Petőfi Népe, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-16 / 113. szám
1980. május 16. • PETŐFI NÉPE • 5 MEGJELENT A CUMANIA HATODIK KÖTETE A nagy kérdés: merre tovább? Annak idején, tíz-tizenöt évvel ezelőtt sokan szóbahozták, hogy miért nem jelennek meg Kecskeméten és Bács-Kiskun- ban rendszeres időközönként olyan tanulmánykötetek, melyek e sajátos arculatú táj múltjával, jelenével és várható jövőjével foglalkoznak. Debrecenből, Békésből és Szolnok megyéből éppen úgy érkeztek ezek a hírek, tudósítások, mint mondjuk Tolnából, Baranyából vagy Vas megyéből. Ma már világos, hogy az érdekeltek felfigyeltek a sürgető kritikai megjegyzésekre. Ez annál is inkább nyilvánvaló, mert azóta figyelmet érdemlő eredményekről számolhatunk be ilyen tekintetben. ÚTTÖRŐÉLET A Katona József Múzeum Cumania elnevezésű sorozata nyolc esztendővel ezelőtt indult el útjára. Azóta — a közelmúltban — immár a hatodik vaskos kötet hagyta el a nyomdát. Ha ehhez hozzávesszük, hogy azóta már a kecskeméti levéltár ugyancsak elindított két sorozatot, és azt is, hogy megyénk különböző helységeiben a régebbinél nagyobb figyelmet szentelnek a helytörténetírásnak, akkor nyugodtan megállapíthatjuk: a lemaradás ma már nem oly szembetűnő, mint régebben. Köztudott, hogy mint másutt, -megyénkben is örvendetesen megnőtt az érdeklődés hazánk, népünk és tájunk múltja, történése iránt. Ez nagyszerű dolog, annál is inkább, mivel ez egyúttal a hazaszeretet, a hazafiság felerősödését is jelzi. Az a tény, hogy egyre többen kísérik figyelemmel jelenünk életvalóságát úgy, hogy közben tekintetüket a régebbi időszakokra, korszakokra is ráirányítják, mindenképpen pozitívumnak fogiható fel. A múzeum vezetői és dolgozói a közreműködő kutatókkal, történészekkel együtt e nemes cél megvalósítását szolgálják kezdettől. Amikor a Cumania első kötete megjelent, alcímében már jelezte periodikus megjelenési formáját. Az első kötet belső címlapján az állt akkor, hogy archeológia. Az abban megjelent régészeti tanulmányok nagyszerű módon, színvonalasan nyújtottak betekintést e táj régmúltjába. Ezt követte az etnográfiai, a néprajzi, a históriai, á történeti, majd pedig az archeológiái kötet stb. A jelek szerint a szerkesztők 'és a kiadók egyértelműen a társadalomtudományoknak e három területén kívántak nagyobb, tágabb 'eligazítást, 'tájékoztatást Hyújrah?. Hogy milyen sikerrel, annak részletes0 J^em2éáérej e cikk ’ 'keretei nem adnak lehetőséget. Egy azonban ma már az avatottabb érdeklődők előtt világos: hogy a régészeti és a néprajzi kötetek színvonala jóval felette áll a történelmi tanulmányokat magukba foglaló, úgynevezett históriai köteteknek. Ez utóbbival kapcsolatban sietve jegyezzük meg, hogy súlyos szerkesztői aránytévesztésnek, sőt melléfogásnak tartjuk a történeti tanulmányok közé besorolni az irodalom- és művészet- történeti írásokat, a halványra sikerült művelődéstörténeti cikkeket, a forrásanyagok értékelés nélküli közzétételét, a naplószerű, novellisztikus elemeket tartalmazó visszaemlékezéseket stb. Márpedig ilyenekre, sajnos, több példa van e legutóbbi, immár hatodik Cumania-kötet fejezeteiben is. Jobbik eset, bár nem éppen dicséretesnek mondható, ha mindez ismétlődően azért történik így, mert kevés a színvonalasan munkálkodó szerző, kutató. Ezzel kapcsolatban nem érdektelen megjegyezni, hogy a kiadványsorozatnak már a kezdettől meglevő címe is megkérdőjelezhető. Ugyanis a Cumania cím — mely a Kiskunságot jelenti — egyáltalán nem sugallhatja az olvasónak, az érdeklődőnek azt az egyébként reális törekvést, hogy az ország legnagyobb megyéjének a múltjába segítsenek betekinteni. Ez természetesen mellőzhető részletkérdés. Az a'izonban nem, hogy e tudományos igénnyel szerkesztett, évkönyv jellegű sorozatban helyet kapnak időnként felszínesen megírt, felhígított, érdektelen írások. Az előző kötetekről megjelentetett kritikákban szó esett már erről. A fentiek azonban nem jelentik azt, hogy a Cumaniának e legújabb kötete nem tarthat számot megfelelő érdeklődésre. Nagy drámaírónknak, Katona Józsefnek az életére és életművére emlékeztek nemrégiben országszerte, haláláhak 150. évfordulóján. Csak dicsérni tudjuk a szerkesztőket, amiért ez alkalommal az évfordulóhoz kapcsolódva több kimondottan remeknek mondható Katona- tanulrnfínyt jelentették meg. Ezek KozÜT STOríntu^^^e9nelWa^05 a Kecskemétén élő ifódálömtörté- nésznek, Orosz Lászlónak az az elmélyült tanulmánya, amely a Bánk bán egykori színházi előadásainak szövegváltozásaival foglalkozik. E rendkívül gondos, tudós és tanáros alapossággal megírt munka művelődéstörténeti, nyelvi és dramaturgiai, valamint politikatörténeti vonatkozásokat ^tartalmaz. A valamikor többszörösen javított súgókönyv szövegelemzése azt vizsgálja elsősorban, hogy a múlt század folyamán hogyan, miként igazították a Bánk bán szövegét a kor ízléséhez. Sümegi György Katona József múlt századi arcképei című ÍFása egy valóságos és izgalmas kutatói „nyomozás” eredménye. E szakszerű, alapos, ugyanakkor a szokottnál olvasmányosabb írás az egyetlen meglevő múlt századi Katona-portré részletes ismertetését tartalmazza. Ugyanakkor a többi, régebben nyomtatásban megjelent Katona-arcképeket is jellemzi, bemutatja. E két becses tanulmányhoz kapcsolódik kiegészítésül Joós Ferenc Katona József hivatali irataiból című elemző cikke, valamint Szendrő Ferenc sok személyes élményt felvillantó, naplószerű írása, melynek címe: A Bánk bán a munkásszínpadon. Ez utóbbiról röviden csak ennyit: az egykori események, történések aprólékos részletezése feleslegesnek tűnik. A kimondottan történeti témájú tanulmányok ugyancsak megtalálhatók a kötetben. Ezek közül is minden szempontból kiemelkedik Vass Előd A kalocsai náhije 1548. évi adóösszeírásai című írása. Az átlagosnál nagyobb értékű forrásanyag alapján elemző munka ez a török kor egy érdekes időszakáról. Hiányt pótló írás az Illyés Bálint—Illyés Katalin szerzőpár Kiskunsági hadtörténeti adalékok a napóleoni háborúk végéig című elemző .tanulmánya. Amikor mintegy két évszázaddal ezelőtt Kunszentmiklós mezőváros volt, és katonai bevonulási központ, akkor ugyancsak nagy szerepet játszott a környék történeti, társadalmi fejlődésében. A szerzők széles körű forráskutatás és -elemzés, valamint a dokumentumok kritikus kezelése alapján nagyszerűen tudtak rávilágítani az egykori népi életre, s a társadalmi viszonyokra. A hozzánk közelebb eső történelmi időszaknak, a Magyar Tanácsköztársaság egy viszonylag rövid szakaszának a megismeréséhez járul hozzá Békevári Sándor. Eredeti forráskutatások alapján azt vizsgálja, hogy 1919 márciusának végén és áprilisának elején miként jutottak el a forradalom vezetői a direktóriumtól az Intéző ‘ Bizptís'ág“ ifle^sZéP^z'éséíg. Apró ,mözz^ajpkTa^is' j, ,kiféryé, részletes "és alapos képet fest a szerző Kecskemét egyik rövid, ám rendkívül érdekes és drámai történeti időszakáról. Henkey Gyula Kalocsa és környéke népességének etnikai, embertani vizsgálata címmel adott közre tanulmányt a Cumania legújabb számában. Ezt annál is inkább helyeselhetjük, mivel napjainkban köztudottan megnőtt az érdeklődés e régebben oly különösnek számító és sokfélül lekezelt tudományág iránt. Csak sajnálni tudjuk, hogy a vaskos ■ kötetben napvilágot látott többi tanulmányt csupán gyors felsorolásban jelezhetjük. Erre a szűkre szabott terjedelem mellett az is ösztönöz bennünket — mint fentebb említettük —, hogy a História alcímet viselő tematikus csoportosítást - ígérő kötetbe nem illenek bele szerintünk ezek az írások. Pedig különösen Fazekas István egyértelműen irodalomtörténeti tanulmánya Móra Ferenc parasztábrázolásáról, igazán megérdemelné a fokozottabb figyelmet. Sajnos, ugyanez nem mondható el a kötetben olvasható többi tanulmányról. Majsai Károly írásában Petőfi egyik szalkszentmártoni barátjáról írt. Szívesebben olvastunk volna többet az emlékiratból, és elvártuk volna a sokoldalúbb és elmélyültebb elemzést. Bognár Zoltán értékes forrásokat tesz közzé, amikor elénk tárja Szilády Áron eddig kiadatlan leveleit. Kár, hogy nem elemezte kellően ezeket, hogy nem vont le belőlük kellő következtetéseket. Nagyjából ez mondható el Kőhegyi Mihály cikkéről is, aki Tompa Mihály és a Szilády Károly nyomda kapcsolatára igyekszik ráirányítani a figyelmet. Sz. Körösi Ilona a múlt századi népoktatás történetéhez nyújt adalékokat. Sem különösebben igényesnek, sem eléggé alaposnak nem mondható az írás. Telepy Katalin Iványi-Grünwald Béla korai munkássága, valamint a Kecskemétre költözés okai és előzményei című cikke előtt meg egyenesen értetlenül állunk. Hogyan kerülhetett ez e történeti tanulmányoknak szánt kötetbe? Hiszen a terjedelmes írás nagyobbik fele részletes és hosszadalmas képelemzésekkel foglalkozik. Amikor e legújabb kötet méltatása végéhez érünk, csupán egyetlen kérdés feltevése van hátra: mi legyen tovább, merrefelé, miként, hogyan haladjon nyolcesztendős eddigi története folytatásaként e rangos sorozat? Erre a kérdésre nem könnyű válaszolni. Mindenesetre nyilvánvalónak látszik, hogy az eddigi buktatók aránytévesztések és korlátok felismerése nyomán átgondoltabbá, ' koricepctóíüsabbá kellene^ tenni1 a szerkesztést.- Ugyanakkor a szerzői hálózat körét bővíteni. Ameny- nyiben a kiadók, a szerkesztők és a tudományos munkatársak egymással rendszeresen konzultálva képesek lesznek tervszerűbbé és következetesebbé tenni e nagyszerű publikációs tevékenységet, akkor minden bizonnyal meghozza majd a gyümölcsét a közös igyekezet. Varga Mihály Értékteremtő Esztendőről esztendőre a mozgalmi programok szerves részét képezi a Teremtsünk értéket akciód Célja teljesen .egyértelmű: a kisdobosok és úttörők tanulják, illetve, szokják meg a környezet óvását, építéséf, a hulladékba került, de a népgazdaságnak még fontos anyagok összegyűjtését, értékesítését, és nem utolsósorban a takarékbélyeg-vásárlást, a tanév folyamán kapott pénz tudatos gyűjtését. A megyében élő hatvanezer úttörő értékteremtő munkájának látható eredményei vannak: csinos, rendezett iskolaudvarok, sportpályák, gondozott parkok, játszóterek. Örömét jelentenek az akció keretében elkészült úttörőszobák, különféle táborhelyek is. Sok ezer mázsa papír-, vas-, színesfém-, és textilhulladék ösz- szegyűjtése pedig olyan fontos ténykedés, amit tulajdonképpen nem is nélkülözhet hazánk ipara. Az akció kapcsán az őrsnek, r-íjnak és csapatnak gyűlnek a MÉH-nél kapott forintok. Gyűjtik táborozásra, kirándulásra, országjárásra! Rendszerint nem dobozban, hanem az Iskolai TakarékÉrdekes, megható találkozóról kaptunk beszámolót Gyuláról, a Zrínyi Ilona úttörőcsapat hajdani tagjaitól. Amint azt Bállá Magdolna írja, 1975-ben, amikor őrse tagjai hetedikesek voltak, bekapcsolódtak a Magyar Televízió „őrsbarátot keresünk” akciójába. Kapcsolatba kerültek iskolájuk hajdani tanulójával, Stock János vezérőrnaggyal, valamint Ficzere András, Kiss Lajos, Rajnai Endre és Szilágyi Péter bácsival. Az őrs tagjai, valamint az iskola régi növendékei között nagyszerű, baráti kapcsolat alakult ki. A pajtások meghívták őket az őrsi búvóhelyre, ahol közösen fogyasztották el a nagyon kedvelt, hamuban sült krumplit! Az évek folyamán találkoztak Pusztamaróton, ahol táboroztak, majd ismét Gyulán. Stock János Érdekes , eseményekről , küldött beszámolót Piroska Erzsébet es Bódi Marianna 3 Kecskemétről,, <a Halasi úti iskolából. Testvér KISZ-szervezetük, a MEZŐGÉP Vállalat fiataljai az elmúlt napokban szellemi vetélkedőt rendeztek a hetedikes, és nyolcadikos rajoknak. A Bodor Zoltán vezette háromórás agytornát a pajtások nagyon élvezték, hiszen különféle feladatokat kellett megoldaniuk: azonosítaniuk kellett regény- és filmhősöket, történélakciók gyűjtőlapon sorakoztatják a hasz- ros anyagok gyűjtéséért kapott forintokat. Természetesen ezt teszik az egyéni gyűjtők is, akik nem költik semmiségekre az otthon kapott pénzt, hanem összegyűjtik, hogy a tanév végén játékot, fényképezőgépet, gitárt, vagy kerékpárt vehessenek. Azt azonban sona ne tévesszétek szem elől, hogy a takarékos- sasotok mindig ésszerű legyen! A tanév folyamán meefelelő takarékbélyeg-mennyiséget vásároltak a dunavecsei, a kiskunhalasi és a soltvadkerti pajtások. Dicsérendő volt a takarékossági mozgalom a bajai (József Attila), bársszentgyörgyi, csátaljai, nagybaracskai, kisizsáki, rémi, kiskőrösi (Erdőtelek), kiskunhalasi, (Alsoszállás) és a kecskeméti (Jókai Mór) úttörőcsapatoknál! Ők olyan ésszerűen vásárolták a takas ékbélvegeket, hogy személyenként hozzávetőlegesen 600 forintjuk gyűlik majd össze a mozgalmi esztendő végére! Köszöntjük az ésszerűen takarékos kisdobosokat, úttörőket, tanaraikat ! bácsi ekkor hívta meg az immár KlSZ-tagokká serdült ifjú barátait Kecskemétre! A találkozóra az elmúlt napokban került sor —, miután a hírős városból érkezett meghívót Magdiék a jól bevált módon, riadóláncon juttatták el egymáshoz! A középiskolásokból, szakmunkástanulókból álló csoportnak egész napos, felejthetetlen programot szerveztek Kecskeméten Stock János vezérőrnagy és munkatársai! Különösen nagy élményt jelentett ez a találkozás éppen pályaválasztásuk előtt, hiszen azt látták, tapasztalták, hogy vendéglátóik munkájukról, mint nagyszerű élethivatásról beszéltek, mindannyiuknak követendő szakmai szeretettel. Búcsúzáskor Bállá Magdiék hívták meg vendéglátóikat Gyulára! S. K. mi személyiségeket — néhány szavas mondátokból —, nenízet- kozi afitójelzések felismerése éppen úgy része volt a vetélkedőnek. mint a versírás megadott szavakból... Május elején a csapat tagjai a vándortáborozók előtúráján vehettek részt Mészáros Istvánná és Rélhey Zsuzsa tanárok' vezetésével. ötvenen gyönyörködtek a Holdvilág árok természeti szépségében, az egyetlen napon megjárható túrán! Találkoztak Kecskeméten TUDÓSÍTÓINK JELENTIK JJJtmámr TDam ■ • y'V . \ <W' ■ Másfél szoba iiisszkoiiiffort (26.) Én eléggé hamar belefáradok a vitákba, így hát röviden igent mondtam. A család most még rajongóbb szeretettel vett körül; valósággal dédelgettek, becéztek. Hát még, amikor egy év múlva várandós lettem! Életemnek alighanem e néhány hónap volt a legszebb időszaka, eltekintve az első hetektől, amelyek fizikailag nagyon megviseltek, a természetes okokon túl azért is, mert épp ebben az időben lett súlyosan beteg szegény apám, s került kórházba a rossz veséjével, hogy aztán többé már föl se gyógyuljon. Anyámat csak a bennem készülő kisunoka vigasztalta bánatában, s én kimondhatatlanul hálás , voltam a sorsnak, hogy éppen most estem teherbe, és ezzel valamelyest elvontam szegénykém figyelmét a gyászáról. Aztán megszületett Kriszti, és én egyszeriben « megértettem, miért élek. Megértettem, miért kellett szakítanom Ákossal: hogy ez a kislány ilyen környezetbe .szülessék! Hogy kertes házban nőjön fel, sok napfény és levegő érje, ne úgy, mint szegény anyját valaha, aki a harmadik emeleten élte életét, s a zöld gyöpöt csak az ablakból nézegette... Igen, mondtam magamban, amikor a kórházból megjöttünk, és én, ölemben a gyerekkel, körülhordoztam pillantásomat a kerten, ahol a kora június pazar csodákkal hálálta éppen anyósom mániás virágültető szenvedélyét — igen: nekem volt igazam! Ha már az állam nem gondoskodott nekem lakásról, s vele a kislányomnak emberi jövőről — hát gondoskodtam róla magam! Hiszen így tanultam mindig, apámtól is, Bélától is, apósoméktól: hogy többet ésszel, mint erővel ? És hát nem az eszemmel spóroltam meg azt a rettentő erőfeszítést, a^t a bizonyos tizennyolc szűk esztendőt, amiről mór beszéltem, s- amire épp életem legszebb harmada ment volna rá, húsz és negyven közt: a teljes fiatalságom?! De igen, de igen, de igen: nekem volt igazam! Ez a boldog gondolat fűtött végig, át a nyáron, s az őszön, egészen a november elejei első hóesésig: akkor jáit le a szülési szabadságom, s akkor mentem be újra dolgozni, mert anyósom megmagyarázta: nem engedhetem meg magamnak azt a fényűzést, hogy három évre otthon maradjak. Nem, szó se róla, dehogyis anyagi okokból — his z atz én kétezer-kétszáz forintom nem oszt és nem szoroz a Tatárház költségvetésében —, hanem a szakmai fejlődésem miatt! Ha három évig otthon maradok, képzeljem csak, mennyire kijövök a gyakorlatból, elmaradok a kollégáimtól, s az oly szépen és biztatóan megszilárdult pozícióm egyszeriben megrendül, s fony- nyadni indul. Ne higgyem ám, hogy a levegőbe beszél: efféle panaszokkal van teli a nőknek írott sajtó, olvassak csak bele a Nők Lapja panaszos leveleinek rovatába! S már hozta is; rakta le elém a kivágott cikkeket: mindje arról szólt, mennyire elmaradt szakmailag az az asszony, aki gyermekgondozási segélyre ment — és nem is csak szellemi fejlődése sínyli ezt a keserves három évet, hanem a zsebe is, hiszen kimarad minden fizetésemelésből, előléptetésből... Most sem tudtam igazában vitázni; két hét alatt győzött a családi álláspont. 24. Bezzeg vitázom, harcolok körömszakadtáig, ha tudom, mi vár ram! Mert amúgy, három év alatt, talán csakugyan elidegenedtem volna kissé a munkahelyemtől — de így az egyszülött magzatomtól idegenültem el! Az a pici. akinek öthónapos koráig a mindene voltam, a gondozója, táplálója, fürdetője, altatója, öltöz- tetője — karácsony után már a nagyanyja után nyújtogatta kezét, és hét-nyolchónapos korában csak úgy tudtam áthozni ’ hozzánk éjszakára, ha . előzőleg a „mami” odaát az ölében elaltatta ... Az első öt hónap menyországából így zuhantam a pokol kínjai közé az elkövetkezett hónapokban. Kriszti egyéves születésnapján már úgy éreztem, nem bírom tovább. Van egy gyönyörű kislányom, aki nem, az enyém. Bármit is tennék érte, nem engem szeret igazában, hanem a nagyanyját, aki — biztosra vettem! — szándékosan idegenítette el tőlem a lelkét. Vagyis mondjuk ki bátran: elrabolta a gyermekemet! Akiért pedig mindent csináltam! Akiért Ákossal szakítottam! Akiért a Tátrába utaztam. Én é«jes istenem. Ha szegény apám másfél éve meg nem hal, most bizony szedtem volna a sátorfámat, s hazaköltözöm a Bocskai telepre... De hol volt már a telep! Anyám nem sokáig állta a magányt, az üres lakás kietlenségét, a négy néma falat; a gyászév leteltével férjhez ment. Egy kollégája vette el, aki szintén özvegyember volt, s aki szintúgy irtózott a magánytól az üres vecsési házában. Az öreg- lány negyvenöt sem volt még egészen, és igazán jól tartotta magát! — egy ügyes ügyvéd útján eladta a lakását, és hetvenöt őszén kiköltözött Vecsésre. Én utáltam a pasast, akihez az életét kötötte — ez is ivott, mint az apám; csak éppen nem volt az apám. És amikor egyszer kimentem, meglátogatni őket, úgy meresztette rám a szemét, mintha én lettem volna az újdonsült felesége, nem pedig az anyám... Brr! Ide hát, persze, nem mehettem volna, még egyedül sem, nemhogy Krisztikével! De akkor hová mehetnék? — hasított belém a kérdés, aztán ott dörömbölt bennem hosszú hónapokig. De-tudtam: sehova sincs utam; nekem már befellegzett! Huszonnégy éves koromra vége az életemnek — hisz ez már nem az én életem! Reggel felkelek, bemegyek a laborba, délután hazajövök, lehullok a tévé mellé, megpróbálok udvarolni a kislányomnak, de az nemigen tart igényt rá, a tévé után lefekszem, és hetenként kétszer átengedem magam a férjem, odolszagú csókjainak ... Ez az élet? — kérdeztem sokszor magamtól. — Ez a szerelem? Ez az a híres boldogság, amiről a költők meg az írók annyit nyavalyognak? Ez?! S a legszörnyűbb az egészben az volt, hogy nem is tehettem érte senkinek szemrehányást; a kertes ház az én ötletem volt! És ekkor találkoztam Ákossal! Már akkor biztosra vettem, amikor a Ferencesek templomából kilépve megpillantottam, hogy a jó isten küldte! Meghallgatta ott a templomban az imámat — és mire kiléptem az utcára, elébem kormányozta Ákost! Ezért is nem tiltakoztam, amikor a szállodát ajánlta. Biztosan ez is benne volt a vigaszban, amit a fohászom meghallgatásképp a mennyei hatalmak küldtek! Szinte akarat nélkül, mintegy révületben ültem be vele a taxiba, szálltam ki a hotel előtt, töltöttem ki a bejelentőmet, és léptem be a liftbe. Férfit úgy nem szerettek még, ahogy én szerettem akkor Ákost! Nem, és nem tudtam, nem akartam betelni a gyönyörrel; azon az estén talán nem is éltem, csak .álmodtam, hogy élek... És még ma sem tudom, honnét volt erőm ahhoz", hogy utána elbúcsúzzam Ákostól, és hazamenjek... Én édes istenem, miket beszélek: honnét volt erőm? Hát Kriszti?! Az ember mindig azt hiszi, a mélyponton van; hogy ennél már nem lehet szörnyűbb a sorsa ... De a sors, ha még ütni akar, gúnyosan mosolyog, s csak annyit kérdez: nem lehet? Hát idenézz! — Hiszen ezután jött csak igazán a poklok pokla: a közös ágyunk Bélával!... Túlságosan 'nagy örömet eddig se nyújtott nekem ez az ágy; de az Ákossal való találkozás után szűkölő félelemmel feküdtem bele minden este: vajon megúszom-e Béla közeledését, vagy mai is átfordul hozzám, végigsimít hüllőhideg ujjával, melynek érintésére epidermiszem nyakamtól a bokámig vad lúdbőrözéssel felel, egész bensőm pedig olyan heves tiltakozással, amelyre már erőtlen kifejezés az undor — egyetlen szó van rá: az irtózás. Micsoda erő kellett hozzá, mekkora önuralom, hogy az a szerencsétlen ne vegyen észre semmit, hiszen nem volt ő oka semminek, és méltatlan dolog lett volna, ha éreztetem vele, mennyire ura testemnek és lelkemnek az a másik ... Három hónapig bírtam ezt a pokoli megpróbáltatást. Jó arcot vágtam otthon a vacsoránál, jó arcot, amikor anyósom odadugta arcomhoz a kislányomat, frissen fürdetve, illatosán, lefekvéshez ellátva, a búcsúpuszira, jó arcot, amikor Béla, a tévé előtti alattomos sötétben a kezem simogatta, mert felhangolódott valami szerelmes marhaságon, s készült az ágybéli folytatásra... Jó arcot, jó arcot, jó arcot... De meddig bírja ezt az ember? Hisz nincsen olyan í>ohár, amely egyszer be nem telik! Az enyém a lányom kétéves születésnapján telt be. A nagymama zsúrt rendezett a kisunoká- nak, anélkül, hogy a dolgot előtte velem megbeszélte volna. Én úgy terveztem, hogy ezen a napon kimegyünk anyámhoz, hisz oly kevés öröm jutott neki az imádott kisunokából. A látogatást délelőtt beszéltük meg, utána mindjárt felhívtam Bélát az intézetben, hogy tankoljon, ha netán nincs elég benzinje, mert délután megyünk Vecsésre. Nos, fél öt felé betoppanok otthon, hogy kapom a gyereket, öltöztetem, s megyünk — ám iszonyú zsivaj fogad: egy fészekalj- nyi csöppség ül az öregek ebédlőasztala körül, s kanalazza üvölt- ve a habos kakaót... A mami a környék minden hasonlókorú gyerekét odacsődítette, s az ünnepség csak most kezdődött, alig negyedórája. Hét—fél nyolc előtt nem is lesz vége; mire anyámhoz kijuthatnánk, lenne talán fél kilenc is — s akkor Kriszti helye már régen az ágyban! „Miért nem szólt erről nekem anyuka?” — kérdeztem csöndesen. „Meglepetést akartam..." — mondta zavart mosollyal. „Hát az sikerült! — fakadtam ki. — Az anyám most egész délután hiába vár! És halálra rémül, mert azt hiszi, valami bajunk történt! És még értesíteni sem tudom! Hogy lehet ilyesmit csinálni, előzetes megbeszélés nélkül?” (Folytatása következik.)
