Petőfi Népe, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-25 / 71. szám

1980. március 25. • PETŐFI NÉPE • 9 Éneklő Ifjúság A HARMINCAS ÉVEK Magyarországán hang­zott el először a kifejezés: éneklő ifjúság. „Tömege­ket vezetni a zenekultúrához, a karének útján” — ez volt a cél, a Kodály által megfogalmazott gondo­lat. ö és tanítványai — Bárdos Lajos, Kerényi György, Kertész Gyula — hívták életre azokban az években az Éneklő ifjúság mozgalmat, sok akarás­sal, lelkesedéssel, munkával. A háború azután — ezzel együtt — elsöpört minden jó törekvést, haladó kulturális tevékenységet. 1945 után hosszú ideig nem volt országos hatású, központi szervezője a moz­galomnak. Ezen változtatott 1970-ben a Magyár Rá­dió ifjúsági osztálya és a Kórusok Országos Taná­csa. Hároméves versenyt hirdettek Magyarország összes énekkarai számára, ideértve a társadalmi szervek és ifjúsági házak kórusait is. TÍZ ÉV TELT EL azóta. A közös célt hatékonyan támogatta a KISZ és az úttörőszövetség is. Fejlődő fához hasonlóan kiterebélyesedett a mozgalom. Amíg 1970*ben 230, 1975-ben már 625 kórus vett részt az Éneklő ifjúság-versenyeken. A legjobbakkal le­mezfelvételeket is készítettek, közöttük néhány me­gyénkben énekkarral is. E tíz év fejlődése sem volt azonban problémamentes. Sok gondot okozott pél­dául évek hosszú során az iskolai kórusok magas fluktuációja, a rossz, akadozó kottaellátás, az ének­zene tanítás visszaszorítása,- a kórusrepertoárok egy­fajta sematizálódása. Gondot jelentett — akárcsak ma —, hogy a fiatalok az iskolákból kikerülve el­vesznek az énekkari mozgalom számára. Az 1970-ben megfogalmazott célok ma is idősze­rűek és újabbakkal egészülnek ki. A rendszeres Éneklő ifjúság-rendezvények versenyszerű munkára , késztetik az ország ifjúsági kórusait A fellépések egyben sikerélményt jelentenek. Egy-egy kórus léte, munkája gazdagítja az adott város (község) kultu­rális életét. A fiatalok — pontosan a kóruséneklés által — eljuthatnak a művészi muzsika értéséhez, ’ szeretetéhez. Kodály így fogalmazta meg ezt: „Min­den nagy zenekultúra csak a tömegek aktív zenei -gyakorlatára épülhet. Ha nem küzdünk meg ezért; egy-két emberöltő elteltével üresen tátonganak majd az operaházak, a hangversenytermek nézőterei.” DE NEMCSAK A JÖVŐ koncertközönségének ne- -velése a cél. Az a nevelő és emberré formáló hatás, mely a zene lényegéből fakad. Jóságot és humánu- .mot árasztó lényegéből, melyre pedig nagyon is szük­ség van reális, az érzelmek szerepét kevésbé hang­súlyozó korunkban. Mert az ének és a zene mindig .is gazdagította, és helyzetéből adódóan szolgálta az - embert. Miért csak korunkban hat ez természetelle- . nesnek? A primitív ember például énekelt, ha evezett, ha vadászott és a közös éheklés adta meg a munkája ‘ ütemét is. Orfeusz a görög mitológia szerint vadállatot ' szelídített meg a zenével, Türtaiosz dalával lelkesi- "tette a harcban elfáradt spártaiakat. Ki, ne. isiyterjné.^ KáléVaiá' eposz7 utalásait ak" éneicfaÍKótö-b$ymó .. -értejéről. Ma:-szinte megmosolyogjuk, 'jiá vajaki pó-.„ diumon, hangversenytermen kívül énekel. A spon­tán, az előzetes szervezést nem igénylő éneklést még •tanulnunk (vagy újratanulnunk?) kell. Az Éneklő ifjúság mozgalomnak — többek között — ez is a célja. AZ IFJÚSÁGI KÓRUSMOZGALOM ügye, fejlő­dése azonban nem csupán társadalmi szervek, szer­vezetek segítségén, évenként megrendezett verse­nyek létén, énekelni akaró, vagy nem akaró gyere­keken múlik, de azokon a zenetanárokon is, akik nem engedik meg, hogy például az iskolai ünnepé­lyen magnóról, lemezjátszóról szóljon a Himnusz, az Internacionálé. És azokon, akik nem sajnálják a fáradságot, a munkatöbbletet és olyan intézmények­ben hoznak létre énekkarokat, ahol nincsen is ének­zene oktatás. (Bács-Kiskunban például szépen sza­porodnak a szakmunkásképzők kórusai.) Végezetül — az Éneklő ifjúság tízéves ünnepén — köszönt­sük ezeket a zenepedagógusokat. Posváncz Etelka Mit kell tudni nemzetiségeink-EREDETÉRŐL- TÖRTÉNELMÉRŐL?- MŰVELŐDÉSÉRŐL? Az érdeklődők hasznára Az elmúlt esztendőkben — kü­lönösen az MSZMP Politikai Bi­zottságának'1958-as, majd 1968-as határozatának megszületése után — fokozódott az érdeklődés ha­zánkban a nem magyar anya­nyelvű lakosság élete, sorsa iránt. A nemzetiségieknek nem csupán a jelene, de a múltja is egyre inkább érdekli azokat, akik nem közömbösek a történelmi esemé­nyekkel, a múltbeli történésekkel szemben. Éppen ezért fontos, hogy segítsünk olvasóinknak a tájékozódásban. Abban, hogy mi­nél könnyebben, s minél alapo­sabban elmélyülhessen bárki e témakörben. Az alábbiakban e célból igyekszünk, felhívni a fi­gyelmet néhány, szerintünk nél­külözhetetlen kiadványra. Nemzetiségi kérdés Hazánk területén nagyjából az államalapítás óta élnek kisebb- nagyobb csoportokban nem magyar anyanyelvű emberek. Ez a tény sok száz éven keresztül sajátos színezetet adott országunknak. A mai értelemben vett nemzetiségek azonban nagyobb csoportokban csupán a XVII—XVIII. századtól kezdve fordulnak elő, és játsza­nak szerepet a társadalmi-politi­kai életben. A nemzetiségi kér­désnek az irodalma nagyjából másfél éviszázadra nyúlik vissza. Annak idején többek között Kos­suth Lajos, Wesselényi Miklós és Széchenyi István nyilvánított vé­leményt ilyen tekintetben. Őket követte a sorban később két ha­ladó .szemléletű politikus — Mo- csáry Lajos, majd Jászai Oszkár — akik, vaskos tanulmányokkal, vitairatokkal segítették elő a nemzetiségi politika jobb meg­értését. A későbbi évtizedekben, napjainkig meglehetősen sokan és sokféleképpen foglalkoztak e té­makörrel. Közülük, ezúttal mun­káik megnevezése nélkül emlí­tünk meg néhányat. Arató Endre, Kővágó László és Herczeg Fe­renc például több tanulságos, el­gondolkoztató művel ajándékozta meg az érdeklődőket. A telepítésekről B nainlw.a ’ ''Mint 'említettük, - a nagyobb arányú 'betelepülésekre hazánk' területén a XVI—XVII. század fordulójától, majd különösen a század második felétől kezdődően került sor. Megyénk húsz köz­ségében és két városában élnek nem- magyar* anyanyelvűek, ezért érthető, ha nálunk fokozott ér­deklődés kíséri a valamikori ide- települések útját. Ehhez a törek­véshez nyújtanak nagyszerű se­gítséget azok a kötetek, amelyek­nek lapjairól az e tájon élő né­metek, szlovákok és délszlávok egykori élete válik ismertté. Csu­pán az utóbbi tíz-tizenöt eszten­dő alatt Bács-Kiskunban legalább két tucat olyan helytörténeti ki­advány látott napvilágot, mely egy-egy település nemzetiségi la­kosságának egykori életét hozza közelebb hozzánk. Ezek közül ez alkalommal csupán néhányat em­lítünk meg. Bánáti Miklós nyugdíjas peda­gógus nagy szeretettel, szenvedé­lyes hangon, bő kutatási forrá­sokra támaszkodva írta meg falu­ja történetét, Huszonkét évtized az új hazában címmel. Ennek a könyvnek egyik legfőbb értéke az, hogy írója saját .levéltári és egyéb kutatásaira támaszkodva szemléletesen és meggyőzően tár-' ja elénk mindazt, amit a Császár- töltésen élő német lakosság ere­detéről, származási helyéről tud­ni érdemes. Ugyanilyen izgalmas Tóth-Szőllős Mihály Dunaegyháza község története .című munkája. Ebben a szerző körültekintően és nagy hozzáértéssel taglalja a falu történetét. Sok érdekes dolgot megtudunk a telepítési körülmé­nyekről és mindarról, ami ezzel a kérdéssel összefügg. Nagy Pál István és dr. Apró János a szer­zője annak a műnek, amely az alábbi címet viseli: Adatékok Soltvadkert történetéhez. Ennek a könyvnek az a legfőbb érde­kessége. hogy kiderül belőle: a' ma már egyértelműen magyar község jó száz évvel ezelőtt még meglehetősen nemzetiségi telepü­lésnek számított. Hiszen itt a ma­gyarok mellett nemcsak németek és szlovákok, de egy ideig még franciák is éltek. A fentiek mel­lett nagy haszonnal forgathatják még az érdeklődők Mándics Mi­hály Fejezetek Csávőly község krónikájából című könyvét. En­nek lapjain megelevenedik előt­tünk az ott élő németek és bu- nveváeok közös,' egykori élete. Az egyes nemzetiségekről Ha Bács-Kiskun megyében va­laki . helytörténeti tanulmányt, monográfiát ír, akaratlanul is í—• szinte mindig — belebotlik olyan adatokba, egykori forrásokba, me­lyek valamiképpen a nemzetiségi lakosokra irányítják a figyelmet. A sok egyéb között ez alkalom­mal megemlítünk néhány, sze­rintünk olvasásra érdemes művet. Czirbusz Géza 1913-ban írta meg A dél-magyarországi németek cí­mű’könyvét.'Baja város nagy te­kintélynek örvendő, tudós peda­gógusa és népművelési szakem­bere élvezetesen ír a német anya­nyelvű emberek életéről, szoká­sairól. Ugyanez mondható ' el Pechány Adolfról. aki ugyaneb­ben az esztendőben számolt be könyvében a hazai tótok életéről. Gáspár Imre szintén a szlovák­ságra igyekezett ráirányítani a fi­gyelmet már jóval előbb* A Ha­zánk tót népe című kötet minden lapja lírai fogantatású. A szlo­vák nép iránti szeretet süt át a sorokon. Különösen érdekesek azok a fejezetek, amelyekben a szerző a tótok gazdag érzelemvi­lágát, művészi hajlamát bizony­gatja. A már említett Mándics Mihály egy másik könyvében, melynek címe A csávolyi iskola,. a falujában élő bunyevácokról és németekről ír. Művelődés, néprajz A mai olvasó, ha arra kíváncsi, hogy a Duna—Tisza közére, kö­zelebbről a mai Bács-Kiskun me­gye területére sokféle helyről ide­települt, más anyanyelvűeknek milyenek voltak a szokásaik, ho­gyan és miképpen ápolták, őriz­ték nyelvüket, kulturális hagyo­mányaikat, akkor szintén nem ke­vés számú könyvet lelhet fel könyvtáraink polcain. Volly Ist­ván a bajai híres tamburásokról, népi zenekarokról számol be kis könyvében. Ez a másfél évtized­del ezelőtt megjelent kötet több más mellett a magyarok és dél­szlávok békés, baráti együttlétét is hangsúlyozta. Fél Edit, a Harta néj/rajza című könyvében lenyű­göző képet fest A német település embereinek mindennapi életéről, szokásairól. Különösen izgalmas mindaz, amit a babonás hiede­lemről ír. Kincses Ferenc A bajai daloskor története című munká­jában egy százéves múltra vissza­tekintő, német lakosok által kez­deményezett együttest ismertet meg velünk. A magyarországi délszlávok kulturális egyesületeit,, csoportjait hozza közelebb hoz­zánk több könyvében Urosevics Danilo. Egyéb művek Több olyan kiadvány, tanul­mánykötet, monográfia látott nap- világot megyénkben az elmúlt év­tizedekben. melyet nemcsak ér­demes kézbe venni, de e táj tör­ténetének megértéséhez, megisme­réséhez egyenesen nélkülözhetet­len. Ezek közé sorolható Rapcsá- nyi Jakab Baja és Bács-Bodrog vármegye című vaskos kötete. Ez az 1934-ben megjelentetett mű részletesen ismerteti a táj tör­ténetét és gazdaságát, valamint az egyes településeket. Nagymér­tékben segítheti a kutatást Ko­pasz Gábor Baja város levéltára című munkája. Ezt mondhatjuk él Török László Jánoshalma föld­je és népe című könyvéről. En­nek a kötetnek ugyanaz az egyik érdekessége, mint ami a Soltvad- kertről szóló műnek. Az, hogy a mai színmagyar nagyközség — az egykori Csőszapa, majd Jankó- vác — régebben ugyancsak erő­sen nemzetiségi jellegű település volt. j. □ □ □ A fentiekben csupán ízelítőt kí­vántunk adni a megyénkben élő nemzetiségi lakossággal kapcso­latos, meglehetősen gazdag szak- irodalomból. A valósághoz tarto­zik, hogy a fent megemlített mű­vek számának a többszöröse sze­repel a bibliográfiai irodalomban, a könyvtárak katalógusaiban. Aki , az ilyen jellegű kérdések iránt érdeklődik, nyilván messzemenő segítséget kap megyénk könyvtá­rosaitól. levéltári és múzeumi szakembereitől. Varga Mihály • Nagy pontosságot kíván a munkadarab megfor­málása. ' , Középiskolások a munkapadnál Az ország el­ső szakmun­kás- és érettségi bizonyítványt adó iskolája a Latinca Sándor Gép- és Villa­mosipart Szak­közép iskola új négyszintes gyakorlati ok­tatóközponttal bővült. Az is­kola 500 diák­ja — a máso­dik félévtől — korszerű esz­közökkel ■ fel­szerelt tanmű­helyekben sa­játítja el a gépszerelő és az elektromű­szerész szak­mát. 9 Megbeszélés a gépszerelő műhelyben. ' ö • Szakmai elméleti óra a forgácsoló műhelyben. (MTI-fotó — KS) • Az elektroműszerészek mecha­nikai gyakorlatán. A Moldova-legend Moldova György a legszínesebb életű magyar irók közé tartozik. 1934-bén született Budapesten. Kőbányán. A Színművészeti Főiskola dramaturgia szakát végezte el; közben és ; tanulmányai befejezése után is sokfelé járt és dolgozott az országban. Szedett gyapotot, volt rakodómunkás, kazánszerelő, dramaturg, építőmunkás, konzervgyári segédmunkás és az írószövetség hajdani futballcsapatának jobbhát­védje (a csapat neve is tőle származik; „SzocreáV’j. Munkásságáért kétszer kapta meg a József Attila-díjat, és elnyerte a SZOT-dijat. A nagy múltú Hungária kávé- házban beszélgettünk. — Bolyongásai az országban és sokféle munkahelye azt sej­tetik, nehezen talált rá írói útjára. — Az, hogy valaki tehetséges, önmagában nem jelent semmit. Az életnek s a történelemnek vannak fordulói, buktatói, amik eltéríthe­tik az embert erre vagy arra. Az én nemzedékem olyan korszakban élt, amikor ez a veszély fokozot­tan fennállt. Ennek a nemzedék­nek több halottja van, mint ahá- nyan élünk: Kamondy Lászó, Sza­bó István, Gerelyes Endre már nincs köztünk. Nem voltak tehet­ségtelenebbek, mint én, csak hát kevésbé voltak szerencsések. Az én szerencsém egyebek közt az volt, hogy mindig családban, édes­anyámmal, a testvéreimmel, a sa­ját családommal éltem. Szoros kötelékben! És mindig akadtak emberek, akik nehéz időkben mellettem álltak, segítettek. Utó­lag azt is mondhatom, szerencsés alkatú vagyok! 1957 tavaszán, a főiskola befejezése előtt egy évvel otthogytam csapot-papot, elmen­tem kazánt szerelni. Nem volt muszáj. A kazánsze^lő-élet biz­tonságot adott —[ bar addig sem fújt el a szél! —, hogy nem kell életem végéig írónak lenni, más­hol is megélhetek. Huszonhárom éves voltam, s bár nem éppen név­telen, úgy éreztem, nem szabad kizárólag és mindenáron értelmi­ségi életformát élni. Jó döntés volt, mert biztos életanyaghoz ju­tottam. — Témagazdagsága azonban nem csak ennek, hanem a történelmi változásoknak is j köszönhető. — Mint minden negyvenöt- negyvenhat éves emberre, rám is a háború, a felszabadulás és az öt­venes évek hatottak legjobban. Két rendszert, a kapitalizmust és a szocializmust átélni embernek nehéz, írónak szerencsés dolog. A század legfontosabb és legérdeke­sebb korszaka volt az a tizenöt 9 Moldova György. év, amiben az én korosztályom felnőtt, formálódott. Az ilyen kor­szakok persze nem túlságosan kedveznek a vállalkozásnak. Aki nagyra vállalkozik, a bukás lehe­tőségét is magában hordja. Azt a típust szeretem, azokhoz vonzó­dom, akik megpróbálkoznak újra és újra... áhogy Gorkij mondja: „A bátrak esztelenségéről leng­tem énekemet!” Nem állhatom vi­szont, mikor elkenjük a problé­mákat, s mikor az árulók menny­be mennek. Nem keresek ment­séget Görgey árulására, mint so­kan, én mindig Kossuthot fogom tisztelni. — Népszerűsége szinté páratlan, hállottam, hogy szocialista brigádok vették fel a nevét, talán inég keresztapának is felkérik, mint a hírneves po­litikusokat hajdanában. Va­jon miért e siker? — Igen, tényleg van Moldova- brigád, és keresztapának is fel­kértek, de a legnagyobb dolog­nak én azt tartom, hogy megve­szik a könyveimet, pénzt adnak érte. Miért? Az egyik ok valószí- .nűleg az, hogy sokat írok. A ma­gyar olvasóközönség a százhúsz kötetes írókra van berendezked­ve. E körül írt Jókai Mór, Mik­száth Kálmán, Krúdy Gyula, Szép Ernő, de az élők közül Hegedűs Géza is. Ha három könyv után azt mondja a könyvtáros: „... csak ennyit írt”, az olvasó csalódott. A másik ok, úgy gondolom, hogy az emberek Magyarországon is egy­re zártabb életformát élnek, mun­kahely, óvoda, szomszéd, hobbi­kért, mióta autóval járnak, vona­ton sem utaznak, megszűntek a családias kiskocsmák, vagyis nin­csenek meg az emberi kapcsola­tok hagyományos színhelyei. Az érdeklődésük azonban nem csök­kent, kiváncsiak, hogyan el a vas­utas, a kertész, az asztalos vagy a szövőgyári munkáslány, és én az írásaimmal sokszor és sokfé­leképpen hoztam jelentést erről nekik. A harmadik ok, hogy hu­moros történeteket is. írok. Éppen mert tudom, hogy fáradtan, napi nyolc—tíz—tizenhat óra munka után veszik kezükbe könyveimet az emberek. Ezért tudatosan min­dig a kalandosabb megoldást vá­lasztom a szürkébb helyett. Itt keresem a magyarázatát, hogy A magyar atom című szatírakötetem sok százezer példányban kelt el. — S a Moldova-legenda? — A legendám, azt hiszem, ab­ból táplálkozik, hogy egyetlen sort sem írtam le, amit szégyell­nem kellene. írhattam rosszat, de tisztességtelent nem. A legenda­beli Moldova vagány, noha talán nem vagyok az. De ami nem tet­szik, abba nem megyek bele sem pénzért, sem sikerért. — Azt mondja, nem vagány? Hogyan él? — Ideális „hadifogoly” vagyok. Korán fekszem, korán kelek, fu­tok, focizom a Sajtó SK futball­csapatában, reggelente viszem a gyereket az óvodába. Fegyelme­zetten élek. Valaki azt mondta, az egyetlen igazán forradalmi élet­forma egy író számára a teljes kispolgáriság. Az, hogy művész vagyok, nem ment fel a felelős­ség alól, amire az kötelez, hogy fiú, apa és férj vagyok. Ismernek az országban, nem okozhatok csa­lódást a magánéletemmel sem azoknak, akik szeretnek. — Mi vonzza annyira a szocio­gráfiához? — „A jövő a riporté” — mond­ta, Mikszáth Kálmán. A riport a jelen történetírása. Boldoggá tesz, ha riportot irhatok, mert renge­teget tanulok közben. Ha nem tanulok általa, nem is nyújt él­vezetet. Kőbányán harminc évig éltem, mibe kerülne egy Riport- könyvet írnom róla? De készből élni nem szeretek. Ha nekem nem megdöbbenés, megtisztulás az anyaggyűjtés és a munka, az ol- vasónak sem lesz az az írásom. Nem mentem el soha olyan dol­gokat keresni, amiket én dugtam el, előre! Keresni mentem és nem megtalálni valamit. Nem az illeté­kes miniszter mellett vagy ellen indulok el egy-egy területet fel­térképezni, hanem azt nézem, az országnak, a nemzetnek kell vagy nem kell a valóságról a jelenté­sem. Úgy tapasztalom, kell. — A magyar nem világnyelv. A hallatlan hazai népszerűség felkeltette-e munkái iránt a nemzetközi érdeklődést? — Biztosan nagy szerencse an­gol írónak lenni, Krúdy, Ter- sánszky is többre vitték volna ak­kor a világban. Én nem keresem az utat a világ felé, ha jó az írás, megvan a maga útja. Eddig össze­sen körülbelül harminc idegen-; nyelvű Moldova-kötetem van ott­hon. — Tervei? — Várom, hogy megjelenjen „A szent tehén” című, a textilmun­kásokról szóló szociográfiám. Százezer példányban. Százhatvan- ezerre tervezték, de papirszűke miatt csökkenteni ’ kellett a pél­dányszámot. Az idén jelenik meg „A törvény szolgája” címmel kar- colataim gyűjteménye. És várom, hogy a Magvető Kiadó megjelen­tesse életműsorozatom első) köte­tét, A magyar atom címmel. Büsz­ke vagyok, hogy negyvenöt éves koromra itt tartok. Jelenleg a „Szent Imre induló”, folytatását írom.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents