Petőfi Népe, 1980. június (35. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-10 / 134. szám

1980. június 10. • PETŐFI NÉPE • 3 A VÁLASZTÁSOKRÓL JELENTJÜK Így szavaztak Kalocsa és Kiskőrös környékén Űticélunk szerint Kalocsa és Kiskőrös környékére indultunk vasárnap reggel hat óra után pár perccel, hogy megtudjuk: hogyan szavaz e vidékek lakossága? Me­net közben döntöttük el: Dunate- tétlenen állunk meg először, a szavazókörnél. A kalocsai jár.ás e nyolcszáz lakosú falujának kere­ken ötszáz választópolgára egy szavazóköriben adhatta le voksát az országgyűlési képviselőre, a ta­nács tagjaira. A dunatetétleniek korán keltek, s aki tehette, már az első órában az urnához járult, azután ment a határba dolgozni, hogy kihasznál­ja a verőfényes vasárnapot. Hát­ha holnap megint esik. A falu választóinak egyharmada már hét órára leszavazott. Elmondták, hogy sokan az állattenyésztésben dolgoznak, ők egy kicsit később szabadulnak onnan, de teljesen biztos, hogy délelőtt mindenki ele­get tesz állampolgári kötelezettsé­gének. Frissek voltak a dunapatajiak is. Amikor a nagyközségbe értünk, még mindig csak háromnegyed nyolcat mutatott az óra, de a pa- tajiak több mint negyven száza­léka már túl volt a szavazáson. Utunk Szakmár szállástelepülése­in át vezetett tovább. Megtudtuk, hogy Gombolyagon — igaz, hogy csak nyolcvanegy választópolgára van a kis szállásnak — mindössze két óra hosszáig tartott a szava­zás: nyolc órakor összeszámlálták a szavazatokat. Keserűteleken és Rézteleken a választók háromne­gyed része, s Szakmár községben is töbh«mint a fele túl volt a sza­vazáson. Ilyen hírekkel érkeztünk Kalo­csára, ahol hamar megtudtuk: ha­sonló a helyzet az egész járásban, az urnákhoz. A városi művelődé­si központ és ifjúsági h^z föld­szinti klubhelyiségében berende­zett 2-es számú szavazókörbe vár­ták dr. ljjas József kalocsai érse­ket. Az idős egyházi vezetőt — aki Kovács Géza érseki helynök társaságában fél tíz után néhány perccel lépett a szavazóhelyiségbe — dr. Gaál István, a kalocsai váro­si népfrontbizottság elnöke kö­szöntötte. Az érsek ezt követően leadta szavazatát. Kalocsán egyébként, akárcsak másutt a megyében, szükség volt mozgó urnákra is, hogy a betegek, a nagyon idős emberek is le tud­janak szavazni. A szavazókörök megbízottjai külön-külön keresték fel például a városi kórházat. Itt találkoztunk, a. belgyógyászati osztályon, Kovács Ottóval, a 3-as számú körzet szavazatszedő bi­zottságának tagjával, urnával, sza­vazólapokkal a kezében. Tóth Ig­nác kalocsai, Bacsó Béla út 10/a. szám alatti lakoshoz igyekezett, aki három nappal azelőtt szívin­farktussal került a kórházba. A férfi leadta szavazatát, a mozgó urna utazott tovább. Drágszélen tíz órára valameriy- nyi választó leszavazott, s a sza­vazatszedő bizottságok már a jegyzőkönyvek hitelesítésével fog­lalatoskodtak. A falu egyik szava­zókörében kedélyesen jegyezték meg: nem tudják, másutt miként volt, náluk az idősebbek friseblbek voltak, őket kérték meg, hogy éb­resszék fel fiatal hozzátartozóikat, ismerőseiket is. Kiskőrösön tizenegy órakor ko­pogtattunk be a járási választási irodába. Miközben arról tájékoz­tattak, hogy. a járás tizenhárom községében már több mint nyolc­van százalékban leszavaztak, Tab- diból elsőként jelenthették a szava­zás befejezését. Akkor már csak néhány százalék szavazathiány volt Császártöltésen, Fülöpszállá- son, Páhin és Soltszentimrén is. Kiskőrösön a Petőfi téren a reg­geli órákban fúvószenekar játéka tette ünnepélyesebbé a választást. Ebben a városban is mindenki igyekezett mielőbb leadni szava­zatát. Tizenegy óra körül néhány körzetben már befejezték a sza­vazást, városszerte pedig a nyolc­vanöt százaléknál tartottak. Mint mindenütt, Kiskőrösön is szívélye­sen köszöntötték az először válasz­tó fiatalokat. Szerencsés