Petőfi Népe, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-23 / 94. szám

1980. április 23. • PETŐFI NÉPE • 3 TANÍTVÁNYOK DR. BENEDIKT JÁNOS ARANY DIPLOMÁS FŐORVOSRÓL „Mindig élményt jelentettek vizitjei” Tiszteletet, megbecsülést érdemel az, aki többet adott a világnak, mint amennyit ka­pott. Di\ Benedikt János aranydiplomás orvos tiszteletet érdemel. Tetézve viszonozta sorsa kedvezéseit. Volt mit! Kórházigazgató édesapja gon­dos nevelésben részesítette. Neki köszönheti gyönyörű hivatását. A jeles belorvos apától — sokak‘ól becsült alakját Teles Ede szobra idézi — örökölte életelveit, a fiú kedvelt költőjének, Goethének szavaival: „...s életem komoly rendjét, — Anyámtól víg termé­szetem, — S az ő mesélő kedvét.” A szülők baráti körében forgoló­dó szobrászok, festők nyitogatták szívét a képzőművészetekre. Tanáraival, köztük Szerb An­tallal, Síik Sándorral is szerencsé­je volt. Emberségre, a tudás mél­tánylására, az idő célszerű kihasz­nálására buzdították. Korányi Sándor professzortól, édesapja ba­rátjától, egy életre szóló útrava- lót kapott medikusként; a beteg ember gyógyításával törődjön, csak így küzdhető le a kór. Buday Kálmán intézetében ismerkedhe­tett a tudományos munka gyakor­latával fiatal orvosként. Berlini' ösztöndíját a szívbillentyű-elvál­tozások szöveti különbözőségeiről írt dolgozatával nyerte el. Világ­hírű tudások közelében mélyedhe- tett el a biokémiában, tájékozód­hatott az új belgyógyászati irány­zatokról. Hazatérve a fővárosi III. számú klinikán napi munkájában érvé­nyesíthette a Korányi-iskola szemléletét. Hetényi Géza és ké­sőbb Rusznyék István, Kórányi Sándor két kitűnő tanítványa, az orvostudomány két kiemelkedő személyisége egyaránt támogatta, becsülte. A fasizmus barbárságai, a há­borús borzalmak emberségét nö­velték: a legnehezebb körülmé­nyek között is találkozott áldo­zatkész, becsületes emberekkel, akikből az aljas kor sem ölte ki a 'tisztességet. Meggyötört testtel, de lelkileg viszonylag épen került haza. Élete újabb, mindmáig és remélhetően még évtizedekig íve­lő szakaszában figyelmes, gondos­kodó feleség és gyarapodó család enyhítette a gyászos emlékek fáj­dalmát, teremtették meg közhasz-1 nú- rtnunkásságának szilárd . ott­honi bázisát. Sokat kapott dr. Benedikt Já­nos, még 'többet adott. A .munkássággal, a nagy társa­dalomformáló erőkkel az egyik fővárosi peremkerületben talál­kozott. A parasztsághoz a Magyar Kommunista Párt falujáró bri­gádjaival jutott el. Közéleti tény­kedése, a rendszeres gyógyító munka mellett szakított időt la­boratóriumi vizsgálódásokra. Folytathatta a cukorbetegség szo­ciális patológiájáról és az ikrek cukorbetegségéről fiatalon / írt, szakkönyvekben máig idézett ta­nulmányaiban körvonalazott ku­tatásait. A szegényes eszközök el­lenére sikerült előbbre jutnia az • új népbetegség, a hipertónia (a magas vérnyomás! megismerésé­ben. • A tanítvá­nyok körében. Kezdeményező, a betegért szin­te a lehetetlent megkísértő beál­lítottságát a nevéhez fűződő első hazai penicillinterápia példázza. Hagyományos módszerekkel szin­te menthetetlennek látszott ba­rátja húga. Az amerikai misszió­tól szerzett új csodaszerrel állí­totta talpra. Alig tudott valamit az ecsetpenészgombák által ter­melt antibiotikum kellő adagolá­sáról, alkalmazásáról — egy auszt­riai .lágerben hallott róla! —, de vállalta a kockázatot! Elsőként Rusznyák István gratulált! Az ő javaslatára, támogatásával került 1949-ben a kecskeméti kórház belgyógyászati osztályának az élére. itt kamatoztatta felgyülemlett, szüntelenül táplált tudását, itt gyógyított meg negyedszázad alatt ezreket, itt nevelt szóval, példá­val kiváló tanítványokat. Őszinte nagyrabecsüléssel köszöntötték az aranydiploma átvételekor, szíve­sen szóltak érdemeiről, akiket megkértem. Dr. Bruncsák András, osztály- vezető főorvos. „Mindig élményt jelentettek vizitjei, konzíliumai. Okfejtései, magyarázatai logiku­sak, szellemesek, élvezetesek, kér­dései pedig továbbwivők voltak. Hatvannyolc esztendős koráig na­ponta bejárt munkahelyére. .Min­dig maradt ideje a belgyógyászat újabb eredményeinek, saját ta­pasztalatainak a továbbadására.” Tanítványának érzi magát dr. Tímár Béla főorvos is. „Akkor volt a legboldogabb, ha nála fia­talabb kollégája, beosztottja jött rá valamire, még akkor is, ha saját diagnózisának a módosítá­sára kényszerült. Nagysága ezzel csak nőtt szemünkben! Készség­gel elismerte, ha esetleg néha mi is ráhibáztunk az igazságra. El­fogadta az új gondolatokat, meg­bízta a fiatalokat az új műszerek, eszközök kipróbálásával, de ő a hagyományos iskola híve volt. Mindig a beteg emberből indult ki Hitt a logikus gondolkozásban, nem engedte, hogy a gépek, a technika rabszolgáivá váljunk. Megdönthetetlen elveket képvi­selt. Tervszerűen küldte beosztott­jait továbbképzésre. Elvárta: kis közösségüknek továbbítsák amit láttak, hallottak, ű adta az első szívgyógyászati tárgyú cikket a kezembe, fordítsam magyarra' és ismertessem az osztály orvösai előtt. Talán ezért is lettem szív- gyógyász.” . Dr. Borka István főorvos1: „Tel­jesen véletlenül kerültem Kecs­kemétre, teljesen vaktában jöttem a belgyógyászatra, teljesen vélet­lenül dr. Benedikt Jánoshoz. De azt hiszem életemben senki sem tett rám olyan mély benyomást, • Érettségi elnökként a kalocsai egészségügyi szakközépiskolában. mint ő. Mindig a betegeivel fog­lalkozott. Tudjuk, éjszakákon át bújta a könyveket, ha valamit az osztály nem tudott megoldani. Szórakozott embernek tartották, mert a szokványos napi teendők közepette is « kórteremben járt az esze. Mindenből lelkiismereti problémát csinált. Számára soha­sem volt reménytelen a beteg, még akkor sem, amikor nagy való­színűséggel megállapíthattuk' a gyógylthatatlanságot. Állandóan kételkedett magában, szüntelenül tanulmányozta a szakirodalmat. Bármivel mentünk hozzá, kapás­ból válaszolt. Imponálóan művelt volt, bizonyos értelemben művész­ember. Iskolát teremtett Kecskeméten. Mindnyájan helyeselnek, a me­gyei kórházban tartott diploma­átadó ünnepség más, a beszélge­tést hallgató résztvevői is. Eláll­tam attól a szándékomtól, hogy elvonjam barátai, tisztelői köré­ből és megtudakoljam, hogy a megyei orvostudományi bizottság egykori elnöke, az egészségügyi szakszervezet megyebizottságá­nak hosszú időn át serény tagja, a megyei orvosnapok egyik ala­pítója ' milyen kitüntetéseket ■mondhat .magáénak. Tehettem, mert megbecsült azzal, hogy meg­hívott otthonába. Széchenylvárosi lakásán bizony kevés szó esett a szakmáról. Az Bíásziöfszágr múzeumokról 9 átírnál több: ? Bámulatos “ fogékonysággal élvezi a klasszikus művészet alko­tásait, könyvespolcain remek ha­zai és külföldi kiadványok tanú­sítják vonzalmát. Szép képek a falakon, s mindegyiket személyes élmények, észrevevések gazdagít­ják .Művészettörténeti tanulmá­nyok mellett az írás, a műfordí­tás pihentette. Ma is őrzi- Szent- Györgyi Albert levelét: a friss Nobel-díjast bemutató tartalmas cikkét köszönte hálásan. Alkalmi újságírónak sem volt utolsó, szép cikkekben kamatoztatta tájéko­zottságát. önművelésre fordította minden szabad idejét. Nincs hob­bija, autója, villája, kerülte a va- dászkompániákat és a kártyapar­tikat. A képességek kiteljesítését, a tartalmas életet tekinti a leg­főbb státusszimbólumnak, a lét zamaténak. Heltai Nándor KECSKEMÉTI ZENEI HETEK Két hangverseny Két mai magyar alkotás és egy ritkán játszott Kodály-mű elő­adása adott különös jelentőséget a Kecskeméti Szimfonikus Zene­kar legutóbbi bérleti estjének. A Kemény Endre vezényelte hang­verseny műsorából kiegyensúlyo­zott hangzásával, zeneileg kiérlelt tartalmával Petrovics Emil szép IN. kantátája emelkedett ki. A Kármán József Fannyjának alak­ját Czigány György szövege se­gítségével zenébe foglaló „hang­versenyária” szerzőjének lírai hangulatteremtő erejéről tanús­kodik. A takarékosan alkalma­zott, mégis színes hangszerelés, a csúcspontok szuggesztív kieme­lése, a melodikus és ritmikus ka­rakterek egyensúlya, s mindenek­előtt a gazdag zenei mondanivaló előkelő helyet biztosítanak e kan­táfának jeles szerző életében épp­úgy. mint az utóbbi évek hazai vokális termésében. Az igépyes és hálás énekszólamot Zempléni Mária muzikálisan szép hangon, a felidézett alakkal meggyőzően azonosulva adta elő. A jelenle­vő szerzőt — aki elismerően nyi­latkozott az előadásról — a kö­zönség melegen ünnepelte. A másik új alkotás, Láng Ist­ván Eclogája is első ízben hang­zott. fel Kecskeméten. A darabot a szerző a kecskeméti zenekar számára komponálta; ők mutat­ták be a veszprémi kamarazene- kari fesztiválon, majd lengyelor­szági turnéjukon is megszólal­tatták. Láng egy nagy ívbe fog­lalt darabja valóban mai zenei eszközöket használ, s meg tud győzni arról, hogy mondaniva­lójához valóban ezek a hangzá­sok, harmóniák stb. a legmegfele­lőbbek. Tartalmilag a természet­zenék sorában érzem a helyét, s ezt igazolja a darab utólag adott címe is, Bartók hangszeres éj- szr.kazenéinek és Kodály kórusra írt Hegyi éjszakáinak kései utód­ját ismerhetjük fel a műben. Az előadás ha nem is volt hi­bátlan,, de megközelítően hű ké­pet adott a műről — ameny­nyire ez első hallás alapján megítélhető. Csak helyeselhetjük Kemény Endre törekvését, hogy zeneka­rát és közönségét az újabb stí­lusokhoz is igyekszik hozzászok­tatni. A hangversenylátogatók széles tábora túlságosan is kon­zervatív ízlésű, pedig Kecskemét jelentős hagyományokkal rendel­kezik az új zene felfedezése te­rületén: ' a harmincas években nem egy nagy jelentőségű Bar­tók- és Kodály-bemutatónak volt színhelye. Az új pártolásának ez a nemes hagyományát nem sza­bad veszni hagyni. A műsort Kodály Színházi nyi­tány című műve vezeti be, majd Mozart szépséges A-dúr zongora­vet senyét játszotta Szelecsényi Norbert. Az első tételben még bi­zonyos fokú merevség jellemezte játékát, a második tételben és a harmadikban azonban sok szép megoldással szerzett örömet hall­gatóságának. Britten Preludium és fúga című vonószenekari da­rabjának előadása műsortervezési tévedés volt. * A zenei hetek előre meghirde­tett műsorát „terven felül” gaz­dagította Rados Ferenc zongora- művész hangversenye, a Kodály- intézetben. Nagyszabású műsorát Schubert-, Szkrjabin- és Liszt- művekből állította össze. A bécsi mester a-moll szonátája költői szépséggel tárult fel. Szkrjabin kísérleti-átmeneti stílusának ér­dekes és szép darabja az V. szo­náta. A mű rapszodikus világát és markáns ritmusait a vendég- művész .nagy elhitetető erővel szólaltatta meg. A Liszt-művek közül a Villa d'Este ciprusai és a Villa d'Este szökőkútjai című da­rabok előadása volt talán a leg­emlékezetesebb. Rados Ferenc úgy zongorázik, mint aki csak magának muzsikál, mégis tiszta zeneiségével rendkívül szuggesz- tíven vonja bűvkörébe hallgató­ságát. Játékából a nagy művész erkölcsi felelőssége és humaniz­musa árad. Ezért emlékezetes minden fellépése. Ittzés Mihály A falu közelebb kerül a városhoz Az NDK-ban nagy gondot for­dítanak‘.a város és a falu közti különöségek -felszámolására a kultúra területén is. Jelenleg nyolcezer könyvtár, három és fél ezer klub várja a falusi lakossá­got, de „helyükbe jön” a hang­verseny, a színház is. A „Téli hangversenyesték vidéken" soro­zatban telente 800 koncertet ren­deznek a falvakban. Ami a rádiót, televíziót, a korszerű háztartási gépeket illeti, nincs különbség a városi és falusi háztartások kö­zött. Ugyanez mondható el az egészségügyi ellátásról is. A vidé­ki kulturális élet fejlettségét bi­zonyítják az évről évre megren­dezett Falusi Ünnepi Játékok, ahol népművészek az öntevékeny művészegyüttesek egész sora lép fel. A falu és a város egyenletes fejlődése országosan is imponáló számokban jut kifejezésre. Az NDK állampolgárainak növekvő kulturális érdeklődését mutatja, hogy egyre töfffi’az olvasó, akikét közel 13 ezer állami, több mint 5 ezer szakszervezeti, és 33 tudomá­nyos könyvtár fogad. A klub- és kultúrházak rendezvényeit több mint 77 millióan keresik fel éven­te. A könyvbarátok igényeit jól elégítik ki a kiadók. 1970-ben 5234 könyv és brosúra jelent meg 122 millió példányban. Tavaly a kötetek száma már 6 ezerre, a példányoké pedig 140 millióra emelkedett. A klubok, kultúrházak, szakkö­rök a szabad idő hasznos eltölté­sét teszik lehetővé. A legtöbben az énekkarok iránt érdeklődnek. Csaknem 2000 kórus működik. A fotókörök száma 1500, a rajz- és festőköröké 1250. Megközelíti a félezret a balettcsoportok, az üze­mi filmstúdiók, a kabarék és a színjátszó együttesek száma is. (BUDAPRESS — PANORAMA) Ojái'áity, ^öamás: Másfél szoba összkomfort (7.) A krapek előbb tűzpiros volt, most hirtelen falfehér lett. „Izé — mondta krákogva —, a helyzet az, hogy nem is itt talál­koztunk, hanem már bent a vá­rosban, és én hoztam ki Jutkát...” „Igen — mondta Csuti mohón éppen mentem a Közértbe, kép­zeld, és akkor Béla meglátott, és lestoppolt mellettem ... „Érdekes — mondtam nyugod­tan, s arra gondoltam: tagadnak, tehát még fontos vagyok. Még nincs veszve minden! — A Közér­tet kerested, és mégis az aluljáró­nál kötöttél ki, éppen ellenkező irányban...” Csönd volt, hosszú csönd 6. „Hát igen — szólalt aztán Csu­ti. — Együtt jöttünk. Szóval: fi­gyeltél?” Biccentettem. „Már három hete figyellek.” „Értem — mondta elgondolkod­va. — Értem.” Megint a csönd, talán még hosz­szabb, mint az imént. Én arra vár­tam, hogy a krapek föláll, és el- kotródik. De nem; maradt ülve, s a füvet bámulta. „Hát nézd.— sóhajtott Csuti, s rámnézett —, ha már így tör­tént ... Nem akartam szólni, mert minek bántsuk egymást... De ha már leskelődtél utánam, hát tudd meg: Bélának komoly szándékai vannak.. Csak ültem, és fülemben zubo­gott a vér. Fölállni, a jobbal be­húzni a mama kedvencének, aztán a ballal. És ahogy elterül a fűben, a hasába taposni. Aztán jöhetnek a mentők. Igaz, a rendőrök is jön­nek, és annyit már ez a ribanc nem ér meg! Ültem még egy darabig némán, aztán lassan föltápászkodtam. „Hát akkor* sok szerencsét — mondtam. — Legyetek nagyon boldogok!” „Koszi! mondta Csuti, S' arcát nyújtotta, nyilván búcsúcsókra. — Azért te nagyon rendes gyerek vagy, Ákos! Rendes és okos!” Nem hajoltam le hozzá, hogy megcsókoljam, csak biccentettem. „Igyekszik a szeszipari szakmun­kás!” — mondtam, és indultam a kabinok felé, öltözni. A ribanc, a ribanc, a ribanc — ezt hajtogattam hazafelé, s ezt haj­togattam még heteken keresztül, szinte eszelősen. Eldobott az egye­temista úr miatt! Eldobott a Tra­bantja miatt! Eldobott a jövendő mérnök úr miatt! Hónapok múltán • tudtam csak valamiképp megnyugodni. Ősszel nagy élet indult a pinceklubban, hírünk lett lassan távolabbi kör­nyéken is, szerződtettünk egy jó zenekart Kispestről, és megindult felénk az új csajok áradása. A ré­gebbiek amúgyis kinőttek innét lassan, elérték a tizenkilencedik, huszadik évüket, egyetemre men­tek, dolgozni mentek, véglegesnek tetsző partnerek mellett horgo­nyoztak le, s szinte észrevétlenül ■ elmaradtak. De jöttek, mondom, az újoncok, a harmatosszemű tizen- öt-tizenhatévesek, a beat-rajongók, a táncőrültek. Ha valaki szerette a változatosságot, akár minden szombaton másikkal mehetett hát­ra a szenespincékhez vagy vihette haza, ha volt hova. Csutit egy esztendeig szinte alig láttam. A telepi hírekből tudtam csak meg, hogy hetvenkettő nya­rán eljegyezte magát egy negyed­éves elektromérnök-hallgatóval, s az esküvőt egy év múltával terve­zik, amikor a fiú megszerezte már a diplomáját, Közelebbit azonban nem hallottam róluk, annál is ke­vésbé, mert ősszel bevonultam ka­tonának. És ekkor értettem csak meg igazán: milyen bitangul jól számolt ez a lány ! Hisz Tatár Bé­la túl volt már a katonaságon, az egyetemistákat mindjárt érettségi után elviszik egy évre — rám meg még várt a kétévi szolgálat, s azt az időt igazán nem óhajtotta volna az én kis drágám egy távoli lakta­nyába való utazgatással tölteni! Télen, mondjuk Debrecenbe vagy Hódmezővásárhelyre, vonaton! Ha­vonta kétszer! Brr! Ennél már jó­val kényelmesebb a meleg kis Tra- bantka, ahogy odagördül a házuk élé, kiugrik a volán mellől a mama kedvence, és' azt mondja: Parancsolj, Juditka... Na, mindegy, jött a' katonaság. Alföldi város, télen rengeteg hó, nyáron rengeteg por, tavasszal— őszei rengetek sár — de mindig- mindig unalom ... És eltávozáskor a helybéli kocsmák, zenés presz- szók, ahol úgy néznek az emberre az ottaniak, ahogy mi néztünk a Bocskai-klubban a betévedt ide­genekre ... És nagy ritkán egy-egy látogatás haza, amikor az érkezés­ben nincsen nagy öröm, hisz az embert nem várja senki — igaz, a távozáskor sincs nagy bánat, hi­szen nem fáj a búcsú, mert nincs kitől búcsúzni... Szegény anyám örült csak, ha meglátott, apám meg üveg bort bontott mindig — de nyilván az ő szívük se sajgott ér­tem a kelleténél jobban, hisz nem a frontra búcsúztattak, halálve­szélybe, csupán néhány hetes újabb távollétre-... Hetvennégyben szereltem le, s akkor hallottam, hogy Geréb Jutka régen elköltözött a telepről. Het- venhárom nyarán férjhez ment, s azóta valahol Rákoscsabán vagy Rákospalotán lakik, az anyósáék házában. Hát isten veled, gyönyö­rű szerelmem, mondtam magam­ban, le vagy te csak sajnálva, le­gyél boldog a jólnevelt mérnök uraddal... A kocsijával... És a villa-lakásoddal, amit apósod, a jónevű bádogosmester már vagy tíz éve megépített a drágalátos fi­acskájának, a magukéval egy füst és egy fedél alatt, hogy ha a fióká­nak netán nősülni jönne kedve, hát mindjárt legyen hova vinni az asszonykáját, nehogy albérletben vagy a lány szüleinél kelljen kuco- rogniok, s évtizedekig várniok egy lakáskiutalásra, hisz az, ugye mél­tatlan egy vörösdiplomás gyön­geáramú mérnök úrhoz ... Tudjá­tok mit? — sustorogtam magam­ban. — Legyetek boldogok egy­mással! Nem féltelek benneteket — jó kezekben vagytok: egymás kezében! Most, hogy megciviledtem me­gint, bizony, alig találtam a helyem az emberek közt. Már a gyárban is sok új arc fogadott, amikor munkára jelentkeztem, a klubunk­ra meg éppen nem ismertem rá: csupa-csupa új fiú, új lány.' Per­sze, számolgattam a korom elszon­tyolodva, a huszonnegyedik évem taposom — ezek meg itt tizenhét— tizennyolc éves srácok, még har­matosabb pipikkel. Az én korosz­tályom már rég nősüléire adta fejét, esténként otthon ül, a tele­víziónál, vagy fusimunkák után szaladgál, hogy meglegyen a tele­vízió ... Egyik este majd az állam esett le a döbbenettől. Gyurit lá­tom a Közért élőtt, karján egy kissrác, keze ügyében gyerekko­csi... O is tavaly nősült, amikor katona voltam... A hülyéje: pe­dig még rá is vár a két szép év, angyalbőrben! De sürgős volt a nemzetszaporítás, Gyureszkám, gondoltam magamban sajnálkozva. Aztán ki vigyáz majd a gyerekre, s főleg ki az anyukájára, amikor te trombitaszóra kelsz a sereg­ben, és a géppisztolyoddal fekszel? Q ezalatt vajon kivel fekszik? No, de én túl voltam a veszélyes koron, nyugodtan megnősülhettem volna, ha lett volna kit elvennem. De a csirkék a klubban a nagyap­juknak néztek, s különben is ta­nult még a legtöbbje — itt hát nem kereskedhettem. Maradt a te­lep, és a gyár. A telepi lányok kö­zül egy-kettő, úgy láttam, nem bánta volna, ha megsimogatom a szoknyáját, nagyon is ragyogó arc­cal emlegették, mennyire meeem- beresedtem a katonaságnál, s na­gyon is kíváncsi arccal kérdezget­ték: hát a terveim? Szereztem -e menyasszonyt Mátészalkán? Vagy hol is? Kiskundorozsmán? Hogy a fejem ráztam, megnyugodtak, s mindjárt kérdezték nem volna-e kedvem szombaton moziba menni? Táncba? Esetleg be az üzemükbe, műsoros rendezvényre? Nem, nem és nem volt kedvem. Keményen elhatároztam ugyanis: többé nem hagyom, hogy engem válasszanak! Én magam választok! S ha már lemondok a szabadsá­gomról, legalább olyan lány ked­véért tegyem, aki nemcsak part­nert keres, de engem keres part­neréül! Ha erre rátalálok: isten neki, vigye a függetlenségemet! De hogy azért hajtsam igába a fejem, mert egy túlérett hajadon unja már a lányságát: ehhez nem fűlt a fogam. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents