Petőfi Népe, 1980. június (35. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-22 / 145. szám

V Örömet hozott a piros vagon! A z öröm színében fénylik **• egy ■ vasúti kocsi a fekete­erdei iskola mellett. Boldog em- • berek varázsolták gyönyörű pi­rosra a Magyar Államvasutaktól kapott, sok százezer kilométert futott, négytengelyes, 24 tonnás Bah-típusú személyszállító vasúti kocsit. Ami a hal, a víznek az sín a vagonnak! Hogyan került ka­vicsmederről homoktengerbe a Dunakeszin gyártott jármű? Mi kell ennyi örömhöz? Nagyszerű tantestület minde­nekelőtt! Tizennégy olyan lelkes pedagógus, mint a Garai Zoltán­ná irányításával dolgozó közösség tagjai. A rokonszenves igazgató az évzáró jellegű ünnepségek utáni baráti találkozón mutatta be munkatársait, akik türelmetlenül várták vissza körükbe a beszél­getésre félrevont kollégát. — Butsi Rozália az a komoly tekintetű feketeruhás. Középisko­lai tanár! Nincs az a pénz, ami­vel' elcsábíthatnák innen. Csupa lélek, csupa aktivitás, csupa kez­deményezés. Probojácz Miklósné Túri Éva, a szomszédja. Ö vezeti az úttörőcsapatot. Nélküle aligha kaptuk volna meg a KISZ KB vö-. rös selyemzászlaját. Nézte az eső miatt félbeszakadt tornaünne­pélyünket? (Városi iskolától se igen láttam különbet!! Az a sze­rény asszony ott Molnár Csabá- né, énektanár-karvezető. Remek kórust hozott össze! Megcsodálták ■Kecskeméten is, az éneklő ifjú­ság napján. Az asztal véginél ül Makány Jó- zséfné. Vele találkoznak először a kicsinyek. Jó alapot kapnak az elsőben. Féltem, hogy elviszik szakfelügyelőnek Schulte Vilmos- nét, a másodikosok oktatóját. A közlekedési problémák miatt dön­töttek másként, azt hiszem, így maradt meg nekünk. Munkája el­ismerésének tekintem, hogy föl­figyeltek rá. Perjésí Pálné itt vált tapasztalt pedagógussá, az iskola egyik motorja. Nyirádi Klárára is számíthat minden jó ügy. A túloldalon most is vidáman tár­gyalnak a fiatalok: Szipli Tamás- né gyorsan beilleszkedett a testü­letbe, Fekete Ágnes nevelőként és csapatvezető-helyettesként egy­aránt a lelkiismeretsség mintaké­pe. Dubecz Éva korszerűen oktat­ja az orosz nyelvet. Karáth Imré- né körül jó a hangulat, most is olyan nyugalmat áraszt, mint a napköziben. Szeretik a gyerekek. Elek Margit alapos, körültekintő. Annyira elsajátította a szakmát a képesítés nélküli Kiss Klára, hogy ősztől a benti sárga iskolában ta­níthat. Észrevette: mind úttörő egyenruhát vettek föl! Nálunk így szokás ünnepkor. Csak Cseh Mik­lósné ül itt civilben, de tőle az is gyönyörű, hogy most is eljött. Gyesen van, hiányozna, ha ott­hon maradt volna. Mellesleg és nem véletlenül a Hazafias Nép­front községi titkára. Prankó Mátyásné, a városi A tanács tanulmányi felügye­lője így nyilatkozott Garainéról: — A legutóbbi minisztériumi vizsgálat is megállapította, hogy a személyiségformálásban, a hát­rányos helyzetűek „fölhozásában”, az iskolán kívüli tevékenység szer­vezésében és nem utolsósorban jó tanulmányi eredményekben Ga- rainénak is nagy érdemei van­nak. A tantestület maga mögött tud­hatja a szülők, körzetük felnőtt lakosságának a támogatását, tgy bizony! A már emlegetett, több­féleképpen ízes esti összejövete­len — példának okáért — elő­ször a közbiztonság helvéciai fe­lelőse kapott yastapsot! A kitűnő birkapaprikásért; mivelhogy köz­kívánatra és nagyon szívesen ő töltötte be a főszakácsi tisztet. Megnyugodva állapították ' meg: körükben van Molnár Csaba köz­ségi párttitkár. Számíthatnak rá, meg Zaporozsecére. A tanyavilág­ban mindig akad valami — in­gyen — furikáznivaló, különösen így kisdobos- meg vagonavatás fáján. Természetesen eljött a gaz­daság igazgatója, a tanács elnöke, a kilencszázvalamennyi szendvi­cset ügyeskedő két mama. A so­kak véleményét kifejező Szegedi János brigádvezető aratta a leg­nagyobb sikert pohárköszöntőjé­vel. — Ha másért nem, két gyerme­kem pompás neveléséért megér­te, hogy Helvéciára költöztem. Városi rokonaik sem tudnak töb­bet, sőt. Köszönöm, köszönjük. Számíthatnak segítségünkre a ta­nító nénik, a tanár nénik. Számítanak is, mert mindig kell valami az iskolában. Olykor a szertár szorul bővítésre, máskor a mutatós sportudvarhoz kell ez, az. Ki se gondolták, kihez for­duljanak, már ott a segítség. Ami a vagon ürügyén történt, az va­lami csoda. Még ebben az össze­dolgozó közegben is annak szá­mít. A ki netán kételkedne állítá- somban, hallgassa' meg Probojácz Miklósné és Butsi Ro­zália közösen írt és előadott „kró­nikáját”. Mikor? Hpl? A legközelebbi helvéciai mutatványkor! Biztos vagyok abban, hogy megint kita­lálnak valamit, ha a szükség erre készteti őket. Most is — tudniil­lik a vagon avatása előtt — azon tűnődtek, hogy hol tartsák az őrsi foglalkozásokat, a könyvtár­órákat, a különféle szakköröket, mivel valamennyi tanterem fog­lalt délelőtt, délután. A Kecskemétről kijáró nevelők fejéből pattant ki a nagy ötlet. Newtonnak egy almára volt szük­sége, hogy rájöjjön a dolgok nyit­jára, nekik egy sorompóra. Ponto­sabban egy leeresztett sorompóra. Egészen pontosan egy mindig ak­kor és mindig a szükségesnél hosszabban leeresztett sorompóra — így hitték — amikor velük sie­tett volna az iskolába vagy haza a busz. Unalmukban, bosszúsá­gukban azt kémlelték, hogy ugyan mi a csodát csinál ilyenkor az álló más vezető, „a drága bakter úr”. (A vagonügy sikeres befeje­zése óta más hangsúllyal éjtik ...) Észrevették: „a kertjében áll egy csuda kis palota — cement az alapja, a teteje kocsi...” l-f at szebbnél-szebb lány, asz- szony kérte: „nekünk is szerezzen”. A nekünk — ki nem tudná — az iskolának. Ilyen ké­résnek Kovács Bandi bácsi sem állhatott ellen — nem is akart — és egyszercsak megjött a MÁV vezérigazgatóságról a pecsétes pa­pír ... „Valóság lett a nagy álom, Kanizsáról gurult l^bon.” Amíg volt útja! Amkor kifogyott a sín kerekei alól, úgy látszott, hogy elszállnak a remények. Mit csinál­jon 14 lány, asszony egy „24 mé­teres csodával”? Szereztek darut, szereztek trélert, szállító kocsit, útvonalengedélyt. A gyermekév volt a szíveket megnyitó jelszó. Kimondásakor még a legmaka­csabb bürokratikus akadályok is elhárultak, a legnehezebb felada­tok is megoldódtak, zöldre váltot­ta a vagon előtti utat az összefo­gás szemaforja. A lajosmizsei Mali József arra emlékezett, hogy hajdan Helvé­cián koptatta az iskolapadot, a BÁCSÉP-es művezető felesége pe­dagógus valahol... Ezután csak néhány fát kellett kivágni (se­gített az erdészbrigád}, az útba eső hálózatot áramtalanítani (DÁVX a csúszós országutat ho­mokkal beszórni (a gondnokság) és ímegindufhatott egy szállítóau­tóra kapaszkodva a vagon. Előtte rendőr baktatott, mögötte Kovács állomásfőnök... A többi igazán gyerekjáték volt ehhez a néhány kilométerhez ké­pest. Egymást váltották a fúró, faragó, szegecselő, padlózó, üve­gező szocialista brigádok. A tapé­tát az egyik kolléga szatyorban ci­pelte naponta Kecskemétről és emígyen csalogatta munkára a többieket: „Kibsi, gyere velem tapétázni, nehogy elmúljon a nyár..." A fél világot hiába jár­ták be tapétáért, elmentek érte a másik felébe. Csillárok is ke­rültek, pult alól hajólakk. kály­hát is fölhajtottak, könyvespolcot vásároltak a községi tanácstól fel­ajánlott pénzből. A MÁV sem. tagadta meg a **■ további támogatást. Soós Barnabás főtanácsos osztályvezető az avatón alig győzte fogadni a köszöneteket. A helvéciaiak tuda­tában a vasút szóhoz a piros ko­csi társul a jövőben, az újságíróé­ban pedig a piros pont. Sok, sok piros pont, hogy jusson belőle a Magyar Államvasutaknak, min­den közreműködőnek, a nagyot- akaró pedagógus brigád tagjai­nak kettő is fejenként. Vagy há­rom! Kérdés, hogy elfogadnák-e, hiszen számukra — mindnyájunk számára, a helvéciai gyerekek boldogsága jelenti a legnagyobb elismerést, örömet. . Heltai Nándor wtmmmmm Kiskunhalas 1980 (Pásztor Zoltán felvételei) • A városháza kőcímere. • A legfiátalabbak. • A magános lovas szobrát új házak vés zik körül. • A város környékén jelentős olajvagyont rejt a föld. • Egyre keresettebb a gyönyörű halasi csipke. • A gimnázium udvarán mindig pezseg az élet. pattog a labda. Az ablakok is lehúzhatok, mint az igazin...' (Karáth Imre let­ételei) 1980. június 22. • PETŐFI NÉPE • • Végre itt a szünet. • Az újjávarázsolt szélmalom. • Áruházai előtt mindig zsúfoltak a parkolók. • Messze vidékről jönnek a láto­gatók. THORMAlMitK • A múzeum falán tábla örökíti névadója emlékét. • Exportra csomagolják a frissen vágott baromfit. *b'en könyvtár az igaziban sincs.

Next

/
Thumbnails
Contents