Petőfi Népe, 1980. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-15 / 191. szám
1980. augusztus IS. • PETŐFI NÉPE • 5 KÖZHASZNÚ KEDVTELÉS Kivárja az Aranyhomok fölé suhanó bárányfelhőt Éppen ötven esztendeje ajándékozta meg Dóri Pá'lt, rendszeres vásárlóját az egyik könyvkiadó. Mintha 'kitalálták volna titkolt vágyát: egy fényképezőgépet kapott az értékes könyvekhez ráadásnak. Hatszor kilences Kodak Juniort. A tekercsfil- mes, 6,3-es op- tikájú masina jó kezekben „komolyabb” képek készítésére is alkalmas volt. A fiatal textidkereskedő-segéd tisgtá/ban volt a kedv és a tudás közötti különbséggel. Éppen ezért tisztelettel megkérte Lamor Artúr urat, a Benedek-telep jeles grafikusát, a MAOSZ, a magyar amatőrfotósok országos szövetségének tagját, hogy adjon órákat mozgásiból. Megegyeztek. Viszonylag szép summát fizetett a sokat foglalkoztatott, jól kereső reklám- grafikus folyószámlájára, amiért hetente egyszer-kétszer fotóesztétikára okította. Véleményük szerint a pillanatot rögzítő állókép akkor tükrözi a szüntelenül változó világot, ha a mozgás, a mozgás képzete benne van a felvételben. Az akkoriban divatos festői hatásokat is szolgálták a tájat, a portrét keretező futó felhők, az épületek merev rendjét oldó járókelők. A gyufagyári Pál Armand úrtól, az egyik leghíresebb kecskeméti fotóstól pedig technikát tanult. ö vezette be a filmelőhívások rejtelmeibe, a nagyítások fortélyaiba. Sohase vágyott arra, hogy hivatásos fotós legyen. Sejtette: a fotóművészet csúcsaira sem jut föl, mégsem sajnálta az időt és a 'pénzt: önmaga gazdagításáért csinálta mindezt. Ki akarta próbálni mire képes, mit tud- 1935- ben már emléklappal köszönték meg az egyik országos kiállításra beküldött képét. A Filmszemle oklevelére a legbüszkébb. 1940- iben állították ki, maga Vadas Ernő írta alá. Egyre több jellemző, jól elkapott felvételt készített szeretett szülővárosáról, a sajátos szépségű kecskeméti utcákról ,az élénk piacokról. Szerepelt a második Hírős Napokon rendezett fotókiállításon, jó néhány felvétele várostörténeti dokumentum. A második világháború megpróbáltatásai után hamar bekapcsolódott a kibontakozó helyi fotóéletbe. Mátis Kálmán, ez a csodálatos művész-pedagógus vonzotta maga köré a legtehetségesebbeket. 1950-ben jól fogadott kiállítást szerveztek a múzeumban. Dezső Pál, Pal'kovics József, Baj- tay Ferenc mutatkozott be. Tizenhét felvételét fogadta el a zsűri. Azóta is láthattunk Dóri-képeket különböző kiállításokon. □ □ □ Nyugdíjasán szívesen sétálgat a megújuló Kecskeméten. El-elnézi, hogy mely napszakban, milyen fényviszonyok között mutat a legkifejezőbben, honnan tárja föl legszemléletesebben jellegzetességeit ez vagy az az épület. Amikor kifigyelte a legjobb • körülményeket, elcipeli állványát, gépét, hosszan, figyelmesen készülődik. Ráér, kivárja, amíg az Aranyhomok fölé suhan egy szépen fodrozott bárányfelhő, amíg kidöcög a látómezőből a koszos teherautó, amíg elképzeléseinek megfelelően rendeződik a környezet, amíg minden motívum a fő mondandót szolgálja. így hódol nemes, közhasznú passziójának" fél évszázada. Jól tette a Megyei Művelődési Központ és a Kecskeméti Fotóklub, hogy felkérte legszebb képeinek bemutatására. □ □ □ Szabó Lajos, a MTESZ megyei elnökségének a titkára augusztus 19-én délután nyitja meg első önálló kiállítását a Művészklubban. Aki megnézi, bepillanthat a tegnapi Kecskemétbe, és egy jól képzett fotóamatőr műhelyébe. Érdemes! Heltai Nándor 9 A régi Kecskemét képei 9 Az újjáépülő megyeszékhely. (Dóri Pál felvételei) Közép-Kelet-Európa Hazánk, 10. A veszély és fogadtatása Az 1917—1923-as forradalmi fellendülést követően a nemzetközi munkásmozgalom 'baloldala az elmaradt világforradalom konzekvenciáinak megemésztésével volt elfoglalva. Érvényes ez a megállapítás — pro vagy kontra — mind a baloldalra, mind a centristákra, mind pedig a hagyományos és munkásmozgalmi értelemben jobboldalivá váló szociáldemokráciára. Az 1919 elején megalakult Kommunista Intema- cionálénak az akkor kezdődő korszak egészéről adott alapvető elemzése imái napig helytállónak bizonyult, ám a korabeli konkrét lehetőségekről vallott aktuális felfogása is evidenciának számított az egyes szekciók (a nemzetileg szerveződött pártok) között. Csak ennek hangsúlyozásával érthetők meg igazán jelentős kommunista csoportok baloldali gyermekbetegségei, elkeseredett türelmetlensége, offenzíva-elméletei, a proletár- diktatúra közvetlen elérésének az új korszakban már nem aktuális hipenradikaiizmusa, az „osztály osztály ellen” leegyszerűsítő felfogás, a reformizmus fő veszéllyé emelése. Vagyis a lenini figyelmeztetéssel: az állóharcra való felkészüléssel szembeni ellenállás. Természetesen a Komintern, a korabeli kommunista' mozgalom működésében azért a pozitívumok a döntőek. A forradalmi hagyományok továbbvitele és védelme, a proletariátus 'közös hazájának tekintett Szovjetunió szocialista lehetőségeinek megőrzése, az egyes pártok létrehozása és vigyázó tekintettel kisérése a kor színvonalának mindenben megfelelő volt. A fasizmus jelentkezésére, a veszélyre is színvonalas elemzésekkel hívta fel a figyelmet. S ha történelmileg a két világháború közötti baloldali 'munkásmozgalomban a győzelem félté teleinek megteremtése nyomta is rá bélyegét (vagyis a háború megnyerésének előkészítése), mindez nem változtat azon, hogy a fasizmus elleni '„csatát” a demokrácia, a szocializmus, a társadalmi haladás hívei akkor elveszítették. Különösen a munkásmozgalom szakadásából, az egyes irányzatok egymás elleni harcából származtak olyan súlyos következmények, amelyek megkönnyítették a fasiszta mozgalmak térhódítását, a fasisztáid uralmi vonások terjedését, egyes országokban pedig a fásizmus uralomra jutását. Smajd csak á nácik németországi sikere tette lehetőivé — nem csekély vajúdás után ■— egy újtípusú, népi egységfronton alapuló antifarsisz- ta stratégia kidolgozását, a munkásmozgalom elméleti hozzáido- mulását a helyzethez, a követelményekhez. A kommunista mozgalom int- ranzlgens szociáldemokrata-élle- nessége mindenesetre érthető, ha teljesen nem is volt elfogadható a 20-as években. A szervezeti szakítás után a különállás, a forradalmi „másik út” hangsúlyozása, a saját különösség bizonyítása, az új típusú pártok alakítása és ezek bolseviaálása volt a legfontosabb feladat. A győzelmek fényében egyszerűbbnek tűnt a kudarcok jó részét (a dolgok bizonyos leegyszerűsítésével) a másik, a hagyományos oldal nyakába varrni. (Mindebben például jelentős szerepet játszott a Tanácsköztársaság tanulságait elemző magyar kommunisták felfogása.) Ám a később súlyos hibának minősült túlzások előzményei is megtalálhatók például a bolgár kommunistáknak a parasztpártot „agrárfasisztának” bélyegző eplthetopjábam, amely amellett, hogy jelző volt, értékelést is kifejezett. Mondhatnánk persze, hogy a szociáldemokraták „vörös fasizmus” vádjára nem a „szociálfasizmus” zinovjevi terminológiája lett volna a megfelelő válasz Persze, ez az utólagos felvetés történelmietlen. Zinovjev, a Komintern elnöke, a korabeli kommunista' mozgalom elkeseredését összegezve fogalmazta meg ugyanis azt a szektás-dogmatikus tételt, amely a szociáldemokráciát a fasizmus szárnyának, a baloldali szociáldemokratákat pedig a főellenségnek titulálta. E minősítés értelmében az egységfrontért folytatott harcot ellenükre 'kellett megvívni* alulról, a vezetőkkel való mindennemű tárgyalás nélkül. Ez a taktika azonban sem akikor, sem azóta nem bizonyult sikeresnek, és csupán a kommunisták elzárkózását, vagy kirekesztését eredményezhette. . A fasiszta német hatalomátvétel, 1933. és főleg kelet-európai következményei többé vagy kevésbé a munkásmozgalom valamennyi osztagának felnyitotta a szemét. Franciaországban, Spanyolországban Időleges sikereket, Ausztriában és Olaszországban közös akciókat eredményezett az új, antifasiszta munkásegység- front-gondolat, amelynek másutt is komoly csirái majd hajtásai jelentkeztek. Kelet-Európábán egyes nagytekintélyű régi vezetők , ellenállása miatt a szektás elzárkózás leküzdése már nehezebbnek bizonyult. Mindenesetre a bolgár Dimitrov nevéhez fűződik az az 1935-ös VII. Kamintermkongresz- szuson elfogadott irányvonal, amely megváltozott alapokra helyezte a demokráciát és a társadalmi haladást valaha fenyegető legnagyobb veszéllyel, a fasizmussal szembeni küzdelmet. Az el nem hanyagolt szocialista, végcél mellett megfelelő súllyal kerültek előtérbe a tömegek mindennapi követelései, közvetlen érdekei, a nemzeti kérdés és a szövetségre számító parasztpolitika elemei is. A népfrontpolitika 'kidolgozása, a látványos, vagy időleges sikerek, a háttérben folytatott apró. munka és a nagy közös demonstrációk azonban nem tudták megakadályozni a világháborút, a fasizmus pusztításait. Léteztek és egyelőre erősebbek voltak az imperializmus erői, sikereket ért el a népeket megosztó nacionalista hangulatkeltés. Az egységfront, a szocialista és szociáldemokrata vezetők ellenállása folytán végül is világméretekben nem jött létre. A harmincas évek második felének koncepciós sztálini' perei, maguknak a kommunistáknak a sorait és kádereit tizedelő tisztogatások, a belső bizalmatlanság légköre sem segítette elő a megváltozott politika új megítélését. A német—szovjet szerződés körüli burzsoá propagandakampány sem hajtotta az antifasizmus malmára a vizet. Majd csak a nagy világégés hozta létre a fasisztaellenes koalíciót, államok, osztályok, rétegek közös (és természetesen ideiglenes) egységét. Dérer Miklós 1 (Folytatjuk) Kilencven éve született Hunyady Sándor Apja a századforduló irodalmának talán legnagyobb hatású alakja: Bródy Sándor, anyja: Hú- nyady Margit, a szép, fiatal kolozsvári színésznő. „Törvénytelen” gyermek, aki súlyos örökséggel indul el pályáján. A világirodalomban számos példát talláhatunk arra, hogy a zseniális apa árnyékában nehezen bontakozhat ki az igazi tehetség; elég ha Thomas Mann, s legidősebb írófia, Klaus Mann esetét idézzük. Am ez a „törvénytelen” gyermek igen hamar öntörvényű íróvá válik, már első elbeszéléseiben felcsillan sajátos varázsa; klasszikusan zárt novellái kezdetben mikszáthi hatásról tanúskodnak, majd hangja mind eredetibb lesz, a nehéz örökség ’ ellenére megtalálja önmagát. A társadalom általános jelenségeit mindig az egyes ember életén keresztül világítja meg; a látszólag zárt kisvilágban bonyolódó egyéni konfliktusok soha sem maradnak periférikusak és életidegenek; egy egész kor levegője vibrál mögöttük. Különös, ellentmondásos kor ez; a langyosan csobogó kávéházi élet, az úri miág „gemütlich" hétköznapjainak felszíne alatt mély társadalmi problémák tappanganak; igazi írónak kell lennie annak, aki képes ezeket észrevenni és hitelesen ábrázolni. Hunyady Sándor azonban képes erre, szellemes, könnyed, mulatságos elbeszélései túlnőnek az öncélú anekdótázáson. Kissé frivol történetei — a vöröslámpás házban szállást és új életformát találó diákról, a gyilkosság gyanújába keveredett selyemfiúról, a luxushajón utazó, tetszeni vágyó szépasszonyról, vagy a bakaruhában unatkozó léha úrifiáról — a korszak romlottságának, embertelenségének krónikái. Talán legérdekesebb müvében, a Családi albumban vall minderről az író; szemléletesen tárul az olvasó elé, hogy a családi kapcsolatok szövevényében, az úri világ elegánsan felületes milliőjé- ben hogyan találja meg igazi hangját. Mai szemmel nézve is társadalomkritikai alapállás ez, ha nem is mindig teljesen tudatos. Mert egy dologra mindig kényes volt Hunyady Sándor — nemcsak szépprózájában, hanem publicisztikai munkásságában is — és ez az igazság. Nem véletlen, hogy egy olyan következetes, a szegénység mellett elkötelezett írókortárs, mint Nagy Lajos, így jellemzi őt: „Mulatságos vagy keserű anekdotái mögött metsző társadalom- kritika búvik meg: Hunyady vendég mindenütt ebben a világban, semmiféle osztályhoz, kategóriához nem tartozó, barátkozó, magányos, bókra, udvariasságra hajlamos, némi körültekintő kompromisszumra képes —, de a lelke mélyén igazságos!" G. A. Dietrich, a csodálatos „Marlene Dietrichhel a színház elvesztett egy igazgyöngyöt, és ő a moziban találta meg igazi hivatását. Marlene korának lánya, a hódító asszony jelképe, modellje, visszatükröződése lett, á vamp, a végzetes nő, nevezzük, ahogyan akarjuk. Garbó az örök női ség jelképe, aki sugalmazó feladatának betöltésére isteni és ördögi megnyilatkozásra egyaránt képes, Bergner az eszményi, titokzatos és megfejthetetlen modern lány, Marlene talán a jövő asszonya...” — írta egy színházi rendező, bizonyos Barnowsky úr a húszas évek végén. S csakugyan 'ma is töretlen népszerűségnek örvend, s megannyi sztár hullására, magának a fogalomnak skétmállásá- ra is ugyanúgy fittyet hány, mint amikor elhízva és rosszul öltözve az első világháborút követő években kikötött Hollywood ban. „Túl kövér vagyok és az arcom olyan, mint egy krumpli!” — sá- pitozott, amikor barátja és kitalálója* Josef Sternberg kiharcolta számára a Kék angyal Lola-lolá- ját, ezt a kispolgári berlini prostituáltat, aki nemcsak Marlene mítoszának alapkövévé vált, hanem ezzel egyidőben megteremtette azt a végzetes, kihívó szexualitást is, amit korábban a puritán Amerika el sem tudott képzelni. Igaz, ami igaz, ebben legalább olyan szerepe volt hihetetlenül szép lábának (később kétmillió dollárra biztosította), mint színészi tehetségének. A „végzetes asszony” lett, évekre ügyeletes csábítója a kor híres férfisztárjainak — Gary Cooper-töl Maurice Chevalier-ig, miközben hosz- szan és nem sok eredményei próbálta magánéletében legalább az amerikai ismeretlenségbe temetkezett Jean Gabin-nel megértetni magát „Marlene Dietridh neve simo- gatá&sal kezdődik... és ostorcsapással végződik... Tollakat, szőrméket hord, amelyek úgy hozzátartoznak testéhez, ahogy a szcv-- bunda hozzátartozik az állatokhoz, a toll pedig a madarakhoz. Hangja, szeme, pillantása, mint egy Loreleié Csakhogy Lerelei veszélyes nő. Marlene pedig nem veszélyes, mert szépségének titka szívében rejlik...” — véli Jean Cocteau róla. Köztudott, Dietrich imádott óriási kalapokban grasz- szálni, fekete selyemharisnyában, fejére és más testrészeire tűzött toliakban, méteres szipkából füstölni, rekedtes hangján érzéki és morbid melódiákat a gyilkos szerelemről énekelni, kihívni a bá- jolgó ikomfonmizmus és a polgári szenteskedés erényesőszeinek mennydörgését... — ami persz* a legjobb ingyenreklám volt számára Élete gazdag eseményekben, fordulatokban, megpróbáltatások, ban. De most nem ennek ismertetése a célunk. Mindezt afféle háttérnek szánjuk a tévében most indult sorozathoz, amelyben a legendás Kék angyal mellett ott szerepel az ugyancsak legendás Bizsu is. A sejtelmes ékszerek és boák súlya alatt rogyadozó Dietrich tűnik majd fél a „Sangháj expresszben” és „A megbecstele- nített”-ben, hogy aztán egész újfajta színésznővel találkozzunk az Asszony lázadásban, szinte vadnyugati mii Höben, persze a kötelező slágerrel... A sorozatban ott van még a Hitchcock rendezte „Rémület” a színpadon, a „Nincs országút az égen'’, s természetesen a ma is friss, izgalmas „A vád tanúja is”... N-Gy. Megfejtették a Jós-szobor titkát 1742 óta van a berlini egyiptológiai múzeum birtokában az a fekete, asszonyalakot ábrázoló kőszobor, amelyet a rajta található törések miatt eddig újabb korból származónak és közepes történelmi értékű alkotásnak tartottak'. Walter lwas szenzációs felfedezése azonban a közelmúltban a múzeum egyik legérdekesebb darabjává tette a szobrot. Kutatásainak eredményeként sikerült a tudósnak megállapítani, hogy ez tin. jós-szobor Hadrianus római császár (117—13S) idejéből való, és 11. Arszinoé királynőt, a Ptolemaiosz-dinasztia egyik uralkodóját ábrázolja. A királynőt halála (L e. 270) után istennői rangra emelték, ezt bizonyítja egyébként későbbi jósszobor alakjában való megjelenítése. A szobor — hasonlóan a többi antik „isteni szócső”-höz, a melle felett rejtett nyílást tartalmaz, amelynek meghosszabbításaként egy cső a szomszédos helyiségbe vezetett. Ilyen módon adott a pap „isteni utasításokat" a tanácsért az istennőhöz fordulóknak. (BU- DAPRESS — ADN)
