Petőfi Népe, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-16 / 88. szám

1980. április 16. • PETŐFI NÉPE •

BEMUTATÓ 167 ÉV MÚLTÁN — BESZÉLGETÉS A ZISKÁRÓL

Színháztörténeti jelentőségű vállalkozás

A rendező és a főszereplő Katona művéről, a kecskeméti előadásról

összetéveszthetetlen hang zeng- zúg a kecskeméti Katona József Színház egyik emeleti szobájából: Ennélfogva, tehát a nemzetünk elnyomattatott, ősi szabadságunkban és hazánk törvényeiben az idegen molyok turkálnak, és m külső patkányoknak még tnaga felséged át csalogató eledeleket, hogy annál nagyobb erővel fojtogathassák a cseh galambokat.

A friss Kazinczy-díjas Nagy Attila, Ziska alakítója próbál, ezt gondolom, Hév, indulat, erő, na- gyotakarás, kifakadó vád feszíti a mondatokat.

Hallgatom egy darabig kint a folyosón, míg rájövök, hogy Vencel király és a huszita vezér első összecsapásának voltaim tanúja.

Beke Sándor főrendező szobájában derült k.i, hogy próba .után vannak. A címszereplővel újra és újra átrágják magukat Katona József szövegén, hogy mindent a lehető legtisztábban lássanak, föltárják a dráma szövegének minden szépségét, megfejtsék utalásait. Tudtak bejelentett látogatásomról, de a várakozás perceit is hasznosították.

Kértem, folytassák, mintha ott se lennék.

— Hadd ne én kérdezzem még, hogy mi bajom van. Egy tízperces jeleneten keresztül hazám el- nyamattatásáról beszélek, kicsit romantikus, ha magamnak tenném fel a keserűségem okát tudakoló kérdést.

Eltűnődik egy pillanatig a vendégművész szavain Beke Sándor, mérlegeli az indokokat és bólint.

— Jó,, adjuk át ezt a kérdést a Major Palinak, számára kitűnő játéklehetőséget teremtünk vele. Légy szíves, mondd' meg neki, hogy megbeszéltük a dolgot.

Módosítják az összeesküvők letartóztatását. Miszteckyét, egészen pontosan.

— Folyik a próba, folyik a próba, egyszercsak szinte egyszerre mondjuk a rendezővel, hogy Ziska vak. Honnan tudja: a lichtemburgi taparchát Viszik keresztül a színpadon. Az eredeti szövegben ugyanis Misztecky egy szót som szól. Nyilvánvaló képtelenség, dramaturgiai hiba. Könnyen kijavítható.

A rendező messzemenően egyetért a Thália Színház művészének

ünér}t idézett szavaival, de szük- oéW’fartjSfaz esetleges 'félre- „|rfese^EÍélosliC tását.

—■ Ha Katona József színpadon ( láthatta volna művét, bizonyára azonnal észreveszi ezt a kis el- , lentmondást, mert nagyon jól értett a színpadhoz. Vannak dolgok azonban, amelyek csak a próbák során buknak ki.

— öt hete a kezemben van a szöveg, és csak mostanában jöttem rá néhány finomítási lehetőségre. Egy-kettőt említettem. Tudniillik némely összefüggések még a legfigyelmesebb olvasáskor is rejtve maradnak, vannak mondatok, utalások, amelyek csak a színpadon világosulnak meg. Sok minden csak az idegállapotban dől el. Például a színpadi helyzet- elemzés során vált egyértelművé, hogy mi minden van abban a mondatban, amikor Zsófia a korona elvetését és visszavonulást

0 Az előadás egyik csúcspontja. (Tóth Sándor felvétele.)

ajánl férjének, Vencel királynak. Ahogyan mondja, abból tudódik ki; nemcsak uralkodásra tartja képtelennek a királyt, de magának szemelte ki a koronát.

Beke Sándor folytatja a gondolatmenetet.

— A kecskeméti drámaíró szikáron, töményen fogalmazott — de Shakespeare-hez hasonlóan — a cselekvések, a gesztusok, a történések sűrű altalajából nő ki a szöveg. A színpadi megjelenítés akkor hatásos, akkor hű a szerzőhöz, ha mindkét jellegzetességét megőrzi,

Atnikor tavaly augusztusban nyilatkoztam a Film, Színház, Muzsikának a tervezett kecskeméti Katona-sorozatról, magam sem gondoltam, hogy ilyen hamar hozzáfoghatunk. Váratlanul olyan helyzet adódott, hogy már ebben az évadban műsorra tűz- K'hettük á degriagyabíb,.magyar drá- ufimfeíró (szeri ntühk. téausokak szerint méltatlanul feledett, tulajdonképpen színpadon soha ki nem próbált művét. Hangsúlyozni szeretném, hogy ezzel nemcsak a Bánk bán szerzőjének 150 esztendővel ezelőtt bekövetkezett halálára szeretnénk emlékeztetni; olyan alkotásnak tekintjük,'amely az ünnepi alkalmak mankói nélkül is megállja a helyét. Osztovics Levente néhány esztendővel ezelőtt nyelvileg alaposan művelte a szöveget, én a magam rendezői látásmódjára csináltam szerkezeti változtatásokat, elvetettem a következetes időrendiséget.

Napóleon korában, 1813-ban írta Katona a Ziskát, háborús évekből tekintett vissza a XV. századra, a huszita mozgalmakra. Ez a kettősség — a mű születésének és történésének kora — azáltal mutatkozik a kecskeméti előadásban, hogy Katona József jelen lesz (Kovács Zsolt megszemélyesítésében) a kecskeméti előadáson.

Nagy Attila:

— Nagyon jó rendezői ötletnek tartom, hogy megjelenik az a Katona is, akinek ünneplésén mutatjuk be a darabot. Törtem a fejem azért, hogy mi köze ennek a Katonának énhozzám, Ziskához, a korábban élt történelmi figurához. Rájöttem — nem először —; a szerző alkotja a figurát, függetlenül attól, hogy történelmi személyiség. A maga drámai elképzelései hatást gyakorolnak rá és abban a pillanatban, amikor- ez világossá vált, bennem máris kapcsolatba került a XV. században élt Ziska a XIX. századiban élt Katonával, abban a pillanatban megéreztem a személy pszichikai igazságát, így a jelenlevő Katonának az én szerepemen bélül is drámáig fiínkciőjdTétf:"

Nagyön lényegéi,^amPéel á^en-'- dező megtoldja az érdekes fejtegetést.

— Minden pozitív dologban Katona befolyásolta Ziskát!

— Így van, és ha már így adódott, hadd mondjam el, hogy a pénteki bemutató és az ezt követő, remélhetőleg sok Ziska-előadás negyedszázados színészpályámnak igen fontos állomása. Függetlenül attól, hogy milyen színvonalú előadást sikerül létrehoznunk — remélem a közönség és a kritika jó véleményt alakít majd ki — lényegesnek érzem, lelkesítőén gyönyörűnek érzem ezt a vállalkozást. A magyar színház- történetet, sajnos, kevés klasszikus mű ékesíti, legalább a meglevőket kell játszanunk. A XX. század utolsó harmadára hárult felfedezés, illetve az újrafelfedezés gyönyörű feladata. Színpadainkról ma már nem hiányzik a Mózes. Bár a Thália Színház Tigris és hiéna bemutatója nem a legjobban sikerült, a Petőfi-mű is újra bekerült a köztudatba, műsorra tűzték azóta idehaza is, külföldön is.

Búcsúzóul megkérdeztem Beke Sándort, hogy miért, kiknek ajánlja a Katona-ősbemutatót?

— Kezdjük az utóbbival. Minden színházszeretőnek, mert senkinek a tudatából' nem hiányozhat ez az igenis klasszikus értékű mű. Jő a cselekménye, kitűnő történeti áttekintést ad, biztos vagyok aibban — bár nem vagyok híve a sémaszerű mához-szólásnak —, hogy szituációi; gondolatai erősen kötődnek korunkhoz is.

Ennek érdekében igyekeztünk lefejteni a Katona József életében divatos külsőségeket, mert így 'jöbbáfr'áternielőctih a mü w XX.» -századba. I :A' színész^ Katona - ér- p tett kitűnő színpadi szerepek alkotásához. Élvezettel készülnek a művészek a pénteki bemutatóra. Vencelt Major Pál, Zsófiát, feleségét Molnár Zsuzsa alakítja, kikitűnő játéklehetőséget kapott Bregyán Péter (Hüszinec), Joós László Jászai-díjas (Kralovec), Jánoky Sándor Jászai-díjas (az öreg Voda), az olvasók bizonyára megnézték már a színházi plakátot és láthatták, hogy a nagy létszámú mű színházunk milyen sok tagjának ad lehetőséget tehetsége újabb bizonyítására. A nagyon praktikus és nagyon szép díszleteket Székely László Jászai- díjas tervezte vendégként, a jelmezek pedig a kecskeméti, tanulmányait Pozsonyban most befejező Rátkai Erzsébet munkái.

Heltai Nándor

EGY FELHÍVÁS MARGÓJÁRA

Önműveléssel a közművelődésért

Őszintén szólva nem reméltem különösebb élményt, másoknak is hasznot hajtó — tehát publikálás után kiáltó — tanulságot attól a beszélgetéstől, amelyre a Veres Péter szocialista brigád tagjai invitáltak minap. Útban az AGRO-- BÉR Vállalat Bács-Kiskun megyei kirendeltsége felé, bizony kicsit kedvetlenül gondoltam arra, hogy milyen makacsul ismétlődik néhány kellemetlen tapasztalatom, amikor a különböző munkahelyeken arra keresnek választ: vajon mit tesznek a szocialista brigádok azért, hogy tagjaik lépést tartsanak a szüntelenül fejlődő világgal, s hogy ennek érdekében folyamatosan gyarapítsák, fejlesz- szék, mélyítsék a műveltségüket?

Sok helyen ilyenkor „csicsás” brigádnaplót vesznek elő, melynek oldalain színes levelezőlapok özöne igyekszik eltakarni-elfedni a vállalások szürkeségét. Aztán a brigádvezető lelkesen beszámol róla, hogy milyen jól sikerült a találkozójuk a televízióból ismert külföldi ttidósítóval, nagyvonalúan kikerülve akár azt a szomorú tényt is, hogy a kis kollektíva jó néhány tagjának bizony még az általános iskolai végzettsége sincs meg.

Kellemes meglepetés volt ta-\ pasztalni, hogy a gépírónőket, ta-jt? karítónőket, fénymásolókat éjs gépkocsivezetőket tömörítő kis kollektíva néhány jelenlevő tagját szintén bosszantják a formalizmus ilyen és ehhez hasonló jelenségei. Tóth Istvánné, telefon- központos, a brigád vezetője elmondta például, hogy bár általános gyakorlat már sok esztendeje, ők mégsem bírnak megbarátkozni azzal, hogy a művelődési vállalások teljesítését is pontrendszer keretében értékelik. Idegenkednek attól, hogy összeadják, kivonják, szorozzák az emberi művelődést. Arról nem is beszélve, hogy meggyőződésük: egy belépőjegy önmagában nem jelent még művelődést. Sőt: a rendezvényen való részvétel sem. Ez csak üres forma, amit kinek-kinek saját magának kell (kellene) tartalommal megtölteni.

Az persze egyetlen percig sem lehet vitás, hogy a művelődni akaró -brigádtagokat a kollektíva nem hagyhatja magukra. Segíteni kell őket — de hogyan?!

Éppen ezen töprengett Tóth Istvánné, amikor a Petőfi Népében megpillantott egy cikket. Arról értesült belőle, hogy — fel- szabadulásunk 35. évfordulójára készülődvén — a TIT Bács-Kiskun megyei szervezete segítséget kíván nyújtani az üzemeknek, intézményeknek, a nagy történelmi sorsfordulóval kapcsolatos rendezvények, elsősorban előadások szervezéséhez.

Valószínű persze, hogy a szóban forgó cikket — Tóth István- néhoz hasonlóan — nagyon sok brigádvezető és brigádtag elolvasta a megyében aznap, sőt, az is biztosra vehető, hogy nem egyedül az ő fejében fordult meg a

gondolat: élni kellene ezzel a lehetőséggel!

Ennek ellenére meg merem kockáztatni azt a feltevést, hogy kevés olyan munkahelyi kollektíva van a megyében, amelyik a Veres Péter szocialista brigádhoz hasonlóan élt az alkalommal; amely annyira a sajátjává lényegítette volna ezt a kívülről származó kezdeményezést.

Rokonszenves például, hogy a brigádvezetőnő milyen körültekintően közölte ötletét a kollektívával: az egyik — hivatalos helyeken gyakran megforduló — munkatársát maga mellé véve, felkereste a TIT illetékesét, aprólékosan tájékozódott az előadások igénylésének módjáról, a rendezvények anyagi és más természetű feltételeiről, végül elkérte a tervezett előadások pontos címjegyzékét — ezekkel a kezében állt javaslatával a brigádtagok elé.

Az akció következő mozzanatában a demokratizmust találtam példaszerűnek, amelyet a számomra egy közönséges iskolai füzetlap bizonyított: a címjegyzéket átolvasva minden brigádtag pontozta a témákat, és a brigádvezetö a legtöbb pontot kapott előadásokból állította össze a sorozatot.

Tanulságos volt átböngészni ezt a címlistát. Nem csupán azért, mert szivet melengető lokálpatriotizmust dokumentált (mindenki a megye történelme, sajátságos kultúrája és művészete érdekelt elsősorban), hanem mert bizonyította azt is, ezek az emberek tudják, hogy mire való a művelődés. Tudják, hogy nem önmagáért való cél, hanem eszköz. Hogy aki helyesen gondolkodik felőle, az nem öncélú ismerethálmozás, hanem az élet szebbé, tartalmasabbá tételét érti alatta. S tudják azt is, hogy mit jelent ezen belül az önművelés: nem mást, mint igényt egy kulturáltabb magatartás, egy emberibb életforma iránt. Nem a másokat okoló, elégedetlenkedő követelőzést, hanem a saját életünkkel való, felelős gazdálkodást.

S az egészben a legszebb, hogy e felismerést másokkal is szeretnék megosztani a Veres Péter szocialista brigád tagjai. Ezért is fordultak felhívással a vállalat szocialista brigádjaihoz: a felszabadulás évfordulója alkalmából rendezett előadássorozattal is segítsék a dolgozók önművelő szokásainak kialakítását, erősítését. S mert az akció egész esztendőre szól, reméljük, sok Bács-Kiskun megyei brigád követi majd a példájukat, akár csatlakoztak „hivatalosan” is a felhíváshoz, akár nem. A lényeg, hogy minél több munkahelyen tegyenek erőfeszítéseket annak érdekében, aráit az MSZMP KB közművelődési határozata így fogalmazott meg annak idején: „Megfelelő feltételek útján el kell érni, hogy az emberek képesek legyenek önmaguk is választani a kulturális értékek között.” K. J.

QjáráiLii Ájanuu:

Másfél szoba aliikomfbrt

1,

Harmincéves koromig én azt sem tudtam igazában, miért élek. Reggel fölkeltem, mert reggel volt. Fölkeltem, mert anyám fölébresztett. Mert iskolába kellett mennem. Mert be kellett mennem az egyetemre. Mert munkába kellett rrjennem. Mert élnem kellett. Csak azt nem tudtam sokáig, hogy mért.

Harminc voltam már, amikor Miklóssal megismerkedtem, és megértettem, hogy ezért születtem. De ez még messze van; egyelőre kamasz-, meg eladólány koromnál tartok, amikor az ismerősök, szomszédok, kollégák úgy tudták rólam: „válogatok”. Hogy túlságosan is igényes vagyok. Hogy nekem senki sem jó...

Pedig dehogy voltam én. válogatós f Mentem, sőt rohantam volna, ha visznek! Ha valaki olyan kér, akinek nyugodtan mondhatok igent. De csak a munkatársak körülöttem, a „haverok”, a gyerekkori pajtások, futó ismerősök. Később meg a kolléganőim férjei.'

„Etikém, mikor megyünk egyszer kettesben víkendezni?” „Étiké, kinek őrizgeti? Ha nekem adja, ketten járunk jól: maga meg én!” „Isteni néger szobraim vannak! És kubai rumom hozzá. Ha ez se csábít, anyám, esküszöm, te meleg vagy!” Vagy az a kolléga például, aki egyszer egy újságból kivágott hirdetést adott fel a címemre levél-borítékban: „Dolgoztasson szakemberrel!”

Ezekhez csapódtam volna? Jártam volna el hétvégekre a barátnőim férjeivel, vagy surrantam volna föl egy pohár fehér ruimra ahhoz a kollégához, akivé] a ilnap huszonnégy órájából nyolfcat l j közös szoibában töltöttem, két egymásnak' tolt íróasztalnál,: szembe babám, ha szerelsz? Ugyan.

Bőven elég volt nekem az a tapasztalat, amit nem sokkal a diplomám után, huszonnégyévesen szereztem. Kolléga volt ez is, évfolyamtársam. Ilyenformán tehát egy évvel fiatalabb nálam, hisz engem csak esztendős késéssel vettek fel az egyetemre, őt meg nyomban az érettségi után.

Az első három évben alig vettük észre egymást. Közös loholá- sok a menzára, közös drukkok a vizsgák idején, lyukas órákon kö- ,zös üldögélések a Duna-parti lépcsőkön — ennyi közünk volt egymáshoz. Csak a negyedik évben fedeztük fel egymást, illetve fedezett fel ő engem. Nálam sokáig, nagyon sokáig tartott, amíg megbarátkoztam a gondolattal, hogy fiatalabb, mint én.

Mindenki modellek közt serdül fel, s később szinte beprogramozva éli az életét — ahogy múlik az idő, ez egyre erősebb meggyőződésem. Apám nyolc évvel idősebb az anyámnál: gyermeki szemem előtt ez volt a családmodell; én is a naTäm hét-nyolc évvel idősebb férfiakban kerestem, öntudatlanul is a szerelmi partnert és a későbbi férjet, hiszen — anyám példája nyomán ez is belém lehetett „programozva” — nyilvánvalónak tűnt fel előttem, hogy egy lesz a kettő: első szerelmesem és sírig kísérő házastársam.

Csak hát más-más időben kezd- 1 tűk az életünket szegény anyám- j mái. ö a harmincas években völt i| fiatal lány — én a hatvanasokban.'; j És nem harminc, de háropnszáz év telt el a két korszak között, Ta-i Ián ennek is köszönhetem, hogy az életem olyan nehéz volt.

Igaz, tűnődöm el nyomban, hogy e súlyos panaszt kimondtam, kinek volt könnyű az élete? Hogy pontosabb legyek: ki érzi úgy, hogy az élete könnyű volt? Hisz még a legszerencsésebbek, legsikeresebbek, legboldogabbak is micsoda kínokról, gyötrelmekről számolnak be, ha csak kicsit is

ik,: i\ iii' í i'i 1,1

fi Mí&M-iilmi

érdeklődünk a sorsuk felől. Egyszer egy ismerősöm — jónevű színész, a hármas lakáscseréje bonyolult ügyét intéztem — elmesélte: a legboldogtalanabb embereket legsikeresebb pályatársai közt * ismerte meg. Egy színésznőről beszélt például, aki az országban egyik legelső ezen a pályán, hosz- szú évek óta szinte koronázatlan királynő, sok pénzt keres, .díja, kitüntetése garmadával, ragyogó kis villában lakik, befolyása szinte korlátlan, azt a szerepet játsz- sza el, amelyiket éppen akarja —, de nem szabad leülni vele negyed órára sem egy konyak mellé, mert csak úgy dől, árad, -zuhog belőle a panasz. Hogy szalad ki az időből, megy ki a divatból, elnyomják a fiatalok, mellőzik a szakállas titánok a színház új urai, az ifjú rendezők — egyszóval öregszik, egyedül marad; nem' .ezt várta hajdan, pályája ragyogó kezdeti idején; igazán nem!

Ilyenkor persze az ember elszé- gyelli magát, s mindjárt másképp' látja a tulajdon kis bajait. Hiszen mi bájom is Van nekem ma? Jó- : formán ; semmi. Igazában csák harmincéves koromig volt nehéz a sorbin: egyetemi éveim végéig úgynevezett szegény lány vodtam, aki egy szál pulóverben csináltam végig a négy esztendőt, aztán meg, a diploma, s az elhelyezke-- dés után, a .magányosságommal kínlódtam. *

Pedig hogy vártam a diplomát! Azt hittem, anyám is úgy mondta, a barátnőim is: csak várjak! Ha végzek a tanulmányaimmal, és állásba megyek,- egyszeriben körülvesznek a férfiak: csak válogatnom kell köztük... De megalkudni nem érdemes.

Megalkudni? Istenem, végeredményben minden tett megalkuvás, de legalábbis kiegyezés. Finom egyensúlyozás a " szárnyaló vágyak és a vánszorgó lehetőségek közt. Aki erre nem képes, és szüntelenül a feje fölé kapdos, ahelyett, hogy az utat nézné a lába előtt, előbb-utóbb gödörbe huppan, s bokáját töri. Jó esetben. A rosszabbikban az elmegyógyászokkal gyűlik meg a baja._,

Mert hiszen mit csináltak az okos lányok? Már az első-második évfolyamban kinézték maguknak a fiút, a másodikban-harma- dikban „lestoppolták”, s a negyedik végén szépen vitték az anya- könyvvezetőhöz. Itt nem volt probléma, nem voltak látványos szakítások, nem volt szitok, átok, fogaknak csikorgása, átsírt éjszakák, ronggyá könnyezett párnák. Itt céltudatosság volt, a fiú lelkének gondos kiismerése, igényeinek okos kiszolgálása — egészen az esketőteremig. Aztán az iga szép láthatatlanul átkerült a fiú nyakába, s hogy ne törje más rjőkön a fejét, törhette a lakásmegoldáson, a minél jobb elhelyezkedésen, a rengeteg különmunkán, a bölcsődei, majd óvodai fölvételhez hajthatott föl te- kervényes utakon hathatós protekciókat — egyszóval huszonnégy éves kora körül megkezdhette a példás családapa és derék állampolgár magasztos funkcióinak gyakorlását... j

.Volt néhány ilyen barátom c a regi évfolyamtársak, s a gyerekkori pajtásak közt; szinte féltem

találkozni velük. Lenyúzottak voltak, elhasználtak, pedig huszonöt-huszonhat esztendős korukat taposták, s minél többre sikerült vinniök, annál fakóbb volt a tekintetük. Volt, aki. huszonnyolc éves korára már öröklakásig és autóig vitte, hozzá két gyerekkel — de szánalom volt ránézni. A haja pár év alatt egészen kiritkult, két mély redő ült a szája szélén, és egyszerűen elfelejtett mosolyogni. Kiégett tekintettel számolt be a két gyerekéről, a tanfolyamról, amit ő végez, a másikról, amit a felesége, a másodállásukról, a vizsgadrukkokról, a kocsicseréről, s arról, hogy éjszakánként négy-öt órát alszik. A felesége alvás-nagytőkés: ő öt és felet engedhet meg magának ...

Én ezzel szemben mindig kial- hattam a nyolc órámat. Mosnom sem kellett, takarítanom sem — azt anyám elvégezte helyettem. Sorbaállnom sem esti tipródáskor vacsoráért a Közértben; otthon terített asztal várt. Épp ezért üde lehettem mindig, ápolt, s mert másra nem kellett költenem, csupán magámra, elegáns is. Apám ugyan néha morgott, hogy miért nem segítek anyámnak, a büdös életben bele nem tanulok így a háziasszonyi munkába, s anyámat is épp ideje volna már kímélnem, hisz az óra nem forog visszafelé — ám ilyenkor épp anya sietett segítségemre, megmagyarázván az öregnek, hogy ne féljen: ha az ideje itt lesz, ellátóim majd a háztartásomat; nagy úr a muszáj. Különben is teher alatt nő a pálma. (Folytatása következik.)