lstvánné férjével és másfél éves kislányá­val, Anitával együtt érkezett a Petőfi Sándor Gimnázium szava­zóhelyiségébe. Rohoska György, a szavazatszedő bizottság elnöke üd­vözölte őket. Tizenkét óra, a választás nap­jának pontosan a félideje, amikor kőrútunk utolsó állomására, Pá- hiba érkezünk. A község három szavazóköre közül már az utolsót is bezárhatták. A szavazatszedő bizottság tagjai a jegyzőkönyvet készítették, hitelesítették. Páhi fi? leszavazott. A tudósításokat írták és készítették: Ballal József, Gál Sándor, Gémes Gábor, Kohl Antal, Kutasi Ferenc, Nagy Mária, Pásztor Zol­tán, Rapi Miklós, Straszer András, Szabó Ferenc, Tár­nái László, A. Tóth Sándor, Tóth Sándor, Váczi Tamás. • Dr. ljjas József kalocsai érsek szavaz. 0 Idős résztelekiek az urnánál. Megváltozott az egész falu... Seres Mihály ünneplő ruhájá­ban — fekete öltöny, fehér ing, nyakkendő nélkül — igazi jelen­ség. ősz bajuszát is nemrég for­málhatta újra, s kalapjának hety­ke állását is csak azért nem mi­nősítem legényesnek, nehogy megsértsem az idős embert. De­hogyis sértődne meg egy kis évő- désre, mikor annyiféle „néppel” tudott ő szót érteni az alatt a 38 év alatt, amíg Kiskunmajsán pos­takézbesítő volt. Most már tizenegy éve nyugdí­jas. Beszélgetésünk is a havi já­randóságból indult el, hiszen az egykori szolgáló, a katonaéveket letudva, azért ment a postára dol­gozni, hogy öregkorára meglegyen a nyugdíj. Vasárnap reggel a piacra ment, a 300 négyszögöles kertből ezt-azt árulni, hogy meglegyen a cigaret­tára való. Azután szavazott, s most itt a patika sarkán beszélget a régi ismerősökkel. — Szegény volt ez a falu, csak egy-két kisgazda kapaszkodott magasabbra, — emlékezik vissza a régi időkre. A népek vidékre jártak el, napszámba, sommásnak. Most meg? Van munkahely, jól menő téesz, annyira föllendült az élet, hogy még bejárónőt se lehet kapni. Annyit mondok az ,én öreg fejemmel, hogy nincs itt ember, aki most hátra tekintgetne... Az a rengeteg új ház, ami épült... Megváltozott az egész falu. Adnak kölcsönt, ha valaki a hizlaláshoz ólakat akar építeni, még ahhoz is. Az emberek meg vannak eléged­ve. — Miska bátyám is? — Hogy né lennék! Persze vol­tak nehéz idők. Amikor a postán 820 forintot kerestem, a fiamért az egyetemen 600 forintot kellett fizetni... mert az úgy volt, hogy a tanítók nem engedték el a fia­mat ipari tanulónak azt mond­ták, jó eszű, tanulnia kell. Én is úgy gondoltam, ne kölljön a csa­ládnak szolgálni. A fiam orvos lett, Pálmonosto- rán körzetis. Lassan már húsz éve, hogy végzett az egyetemen. Pedig annak idején de sokszor kételked­tem, pont'a kézbesítő fiából lesz orvos? Elgondolkozom én néha az éle­temen, s csak annyit tudok mon­dani — már megbocsásson —, hogy hála legyen a teremtőnek, meg a rendszernek. Mert annak köszönhetünk mindent. Néztem a tévében a hajógyári nagygyűlést. Úgy beszélni, mint ahogy a Kádár elvtárs beszélt! Mindenki megérti, és ki nem mén utána? Élvezettel hallgatom Seres Mi­hály szavait. Ilyen őszinte, ilyen szép „választási szónoklatot” még nem hallottam. Amit mond, tanú­ságtétel. Mint ahogy az az élete is... Először szavazott a kiváló katona Kecskeméten a 110/3. számú szavazókörzetben, a helyőrség lak­tanyájában egy termet rendeztek be szavazóhelyiségnek. Nem saj­nálták a fáradtságot, szépen fel­díszítették a falakat, a bejáratot, köszöntve a szavazásra érkezőket. Már reggel 6 órakor zeneszó fo­gadta a kimenőruhába öltözött ka­tonákat, akik tisztjeik, parancsno­kaik társaságában, csoportosan, vagy egyenként jelenték meg a szavazóhelyiségben. Ünnepélyes­ség, felelősségérzet tükröződött minden arcon. A múlt év őszén, október 25-én vonult be az alakulathoz Végei Zoltán honvéd, aki korábban a KSH SZÜV számítógépkezelője volt. Először élt állampolgári jo­gával, léphetett be a szavazófül­kébe, helyezhette el a borítékot az urnába. Miyen érzés először sza­vazni? — Furcsa dolog ez, hiszen most érzem igazán, hogy megkérdeznek, kíváncsiak a véleményemre. Sze­rintem ez nagy felelősség, élni kell vele, mert ez nemcsak jog, de kötelesség is. Tulajdonképpen örülök, hogy most van a válasz­tás, ilyen módon kettős öröm ért. Először szavazhattam, de ma tud­tam meg, hogy elértem a Magyar Néphadsereg kiváló katonája cí­met. I A Magyar Néphadseregben fo­lyó szocialista versenymozgalom­ban Végei Zoltán honvéd a poli­tikai, a szakmai, a lőkiképzésben és a sportban minden vizsgáját kiválóra teljesítette. Nemcsak ö, hanem a szőkébb közösség, a raj is elérte ezt a címet, s így valóban ünnepnap volt számukra június nyolcadika. U Munkában a járási választási iroda Kiskö­rösön. & HK # Jó hangulatban zajlott a szavazás Dunapatajon 0 Tóth Ignác a kalocsai kórházban adta le szavazatát. • Dunatetétlen polgárai csoportosan, biciklin és gyalogosan mentek szavazni. Ez a kiskőrösi házaspár először szavazott. • A szavazatszedő bizottság tagjai Páhin. Sikeresen földet ért az új típusú Szojuz-űrhajó MOSZKVA Négynapos útja befejeztével, hétfő délután, sima leszállást hajtott végre az új típusú szovjet szállító űrhajó, a Szojuz T—2, amelynek parancsnoka Jurij Malisev, fedélzeti mér­nöke Vlagyimir Akszjonov volt. Az űrhajó csütörtökön raj­tolt Bajkonurból, és pénteken kapcsolódott össze a Szaljut 6. űrállomással. Az űrhajó Dzsezkazgantól mintegy 200 kilomé­terre délkeleti irányban ért földet. A Szojuz—T—2. első, személy­zettel megtett útján az űrhajósak alapvető feladata az új berende­zések kipróbálása volt. A kismé­retű fedélzeti számítógép és az új, egységes hajtómű-berendezés kipróbálása céljából különféle ma­nővereket hajtottak végre. Az űr­hajót pénteken kézi vezérléssel kapcsolták össze a Szaljut—6— Szojuz—35 orbitális komplexum­mal, hogy ily módon az újonnan szerkesztett közelítő berendezés működését is ellenőrizzék. Malisev és Akszjonov a Szaljut—6 állandó személyzetével, Popovval és Rju- minnal kisebb tudományos megfi­gyeléseket is végzett pénteken és szombaton, majd vasárnap meg­kezdték a visszatérés előkészüle­teit: elhelyezték a Szojuz—T—2 visszatérő egységében azokat a csomagokat — köztük az állandó személyzet által végzett kísérle­tek eredményeit —, amelyeket visszahoztak magukkal a Földre. (MTIj DEKLARÁCIÓ-TERVEZET Meghirdetik az ENSZ második leszerelési évtizedét ■NEW YORK Az ENSZ leszerelési bizottságá­nak záróülésén elfogadták azt a deklarációtervezetet, amely meg­hirdeti a világszervezet második leszerelési évtizedét. A tervezetet jóváhagyásra a közgyűlés elé ter­jesztik. A deklarációtervezet magában foglalja a Szovjetunió és a többi szocialista ország békekezdemé­nyezéseit. A tervezet magában foglalja, hogy a SALT—2. szerző­dés amerikai ratifikálása után kezdjék meg a SALT—3. szerző­dés megkötését célzó tárgyaláso­kat. A leszerelési bizottság ülésén részt vevő amerikai delegáció és az Egyesült Államok legközvetle­nebb szövetségeseinek delegációi kategorikusan megtagadták, hogy? a deklarációtervezetbe belevegyék az Indiai-óceán békeövezetté vál­toztatását, és ugyanilyen álláspon­tot foglaltak el a külföldi katonai támaszpontok felszámolásának kérdésében is. (MTI; Kormányválság Libanonban Böcz Sándor, az MTI tudósítója jelenti: BEIRUT Szelim Al-Hossz libanoni mi­niszterelnök szombati lemondását követően Eliasz Szárkisz államfő hétfőn megkezdte előzetes tár­gyalásait a kormányválság meg­oldásáról. Al-Hossz azzal indokolta le­mondását, hogy mivel nem sike­rült élőbbre jutnia a nemzeti megbékélés * megvalósításában, távozásával kibővített nemzeti egységkormány megalakítását sze­retné lehetővé tenni. A konzultá­ciók keretében ma Damaszkuszba utazik Fuad Butrosz külügymi­niszter, hogy tájékoztassa a szíriai vezetőket Szárkisz elgondolásairól. A számba jöhető miniszterel­nök-jelöltek között első helyen Rasid Karamit emlegetik, aki ko­rábban már több ízben betöltötte ezt a tisztséget, de azt sem tartják kizártnak, hogy Al-Hossz maga vállalkozik az új kabinet meg­alakítására. Szárkisz elnök egyéb­ként még nem fogadta el a kor­mányfő lemondását. Rendkívüli kongresszust tartanak a nyugatnémet szociáldemokraták Sándor István, az MTI tudósító­ja jelenti: ESSEN Hétfőn délelőtt Essenben meg­kezdődött a Nyugatnémet Szociál­demokrata párt (SPD; rendkívüli kongresszusa. Az október 3-i par­lamenti választások előtt a mint­egy egymilliós tagságot képviselő 400 küldött jóváhagyja az SPD választási programját, amely a bonni szociálliberális koalíció folytatása mellett foglal állást. Hans-Jürgen Wischnewski al- elnök megnyitója után Helmut Schmidt kancellár, a párt alelnö- ke kormányának négyéves tevé­kenységéről számolt be, elemezte a nemzetközi, a bel- és gazdaság­politikai helyzetet, és vázolta az SPD feladatait. Az NSZK lakosságának túlnyo­mó többsége békét és enyhülést akar, és a jelenlegi kormánytól várja ennek biztosítását. A szoci­áldemokraták ezért egész tevé­kenységük középpontjába a béke megszilárdítását állítják — jelen­tette ki Schmidt. ■Beszédének külpolitikai részé­ben a kormányfő hangsúlyozta: az európai enyhülés és együtt­működés kiállta a feszültségek próbáját, ehhez az NSZK keleti politikájával járult hozzá. A je­lenlegi feszültség okai elemezve Schmidt nyugtalanítónak mondot­ta az Egyesült Államok és a Szovjetunió kapcsolatait. Különösen veszélyesnek minősí­tette a kancellár, hogy a fegyver­kezési verseny fokozott ütemben folytatódik. A legfontosabb nem­zetközi feladatnak a keleten és nyugaton egymással szembenálló csapatok és fegyverzetek csök­kentését nevezte. Követelte a SALT—2. megállapodás ratifikálá­sát, szorgalmazta, hogy a bécsi haderő és létszámcsökkentési tár­gyalásokon megszülessenek az el­ső megállapodások. Üdvözölte Edward Gierek és Giscard d’Estaing javaslatát az európai bi­zalomépítő intézkedések fórumá­nak megrendezéséről. Rendkívül fontosnak mondotta Schmidt, hogy Európára ne ter­jedjenek át a világ más < részein lezajló konfliktusok. Megismétel­te azt a nézetét, hbgy különösen a válságos időkben, törekedni kell a két- és sokoldalú tárgyalásokra, egymás álláspontjának jobb meg­ismerésére és megértésére Közöl­te, hogy ennek szellemében láto­gat a hónap végén Moszkvába, ahol tárgyalásokat folytat a szov­jet vezetőkkel. Schmidt jelezte ,azt is, hogy a közeljövőben találkozni szándéko­zik Erich Honeckerrel, az NDK Államtanácsának elnökével. Az NSZK továbbra is maradék­talanul teljesíti atlanti szövetség­beli kötelezettségeit, kitart a NATO decemberi fegyverkezési döntésének végrehajtása mellett és megismétli korábbi, egyoldalú előnyökre törekvő tárgyalási ja­vaslatát a Szovjetuniónak az euró­pai közép-hatótávolságú rakéták­kal kapcsolatos tárgyalásokra. A közelgő választásokról szólva a szociáldemokrata kormányfő megerősítette, hogy a következő négy évben is fenn kívánja tarta­ni pártja és a szabaddemokraták kormáhyszövetségét. (MTI; OPEC-értekezlet ALGÍR Az algériai fővárosban hétfőn megkezdődött az OPEC-hez tar­tozó 13 ország olaj ügyi miniszte­rének értekezlete. A tanácskozás egyik fő témája az ár — iraki ja­vaslat szerint a kőolaj szerződé­ses árát hordónként 32 dolláros szinten egységesíteni lehetne az OPEC-en belül: Irán kevesli. Szaúd-Arábia viszont magasnak tartja ezt a közös szintet Az algíri Hotel Aurassit — az értekezlet színhelyén — már na­pok óta rendőrkordon őrzi, az épület mellett mentőautók tucat­jai fehérlenek napi 24 órás szol­gálatban és a szállodában még egy ideiglenes mecsetet is beren­deztek: teljes biztonságban vitat­kozhatnak a miniszterek az olaj áráról.

Next

/
Thumbnails
Contents