Petőfi Népe, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-25 / 121. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET I Mihail Solohov hetvenöt éves Hetvenöt éve született a doni Vjosenszkaja melletti Kruzsilino majorban századunk egyik legter­mékenyebb és legismertebb pró­zairója, Mihail Alekszandrovics Solohov. Apja kozákföldre került orosz volt, sokféle kézművesmestersé­get űző ember, aki noha helybeli lányt vett el, a büszke kozákok közt mindvégig „muzsik”-nak, idegennek számított. Solohov gyermekéveiről általában keveset írnak, de hogy milyen élete lehe­tett 15 éves koráig, amikor a for­radalom szolgálatába szegődött, nem nehéz elképzelnie annak, aki ismeri regényeit, elbeszéléseit. A kozákság több százados vi­szonylagos függetlenséget vívott ki magának a cári Oroszország­ban. A Don és Dnyeper alsó fo­lyásához a jobbágysors elől mene­külve érkeztek hajdan a szabad­ságvágyó ősök. A három ország határán fekvő, kieső vidéken meg­gyökeresedve fél-katona, fél-pa­raszti életmódjukban sikeresen védelmezték függet­lenségüket akár a török, az orosz, a lengyel vagy az ukrán hatalmasságokkal szemben. Támogatták az orosz parasztfelkeléseket, félelmes hírüket kitűnő lo­vas voltuknak, nagy kardforgató bátorságuknak kö­szönhették. Ezért is történt, hogy a cári hatalom igye­kezett a maga javára fordítani ezt a rettenthetetlen, a pusztai nomádok harci erényeit őrző népcsoportot. Földet, kiváltságokat kaptak, a cári gárdába, testőr­ségbe sorozták be őket. Igaz, saját költségen kellett kiállniuk. mint a nemeseknek, és ez lovas katonáknál nem kis nehézség volt, mégis minden kozák büszke volt sajátos szerepére. A rendszeres táborozások, hadgyakorlatok hozzá tartoztak a férfiak életéhez és minden házban ott lógott a szegen a mundér, az ün­neplő viselet és ott függött a kard. Nagyobb tekin­télyt alig valami, kölcsönzött a kozáknak, mint a jó ló és a hadi érdemek. Ebben az ellentmondásos világban — mely az orosz falu szegénységét, elmaradottságát ötvözte a mérhe­tetlen kozák büszkeséggel és becsvággyal — érték a gyermek Solohovot az egész életére és munkásságára kiható élmények. Ebben a környezetben élte meg az I. világháború okozta szenvedéseket, a forradalom véres viharait. Az előzményeke.t ismerve, nem csoda, hogy a polgárháború legvéresebb harcainak színhe­lyei a kozák vidékek voltak. Jelentős részük harcolt a fehérek oldalán, de nem egy igazi, forradalmi hős is térmett közöttük. Nem a politikai nézetek, sokszor családi, személyes indítékok sorozták egyik vagy má­sik oldalra az embereket. Mihail Solohov gyermekfővel állt a forradalom szolgálatába. Tanít, terménybegyűjtő hivatalban dol­gozik — akkoriban ezek a hivatalnokok is lóháton jártak —, ntemegyszer csodával határos módon sza­badult meg a halálból. Tizenhét éves korára ráébred írói hivatására. 1922-ben Moszkvába utazik, ahol próöél&afeáB&iDefiftkhamartjtsikeír kísérte 1926-ban' megjelenik első .novelláskötete, a Doni elbeszélések. Ekkor1 viSszátér' Vjosenszkajába/ falujábá és — már hivatásos íróként — hozzáfog élete legnagyobb vál­lalkozásához, a Csendes Donhoz. Huszonegy éves ekkor. Az első kötet 1928-ban, a második 1929-ben, a harmadik pedig 1932-ben lát napvilágot. Sok vi­tát váltanak ki a szovjet irodalmi életben. Nem­egyszer szemére vetik az írónak, hogy főhőse, Gri- gorij Meljehov nem forradalmár, öntudatlanul sod­ródik a történelem véres hullámain. De Solohov tud­ta, hogy legfőbb kötelessége a valósághoz hű ma­radni, és végül műve őt igazolta. 1940-ben, hosszabb szünet után jelent meg a negyedik, befejező kötet. Közben, 1932-ben1 kiadta a Feltört ugar első köte­tét is az íiró. Ennek tárgya a fiatal Szovjetunió első évtizedeinek legnagyobb és legdrámaibb változása, a mezőgazdaság 1930-ban kezdődött kollektivizálása. Ugyanazok az ellentétek keltek ekkor életre, melyek az orosz paraszti világot és ezen belül a kozák vidé­kek életét is uralták a polgárháború alatt. Alig tíz- esztendő hamuja alól most ismét szenvedélyesen lángolt föl a parázs. Véres és kegyetlenül igaz tör­ténet a Feltört ugaré is. Az események bonyolult összefüggéseit, az élet kíméletlen ellentmondásait mutatja. De a Davidovok, Nagulnovok már külön­böznek a Csendes Don hányódó hőseitől: ők már tudják, hogy mit akarnak és rákényszerülnek, hogy akaratukat összemérjék a lehetőségekkel. A célt is­merik, de a hozzá vivő utat maguknak kell kitapos­niuk. És ez nem könnyű feladat.­A második világháború gyilkos eseményeiről szól az előbb 1943—44-,ben, majd új átdolgozásban 1969- ■ben megjelent mű: A hazáért harcoltak. Legismer­tebb írása, az Emberi sors című kisregénye (1956— 57) — melyből nagysikerű film is készült — szintén a háború éveiben játszódik. 1960 tavaszán jelent meg a Feltört ugar második kötete, melyet még ugyanebben az évben Lenin- díjjal jutalmaztak. Hatvanadik születésnapján pe­dig, 1965-ben egész munkássága előtt az irodalmi Nobel-díj odaítélésével tiszteleg a-művelt világ. Ezt követően háborús regényének, A hazáért har- •ooltaknak' második részén 'dolgozott.-'' Közismerten jelentős szerepet vállalt a szovjet irodalmi és köz­életben. Noha alkotó munkájának és életének javát a kis doni Vjosenszkajában töltötte, s ma is itt él, látókörébe belefér a nagy orosz föld és az egész vi­lág haladásának gondja. M. K. MIHAIL SOLOHOV: A próba — Ha jól emlékszem, Tyu- tyikov elvtárs, maga régebben párttag voäit — mondta a já­rási komszomolbizottság titká­:• ra a vele. szemben ülő, zsírba süppedt .szemű, önelégült fér­finak, akin divatos, bő büthda volt. Az nyugtalanul fészkelődni kezdett a kopott karton huzatú széken, és zavartan motyogott: —Tf-igen.., tudja. .. én, ő- ő-őőő, kereskedelemmel fog- lalkozgattam, aztán engem, egyszóval, a saját kérésemre kizártak a pártból. — Nos, a következőkről len­ne szó: magával együtt fogaz állomásra utazni a falu párt­sejtjének titkára, Pokuszajev elvtárs. A mezőgazdasági ki­állításra irányították. Én nem­- igen ismerem, éppen ezért ké­rem, mint volt párttagot, a kö­vetkezőre: kettesben, egy fo­gaton mennek az állomásra; maga tettesse, hogy igazi nep- man (ehhez a szerephez egyébként teljesen illik a kül­seje) és finoman puhatolja ki, hogyan gondolkozik az elvtárs. Szedje ki belőle, mi a vélemé­nye a komsaomolról, mennyire mély a kommunista meggyő­ződése ... Próbálja rávenni. . hogy színt valljpn, aztán írjon az állomásról! — Hogy úgy mondjam, af­féle kis politikai vizsga. — Mondta Tyutyikov, és hájas tarkóját megbiccentve elmo­solyodott. — És írjon, hogy szerencsé­sen megérkeztek-e! — kiáltott utána a tornácról a titkár, mi­után, kikísérte. Esteledik, országúit, sár... Pokuszajev, hosszú lábait szétvetve, hátával a baknak dőlve a kocsin bóbiskolt; szep­lős arcán átsuhantak az utol­só, „ kósza árnyékok, a szekér kitartóan nyikorgott. ■Tyutyikov sokáig nézegette szomszédját, aztán kis bőrönd­jéből kolbászt, kenyeret, ubor­kát vett elő, és harsány csám- csogással enni kezdett. Poku­szajev felébredt, féloldalasán előrefordult, töprengve néze­getni kezdte a hitvány kis' ló vedlő hátát, és rosszkedvűen gondolt rá, hogy elfelejtett en­ni az út előtt. — A kiállításra? — kérdez­te teli szájjal Tyutyikov, és egy nagyot nyelt. — Igen. — Hm, marhaság. Az em­bernek nincs mit enni, ezek meg kiállítást... — A kiállítás nagy haszon­nal jár a parasztság számára — válaszolta kelletlenül Poku­szajev. — Micsoda marhaság. Pokuszajev nem válaszolt, csak a lába rándult meg. — Olyasmit csinálnak, ami fölösleges. Nézzük csak mind­járt ezt a Komszomolt. Hisz csavargó ez mind. Rég le kel­lett volna csukni őket. — Ne jártasd a szád! Kapsz a pápaszemedre, ha nem ha­gyod abba! — Ha én lennék hatalmon, megtanítanám, őket kesztyűbe dudálni. Eligazítanám én eze­ket a pimasz komszomolistá­kat. Micsoda istentelen csirke­fogók. Feltűntek az állomás távoli, hunyorgó fényei. Tyutyikov, aki úgy teleette magát, hogy levegőt is alig kapott, tovább csepülte azokat az „istentelen kómszomolistákat”. — Vagy például a fejükbe vették, hogy légiflottát építe­nek! Agyon kellene verni a taknyosait, ahol csak vannak. — lihegte végképp kifulladva Tyutyikov,, és csíptetőjén ke­resztül, oldalról leste Pokusza- jevet. — Legelőször persze a fejeseket.. De nem adatott meg neki, hogy befejezze elmefuttatását. Pokuszajev fölállt a bakon, beesett hasával esetlenül rá­dőlt önelégült útitársa zsíros tarkójára. A két összefonódott, ívbe görbed't emberi test nehézkes toccsanással fordult le a sárba. A ló megállt. Tyutyikov, aki már rájött, hogy ennek a fele sem tréfa, megpróbált föláll— ni, de a nekiszilajult titkár, nagy szuszogás közepette, lá­bát szélesen megvetve, a há­tára fordította. Az emberkupac alól lihe- gés, nyögés hallatszott. — A komszo... a titkár kért meg ... viccből — lihegte az egyik ember — vad rikoltás a válasz, meg valami olyan hang,, amilyent a rugdosott za­boszsák ad. .,A fiú, minden kétséget ki­záróan meghízható — irta az állomásról Tyutyikov — de... és egy pillantást vetett csupa sár bundájára, megtapogatta kibicsaklott térdét, és felda­gadt ajkával hang nélkül sut­togott Valamit — de...” Szomorúan nézegette a ki­vert üvegű cvikkerét, a ceru­zájával megkókült orrnyergét simogatta, lemondóan legyin­tett, majd folytatta a levelet: ......de ennek ellenére meg­érkeztem az állomásra.” F ordította: Bratka László ANTALFY ISTVÁN: Ma este még Rámköszönt a nyár. Almafák lombja zizzent. Szemem mögött egy másik világ. Kútbazárt napfény. Ki tudja, hogy jövök Az utak hossza végtelen. Vizek, és partok. Szólj, apám! Egy pillanat. így képzelem. Talán, ha még elmondanám'.'.'. Szólnék. Szólnál. Hulló virág, ledőlt kapu. Ma este még értem a diszharmóniát. De holnap... ? Indulok eléd. Május. Cross Arnold rajza. MADÁR JÁNOS: Anyámhoz Szemedben hiába keresem a Napot. Homlokod barázdáiban fekszik a nyár. Szavaid hulló falevelek. Diószegi Balázs rajza. Múzeum és közművelődés A múzeumok egyre nagyobb szerepet játszanak a, közműve-r lődésben. Az alapvető, hagyomá­nyos múzeumi funkció — a mű­tárgyak bemutatása — mellett közvetlenebb kapcsolatot terem­tenek, különböző közönségréte­gekkel, más művészeti ágakkal együtt, új bemutatási formákat találnak. A múzeumok sajátos lehető­ségeire épülő közművelődés ter­mészetesen a kiállításokhoz kap­csolódik. Csak tavaly 659 állan­dó, 800 időszaki, és 677 vándor- kiállítás várta a látogatókat ha­zánkban, akik összesen 17 mil­lióan voltak. ■ A legtöbben — nyilván a hazai és külföldi turis­taforgalomnak köszönhetően — augusztusban jártak múzeumok­ban. De már áprilistól szeptem­berig is igen magas volt a lá­togatottság — havonta egymil­lió! A múzeumokban ma már nem­csak képet, szobrot, iparművé­szeti tárgyat, történelmi vagy egyéb dokumentumot láthat az érdeklődő. Előadásokat is hall­gathat, és műsoros-irodalmi, ze­nei rendezvényeken vehet részt Elmélyedhet egy-egy speciális té­ma tudományos kutatásának eredményeiben. Pályázaton, ve­télkedőkön, versenyeken való részvétellel aktívan bekapcsolód­hat a múzeumi ismeretterjesztő munkába. A múzeumi műhely­programok a „szakmai titkok”-ra derítenek fényt. A tárlatvezetés szinte múzeu­mi alapszolgáltatás. A csoportos látogatóknak a fele tavaly része­sült is tárlatvezetésben. Egyes múzeumokban az anyag ilyen­fajta bemutatásának speciális for­máit is kialakították. Győrben, Szolnokon, Szekszárdon a szo­cialista brigádoknak, Szombathe­lyen és a fővárosban a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban a családos látogatóknak szóló tár­latvezetéseket tartanak. Népsze­rűek a vezetést más programok­kal kiegészítő rendezvények. A Magyar Nemzeti Múzeum-beli szabad szombat, a szombathelyi múzeumokban a szocialista bri­gádnap, a kiskunhalasi múzeum­ban a múzeumkerti nyári esték, Bozsó János grafikája. vagy a vetélkedőre felkészítő fog lalkozások — a pécsi, a szegedi, a debreceni, az egri, a gyöngyösi, a békéscsabai, a szombathelyi, a simontornyai múzeumokban. S ami a terveket illeti, érdekes fel­sorolni ezek közül is néhányat: Earanya megyében a Munka és Művelődés címet viselő új akciót, a Fejér,- a Szabolcs-Szatmár, a Hajdú-Bihar megyei vetélkedőre előkészítő sorozatokat. Irodalmi, színházi bemutatósorozat lesz az idén is Gorsiumban; Egerben, Gyulán, Tatán. Folytatják a Ma­gyar Nemzeti Galéria és a Mun­kásmozgalmi Múzeum zenei ren­dezvényeit. A borsodi múzeu­mokban a Zene a képtárban, Hajdú-Bihar megyében a Mú­zeumi mozi sorozatokat. Baráti körökbe gyűjtik múze­umaink 3" munkájuk iránt inten­zíven érdeklődőket. Megújulnak, és eredményesen működnek a Bács-Kiskun, a Békés, a Borsod, a Fejér, a Komárom, a Nógrád, a Somogy, a Szabolcs, a Tolna és a Veszprém megyei múzeumok ba­ráti körei. Előadások, kirándulá­sok, gyűjtőakciók kapcsolódnak tevékenységükhöz — s a múze­umi munkát jól ismerő résztvevők segítő társadalmi bázist nyújtanak a múzeumoknak is. A legtöbb múzeumban jól ki­használják a szellemi és anyagi kapacitásukat. A társadalom szé- . les, egyre szélesebb rétegeit ismer­tetik meg nemzeti kincseinkkel,' múzeumi értékeinkkel. A megosztott élmény, közösen felfedezett látnivaló többet ad,' mint az egyszeri, esetleges prog­ram. A kiállítás, a múzeumi hang­verseny, a témához kapcsolódó irodalmi, történelmi előadás,' amelyről a családban, a munka­helyen beszélni, vitázni lehet, a vetélkedők, amelyek a játék és az ismeretszerzés örömét kapcsolják össze, maradandó kulturális él­ménnyel ajándékozzák meg a résztvevőt, s részvételre indítják a közömböst. így lesz társadalmi eseménnyé, ünneppé egy-egy tárlat megnyitá­sa, fontos programmá egy-egy múzeum felkeresése. K. M. AZ EZERSZÍNÜ MAGYARORSZÁG SOROZAT ŰJ KÖTETE Varga Domokps: Aranyhomok Varga Domokos Aranyhomok című kötetéből bárki megismef- heti a két folyó közének homok­vidékeit. A szép kiállítású, há­romszáz oldalas könyv jó útitárs kiskunsági és jászsági barangolá­sokhoz. Tudósít arról, amit ma láthatunk, amit látni kell, látni érdemes, felidézi a mát is for­máló tegnapot, vagyis az átokho­mok aranyhomokká válását. Szeretettel és felelősséggel szól. írói, szociográfusi és lokálpatrió­ta elkötelezettséggel. A Móra Ki­adótól kapott megbízás alkalmat adott számára ifjúsága jó ízeinek, élményeinek a felidézésére. Min­den során érződik, hogy hálás ezért a munkáért, örömmel ban­dukolt a „mennyire más” vidé­keken, szívesen böngészett régi iratokban, olvasta újra Petőfi, Jókai, Móricz e tájhoz kötődő sorait. ■ A Vallomás a szülőföldről ösz- szefoglaló névvel is illethető so­rozat kiváló fórum a személyes tapasztalatból, olvasmányokból táplálkozó elismerésnek a kinyil­vánítására. , A kunszentmiklósi származású szerző meggyőz ben­nünket arról, hogy valóban jó csengése van az aranyhomok névnek. Éppen azért, mert ide­húz a szíve, mert tudja mi volt, mi van, mi lehet(ne), ráncolódik olykor bosszúsra szemöldöke. El- szbmorítják a parlagok. „Ma még ott tartunk, hogy örülni kell, ha a Kétvíz közti egész homoksá- gon átlagban 50 mázsa szőlő megterem, egy hektáron. Ezért is maiad műveletlenül annyi szőlő, főleg amelyek már úgyis kivé­nültek. De itt-ott még tűrhetően termő, fiatal szőloskertek is.” Szól a borhamisítókról, ami an­nak a jele, hogy „valami meg­billent. S kérdés, hogy egy-két emberöltő múltán is a szóló sző­lő hazája lesz-e még a homok­hátság.” Varga Domokos- mégsem hiszi, hogy . nincs jövője a szőlőnek. Bízik a kajsziban is. Általában a gyümölcsben és abban a nép­ben, amely mindig megtalálta a boldogulás útját. Főként Kecske­méten és környékén. A hírős városnak szentel leg­több helyet, legnagyobb figyel­met. Többen megírták rr\ár a ho­mok megkötését, kevesen ilyen Ízesen, szemléletesen, mint e könyv szerzője. Az ifjú olvasók ezrei bizonyára úgy drukkolnak a homok hőseiért, a vállalkozás sikeréért, mintha valami ka­landregényt falnának. Mi tagadás, a nép javát szolgáló írók, köl­tők — itteni sarjak, másutt élők — is lelkesedve tanúsították: mi­ként lesz itt a semmiből valami. Indokolt az írók Kecskemétje fe­jezet beiktatása. (Indokolt az ide­genforgalomról tudósító rész enyhe iróniája!) A Kiskun krónika rövid törté­neti áttekintés után a szikes, po- csétás vidék mai állapotát raj­zolja meg, hitelesen. Sorba ve­szi a városokat — Halast. Fél­egyházát —, a Háromszállást, a felső kiskunsági tanyavilágot, be­kukkant Kiskőrösre, bemutatja a Nemzeti Parkot. Sorozatszerkesztési kényszerek csapták e kötethez a Fölső-Bács- kát, meg a Duna mellék egy ré­szét. Nem baj! Végül is sok szál­lal kapcsolódnak az Aranyho­mokhoz. Harminc esztendeje egy megyében élnek, a sárga és a fekete földek lakói. A megyehatár sajnos, nem­csak összeköt, elválaszt is. Ép­pen az Aranyhomok teremt ked­vet a legkisebb magyar egyete­mi .város (Gödöllő) meglátogatá­sához, vagy az ócsai nevezetes­ségek tanulmányozásához. Bősé­ges információt kapunk „a jász teknőről”, valamivel kevesebbet és személytelenebbet Szolnok­ról, környékéről. A fiataloknak szánt, de minden korosztály számára élvezetes és hasznos kötet 120 fényképéből jó néhány kecskeméti, fotós tehetsé­gét dicséri. Bahget Iskander, Ka- nyó Ferenc, Karáth Imre, Kozák Albert, Tóth Sándor, Walter Pé­ter képei láthatók a 33 ezer pél­dányban kiadott könyvben. H. N.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents