Petőfi Népe, 1980. február (35. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-05 / 29. szám

PETŐFI népe Műszaki szolgáltatások a kistermelőknek A gazdasági szabályozók a me­zőgazdasági kistermelés koncent­rálására ösztönöznek, mégpedig a korábbinál magasabb műszaki színvonalon. A háztáji gazdák ve­sződséges, fáradságos munkájának könnyítésére mind nagyobb szám­ban vállalkoznak az integrátori szerepet betöltő termelőszövetke­zetek, amelyek lehetőségeik sze­rint folyamatosan bővítik műszaki szolgáltatásaikat és támogatásaik körét. Az újabb felmérések szerint a közös gazdaságok egész- sora gépi szervizszolgáltatást nyújt a kis­termelőknek. Rendszeresen mint­egy 350 közös gazdaság foglalko­zik a kisebb földrészeken, kertek­ben, valamint a portákon levő is­tállókban alkalmazott gépek, be­rendezések javításával és felújítá­sával. Emellett sok tsz alkalmi fel­újításokat végez a TOT korábbi felkérésére, amely a háztáji kis­üzemek műszaki jellegű támoga­tását is javasolta a nagyüzemek­nek. Sikere van a gépkölcsönzésnek is. Különböző berendezések idő­szakos átadásával — díjazás elle­nében — máris 70 termelőszövet­kezet foglalkozik. Főként azok a felszerelések kelendőek, amelyek túlságosan drágák ahhoz, hogy egy-egy kistermelő számára elér­hetőek legyenek, pjabban nem­csak gépeket, hanem nyúl- és ba­romfitartó ketreceket is bérelhet­nek a kistermelők. Segítenek a műszaki gondok le­küzdésében a nagyüzemek háztá­ji agronómusai is. A háztáji üzem­ágakat, szakcsoportokat irányító 1300 háztáji agronómus a gépek kiválasztására, helyes és gazda­ságos üzemeltetésére is tanácsot ad. (MTI) Fejlődő településünk Hetényegyháza lélekszáma már köze­lít egy nagyközséghez. A csaknem 4300 lakosú. Kecskemét vonzáskörzetében levő — s a családi kertművelésre is jó adottsággal bíró — település tanácsa úgy tervezi, hogy a következő. VI. öt­éves tervben 530 OTP-s családi házat építenek majd a községben. Zárszámadó közgyűlés a bajai Augusztus 20. Tsz-ben Régen nem volt ilyen mostoha az időjárás a mezőgazdasághoz, mint az elmúlt esztendőben. Fő­ként a növénytermesztésben érez­tette hatását. Ennek ellenére egyik-másik termelőszövetkezet meg tudta ismételni az 1978-as gazdálkodási eredményeit. Ide so­rolható a bajai Augusztus 20. Tsz, amelynek zárszámadó és tervtár­gyaló közgyűlését február 2-án tartották meg. Lusztig Ottó, a Szövetkezet el­nöke, a vezetőség beszámolójá­ban elmondta, hogy az 1979-es gazdasági évben a kedvezőtlen időjáráson kívül az értékesítési gondok is nehezítették a gazdál­kodást. Mégis az egyesülést köve­tő hatodik évben kiegyensúlyozott, eredményes évről adhatnak szá­mot. Az 1979. második negyedévtől igen jól bevált a termelés irányí­tásának ágazati rendszeré. A nö­vénytermesztés kieséseit másod­vetésekkel sikerült pótolni, s ezzel az 1978-as, igen magas termelési szintet meg tudta ismételni a ba­jai közös gazdaság. Bár a gyenge búzatermés miatt árbevétel- és nyereségkiesés je­lentkezett, ezt a kukorica-, napra­forgó-termesztéssel igyekezett pó­tolni a gazdaság. Így több mint 1400 hektár lett á kukorica-vetés­terület, amelyen 60 mázsás átlag­termést értek el, míg a naprafor­gó 22 mázsát termett hektáron­ként. A szőlőtermés kiváló minő­ségű volt, a hektáronkénti 110 mázsás terméssel is elégedett a szövetkezet. Az állattenyésztési főágazaton belül az 1 kilogramm hús előál­lítására felhasznált takarmányt az előző évhez viszonyítva 5,06 ki­logrammról 4,4 kilogrammra csök­kentették. Egy tehén átlagos tej­termelése 3222 liter, és egy liter tejet 0,36 kilogramm abrakkal ál­lítottak elő. A keltetőüzem 2 millió 380 ezer csirkének megfelelő mennyiségű baromfit keltetett ki 3 millió fo­rintos nyereséggel. A kertészeti ágazatban első íz­ben termesztett virágot az Au­gusztus 20. Tsz, és több mint 200 ezer szál szegfűt értékesített 1 millió forintért. A mezőgazdasági alaptevékeny­ség 72 százalékát jelenti a téesz termelési értékének. Emellett a kiegészítő tevékenysége is ered­ményes volt. Az építőrészleg 15 millió forin­tos termelési értéket állított elő. A szállításból eredő árbevétel az előző évi 5,6 millió forinttal szem­ben 1979-ben 6,3 millió forint lett. A szövetkezet sikeresen végre­• A szövetkezet kiváló dolgozója cs tizenöt éve törzsgárdatag Sípos István traktoros, akinek Lusztig Ottó elnök adta át a kitüntetést. • A vezetőség beszámolóját hallgatja a közgyűlés. (Szabó Ferenc felvételei.) hajtotta a sertéstelep rekonstruk­cióját. A mai követelményeknek megfelelő battériás malacnevelő és 720 férőhelyes hizlalda épült. En­nek eredményeként 1980-ban a hízókibocsátás megkétszereződik. Ötmillió forint értékben vásárolt a közös gazdaság gépeket és tavaly befejezte a 70 hektáros szőlőtele­pítést. Az Augusztus 20. Tsz jelentős segítséget nyújt a háztáji gazdál­kodáshoz. Az 5 millió forint felet­ti értékű háztáji, kukorica fel- használásán kívül 1 millió 700 ezer forint értékű tápot vásárol­tak a tagok a szövetkezettől. En­nek fejében 1500 darab sertést hizlaltak. A téesz közvetítésével félmillió forint értékben baromfi­tojást is értékesítettek, a város zöldségellátásának javítására 500 ezer forint értékű zöldséget for­galmaztak a tsz-árudán keresztül. Emellett a tagság a háztájiból fél­millió forint értékű szőlőt értéke­sített. A tagság 35 ezer baromfit vásá­rolt felnevelésre a szövetkezettől. A közgyűlésen 80 tag részesült törzsgárda-elismerésben, 18 szo­cialista brigád kapta meg a foko­zatnak megfelelő ahyagi és erköl­csi elismerést, 9 szövetkezeti tag Kiváló termelőszövetkezeti dolgo­zó kitüntetésben részesült. Fiatal határőrök esküje (Tudósítónktól) Szüleik, hozzá­tartozóik, parancsnokaik jelenlé­tében szombaton délelőtt, a zász­lódíszbe öltözött kiskunhalasi lak­tanyában tettek esküt fiatal ha­tárőreink. Az ünnepségen megje­lentek Bács és Csongrád megye pártbizottságának munkatársai, a város párt-, állami és tömegszer­vezeteinek vezetői, a társ fegy­veres erők képviselői. A fiatal határőröket Kátai Jó­zsef határőr őrnagy köszöntötte, méltatva a katonai eskü jelentősé­gét. Szülei társaságában . Heiszki László határőr — aki a Bács-Kis­kun megyei Vendéglátóipari Vál­lalattól vonult be — mondta tár­sai előtt az eskü szövegét. Az es­küt tett fiatalokat Vasmanszki Károly határőr alezredes, kerület­parancsnok köszöntötte. Társai ne­vében Molnár László határőr — a Volán 9. számú Vállalat karosz- szérialakatosa — tett ígéretet a feladatok fegyelmezett ellátására. Az ünnepség a határőrök dísz­menetével fejeződött be. Az eskü­tétel után a határőrök találkoztak szüleikkel, hozzátartozóikkal. • Heiszki László határőr' az eskü szövegét mondja. Amatőrök készülődése a Bartók-centenáriumra Már az idei programjukat is a Bar­tók-centenáriumra való készülődés Je.- gyében állították össze amatőr zenei együtteseink. A Kórusok Országos Ta­nácsának felhívására az év során kü­lönböző rendezvényeken, találkozókon részt vevő énekkarok minden fellépé­sükkor legalább egy Bartók-müvet, il­letve a mester rendkívül gazdag nép­dalgyűjtéséből, feldolgozásából váloga­tott összeállítást tűznek műsorukra. Fo­kozott gondot fordítanak arra Is, hogy az amatőr dalosokat mind jobban meg­ismertessék a nagy zeneszerző életével, munkásságával. Ősszel ismét megszervezik a közép- iskolás énekkarok országos fesztiválját, 6 az itt legkiválóbbnak bizonyult kó­rusok novemberben díszhangversenyt adnak a Zeneakadémia nagytermében. Valamennyi megyében önállóan is megemlékeznek Bartók Béla születésé­nek 100. évfordulójáról. Így idén és Jö­vőre országszerte ünnepi előadásokon szerepelnek a helyi amatőr együttesek, a vidéken élő hivatásos előadóművé­szekkel, illetve zenekarokkal együtt. Különösen azokon a vidékeinken, ahol Bartók népdalokat gyűjtött, ösz­tönözni kívánják a helyi pávaköröket, együtteseket arra. hogy e szinte ki­apadhatatlan folklórklncsből minél töb­bet sajátítsanak el és illesszenek reper­toárjukba. (MTI) Mulatságból pénz az A Társadalom az idősekért mozgalom megyei csekkszámlája ha szerényebb összeggel is, de újabb hozzájárulással gyarapodott. Ezúttal a MÁV kecskeméti Kos­suth szocialista brigádja és „Tam­öregek javára boriéi” nevű citeraegyüttese aján­lotta föl a bevételét annak a vasutasbálnak, melyet szombaton, vacsorával egybekötve a helyi MÁV-kultúrotthonban rendeztek meg. RÉSZEG SZEMÉLYGÉPKOCSI-VEZEtŐK Két halott, három súlyos sérült a közutakon Szombaton a késő délutáni órákban Oregcsertő határában özvegy Csefkó Istvánné 75 éves nyugdíjas, öregcsertő, Kalocsái utca 7. szám alatti lakos figyel­metlenül, féktávolságon belül lé­pett le az úttestre, s személygép­kocsijával elütötte Dobos János 24 éves mezőőr, Kiskunhalas, Al­sószállás 35. szám alatti lakos. Az idős asszony olyan' súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás után meghalt. Vasárnap éjszaka Tiszaalpár határában Fekete János 20 éves gépész, Tiszaalpár, Csokonai ut­ca 4. szám alatti lakos egy köl­csönkért személygépkocsival, erő­sen ittas állapotban, tompított vi­lágítással közlekedett Kiskunfél­egyháza felé. A ködös időben a burkolat nedves volt. Menet köz­ben az út egyik oldaláról a má­sikra kormányozta járművét. Ezért elütötte az úttest jobb ol­dalán, vele azonos irányban gya­logló Kovács Anna 23 éves, Ti­szaalpár, Csongrádi úti körzet 31. és Kovács Maria 19 éves, ugyancsak tiszaalpári lakost. A gyalogosok az árokba vágódtak. Fekete utasainak felszólítására, a helyszíntől mintegy száz méterre megállt, visszament, megnézte' a fekvő gyalogosodat, beszállt a gépkocsiba és továbbhajtott. Egy kilométer után az út jobb oldali árkába futott és gépkocsija fel­akadt. Egy szembejövő személy- gépkocsi vezetője vitte vissza Fe­ketét a helyszínre. Kovács Anna olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Kovács Máriát a mentők eszméletlen ál­lapotban, súlyos sérüléssel szállí­tották kórházba. Fekete János vezetői engedélyét elvették. A gépkocsivezetőt letartóztatták. Vasárnap reggel, az Ágasegyhá­za és Izsák közötti úton egy is­meretlen személygépkocsi elütötte Dudás Imre' 43 éves, Izsák, Me­ző Imre út 85. szám alatt lakó kerékpárost. A személygépkocsi vezetője megállt és elkezdte ke­resni a sérültet. Mivel a sötét­ben nem találta, beült gépkocsi­jába és továbbhajtott. Később munkások találtak rá az eszmé­letlen Dudás Imrére, akit a men­tők csigolyatöréssel szállítottak kórházba. Nem sokkal később Ágasegyházán egy sérült sze­mélygépkocsira lettek figyelmesek a vizsgálatot végzők és megál­lították. Nagy József 57 éves, Izsák, Gábor Áron út 1. szám alatti lakos elmondta, hogy egész éjszaka ivott, ő ütötte el a ke­rékpárost, de nem találta meg a sérültet. Nagy Józseftől veze­tői engedélyét elvették, ellene el­járást indítottak. Felsőszentivánon, a Szabadság út 44. számú ház előtt, Czimmerer Györgyné 68 éves, Felsőszentiván, Új utca 24. szám alatti lakos fi­gyelmetlenül lépett az . úttestre. Ekkor érkezett oda már féktávol­ságon belül, személygépkocsijával Dömötör János, Baja, dr. Ortutay utca 9. szám alatti lakos és a gyalogost elütötte. Az idős asz- szonyt a mentők súlyos sérülés­sel szállították kórházba. G. G. HÍREK • HÍREK 04-ÉN DÉLUTÁN 14.00 ÖRAKOR? Még pszichológusok számára is rejtély, hogy miért terjednek olyan hihetet« lenül gyorsan a nyelvi dudvák. Az élet más dolgaiban kényelmességre hajlók miért írják, mondják öt szóval, amit kettővel pontosabban kifejezhetnének, miért lopják a szószátyárkodással másoktól az időt? Miért vétenek naponta, óránként, percenként a dolgokat nevükön nevező tömörség kívánalma, szép nyelvünk legalapvetőbb törvénye ellen? Miért terjesztik a rosszat kulturális in­tézmények? Nyitva délután 13 órától 16 óráig olvasható az egyik nagyközség könyvtárá­nak elegáns hirdető tábláján. Eddig nem tudtam, hogy délelőtti 13, illetve 16 óra lenne* Fölösleges, tehát hibás a délután szó! Néni akarok hinni a sze­memnek, amikor egy — különben ügyes — műsorfüzet tájékoztatása szerint érdekes műsort rendeznek 03-án, meg 06-án, meg 09-én. Tízféle naptárt is át­néztem, de ilyen megjelöléssel sehol sem találkoztam. A gyengébbek ked­véért ekként közölték a kezdési időpontot: 17.00, vagy 08.00. Mire jó ez, kérdem tisztelettel 02 hó, 04-én, délután 14.00 órakor. H. N, NAPTÁR 1980. február 5., kedd Névnap: Ágota Napkelte: 7 óra 07 perc. Napnyugta: 16 óra 50 perc. Holdkelte: 21 óra 18 perc. Holdnyugta: 9 óra 06 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: ele­inte túlnyomóan borult, párás, né­hány helyen ködös idő, ország­szerte eső, havaseső, hó, később, nyugat felől átmenetileg felszaka­dozó felhőzet, szórványosan futó eső, hózápor. Sokfelé élénk, időn­ként erős déli, délnyugati, majd északnyugatira forduló és több­felé viharossá fokozódó szél. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet: mínusz 1, plusz 4 fok. Távolabbi kilátások szerdától— szombatig: változóan felhős idő, időnként kisebb hózáporokra szá- "mítani lehet. Több helyen köd ki­alakulása várható. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 1, mí­nusz 6 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2, plusz 7 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az or­szág területének 40 százalékán várható. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Intézet jelenti: februér 3-án a közép- hőmérséklet plusz 2,1 (az S0 éves átlag mínusz 0,7), a legmagasabb nappali hő­mérséklet 7 Celslus-fok volt. Tegnap reggel 7 Arakor mínusz 0,1, 13 Arakor plusz 2,4 Celslus-fokot mértek, a reg­geli legalacsonyabb hőmérséklet mí­nusz 0, 1 Celslus-fok volt. A nap egy Arán át sütött. Eső 3,5 milliméter esett. — HÓVIRÁG-HlR. Pécsett V£z sárnap megjelent az idei első hó­virág. Primőráron kínálták: hét forintért egy csokrot, mégis szí­vesen vásárolták a tavasz korai hírnökét. A Mecsekalján immár tíz nap óta szokatlanul enyhe idő­járás uralkodik. Verőfényes na­pok és kiadós esők váltogatják egymást. — NYOLCVANNAL több kis­iparos dolgozik Bács-Kiskun me­gye községeiben, mint az elmúlt esztendő elején. Velük együtt a községi kisiparosok száma már el-' éri a 3880-at. A városainkban iparengedéllyel dolgozó szakem­berek száma ugyanakkor — egy év alatt — 106-tal növekedett. — Vakolat helyett eternit. Az épületek külső falának borítására vakolatot helyettesítő színes eter­nitlapok gyártásával kísérletezett a Nyergesújfalui Eternitgyár ki­lenc brigádja és több műszaki dolgozója. A kísérlet sikerült, és a számítások szerint 30—40 száza­lékkal kevesebb tüzelőanyag kell majd azoknak az épületeknek a fűtéséhez, amelyeknek a külső fa­lát a nyergesújfalűi gyár kiválóan szigetelő új termékével fedik be. — FÉM ÉS PAPÍR, több .mint 10 ezer vagonnal. A Dél-magyar­országi MÉH Nyersanyaghasznosi- tó Vállalat telepeiről a múlt év­ben 7 ezer vagon vas-, 475 vagon színesfém- és 2700 vagon papír- hulladékot továbbítottak feldolgo­zásra az.ipari üzemekbe. A hasz­nosító anyagok közül textilhulla­dékból viszont a tervezettnél 11 vagonnal kevesebbet tudtak felvá­sárolni. — NEM ÉRTE VÁRATLANUL a téli időváltozás a kecskeméti vasutasokat. A MÁV Nagyállomá­sán blokkműszerészekböl és pá­lyafenntartó munkásokból álló 12 tagú készenléti csoportot szervez­tek, amelynek feladata, hogy az önműködő váltóállítás érdekében a tő- és a csúcssin közti részt tisz­tán tartsa. Fenntartó munkájuk eredményeként a helyi vonatok percnyi pontossággal indulhattak és érkezhettek csütörtökön is. HELYREIGAZÍTÁS. Lapunk február 3-i, vasárnapi számában megjelent: A társadalmi juttatá­sok fejlődése — együttes mun­kánk függvénye című cikkbe sajnálatos nyomdai hiba csúszott. A cikk bevezető mondatában á SZOT Társadalombiztosítási Fő- igazgatóságának helyettes vezető­jéről van szó. — A JASZSZENTLASZLOI SZÍNHÁZLÁTOGATÓK száma to­vább emelkedett. Három éve még csak hatvanan váltottak bérletet a kecskeméti Katona József Színház előadásaira; a mostani évadra vi­szont már 165 falubeli vett bér­letet. A legtöbben — nyolcvanan — a helyi termelőszövetkezet tag­jai közül járnak szinielőadásra Kecskemétre. — A KONGRESSZUSI IRÁNY­ELVEK vitáját, a múlt évi mun­ka értékelését és az idei felada­tok részletezését tűzi napirendjé­re holnap, szerdán 14 órakor kezdődő ülésén a kiskőrösi nép­frontbizottság. A megbeszélést a művelődési központ kamaratér- miben tartják. — A következő évek energiájá­ért. A tűztér teljes átépítésével és a villamos energia termelését ha­tékonyabbá tevő berendezések üzembe helyezésével, 1983-ra fel­újítják a Várpalotához tartozó Inotai November 7. Erőmű két kazánját. Ezzel a korszerűsítéssel az erőmű ismét az eredeti 120 megawattos kapacitással termel­het. — „HŐSÖK ÉS* ANTIHÖSÖK” címmel Lukács Sándor Jászai- dijas előadóművész új műsorát hallhatják ma este öt órakor a Kecskeméti Konzervgyár dolgo­zói, majd hét órakor a Gépipari és Automatizálási Műszaki Főis­kola hallgatói. A konzervgyárban és a felsőfokú intézményben tar­tandó előadói esten háziasszony­ként közreműködik Győri Fran­ciska, zongorán kísér Szentirmai Ákos. — RITKA ÁLLAT látott nap­világot a mecseki állatkertben: egy muntyákszarvas. A muntyák a világ legkisebb szarvasfajtája, kifejlett példányai is alig érik el a 40 centiméter magasságot. A most született vörösesbarna, pici állat akkora, mint egy jól fejlett mókus. A mecseki erdőben tölti majd óvodás időszakát és három- négyhónapos korában átadják a Fővárosi Allatkertnek. MŰSOR: KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Február 5. kedd este 7 óra MAGYAR MENYASSZONY CSÉB-bérlet Székesfehérvár 10 és 13.30 óra JEAN, A VERHETETLEN MOZI 1980. február S.: KECSKEMET VÁROSI: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor FEDORA II. hely árú! Szines, magyarul beszélő nyugatnémet—francia film KECSKEMET ÁRPÁD: fél 4 Arakor ARANVFEJ Színes amerikai—magyar kalandűlm háromnegyed 6 és 8 órakor LIDÉRCNYOMÁS II. helyárú! 14 éven aluliaknak nem ajánlottl Szines, magyarul beszélő nyugatnémet—francia film MESEMOZI: háromnegyed 6 Arakor A SZÁLLÁST KÉRŐ RÓKA Színes magyar mesefilm-összeállltás STÜDIOMOZl: 8 órakor! GYALOG A MENNYORSZÁGBAN Magyar film PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megy** Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszinger András Igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér I/a. , 6001 Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 39,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint. Készült a Petőfi Nyomdába* ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6: 6001 Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 ■U ISSN 0198—MX

Next

/
Thumbnails
Contents