Petőfi Népe, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-26 / 97. szám
4 • PETŐFI NfiPE • 1980. április 26. A nő és a fizikai munka Beszélgetés Turgonyi Júlia szociológussal — Az elmúlt 35 évben állandóan nőtt az aktív kereső nők száma, és a múlt évben jóval meghaladta a két és negyed milliót Milyen ágazatokban dolgoznak a nők? — a kérdésre Turgonyi Júlia,- az MSZMP Társadalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa válaszol. — Az aktív kereső nők 34 százaléka az iparban, 3 százaléka az építőiparban, 4 és fél százaléka a szállításban és a hírközlésben, csaknem 14 százaléka a kereskedelemben, 25 százaléka az úgynevezett nem anyagi ágazatokban, mintegy 18 százaléka pedig a mezőgazdaságban dolgozik. Ahszolút számokban: negyedmillió szakmunkás, megközelítően 700 ezer betanított munkás, 450 ezer segédmunkás, vagyis összesen csaknem 1 millió 400 ezer fizikai munkás. A többi műszaki munkakörben, az igazgatásban és a gazdaságirányításban, az egészségügyben, a kulturális munka területén, a számvitelben és az ügyvitelben, illetve a magánszektorban dolgozik. — Milyen helyet foglalnak el a nők az összes keresők sorában? — Az összes keresők 44,5 százalékát a nők teszik ki; a szakmunkások 18,8 százaléka, a betanított munkások 52,2 százaléka, a segédmunkások 54,7 százaléka, a közvetlen termelésirányítók 13,3 százaléka nő. Ok adják továbbá a fizikai foglalkozású parasztok, illetve a tsz-tagok 40,3, és ugyanott a közvetlen termelésirányítók 5,1 százalékát. — Hogyan értékelhetjük arányukat a szakmunkások között? — A fejlődés ellenére — elégedetlenek vagyunk. Igaz, a munkaeszközök és -körülmények jelenlegi — és holnapi — állapotában számos olyan munkakör van, amelyet nem ajánlunk, sőt, egyeseket tiltunk, hiszen egy részükről azt sem mondhatjuk, hogy a férfiak számára ideálisak lennének. Ezekben a munkakörökben a feltételeket javítani kötelességünk. Mert nem az a kérdés, hogy a nő megfelel-e egyik-másik munkakör ellátására, hanem az, hogy az ottani munkaeszközök, -feltételek megfelelnek-e a nő fizikumának. Ámde a technikai haladás, az ipar fejlődése, s a lezajlott szerkezeti változások olyan foglalkozásokat, munkaköröket hoztak létre, amelyek tömegesen alkalmasak a nők foglalkoztatására. Mégis a kvalifikált, fizikailag nem nehéz, inkább szellemieket igénylő szakmunkás munkakörök egész sora nélkülözi a nőket! A már foglalkoztatottak aránya is kedvezőtlen, a jelenlegi szakmunkásképzési arányok pedig nem is ígérnek érdemi változást. Enrfek igazolására egy 1974. évi adatfelvétel számait hívom tanúnak: e szerint a szerszámkészítők mindössze 1,1, az esztergályosok 3,9, a marósok 9,0, és a hegesztők 4,9 százaléka nő. Miért?! Hiszen az ezekben betöltendő munkakörök nagy hányada megfelel a nők fizikumának is, és a pálya évek óta nyitva áll előttük. Kedvezőbb a kép néhány finommechanikai, műszerészi, valamint híradástechnikai munkakörben; ahol arányuk eléri, illetve meghaladja a 20 százalékot. Ezeket a számokat vizsgálva úgy tűnik, ha lassan is, de előbbre jutottunk. Csakhogy a szakmunkásnők túlnyomó többsége továbbra is a hagyományos „női szakmákba” tömörül. A könnyűiparban például a fonók 98,6 százaléka, a szövők 95,1,, a kötszövő konfekcionálok 99,4 százaléka, a konfekciószabók és varrók 94,9 százaléka és a bőrdíszművesek 81,5 százaléka nő! — Mit mutatnak a szakmunkásképzés számai? — Hasonló gondokat. Jelenleg abból a 22 ipari szakmunkacso- portból, amelyben nőket is képeznek, tíz vehető elsőrendűen számításba: ezekben tömöFÜl a szakmunkástanuló nők 95 százaléka. Míg a nehézipari szakmákban alacsony a szakmunkásnők aránya — s az ifjúkori képzésben részt vevő nőké szintén —, addig a könnyűipari szakmákban dolgozó nők aránya emelkedik, illetve magas szinten stagnál. Az egyetlen pozitív vonás, hogy a nehézipari szakmákban a felnőtt korú — vagyis a munka mellett tanuló — nők aránya meghaladja a 25 százalékot. Ez érthető is, hiszen ezek a betanított munkásnők munka köziben tapasztalhatták, hogy e szakmák nagyon Is megfelelnek a nőknek. — Ha igy van, miért nem válik szakmunkássá még több betanított munkásnő? — Mert a, háztartás terhei, és a családanya kötelességei ezt megnehezítik, elveszik a kedvét és bátorságát a tanulástól. — Mit tart a pályaválasztási propagandáról ? — Meggyőződésem, hogy sokkal több kedvező, a nő fizikumának és szellemi képességének megfelelő munkahely van, mint amennyit az iskola, a pályaválasztási és munkaerő-toborzási propaganda bemutat. Csakhogy: miután túl fiatalon kell dönteni a szakmai képzés irányáról, s a gyermek erre rendszerint még éretlen, az iskola pedig nem ismeri eléggé a valóságos követelményeket. így inkább vélekedések, előítéletek alapján és a ma létező, modellnek tekintett helyzet szerint javasol pályát. Azt mondtam, hogy a lehetőségek nagyobbak, mint amennyit kihasználunk; de a szükségletek is! A társadalom abban érdekelt, hogy a foglalkoztatottak képességük szerinti ‘munkájukat minél kisebb fizikai ráfordítással, a lehető leghatékonyabban végezzék. Az a tény, hogy sok nő a képességéi ellenére sem lesz szakmunkássá, sok férfi pedig a képességei ellenére lesz azzá — végső soron ar-' ra vezet, hogy egyik is, másik is zavarokkal küszködve, békétle- nül, az igények mögött elmaradva, minden valószínűség szerint nem kellő hatékonysággal végzi munkáját. . — Mennyi írható ebből a nők számlájára? — A nők — állítólag — elfogadják a kevésbé kvalifikált munkaköröket, mert ezek kisebb felelősséggel járnak, és a családi élet súlyos terhei mellé nem kívánnak újabbakat is a vállukra venni. Ebből az érvelésből csak annyi igaz, hogy felnőtt korban a nő nehezebben vállalkozik a tanulásra, de az itt a kérdés: miért nem tanul szakmát addig?! Társadalmi érdek — és felelősség — azon fáradozni, hogy a nő ifjú korában kapjon meg minden ésszerű, a jövővel egyeztetett és az anyaságra is felkészítő képzést. Ny. É. KUKORICÁT FELDOLGOZÓ GYÁR ÉPÜtT A Szeszipari Vállalatok Trösztje exportfejlesztési hitelből kukoricát feldolgozó gyárat épít Szabadegyházán. A mezőgazdasági növényből — 1981 közepétől — ipari felhasználásra folyékony cukrot és évente kétszázezer hektoliter szeszt készítenek. Gyártanak majd még az olajiparnak kukoricacsírát és fehérjetartalmú takarmányféléket is. Képünkön: az épülő gyár makettje. (MTI-fotó: Branstetter Sándor felvétele — KS) A vasút-villamosítást • A tárolótérre kerül a szállításra kész termék. • Szabó Péter és Kovács László hegesztők, a Katona József szocialista brigád tagjai az egyik megmunkálás alatt levő 26 méteres áthidaló gerenda méreteit ellenőrzik. • Szórópisztollyal festi a kész gerendákat Juhász Béla, a festőbrigád egyik tagja. segítik A Bács-Kiskun megyei Építési és Szerelőipari Vállalat — a BÁCSÉPSZER — ipari üzeme a vállalati igények kielégítésén túl, szabad kapacitásának egy részét felhasználva immár nyolc éve vállal munkát a MÁV-tól. öt évvel ezelőtt lépett . megrendelőik sorába a Budapesti Közlekedési Vállalat, s azóta a fővárosban már több ezer, Kecskeméten, illetve a tiszaalpán részlegükben gyártott vezetéktartó oszlop tölti be hivatását. Ott találni vasszerkezeteiket a néhány éve felújított Mar- git-hídon, valamint számos troli- és villamosvonalon. Dabasi Pállal, az ipari üzem vezetőjével a napokban arról beszélgettünk, hogy jelenleg mivel járulnak hozzá a közlekedés villamosításához. — A MÁV-tól kapott megrendelésünk 1978-ban ugrásszerűen megemelkedett — mondta az üzemvezető. — A vezetéktartó oszlopokat korábban a MÁV gyöngyösi váltógyára készítette,. de ebben az évben profilváltozást hajtottak végre, s fő feladatuk lett a vasúthálózat vágányainak felújításában való részvétel. Lehetőségeinket felmérve vállaltuk a nagyobb megrendelések teljesítését. Jelenleg mintegy 100 vasas szakember dolgozik a vezetéktartó ” oszlopok, áthidaló gerendák és ' más'‘térmék'°gyártásán. — Néhány éve megyénket is érinti a vasút-villamosítás, ebben is részt vállalnak? — A MÁV részére gyártott tartóoszlopaink általában eljutnak az ország különböző részeibe, arra azonban külön büszkék vagyunk, hogy például a Budapest—Kelebia közötti vonal villamosításához több mint 10 millió forint értékű oszloppal és tartógerendával járultunk hozzá. A múlt évtől kezdve jelentős részük van a Cegléd—Kiskunhalas közötti vasútvonal villamosításában. Jelenleg a kecskeméti állomás részére készült áthidaló gerendákat szállítjuk a helyszínre. A sínek fölé szerelik majd ezt a 41 gerendát, amelyek között vannak 15 méteresek, a leghosszabb pedig 41 méter, együttes hosszuk kereken 1110 méter. Befejezéshez közeledik a kiskunfélegyházi állomás gerendaszükségletének gyártása is, a megrendelő igénye szerinti időben le is tudjuk majd szállítani. A múlt évben fejeztük be annak-a 10 darab, 35 méter magas fényszórótoronynak a gyártását, amelyet a kecskeméti állomáson az év elején állítottak fel. Jelenleg a fővárosi rendezőpályaudvarra gyártunk 26, egyenként 45 méter magas fényszórótornyot. Abban, hogy megrendelőink — vállalaton belül is — elégedettek termékeink minőségével es a határidők betartásával — nagy szerepe van a szocialista brigádjainknak is. A felszabadulási és kongresszusi munkaverseny során tett vállalásaik teljesítésével ahhoz is hpzzájárultak, hogy a BÁCSÉPSZER elnyerte a Kiváló V általat címet, amelynek átadására az április 29-i ünnepségen kerül sor. O. L. 0iá rám/ ^öamáu: Másfél szoba összkomfort (10.) Két évig hordta a szenet zokszó, zúgolódás nélkül. S e két év alatt összegyűjtött huszonkét- ezer forintot. Ötvenegy nyarán, mint fizikai munkás, visszavere- kedte magát az egyetemre. A két év előtti izgalmak elültek, most a kitelepítések híre borzolta az idegeket, és apját újból elfogadták demokratikus alezredesnek. Egy évet megint elvégzett, kitűnő eredménnyel persze, hisz szenvedélye volt a vegyészet; a két szénhordó év alatt is rengeteget tanult, s képezte magát tovább. De ötvenkettő őszén ismét előkotorták a papa kartotékját, s arra hivatkozván, hogy az országban élesedik az osztályharc, következésképpen nem tűrhetnek a főiskolákon osztályidegen elemeket, újra csak kizárták az egyetemről. Ekkor — tartott még a szénhordáson vett pénzből — egy vegyigyárba, szegődött munkásnak, hogy most már közelebb maradjon a szakmához. A harmadik év végére másodosztályú méregkeverővé küzdötte fel magát, s talán itt tölt még néhány évet, ha az ötvenhármas új kormányprogram nem veti el az osztályharc éleződésének elméletét, és nem enyhíti a viszonyok képtelen szigorát. így aztán ötvennégy őszén újra csak beiratkozhatott a hetedik félévre, és ötvenhat tavaszán végre kezébe kapta a vegyészmérnöki diplomát. „Hogyhogy nem disszidáltál október után? — kérdeztem tőle meglepve, amikor először mesélte részletesebben fiatal éveinek hátborzongató históriáját. — Ilyen előzmények után más biztosan szedte volna a sátorfáját!” „Én nem más Vagyok — mosolygott. — Én én vagyok,!” „Meg sem fordult a fejedben? — kérdeztem hitetlenül. — Én csak tizennyolc éves voltam, de éjszakákat nem aludtam: men- jek-e, ne menjek? Két hónapja sem volt még, hogy kézbesítették a megtagadott egyetemi felvételem fellebbezésének elutasítását, teli voltam düh vei, gyűlölködéssel, kétségbeeséssel. Hiszen jelesre érettségiztem, a felvételi, vizsgám is jól sikerült, s mind a kétszer helyhiányra való hivatkozással tagadták meg a felvételemet. Néhány barátnőm hasonló okok miatt, elszánta rá magát, hogy elmegy, s engem is csábítottak. Mondhatom, nagy lelkierő kellett .hozzá, s szüleim végtelen sze- retete, hogy végre is ne tartsak velük...” „Ez egészen más helyzet volt, mint az enyém. Ne felejtsd el, hogy nekem már a zsebemben volt a diplomám! Meg aztán te sem mentél el, látod, pedig a személyes üldöztetésen kívül a továbbtanulási lehetőség megtagadása az egyetlen elfogadható erkölcsi mentség, amit az „itt élned, s halnod kell” törvényének megtagadói a védelmükre felhozhatnak ... Nekem nem lett volna meg ez a mentségem.” „Eszedbe sem jutott, hogy elmenj?” Határozottan megrázta fejét „Nem. Persze hazudnék, ha nem váltanám be, hogy engem is megkísértett a vágy, kitörni ebből a kalodából, világot látni, végre, igazi pénzt kapni a munkámért, nem jelképes összegeket, vagy borravalót... Mentem volna már csak azért is, hogy ne kelljen szüntelen hallanom, milyen hálával tartozom a nép államának, mert kegyeskedett — röpke nyolc év leforgása alatt! — kiképezni egyik egyetemén, s ez ennyi meg ennyi pénzébe került szegénykének, miért is érezzem erkölcsileg kötelezve magam, hogy magasan kvalifikált szaktudásomat egy jobb betanított munkás átlagbéréért bocsátom rendelkezésre éltem hosszáig ... Mondom, lett volna indok éppen, hogy magam is vegyem a kalapomat. Csakhogy én egyrészt az apám fia voltam, aki szintén nem ment el annak idején Nyugatra a németekkel...” — s itt elhallgatott. „Másrészt?” — kérdeztem kíváncsian. Darabig tűnődött, aztán azt mondta halkan, de nagyon keményen: „Itt akartam megmutatni nekik, hogy kit akartak a víz alá nyomni!” Ami azt illeti, ezt bizony elég. sokáig nem .mutathatta meg. ötvenhat októbere után csak lassan zökkent vissza normális medrébe a munka, és a nagy vegyiüzem, ahová az események előtt tán két hónappal elszerződött, hosszú ideig csupán az őszi sztrájk alatt kiesett termelését pótolta, s gyártotta gőzerővel a szappant meg a mosóport. Újabb cikkek bevezetéséről évekig szó sem eshetett — pedig amikor nyáron belépett, éppen nagyobb fejlesztéshez készülődtek, s ígérete volt rá, hogy a közvetlen termelésből rövidesen áthelyezik a szervezendő kutatólaboratóriumba. Az ígéret azonban ígéret maradt. Ott is akarta hagyni őket, ^többször is, de mindannyiszor meggyőzték, hogy csak kis türelem még, harcos helytállás, szocialista öntudat — és egy-kettőre meglesz a labor; képzelje csak, már meg is van rá a felső hatóság elvi. engedélye!... Hatvankettőben végleg elveszítette türelmét, és kilépett. Köny- nyen tehette: egyik hajdani docense, aki időközben otthagyta az egyetemet, és valamelyik akadémiai kutatóintézetben vállalt vezető állást, odahívta magukhoz. Miklós röpült. Még úgy is, hogy az új helyen jóval kisebb pénzt kínáltak, mint amennyire a gyár a fizetését nyomban fölemelte volna, amint nyilvánvalóvá vált, hogy ezegyszer komoly a kilépési szándéka. Harmincnégy éves volt ekkor; teli munkakedvvel, ötlettel, elképzeléssel. Három év alatt ledoktorált a műegyetemen, csoportvezetővé léptették elő, majd újabb három év múlva megszerezte a kandidátusi címet. S a tetejébe, mintegy prémiumként, épp ebben az időben megismerkedett velem. Ö, nem, ezt nem könnyed tréfaképp mondom. Csakugyan így volt: kiteljesítettem az életét. Hiszen addigra lényegében mindent elért, amit valaha célul tűzött maga elé: kiverekedte szakmai rangját, komoly tekintélyre tett sztárt munkahelyén, azaz, ahogy mondani szokták, beérkezett. Divatosabb kifejezéssel: „sikeres ember” lett. Most már csak az hiányzott, hogy a magánéletében is rendet teremtsen. Mert ott bizony meglehetős zűrzavar gomolygott. A nők úgy dongták körül, mint darazsak a mézet: a jó nevű tudós, aki gyakran jár külföldön, szakmai konferenciákon, következésképp rengeteg divatos cuccot hordhat haza; a jó nevű tudós, aki gyönyörűen keres, aki a tetejébe jóképű is, és kellemes, behízelgő humora van... Mi kell még a nőknek? Hát igen. mindössze annyi hozzá, hogy ez a ragyogó ember megkérje a kezük ... Ám e téren Miklósnak elvei voltak, mint tréfásan emlegette, nincsen olyan nő Pesten, aki rangjához méltó módon eltarthatná. Ahhoz ugyanis villalakás kellene, inas, szobalány, esetleg egy sofőr... E nélkül inkább marad a mamánál, a kétszobás kis budai lakásban, maga mossa fehérneműjét, s maga viszi szervizbe kocsiját, ha makrancoskodik a motor... Aki nő ennyiből nem értett, annak készséggel megmagyarázta: nem hagyhatja magára az édesanyját. A legnehezebb korban van szegény, ötven és hatvan közt; majdnem húsz éve él nemcsak özvegyen, de magányosan is; és' az egyetlen fiának, s támaszának nincs joga rá, hogy magára hagyja, vagy — ami még rosz- szabb! — menyet hozzon nyakára a szűk kis lakásba ... Arról 'Viszont,- hogy önálló lakást szerezzen, nem is álmodhatik: sem lottóötöst, nem nyert, sem No- bel-dyat... (Folytatjuk)
