Petőfi Népe, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-10 / 108. szám

1980. május 10. • PETŐFI NÉPE • 3 AJ ég tizenhat másodperc. Még tíz. Már csak ket- tő. Egy .. . Most! Az ügyeletes rátenyerel a csengőre. Suhogósra vasalt fehér köpenyemben, va­donatúj egyensapkámban valószínűleg én vagyok egye'dül izgatott a keddi váltás tagjai közül: egy zöldfülű „tiszteletbeli segédápoló”, az is csak egy napig. Nem tudom miben lesz részem, hányszor kell kivonulni. Furcsa görcs szorítja össze torkom, holott semmi okom sincs rá: mindenki pontosan, nyugod­tan teszi a dolgát; felkészítve várják a riasztást a kocsik. Este hétig Herczeg Ferenc a teljhatalmú parancsnok, ő a me­gyei szolgálatvezető. A rádiónál Hurkai János, ő is, akárcsak az orvosi kocsi személyzete — erre vagyok beosztva én is — Zsikla Mihály sofőr, Kovács Sándor szakápoló sokat tapasztalt men­• Herczeg Ferenc a te­lefonnál, Harkai János a rádiónál. — Mire számít? Nehéz napunk lesz Dr. Gulyás Anna mentőorvos megkémleli az eget. — Egész éjszaka esett, nyálkás az út. Nehéz ilyenkor vezetni, ve­szélyes ... Bár az is lehet, hogy éppen ezért lesznek óvatosabbak az emberek. Csörög a telefon. A széchenyi- városi Gelkából szülő nőhöz hív­nak segítséget — három rövid csöngőjelre másodpercek alatt felkészül, s elhagyja az állomást a soros mentő. Szaknyelven „kis eset”, egy perc telhet el a riasz­tástól a kocsi indulásáig. Kisvártatva bejelentkezik az ápoló. — Jelentem: a Gelkából nem kértek mentőt... — Igazoltassa a menetlevelét, aztán vonuljon be — hangzik az utasítás. Herczeg Ferenc láthatóan bosz- szús. • Dr. Deák Zoltán főorvos és segítője: Bánhalmi Ferencné. 0 Az orvosi kocsi parancsnoka: dr. Gulyás Anna. (Fotó: Straszer András) — Számtalanszor megesik, hogy ilyen „viccet” csinálnak velünk. És ha közben máshol igazán szük­ség lenne ránk? * Tűnődni legföljebb nekem van időm az elgondolkoztató kérdé­sen. Nyolc óra körül jár az idő, hárman is alig győzik emelgetni a telefont. Mutatványos ügyes­séggel dolgozik a stáb. Vállal bal fülhöz szorítják a kagylót, jobb kézzel a menetlevélre rögzítik az adatokat: kit kell elszállítani, hány éves, tud-e ülni vagy csak fekve vihető, mi a betegsége. Ez utóbbit kideríteni a légfóntosaób. tJgyahakjtor a legnehezebb is, pe­dig nem is szakorvosi diagnózist kellene fölállítania bejelentőnek. Elég a tüneteket — mije fáj, mije sérült meg a betegnek — felsorolni. Ettől függ, hogy ápo­lót, szakápolót vagy orvost kell-e útnak indítani. Ügy tűnik, forgalmas nap lesz ez a mai, hétköznapi teendőkkel. Mert bár véget nem ér a telefon- hívások áradata, „komoly” ügy­ről nincs szó. Nem is gondoltam volna, hogy a mentők feladatá­nak többsége egyszerű betegszál­lítás. Amikor engedélyt kaptam, hogy egy napig belülről szemlél­hessem munkájukat, dr. Deák Zoltán, a mentőszervezet megyei főorvosa feldiktált néhány adatot. Tavaly 2 millió 451 ezer 305 kilo­métert futottak a mentők Bács- Kiskunban, 84 ezer 492 föladatot végezvén el. Ebből 23 068 volt az azonnali, azaz a sürgős segít­ség ... Hogy sokan meg sem fontolják, tárcsázzák-e a 004-et, azt hamar a gyakorlatban is hallhatom. Fia­talasszony van a vonalban, sür­gető, már-már parancsoló a hang­ja. — Jöjjenek azonnal! Fáj az édesapám gyomra. Herczeg Ferenc régmúlt idők hercegeit megszégyenítő udvarias­sággal kérdezi: — Mióta? Bizonytalan a válasz: — Hát... Van annak már négy-öt napja is. — Orvost hívott? — Nem. — Az asszonyka hirte­len támadásba csap át. Követeli, azonnal menjen kocsi, mert kü­lönben baj lesz: feljelentést tesz és majd megmutatja ... A szolgálatvezetőt nem lehet meghatni. Hívjon orvost, taná­csolja az asszonynak. Ha majd ő szükségesnek látja az azonnali kórházba szállítást, kirendeli a kocsit, addig nem. A következő hívó idős asszony. Hangja remeg, szinte idehallat- szik félelme. Eltelik vagy két perc, míg annyira megnyugszik, hogy meg tud szólalni. — Jöjjenek azonnal. — aka­dozva szedi a levegőt — sür­gős ... Egy férfi napszemüveg­ben borotválkozik a filmstúdió előtt... Már egy hónapja ... — Sérült az illető? — kérdezi Herczeg. — Nem tudom ... Nem merek én közel menni hozzá... A szolgálatvezető elmagyaráz­za: semmi oka nincs, hogy men­tőt küldjön. Forduljon a rendőr­séghez a hölgy. Tizenegy óra. Lassan múlóban van a szorongásom. Hogy meg­nyugodjak, elismétlem tenniva­lóimat. Ha egy rövid, egy hosszú, egy rövid csöngetést hallok, ak­kor indulni kell. Ma a honvéd- kórház a baleseti ügyeletes, ha baj van, oda visszük a beteget. Hál’ istennek nincs semmi baj. Van időm ismerkedni mai főnö­keimmel, vagy mentős nyelven: bajtársaimmal. Harkai János sorsa tipikus. Vájártanuló korá­ban egy gép föltekerte, hosszú hónapokat töltött kórházban. Fel- gyógyulása után ott maradt mű­tősnek, aztán, 1973 decemberében, átjött a mentőkhöz. Szereti amit csinál, családja annál kevésbé — hétéves fia minden akart már lenni, de mentős az nem... Pedig elkelne még jó pár em­ber. Azt mondja dr. Deák Zoltán, hogy viszonylag szép a fizetés. De azt is mondja, hogy csak havi 50—60 túlórával, váltóműszak­kal, szigorú szolgálati kötöttség­gel az. Azt meg nem is mondja, amit a magam részéről szintén nyomos okként könyvelek el: si­ralmasak a munkakörülmények. Itt van például az irányító szoba, öt telefon cseng örökké, két rá­dióra kell figyelni. Két összetolt asztalnál a tegnapi menetlevele­ket könyvelik el, egy fotelféle az orvosi „szöba”. Ez az egészség- ügyi kézi raktár, a szakszervezeti iroda, és meg öltöző is. Három és félszer négy méteren — csak cso­dálni tudom az itt dolgozók kö­télidegzetét. Aki évek óta mentős, az nyilván megszokta már (?), aki pedig új, az nem csodálom, ha nem akarja megszokni és más helyet keres magának. Változás csak két év múlva várható, ak­kor adják át az új kecskeméti i mentőállomást. Közeleg az ebédidő, veszek magamnak én is egy jegyet, 13,80- ért. Furcsa... A mentősök egész­ségügyi dolgozók. Az üzemi kosz- ‘ tot rpégis egy vállalattól hordják, nem a kórházból, holott az fele annyiba kerülne... És csak húsz adagról lenne szó. I Gyorsan bekanalazom a húsle­vest, a marhafeltétes sóskaszószt, sietek vissza szolgálati helyemre. Hátha ... Azt hiszem, ez az egyet­len, amit a rutinos mentősök sem tudnak megszokni: ' hogy bármikor széthasíthatja a csen­det a vonulást elrendelő csengő­szó. örökös veszélyérzet — örö­kös készenlét. A pihenőben új­ságot olvasgatnak a „sorosok”. Sakkot nem látok. Jogos — az •újságot ott lehet hagyni, a sakk­ra esetleg visszagondol az ember, és nem jó, ha másra gondol, mint ami a feladata. Kihasználva a csendet, a dok­tornő bemutatja a mentőt. Azt, hogy orvosi kocsi, kívülről nem látni. Belülről azonban nem lé­nyegtelen az eltérés. Van lélegez­tető készülék, táska-EKG, az eset­leges életmentéshez nélkülözhe­tetlen műszerek., Ha bajban len­nék, bármilyen furcsán is hang­zik, teljes biztonságban érezhet- ném magam a kocsiban. Röpülnek a percek. Bejelentke­zik a halasi mentőállomás egyik kocsija — a rádióban az egész megye forgalmazása hallható —, kéri, üzenjenek a kórházba, hogy a szemész ne menjen haza. Egy kéményseprőt ért baleset. Kazánt pucolt, föiirobbant, és egy^szilánk felsértette a bal szemét. Halas nyugtázza az adást, intézkedik. 17 óra 44 perc. így utólag sem tudom, honnan tudtam, vagy éreztem meg: ez a hívás a „miénk” lesz: harminc év körüli szőke hölgy fekszik a járdán a Rákóczi úton, fejéből ömlik a vér. Rövid, hosszú, rövid csengő. Alig hal el, már indulunk. Mi ta­gadás, torkomban dobog a szí­vem. A Csongrádi utcai patika előtt a sofőr egy pillanatra be­kapcsolja a szirénát. Innen bent- i öl is épp olyan félelmetes a süvöl- tés, mint onnan, a járdáról. A kereszteződésnél ismét kell a szi­réna. Ma sem tudom, az aprócs­ka helyen, buszok között hogyan bűvészkedte magát át Zsikla Mi­hály a Nysával — 17 óra 47-kor ott vagyunk az eset színhelyén. A hölgy tényleg vérzik. Ennyi igaz a bejelentésből. Hatvanéves­nek saccolom, az orrát üthette be" a járdába'. Világos az ok is: félrehív egy férfi, kezembe nyom­ja az áldozat táskáját — literes borosüveg kandikál ki belőle. — Doktor úr -— informál a férfi — ez olyan részeg, mint a csap. Részeg, nem részeg, segítségre szorul. A sofőr tartja az asszonyt, Kovács Sándor készíti a parity- tyakötést, a doktornő az anamné- zist veszi föl: kezelték-e már~, kórházban, érzékeny-e valami­lyen gyógyszerre stb. A válasz — bugyborékoló káromkodászuhatag — még egy férfifülnek is sok, a nyomdafesték érzékenységéről nem is beszélve. Igaz ami igaz, férfiban sem szép a részeg, de nőben valami borzasztó. A dok­tornő amilyen fiatal, olyan eré­lyes:. Közli: emberi hangért em­beri hangot vár cserébe. Talán nyugodtsága, talán határozottsá­ga hat, betegünk elcsendesedik, megszeppenve válaszolgat. Oszlatom a tömeget. Pillanatok alatt nagy csődület támadt, leve­gő is alig van. A • honvédkórházban már vár­nak bennünket. Végzik, igen gyorsan a dolgukat, de bosszúsá­gukat sem titkolják. Visszajáró „eset”. H . — Rutinmunka volt — értéke­li a történteket visszafelé a dok­tornő: Kovács Sándor nagyot sóhajt. — A múltkori helvéciai hívás bezzeg nem volt az... Infarktus. Injekció, szívmasszázs, mestersé­ges lélegeztetés. Másfél óráig, percenként hatvanszór. Mire be­értünk, az alsóneműm is csupa víz volt. — Halkan teszi hozzá: — Másfél óráig élt még a kór­házban ... Hallgatunk. Soha nem gondol­koztam még rajta, de most hir­telen nagyon-nagyon érthetővé válik: mennyi egy ember élete. Hét óra, váltás. Az új szolgár latvezető Horváth József, bekéri a megyéből a másnapi, tervezhe­tő feladatokat, ezek ismeretében döntenek majd arról, hogy me­lyik kocsi milyen útirányon men­jen. Amit lehet, ezen lehet taka­rékoskodni: ésszerűsítéssel.­Telnek a percek, csendesen. Tízkor összegzem az eseményeket: hétköznapi nap volt ez a mai, Szerencsére. Mindenesetre, ami­kor levetem a köpenyt, fogasra akasztom a mentőssapkát, föllé- legzem — a buszhoz megnyugod­va, a felgyülemlett feszültséget egy óriási sóhajtással kieresztve, ugyanakkor elmondhatatlanul el­fáradva ballagok. Némi lelkiis­mereti urdalás-f élé vei. Nekem ki­rándulás, vagy úgymond „csupa izgalom” volt ez a nap. A men­tők holnap hétkor kezdik elölről. Holnapután hétkor is, meg azután is, mindig. Ballal József Jövedelmezőbb a kistermelői Közvéleményünk nagy figye­lemmel kíséri a sertéstenyésztés és -hizlalás alakulását, ' hiszen a sertéshús fontos szerepet' tölt be táplálkozásunkban. összes húsfogyasztásunknak több mint a felét, a tőkehús-forgalomnak pe­dig háromnegyed részét adja. Év­ről évre növekszik a külpiacokon értékesített sertéshús és az ebből készített termékek mennyisége is. A március végi állatszámlálás adatai azt mutatják, hogy hazánk sertésállománya mintegy 2 száza­lékkal nagyobb, miint egy évvel korábban volt. Mindez összhang­ban az 1980. évi népgazdasági ter­vünkkel, Ezen belül a kisterme­lők tulajdonában lévő sertések összes száma változatlan. A ház­táji és kisegítő gazdaságokban március végén 366 ezer kocát tar­tottak. Ez azt jelenti, hogy az utóbbi év alatt mindössze két íz­ben, 1974, illetve 1979 márciusá­ban volt több a koca a kisterme­lőknél. A sertéstenyésztésben kevés az új nagyüzemi telep. így hosszú időre meghatározó jelentősége van a kistermelők munkájának. Hazánkban ma mintegy 900 ezer család foglalkozik sertéstartással. Ök termelik az összes vágósertés több mint felét, tenyésztői ked­vük kedvező alakulását mutatja többi között az is, hogy — az ön­ellátás mellett — az utóbbi négy év alatt csaknem megkétszerezték áruértékesítésüket. Az országosan kedvezőnek te­kinthető kép mellett néhány me­gyében — így Bács-Kiskun, Szol­nok, Hevés — a tavalyihoz ké­pest a kocaállomány csökkent. Ugyanakkor más megyékben — Baranyai Győr-Sopron, Komárom, Hajdú-Bihar. Szabolcs-Szatmár — mind az összes sertés, mind a kocaállomány 5—10 százalékkal sertéstartás növekedett a tavalyi azonos idő­szakhoz képest. Az elmúlt időszakban több központi intézkedés is történt a sertéstartás ösztönzésére. Tavaly decemberben egyszerűsítették a szerződéshez szükséges nyomtat­ványokat. A közelmúltban az Ál- latförgalmi és Húsipari Tröszt intézkedett, hogy vállalatai a kis­termelőknél tekintsenek el az át­adás határidős előrejelzésétől, mi­vel új vágókapacitások léptek üzembe. Változatlanul folytatódik a törlesztéses vemheskoca-kihe- lyezési akció, amelynek keretében kedvezményesen 25—30 ezer ko­cát vásárolhatnak évente a kis­termelők. Az állatforgalmi és hús­ipari vállalatok az igényeket fo­lyamatosan kielégítik. A gabonaforgalmi és malom­ipari vállalatok megkönnyítették a takarmánybeszerzést, bővítették a választékot. Május 15-től a kistermelőktől felvásárolt hús- és hús jellegű ser­tések átvételi súlyhatárát 10 kilo­grammal felemelik. A jövőben a kistermelők 95—125 kg-os súlyig — nem számítva a több éves szerződéses és más felárat — ki­logrammonként 30,50 forintért, 