Petőfi Népe, 1980. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-22 / 44. szám
1980. február 22. • PETŐFI NÉPE • S Színház, újság, közönség 0 Heilhronni Katica (Koós Olga, Pécsi Ildikó, Kalmár Zsuzsa.) 19*4, Szőke István rendezése. 0 Kézdy György és Mátra.v Márta a Káin és Ábel című darabban. 1978. Beke Sándor rendezése. (Tóth Sándor felvételei.) ÚTTÖRŐÉLET Tudósítóink jelentik Az első világháború előtt ritkán fordult elő, hogy valamilyen értékesebb művet néhány napig műsoron tarthatott a színház. Még a kedvelt operettek, vígjátékok is csak ritkán töltötték meg kétszer-háromszor a nézőteret. Bihari Ákos társulata az 1905—1906- os évadban például kétszázhat előadást tartott, ennek ötödé helyi újdonságnak számított. Becslések szerint a századforduló óta négyhatszorosára nőtf a kecskeméti színház látogatottsága. Most a legkevésbé vonzó előadásra is összejönnek néhány ezren* kísérletezhetnek a rendezők, megpróbálhatják elfogadtatni az itt még szokatlant. Meggyőződésein: az újságolvasás elterjedésének is tulajdonítható általános kulturális felemelkedésen kívül a színház iránt megnyilvánuló érdeklődés a kecskeméti sajtó szüntelen, többnyire segítőkész figyelmének is köszönhető. Joggal állapította meg a Kecskeméti Lapok 1918 karácsonyi számában A régi színházi kritika című cikk szerzője: „A közönség elsősorban a kritikát olvasta és alig volt nap, hogy ne dúlt volna harc a színház körül. A legkiválóbb pennák írták a kritikát és eseményszámba ment egy-egy színházi cikk.” Nagy tekintélynek számított a Budapesti Napló egyik alapítója, a többkönyves Szántó Kálmán, a szintén fővárosi gyakorlattal bíró, enciklopédikus tudású Bodrogi Lajos csakúgy, mint a Fővárosi Lapok egykori szerkesztője, Liszka Béla. Budapesten operakritikáival bizonyította Vajda Viktor érzékenységét, kitűnő ízlését. Kacsóh Pongrác, akkoriban reáliskolai igazgató is szívesen vállalkozott zenés művek ismertetésére. A társadalmi haladás fontos tényezőjének tekintették a radikális, szociáldemokrata szemléletű, a Munkásotthon, majd a baloldali Magyar Alföld köré csoportosult értelmiségiek, munkásírók a színházat. Alapvető kulturális szükségletnek minősítik. Felülemelkednek a kicsinyes torzsalkodásokon, elvi követelményeikkel szembesítik a bemutatókat. „Mi, akik a polgárság és a munkásság-közvéleményét képviseljük, mindig a színház pártján fogunk állni. Nem mondjuk ki-/ hogy egyes kirívó hibákra nem mutatunk rá, de mindig megértjük a kecskeméti színészek nehéz helyzetét. Inkább a műsorra helyezzük a fő súlyt, hogy kapjunk valamit a modem élet friss szellőjéből. Méltányoljuk a színészek nehéz munkáját, hiszen szegények szintén proletárok.” Tudták: a könnyed zenés játékokhoz, komédiákhoz szoktatott közönséget kevésbé csábítják a nagyobb odaadást, elmélyülést kívánó drámák. A távolmaradóknak megbocsát a munkáslap publicistája, elmarasztalja az értetlen szakmabelieket. Felvilágosult elmék szövetkeztek időnként színházi lapok kiadására. Ironikusan tudatja 1902. február 10-én a Kecskeméti Színházi Ojság beltagja: Bródy Sándor Dada című művét erős cenzúrának vetette alá az igazgató. „Elvégre rossz néven se igen vehetjük ettől a publikumtól, ha nem megy el oda másodszorra is, ahol — bár minden joggal és igazsággal — egyszer már a szemébe vágták bűneit és elébe idézték gonoszságának áldozatait. A Dada így minden valószínűség szerint nem is éli meg a harmadik előadást, ami fényesen igazolja; hogy ... egyike a legélesebb és legékesszólóbb vádbeszédeknek, amelyet valaha a társadalom becses címére adresszáltak.” A fiatalon elhunyt Sisa Miklós, a jogakadémiai diákévek után a Galilei Kör elnöke szenzációs kri-í tikákat írt a méltatlanul feledett helyi színházi hetilapba. Az elsők között ismerte fel Móricz Sári bíró című színművének értékeit, „az írófejedelem” Herczegh Ferenc konzervativizmusát. Róla így ír 1913-ban: „Nem az a baj, hogy Herczegh Ferenc nem tud írni, hanem sekélyes a filozófiája és ezért érezzük léhának, unalmasnak, újat nem mondónak.” Napestig idézhetném találó, időtálló színibírálatait, Tóth László és Hajnal József szerkesztőtársainak kitűnő, következetes színész- és közönségnevelő írásait. Szó, ami szó, a kecskeméti újságírók sohasem hízelegtek a közönségnek. Idestova száz esztendeje így ostorozta a Kecskeméti Lapok kritikusa a közönyt, amikor a teátristák üres ház előtt kínlód- ták végig Shakespeare IV. Henrikjét. „A közönség rideg részvétlenségét a színház iránt eddig a szürettel, a kukoricaszedéssel, különösen pedig az alkalmatlan esős idővel ki lehetett menteni. Mit mondjunk, ha újra üres színházat tapasztalnánk az esőzések megszűntével?” A bátor munkáslap, a Magyar Alföld Szökik az igazgató címmel csapta orron a tisztelt városi urakat. „Sokszor tíz-tizenöt ember ődöng a nézőtéren. Ha itt nem élhet meg a színtársulat, akkor kisülhet az egész törvényhatóság szeme. Eresszék a birkákat a Rákóczi útra és szedjenek azon is szájbért. Nem való ez a város . csak legelőnek.” Persze, a tisztelt publikum is megkapja a magáét három nap múltán, 1912. január 14-én. Még csak véletlenül sem tévedtek^ be S^hjUer.^. Hapgmiák című 'drámájára. „Pedig", érdemes lett volna megijedi,., íp«r;t a, dar rabban többször lőnek, és mindenki meghal.” Dehát a „sillert” nálunk inkább az utcán át kimérve szeretik, mint a színházban.. A kritikusok igyekeztek látni tanítani a nézőket. Fölhívták a figyelmet az előadások értékeire, a jó színészi teljesítményekre. A pályáját Kecskeméten kezdő Som- lay Artúrt 1911-ben pontosan jellemezték vendégszereplésekor. „Nem pózol, nem szaval, játéka természetes, könnyed.” 1924-ben így búcsúztak a fiatal Págertól: „Minden szerepér-e ambícióval készült, szépen kidolgozott alakításokat nyújtott.*’ Magunkat csapnánk be, ha azt gondolnánk, hogy most minden rendben van. A majdnem mindig zsúfolt házak sem feledtethetik, hogy az utóbbi 16—18 esztendőben alig-alig változott a nézőszám. 1963-ban például 118 ezer fizető vendéget tartottak nyilván. 1979-ben 104 ezret, noha a város lakossága ez alatt hozzávetőlegesen 25 ezerrel növekedett. Üj főiskolák kezdték meg tevékenységüket, a függetlenített népművelők száma megtöbbszöröződött. Arról nem is szólva, hogy a látogatók mintegy 6—9 százaléka a környező falvakból jár kecskeméti előadásokra. Igaz, egy-egy előadásnak több a nézője, mivel hosszabb ideig tartanak műsoron sikeres és kevésbé sikeres műveket. Két-három éve nagyobb arányú visszaeséstől* ntártöttünké Sohasem felejtem a szervezők számára tartott évadnyitó tájékoztatón szinte sírva panaszkodó népművelőket: „Ne a pesti kritikának játsz- szanak, hanem a kecskeméti közönségnek. Mit érnek az elismerő írásokkal, a sok-sok kísérlettel, ha az emberek elpártolnak a színháztól.” Dicséretére mondjam a színházvezetésnek, a már-már válságos pillanatokban sem adta föl azt az igényét, hogy a kecskeméti társulat ne egy vidéki színháznak számítódjék, hanem az egyik magyar színháznak. Más kérdés, hogy az élszerződtetésekkel meggyengült társulat milyen színvonalon tudja megvalósítani a felsrófolt igényeket. A Petőfi Népe sem figyelmeztette eléggé nyomatékosan az illetékeseket az olykor-olykor öncélú, elhamarkodott, megalapozatlan kísérletezés veszélyeire. Volt egy időszak, amikor egy fájdalmasan gyenge, kiabálóan rossz „új alkotás” összefércelt előadása nagyobb érdemnek számított a másutt már játszott mű közönségvonzó, jól megmunkált bemutatójánál. Kétségtelen, kockázatos egy-egy új szerző, egy-egy új mű színpadra segítése. A fogadtatás végsőleg mindig az előadással dől el, törvényszerűek a fél-, vagy balsikerek. Kocsis István, Raffai Sarolta „elindítása”, műveik sikere sem takarja az elviselhető- nél több fiaskót. A Don Carlos, a magyarországi bemutató „... és a ■holtak-újra énekelnek”, a nálunk addig ismeretlen Gorkij-mű, az Utolsó nemzedék szakmai és közönségfogadtatása sem feledteti a kiemelkedő teljesítményeket is árnyékoló gyenge produkciókat. Mi — lehetőségeinktől, képességeinktől függően — mindig a jó színház pártján voltunk és leszünk. Arra törekszünk, hogy megkönnyítsük a korszerű értékek elismerését, segítsük a kecskeméti társulatot kivívott tekintélyének megtartásában. Rosszul szolgálnánk helyzetünkből adódó feladatunkat, ha bármilyen okból mellőznénk a közönség való érdekeit, eltekintenénk a színház vezetői által is többször hangoztatott színvonal-követelményektől. Ilyen szemlélettel, szándékkal végezték dolgukat — mint ebből az összeállításból is kitetszik — legjobb elődeink, akik jól tudták, hogy a színház és a közönség jó kapcsolatáért sokat tehet az újság. Igyekszünk! Heltai Nándor A kecskeméti Petőfi iskola úttörői mindig híresek voltak arról, hogy tudósítóik szorgalmasan jelentkeztek, beszámoltak az érdekes eseményekről, majd nyolcadikosként megválva a csapattól, megbízatásukat átadták hatodikos, vagy hetedikes pajtásaiknak! Ebben a mozgalmi esztendőben is rendszeresen kapunk tőlük beszámolókat, ünnepélyeikre meghívókat. Ezen a héten első 'tudósításunk is róluk szól. a hetedikes Halász Edina írta. „Csapatunkat az elmúlt napokban meglátogatta dr. Kerék Lajos megyei főügyészhelyettes, találkozott a hetedikes és nyolcadikos úttörőkkel. Beszámolóját valamennyien nagy érdeklődéssel hallgattuk. A gyermekek jogairól, kötelességeiről, védelméről és a gyermek bűnözésről beszélt. Szó esett a Munka Törvénykönyvének gyermekekre vonatkozó részéről is, sőt, érdekes dolgokat tudtunk meg a fiatalkorú bűnözőkről. A találkozó befejezéseként kérdéseket lettünk fel dr. Kerék La- josilak, íaki részletes és pontos válaszokat adott nekünk.” A következő levél Jánoshalmáról érkezett, Keresztes Hajnalka írta. Legutóbbi úttörőtanácsunkat — szól a levél — a diákotthonban tartottuk meg. Tettük ezt azért, (hogy az otthontanács munkájával is megismerkedjünk. Szívesen fogadtak bennünket, elmondták napi programjukat, főbb tennivalóikat, beszéltek kívánságaikról. Az úttörőtanács tagjait fogadta a diákotthon igazgatónője is. megmutatta a hálószobákat, tanulószobákat. Meglepett bennünket, hogy a falakat mindenhol szép kézimunkák díszítik: az otthonban lakó úttörők munkái. Örömmel összegeztük tapasztalatainkat: az otthon lakói kellemes, szép környezetben élnek, tanulnak. készülnek a felnőtt életre, a továbbtanulásra. A továbbiakban is azon igyekszünk, hogy mozgalmi munkánk még tartalmasabb legyen. Rendhagyó, nagyon örömteli eseményről küldött beszámolót a kiskunhalasi Szűts József ÚttörőPajtások! „Barátunk, a múzeum” elnevezésű vetélkedőnk harmadik szakaszához érkeztünk. Az elmúlt héten közölt fejtörőre is sok jó megfejtést kaptunk, né- hányan messze az elvárt feleleten túl közölték a megfejtéseket. Ebben a fordulóban is valamennyi helyes megfejtést beküldőnek ajándékot küldünk, tíz könyvet pedig kisorsoltunk. íme a nyertesek: Török Krisztina, Hamar Balázs, Dudás György, Deák Ildikó, Petrvcz Rita, Miklós Gábor. Bognár Anikó, Bozsó Péter, Kovács Sándor kecskeméti, és Kocsis Tünde tiszakécskei vetélkedő pajtásnak postáztuk a diák- könyvtár 1—1 kötetét. A helyes megfejtések a következők voltak: 1. Az 1739—40-es pestisjárvány emlékére. 2. A városi tanács épülete előtt, a főbejárattal szemben állva bal oldalon. csapattól Tallér Erzsiké, a kulturális szakbizottság vezetője. „Január utolsó napjaiban dr. Katona Józsefné tanárnő vezetésével iskolánk kórusa rádiófelvételen vett részt. A kórus minden tagja nagy igyekezettel készült az eseményre! A budapesti út programjaként a nyolcadikosok Puccini : Pillangókisasszony-át tekintették meg az Erkel Színházban. Az úttörőcsapat legközelebbi kulturális feladatai: részvétel a Kazinczy-versenyen, a dunapa- tají kórustalálkozón, és a Szűts József megyei szavalóversenyen!” Nagyszerű kezdeményezéssel fordult a kiskunfélegyházi Batthyány Lajos iskola pártalapszer- vezete az elmúlt napokban a csapat tagjaihoz, őrsökhöz, rajokhoz. Zsibrita Ildikó, a csapat tudósítója a XII. pártkongresszus, valamint a felszabadulás 35.-évfordulója tiszteletére tett felhívás szövegét elküldte. Közzé tesszük, — némileg rövidítve — hogy a megyében levő úttörőcsapatok is hasznosíthassák, megszívlelhessék. „Szerezzetek minél több jelest —, valamennyi tárgyból. Február 1-től március 31-ig ne legyen, vagy minél kevesebb legyen az elégtelen felelet. A rajok fizessék be a táborépítésre felajánlott összeget március Végéig. A felsőtagozatosok vállaljanak részt a társadalmi munka- megmozdulásokban. Ezeket a vállalásokat a tantestület tágjai minden - tanóra után értékelik, összesítik. A rajok munkáját, a legszebb teljesítményeket április 4-én ismertetik a csapat tagjai előtt.” * * 3 * S. * * 3 * S. Nagyszerű a februári Kincskereső kínálata. Farsang van, sok a • humoros írás, a falucsúfoló. Ennek jegyében közlik a matekból bukásra álló Béláról szóló írásukat is, mert a fiúval végül csoda történik! A kalandos írások kedvelőinek igazi csemege olvasható a lapban: az angolod és az indiánok első találkozásáról szól az új kontinensen. Érdekes a versrovat —, és az irodalmi farsangot illusztráló Dallas Jenő karikatúrái is bizonyára tetszenek majd vala- mennyiőtöknek. 3. Utca. tér. múzeum, emlékház, színház, park, gimnázium, könyvtár, szobor, társaság, síremlék —, és ide sorolhatjuk a tanács előtt levő kőtömböt is. A következő három kérdés: 1. Kecskemét, egyik városrészét Hunyadivárosnak hívják. Miért? 2. A Szabadság téren, az Üj kollégium előtt áll a Kodály-emlékmű. Ki alkotta? 3. Az úttörőház névadójának. Szalvay Mihálynak szülővárosa volt Kecskemét, vagy más kapcsolata volt a várossal? Mi? A megfejtéseket a szokott módon. levelezőlapon kérjük beküldeni szerkesztőségünk címére (Petőfi Népe Szerkesztősége. Kecskemét, Szabadság tér l a.) február 27-ig. A címoldalra írjátok rá: Üttörőrejtviény! Tíz könyv ismét gazdára vár! S. K. REJTVÉNYFEJTŐKNEK T ollasütő A tizenkét- éves fiú nagyon szeretett volna egy tollaslabdaütőt. Tudta viszont, hogy erre hiába kérne pénzt a szüleitől, mint ahogyan a korábbi években bármire is hiába kért. Mindig az volt a válasz, hogy bezzeg az én időmben elég volt egy rossz biciklikerék, egész nap azzal játszottunk. Vagy: a mi időnkben nem voltak drága játékok, mégis megnőttünk. Ezek a válaszok persze nem csillapították a fiúnak az ütő iránti vonzalmát, hiszen az iskolában már sok gyereknek volt ütője s milyen pazar párbajokat vívtak egymással délután, a tanítás befejezésekor, szombaton, vagy vasárnap a játszótéren. Hetek teltek el ebben a szomjúságban s a fiú nagyon boldog volt, ha egy-egy társa néhány percre átengedte neki a saját ütőjét. Egy nap esett az eső. A fiút meghívta egyik osztálytársa, jöjjön el hozzájuk délután, úgyis egyedül van otthon és a szobában játszhatnak, amíg az édesanyja hazajön. így is történt. Sakkoztak, nézték a televíziót, közösen elkészítették a házi feladatokat. Hat óra körül jött haza az édesanyja, s a fiú megköszönve a vendéglátást, eltávozott. Az édesanya viszont észrevette, hogy kétszáz forint hiányzik a könyvespolcon hagyott kis dobozból. Kérdezte a fiát, nem tudja-e hová lett a pénz. A gyerek nem tudta. Másnap azonban eszébe jutott társa, mert más nem tartózkodott a lakásban s egyébként is a vendég gyereknek valami zűrje volt az iskolában. Valami tollaslabdaütőt kellett megfizetnie. Az édesanya tapintatos volt. Megvárta, míg a gyerekek kijönnek az iskolából s magához hívta a tegnapi vendég gyereket. Szép szavakkal kérdezgette s végül — némi szipogás kíséretében — bevallotta, hogy bizony ő vette el a kétszáz forintot. Nagyon nagy szüksége volt rá, mert egy ütőt kellett megfiL zetnie. Hogy milyen ütőt? Hát annak a tollasütőnek az árát, melyet egy hete ellopott az osztálytársától, eldugta, de a rejtekhelyről valaki szintén ellopta. A tulajdonos valahogy rájött, hogy ö volt a tolvaj és követelte az árát, mert ha nem fizeti meg, szól az osztályfőnöknek. Ezért kellett lopnia kétszáz forintot. Otthon nem merte elmondani, mert az apja agyonverte volna... Az asszony gondolkozott. Nem nagy pénz az a kétszáz forint, de mégsem árt, ha a kis tolvaj szülei, legalább az anyja megtudja a dolgot, nehogy később még nagyobb baj legyen belőle. Másnap felkereste az anyukát a munkahelyén, s nagy tapintattal elmondta előbb az ütőt, aztán a kétszáz forintot. Hozzátette, hogy őt nem a pénz érdekli, hanem a gyerek jövője. A tolvaj kisfiú anyja minden tapintatot megígért, nem lesz baja a fiúnak, nem fogják bántani, isten őrizz, ők nem olyanok, de miért nem szólt nekik az a büdös kölyök? Teltek a napok s az anya megkérdezte a fiát, miért nem hívja el újból az osztálytársát. Kiderült, hogy azért, mert a kis tolvaj már napok óta nem volt iskolában, nem tudja, mi lehet vele. Talán fáj a torka. A fiúnak azonban nem a torka fájt. Egyszerűen megszökött otthonról. Azért szökött meg, mert■ az anya elmondta a kétszáz forintot, a lopást az apának, aki azonnal a nadrágszíját kezdte oldozni. Erre a fiú kiszaladt a lakásból és eltűnt. Majd hazajön, ha megéhezik! — hangzott az atyai bölcsesség. De a fiú sem másnap, sem harmadnap nem jelentkezett. Végül is a rendőrséghez fordultak a szülők, mert eltűnt a tizenkétéves gyerek. Nem tudják, miért, hová, csak egyszerűen nem jött haza. Kutatás, keresés, autózás, rohangálás. Voltak, akik látták a fiút, amint gyalogosan haladt az országúton úgy délután öt óra tájban. Jelentkezett az a lovas kocsis, aki felvette a fiút, s az elmondta neki: lemaradt a buszról, s kénytelen gyalogosan menni a nagypapához, aki a várostól nyolc kilométerre lakik. Innen már egyszerűbb volt a nyomozás, főleg azért is, mert a nagypapának feltűnt, hogy az unoka iskolaidőben nála van, napokig nem szólt semmit, hiába faggatta. Irt hát egy levglet a szülőknek, hogy ne aggódjanak, itt van nála a gyerek, nincs semmi baja, egészséges, de jöjjenek érte. A rendőrök azonban hamarabb odaértek, ők vitték haza a fiút, aki útközben — mert olyan szépen beszéltek vele — elmesélte szökésének okát és történetét. A rendőrnek eszébe jutott saját, ugyancsak tizenkétéves fia s nagyon kiváncsi volt ennek a gyereknek az apjára, ö kisérte fel a második emeletre. Az apa megszeppent, s azonnal a gyereket kezdte szidalmazni, hogy látod, te büdös kölyök, milyen nagy izgalmat okoztál nekünk és a rendőr bácsiknak? A rendőr azonban lecsillapította az apát s megigértette vele, hogy a fiúnak másnap vesznek egy tollasütőt. Azzal megsimitotta a kis szőke fejet és kilépett az ajtón. G. S. Pályakezdő kötet, másodszor Az első kiadásnál tízszer nagyobb példányszámban adta ki a szegedi Somogyi Könyvtár, József Attila bemutatkozó kötetét. A Szépség koldusa hasonmás kiadásához mellékelték Juhász Gyula előszó kéziratának fakszimiléjét és Péter László — a költő első kötetéről értékes információkat tartalmazó — utószavát. Megtudjuk ebből, hogy „a makói és szegedi barátok előjegyzései tették lehetővé a szerény, de ízléses kiállítású füzet megjelenését.” A kitűnő Koroknay nyomdászműhelyében készült háromszáz példány közül 47 oldalt és a borítót a Móra Ferencnek ajánlott példányról másolták — 1922. december 17-én dedikálta szeretettel a régész-írónak —, a 44. oldalt Kesztner Zoltánéból. Ebben ugyanis József Attila saját kezűleg pótolta a Parasztanyóka című verséből nyomdahiba miatt kimaradt sort. A kiadványt a Somogyi Könyvtár műhelyére jellemző gonddal, körültekintéssel készítették.- JÓZSEF ATTILA versek mcmxxii a a “osokhav-kikoas SZEGED
