Petőfi Népe, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-15 / 112. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1980. május 15. események sorokban BONN ______________________ G enscher nyugatnémet külügyminiszter pénteken Bécsben találkozik szovjet kollégájával, Andrej Gromikóval — erősítette meg szerdán a bonni parlamentben Klaus von Dohnányi külügyi államminiszter, interpellációkra válaszolva. A szovjet—nyugatnémet megbeszélések egyik témája' Helmut Schmidt kancellár közeljövőre tervezett moszkvai útja lesz. Genscher és Gro- miko a kétoldalú kapcsolatokon kívül- a nemzetközi helyzet valamennyi fontos témaköréi, áttekinti. Mindkét külügyminiszter az osztrák állameszerződés aláírásának évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken vesz részt Bécsben. (MTI) SZÖUL ~ Szerdán a dél-koreai főváros, Szöul utcáin súlyos összecsapások voltak az egyetemisták és a rendőrök között. Az egyetemek diákvezetői előzőleg úgy döntöttek, hogy nagygyűléseikkel és tüntetéseikkel áz egyetemi negyedekből kivonulnak az utcákra. Mint ismeretes, a diákok közel két hete tartó megmozdulásaikon a rendkívüli állapot azonnali feloldását és demokratikus reformok végrehajtását követelik a kormánytól. (MTI) KABUL Sah Muhammed Doszt afgán külügyminiszter nyilatkozatot adott a Bakhtar hírügynökségnek az iszlám konferencia küszöbönálló 11. ülésszakával kapcsolatban. A külügyminiszter leszögezte, hogy az imperialista erők, élükön az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel, azon fáradoznak, hogy az újabb ülésszakon ismét napirendre tűzzék az úgynevezett afgán problémát — jóllehet a mesterségesen felfújt kérdés megvitatása ellenkezik az egységes iszlám világ érdekeivel. Ezen túlmenően Afganisztán kormánya az ország be! ügyeibe való nyílt beavatkozásnak tekinti az afgán kérdés napirendre tűzését. LONDON Lord Carrington brit külügyminiszter. kedden este egyórás ■ megbeszélést folytatott Jichak Samir izraeli külügyminiszterrel, aki magánjellegű látogatáson Londonban tartózkodik. Á Foreign Office szóvivője köztölte, hogy a felek „hasznos eszmecserét" folytattak a közel-keleti konfliktusról, a palesztin „ön- kormányzat" problémájáról, az iráni és az afganisztáni eseményeknek a Közel-Keletre gyakorolt hatásáról. (MTI) KAMPALA A kedden feloszlatott Binaisa- kormányzat korrupt tagjait bíróság elé fogják állítani, ha bűnösségük bebizonyosodik — közölte szerdára virradóra annak a bizottságnak a szóvivője, amely átvette a hatalmat az afrikai országban. „A kormányzat legfőbb feladata most az, hogy szavatolja az ország biztonságát és előkészítse a közeljövőben tartandó parlamenti és elnökválasztást” — hangsúlyozta a hattagú bizottság a kam- palai rádióban ismertetett közleményben. TOKIÓ A japán parlament külpolitikai vitájában az ellenzék heves bírálattal fogadta Ohira kormányfő és Okita külügyminiszter beszámolóját a Carter elnökkel Washingtonban folytatott tárgyalásokról. A tokiói kormány vezető képviselői ugyanis elismerték: ha némi fenntartásokkal is; de — az amerikai követelésnek engedve — kötelezettséget vállaltak a japán katonai kiadások további növelésére, valamint az iráni és afganisztáni kérdésben való lépésegyeztetésre;________________ KAIRÓ ______________________ A közeljövőben nem várható amerikai—egyiptomi—izraeli hármas csúcsértekezlet — közölte szerdai számában á kairói A1 Akhbar. A lap szerint Carter amerikai és Szadat egyiptomi elnök keddi telefonbeszélgetésük alkalmával arra a következtetésre jutottak, hogy egyelőre nem időszerű hármas csúcsértekezletet tartani a palesztin ön- kormányzattal kapcsolatos megbeszélésekről. (MTI) ___________ DE TROIT____________________ L egkevesebb hat ember meghalt és mintegy 70 megsebesült, amikor tornádó söpört végig a Michigan állambeli Kalamazoo városon. A forgószél kidöntötte egy hétszintes áruház hátsó falát, letépte egy tízemeletes épület tetejét és több más házat is súlyosan megrongált. A rendőrség attól tart, hogy a romok alatt további holttestekre bukkannak a mentőosztagok. (MTI) Megkezdődött a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének ülése (Folytatás az 1. oldalról.) A Magyar Népköztársaság részéről Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Gyenes András, az MSZMP KB titkára, Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter és Púja Frigyes külügyminiszter. A Német Demokratikus Köztársaság képviseletében Erich Honec- ker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtitkára, az Államtanács elnöke, Willi Stoph, az NSZEP KB Politikai- Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Hermann Axen, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Heinz Hoffmann hadseregtábornok, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, nemzetvédelmi miniszter, Günter Mittag, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Oskar Fischer külügyminiszter. A Román Szocialista Köztársaság részéről Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára,, köztársasági elnök, Ilié Verdét. az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja, miniszterelnök, Virgil Cazacu, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja, a KB titkára, Stefan Andrei, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának póttagja, külügyminiszter és Constantin Olteanu vezérőrnagy, nemzetvédelmi-miniszter. A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége képviseletében Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a Legfelsőbb Tgnács Elnökségének elnöke, Alekszej Koszigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, külügyminiszter, Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Konsztantyin Ruszakov, az SZKP KB titkára és Nyikolaj Ogarkov, a Szovjetunió marsallja, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének első helyettese, a Szovjetunió fegyveres erőinek vezérkari főnöke. Az értekezlet munkájában részt vesz Viktor Kulikov, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka, a Szovjetunió marsallja. Valamennyi delegáció élén a testvérpártok vezetői állnak. Az ülést Edward Gierek, a LEMP KB első titkára nyitotta meg, üdvözölve a ' testvérországok vezetőit. Beszédében hangsúlyozta, hogy a létrejötte óta eltelt 25 év beigazolta a Varsói Szerződés döntő szerepét és történelmi küldetését a béke védelmében és a szocializmus szolgálatában. — A Varsói Szerződés létrejötte óta új típusú politikai-védelmi szövetség volt, amely új elemet hozott a nemzetközi életbe, sosem irányult, és pem irányul semmiféle állam, vagy államcsoport ellen — mondotta Edward Gierek. — A szocialista országok és a Varsói Szerződés politikájának vezérelve a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének lenini eszméje. A második világháború óta eltelt egész időszak története azt bizonyítja, hogy a kelet és a nyugat közötti kapcsolatok fejlesztésének csak egyetlen járható útja van. Ez a politikai párbeszédnek, az enyhülési folyamat folytatásának, a fegyverkezési verseny megfékezésének és a leszereléshez vezető hatékony lépések megkezdésének, az egyenlő biztonságnak és a minden területen való egyenrangú együttműködésnek útja — hangsúlyozta a LEMP KB első titkára. Az ünnepélyes megnyitás után a politikai tanácskozó testület zárt ülésen folytatta munkáját. (MTI) A HADIKIADÁSOK NÖVELÉSÉRŐL NATO-ülés Brüsszelben Szerdád folytatódott a NATO védelmi tervező bizottságának ülése, ezúttal nemcsak a hadügyminiszterek, hanem a külügyminiszterek részvételével is. Franciaország és Görögország külügyminisztere ezen az ülésen sem vesz részt, minthogy hadseregeik nincsenek integrálva a NATO-haderőkbe. A külügyminiszterek részvétele a védelmi tervező bizottság ülésén azt célozza, hogy politikai súlyt adjon a hadügyminiszterek határozatainak. Mint jelentettük, arról van szó, hogy az európai szövetségesek különböző területeken segítséget adjanak az Egyesült Államoknak, ha Washington „a Perzsa-öböl' térségében keletkezett válság esetén” csapatainak és fegyverzetének egy részét ott vetné be. A hadügyminiszterek legtöbbje beleegyezett, hogy ezt a segítséget megadja. Néhány ország kormánya — elsősorban Dánia és Belgium — nem ígérte meg, hogy hadikiadásait évente 3 százalékkal növeli, beleszámítva az infláció okozta drágulást. * A Fehér Ház szóvivője kedden kijelentette: a NATO katonai bizottsága elnökének, Herman Zei- ner-Gundersen tábornoknak a keddi ülésen előterjesztett jelentése alátámasztotta a washingtoni kormányzatnak azt' a javaslatát, hogy öt éven át nagymértékben növeljék az amerikai hadikiadásokat, és hogy a nyugati szövetségesek teljesítsék a nagyobb mértékű fegyverkezésre vonatkozó kötelezettségeiket. * „Amerika elkötelezettsége a NATO iránt erősebb, mint bármikor eddig, Washington pedig feltétlen támogatást vár el szövetségeseitől”. E harcias kijelentéssel kezdte első nemzetközi jelentőse' ségű felszólalását szerdán az.. új amerikai külügyminiszter, Edmund Muskie, a NATO katonai tervező csoportjának brüsszeli ülésén. Nem minden részvevő értett azonban egyet vele.' Felszólalásában Muskie nem kímélte a Szovjetuniót, s a nyugati, úgynevezett elrettentő erő fokozására szólított fel. Ezután dicsérte a nyugati szövetségeseket azért, hogy büntető intézkedésekkel támogatják az Egyesült Államokat az Iránban fogva tartott túszok kiszabadítása érdekében. Csökken Irán olajexportja — Irán jelenleg 2 millió hordó kőolajat termel naponta, . s ennek fele exportra kerül — közölte Ali Akbar Moinfar ifáni olajipari miniszter. Ez volt az első alkalom, hogy iráni hivatalos személy beismerte az olajtermelés ilyen nagyarányú csökkenését. A közép-keleti ország tavaly még 2 millió hordó, a sah bukása előtt pedig 5 millió hordó kőolajat exportált naponta. A miniszter kijelentése cáfolja a Petroleum Intelligence Weekly amerikai szakfolyóirat által korábban közölt becslést, amely sze- rripib, í; píájiéxporíja, napi félmillió bordóra esett' vissza. Az OPEC taifi értekezletével kapcsolatban az iráni olajipari miniszter úgy ítélte meg, hogy országa két nagy sikert ért el: — egyrészt az értekezlet egyhangúlag elfogadta azt az elvet, amely szerint a földgáz árát a nyersolajjal szembeni fűtőértékének arányában kell meghatározni; — másrészt az OPEC egyetlen tagja sem növeli termelését az egyes országokba irányuló iráni olajszállítások pótlására. A svéd modell válsága A háborútól másfél évszázada megkímélt Svédországban olyan esemény zajlott május első de- kádjában, amely ott valóságos „háborúnak” beillett. A skandináv állam életét 1909 óta első ízben bénította meg sztrájkhullám, s végül a munkáltatók engedtek a dolgozók követeléseinek: az állami vállalatoknál 7,3 százalékos, a magánszektorban pedig 6,8 százalékos béremelést vívtak ki a sztrájkolok. „Aranyévek” Az ügy jelentősége bizonyos értelemben túlnő az ország határain. Az úgynevezett svéd modellt hosszú évtizedekig úgy tekintették, mint a szociáldemokrácia által vezetett jóléti állam mintáját, amely megvalósította a „súrlódásmentes osztályegyüttműködés” társadalmát. A svéd modell hirdetői azonban megfeledkeztek azokról a különleges feltételekről, amelyek e mechanizmust egyáltalán lehetségessé tették. A két világháborútól megkímélt országban, ahol a világ egyik legmagasabb életszínvonalát élvezik a polgárok, 44 esztendeig volt 'hatalmon a szociáldemokrata párt. A svéd vezetés elvetette az államosításnak még azt a mértékét is, amely más nyugat-európai szociáldemokrata pártok programjában természetes. Ehelyett két módszerrel: a rendkívül progresszív adórendszerrel és a munka—tőke konfliktusok rendezésére kidolgozott mechanizmussal operált. Az utóbbi szerződéses formát kapott 1938-ban a Saltsjöbaden városában megkötött egyezménynyel. Ennek lényege: a munkáltatók és a dolgozók között bérvitákat rendszeres egyeztető tárgyalásokon oldják meg. Alapelvül szolgált az életszínvonal állandó emelése, és a szociális juttatások bővülése is. A sajátos svéd .modell évekig zavartalanul működött. Általában azzal magyarázták ezt, hogy a szociáldemokrata párt volt Jia- talmon, amely biztosította mind a szakszervezetek, mind a munkáltatók „taktikus” magatartását. A valóságban a modell működését sokkal inkább az segítette, hogy a svéd semlegesség a második világháborúban rendkívüli gazdasági 'hasznot és konjunktúrát eredményezett. A háború után egészen az 1973-as olajválságig tartbttak az „aranyévek”. A gazdasági megtorpanás első jele volt, hogy a szociáldemokraták 1976- ban elveszítették a hatalmat az egymással szövetségre lépett bur- zsoá pártokkal szemben. Akkor az energiakérdés — pontosabban az atomreaktorok1 építésének problémája — csökkentette népszerűségüket. 1979 őszén sem tudták visszaszerezni a kormányhatalmat, bár a választási harcból a legnagyobb pártként kerültek ki. A sztrájk háttere A mostani sztrájk hátterét az jellemezte, hogy a szociáldemokraták nem tompították a szak- szervezeti követelések élét. Sőt, bizonyos értelemben politikai érdekük volt, hogy. kiderüljön: a polgári pártok vezetésével a problémák nem oldhatók meg. Oka volt a' konfliktus élességének az immár tíz százalék körül mozgó infláció is. Az évek óta halogatott bérrendezés nyomán a követelések felhalmozódtak, végül május 2-án a munkáltatók (köztük a világihírű Volvo, Saab, Ericsson) 770 ezer munkást „kizártak”, azaz felfüggesztettek, ahelyett, hogy rendezték volna a problémákat. A szakszervezetek válaszképpen azonnali munkabeszüntetésre szólítottak fel. A sztrájkhullám gyors ütemben terjedt, de a munkáltatók továbbra is csak kétszázalékos 'béremelést ajánlottak a 11,3 százalékos szakszervezeti követeléssel szemben. A zavarok napról napra fokozódtak a gazdaságban. A Szállítómunkások megtagadják az olajtermékek továbbítását, Svédország négy olajfinomítója közül három szintén sztrájkba lépett, ami már átfogó üzemanyag-hiány- nyal fenyegetett. Fordulópont ? A kaotikus gazdasági-ellátási problémák, amelyek az országos munkabeszüntetés következtében kialakultak, kompromisszumkeresésre szorították a polgári kormányt. Fälldin miniszterelnök felismerte, hogy ahány nappal később képesek rendezni a munkáltatók és .a dolgozók konfliktusát, annyival előbb kerülhet sor a kabinet — kényszerű távozására. Ennek tulajdonítható, 'hogy végül is a kormány szorította a dolgozók követeléseinek legalább részleges kielégítésére a munkáltatókat. Ez annál sürgetőbb volt, mert a Palme vezetése alatt álló szociáldemokraták a sztrájkmoz- galmat a minimális többséggel kormányzó polgári kabinet megbuktatására akarták felhasználni. A „svéd csoda” mítosza azonban így is csorbát szenvedett. Ezzel maguk a svédek is tisztában vannak, ezért tartanak fokozottan a jövőtől, amelyet' inkább a nehéz idők jellemeznek majd, mintsem az „aranyévek”. —i —e Ülést tartott az Országos Választási Elnökség Szerdán ülést tartott az Országos Választási Elnökség. A választási törvény alapján megvizsgálta az országgyűlési képviselő- jelölteknek a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Elnöksége által benyújtott névsorát és megállapította, hogy valamennyi jelölt megfelel a törvényes követelményeknek. A 352 országgyűlési választókerületben a jelölőgyűlések 367 jelöltet állítottak. A kettős jelölések száma 15. Az 59 270 helyi tanácstagi választókerületben a jelölőgyűlések 61 062 jelöltet fogadtak el. Kettős jelölésre 1767, hármas jelölésre 11, négyes jelölésre 1 tanácstagi választókerületben került sor. A választójogi törvény alapján a tanácstagjelöltek elfogadásáról a helyi választási elnökségek döntöttek. Mind az országgyűlési képviselők, mind pedig á helyi tanácstagok jelölőgyűléseit a közéleti aktivitás jellemezte. A jelölőgyűléseken több mint 2 200 000-en vettek részt, a megjelent választó- polgárok mintegy 10 százaléka felszólalt, számos közérdekű javaslat és bejelentés hangzott el. Sok helyen — tevékeny közreműködést vállalva a helyi feladatok megoldásában — társadalmi munkafelajánlásokat tettek. A jelölőgyűlések azt tanúsítják, hogy a nők és a fiatalok — a társadalomban elfoglalt helyüknek megfelelően — egyre jobban bekapcsolódnak a közéletbe. Az Országos Választási Elnökség a képviselőjelöltek névsorát május 30-án teszi közzé a sajtóban. Ugyanezen a napon a fővárosban és a megyékben a választási elnökségek a képviselőjelöltekről hirdetményt bocsátanak ki. A helyi választási elnökségek ugyancsak hirdetményben tájékoztatják a lakosságot a helyi tanácstagjelöltekről. (MTI) Választási gyűlés Vácott és Baján , (Folytatás az 1. oldalról.) — A teljesség igénye nélkül néhány példát hadd említsek meg, nevezetesen azt, hogy megszűnt az elvándorlás a megyéből, senkinek sem kell máshol munkát keresni, jól érzik magúkat az itt élők, jelentősen nőtt a munkásosztály létszáma. és ereje, ennek következtében az ipari produktum értéke meghaladta a mezőgazdaságét. Előrehaladásunkat az urbánus fejlődés jellemzi, a nemzetiségi politika konszolidált A társadalmi viszonyok alakulásával kapcsolatban dr. Gajdócsi István megjegyezte, hogy számszerű növekedésén túl a munkás- osztály vezető szerepe is erősödött. Gazdagodtak a szocialista demokrácia fórumai, a dolgozók részt vállalnak a döntések. formálásában. — A mezőgazdaság szocialista átszervezésekor tett1( va^ lór^vájtása lehetővé tétre, nógy a parasztság a Duna—Tisza közén is jó termelési feltételekkel, 'korszerű, jól berendezett munkahelyeken, az igényeket kielégítő szociális körülmények között dolgozhat. — Az értelmiség szerepe rendkívül megnőtt napjainkban. A szellemi erő anyagi tényezővé vált, tehát óriási a jelentősége, s ezzel élni kell. A gazdasági helyzet elemzésére rátérve az országgyűlési képviselőjelölt Kádár János szavait idézve elmondta, hogy néhány területen nem teljesülnek a tervek! de összességében megállapítható, hogy az V. ötéves tervidőszak jó ciklusa volt a népgazdaságnak. — Az elmúlt években Bács- Kiskun megye fejlődése az országos átlagnál dinamikusabb volt. Noiha itt sem volt problérpamen- tes az előrehaladás. Az építőipari kapacitás hiánya miatt el kellett hagyni néhány beruházást, s mintegy kétszázmillió forintot az építőipar fejlesztésére fordítottunk. Vagy más területről véve a példát, megemlítem, hogy két rossz esztendő köszöntött a mezőgazdaságra. A problémák ellenére elmondhatjuk, hogy a tervezett 28 milliárd forint értékű beruházást 35 milliárdra teljesítjük. Ezek között — tekintettel arra, hogy a bajai dolgozók előtt beszélek — megemlítem a Finomposztó Vállalat, a Kismotor- és Gépgyár bajai gyárának, az ÉVIG bajai gyárának fejlesztését, az új kenyérgyárat, s még sorolhatnám tovább az eredményeket. — A megye ipari fejlődését tekintve jelentős eredményekről adhatunk számot, de ne hallgassuk el a gondjainkat sem — folytatta beszédét dr. Gajdócsi István. — Ezek közül egyet említek meg, azt, hogy igen nagy problémát okoz a megyében a gyáregységek helyzete. A központi irányítást a minisztériumok végzik, ugyanakkor rangja van a vállalati önállóságnak is, de a közbülső cégek szerepe, vagyis a trösztök működése sok területen nehezíti a gyáregységek munkáját. Félreértés ne essék, nem a tröszti forma ellen szólok, hanem a kettős irányítás okozta bizonyos zavarok ellen. Beszédének további részében dr. Gajdócsi István a megye gépiparának, könnyűiparának termelési eredményeiről, a kisvállalatok, vagyis a melléküzemágak kisegítő tevékenységének jelentőségéről szólt, majd így folytatta: , —: A. városfejlesztésbe^ , eléri eredmények közül ezúttal a lakásépítésre térnék ki. Az ötödik ötéves tervidőszak alatt Bács- Kiskun megyében megépül a tervezett 25 ezer lakás. A számoknál maradva ehhez hozzáteszem, hogy az elmúlt évtizedben több lakás épült a megyében, mint a felszabadulástól 1970-ig. Ez nagyon jelentős eredmény, ám mégsem mondhatjuk el, hogy Bács-Kiskun megye valamennyi lakosa megfelelő körülmények között, összkomfortos lakásban lakik. Tehát továbbra is elsődleges feladatunk a lakásépítés, noha 1980—85 között a 25 ezernél jóval kevesebb, vagyis 18 ezer lakás építését tervezzük. A közművesítésben is jelentős az előrehaladás. Itt említem meg, hogy példamutató volt a bajaiak törekvése, vagyis az, hogy társulásokat hoztak létre a vezetékes vízellátásért, az uszoda egyesület számláján az önkéntes hozzájárulás pedig már meghaladta a 12 millió forintot. Ez is azt mutatja, hogy a települések lakói anyagi hozzájárulással, vagy önzetlen társadalmi munkájukkal részt vállalnak a városok, községek fejlesztéséből. Beszédének végén az ország- gyűlési képviselőjelölt a további feladatokról beszélt. Megemlítette azt, hogy az eddiginél is szükségesebb óvodák, iskolai tantermek építése. A béke- és választási gyűlés hozzászólásokkal fejeződött be. T. L. VÄV.V.V.VV KissÄwv« Sí«*:®»:-: PAM, PAM, PAMUTAKCIÓ május 20-ig meghosszabbítva Minden 20 Ft értékű textilhulladék után egy sorsjegyet is ad a MÉH. Nyereménysorsolás: június 20-án. Nyeremények: Trabant személygépkocsi, Color Star színes televízió, Uránus fekete-fehér televíziók, vásárlási utalványok, Temaforg-fonalak, Képes Sport, IPM és Füles éves előfizetések. . 641