125 kilogramm felett pedig 28 fo­rintért értékesíthetik sertéseiket. Ezek az intézkedések jelentő­sen javítják a hizlalás jövedel­mezőségét, elősegítik a kister­melők érdekeinek érvényesülését, amely egybeesik a népgazdasági érdekkel. A MÉM-ben további egyszerű­sítéseket és módosításokat ter­veznek a szerződési feltételeken, elsősorban azért, hogy a kister­melők, valamint az állatforgalmi és húsipari vállalatok, illetve szö­vetkezeti megbízottaik együttmű­ködése közvetlenebbé, egyszerűb­bé s hatékonyabbá váljék. (MTI) Kiállításon mutatják be a nívódíjas formatervezési alkotásokat Az idén első alkalommal ítél­ték oda a négy tárca által közö­sen alapított formatervezési ní­vódíjakat, ezzel végre méltó elis­merésben részesültek a formai ér­tékek kiemelkedő.alkotói. A díj­nyertesek pálya'műveiből kiállítás nyílik — tájékoztatták á sajtó kép­viselőit pénteken a Magyar Keres­kedelmi Kamara ipari formater­vezési tájékoztató központjában. A könnyűiparban, az Építés-^ ügyi és Városfejlesztési, a Kohó­és Gépipari, valamint a Nehéz­ipari Minisztérium irányítása alá tartozó területeken nívódíjjal ju­talmazott alkotók munkái május 12-től 27-ig tekinthetők meg az V., Gerlóczy utca 1. szám alatti kiállítóteremben. A kiállítás egy­ben alkalom arra is, hogy a szak­emberek után — tesztlapok segít­ségével — a közönség is voksol­hasson az általa legjobbnak ítélt pályamunkákra. (MTI) Tulipános pónifogaton — Kik utaznak ma a pónival? — A jó gyerekek! Nyolc harsány kis torokból cseng egyszerre a kiáltás a nyár­lőrinci főutcán. Szabó Sanyi bá­csi a Dózsa Tsz-ben ma is jókor befogott, hogy a „DO—1976"-tal útra keljen nyolc — azaz Koncz Klára képesítés nélküli óvónővel már kilenc — utasával. A „DO—1976” rendszáma a há­tul két törpés, oldalt meg tulipá­nos, gumikerekű pónifogatnak, amely négy éve. kéthetenként felváltva sétakocsija a nyárlőrinci és a városföldi óvodásoknak. Sanyi bácsi pónifogata jó idő­ben, hét közben órákon át -po- roszkál a kis községlakókkal. Mert jó gyerek annyi, de annyi van ám a szép nyárlőrinci óvo­dában, hogy a póni csak kocog, ' csak kocog!... míg az „indulási oldalra” érve, az ^>vó néni oda nem szól Sanyi bácsinak:. — Tessék megállni! Üj felszál­lók következnek. A tulipános kiskocsin öröm utazgatni. Ám, ha megnő a száz­húsz nyárlőrinci óvodás,- akkor se lesz rossz . sora. A nyárlőrinci Egyesült Városföldi Dózsa Tsz tagsága szeretettel veszi őket kö­rül továbbra is. Kővágó József szövetkezeti építőmunkás és tár­sai (alul), igaz, most alapot ásnak és betonoznak a tsz sertéstelepén, de rájuk mindig számíthatnak a nyárlőrihci gyerekek. Tavaly, négy hónap alatt úttörőotthont és nevelőszobát építettek a községi általános iskolához; az idén pe­dig kétcsoportos napközit adnak át nyolcvan tanulónak, a Dózsa György utcában. Ábrahámné Tanács Klára vb- titkár a tanácsnál örömmel mondja: s — Lépten-nyomon érezzük a mezőgazdásági dolgozók segítsé­gét, Hát nem nagyszerű az is, hogy óvodásaink a Kecskemét- szikrai Állami Gazdaság autóbu­szával járhatnak be Kecskemét­re úszni? De bizony — nagyszerű! K —,1 fiSíig V v,;’ yr • Póni lépdel az aprónéppel. (Méhesi Éva felvétele) MENTŐK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents