Petőfi Népe, 1980. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-19 / 194. szám

19*0. augusztus 19. • PETŐFI NÉPE • 5 Agitáció és vitakör Tanulságok a halasi járásból Egy beszélgetésben hallottam róla, hogy a kiskunhalasi já­rásban jól működnek a politikai vitakörök. Utánanéztem. A járási pártbizottság propaganda és művelődési osztályá­ra megérkeztek a soros kiadványok: az 5-ös számot viselő füzetek. Miről szólnak? A Kubai Kommunista Párt az idén decemberben tartja II. kongresszusát. Időszerű hát számba venni, hogy milyen eredményeket hozott az első kongresszus határozatainak végrehajtása, s milyen gondokkal kell meg­küzdenie a szocializmust építő szigetországi köztársaságnak. A külföldi kitekintés emellett Romániára irányul. edényeihez. Különösen a mélykúti Lenin Tsz és az UNIVER EXPO, a Kiskunhalasi Állami Gazdaság, a rémi Dózsa Tsz és a MEZŐ­GÉP Vállalat kis'kunmajsai üzeme szolgál jó tapasztalatokkal. Elő­fordult az is, hogy a járási ap­parátus politikai vitaköre tartot­ta „kihelyezett rendezvényét” va- lamelyikőjiüknél. (Ez azért sem volt haszontalan, mert kiderült: nemcsak a házigazdáknak van tanulni valójuk a „járási elvtár- sak"-tól, hanem fordítva is.) KÖZHASZNÚ KEDVTELÉS Fokuszikyfokuszik, így köszöntötték Az egységet szolgálják Ami a belföldet illeti, sokakat érdekel: hogyan kell érteni, hogy a minőségi tényezők váltak a fej­lődés alapvető mércéjévé? Az ipart, építőipart, mezőgazdaságot, valamint a közlekedést és hírköz­lést átfogó tájékoztatás jó alap a helyi kérdések fölvetéséhez és megvitatásához is. A fogalmak használatához pedig a Gazdaság­statisztikai kisszótár ad segítséget. A fogyasztási és felhalmozási alap értelmezését szemlélteti például a következő adat: Magyarországon az 1979-ben belföldön felhasznált nemzeti jövedelem 74.7 százalékát fordították anyagi fogyasztásra és 25,3 százalékát nettó felhalmozás­ra. Ezek a tényszerűen rögzítő és a figyelmet irányító kiadványok ter­mészetesen csak kiindulópontok. Az eszmecsere más irányba ka­nyarodhat, sőt jobb, ha helyi problémák vetődnek fel, majd végül ezekre a bérfejlesztési, munikafegyelmi, szervezési kérdé­sekre is megszületnek a közös vá­laszok. Egybevág ez a Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kis- kun megyei pártértekezletének egyik határozati pontjával: „A párt eszmei, politikai, szervezeti és cselekvési egységének erősítése érdekében fokozni kell a párt­szervek és a párttagság eszmei, politikai felkészültségét, szélesíte­ni tájékoztatásukat, ismereteiket. A pártegységet az időszerű fel­adatokhoz igazítva folyamatosan meg kell teremteni minden kér­désben”. táshoz tartoznak. Sokkal inkább véleménynyilvánításra és cselek­vésre készítenek föl a napi fel­adatoktól és a viták hatásosságá­tól függően. A kialakuló meggyő­ződés és a mozgósítás a céljuk — akárcsak a tágabb értelmű agitációnak. Ennek részeként meg­különböztető, döntő szerepet ját­szik a személyes kapcsolat, a kérdés-telelet-ellen vélemény le­hetősége. Ugyanúgy, mint az egyé­ni beszélgetéseken, testületi érte­kezleteken, a kis csoportokban szervezett véleménycseréken, vagy akár a falu- és brigádgyű­léseken. A lényeg, hogy politikai­lag számottevő vagy azzá lénye­gülő kérdések vetődjenek föl: tá­jékoztatnak ‘és felvilágosítanak, fölkészítenek a további meggyő­zésre, s érveket kovácsolnak a munkahelyi, illetve baráti környe­zetben támadó nézetkülönbségek tisztázásához, amikor — igenis! agitációról van szó. Márpedig ilyen alkalom egyre- másra kínálkozik. Többször is, mint ahogy gondolnánk, vagy mindig tudatosan átélnénk. A po­litikai vitakörök éppen ezért, bár az átfogó propaganda- és agitációs rendszeren belül csak aprócska elemnek tűnhetnek, nem melléke­sek. Ezt bizonyítja, hogy az utób­bi években foglalkozott velük a párt megyei végrehajtó bizottsága és a megyei pártbizottság mellett működő agitációs és propaganda- bizottság is. A kiskunhalasi járá­si párt-végrehajtóbizottság 1977- öen határozta meg a továbbfej­lesztés feladatait. Alkalmas keret Oda-vissza Személyes kapcsolatban A politikai vitakörök egyébként nem csak a párttagok véleményé­nek kifejtéséhez teremtenek fó­rumot. A tagjaik, sőt a vezetőik és a vitaindítók között is vannak pártonkívüliek. Hol, milyen szin­ten és rendszerben helyezkednek el ezek a vitakörök? Nem átfogó tanításokat eszme- rendszereket terjesztenek, tehát nem a propagandamunkához, s ezen belül nem is a pártokta­Akkor már öt éve működtek ott a politikai vitakörök. A kísérlet, majd a sikeres kezdet a Kiskun-, halasi Állami Gazdaság központ­ja és a Kiskunmajsai Drótfonat­gyártó Vállalat alapszervezetei­nek az érdeme. Aztán születtek, s helyenként — vállalati és szer­vezeti összevonások, no meg al­kalmasint érdektelenség miatt — meg is szűntek kezdeményezések. A mérleg viszont kedvező: több volt az új és életképes kis cso­port, mint az elhaló. Jelenleg csaknem minden 'második alap­szervezethez tartozik politikai vi- . takör — összesen ezer résztvevő­vel. A tanulságok azt mondják, hogy számottevően hozzájárulnak a politikai-gazdasági agitáció ered­Nagyon fontos a vita tárgyának kiválasztása. Ezt mind több he­lyütt megbeszélik a pártalapszer- vezeti vezetőségekkel, sőt azok is javasolnak témákat. Leggyakrab­ban a népgazdaság egészét érintő és — ettől elválaszthatatlan mó­don — a helyi gazdaságpolitikai kérdésekkel, életszínvonal-politi­kánkkal és — főleg az utóbbi idő­ben — a nemzetközi helyzet ala­kulásával foglalkoznak a résztve­vők. A közelmúltban Mélykúton például az árpolitikáról, Kisszál­láson a jövedelempolitika és a termelékenység összefüggéseiről cseréltek véleményt. A tizenöt-ti- zenhetes létszám alkalmas a né­zetek közvetlen ütköztetésére, a jó értelemben vett vitákra. A fog­lalkozások szervezettségéhez és fo­lyamatosságához hozzátartozik, hogy vissza-visszatérően, azonos i időpontokban tartják őket, átla­gosan másfél-két órányi időtar­tamban. (Azt azért nehéz elkép­zelni, hogy havonta mindig egy­szer és éppen akkor támad vitat­kozni kedvük a résztvevőknek, amikor elérkezik a kijelölt nap és óra. A rendszeresség fönntartá­sával talán érdemes lenne na­gyobb szerepet juttatni az aktua­litáshoz kapcsolódó rugalmasság­nak.) A politikai vitaköröknek szóló központi füzetek tehát megérkez­tek, sőt azóta már eljutottak ren­deltetési helyükre. Biztos vagyok benne, hogy a nemzetközi és or­szágos kérdések mellett a helyi -gondok is „terítékre” kerülnek. Azon természetesen lehetne gon­dolkodni — bár túl sokáig nem érdemes —, hogy miként válhat­nak még izgalmasabbá, színeseb­bé az összejövetelek. A Moziüzemi Vállalat vagy a művelődési házak kommunistáinak segítségét is ér­demes lenne kamatoztatni a vita- indítás szemléletesebbé tételéhez. Egyebek között magnós fölvételek, fotók a témához kapcsolódó film­híradó-részletek vagy néhány ma­gyar dokumentumfilm vetítése a mai valóság mélyebb rétegeiről ott is elindítaná az eszmecserét, ahol ma még csak a kezdeti lé­péseknél tartanak a mindennapi agitációra fölkészítő politikai vi­takörök. Halász Ferenc Voltak évek amikor csézával, vagy autóbusszal vagy tehergép­kocsival vagy taxival vagy sze­mélyautóval vitték szereplésre. Mostanában ritkábban keresik meg Pipifax — átmenetileg Dia- volo néven fellépő — bűvészt. Rosszul ismeri, aki netán azt gon­dolná, hogy csak emlékeiből él Végh László a kecskeméti Liszt Ferenc utcában. A vegyes ktsz alapító tagja csak a böröndös- részleg vezetői beosztásától bú­csúzott el mivel elszálltak fölötte az évek. Új mutatványokkal kí­sérletezik. Ha előbb nem is. Té­lapókor, korácsonykor biztosan hívják. Akkor majd kirukkol a ... •de legyen ez meglepetés. Megy szívesen, akár tízen ülnek a néző­téren, alkár kétezren. Nincs lám­paláza, pedig hajdanán a sárga iskolában tanítója egy versike nyilvános előadására sem tudta rávenni. Félt! Bátyjával valahogy rákapott a bűvészkedésre. Könyvekből ta­taminak. cirkuszokban próbálták ellesni a fogásokat,. maguk fun- dáltak ki új számokat. Régi újsá­gok tanúsítják, már 1942-ben fölléptek az Újkollégiumban. A bőrdíszműves segéd azonnal profi ajánlatokat kapott a sikeres fő­városi artistavizsga után. Ma­radt. nem neki találták ki a csa­vargást, a vándorlást. 1944-ben is csak a szőlőkbe hú­zódott a kiürítési parancsra. Ha­rangszóra jött vissza még novem­berben. Szorongva nyitott ajtót, amikor néhány nap múltán kopogtattak az ajtaján. Ismerőse kapacitálta: ő is lépjen föl a város felszabadu­lásának első „hónapfordulójának” tiszteletére tartandó közös orosz— magyar műsorban. Díszes társa­ságba került. Énekelt a harcok elől itt meghúzódó Pataki Kál­mán, a világhírű operaénekes. Beregi Oszkár szavalt. Nagy tap­sot kaptak hivatásos művészek és amatőrök. O sem panaszkodha­tott. A kadarkával érte el a legna­gyobb sikert. Kipakolt a Katona József Színház színpadára egy csomó borospoharat. Fölhívott egy szovjet katonát és mindegyi­ket teletöltötte a harcos ujjúból csörgedező kadarkával. Volt ámu- lás, hurrá! A tamáskodók elfo­gyaszthatták a valódi kecskeméti nedűt. Hogyan jutott „a harcos­ból” a poharakba? En már tudom, de illendőségből elhallgatom. Ismerem a „Galambcsoda, avagy a megfejthetetlen trükk” megfejtését, és azt is tudom, hogy miként tűnik el a „minden kép­zeletet felülmúló Fantom-csőben” a nyuszi, birtokolom „az ördög talizmánját” és magam is vará­zsolhatnék pénzesőt, ha annyira ügyes és szorgalmas lennék, mint Pipifax, az újjáépítés egyik hőse, a megbékélés egyik — ahogyan akkoriban írták róla — zászló­vivője. A háború a házaknál, a hidak­nál is nagyobb pusztítást végzett a lelkekben. Az átélt szörnyűsé­gek megviselték az embereket, az inflációs hónapok próbára tették a családokat: a közösségnek hasz­nált mindenki aki mosolyt, vi­dámságot fakasztott. Végh Lász­ló segített a legtöbbet a szabad­művelési felügyelőségnek. Szom­baton. vasárnap a tanyákat járta, rendszeres vendég volt az Árva- házban, a május elsejei, a novem­ber hetediki, az augusztus husza- diki ünnepségeken, a gyerekna­pon. Két-három hetente ellátogatott a szovjet hadikórházakba. Foku- szik kiáltásokkal köszöntötték. Még a 'bordásfalon is lógtak köny- nyebb sérültek. Sohasem felejti, hogy amikor parancsára a nézők • Végh László a kifogyhatatlan dobozzal. fölött lebegett az Aranygolyó, annyira belefeledkezett a muntat- ványba egyikük, hogy lepuffant a padlóra. Könnyesre kacagták magukat. Máskor a meghatottság csalt ki könnyeket. Egyik számta­lanszor meguj rázott műsorának a végén mintegy háromkilónyi kockacukrot nyomtak a kezébe. Mindenki félre tett egy szemet járandóságából, hogy valamivel megajándékozhassák a fokuszikot. Hányszor hívták szovjet és ma­gyar katonákhoz. A legkülönfé­lébb közlekedési eszközökkel szál­lították őt és rekvizitumait a kör­nyező kaszárnyákba. Sohase kérdezte mit fizetnek. ' Kedves kétszobás lakásban él egy gondozott hunyadivárosi társas-? házban. Igazi kecskeméti: büszke a semmirevaló szőlőből nemesí­tett lugasára. Ez mindene. Meg a mutatványain ámuló sok csillogó szempár, a vidult, ámuló gyerek- arcok serege, a kínjuktól, az oda­hagyott lábról, karról megfeled­kező sebesültek (hálája. Gazdag ember, nagyon gazdag. Heltai Nándor Egy békési ^teóeiáról Kj| ggg=3 Az. uip,bb>., .években őrvendétesep, sok művészeti-^, _ irodalmi kiadvány jelent meg vidéken. Kaptunk ilyet Nyíregyházáról és Debrecenből épp úgy, mint Székesfehérvárról, Szombathelyről. Nem régiben érkezett Békéscsabáról a Mozaik című verses-rajzos antológia, amely a Köröstáj füzetek elnevezésű sorozatban látott napvilágot, ezer példányban. Testvérlapunk, a Békés megyei Népúj­ság kiadásában jelent meg, a megyei tanács és a KlSZÖV .támogatásával. A benne szereplő tizenki­lenc költő huszonnyolc versét Jelinek Lajos grafi­kus illusztrálta. A könyv minden oldalán egy vers és egy rajz lát­ható, méghozzá tartalmi-formai összefüggésben, nagyszerű kölcsönhatásban. A kötet így válik érde­kessé, vonzóvá, igazán kedvesen-olvasmányossá. Számunka azért is figyelmet érdemel a terjedel­mét s kiállítását tekintve szerény antológia, mivel Koloh Elek lapunk munkatársa is szerepel benne. V. M. *v—**Vi» etftt4 * bafcái 4 flifá U • m at 0 Egy lap az antológiából. Megnyugvás Már kora reggel tikkasztó volt a hőség. Amint ki­értek a szőlőbe, az asszony a pokróc négy sarkára spárgát kötött, s odaerősítette két fa ágai közé. „Mi­lyen jó kis sátratok lesz! Gyertek csak ide!" — csa­logatta gyerekeit. Vizet hozott a kútról, megtöltötte a lavórt. „Majd pancsolhattok benne, ha megmeleg­szik!"1 Kivette a szatyorból a málnát. „Látjátok, el­dugjuk ide szőlőtőkéhez, meg ne találja a Napocs­ka!" Néhány szem őszibarackot tett eléjük, s mint aki azon töpreng, miről kellene gondoskodnia, kö­rülnézett. Aztán megcirógatta a gyerekek fejét: „Jók legyetek”. Megcsókolta őket, mintha búcsúz­na hosszú út előtt... Pedig csak néhány méterrel odébb, kapáláshoz fogott. Az első két sor között htaladva, még vissza- visszafordult; néha még odakiáltott szigorúan a fi­ának, aki alighogy ő hátat fordított, máris mene­külni akart nővére védőszárnyai alól. Aztán egyre szótlanabb lett; takarékoskodott a felesleges moz­dulatokkal. Legalább a kispásztával végezni kellene ma — gondolta. Holnap, ha nem lesznek kint a gye­rekek, talán győzné a nagyobbik felét... Csak ne lenne ilyen meleg; kiszívja az ember minden erejét. — Ha nem végeznék? — futott át benne a riadalom. — De nem, végeznem kell! — hessegette el kétségeit. Vé­gezni kell, mert egész héten nem tud kijönni, otthon várja a határidőre felvállalt gépeInivaló. A jövő szombaton dolgozik, délután a barackot kell leszed­nie. Vasárnap átadás, jó, ha délre szabadul. Még a kiskocsit, meg a ládákat is vissza kell vinni, (el ne felejtsem holnap kölcsön kérni!); aztán haza kell ro­hanni, a srácokat megebédeltetni délutánra marad a lekvárfőzés. Jó lenne, ha valakit keríthetne, aki segítene hazacipelni a barackot... No, nem baj, harminc—negyven kilót majd csak elbír egyedül is, csak két kosarat kell szereznie... Az már nem nagy ügy. Fontosabb, hogy mára a kispászta kész le­gyen. ., — Anyuuú! Szólj már Gabiről Anyuuú! — Kis­kati inkább az öccsinek szánta ijesztésül a segélyhí­vást. 1 * Nem, úgy kell tennie, mintha nem hallaná. Ha most közbeavatkozik, eseleg csitithatja a civako- dást... De erre most nincs idő! Most? Hisz sose! A szüntelenül odafigyelő, szeretettel nevelő, gyengé­den gondos anyából már csak az a láthatatlan örök — éber „őr" maradt, aki ugrásra készteti, mielőtt még valami nagy baj következne be. De most nincs semmi baj, csak Kiskati veszkődik szófogadatlan öccsével. Ügy tesz, mintha nem hallaná, ahogy a kislány koravén aggodalmaskodással könyörög: „Gabika, hideg még a víz..., Gabika, naa, gyere a hűvösre, napszúrást kapsz! Mintha nem látná, hogy az türelmét vesztvén, kezénél, lábánál fogva húzgál- ja a kis lúrkót, ráripakodva; „Jössz vissza mind­járt, a sátor alá!" Kapált tovább, parasztoséi konok elszántságával. Az apja mondta neki valamikor: „Kész csoda a te anyád, milyen áldozatkész; hiszen a parasztember irgalmatlanul keményszívű!" Aztán elrettentő tör­téneteket mesélt arról, hogy vitaminhiányban sor­vadtak a gyerekek, mert piacra kellett vinniük a megtermelt gyümölcsöt; hogy mákgumófózettel mérgezték a csecsemőket, mert dolgozni kellett, ne sirjon, aludjon a gyerek. — Jaj, apám! — teleseit most az emlékkel az asszony. — Könnyű volt neked felülről ítélkezned a paraszt felett, mert te nem küszködtél a mindennapokkal. Te a betegségeddel küszködtél, s ott állt melletted anyám. Épp ilyen el- pusztíthatatlannak hitt energiával kapált a tűző na­pon, épp ilyen könyörtelenül hallgatott, amikor nyolcéves pesztonka létemre nem bírtam az öteszten­dős öcsémmel... — Hagyd egy kicsit őt most, Kiskati! — kiáltott 'oda a kislánynak. — Olvassál nyugodtan! Elmosolyodott. Lám, mennyi kapaszkodó van a múltban/ Az anyja is mesekönyveket adott az ő ke­zébe, amikor ilyen nagy volt a meleg; amikor saj­nálta munkára fog ni. Az öccse is épp így, mint Ga­bika, előbb-utóbb megszelidülve odakullogott: „Ol­vassál hangosan!" Szinte hallani vélte a távolság dacára kisfia vékonyka hangját. Kiegyenesedett, vállait hátrafeszitve megtapogatta a derekát, aztán mély sóhajjal újra hozzálátott a kapáláshoz. Mintha most könnyebben haladna. — Mit segí­tesz még, múltam? — fűzte tovább gondolatait. — Mire oktatsz még, anyám? Tudom, mondanád: haj­nalban kellett volna kijönni, amikor még hűvös a levegő. Dehát, tudod, az éjjel kettőig vasaltam. Most ne szidj meg, kérlek! A titkaid meséld, hogy neked miben volt az erőd, mert én fáradok. „Bírni kell/” — mondtad egyszer. Ez a „kell" lenne hát a létért való keserves küzdelem? Ólomsúlyúvá nehezedett az asszony kezében a ka­panyél. Most nincs kibúvó, most válaszolni kell. Nem úgy, mint tegnap, azelőtt és egy éve; mindig, ahányszor csak az anyjával találkozik szótlanul vagy gorombán, vállrándítással kitérni a kérdések elöl: ugyan, anyuka, ne sírjon már mindig, magá­nak sem volt könnyebb/ És úgy tenni, mintha nem látná szemében a könnyet, a néma szemrehányást: „Hát azért hajszoltam én annyit magam, hogy te is...” „Te is/” E párhuzamban mindig méltatlannak bi­zonyul az utód. Teremteni, akár a semmiből ételt, cipőt, ruhát; beletörődni, hogy a férj nyugdíja jó­formán az orvosságra elég. Bűbájos esti mesékkel elhitetni a varázslatos idillt. „Te is?” Jó lenne, ha mondhatná, hogy igen, de csak magyarázkodó szá­madásokat felelhet, ö, hányszor összeadta már, hogy húszezer volt a kölcsön a lakásbeugróra, (jó, az havi ötszázzal törlesztve, egyszer majd csak le­jár); ötszáz az OTP, háromszáz a közős fenntartás, »ill any, viz, fűtés, gáz, meg a jó ég tudja, még mi minden — oda a teljes fizetés. A családi pótlék ki­futja hármójuk ebédjét meg tán a reggelit, ezt ő úgysem eszik. % gyerektartás, ha jól beosztja, a gyerekek ruházatára elég. De hol van még a szom­bati, vasárnapi ebéd, a saját ruhái, a bútor, tévé, hűtőrészlet meg a káros szenvedély, a kávé és a ci­garetta? Persze, nem kellene mindent egyszerre. Sok mindenről le lehetne mondani; de mindaz, amit ő kíván, ma épp oly természetes, mint valaha anyjá­nak, amit ő akart. Hogy másoknak könnyebb? Le­het. Az anyja életénél sokaknak könnyebb volt ak­kor is... Már alig érezte a karját; mintha nem is az ő aka­ratának engedelmeskednének az izmai. Gépiesen emelte fel a kapát, és vágta, vágta, bele a földbe. „Anyám, ezt ne folytassuk, mert sajnálni fogom magam, magunkat. Mindenkinek nehéz az élete, mert csak annyihoz van ereje, amennyi rá mérete­zett. Csak a sor végéig segíts! Ebédig már csak ezt a sort... Figyeld, hogy az eleje milyen könnyű? A fe­létől nehezedik. Akár az élet. A felénél harmincéve­sen? Ügy rohantam neki, akár az első kapáláskor a soroknak. Hát ennyi az egész? Hiszen én ezzel olyan könnyen elbírok/ Mert a friss erő ott duzzadt az iz­maimban, ott volt előttem a tengernyi lehetőség! Ugye, ugye, el kellett belőlük hajítani egy párat, le­gyen a feladat szebb, nehezebb? Jól van, kezdődnek már az önvádak; ez már a sor végéig engem is ki­tart. Ez a jó, szívós, makacs paraszti munkabírás mellé a törvény szigora elöl kolostorba menekült vezeklők állhatatos önsanyargatása. Ki kell birni ezt is, ha a bűnt kibirtad! Anyám, te miféle bűnöd miatt viselted el a megpróbáltatásokat? „Anyám! Kibírtad, amikor hazajöttél, s neked rohantunk, hogy mit hoztál nekünk? Azért kellett neked a bűnbocsánat, hogy nem tudtad megalapoz­ni a jövőnket? Egyszer lágyultál el, s meddig tartott ezért a szenvedés? Látod, az én bűneim megbocsát- hatatlanabbak, a vezeklés a kitartáshoz mégis kevés. Látod, pedig beismerem, hogy elhibáztam!” Patakzott róla a viz. Szédült. Elhajította a kapát. Csak még egy pillantás, hogy mennyire haladt, az­tán majd elterül. Itt marad fekve estig, holnapig vagy az örökkévalóságig. Csak még egy pillantás! Káprázat játszik vele? A kispásztából már alig ma­radt. Szaggatottan nyögött, a lélegzést pótolta ez a nyögés, kiegyenesithetetlen hátával összepréselte a mellkasát. A gyerekei kézenfogva bukdácsoltak feléje. — ,Mi a baj?” — csak a szemével kérdezte. — Anyu, éhesek vagyunk! — hüppögte szipogva Gabika. Kiskati szeme is tele volt könnyel, csak bó­lintott az öccse szavaihoz. — Bokárkáim, dehát miért kell sírnotok? Csodá­latos, hogy még beszélni tud! Átölelte gyerekei vál­lát. Hol egyiket, hol másikat igazította előre a kar­jával, nehogy leverjék a gyönge szőlőt. Mégis úgy érezte, ő támaszkodik rájuk görnyedten, s őt viszik a gyerekei. Hányingere lett. Ha levegőt venne, ha­talmasat, hogy az émelygést legyőzze, talán megre­pedne a tüdeje, de aztán mégis rászánta magát. Nyi­tott szájjal, lassan, mélyet lélegzett. Aztán többször bátrabban, szinte besóhajtotta a levegőt. Mindig mélyebben, mind jobban telítődve egyszer csakúgy érezte: elpusztíthatatlan ereje vaii. Megnyugodott.'.. Kovács Klára

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents