Petőfi Népe, 1980. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-26 / 148. szám
1980. Június 26. • PETŐFI NfiPE • S LÁTÓHATÁR Vaszilij Suksin: Vörös kányafa Gyere el a klubba... ! Ráfér a fiatalítás • Ez a felszólítás a 70-es évek elején valahogy természetesebben hangzott. És senki sem kérdezte utána: — Miért, mi lesz ott ma? . Mindenki tudta: nagy viták, veszekedéses világmegváltások, zene és társaság. Barátságok és szerelmek szövődtek ezeken az estéken. — Emlékszel — kérdezi társától a mai huszonéves — milyen volt? A közösen megnézett JancsóI film után összefonódva vonultunk a főutcán. Mit is énekeltünk? Már csak a refrénre emlékszem: „No, de sebaj, éljen a munka, éljen a jog, éljen a' munkástársadalom!” — Kik voltak a barátaim akkor? — kérdezi az újdonsült tanár. — Nyomdász, segédmunkás, fafaragó,1 kórházi ápoló lett belőlük. De, ha találkozunk, csak azt emlegetjük: —’ Emlékszel, a klubban... • Ahogy feljött, olyan hirtelenséggel leáldozott a klubmozgalom napja a közművelődés gyorsan változó egén. Ez tény! Annak bizonysága lett, hogy egyetlen forma sem lehet üdvözítő egymagában, nem helyettesítheti a tartalmat: a közösséget és a sokszínű, értékes munkát. Manapság már csak nagyon nehezen lehet — művelődési házakban klu- „ bokát .létrehozni. A régi tagok kiöregedtek, kikoptak, újakat pedig nem lehet toborozni. Mi lehet az oka? Kihalt volna a fiatalokból a közösség iránti igény? Aligha... A régi nagy családok, az erős rokoni szálak széthulltával, s a lakótelepek sivárságának ellenhatásaként elemi igényként támadt föl az emberekben — különösen a fiatalokban — a valahová tartozás iránti éhség. Az aluljárók ácsorgói, a popkoncertek extázisában tomboló fiatalok is ezt az igényüket próbálják kiegészíteni. • Vannak-e még lehetőségek a klubformában? Jelenleg életképes klubok főleg az iskolákban, vagy különböző munkahelyeken találhatók. Ahol létező, élő közösségekre támaszkodik a klub, ott van jövője, és a szabad idő eltöltésének, a közösségi életnek jó színterévé válik. Az iskolák a mozgalom diadal- útja idején — versenyben a művelődési házakkal — sorra alapították klubjaikat, s most már a mozgalom súlypontja is hozzájuk tolódott. A klubalapítás lázában régen a közművelődési intézményekben is alakultak természetes közösségek, ezek azonban csak addig maradtak életképesek, míg egy nemzedék ki nem öregedett. Az örökölt név keveset ér: közösséget nehezen lehet felülről teremteni, vagy szervezni. Egyre inkább a szakosodás felé visz az út, ez a továbblépés egyik lehetősége: a közös cél és feladat közösségbe olvaszthatja a fiatalokat. Ehhez magas szintű irányítás és nevelőmunka szükséges. A másik út, hogy a meglevő iskolai és munkahelyi közösségek klubjait erősítjük, jobb műsorokat, tartalmasabb programokat adva. • Akkor talán éppen olyan természetes lesz a szíves invitálás, mint a 70-es évek elején... G. L. Hajós nagyközség jellegzetes épülete a fiúnevelő intézet. A sarkán tornyokkal egybeépített műemlék'kastélyról azt írja Révai Nagy Lexikona 1918-as kötete, hogy a község „Régi érsekuradalmi kastélya hajdan a kalocsai érsek kedvelt nyárilaka és mulatóhelye volt vadaskerttel”. Ma: fiúnevelő intézet. Sok nehéz sorsú gyermek otthona. Az öreg kastély elmúlt 250 esztendős. Úgy is szokták mondani, hogy egyidős az újratelepült községgel. Érthető, hogy egy ilyen vénséges vén létesítmény — legyen bát tornyokkal megbástyázva — az időközi tatarozásokon túl is egyszer általános rekonstrukcióra szorul. A volt érseki nyaraló már csak korunkbeli humánus szerepénél fogva is rászolgált a korszerűsítésre. Ez következett el napjainkban, amikor a tanév befejeztével hozzákezdtek a hangulatos épület külső, belső felújításához. Négymillió forintot fordítanak erre. A munkálatokat — amik során többek közt' a tetőszerkezetet mindenestől kijavítják, az ajtókat, ablakokat kicserélik — a ta(Pásztor Zoltán felvétele) nács' költségvetési üzeme végzi. A faszerkezetek elkészítése szakmailag is igényes munka, hiszen a műemlékvédelem szabályainak megfelelően nem szabad őket szimpla „nyílászáró szerkezetekként” kezelni, hanem mint egyedi darabokat, korhű ajtó- s ablakoknak kell megcsinálni. Vannak az intézménykastélyon olyan munkálatok, I amelyekre nehéz volt kivitelezőt találni. Végül is a Kalocsai Asztalos ipari Ktsz részlege vállalta el ezeket például: a tető s a tornyok bádogmunkáit. Mire az új tanév elkezdődik, a megifjo- dott kastély intézmény teljes pompájában várja vissza lakóit. Az épület ismét olyan dísze lesz a helységnek, amelyről — a nagyközség egyik jelképeként — szívesen készítenek metszeteket, ex librist a művészek. (Nem mintha az ódon, hámló vako- latú állapot nem csábított volna erre ezelőtt is, de... Vannak esetek, amikor a „megrendelő” pénztárcája szívesebben nyílik egy „új” építészeti alkotás művészi megörökítésére.) No meg egy — romlásnak indult kastély se lehet ékességé tulajdonosának. iUiSw uftjnM BRAVOK Félrevezetett páriák A A közelmúltban három foly- tatásban már bevezettük az 1919—20-ban lejátszódott ellen- forradalmi hatalomrajutást. Akkor azt ígértük, hogy , ha rendszertelenül is, időnként az újságírás eszközeivel „közvetítjük” a mának az akkor történteket. Még a Diktatúra időszakában lezajlott Kecskemét-szentkirályi felkelés kudarca a forradalmi erők ébersége és fölénye következtében teljesen természetes volt. Folytatódjék hát a történet az ellenforradalom hatalomra jutásáig, amelyet a „vörösök” bajvívása hónapokon át elhárított. S fejeződjék azzal a halált hozó kiszolgáltatottsággal, amely az országban-me- gyében jeltelen sírokat, erdőnyi akasztófát szánt a haladás rettenthetetlen személyiségeinek. * Héjjas Iván és társai elvakult dühükben lebecsülték a forradalom erőit, bár nagyon jól tudták a felkelők (ellenforradalmárok) fegyverzetének alkalmatlanságát egy támadás vezetéséhez. A felkorbácsolt kedélyek gyorsan lelohadtak, a megtévesztett és megfélemlített emberek „elitje” a nép bírósága elé került.- Ott voltak a védők: Do-náth, Deák, Pásztor, Nagy és Lestár „mind gyönyörű, a mai kor szelleméhez mért beszédekben bizonyítgatták védenceik ártatlanságát.” Az ítélet kihirdetése után Sinkó Ervin városparancsnok emelkedett szólásra. „A gyűlölet és keserűség érzése tölt el, és feszíti idegeimet a régi társadalmi rend éllen, melynek áldozatai, félrevezetett páriái ti voltatok ... Testvérek! Egybedobbanó' szívvel kiáltsátok velem: Éljen a dolgozók új világa! Éljen a dolgozókat, a lelketeket felszabadító nemzetközi proletárforradalom!” Brávó, a magyar nyelv értelmező- szótára zserlnt: bérgyilkos, kalandor. Húsz év múltán a Kecskeméti Közlöny — amely Balázsfalvi Kiss Endre főszerkesztése alatt jelent meg néhány nappal (augusztus 6.) az ellenforradalom hatalomra jutása után — a szent- királyi ellenmegmozdulásra így emlékezik: „A Duna—Tisza közének, Kecskemétnek közönyös, de a bajokban hirtelen fellángoló magyarjai léptek először ’ az ellenforradalmi tettek mezejére. A hadvezérek, az élreállók bátor kis csapata jelentkezett a Héjjas- fiúkban, Raád Árpádban, Francia Kiss Mihályban, az osztrák Haág (repülő) századosban és a többiekben. Egy tökéletesnek látszó, messzeágazó szervezet alakult ki a „sötétben bujkáló” ellenforradalmárokból, a Kecskemét és környékbeli falvak tanyai népének romlatlanul magyar ttjaiból. A terv nagy koncepciójú volt és siker esetén olyan nagy területet, olyan hatalmas kézi- és gépfegyvertömeget s muníciót kerített volna az ellenforradalom hatalmába, amely határozott s döntő erejű elindulása lehetett volna... a felszabadulásnak...” Sinkó Ervin, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom rangos szereplője — akinek személyét és cselekvéseit még édeskevesén ismerik — jelentős funkciót vállalt a Tanácsköztársaság sikereinek előbbrevitelében. A számottevő jugoszláv író, aki 1967- ben 'távozott az élők sorából, Szemben a bíróval című művében megjeleníti önmagát, s az akkori eseményeket a két forradalom folyamatában. A szinte páratlan életút néhány állomásáról idekínálkozó citátumok még érthetőbbé teszik: mi történt és miért? Az akkor még nagyon fiatal (huszonegy éves) Sinkóra a mozgalomban való intenzív részvétel jó ..edzőként" hatott... „míg búvóhelyemről kellett az agitáció munkáját folytatni, oly jól megálltam helyemet, hogy Budapest egyik legjelentősebb munkásnegyedében, Ojpesten a kommunista pártszervezet titkárává tettek ... Nem volt kérdésem, amelyre a kommunista párt programjában feleletet nem találtam volna... A proletárdiktatúra kikiáltása után ... mindjárt az első napokban a kormányzótanács a munkástanácsok megszervezésére és ellenőrzésére vidékre küldött, majd tagja lettem az egyik budapesti kerületi és fővárosi központi munkástanácsnak. A proletárdiktatúra kikiáltása nem volt győzelem, csak a győzelem előfeltételeit teremtette meg. Mikor rövid időre a világszemléleti osztály megalakulása után a fiatal tanácsköztársaságot az entente több oldalról fegyveresen megtámadta, én is bevonultam vöröskatonának, nem politikai megbízottként, ahogy kellett volna, a tisztek ellenőrzésére, mert egy akartam lenni a sok közül... De nem így történt. A Vörös Hadseregnek a román fronton ez volt az első tűzpróbája ... Az én ezre- demben alig egy tucat kommunista volt, a mi minden erőfeszítésünk csak az lehetett, hogy együtt tartsuk a visszavonuló csapatokat. A pánik a katonákról átterjedt a fenyegetett városok munkástanácsaira is. Mikor az ezreddel a magyar alföld egyik nagy városába, Kecskemétre értem, vöröskatonából, ahninek maradni akartam, Kecskemét város katonai parancsnoka lettem. A munkástanácsok, különösen vidéken, a diktatúra egész ideje alatt rosszul funkcionáltak. Mint magát a diktatúrát, őket se egy forradalmi harc, hanem egy hirtelen győzelem hívta életre. , így volt- Kecskeméten is, ahol megérkezésem napján a munkás- tanács intéző bizottságát, vagyis a város kormányát tanácskozásban találtam. A románok közeledésének híréré a városban kitörő ellenforradalmi mozgalomtól tartottak, és menekülni akartak. Ez azt jelentette volna, hogy a város az ő menekülésük hűére automatikusan az ellenforradalom kezére kerül... Reggel arra ébredtem, hogy az intéző bizottság tagjai anélkül, hogy ezt a szándékukat nekem bejelentették volna, hajnalban menekülésázerűen nemcsak a városházát, hanem a várost is elhagyták. Az ablakból láttam a velük elrobogó autót... Gyorsan összeszedtem az ezredünkbői pár kommunistát, plakátokat nyomtattam, melyek a proletár- diktatúra rendjének megóvására statáriumot hirdettek és ezek a minden ellenforradalmi megmoz- ' dulást halállal fenyegető plakátok teljes hatást tettek. ... A szentkirályi parasztok kapával felfegyverkezve több tényleges. tisztnek a hadi terve szerint. Kecskemétre jöttek, hogy elfogják a direktóriumot és a régi rendet helyreállítsák. Ez tíz _ nappal ezelőtt történt — írja Sinkó Ervin —, hogy én Kecskemétre kerültem, s a kecskeméti forradalmi törvényszéknek most kellett ítélkezni a parasztok és vezetőik felett. A vádlottak többsége, hatva- nan, szegényparasztok, köztük a később hírhedtté vált tömeggyilkos fehérterrorista, Héjjas apja, anyja, húga, ez utóbbiak jómódú parasztok. A tárgyaláson én a forradalmi törvényszék elnöke mellett ültem, s mikor a vádlottakat elővezették a börtönből, mindnek a szeme engem nézett, aki katonaruhában, derékszíjamon revolverrel ültem ott, s kiről tudták, hogy életük-haláluk ura vagyok... Voltak egész fehérhajú,. voltak egész fiatal emberék ... A ‘forradalmi törvényszék tagjait, mikor ítélethozatalra vonultak vissza, a magam számára is érthetetlenül, sikerült meggyőznöm arról, hogy nem szabad egyetlen halálos ítéletet se hozni. Ennek a forradalmi törvényszéknek a tagjait a fehérhajú öreg Héjjas fia, Magyarország kormányzójának, Horthy Miklósnak egyik „legjobb tisztje”, Héjjas Iván pár hónappal később, mint a barmokat para$ztszekérre rakatta. s vitte ki éjnek idején, s mészárolta le őket sok tucat másokkal az orgoványi erdőben. Magyarországon a proletárdiktatúra általában csak mint ellen- forradalmi összeesküvéseket, s azokat is csak részben torolta meg halálos ítéletekkel. Bizonyíték erre, hogy a szentkirályi perben elhangzott ítélet után kértem felmentésemet, még hetekig Kecskeméten maradtam, mint városparancsnok.” Minden bizonnyal Sinkónak ez volt az az írása, amelyről 1965 májusában Újvidéken történt találkozásunkkor szólt. Akkor azt mondotta, hogy a húszas évek elején (nehogy feledésbe menjenek az események, dátumók és nevek) feleségének, aki élete végéig nagyszerű segítőtársa volt, tollbamond- ta. Ám a kézirat nem Újvidéken — hanem Zágrábban volt, amelyet ígért is még abban az évben Magyarországra történt utazása alkalmából magával hozni. ígéretét be is váltotta, maga vezette gépkocsin érkezett Kecskemétre, de a szerző mongóliai tartózkodása miatt a találkozás elmaradt és teljesen természetes, hogy az értékes relikviát nem bízta ismeretlenre. A rendkívül érdekes írás az említett címen az újvidéki magyar nyelvű kiadó, a Fórum kiadványaként jelent meg, majd a Gondolat ~ Kiadó foglalta kötetbe 1977-ben. . TEHETSÉGES és sokoldalú művész volt. A neve jelkép. Ma a Vörös kányafa és Suksin egymást kölcsönösen felidéző fogalmak. A 70-es évek elején készült film írója, rendezője és szelíd arcú főszereplője sokunk emlékezetében él. Messziről, a távoli Altáj vidékéről származott. Sokféle munkát végzett, amíg eljutott a moszkvai filmművészeti főiskolára, ahol a világhírű filmrendező, Mihail P.omm tanítványaként rendezői diplomát kapott, 1960-ban. Alig egy évtizedes, tragikusan záródó pályafutása tehát a 60-as évek elején kezdődött. Néhány évvel később magyarul is olvashatjuk műveit folyóiratokban, és kötetben. A közelmúltban jelentetett meg az Európa Könyvkiadó egy válogatást Suksin műveiből, Vörös kányafa címmel. A kötetben szereplő írások sokszínű irodalmi' tevékenységről tanúskodnak. Novelláiban, kisregényeiben a távoli Szibériát és lakóit ábrázolja finom lírával, érzékletesen. Hősei a szó legtisztább értelmében egyszerű emberek, őszinték,, és nyíltszívűek. Nincsenek előítéleteik. Minden, ami emberi, az szent számukra. Miért ne értené meg az öreg Nyikitics, a tajga szerelmese és ismerője, a fiatal szökött rab szabadság utáni vágyát? Hiszen ö is szabad, már gyermekkora óta e végtelen fehér birodalom ura. Nem érti viszont, hogy a számára rokonszenvesnek látszó fiatal férfinak miért a város jelenti a szabadságot. Szomorúan gondol a városokban lakó unokáira, akiknek — ha nyaranta meglátogatják — unalmas a tajga. Pedig ő mindent megtesz azért, hogy felfedezzék szépségét. S ez a fiatalember eladná a lelkét a városért. (Az élet szerelme.) MEGKAPÓ egyszerűséggel szól Suksin emberi dolgainkról is: életről, betegségről, halálról. A küzdelmes, nehéz út végén álló, öregember csöndes belenyugvással veszi tudomásul a közelgő halált. Feleségén sem a szívettépő bánat lesz úrrá, hanem némán hallgatja férje gyakorlati tanácsait. A parasztember ősi tulajdonsága ez a gondolkodásmód: hogyan lehet megélni? De jól látja az író azt is, hogy az a „megélni tudás" mennyire kifejlesztette a földdel küszködő emberben azt. hogy szemével a bajra figyeljen. Az a baj, hogy télen hal Amikor a megyeszékhely örvendetesen gazdagodó zenei életének egy-egy újabb állomásáról hallunk, olvasunk, bizonyára sokunknak eszébe jutnak azok a régebbi évek, amikor minden egyes apró eredményért nagyon meg kellett küzdeni ebben a városban, ami a muzsika közkinccsé tételét illeti. Sem a közönség részéről- megnyilvánuló igény, sem pedig a hivatalos szervek támogatása nem tette lehetővé akkoriban az igazi' sikerek eljövetelét. Sok-sok példa bizonyítja: ma már egészen másként van ez. Az utóbbi időszak „fegyvertényei” közül említünk meg egyet. A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar egyre növekvő tekintélyéről van szó. Kemény Endre karnagy nagyszerű irányításával ugyanis ez az együttes folyamatos és tervszerű munkájával igazolja, hogy nem ok nélkül bíznak benne a támogatók és a zenerajongók. Az alapos munka meghozza gyümölcsét. A Megyei Művelődési Központ által működtetett, a megyei tanács megértő támogatásával működő zenekar újra és újra élvezi a megértő tapsokat, s a pozitív szakmai értékeléseket, Sokan emlékeznek még rá, hogy tavaly az együttes Szolnokon elsőnek vitte közönség elé egyik széles körben ismert, s tekintélyes mai hazai szerzőnknek, Pet- rovics Emilnek új művét, a III. Kantátát, amit a kecskeméti sikeres előadás is követett. Nos, azóta újabb ősbemutatót. tartottak; ezúttal a VIII. Országos Kamarazenei Fesztiválon, Veszprémben. Ezen bajai, székesfehérvári, nyíregyházi, budapesti és más zenekarokkal együtt adhattak számot a kortárs magyar muzsika színvonaláról, életképességéről. S természetesen önmaguk fáradozásainak eredményeiről. Itt ismét egy ősbemutatóval gazdagították saját tevékenységüket: előadták Lend- vay Kamilló Traventia című alkotását, melyet a zeneszerző az ő számukra írt. A Georgi Dimitrov Művelődési Központban ismételten örülhettek a sikernek, a több oldalú elismeg! ,(Vesződséges ilyenkor, téli időben a halottal" — állapítja meg az öreg Sztyepan. (Elment az öregember.) A falusi világ szépségei mellett az ellentmondásokat is látja az író, és egyre elmélyültebben ábrázolja a városi életforma torzulásait is. A változás és az azzal járó gondok, az ügyeskedések apró csalások felfedése és leleplezése ugyanolyan hangsúlyt kap Suksin művészetében, mint a tiszta és nemes emberi törekvések bemutatása. NEM RINGATHATJUK magunkat abban, hogy csak szép és jó van! Nem feledkezhetünk meg az árnyoldalról, az „energikus szépségről”, akik gyakran felbukkannak közöttünk — ügyesen kijátszva a törvényt és a tisztességes embereket — élik világukat. Ok már nem a letűnt időt akarják visszahozni, hanem a meglevő ellentmondásosságait és hiányosságait felismerve élnek az alkalommal. (Energikus szépség.) A társadalmi visszásságok szatirikus leleplezése legélesebben a Harmadik kakasszóra című kisregényében fejeződik ki. Az orosz népmese hősét (lvanuska) és a klasszikus orosz irodalom figuráit (Oblanov, Anyegin, llja Amromec stb.) megidéző szatíra a jelenbe vezet bennünket. Olyan jelenségekkel találjuk szembe magunkat, amelyek a fejlődést akadályozzák, s nem egyszer megtorpanásra kényszerítenek. Bolondos lvanuska ugyanis vándorlása közben megismerheti a bürokratákat, a halározatgyártókat, a. fontos és kevésbé Jontos embereket, akik azt kívánják tőle, hogy akarata ellenére cselekedjék. Suksin mestere a lélektani, erkölcsi és filozófiai mélységek ábrázolásának. A gyakran egy-egy művön belüli ellentétes tulajdonságok, helyzetek árnyalt megfogalmazása sokszínűvé alakítja írói stílusát. A lírai hangvételt gyakran felváltja az ironikus, szatirikus hangnem, de a groteszk sem idegen tőle. NEM LENNE teljes a kép, ha nem szólnánk Suksin tájleíró művészetéről. Képi megjelenítésre sokan emlékeznek a Vörös kányafa című filmbőt. Gondoljunk csak a szépséges nyírfákkal beszélgető Jegorra! A bő vizű patakok, a fehér törzsű nyírfák, c tavasz, a megújulás szinté minden novellájában visszatérő motívum, bizonyítva az író életszeretetét, és az emberekbe vetett hitét. Győri Ilona mérésnek. A közönség és a szakemberekből álló zsűri egyaránt nagyszerű méltatást adott róluk. Ez utóbbinak bizonyítására álljon itt — némi rövidítéssel — Lukács Ervinnek, a Magyar Állami Operaház karmesterének a levele, amelyet Gila Jánoshoz, a Megyei Művelődési Központ igazgatójához írt a napokban: ,,A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar a veszprémi országos fesztiválon kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Ezt a magam és a zsűri többi tagja nevében teljes határozottsággal jelentem ki, azzal megtoldva, hogy az ott előadott Britten- ás Lendvay-művek, az összes jelen levő zenekarhoz viszonyítva a legmagasabb szakmai .színvonalon szólaltak meg. A zenekar véleményünk szerint ösz- szességé ben és egyénenként is (hiszen a Britten-mű csupa szóló-, hangszerre van komponálva!) országosan vidéki viszonylatban a legmagasabb szakmai besorolást érdemli meg. Ezért feltétlenül ajánljuk Önöknek, hogy a. továbbiakban is kiemelten támogassák őket munkájuk végzésében, annál is inkább, mivel szerintünk eddig is dicsőséget szereztek Kecskemét kulturális életének. Szerelném hangsúlyozni, hogy ezt a magas színvonalat a tagok kitűnő zenei és hangszeres képzettségén. kívül Kemény Endre karnagy kiemelkedően magas színvonalú vezénylésének és odaadó, rendkívüli szakértelemmel végzett betanító és szervező munkájának köszönhetik. Nagy érdeklődéssel és örömmel várjuk további nagyszerű szerepléseiket a jövőben, és kérjük az önök megértő és odaadó támogatását a továbbiakban is. Lukács Ervin érdemes művész, az Operaház karmestere.” □ □ □ Ügy gondoljuk, hogy felesleges a fenti sorokhoz bármit is hozzátenni, s azT sem kell bizonygatni nyilván: az ilyen és hasonló elismerések erőt adnak minden valamirevaló, lelkes együttesnek, közösségnek a további együttes tevékenységéhez. V. ML DICSŐSÉGET SZEREZTEK KECSKEMÉTNEK Levél az Operaház karmesterétől
