Petőfi Népe, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-30 / 125. szám

A MEGYEI NEj®Plpí©^ A rakodás helyzete, az áru útjának meggyorsítása hírek • hírek Tegnap zárt a BNV Csütörtökön, a tavaszi BNV utolsó napján a nagyközönség ke­reshette fel a vásárvárost. A szak­mai napokon összesen 120 ezer szakember látogatta meg a BNV-t. A vásár utolsó napján újabb üz­letkötésekre is sor került. A NI- KEX lengyel partnerével a KO- PEX-vállalattal 2 millió rubeles szerződést kötött: a lengyel ipar szénfejtő kombájnokat és komp­lett bányafalbiztositó berendezése­ket szállít Magyarországra még ebben az évben. Abban is megál­lapodtak, hogy a bányászati szál­lító berendezésekhez a magyar ipar alkatrészeket gyárt majd. Ezen a területen ez az első 'koope­rációs megállapodás. (MTI) Ismeretterjesztés Az ismeretterjesztésben, a szak­köri és klubfoglalkozások tervezé­sében több mint tízéves tapasz­talattal rendelkező TIT Természet- tudományi Stúdió a jövőben a természettudományi szakköri te­vékenység országos módszertani központjaként is működik. Ebből az alkalomból csütörtökön találko­zóra hívták a művelődési otthonok vezetőit, hogy ismerkedjenek az intézmény tevékenységével, ta­pasztalataival, s tájékozódjanak a természettudományos szakköri mozgalom közös feladatairól. Űj iskolák, Tegnap ülést tartott a Bács- Kiskun megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. A testület megtárgyalta azt a vizsgálati anyagot, amely az üzemek által értékesített áruk fel­adásáról, a beérkezett áruk fo­gadásáról, valamint a vasúti ko­csik és a Volán-gépjárművek ál­lásidejéről, a kocsiállásdíjak ala­kulásáról készült. Mondik László vezetésével a népi ellenőrök a ,9-es számú Vo­lán Vállalatnál és két kirendeltsé­gén, három MÁV-állomáson, öt kereskedelmi vállalatnál, illetve kirendeltségen tartottak vizsgála­tot és négy termelő- valamint két kereskedelmi egységtől kértek tá­jékoztatást. Mint azt a vizsgálat során meg­állapították, a megnövekedett ter­melés, a fejlődő kooperációs kap­csolatok, a lakossági igények fo­lyamatos és időbeni kielégítése mind nagyobb követelményeket támaszt a fuvarozó és fuvarozta­tó vállalatokkal, szállításszervezés­sel szemben. Kétségtelen, az úgy­nevezett szállítási láncban — fel­adás a telephelyen, közúti fuvaro­zás, átrakás a vasútra, vasúti fu­varozás, átrakás - a közútra, köz­úti fuvarozás, lerakás a telephe­lyen — tapasztalható fejlődés, de még sok a feltáratlan tartalék a szállításnál, s a fuvaroztatóknál is. A fuvarozó és a fuvaroztató vál­lalatokra kiterjedő vizsgálat során a szállítási lánc elemeiből elsősor­ban a legkritikusabb, vagyis a két átrakási műveletre fordították a figyelmet. Mint kiderült, a vasúti kocsik késedelmes ki- és bera­kásáért fizetett kocsiállásdíjak az elmúlt két évben nem csökkentek a forgalom mérséklődésével ará­nyosan, mert a fuvaroztatók nem, vagy csak kevés intézkedést tet­tek a rakodás meggyorsítására, és ezért sok esetben feleslegesen ki­tantermek vonták a vagonokat a forgalom­ból. ; A Volán gépkocsik állásideje tavaly ugyan csökkent, de az úgy­nevezett fuvaróráknak még min­dig csaknem fele az állásidő. A költségek, illetve az állásidők csökkentése, a fuvareszközök jobb kihasználása céljából nagy szük­ség van a rakodás meggyorsításá­ra, amely a szervezési intézkedé­seken túl egyebek között a ra­kodás gépesítésével érhető el. Az áruk fogadására és feladá­sára a vizsgált helyek közül a bajai nagyállomás és a kalocsai vasútállomás korszerűtlen, szű­kösek a rakodóterek, világításuk nem kielégítő, s az úthálózatuk is rossz. A tapasztalatok azt bizo­nyítják, hogy a kecskeméti alsó­pályaudvaron az eddigi bővítés nem elegendő, s a szükségrakodó­tér korszerűtlen. Az állomások bővítése, felújítása régi igény, amelyre az V. ötéyes tervidőszak­ban sem kerülhetett sor. A vagonkiállítás jelenlegi gya­korlata jelentősen megnehezíti a fuvaroztató vállalatok rakodását. Egyebek között problémát okoz az, hogy az iparvágánnyal rendel­kező vállalatok csak a kiállítás­kor értesülnek az érkező vagonok mennyiségéről, azok tartalmáról. Tehát nem kapnak előre jelentést. Gondot okoz az is, hogy a rako­dási idő megállapításánál nem veszik figyelembe a kocsik raksú­lyát és bizonyos árufajtáknál, il­letve ezek rakodásánál szükséges időtöbbletet, mént rakodási idő- kedvezményt csak kevés árufajtá­ra ad a MÁV. Több esetben a MÁV túllépi a fuvarozási határ­időt. A Volán Vállalatnál a vasúti árufuvarozást végző szállítómun­kások létszáma fokozatosan csök­ken. E probléma megoldására a vállalat tavalyelőtt és az elmúlt A SZOT kulturális, agitációs és propagandaoszitálya, a Szakszer­vezetek Fejér megyei Tanácsa, a Vasas Szakszervezet kulturális osztálya, a Népművelési Intézet és a Dunaújvárosi Munkás Műve­lődési Központ 1980. november 29-én és 30-án rendezi meg az üzemi amatőr népi iparművészek III. országos találkozóját és kiállí­tását. A rendezvényen pályázati ala­pon vehetnek részt az amatőrök. A pályázat célja, hogy országos fórumot teremtsen azoknak az‘ üzemi dolgozóknak, nyugdíjasok­nak, szakmunkástanulóknak, akik olyan alkotásokat készítenek, ame­lyek használható eszközei mai környezetünknek, megfelelnek a művészi ízlésformálás követelmé­nyének, és híven fejezik ki a táj­egységi sajátosságokat. Pályamunkákét a következő kategóriákban fogadnak el: fafa­ragás, famunkák; kézimunka (né­pi motívumok alapján," eredeti el­járással készült hímzés, szövés, fonás, csomózás, viseleti darabok); bőrművek, fémművek, fazekas- munkák és egyéb kismesterségek (kosárfonás, csuhé stb.). Egy pályázó három alkotást küld­het be. A tárgyakon fel kell tün­tetni az alkotó nevét, címét és a tájegységet (vésve, varrva). Szak­köri tagok egyéni és kollektív munkákkal is nevezhetnek. Csak Május 24-én este 9 óra tájban Kiskunhalason, a Felsőöregszőlők 43. számú tanyában Maróti Antal 19 éves segédmunkás, ittas álla­potban összeszólalkozott nevelőap­jával, az 54 éves Fecske Jánossal. Maróti patkánymérget követelt Fecske Jánostól, hogy öngyilkos­ságot kövessen el. A nevelőapja — joggal — leszidta, s a vita során egy lapáttal a fiút hátba ütötte. Maróti ekkor előrántotta zsebkését és Fecske Jánost kétszer megszúr­ta, majd közbelépő édesanyját is megkéselte. A fiatalember ezután ismeretlen helyre távozott. Fecske János életveszélyesen, Maróti édes­anyja könnyebben' megsérült. Ma­róti Antalt a rendőrség szerdán őrizetbe vette, s ellene életveszélyt okozó testi sértés bűntettének ala­pos gyanúja miatt eljárást indított.- Kedden néhány perccel 22 óra előtt Baján egy ismeretlen támadó egy késszúrással súlyosan megse­besítette Berta László 20 éves; Ba­ja, Jácint utca 8. szám alatti la­kost. A fiatalembert életveszélyes állapotban szállították a kórházba, ahol eszméletét vesztette, s így az elkövetés helyére és körülményei­re nem tudott felvilágosítással szolgálni. Azonnali műtétet hajtot­tak végre rajta, s életét a gyors orvosi közbeavatkozás mentette meg. A késszúrás a jobb oldali mellkast érte, áthatolt rajta és sú­lyosan megsértette a májat. Berta évben 18 millió forintért külön­böző típusú rakodógépeket vásá­rolt, de ezeket az áruk ütemtelen érkezése miatt nem tudják jól kihasználni. A késedelmes rakodás hátrál­tatja a MÁV vagonikiállítási le­hetőségét. A kocsiállásdijak dön­tő többsége a kézi kezelésű, mun­kaigényes áruknál merül fel a munkaerőhiány, a munkarendi el­térések miatt. Van jó1 példa is. Jelentős szervezési intézkedéseket tett az Alföldi TÜZÉP Vállalat a kocsiállásdíj csökkentésére. Két évvel ezelőtt csaknem másfél millió forintot fizettek ki a ko­csiállásokért, tavaly viszont ez az összeg alig haladta meg az egy­millió forintot. A vagonállások csökkentését kedvezőtlenül befolyásolja • az, hogy rendszertelenül érkeznek a vagonok, általában vasárnap és hétfőn, amikor a rakodást nem tudják .megoldani. A gépesített rakodásnak, az áru útja meggyorsításának fontos esz­köze az úgynevezett egységrako­mányképzés. Ennek az az előnye, hogy a gépeket jobban ki tudják használni, egyszerűbb az áru mennyiségi átvétele, csökken a kocsiálláspénz, mert a vasúti ko­csikat jobban ki tudják használ­ni. Hátránya is van, például az, hogy nincs kellenően szabályoz­va a minőségi átvétel, a konténer, illetve a rakodólap javítása és szállítása költségtöbblettel jár. A tapasztalatok szerint a vizs­gált vállalatoknál kedvezően fo­gadták az ellenőrzést, egyetértet­tek a megállapításokkal, s igye­keztek a hibákat kijavítani, illet­ve á hiányosságokat pótolni. Ezt követően Miklós Zoltán, a megyei NEB elnöke beszámolt a két NEB-ülés között végzett mun­káról, majd a tanácskozás beje­lentésekkel fejeződött be. T. L. olyan alkotásokat fogadnak el, amelyek országos kiállításon még nem szerepeltek. A jelentkezési la­pokat a munkahelyi szakszerve­zeti bizottságok aláírásával és bé­lyegzőjével ellátva — a jelentkező nevének, pontos, címének, mun­kahelyének, feltüntetésével, a be­küldésre szánt tárgy (tárgyak) megjelölésével a lakóhely szerin­ti illetékes szakszervezetek me­gyei tanácsa kulturális, agitációs és propagandaosztályára kell be­küldeni, 1980. június 20-ig. A je­lentkezőket a szakszervezeti osz­tályok értesítik majd július 15-ig a pályázat elfogadásáról, á terü­leti, illetve megyei előzsürizések helyéről és időpontjáról. Azok a népi iparművészeti cso­portok, illetve népi iparművészek, akiknek az alkotásai az előzsüri- zés alapján méltán példázzák a népi hagyományok őrzését, ápo­lását, stílusos feldolgozását, részt vesznek az Üzemi Amatőr Népi Iparművészek III. Országos Ta­lálkozóján és Kiállításán. A díjak kategóriánként: három­ezer, kétezer és ezer forint. Egyébként, megfelelő pályázói lét­szám esetén, a Szakszervezetek Bács-Kiskun megyei Tanácsa me­gyei kiállítást is rendez a pálya­munkákból, s tízezer forint érték­ben elővásárlási jogot jelent be a pályázaton részt vevők mun­káira. R. M. László állapota jelenleg is életve­szélyes. A rendőrség széles körű vizsgálata gyors eredményt hozott, ugyanis szerdán elfogták, és őri­zetbe vették Tang Károly 21 éves bátaszéki lakost, aki kihallgatása­kor beismerte: május 27-én Baján, a Béke-szálló teraszán összeszólal­kozott Berta Lászlóval, s ekkor zsebkésével mellbe szúrta. Ellene emberölés kísérlete bűntettének alapos gyánúja miatt indítottak eljárást. Kiskunhalason a Thorma János utcában, a Halasi Áruház előtti parkolóban súlyos baleset történt. Egy kistehergépkocsi mögül figyel­metlenül, körültekintés nélkül akart áthaladni Major Józsefné 57 éves, Soltvadkert, Szarvaskőt dű­lő 213. szám alatti lakos. Ekkor érkezett oda segédmotoros kerék­párjával Kovács Jenő, Kiskunha­las, Május 1. tér 1. szám alatti la­kos és a gyalogost elütötte. Major Józsefnét súlyos sérüléssel szállí­tották a kórházba. Kecskeméten, a Nyíri út és a Jász utca kereszteződésében Tompa Ká­roly, Kecskemét, Széchenyi körút 30. szám alatti lakos személygép­kocsijával nem adott elsőbbséget a vele szemben motorkerékpárral ér­kező Körösi Ottó 19 éves, Kecs­kemét, Stádium utca 16. szám alat­ti lakosnak és összeütköztek. Kö­rösi Ottót a mentők a kórházba szállították. G. G. NAPTAR 1980. május 30., péntek Névnap: Janka, Zsanett Napkelte: i óra 52 perc. Napnyugta: 20 óra 31 perc. Holdkelte: 20 óra 55 perc. Holdnyugta: 5 óra 37 perc. — Készítik, csomagolják. A Kis­kunhalasi Állami Gazdaság és a Chinoin Gyógyszergyár együttmű­ködésé révén még ebben az esz­tendőben gyógyszergyártó és cso­magoló üzemet létesítenek Kunfe- hértón. A már-gyógyszertári .for­galomban levő fontos gyógyszer, a Magurlit készül majd a kunfehér- tói „gyógyszergyárban”. — Hetente 20 ezer palack al­maecetet rendel a kereskedelem a Hosszúhegyi Állami Gazdaság­tól. ahol a népszerű termék elő­állítására jelenleg egy 250 hekto­literes erjesztőkád szolgál. Az év végéig — a növekvő igényeknek megfelelően — tovább növelik az almaecet-termelést. — Az idén először — kísérlet­képpen — szimfonikus hangver­senyek mellett dzsesszkoncertéket is / rendeznek a Vajdahunyad- vártaan. Az első estén, június 25- én, a Saturnus együttes ad ízelí­tőt tudásából. Ezen a nyáron tíz dzsesszegyüttes mutatkozik be, közöttük a lengyel The Quartet. A koncertsorozat augusztus 27-én a Szabados trió műsorával feje­ződik be. — Segítik 'a munkavállalást. A Kalocsai Fűszerpaprika- és Kon­zervipari Vállalat, valamint a ta­nács kommunális költségvetési üzeme példamutatóan segítséget nyújt a túlkorosság miatt az álta­lános iskolai tanulmányok alól fel­mentett cigány fiatalok munkába állításához. Gondot fordítanak ar­ra is. hogy a már dolgozó fiatalok a dolgozók iskolájában folytassák általános iskolai tanulmányaikat. — Az utóbbi évtized legsúlyo­sabb méhpusztulását észlelték za- laapáti térségében: a méhcsaládok .75 százaléka szenvedett károso­dást. Feltételezik, hogy a környék valamelyik mezőgazdasági üzemé­ben használtak a méhekre káros vegyszert, anélkül, hogy a méhé­szeket figyelmeztették volna." — Közösen könnyebb. A Kalo­csa Környéki Agráripari Egyesülés napi 50 ezer liter tej feldolgozásá­ra képes tejüzem létesítését hagy-' ta jóvá nemrégiben. A fejlődő egyesülés már agrokémiai telep­pel, valamint vetőmagtisztító be­rendezéssel is. rendelkezik. Terveik között szerepel, hogy speciális zöldség-fűszerpaprika feldolgozó ■ gépek gyártására és javítására is berendezkednek. — Fölvásárolják a gyümölcsfa­rönköket, kivágott fákat — első­sorban a diófát — az Erdei Ter­mékeket Feldolgozó- és Értékesítő Vállalat üzemegységei és az állami erdőgazdaságok kijelölt erdészetei, hiszen fontos érdek fűződik ahhoz, hogy az ipari célokra alkalmas ki­vágott gyümölcsfák fölhasználható részeit ne adják át az enyészetnek, hanem az iparba kerüljön. Ezért az erdészeti és faipari hivatal úgy in­tézkedett, hogy a felügyelete alá tartozó erdőgazdaságok, vállalatok az érdekelt gazdasági egységek, il­letve a kiskerttulajdonosok ren­delkezésre álljanak. — Gazdaságosnak bizonyult a Bács-Kiskun megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnál a gépek és berendezések karbantartását, ja­víttatását saját dolgozóikkal, „vál­lalaton belül” megoldani. Az el­múlt évben 5 millió 681 ezer forin­tot fordítottak erre a célra. Fő­ként azért, mert a kulcsfontosságú gépek egy része már elég idős, s hogy megfelelően üzemeljenek, gondosabb karbantartást igényel­nek. — Asszonyok tsz-e. A fajszi Kék Duna Termelőszövetkezet tagságá­nak több mint a fele, pontosan 56 százaléka nő. A lányok, asszonyok munkájának megkönnyítéséré épí­tik az egész tagság igényeit kielé­gítő üzemi konyhát és ebédlőt. — Pezsgő, exportra. A Kiskun- halasi Állami Gazdaság borászatá­ban az elmúlt évben kezdték meg a pezsgő előállítását, s már a „kí­sérleti” évben félmillió palacknyit gyártottak. A pezsgő húsz százalé­kát exportálták. Az idei tervek szerint 3,5 millió palack pezsgőt állítanak elő. — A Gastrofol gyorsfagyasztott ételkészítményekből tartottak jól sikerült bemutatót a jánoshalmi Napsugár yendéglőben. A Szege­den gyártott készételekből a kis­kunhalasi és a jánoshalmi ABC- áruházban is vásárolhatnak azok, akik a bemutató során megkedvel­ték a garantált minőségű Gastro- fol-árukat. — Kiállítás nyílt a BÁCSÉP Kuruc körúti . munkásszállásán, Bíró Anna szekszárdi keramikus iparművész, a népművészet ifjú mestere munkáiból. A tárlaton be­mutatott sárközi és barcasági mo­tívumokkal díszített cserépkan- csók, söröskorsók, fűszertartók, tá­lak, gyertyatartók megvásárolha­tók. — Nyugat- és Közép-Európa a közművelődési szakember szemé­vel. Ezzel a címmel tartott, illetve tart kétrészes előadást Mozsár András, a lajosmizsei Ódry Árpád Művelődési Ház igazgatója Kalo­csán, a művelődési központban. A napokban Ausztriáról, Svájcról, Franciaországról és Belgiumról hangzott el, június 4-én, szerdán este pedig Hollandiáról, a két né­met államról és Csehszlovákiáról hangzik el zenés, diavetitéses él­ménybeszámoló. — A munkahelyi élet időszerű kérdéseiről tartott szakszervezeti politikai oktatásban az elmúlt öt évben megyénkben a közalkalma­zottak 31 csoportja vett i'észt. Az előadásokat és a konzultációkat ebben az időszakban 659-en láto­gatták. — Segít a lakosság. Kiskunmaj- sa belterületének rendezésére, a csapadék elvezetésére, illetve a mélyen fekvő területek feltöltésé­re tervszerű munka folyik. Az idén a D. Faragó Mihály utcában létesítenek csatornát, melynek építéséhez társadalmi munkával á nagyközség, lakói is hozzájárulnak. — Síkfóliás zöldségtermesztéssel foglalkoznak az idén 1,5 hektárnyi területen’ a szabadszállási Lenin Termelőszövetkezetben. Dinnyét és káposztát termesztenek ilyen mó­don, s amennyiben a kísérlet be­válik, a jövő évben nagyobb terü­leten alkalmazzák ezt a módszert. — Kiváló hazai énekeseink mel­lett , több külföldi vendégművész­szel is találkozik a közönség a sze­gedi szabadtéri játékok idei ope­raelőadásain. Július 20-án, 25-én •és 27-én Verdi Falstaffjának elő­adásain az ismert görög karmes­ter, Karolosz Trikolidisz vezényli majd a zenekart. A Horváth Zol­tán rendezte operában két romá­niai művész: Kriza' Ágnes és Kó­nya Lajos kolozsvári énekes -,i* fellép. Áugusztus 1-én; 3-án és 9-én Bizet Carmenjének előadá­sain Escamillót a kijevi opera ba­ritonistája. ívan Ponomarenko énekli. MŰSOftíMl MOZI 1980. május 30., péntek: KECSKEMET VÁROSI: Fél 4 órakor! ROBON HOOD NYILA ' Színes, magyarul beszélő szovjet J kalandfilm ' Háromnegyed 6 és 8 órakor! MEGHITT CSALÁDI KOR 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes olasz film KECSKEMET ÁRPÁD: Fél 4, háromngyed 6 és 8 órakor!' A KÉTBALKEZES £S AZ ÖRÖMLÁNY 14 éven aluliaknak nem ajánlott! III. helyárú! Színes, magyarul beszélő amerikai filmvigjáték . MESEMOZI: Háromnegyed 6 órakor! A KIS SUN £S A BOCS Színes, szovjet mesefilm-összeállitás A Városi moziban a Mesemozi gyer­mekmegőrző jelleggel tart előadást I STÜDIOMOZI: (a Városi mozi épületében) 8 órakor! A HOMOK ASSZONYA Csak 16 éven felülieknek! Japán film PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megv«* Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszlnger András igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, B Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-61», 12-516 (központi): ll-Tt». Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Mag) ar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 3»,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint. Készült a Petőfi Nyomdába» ofszet rotációs eljárássaL Kecskemét. Külső-Szegedi út 5. 6001 Telefon: 13-730 Igazgató: Ablaka Iatváa Index: 25 005 BU ISSN 0135—«SS Ebben az évben 9400 elsőosztályos kisdiákot kell a megye általá­nos iskoláiban elhelyezni. Ez nyolcszázzal több, mint tavaly. A taná­csok mindent elkövetnek, hogy az idén tervszett 93 új tanterem mi­nél hamarabb elkészüljön. Több vállalat, például a .BÁCSEPSZER lett ígéretet a határidők lerövidítésére. . , • Kiskőrösön jól halad a 18 tantermes iskola építése. A kivitelező BÁCSÉPSZER mindent megtesz, hogy a decemberi határidő helyett már iskolakezdésre átadja az új épületet. # Kaskantyún több szükségtantermet használnak. Az eddig társa« dalmi összefogással készült iskola bővítésének meggyorsítására» mivel állami vállalatot nem találtak, Páhi és Kaskantyú kőműves kisipa« rosai vállalták el az épület befejezését. # Lászlófalván is jól halad a központi iskola bővítése. Az új tanévre két új tantermet és úttörőszobát építenek. (Pásztor Zoltán felvételei.) A SZOT pályázati felhívása ŐRIZETBE VETTÉK A SZURKÁLÓKAT Életveszélyes sérülések űfi

Next

/
Thumbnails
Contents