Petőfi Népe, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-23 / 70. szám
MŰVELŐDÉS 1 IRODALOM • MŰVÉSZET Téljesítménye minden dicséretet megérdemel Beszélgetés Major Pál színművésszel Major Pál egyike azoknak a színművészeknek, akik legrégebben Kecskeméthez, a Katona József Színházhoz kötődnek. Az idén húsz éve, hogy ide szerződött. Azóta sok szerepet eljátszott, nevét gyakorta olvashattuk a színházi plakátokon. A színházba járó emberek meggyőződhettek arról, hogy a művész a kis és nagy szerepeket egyaránt komolyan veszi. Major Pál mindig a legnagyobb kritikusnak, a közönségnek játszik. Aratott már sikert epizódszerepekben csakúgy, mint fő- illetve címszerepekben. Azok közé tartozik, akik szeretnek sokat dolgozni. Elmondta, hogy amikor megnősült, mindjárt megismertette feleségét a színház életével: közelről lássa, tudja, milyen a színház világa, hogy egy- egy előadás előtt és alatt mennyi feloldódásra váró feszültség munkál a színészben. Ez már Kecskeméten történt. Major Pál pályája azonban nem itt kezdődött, beszélgetésünket a kezdet kezdetével kezdjük. Csíz szerepében a Fagyejev-danabban. — Milyen volt a gyermek- és ifjúkora? — Vásárosnaményben születtem, 1927-ben. Ott négy polgárit végeztem, majd Munkácson beiratkoztam a «kereskedelmi középiskolába. Ehhez apám ragaszkodott. Az első tanév után azonban otthagytam a kereskedelmit, s szülővárosomban először a malomban, aztán a téglagyárban, majd a fűrésztelepen dolgoztam segédmunkásként. 1945 tavaszán bekapcsolódtam az ifjúsági mozgalomba és az amatőr színjátszásba. Műsorainkat bemutattuk Kisvárdán, Mátészalkán, Tarpán és másutt is. Apán} nem akart belenyugodni „tétlenségembe”, tudniillik hogy komédiáskod jak. Mindenáron azt akarta, hogy szakma 'legyen a kezemben. Üjra elküldött a kereskedelmi szakiskolába, felvételire, de én azzal mentem vissza, hogy nem vettek fel. Ugyanis közben hirdetésekből értasöléen* -arról,#hogy a szín-iaka- démia «felvételit hirdet. Felmen-; item Budapestre, 1945 nyarán, s érdeklődtem, hogy mi a lehetőség. Készültem a felvételire, pesti rokonaimnál lakhattam volna, de közben rájöttem, hogy ez az egész dolog így nem megy. Hívtak, s visszamentéin a vásárosnaményi malomba. Ott dolgoztam,. majd ismét kezembe vettem a vándorbotot. Irány ismét Budapest. Ott az a meglepetés ért, hogy munkát még protekcióval sem sikerült szerezni. Közben újra elmentem felvételire a színiakadémiára, de ez nem sikerült. Pénzem, állásom nem volt, ismét hazamentem borbély apámhoz, ö azt mondta, fiam, ez így nem megy tovább, leszerződtetlek inasnak hozzám, hogy legyen szakmád. — A színészi pályáról nem tett le? — Nem! Egy régi ismerősünk, aki színész volt, hadifogságból, hazajött, s ő indított el a pályán, ö vitt el 1947 január elején Hajdúnánásra, egy vándorszíntársur lathoz, s beajánlott. Voltam ott kellékes, statiszta, díszletező, még jegyárusító is. A társulattal együtt vándoroltam Hajdúböszörménybe, Körmendre, Mosonmagyaróvárra és máshová, de még mindig nem voltam színész. Mosonmagyaróváron hallottam a hírt, hogy a Magyar Színészek Szakszervezete meghirdette: a színházakban dolgozók alkalmas- sági vizsgát tehetnek. Jelentkeztem erre a vizsgára. Sikerült. Kar- dalos és kartáncos minősítést kaptam. Az -1947—48-as évadra leszerződtem Győr-Sopronba Horváth Gyula társulatához. Azután Szolnokra kerültem, Radó László társulatához. Ez áz 1948—49-es évad elején történt. Amikor államosították a szín-kellett . tenni. ^Legnagyobb .r, örö- ' mömre megerősítettek abban, hogy a szakma tagja lehetek. Az 1949-es évad kezdetén újra Budapesten voltam, és az Operaházban statisztáltam. Azután ezt is otthagytam; segédmunkás lettem a hajógyárban. A színi pályát azonban még mindig nem akartam abbahagyni. Figyeltem minden lehetőséget. A Belvárosi Színházba felvettek mint felléptidíjas színészt, s ott el is töltöttem egy szezont. Ez volt az. első rangos színház, amelynek a plakátjára a nevem is felkerült. Egyszersmind belekerültem egy olyan társulatba, amelynek tagja volt többek között Görbe János, Sulyok Mária, Kőműves Sándor, Ascher Oszkár és mások. Először Mándi Éva Hétköznapok hősei című színművében játszottam velük együtt. Őszintén szólva, valósággal megijedtem ettől a társulattól, s amikor meghallot- tam, hogy Szendrő József színészt keres Pécsre, azonnal elmentem. Pécsett is olyan tehetségek voltak a partnereim, mint például Máté Erzsi, Tomanek Nándor, Kálmán György. Itt éreztem először igazán, hogy színész vagyok. Mégis Debrecenbe mentem, csak azért, hogy közelebb kerüljek a szülőfalumhoz. A Hajdúság fővárosában is rangos színészekkel játszhattam együtt, közülük Soós Imrét, Mensáros Lászlót, Márkus Lászlót említem egyebek között. A hosszú debreceni évek után ismét úgy éreztem, hogy tovább kell mennem. S el is jött az újabb lehetőség: Kecskemétre hívtak. 1960 nyarán eljöttem, azóta itt vagyok, most «már huszadik éve. — Debrecenben milyen szerepeket játszott? — Egyebek között Gorkij, Shakespeare, és Móricz darabjaiban játszottam. . P—S mi «olt az. első emlékeze- . tes kecskeméti szerepe? — Hugo Viktor egyik darabjában a lakáj szerepe. De sok kedves szerepem volt. Hadd említsem meg mégis ezek közül a Hajnali tűz Bencsik Imréjét, Fa- gyajev Tizenkilencenjének Csízét, s ugyanígy kedveltem a Periklészben, a Rejtekhelyben, a Furcsa párban rám osztott szerepeket, s az Űrhatnám polgár címszerepét. (Helyette mondjuk el, hogy számos elismerő kritikát kapott. A Heilbronní Katicában nyújtott művészi teljesítményéről például így írt a Film Színház Muzsika: „Igen jó kabimetalakítás Major Pálé: félelmetes erővel, ellenállhatatlan, gyilkos humorral formálja meg a császár alakját. Teljesítménye minden dicséretet megérdemel, annak ellenére, hogy • Az újdonsült kecskeméti színész, 1960-ban, a szerep felfogásával nem értünk egyet, ez azonban rendezői kérdés.”! ” — Mi a legújabb feladata? — Megkaptam — s ennek is nagyon örülök — Katona József Zsiska című darabjának Vencel cseh király szerepét. A1 darab bemutatóját április 18-án tervezi a színház, a drámaíró születésének évfordulója tiszteletére. — Jól érzi magát Kecskeméten? — A vágyam mindig az volt, hogy egyszer igazán jól érezzem magam, hogy otthonom legyen, s ezt végül is Kecskeméten értem el. Boldog vagyok, van egy fiam, s az is öröm, ha egy megterhelt éjszakán hazamegyek, s betakarhatom. A feleségem pedagógus, közéleti ember, nagyon elfoglalt. S ha én ennyi szállal kötődöm ehhez a városhoz, már a magaménak érzem. — Megválna-e a színháztól? — Semmiképpen. Azonban szeretném, s remélem is, hogy a színház vezetősége nem fogja megengedni továbbra is az utóbbi évek nagy vándorlásait. Az lenne a jó, ha itt tudnák tartani az értékes művészeket, legyenek, azok idősek vagy fiatalok, hogy legalább néhány évig együtt játszhassanak. — Miért vállal szívesen színházon Kívül* fellépéseket? — Szeretek például szavalni-,- Ügy érzem, ha rám bízzák egy-egy társadalmi ünnepségen a versmondást, sokat el tudok mondani a közönségnek, mást, mint a színpadon. Az utóbbi években néhányszor hívott a televízió és a MAFILM is. Szívesen emlékszem például a „6-os kórterem”- ben, valamint .a Késői nyár című csehszlovák tévéfilmben való szereplésemre. — Kitüntetései? — Megkaptam a Szocialista Kultúráért kitüntetést, a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, a Bács-Kiskun megyei Tanács művészeti díját, s én vettem át annak idején elsőként a Viktor- díjat, amelyet Móricz Lili alapított Rapi Miklós TÁRNÁI LÁSZLÖ: legyél a fiam seholsem vagy derekad nyakad arcod torkod kitalálom sejtjeimmel az enyém vagy és megláncolsz seholsem vagy ANTALFY ISTVÁN: legyél a fiam örököltem messziről a folyók örvényét csak a madárzuhanást ajándékozhatom legyél a fiam Valami meg.. Zúzmara-csipke volt körül minden. Te is. Kabátodon s kendődön megpihent a téli este kedves ajándéka. Valóban: eddig tán nem is tudtam, hogy ilyen szép a tél! Te tetted azzá! Amíg a cserépkályha tegnapról megmaradt kis melegét simogattad (vagy az simogatott téged a hosszú nap után!) megértettem, hogy mit üzent a tél: hogy minden percben van valami, ami megőrizhető, ami megmarad, mert kell, hogy megmaradjon! Talán csak az a mozdulat, amellyel a kályhát megsímogattad, vagy amellyel a zúzmarát leverted kabátodról-karodról, a szó. mosoly, mellyel ajtót nyitottál, a táskádból kileső friss kenyér ... Talán ennyi e napról. Valami megmarad mégis, ez estéből is, amikor a világ köröskörül, minden csupa zúzmara-csipke volt, te is... I Nagy Vince: Hazafelé.- (linómetszet) ma NEMES GYÖRGY: Két tojás MtO. március 26-án született Nemes György- írásával köszöntjük az írót közelgő 76. születésnapján. A z egypetéjű ikrek — Med- ve János és Ferenc — tökéletesen egyformák voltak. Ennek ellenére Jánost Nagymedvének, Ferencet Kismedvének hívták pajtásaik. 1928-ban születtek, tehát 1944 elején, amikor leventébe kezdtek járni, alig múltak tizenhat évesek, Apjuk, idősebb Medve János a Láng Gépgyárban volt. lakatos, anyjuk, született Molnár Gizella a Weil-féle Szőrmegyárban takarítónő. A Göncöl utca egyik soklakásbs földszinti házában laktak, egyszoba-kony- hás lakásban. Az idősebb Medve műhelybizalmi volt, a Szociáldemokrata Párt tagja. Barátja és lakószomszédja, Laczkó Bertalan már 1943-ban bekapcsolta a kommunista mozgalomba, de erről még Medvéné se tudott. Jancsi hároméves korában megbetegedett; kiderült, hogy ka- nyarós, Feri már hetek .óta anyai nagyanyjánál volt Apostagon, de ugyanaznap rajta is jelentkeztek a kiütések. Iskolába a Váci útra jártak. Az 1939-es 'tanév karácsonyi szünetében Nagymedve a felöntött iskolaudvar jegén korcsolyázott a Laczkó bácsitól kapott korcsolyával. Elesett, és kificamította a bokáját. Kismedvenem ment haza vele; fölcsatolta a korcsolyát; öt perc múlva ő is elesett, és ő is kificamította a bokáját. Legjobb barátjuk, Szász Józsi volt, velük egyidős, de náluk fél fejjel nagyobb fiú. Hármasban jártak a Nyugati pályaudvarra szenet lopni. Apjuk nem tudott a hasznos csínyről, anyjuk igen, de elnézte. Egy nap az Aréna út környékén lógtak: az ikrek és Józsi. Az egyik házba éppen tüzelőfát hordtak. Mint mindig, most is náluk volt a zsák, megtömték, s már indultak, amikor egy réndőr észrevette őket. Megbújtak a Szép- művészeti Múzeum kertjében, aztán eldobták a zsákmányt, s a rácsokon ki-be ugrálva háromfelé szaladtak. Jancsi belerohant a rendőr karjaiba, erre Feri oda- somfordált. Mindketten egy-egy pofont kaptak, s rájuk parancsoltak: szedjék össze a fát, és vigyék be az őrszobára. Ott nekik kellett a fával befűteniök a kályhába. Mielőtt elengedték őket, búcsúzóul Feri még kapott egy pofont. — Én is kérek — állt oda Jancsi a rendőr elé. Megkapta. ■KA edve János 1942-ben egy büntetőszázaddal a keleti front felé vonatozott. Felesége a két gyereket Szász bácsi (Józsi apja) lakatosműhelyébe adta be tanoncnak. Józsi húga, Étiké gyakran hozta apjának az ebédet. Az ikrek szerelmesek lettek bele. De megtárgyalták: Étikén nem lehet megosztozni, ezért esküt tettek, hogy mindketten lemondanak róla. Egy borotvapengével belevágtak kisujjuk hegyébe, s a kibuggyanó vért egy bádog doboztetőben fogták föl. Ez volt az eskü hitele. A pjuk századából többen ha- za jöttek. Medvéről nem érkezett hír. föltehető, hogy szovjet hadifogságba esett. Laczkó bácsi, akit béna jobb lába miatt nem hívtak be, 1944-ben azt tanácsolta az ikreknek: ha mint leventéket el akarnák vinni őket, szökjenek meg. O szerez iratokat; középiskolás diákokat csinál belőlük. . 1944. október 15-én, a délutáni foglalkozáson — az Andrássy laktanyában — egyszerre bezárták a kapukat, s közölték a leventékkel: mától kézdve a királyi magyar honvédség tagjai, s föleskették őket Szálasira. Valódi puskára cserélték ki a fapuskát. Senki se mehetett haza, Jancsi és Feri se tudta értesíteni az anyját. Még éjszaka, az újpesti vasúti hídon át, kerülővel, elindították őket Óbudára. A bécsi úti téglagyár Perényi úti szárnyában szállásolták el őket. If ásnap hajnalban egy árpád- sávos fiatal hadnagy (civilben az egyik kerületi elöljáróság hivatalnoka) állt eléjük. — Fiúk, magyar leventék! A ju- deo-bolsevista banda tanácsára Horthy, az áruló ott akarta hagyni nagy szövetségesünket, a német bajtársakat. Egyedül vagyunk, senkiben se bízhatunk. A katonák Horthyra esküdtek föl annak idején. Ti szüzek vagytok, a Nemzet-. vezető mocsoktalan Csapata. Most bebizonyíthatjátok hűségeteket. Ez lesz a tűzkeresztségetek. Nyilas pártszolgálatosok felügyelete alatt férfiak, nők érkeztek; azonnal a fal mellett sorakoztatták föl őket. Riadtak, bizonytalanok. értetlenek, hunyorgók voltak. Négyes sorokban állították föl velük szemben a leventéket. A vezényszóra a kivég- zcndöknek csak egy része esett össze. Előre lépett a következő négyes leventecsoport; ők is lőttek. Jancsi és Feri a negyedik sorban állt. Mikor ők lőttek, már az is térdre hullott volt, aki előbb még állva fogadta a sortüzet. Egy másik udvarra vonultak át a gyerekek. Feri a földre ült, és hányt. Jancsi melléje kuporodott, hogy megvigasztalja, de neki is hánynia kellett. Nem tudták: ők is élőkre lőttek-e, vagy már csak halottakra. K ésőbb megjelent közöttük a hadnagy: — Fiúk! Most már igazi katonák vagytok, felnőtté váltatok. A Nemzetvezető új feladattal bíz meg benneteket. Ti vagytok a Kárpát—Duna— Nagyhaza jövendő hősei. Az előbbiek zsidók voltak. De akikre most kerül sor, még rosszabbak: árulók. A Nemzetvezető úgy döntött, hogy megtizedeljük őket. Tudjátok, mi a megtizedelés? — Igen — felelték a buzgóbbak. — Halljuk! — Ha a felsorakozott kivég-' zendők közül minden tizediket kiállítjuk — mondta a legeslegbuzgóbb fiú. — Helyes. És mit teszünk ezután? — Ezeket agyonlőjük. — Kiket? — Akiket kiállítottunk. — Barom! Ez így volt régen. Mi megváltoztattuk a szabályt. Mi őket engedjük dl, és a többi kilencet lőjük agyon. Föl! — kiáltotta el magát, s a gyerekek fölálltak. Az új csoport — csupa férfi —,a másik udvaron sorakozott föl. Minden tizediket előre léptették, s elvezették. Szemükben rémület ült, a többiek föllélegeztek. Előttük fölállt a leventeosztag. Elhangzott a vezényszó. Jancsi és Feri is elsütötte fegyverét, de anélkül, hogy megbeszélték volna, körülbelül két méterrel a kivégzendők feje fölé céloztak. A hadnagy észrevette. — Te, meg te kiálltok —, s oldalra tereitette őket. Jancsi és Feri lehajtott fejjel megállít a fal előtt. Fegyverüket leengedték, s megfogták egymás kezét. Foguk vacogott, és sírni kezdtek. A hadnagy néhány szót váltott egy géppisztolyos őrmes- terrrel. Az odament hozzájuk, és elvette a fegyverüket. Akkor elé- bük lépett a hadnagy. — Ti mért lőttetek a fejek fölé? A két fiú hallgatott. — Értem. De nincs semmi baj. Ügy 'látszik, még nagyon fiatalok vagytok. Nektek még nem megy az éleslövészet. Más dolgunk van, de egy kis gyakorlásra még van idő. Hátralépett és magához hívta Jancsit. Kezgbe adta az egyik fegyvert. — Az -ott, úgy látom, az ikertestvéred. Olyanok vagytok, mint két tojás. Céloztál már a vurstliban táncoló tojásra? Ez könnyebb mert nem táncol. Tessék! A vezényszóra eltalálod a tojást. A vezényszóra Jancsi Feri fölé lőtt két méterrel. — Ejnye. Ezt még gyakorolni kell. Na, állj csak most te oda. Magához intette Ferit, s most az ő kezébe adta a fegyvert. A vezényszóra Feri Jancsi feje fölé lőtt két méterrel. — Ejnye. Ez úgy látszik, nem megy. Na, sétálj csak te is a testvéred mellé. Elvette Feritől a fegyvert. Intett az őrmesternek, az fölkapta géppisztolyát, s egy rövid sorozattal lekaszálta Nagymedvét és Kismedvét.
