Petőfi Népe, 1980. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-24 / 198. szám

1980. augusztus 24. • PETŐFI NÉPE • 3 A SZAKSZERVEZETEK XXIV. KONGRESSZUSA ELÉ Minden fórumon: a dolgozók érdekében Túlzás nélkül mondhatjuk: hosszú ideje nem hangzott el ennyi szó a szakszervezetekről, mint mostanában. Indokolja ezt a magyar szakszervezetek közelgő — idén decemberben esedékes — XXIV. kongresszusa, de talán ennél is inkább az a tény, hogy a szakszervezetek mind nagyobb felelősséget vállalnak a társadalmi életben. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy a dolgozók érdekképviselőiként, az állami szervek és testületek egyenrangú partnereként lépnek fel, minden társadalmi fórumon. Jakab Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának fő­titkárhelyettese erről ezeket mondta: — A magyar m unkásmozga - lomban az ellenforradalmi elnyo­más évtizedeiben nagy szerepük volt a munkahelyi szakszerveze­ti 'bizalmiaknak, ölk képviselték dolgozó társaikat a munkáltató­val, a tókéssel szemben. Számos munkás megmozdulás szervezői nagy többségükben a munkásér- dékek öntudatos védelmezői vol­tak. Megváltozott viszonyaink kö- zöltit, a szocializmus építése során elég hosszú ideig nem kapta meg a szakszervezeti bizalmi a neki kijáró megbecsülést, inkább csak afféle tagdíj,beszedőnek tekintet­ték. Kétségtelen azonban, hogy a szakszervezeti bizalmiakra nagy szükség van ma is, s ezért kapták vissza most az újjáválasztások után — természetesen szocialista körülményeinknek megfelelően — régi rangjukat. Ma már a bi­zalminak beleszólási joga van a munkahelyi döntésekbe, a bizal­miak tanácsa véleményezi a vál­lalat gazdasági és szociális ter­veit, minősíti a legfontosabb gaz­dasági vezetők tevékenységét, együttesen jóváhagyják a vállala­ti kollektív szerződést. A bizalmi: részese a döntéseknek. — Mennyire aktivizálta a szervezett dolgozókat a bizal­miválasztás? — Szakszervezeti tagságunk túl­nyomóan, nagy többsége részt vett a választó taggyűléseken — négy és fél irrúLlió szervezett dolgozó kö­zül mintegy négymillió —, s kö­zülük minden negyedik, kerek egymillió tag fel is szólalt. Gon­dosan elemezték a jelöltek mun­káját, s a korábbinál jelentéke­nyen több szakszervezeti tisztség- viselőt választottak meg. Jelen­leg a munkahelyeken 160 ezer toi- zalimi-csoporlt működik, ami ugyanannyi bizalmit és 150 ezer bizalmi-helyettest jelent',, A ' főbi­zalmiak száma 17—18 ezer és kö­rülbelül ennyi a főbizalmi-helyet­tes. S még néhány szám: 7300 szakszervezeti .bizottságban 62 ezer, 20 ezer társadalmi bizott­ságban mintegy 100 ezer, 6300 munkaügyi döntőbizottságiban 60 ezer tag végzi felelősségteljes munkáját. Összesen kib. 170 ezer­rel több szakszervezeti tisztségvi- ' selőt választottak meg, mint 1975- ben. — Ez tehát a helyzet a mun­kahelyeken, a közvetlenül vá­lasztott szakszervezeti tisztség- viselőkkel. Milyen a kapcsolat a vállalatok vezetőivel? — Nagyon sok múlik azon, hogy a bizalmiak és biáalmicso- portok, illetve főbizalmiak ho­gyan állják meg a helyüket. A ibizalmitestület választja a szak- szervezeti bizottságot, a helyi ope­ratív vezető szervet, ez az igaz­gatónak a vállalat vezetőinek ál­landó partnere. Eddigi tapaszta­lataink azt mutatják, hogy- élnek jogaikkal, megállják a helyüket. Talán ennél is fontosabb maga­sabb fokon az állami irányítás és a társadalmi képviselet együttes érvényesítése. A hangsúly az „együttes” szón van,' vagyis a szakszervezeteknek nemcsak le­het, hanem bele is kell szólniuk» az ágazat, a szakma alapvető fon­tosságú kérdéseibe. Ami pedig a végrehajtást ille­ti, a szakszervezeteknek — éppen a bizalmirendszer megújulása, fejlődése folytán — igen sok ta­pasztalatuk halmozódik fel, a jó és a rossz tapasztalatokat egya­ránt jelezzük a minisztériumok­nak, hogy azok figyelembevéte­lével tovább javuljon a gazdasá­gi munka. Az ágazati miniszté­riumoknak és a megfelelő part­ner-szakszervezetnek rendszere­sen értékelniük kell közösen a munkát, meglhatározniok a fela­datokat. Vonatkozik ez a népgaz­dasági tervezés tartalmi és gya­korlati kérdéseire, az életszínvo­nal-politika, ezen belül a bér- és jövedelempolitika továbbfejlesz­tésére, a munka szerinti, valóban szociálist^ eloisztás elvének gya­korlati ' érvényesítésére, összefog­lalva.: a társadalom szocialista vonásainak erősítésére. — A célok azonosak, akár az állam, akár a szakszervezetek oldaláról nézzük. Melyek még­is a szakszervezetek feladatai, ha nem ellentétes érdekekről van szó? — Kétségtelen, hogy azonos cé­lokért küzdünk, mégis mások az állami feladattok. A szakszerve­zeteknek amellett, hogy közös cé­lokért küzdenek, fokozottan szem előtt kell tartaniuk az emberek, a dolgozók érdekeit. Meg kell tár­gyalni, méghozzá rendszeresen, az állami szervekkel, testületek­kel, vezetőkkel, így a miniszté­riumokkal és a miniszterekkel is a szociálpolitikai kérdéseket, a munkaerő-gazdálkodás minden­kori helyzetét, a szakmai alap-és továbbképzést, a műveltségi, kul­turális helyzetet, a hátrányos helyzetben levő dolgozó rétegek és a fiatalok gondjainak megoldá­sát. Például nagy társadalmi problémánk, a lakáskérdés eny­hítésének és megoldásának lehe­tőségeit. Szeretném hangsúlyozni, hogy jóllehet a végső cél — a szocia­lizmus felépítése — közös, a hét­köznapok során lehetnek és van­nak is ellentétek a tanácsi, ál-, lamigazgatási vezetők, valamint a szakszervezetek, a dolgozók ér­dekképviselete között. Természe­tesen nem antogonisztikus ellenté­tekről van szói de olyan kérdé­sekről, amelyeket meg kell vitat­ni, amelyekben az össztársadal­mi, népgazdasági , érdekeket egyeztetni kell a szakszervezetek­kel, amelyek az egyes embereket, a családokat, a különböző szo­ciális helyzetű rétegeket képvise­lik. Így például messzemenően figyelembe veszik a megyei taná­csok is a szakszervezetek javas­latait az egyes települések ellátási színvonalának emelésénél, a kom­munális- és gyermekintézmények, a szociális és közlekedési hálózat fejlesztésénél és még sokáig so­rolhatnám. Ennek továbbfejlesz­tése érdekében javasoljuk, hogy a megyei tanács vib.-ik és SZMT- elnökségek rendszeresen tanács­kozzanak', ismerjék meg egymás véleményét, értékeljék az elvég­zett munkát és szabják meg a kö­vetkező tennivalókat. — Hogyan történik az együtt­működés a Minisztertanács és a SZOT között? — Itthon és határainkon túl is elismeréssel nyilatkoznak arról a munkakapcsolatról, rendszeressé vált tanácskozásokról, amelyek jellemzik a Magyar Népköztársa­ság Minisztertanácsa és a Szak- szervezetek Országos Tanácsa el­nöksége közti viszonyít. Közis­mert, hogy sok fontos, valameny- nyi dolgozót érintő kérdésben, az országos mun ka versenyek érté­kelésében közösen hoz határoza­tot a két testület. Választóinktól, a szervezetit dolgozóktól kapott felhatalmazásunk, megbízatá­sunk és kötelezettségünk alapján a továbbiakban is olyan kérdése­ket 'kívánunk napirendre tűzni, amelyek mindenkit érintenek. így javasoljuk, bogy szerepeljen az együttes ülésen a bérből és fize­tésből élők életszínvonalának ala­kulása, egy közösen végzett vizs­gálat után. Ugyancsak javasoljuk az éves népgazdasági terv fő cél­jainak és a terv végrehajtásának megtárgyalását is. Napirendre kí­vánunk tűzni olyan, az egész tár­sadalom számára alapvetően fon­tos kérdéseket is, mint a lakás- helyzet, az egészségügyi ellátás, az államigazgatás és a dolgozók kapcsolata, a szakemberképzés, a munkásművelődés és más, vala­mennyiünket érdeklő, foglalkoz­tató problémákat. Ugyancsak sze­retnénk, ha a Minisztertanács és a SZOT Elnöksége együttesen ér­tékelné megfelelő időközönként az üzemi demokrácia fórumainak működését, a különböző szintű ál­lami és szakszervezeti szervek kapcsolatait. — Ez is bizonyítja, hogy a partnerkapcsolat fenntartását és erősítését működése közép­pontjába állította a SZOT. Ho­gyan látja ennek jövőjét? — Nem új ez, valójában régi, de átmenetileg szinte feledésbe merült gyakorlat 'Visszaállítása. Sokan 'beszéltek erről a szakszer­vezeti .bizalmi-választó és kül­döttgyűléseken is. örvendetes az az aktivitás, ami ezek folyamán megnyilvánult, s ami bizonyára jellemző lesz az év hátralevő idő­szakára, hiszen decemberben ül össze XXIV. kongresszusunk. To­vábbi erősítést, iránymutatást vá­runk a magyar szakszervezetek közelgő kongresszusától abban is, hogy még következetesebben képviseljük a dolgozók érdekeit a továbbiakban minden fórumon és szinten. V. E. Az építők dicséretére 0Cj áruház Kiskőrös központján. 0 Andriska Mihály és néhány társa. (Méhes! Éva felvételei) I * I I . jJIÉil >*É — A megnyitás napján, az augusztus 19-i ünnepélyes avatást követően, tehát fél 11-től délután hat óráig csaknem egymillió fo­rintot forgalmazott az új ipar­cikkáruház. Hát még ha hozzá­gondolom, mit jelent a forgalom, s a lakosság helyi ellátása szem­pontjából, hogy négy hónappal a tervezett határidő előtt kezdte meg üzemelését az áruház! — új­ságolja örömmel Pétervári János,, a Kiskőrös és Vidéke ÁFÉSZ igazgatósági elnöke, Majd hozzá­teszi, Hogy mindez a szövetkezet építési részlegének köszönhető. □ □ □ Szó, ami szó, figyelmet és elis­merést érdemlő munkát vittek véghez a részleg dolgozói. Hiszen az alkotmány napja tiszteletére 16 millió forintos árukészlettel felavatott, 850 négyzetméter alap- területű kiskőrösi iparcikkáruház­nak tavaly ilyenkor lényegében körülkerítve csak a helye volt meg.. És természetesen a tervei, meg a költségvetése. Ez utóbbiból kétféle is. Az egyiket az ÉPSZER Vállalat készítette, 16 millió fo­rintban jelölve az építés végössze­gét. A másik házilagosan készUlt, s ebben 12,6 millió forint költség­gel számolt az áfész Tóth Tibor vezette építési részlege. □ □ □ Természetes, hogy az utóbbi mellett döntöttek, házilagos kivi­telezésben. És július 31-én — szakmai kifogás nélkül — meg­történt az .üzletház műszaki át­adása. A házilagos költségvetés­ben megjelölt 12,6 millió forint­ból utat, raktárt is építettek, sőt futotta belőle a szomszédos, ugyancsak raktárnak szánt terület megvételére, amellyel az áruház portáját gyarapították. — Az se baj, ha dicsekvésnek hangzik, de szép munka volt. Olyan, amilyennek lennie kell, amelyre büszkék is lehetünk — közli meggyőződéssel Kecskés Ist­ván építési művezető. S miköz­ben tekintetével szinté végigsi­mogatja az üzletházat, megjegyzi: — Szerintem nagyobb vállalat­nak is dicséretére válna ilyen rö­vid idő alatt létrehozni ilyen épü­letet. Ebben az áruházban pedig öt kőműves, öt-hat segédmunkás, és az ugyancsak kis létszámú sze­relési részlegünk dolgozóinak ke- zemunkája testesül meg! Átadva a rendeltetésének, az iparcikkáruház éli a maga életét, szolgálja a vevőket. Aki ide be­tér füstcsőért, kályháért, kazánért, csillárért, ^v-készülékért, vagy ép­pen kismotorért, kerékpárért, nemigen gondol az építőkre, akik legközelebb alighanem Tabdi la­kosságát örvendeztetik meg, ami­kor a nehezen várt ABC-kisáru- ház építéséhez fognak hozzá. Nekünk azonban az áruház ud­varán sikerült találkozni velük, amint a raktár céljára megvásá­rolt porta elkerítésén szorgoskod­tak. Gratulálva a művükhöz, ke­zet szorítottunk képviselőjükkel, az őszhajú Andriska Mihály kő­műves mester brigádvezetővel, aki igy nyugtázta az elismerést: — Megtettük, amit csak lehe­tett, mert az áruház építése iga­zán igényes feladatot jelentett. A legnehezebb az alapozás volt, tér­dig gázoltunk a vízben. Meg az­tán télen ugyancsak nekiöltözöt- ten, pufajkában burkoltunk tár­saimmal. Hadd említsem őket név szerint is: Kmetykó Pál, Bartek Pál, Losonci János kőművesek és Csővári István, Kunhegyest János, B. Kovács István segédmunkások. És ki ne felejtsem Kanalas Ba­lázst, aki nagyon dolgos ember, sok éve együtt dolgozunk már. Hanem annak idején ígértek ne­künk jutalmat, jobban mondva prémiumot, ha július végére vég­zünk az építéssel. Nem tudom, hogy majd lesz-e belőle valami... □ □ □ . Mi viszont Pétervári Jánostól, az áfész elnökétől hallottuk, hogy az iparcikkáruház építői becsület­tel rászolgáltak a számukra kitű­zött prémiumra, s azt méltó kö­rülmények között hamarosan meg is kapják. Kár, hogy ez kimaradt az áru­házavatás ünnepélyes keretéből. Hiszen a legméltóbb alkalom az építők elismerésére mégiscsak az lett volna. P. J. Szegénység nélkül A HARMINCAS EVEK iskolai emléke jut az eszembe. Az elemi iskola negyedik osztályában — negyvenfős osztály, sok szegény, külvárosi gyerek, köztük nem egy mezítlábasán — a tanító úr a hitoktatóval azt írogatta össze, há­nyán vannak a legelesettebb sze­gények, akiknek majd szeretet- adomány jár karácsonykor. A nő­szövetség tagjai ugyanis minden évben a jómódú úri családoknál gyűjtést végeztek, így jutott ün­nepkor egy-egy pár viseltes ci­pő, kinőtt, de még használható ka­bát, kötött holmi a leginkább rá­szorulóknak. Sosem fogom elfe­lejteni, hogy alig akadt olyan fiú, vagy leány, aki nyíltan be­vallotta volna szegénységét. A sze­mérmes tartózkodás volt a jel­lemző és az önérzetes, dacos büsz­keség, ami a tiszta, gyermeki lé­leknek még különösen a sajátja. Szerencsére a tanító úr — az ilyen tanítók emléke is egy életen át elkíséri az embert — jobban tud­ta, hova, ‘kinek is kell az a kény­szerű segítség. MANAPSÁG MÁR mások a kö­rülmények. Eltűnt, felszámolódott a. tömeges nyomor. Az egészség- ügyi, szociális és társadalmi jut­tatások jól kiépült rendszere és általánossá válása révén a szülő jelentős támogatást kap gyermeke felneveléséhez. A régi értelemben vett szegénység, elesettség csak kevés helyen látható. Főként azért, mert még az úgynevezett hátrányos helyzetűek családjában is egyre több a kereső, a munka- vállaló, s életvitelében is a tár­sadalomba beilleszkedő ember. Hasonló javulás tapasztalható az idős korúak létbiztonságában, amit az ugyancsak általánossá váló nyugdíjrendszer tett lehetővé. Azt hiszem, felesleges bizonygat­ni, tényekkel támogatni, hogy napjainkra mi az általános, mi a jellemző, bár a statisztikai szá­mok gyakran elfedik a nagyobb különbségeket. Ha bolti rohamot látunk ünnepek előtt, vagy a hét utolján, esetleg a szezonjellegű árcsökkentések idején, könnyen ki­szalad a szánkon: — Van itt pénz bőven! Ä kereskedelmi for­galom évről évre — ha nem is egyforma intenzitással — mintha valóban ezt látszana igazolni: jól élünk, futja mindenre. Hiszen csak bútorra az elmúlt fél eszten­dőben több mint 250 millió fo­rintot költött el a megye lakos­sága. Tellett az embereknek csak­nem ötezer mosógépre, és ugyan­annyi centrifugára — anyánk még teknő fölé hajolt és csavarta a ruhát —, négyezernél is több hű­tőszekrényre, háromezer villany- bojlerre, mintegy négyezer motor- kerékpárra, 3738 személyautóra, 15 ezer rádióra, ötezer televíziós készülékre, 14 és fél ezer kar­órára, magnetofonokra, lemezját­szókra, hármezernél több fényké­pezőgépre — s még ki tudja, mi mindenre. SOK EZ, VAGY KÉVÉS? Nehéz lenne megítélni. A mi viszonya­ink között feltétlenül a javuló élet­módnak, az igények növekedésé­nek, a kereseti lehetőségek bővü­lésének a jele. Kevesebb, mint a „fogyasztói társadalmak” megszo­kott iparcikk-forgalma, de több, mint számos közepesen fejlett ország fogyasztási piacának lehe­tősége. Arra mindenesetre élég, hogy eltakarja előlünk is — ha nem vigyázunk — azokat a tár­sadalmi rétegeket, amelyek nin­csenek a háztartási statisztikák élvonalában, vagy középarányosai között. Nevezzük őket kispénzűek- nek, hiszen a szó igazi, régi ér­telmében aligha lehetne legtöbb­jüket szegénynek mondani, s en­nek a szónak a csengése ma sem jobb, mint hajdan volt. Azokról van szó, akik még ma is — pedig hányszor javítottak ezen az arányon — az alacsonyabb összegű nyugdíjakat kapják, • s már reményük sem lehet, hogy majd utolérik a kedvezőbb körül­mények között startolókat. Azok is idetartoznak, akik egyedül él­nek és gyermeket is nevelnek, ahol a havi lakbér, konyhai és lakásrezsi csaknem a keresetükkel egyenlő. A sokgyermekesek sorsa, Helyzete pedig legtöbbször a csa­ládfő erkölcsi tartásán, otthonsze- retetén, vagy egészségi állapotán múlik. Ha az apa kidől a sorból, netán alkoholista — sok van ilyen —, a család máris nélkülözni ■kénytelen, a veszélyeztetettségi tényezőkről most nem is beszélve. Az egy főre jutó jövedelem per­sze nemcsak a sokcsaládúaknál lehet alacsony. Rajtuk kívül is számosán élnek még a létmini­mum határán, tengődnek özvegyi nyugdíjakból, tanácsi segélyek­ből, mivel önálló jogon nem ju­tottak el a nyugdíjképességig. IDŐS NÉNI ALL a sorban a bolt hentesárurészlege előtt. Ne- gyedkiló sertésoldalast kérne, de nincsen, csak a legdrágább karajt kínálja a hentes. A néni kiáll a sorból, másik boltba megy, há­rom-négy Helyre is talán, hátha tud olcsóbb ebédrevalót kapni vasárnapra. Vajon gondol-e ve­lük, aki az árut elosztja, szortí­rozza, esetleg máshova irányítja? Aki megáll a gyermekruházati boltok kirakata előtt és nézi az árcédulákat, elgondolkozik, vajon ahol három-négy gyermek van a családban és egyszerre kell meg­venni ugyanennyi pár cipőt télire, hogyan is tudják megoldani ezt a feladatot, ha kiskeresetűek a csa­lád felnőtt tagjai? Mert hiszen a statisztikák szerint is ők vannak többségben. IGAZAT KELL ADNI a párt- kongresszus határozatának, amely­ben a becsületes munka társadal­mi hasznosságának még jobb és igazságosabb elismerése mellett külön is felhívta a figyelmet: „A társadalmi juttatások jobban iga­zodjanak a szociális körülmények­hez, elsősorban az idősek, a több- gyermekes családok és a család­alapító fiatalok helyzetét javítsák.’’ Ugyanitt áll az ,a mondat is, amely szerint az életkörülmények alakításában fontos szerepe van a kiegyensúlyozott áruellátásnak. A határozat a választék bővítésére és arra hívja fel a figyelmet, hogy legyen elegendő olcsóbb tömegfo­gyasztási cikk is a boltokban. De lehetne idézni még több hasonló céltudatos, tettre serkentő monda­tot a határozatból, a fentiekkel összefüggésben. Ebből is kiderül, hogy nem a szándékon és a jó­akaraton múlik tehát a helyzet ja­vítása. S nem is csupán pénzről, anyagi eszközökről van itt szó. A családok, a volt és a jelenlegi munkahelyek szerepe és felelőssé­ge, a társadalom figyelmes törő­dése, a megfelelő légkör kialakí­tása teheti jobbá mindazok életét, akik szerényebb körülmények kö­zött is szorgos munkásai, vagy öregkorukat megérdemelt pihenés­sel töltő tagjai a közösségnek. AZ ANYAGI BIZTONSÁG álla­mi garanciái mellett a közfigye­lem elérése a legfontosabb. Hogy •ne legyen lealázó a segítség, ne alkalmi kegyként, hanem szerve­zetten jusson el ez minden rá­szorulóhoz. Tqrvény szerint is, de főként a szocialista társadalom humanizpiusából fakadóan. Együtt a felemelkedést jelentő, az egyen­jogúságból következő önzetlen társadalmi elismeréssel. A karácsonyi szeretetcsomagok ideje nálunk már régóta lejárt, de mindannyian felelősek vagyunk egymásért, embertársainkért. F. Tóth Pál ,Yi>V.T.Wmw.V.V.V.W.V.V.V.VAVÄVÄW» BŰVÖS KOCKA SZÉKESFEHÉRVÁRRÓL 0 Napjainkban már nemzetközi hírűvé vált bűvös kockából az idén a Székesfehérvári SZÖVMÜ kooperációban mintegy kétszázhatvan­ezer darabot gyárt. Tervek szerint jövőre a népszerű logikai játékból már félmilliót készítenek. (MTI-fotó: Szabó Imre felvétele — KS)

Next

/
Thumbnails
Contents