecesen az újonctól kapott ki. Egymás ellen mindig ádáz csatát vívtak és bizonyá­ra így lesz ez most is. Tippünk: x. 1. + 1 mérkőzés: . 14. Lehel SC (Jászberény)—Gyulai SE. NB II. Keleti csoport.' A gyulaiak meglepetésre otthon sem bírtak s az- Asztalos SE gárdájával és döntetlenre játszottak velük. A Lehel vereséggel kezdett és így a javítás a célja, akár­csak a vendégeknek. Tippünk: x. 1. A további mérkőzésekre tippjeink: 1. 1. D. I. wmm? mmmmm lMAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 9.00: Tévétorna (Színes.) (Ism.) 9.05: Óvodások fllmműsora. Fuss patakocska. Szovjet rajzfilm (Ism.) 9.25: Delta. Tudományos híradó 9.45: Nyitott boríték (Ism.) 10.15: Menéklllés az arany föld­jéről. Csehszlovák film­sorozat, vn/7. rész (Ism,) (Színes.) 16.15: Hírek 16.20: istriai utazás, NSZK útlfllm (Ism.) (Színes.) 17.05: Stop! Közlekedj okosan! (Színes.) A kerékpáros közlekedés legfontosabb szabályai' (Ism.) 17.15: Hőstett. Szovjet Ifjúsági filmsorozat, 1II/2. rész (Színes.) 18.20: Reklám 18.25: Kertünk — udvarunk. Riportfilm 18.45: Staféta. Tíz perc Ifjúság 18.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója 19.00: Reklám 19.10: Tévétorna (Színes.) 19.15: Esti mese 19.30: Tv-hiradó (Színes.) 20.00: Jean Gabin-sorozat. Az elnök — Francia film. 21.45: Örök fájdalom, örök reménység. Finn doku­mentumfilm 22.30: Tv-hiradó 3. (Színes.) 2. MŰSOR: •’S»;1 20.00: Alföldi Antenna. Opusztaszer. A szegedi körzeti stúdió műsora 20.20: „Mindenki örömére”. Asztalos Johák, Doku­mentumfilm (ism.) 20.50: Ktsfilmek a nagyvilágból. Velence — a legfelségesebb köztársaság. Angol film (Színes.) Közben: , 21.35: Tv-hiradó 2. (Színes.) 21.55: Laulasl, a pénzsziget. Osztrák kisfilm (Színes.) 22.20: Giacometti. Angol rövidfilm KOSSUTH “ 8.25: Szimfonikus zene 9.45: Kis magyar néprajz 10.05: Fecskék és fruskák 10.25: Szerpentin 11.25: Csermák-verbunkosok» Szentirmay-nóták 12.35: Magvetők 12.55: Operaslágerek 13.25: Örökzöld dzsesssmelódlák 14.05: A népszokások dalai . 14.44: A századforduló Irodal­mának betel 15.10: Brahms: Négy dal női karra, két kürtre és hárfára 15.27: Winnetou. Kari May regénye rádióra alkalmazva 16.10: kritikusok fóruma 16.20: Népi muzsika. A Bel­ügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik 17.07: Változó rangsorok. Műsor az első félév gazdasági tapasztalatairól 17.33: Bemutatjuk új Goldmark- felvételünket 19.15: Kilátó 20.00: Haydn: Aki hűtlen, pórul­jár. Kétfelvonásos opera 21.30: Csúcspont vagy kezdet. A helsinki biztonsági és együttműködési értekézlet ötödik évfordulója 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Magyar előadóművészek - 23.13: Rameau műveiből 0.10: Haj. Részletek MacDer- mot filmzenéjéből PETŐFI 8.05: Loránd István kórus­dalaiból 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Idősebbek hullámhosszán 9.28: Válaszolunk hallgatóinknak 9.43: Offenbach operettjeiből. Frederica von Stade és André Dran énekel 10.00: Zenedélelőtt 11.30: A Szabó család 12.00: Énekszóval, muzsikával 12.33: Tánczenei koktél 13.20: Ingyen bohócok? Jegyzet 13.30; Labirintus 14.00: Kettőtől négyig ... 14.35: Slágermúzeum 1543: A Budapesti Koncert­fúvószenekar játszik 16.00: Kettős évforduló. Emlé­kezés Fekete Istvánra 16.40: Fiataloknak! 17.30: Belépés nemcsak torna­cipőben 18.33: Operettegyüttesek 19.05: A hanglemezbolt köny- nyúzenei újdonságai 19.25: Daloló, muzsikáló tájak 19.45: A beat kedvelőinek 20.33: Történelem oldalnézetben 21.25: Közvetítés a Mátyás- pincéből 21.44: A tegnap slágereiből 22.30: Gyulai Gál Ferenc szer­zeményeiből 23.15: Zenés játékokból 3. MŰSOR 9.00: Operafinálék 9.45: Híres előadóművészek lemezeiből 11.05: Magyar előadóművészek Brahms-felvételeiből 13.07: Zenekari muzsika' 14.06: Sugárözön. Látogatóban a Győri Műszaki Főiskola izotóp laboratóriumában 14.26: A Zenekari muzsika című fnüsor folytatása 15.00: Operarészletek: Gluck: Orfeusz. 15.59: Konrad Richter, Karlheinz Zöller és Wolfgang Boettcher triófelvételeiből 16.51: Ot földrész zenéje 17.00: Mozart: Esz-dúr szim­fónia, K. 543. 17.30: Dzsessz Moszkából 18.10: Operarészletek: Verdi: A pünkösdi királyság 19.05: Debussy-művek 20.00: A világirodalom remekei 20.38: Újdonságainkból 21.19: A lovak és az angyalok. Nemes Nagy Ágnes versei 21.28: Byrd: Mise öt szólamra 21.56: Századunk kamara­zenéjéből

Next

/
Thumbnails
Contents