Petőfi Népe, 1980. február (35. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-27 / 48. szám

1980. február 27. • PETŐFI NÉPE • S Új könyvek Érdekes módon az utóbbi idő­ben a konzervatívnak már egyál­talán nem mondható hölgyek vál­lalkoztak meglepő tudományos feladatokra, bátorságot is igénylő munkára. Jane Van Lawick- Goodalil fiatal lányként indult el Afrikába, hogy megvalósítsa régi álmát, természetes körülmé­nyek között tanulmányozhassa a csimpánzok életét. Az embersza­bású majmok, a csimpánzok törzsfejlődésileg a legközelebb állók az emberhez, viselkedésük, szokásaik megfigyelése így külö­nös jelentőséggel bír. A bátor angol hölgy több évig a Tanga- nyika-tó környékén telepedett meg. Az őserdő vadonéban élő állatok nehezen szokták meg az ember közelségét, féltek az ex­pedíció tagjaitól, holott fizikai erejük többszöröse az emberé­nek. tioodall kitartó munkával fi­gyelte meg a csimpánzok életét a táplálékszerzéstől a fészekraká­sig, eszközhasználatuktól a hang­hordozásukig, az egyes törzsek egymás elleni harcaitól szexuális életükig. Nagyon érdekes például az a hierarchia, mely a' majmok között kialakul. A módszerek — néhol ismerősnek tűnnek: erőfi­togtatás, agresszivitás, először a kisebbek, majd az erősebbek megfuttatása. A csimpánzok köz­tudomásúan tanulékony állatok. De nemcsak tanulékonyak, hanem a maguk módján „furfangosak” is, különösen akkor, ha táplálék­szerzésről van szó. Nagy szere­tettel és melegséggel írja le a szerző a csimpánzok „társasági életét” a legmeglepőbb helyze­tekben is logikusnak tűnő rea­gálásaikat. Még a betegségek kö­zül is az „emberszabásúak” a leg­veszedelmesebbek a csimpánzok­ra, csak a gyors és hatásos be­avatkozás, oltóanyag befecsken­dezése a csábító banánfürtökbe — akadályozta meg, hogy paralí- zis következtében ne pusztuljon ki a környék szinte teljes csim­pánzállománya. A szerző találó címet választott könyvének: Az ember árnyékában. A sok eredeti felvételt tartalmazó kötettel a Gondolat Kiadó minden bizony­nyal sikerkönyveinek számát sza­porítja. A Világjárók című nagysikerű sorozat legújabb kötete egzotikus tájukra kalauzolja el az olvasót. Miroslav Stingl cseh néprajkuta- tó a Csendes-óceánban Üj-Gui- nea fölött, Melanézia és Polinézia közölt .elszórt.. 2141,, szigetet. mu­tatja. be. A mikronéziaL szigetek, szigetecskék ?,fúgjjbslebegnek Föl­dünk legnagyobb óceánjának habjain, mint a vízbe vetett ko­szorúk” — írja. Csodálatosan szép, bár ma már az „átkos ci- vilizáció”-tól nem mentes világ ez. Sok rejtélyes népszokást vilá­gít meg a szerző, az 'útleírástól joggal elvárható élvezetes stílus­ban. Milyenek a „bikini” férfiak, mármint a Bikini-szigetről szár­mazó hímnemű lények, vagy a netti varázslónők. Érdekes „em­léktárgyak”: á Rull-földi közel két méter átmérőjű pénz, vagy az angauri okos kígyó. Természe­tesen nem lenne teljes a leírás, ha a szigetország szép lányairól, vagy a szerelemről nem esne szó e könyvben. Ulailu, vagy- más né­ven Rumerum-szigeten egészen eredeti módja van (volt) az ud­varlásnak. Kis lándzsaszerű fafa- ragványt csináltat magának a szerelmes legény, eredeti díszí­tésekkel, ezzel jár-kél, kifejezvén párkereső szándékát. Közelről csak választottjának mutatja meg. A Világjárók című sorozat immá­ron 131. kötete, a Keresztül-kasul Mikronézián érdekes olvasmány a távoli országrészeket megismer­ni vágyók számára. A távoli Mexikó őserdejében 20 évvel ezelőtt egy félig lerom­bolt templom romjait fedezték fel, melynek belsejét csodálatos freskók díszítették. Ez volt a1 Feliratok temploma. Kuzmiscsev ezt a csodálatos építő népet mu­tatja be A maja papok titkai cí­mű könyvében, melyet már ne­gyedik kiadásban tesz közzé a Kossuth Kiadó. Egyszerű szóval, muzsikával... • A népszerű citeramfivész Budai Ilona népi éne­kessel és Andresz Katalin színművésszel, a Katona József Múzeum egyik tavalyi kiállításmegnyitóján. — Mennyi munkerő kel­lene itt egy ze­nei „bel misszi­óra”! Megis­mertetni, meg­szerettetni az emberekkel a magyar zene nagy alkotása­it, . melyek, gyakran oly egyszerű esz­közökkel hoz­záférhetők — fogalmazta meg Kodály 1934- ben. Bizony, ma is szükségünk lenne ilyen „belmissziót" vállaló mun­kaerőkre, meg­szállott, okos népművelők­re, magukat nem kímélő, jó ügyet szolgálni képes művé­szekre. Egy a kevesek közül a megyénkhez több szállal kö­tődő citeramű- vész, Pócsik Dezső. Érdes hangú, egyszál-vi- rágdíszes citerájával, néhány év alatt keresztül-kasul járta az or­szágot: Budapesttől Akasztóig, Jászfény szarutól Szombathelyig. A „Magyar zene ezer éve” című zenetörténeti ismeretterjesztő műsorának ötszázadik előadására Kiskunmajsán került sor az el­múlt napokban. □ □ □ Szülőfalujában, a Békés megyei Kunágotán egy öreg foltozó var­gától tanul meg citerázni. Tőle kapja az első hangszert is. A fé­nyes szellők idején Kalocsán él, tagja a helyt népi kollégiumnak, s itt érettségizik. Ezt követően a fővárosba vezet az útja, s az idegen nyelvű főiskolán szerez diplomát. Közben bele-belekóstol — inkább hobbiként — a művé­szetek különböző ágaiba. Verse­ket ír, muzsikál, festeget. 1969 fordulópontot jelent életében. Meghívják a kecskeméti népzenei találkozóra, mint a Forrás folyó­irat köré csoportosuló fiatal köl­tők egyikét. Itt aztán egy tábor­tűzzel, muzsikával hangulatos es­tén, a népi hangszeresek, és fia­tal költők találkozóján átveszi valakitől a citerát, és játszani kezd. Gyalog Magda, a találkozó egyik jeles népi citerása elképed­ve hallgatja: — Hát maga nem is ’mondta, hogy tud játszani! — jegyezte meg. — Nem is nagyon tudok, de ennyire igen — hangzott a vá­lasz. Alapos készülés után vizsgát tesz a Filharmóniánál, s azóta jár­ja szorgalmasan, virágdíszes cite­rájával az országot. Tévében, rá­dióban gyakran hallhatjuk mu­zsikáját. Nemrég a kölni és a Növi Sad-i rádió készített vele felvételt. Ám nem elégszik meg csupán a zenéléssel, a művészi pódiummunkával. Nyugtalanítja a'„hogyan tovább?”... Több kell. Talán pontosan az a bizonyos „belmisszió”. Nagy nehezen szak­könyveket szerez, melyekben hó­napokig búvárkodik. (Érdekes módon a magyar zenetörténet alapművei évek óta szerepelnek hiánylistán. Vajon miért?) 1975- ben végre összeállítja új műso­rát, A magyar zene ezer évét, amelyben a honfoglaláskori ze­nei emlékektől a legősibb archai- kus-melizmatikus dallamokon keresztül, a gregorián hatásúaktól, a már lekottázott virágénekekig, a kuruc daloktól a verbunkosokig, s végül a népdal ihletésű XX. szá­zadi magyar műzenéig, egy hatal­mas ívet fog át. Zenetörténetet egyszerű szóval, muzsikával. Mert a kunágotai el­térés nem oktat, inkább magya­ráz. Énekel, de nem egyedül. A sokak által ismert kuruc nótákat és új stílusú népdalokat a műsor végén sokszor már együtt énekli a közönséggel. Közben pedig el­csodálkozhatunk, hogy az általá­ban feszes ritmusú, „giusto” da­lokra vagy érzelmes-borongós magyar nóta „zengeményekre” használt citera mennyi minden másra is alkalmas... ősi székely népdalokra éppúgy, mint Kodály Kállai kettősére, vagy Bartók „Gyermekeknek” című összeállí­tására. Milyen jó lenne ezt a ci- terások széles táborában tudato­sítani, elterjeszteni és ily módon egy közkedvelt hangszer lehető­ségeit kitágítani! Végül érdemes megemlíteni, hogy Pócsik Dezső műsorát min­dig, mindenütt szívesen hallgat­ják. Tapsoltak már neki kisváro­si munkásfiatalok és budapesti művész-értelmiségiek, nyugdíja­sok és tsz-dolgozók, egyetemisták és általános iskolások. Szinte meglepő ez a slágergyárak, a diszkó és a gépzene korszakában. A válasz ismét egy kodályi gon­dolat lehet: „A népzene nem osztályművé­szet. Köze van hozzá az egész ma­gyarságnak. Mint egy nagy gyűj­tőmedencébe, ezer év alatt sok patak folyt bele. Nincs a magyar­ságnak az a rétege, annak egy él­ménye, hogy ne hagyott volna nyomot benne. Ezért: az egész magyarság lelkének tükre.” Posváncz Etelka Kulturális élet a mezőgazdasági szakmunkásképzőben öt évvel ezelőtt rendeztek elő­ször kulturális heteket a kecske­méti Mezőgazdasági Szakmun­kásképző Intézetben. Azóta min­den évben a forradalmi ifjúsági napok előzetes programjaként ke­rül sor az iskolai eseménysorozat­ra. Igyekeznek felkelteni a tanu­lókban a képzőművészet, a zene, az irodalom, és természetesen a szakmai kérdések iránti érdeklő­dést. Az intézet diákotthonának ve­zetője, közművelődési bizottságá­nak titkára, Babinszky István, meg van győződve arról, hogy a kulturális hetek jól szolgálják a tanulók általános műveltségének növekedését, a kulturális, a mű­vészeti élet iránti érdeklődésének szélesítését. Az tapasztalják ugyanis, hogy a tanulók, akik zömmel faluról, ta­nyáról kerülnek ebbe az intézet­be, félénken mozognak a közmű­velődési intézményekben, különö­sen a városiakban, s vannak, akik be sem merik tenni a lábukat Ilyen helyekre. Ezért minden tan­év elején bemutatják nekik eze­ket az intézményeket. Megismerik a kultúra műhelyeinek feladatait, céljait. A szakmunkásképző azon­ban messze van a várostól. Ezért találták ki azt a megoldást, hogy — legalábbis részben — iskolán ;belül elégítsék ki a fiatalok köz- művelődési igényeit. Cél az is, hogy megismertessék velük a köz­művelődés szervezésével kapcso­latos teendőket, módszereket, le­hetőségeket. A kulturális hetekre á tanárok­kal együtt szinte egész évben ké­szülnek a tanulók. A kulturális nevelő munka ebben az intézetben oly módon is folyamatos, hogy például tanévenként több kiállí­tást rendeznek. Ezek anyagait a Megyei Művelődési Központtól, és a kecskeméti szakszervezeti művelődési háztól kölcsönzik. Olyan bemutatók ezek, amelyek­nek a témái közel állnak a gye­rekek érdeklődési köréhez, ér­zelemvilágához. Az ilyen célú munkák tulajdon­képpeni csúcspontját jelentik az immár hagyományos kulturális hetek. A most zajló, ötödik ren­dezvénysorozat programja vala­mivel gazdagabb a korábbiaké­nál. Főként a szakmai program bővült, például a Kiskunsági Nemzeti Park megismerésével, amelyre március 3-án kerül majd sor. A február 13-a és március 8-a között zajló intézeti kulturális heteken aktív résztvevők a tanu­lók. Ezt már a megnyitó ünnep­ségen tapasztalhattuk. Fischer Istvánnak, a kecskeméti Városi Tanács elnökhelyettesének beve­zető szavai után a szakmunkás­tanulók nagy érdeklődéssel tekin­tették. meg Bajusz Pál grafikus karika túra-kiállítását, és Géró György fafaragó bemutatóját. Az­után a kiskunhalasi, népszerű Lyra Együttes színvonalas műso­ra aratott nagy sikert a fiatalok körében. A műsort gazdagította a napokban a József Attila „házi” szavalóverseny, amelynek legjobb­jai jogot nyertek a megyei vet senyen való részvételre. Ezt ugyancsak az intézetben rendezik, március 13-án. Meghívták a Li­kőripari Vállalat „Táncos Péter” citerazenekarát és asszonykórusát, irodalmi e9tre várják Áron Lász­lót, a kecskeméti színház művé­szét. Vetélkedőn döntik el: ki tud többet a dísznövénytermesztés­ről? Találkoznak majd ismét a megyebeli társintézetek tanulói­val, a Szabadszállási Tiszthelyet­tesi és Szakmunkásképző Intézet, és a Füiöpszállási Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet fiatal­jaival. És nem hiányzik a prog­ramból a kedvelt diszkóműsor sem Rapi Miklós Szoktató gyermek-nyelvtanfolyamok Békésben Az elmúlt tanévben minden harmadik negyedikes kisdiák szoktató nyelvtanfolyamra járt Békés megyében, s az idén még tovább javult ez az igen kedvező, hazánkban egyedülálló arány. A TIT megyei idegennyelv-oktatási szakosztálya irányította orosz, an­gol és német tanfolyamokra az általános iskolák negyedik osz­tályos tanulóinak több mint negy­ven százaléka jár a mostani tan­évben. Az országban sok helyen kí­sérleteznek az alsó tagozatosok, illetve az óvodások nyelvtanítá­sával, Békés megyeben azonban már régen túl vannak a kísérle­tezés időszakán. Az első szoktató nyélvtanfolyamokat éppen tíz évg szervezték, elsősorban a megye­székhely iskoláiban, és egy évti­zed alatt ötről majdnem százra nőtt a nyelvtanuló gyermekcso­portok száma. Ami még kiemel­kedő: az idegen nyelvet tanuló mintegy kétezer negyedikes nyolcvan százaléka kis falusi is­kola diák ja. így különösebb anya­gi megterhelés nélkül segítik a fizikai dolgozók gyermekeit az eredményes nyelvtanulásban. A falusi szülők is igénylik, lányaik, fiaik minél korábban kezdődő nyelvoktatását. A szoktató nyelvtanfolyamo­kon. amelyek zöme orosz, á játé­kos tanulás eredményeként mint­egy száz szót tudnak használni a gyermekek. Ez az ötödikesek orosz szókincsének majdnem a fele. így a tanfolyam résztvevői könnyekben boldogulnak az isko­la első kötelező nyelvoktató osz­tályában. Ez azért nagy köny- nyebbség tanulónak és tanárnak, mert az ötödikesek tanulását többnyire épp az nehezíti, hogy túl rövid a kezdő szóbeli idő­szak, s így sokan elmaradnak a tantervben előírtaktól. 1981-től már tanterv szerint tanulják az oroszt a negyedike­sek. így a Békés megyei TIT szoktató nyelvtanfodyami fel­készítik a tanárokat is a váltás­ra. Az alsó tagozatosokkal, élet­kori sajátosságaik miatt, máskép- pén kell megszerettetni a nyelv- tanulást, így a gyermekek koráb­bi nyelvoktatásában már komoly tapasztalatokat gyűjtöttek a me­gye tanárai. A család, az osztály, az iskola, a város, a falu, a lakás fogalom­körébe tartozó alapszókincs bir­tokában egy vizsgálat szerint az ötödik—nyolcadik osztályban kö­zepesnél rosszabb orosz jegy egyetlenegy sem volt. s kéthar­madot tett ki a jó érdemjegyet szerzett gyermekek aránya. A TIT a sikeren felbuzdulva jövőre a gimnáziumba készülő nyolcadikosoknak szervez hason­ló szoktató tanfolyamot orosz, né­met, angol, francia, szlovák nyelvből, illetve az általános is­kolák negyedikeseinek nemzeti­ségi nyelvű alapozó foglalkozá­sokat. S. M. Vértesi Nándor kerámiái Vértesi Nán­dor kerámiái­ból nyílt kiál­lítás a Kultu­rális Kapcso­latok Intézeté­nek kiállító­termében. A művész, aki elvégezte ugyan a főis­kolát, csak sza­bad idejében szobrászkodik, egyébként ci­vil foglalkozá­sú. Azokat az élményeket for­mázza agyagba, amellyel mun­kája során ta­lálkozik. (Hauer Lajos felvételei — KS) Apaszülő Hosszúra liyúlt ez a hét. Szombaton délután a mentesítő gyorssal in­gázom hazlafelé a többi ingázóval együtt. Elvi­leg teljesen miénk a va­sárnap. Családi kör. Pi­henés, séta, olvasás, mo­zi, televíziós Kapcsol­tam, aztán jó éjszakát. Ki-ki nyugalomban. Mellesleg viszont apa­szülő vagyok, akit ebből fakadóan bokros teen­dők ejtenek kétségbe minden hét végén. Mert ilyenkor támadnak a nemzedéki konfliktusok. Apaszülő ugyanis nevel­ni akar. A napnak mind a huszonnégy órájában, még álmában is. És meg a fia minden áron. Pontos le­fekvésre, pontos fölke­lésre, tartsd rendben a holmidat, ne feleselj, ne bőgesd a lemezjátszót és a tv-t, szépen ülj az asztalnál, ne cibáld a tarka , kiscica farkát, moss kezet, már megint hogy nézel ki, mit csi­náltál egész héten, hogy így lemaradtál a ma­tekkal, a fene egye meg, csönd legyen. S ha va­sárnap reggel nyolctól délután fél öltig nem si­kerül a harmadik osztá­lyos csikóból olyasvala­kit faragni; aki úgy kezdi minden mondatát, hogy „igen, természete­sen, máris jó atyám”, akkor elsőnek az esti westernfilm iratkozik fel a tilalomlistára, hogy újra kitörjön a haddelhadd. Mintha egymás haját tépnénk. A következő héten mindkét fél — az apa­szülő és egy szem ne­veletlen ivadéka — mé­lyen megbánja tetteit, és kibékülésre készül. Jön­nek a boldog együttlét várva várt percei, egé­szen addig, míg az is­kolatáskából előkerül a meggyötört ellenőrző, az olajospadló színű ma­tekfüzet és a számtan­feladatlap. Az apaszülő engedetlen kiscsikója fölborzolja vöröses bar­nán lángoló sörényét. esetleg hátat fordít, be­fogja a fülét, gyilkos pillantásokat lövöldöz a türelmét rövidesen el­vesztő nevelője halánté­kára és szívére, s mi­előtt az egyáltalán meg­szólalhatna, dacosan föl­kiált: — Akkor sem ér­tem! Lyukasra radíroz­za a kockás irkalapot, tizenötször leejti és föl­veszi a ceruzáját, ásít, meg forgolódik, miköz­ben agyafúrt varázskoc­kák mélyen elrejtett összefüggéseit kell meg­keresni lóugrásszerű léptekkel és többszörö­sen összetett szabályjá­tékok gyötrően logikus szabályait kellene köny- nyedén kirázni a kisuj- junkból. Várjál, meg­magyarázom! Utánané­zek három másik könyvben. Közben hal­lom, hogy csikorognak a fogaim, és agy pirosló csalánkiütés is megjele­nik a nyakamon. Nyu­galom! — Ugye, most dühös vagy? — érdeklődik a gyermek tágra nyílt, őz­barna tekintettel. Fáradtan lecsukom a szemem, és arról álmo­dom, hogy nyílt nap van az iskolában. A bemu­tató 'tanításra eljöttek a gyerekeink, leülnek az utolsó padok mögé állí­tott fémlábú székekre, és megfigyelik az ősöket, ki-ki a sajátját. A fog­lalkozást egy földöntúli lény vezeti, a nevelési alapismeretek kezdő és haladó szülőknek című tantárgyból. Hogy szem előtt legyek, az első sor­ban ülök. — Húzd ki magad — szól rám a földöntúli hang. — Ma­gasabbra a fejet! A ma­gadéval törődj! Hozd csak ki az ellenőrződ... Hirtelen azon veszem észre magam, hogy ki­zárólag akkor nyújtom jelentkezésre a kezem, amikor a nevelőnk há­tát mutatva a csíkos tábla felé fordul, időn­ként minden látható ok nélkül kuncogok, és dé- vaj levelet röpítek két sorral hátrébb az egyik formás anyaszülőnek, a másikra rákacsintok. A fiam meredten figyel. Szinte a tarkómon ér­zem, hogy alig várja a csöngetést, szégyenében legszívesebben mélyen elsüllyedne az {olajos hajópadló alá. A szünet­ben kissé görnyedt test­tartással fölkeresi a ne­velésre nevelőnket, aki széttárja mindkét kar­ját: — Egy kicsit problé­más az apuka, de nem szabad feladni a re­ményt, még kinőheti. Megint csöngetnek. Osztály vigyázz! Csap- zottan ébredek, elhall­gattatom a vekkert. Ké­szülni kell, új hét kez­dődik. Fölkapom a tás­kám és rohanás. A busz nem jön, a 'menetrend szerinti expressz viszont tökéletesen pontos. Hely­jegy persze nincs. — Korábban kellett volna •ébredni! — mondja egy másik rendkívüli lény egészen mély hangon, és jegykezelőhöz egyedül méltó szigorúsággal kiok­tat. megfedd, keményen rámszámolt kisújtja a büntetést. Bárcsak tud­nék aludni néhány per­cet, mielőtt a műveze­tőm — karikás szemem­be nézve — megkérdezi majd: — Na, mi az, mégint visszajöttél pi­henni? Igen, kegyelem sze­gény fejemnek. Hiába, nagyon hiányzik, hogy valaki puha ujjaival megsimogassa az Üstö­kűnket. Ügy látszik, kezdődik a ráhangoló­dás, a soron következő nagy kibékülésre. Ké­szülünk a hét végére, ugye, fiam? Halin Ferene

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents