Petőfi Népe, 1980. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-31 / 25. szám

I MO. január 31. • PETŐFI NÉPE • 5 Budapest kétezer éve Állandó kiállítás nyílt a vár­beli Budapesti Történeti Múzeum­ban „Budapest két évezrede” cím­mel. A kiállítás a római kortól a felszabadulásig mutatja be a vá­ros történetét, arra törekedve, hogy a társadalmak történetének útját követve a sajátságosán bu­dapesti eseményeket, jellegzetessé­geket emelje ki. Négy témakört ölel föl a kiál­lítás: az itt élt népek politika- történetét, gazdaságát, életmódját és kultúrájának történetét, illetve ezek összefüggését mutatják be. Tizenkét korszakot különítenek el olyan korfordulók, események alapján, mint például a honfogla­lás, török hódoltság ideje, a re­formkor, a bontakozó kapitalizmus vagy az ellenforradalmi rendszer korszaka. A kiállítás szerkezeté­ben ezek a korok nem különülnek el élesen: az installációk labirin­tusában az érdekességeket bön­gésző vendég ugyanúgy talál magánakvalót, mint a rendszere­ző hajlandóságú látogató. A be­szédes tárgyak, eszközök mellett kétóránként a múzeum munkatár­sai vezetik a nézőket. Űj forma a négyóránkénti színes tv-bemu- tató, amelynek műsorán a témá­hoz kapcsolódó harminckilenc do­kumentumfilm pereg. A kiállítás megrendezését köny- nyítette a múzeum gazdag fotó- dokumentum-gyűjteménye, amely ma is gyarapszik; minden lebon­tásra kerülő épületet, jellegzetes műhelyt, üzemet stb. megörökíte­nek; archívumuk száznegyvenezer ilyen egységet őriz. Ezen felül hu­szonkilenc társmúzeum járult hoz­zá kölcsönzésekkel az új kiállítás sikeréhez, köztük az isztambuli Topkapi Szeráj Múzeum vagy a New York-i Metropolitan. 0 Tárgyi emlékek a fővárosi villamosközlekedés múltjából; a 42-es villamos modellje a húszas évek végét idézi. A szabad idő hasznosítása-Ha a tv- vagy rádióriporter, újságíró, író valakit a munkájá­ról, szabad idejéről, azaz életvi­teléről faggat, nem maradhat el ■gáMjólüismeEt -kérdés: na és- mi a hobbija,?,-.Ugyanígy tesznek rázok ’8Prtársadalofnkutatók is, akik-'az emberek életmódját, szabad ide­jét, vagy munkáját vizsgálják, csak a kérdéseik rafináltabbak. Tapasztalat, hogy az interjúalany erre a kérdésre adott válaszában gyakran többet elárul magáról, mint egyéb kérdések kapcsán, de legalábbis ezzel a kép lesz telje­sebb. Mindenesetre tény, hogy korunk embere nem érthető meg anél­kül, hogy ne vegyük szemügyre a tevékenységében megnyilvánuló alapvető tendenciákat. Az alap­vető tendenciák közé tartozik az ún. hobbitevékenységek óriási méretű térhódítása, különösen azokban az országokban, amelye­ket elért az ipari civillizáció. Az emberek életére, közérzeté­re különös kisugárzása van a munkahelyi viszonyoknak (szét- daraboltság, monotónia, feszes beszabályozottság stb.j, a lakás­nak és a lakóhelyi viszonyoknak urbanizáció, lakótelepek zsúfolt­sága, régi városrészek lebontása, kisméretű lakások stb.), valamint a megnövekedett szabad idő (kü­lönösen egyes rétegeknél és kor­osztályoknál), hogy csak a leg­fontosabbakat említsem. Ügy vélem, hogy azok állnak közel az igazsághoz, akik azt vallják, hogy itt a társadalmi fejlődésnek elkerülhetetlen kö­vetkezményével állunk szemben. Ami azt jelenti, hogy az ipari civilizáció kísérő jelensége, tar­tozéka, vagy azt is mondhatnánk, hogy az „ára” a lét bizonyos fo­kú mechanizálódása, amely ke- resztbe-kasul átszövi az emberi társadalom minden szféráját. Az ember természetes ösztöné­ből következik, hogy védelmet keres a veszéllyel szemben, és igyekszik kiépíteni a védekező mechanizmusokat. A társadalom- kutatók többsége a hobbitevé­kenységeknek éppen a védekező funkcióját tartja a legerősebb­nek. Ezen nem változtat az sem, hogy közrejátszanak benne más szempontok is ' (pl. gazdasági okok). A kutatások egybehangzó ta­pasztalata, hogy (különböző or­szágokban és miliőkben) nagyon sok ember igyekszik a szabad időben megvalósítani azokat a vágyakat, , amelyeket hivatássze­rű munkájában nem tud kielégí­teni. A „kenyérkereső” munka után sokan keresik az olyan fajta ak­tív tevékenységet, amellyel ki­elégíthetik ambícióikat, szükség­leteiket, mint például: a munka-; feladat szabad választása, terve­zés, befejezettség stb. Erről ta­núskodik a dolgozók egyik leg­gyakoribb kommentárja a hobbi­jukról: ez valami olyasmi, amit „szeretek”, amiben „szabadnak érzem magamat” — szabadnak -mindenekelőtt' annak megválasz­tásában, bogy mit fogok csinál- Hf; 'höFés mikor. Ez a magyarázata annak, hogy mindenekelőtt az Egyesült Álla­mokban, vagyis a világ legiparo- sodottabb országában találjuk a legkiterjedtebb hobbitevékenysé­get, de párhuzamos jelenségeket találunk más, technikailag fej­lett társadalmakban, például Angliában, Franciaországban vagy a szocialista országok többségé­ben. A „csináld magad” mozga­lom méreteiről sokat mond az az Egyesült Államokból származó kimutatás, amely szerint a leg­különbözőbb társadalmi réteghez tartozó számtalan barkácsoló, évenként több mint 6 milliárd dollárért vásárol festéket, cemen­tet, furnérlemezt, fűrészt, gyalut, fúrót és más, ügyes „nélkülözhe­tetlenekként” eladott eszközöket. A kutatások nemzetközi tapasz­talatai megegyeznek abban, hogy a hobbi valószínűleg jobban kife­jezi a személyiség egészét, mint maga a munka, mert az embe­rek túlnyomó többsége szükség­ből dolgozik, míg a hobbi mö­gött választás van. Az ismétlődő feladatok elkerülhetetlenek, de a hobbi, amelyben az ember meg­találja kielégülését, képes némi­képp kompenzálni egy túlságo­san mechanizált élet hatásait. ■ill I ............ A z emberek munkán kívüli magatartásukban, tevékenységük megválasztásában eltérnek egy­mástól az életkor, képzettségi szint, társadalmi foglalkozás, osa- ládi környezet, kulturáltság és értékminták szerint. Meg kell je­gyezni ezzel kapcsolatban, hogy a megnövekedett szabad idő tá­volról sem ösztönöz mindenkit arra, hogy teljesebb tevékenysé­get keressen. Szép számmal akad­nak olyanok, akiknél bomlasz- tóbban hat munkán kívüli éle­tükre, agresszív megnyilatkozá­sokra ösztönöz, amelyekben a személyiség brutális módon igyek­szik kifejezni önmagát. Nemzet­közi méretekben terjed az alko­holfogyasztás, az izgatószerek használata, a bűnözés stb. Amikor tehát arra keressük a választ, hogy mit jelent a hobbi a ma embere számára, nem sza­bad a fenti összefüggésről megfe­ledkezni. Ebből érthető meg iga­zán a szociológusok és pszicholó­gusok többségének az a felfogása, hogy a gyakran és indokolatlanul szidott hobbi korunk egyik egy­értelműen hasznosnak mondható terméke, mivel az önmegvalósí­tást szolgálja. Mint dr. Buda Bé­la pszichológus főorvos mondja: a hobbi tréningben tartja az em­bert és — mint a munka általá­ban — nemesít, többre tesz ké­pessé. Emellett a legtöbb hobbi — ha látszólag magányos is — valójában társas tevékenység, hi­szen csak akkor van értelme, ha társak is akádnak hozzá, ha a szenvedély másokkal megosztható valamilyen kommunikáció utján. Éppen ezért a hobbi az emberi kapcsolatok kristályosodási pont­ja is; akinek hobbija van és ab­ban el tud merülni, az igazán magányos, mint a nélküle élő ember. A hazai viszonyok tapasztalatai is azt bizonyítják, hogy az ipa­rosodás, az urbanizáció növeke­dése nyomán egyre több ember foglalkozik szabad idejében vala­milyen hobbitevékenységgel. Ta­lán legszembetűnőbb a kertész- kedők számának növekedése, el­sősorban az üzemi munkások és az értelmiségiek körében. Ez a tendencia várhatóan tovább erő­södik, ami teljesen érthető, hi­szen a városi lét minden ké­nyelmével és komfortjával együtt oly sokat vesz el a természetiből, hogy az emberekben él és növek­szik a vágy a szabad természet után. Nálunk ez még hevesebben nyilvánul meg, mint a fokozato­sabban urbanizálódott országok­ban, hiszen a mi városainkban el­sődlegesen az urbanizáció tárgyi feltételei vannak jelen. Amikor valaki a hobbikertjét műveli és abban él, olyan kör­nyezetbe kerül vissza, amely megőrzi és fenntartja a termé­szet elemi sajátosságait, de egy­úttal kifejeződik benne az ember személyes igénye is a természet formálására, befolyásolására. A kutatók megfigyelték, hogy az ember életének második felé­ben fordul nagyobb érdeklődés­sel a természet felé. Ebben a kor­osztályban megnövekszik a ker- tészkedők aránya, ekkorra az emberek többsége belefárad a vá­rosi „nyüzsgésbe”, hajszába. Las­san olyan értékeket kezd prefe­rálni, amelyre addig nem sokat figyelt, például egészségének vé­delmére. így nő meg a saját környezetének értéke, így válik a természet, a hobbikért kissé a menekülés, az önvédelem fontos színterévé. Végiggondolva a hobbitevé­kenységek szociológiai, pszicholó­giai, közgazdasági összefüggéseit, meggyőződhetünk arról, hogy bennük nem valami egoista elfa­julást, közösséggél szembeni ma­gatartást kell feltételezni, hanem nagyon is egészséges emberi tö­rekvéseket. Ebből az is követke­zik, hogy a hobbi tevékenységek­hez szükséges eszközöket nem luxuscikkeknek kellene tekinte­ni, hanem nélkülözhetetlen fo­gyasztási cikkeknek, és ennek ki­fejezésre kellene jutnia a vá­lasztékban és a mérsékeltebb árakban is. A ■■ -« -6 SZÖVETSÉG Á SAJTÓSZABADSÁGÉRT — MINDIG, MINDENKOR A KÖZJÓÉRT „Akinek úton-útfélen minden munkás kalapot emelt” Mi sem bizonyítja jobban, hogy van még tennivaló helyi hagyo­mányaink korszerű értelmezésé­ben. hogy csak most. születési évfordulója ürügyén írunk elő­ször dr. Kovács Pálról, az első igazi kecskeméti újságíróról. Százhuszonöt esztendeje látta meg a napvilágot, szülővárosában kezdte meg tanulmányait. Szülei néniét szóra adták, mert a jó hírű bécsi műegyetemen akarták taníttatni. A társadalmi kérdések iránt mái fiatalon érdeklődő Kovács Pál hamarosan rájött arra, hogy nem neki való a mérnöki tudo­mány. Jogi képzettséget szerzett és a hajlamainak, képességeinek olyannyira megfelelő újságírói pályán keresett ■ boldogulást. Előbb a budapesti Közvélemény, majd a nagy hírű és befolyásos Függetlenség belmunkatársa lett. Teljes erővel belevetette magát az akkori közjogi küzdelembe, éles cikkekben támadta Ausztriát. A közös hadseregről írt cikkei miatt * négyhavi államfogságra ítélték, amit annak rendje-módja szerint le is töltött. A megtorlás csak erősítette abban a hitében, hogy minden móaon Harcolnia kell az ország függetlenségéért. A tekintélyes hírlapírót 1882- ben bízták meg a Kecskemét cí­mű függetlenségi és 48-as szelle­mű hetilap szerkesztésével. Nagy energiával látott munkához. Fá­radozásainak köszönhető, hogy működése alatt kétszer is növelte a lap teríeuelmét. 1883. január 1-től hetente kétszer került az olvasotthoz a nena országos ügyekben is állást foglaló újság. Rendszeres fővárosi tudósítások­kal, parlamenti beszámolókkal és híres külmunkatársak alkalmi, vagv rendszeres szerepeltetesével tagítoua az időszaki Kiadvány lá­tókörét. Az ő szerkesztősége ide­jén olvashattak a lap előfizetői és vásárlói Mikszáth-elbeszélé- seket, tanulmánvigényű városis­mertetéseket. A felvilágosult, a demokratikus eszmékkel rokon­szenvező liberalizmus jellemezte cikkeinek többségét. Az ötvenes években az általá­nos iskolába járó felnőttek szá­ma csaknem kétszerese volt még a középiskolákban tanuló felnőt­tekének. Azóta az arányok ugyan­csak megváltoztak: amint az Bú­zás János igazgató elmondta, tavaly szeptemberben ezerhá­romszáz tanulót fogadott a kecs­keméti Dolgozók Önálló Általá­nos Iskolája, és Gimnáziuma, s közülük csupán minden nyolca­dik jelentkezett azzal a céllal, hogy végbizonyítványt szerez az általános iskolában. Mindez meggyőzően bizonyít­ja, hogy a felnőttoktatás súly­pontja áttevődött. Ebben az elto­lódásban természetesen semmi­képp sem jó az, hogy ilyen erő­sen visszaesett az általános isko­la iránti érdeklődés, jóllehet- a felnőtt lakosság igen jelentős szá­zalékának nincs még meg a nyolcosztályos végzettsége. Annál örvendetesebb viszont, hogy ro­hamosan nőtt a továbbtanulás iránti igény. Az idei tanévben például ezer- •százan ültek be a középiskola padjaiba: közülük mintegy hat­százötvenen a gimnáziumot, há­romszázhetvenen a szakmunká­sok hároméves szakközépiskolá­jába, hetvenen pedig a szakmun­kások négyesztendős középisko­lájába iratkoztak be. Különösen a hároméves oktatási forma nép­szerűsége nőtt gyorsan az utóbbi időben, s ez a folyamat várha­tóan tovább erősödik, miután az Oktatási Minisztérium egyik leg­újabban hozott rendelete jelen­tős mércékben megkönnyítette a jelentkezést ebbe az iskolatípus­ba. Lehetővé tették ugyanis, hogy a szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező munkásfiatalok — si­keres. különbözeti vizsga után — a középiskola második vagy har­madik osztályában folytathassák a tanulmányaikat, attól függően, hogy hagyományos és egységes, vagy pedig emelt szintű szakmun­kásképző intézetben végezték-e tanulmányaikat korábban? Az is­kolában éppen most szerveztek egy — a különbözeti vizsgára felkészítő — tanfolyamot, amely­re február 1-ig jelentkezhetnek az érdeklődők. Általános tapasztalat, hogy a hallgatók komolyan veszik a ta­nulást, és viszonylag kevesen morzsolódnak le. Minden bizony­nyal része van ebben a vállalati magatartásnak is: annak, hogy a munkahelyi vezetők egyre gyak­rabban érdeklődnek dolgozóik Jó példa szemléletükre A tize­des urakról című vezércikk. „Kecskemét szabad' királyi vá­rosnak minden tizedében két hi­vatalos férfiú lakik, és végzi a reábízott teendőket, amik bizony igen gyarló dolgok; Átadják az adéintőket, a kitöltendő blanket­tákat, útbiztosi meghívókat, be- kvártélyozzák a katonákat, meg­invitálnak konkripciókra stb.. stb. Ha a tizedes urak — mert ket­ten járnak — egy úri házhoz lépnek be, az ajtónál leteszik hosszú botjukat, a kalapjukat le­emelik. és egészen tiszteletteljes meghajlással mondják el rigmu­saikat ...” A továbbiakban iro­nizálva tudatja, hogy a közönsé­ges polgárokkal milyen foghegy­ről beszélnek és a közterheket aszerint róják ki, hogy ki, mi­vel vesztegette meg őket. Még csak véletlenül sem szállásolnak katonát olyan csizmadiához, aki évente egy-tegy pár lábbelivel meglepi a tanácsot képviselő urakat. A vezércikk nem elég­szik meg az emberi gyarlóságok ostorozásával, a közállapotok le­tanulmányi előmenetele iránt, s hogy egyre nagyobb segítséget adnak a továbbtanulásra vállal­kozóknak. A tanuló felnőttek tá­mogatásában azok az üzemek járnak az élen, ahol a tovább­képzésnek szakirányú jellege van. s ahol főként az esti iskolába járók közül kerülnek ki a kö­zépvezetők. Jó példa erre az Al­földi Cipőgyár és a Petőfi Nyom­da, valamint a különböző köny- nyűipari vállalatok. Ez utóbbiak­nál éppen a közelmúltban folyt le egy minisztériumi vizsgálat, amelynek során arra voltak ki­váncsiak a tárca illetékes szer­vei, hogy a különböző iskolákat elvégző dolgozók milyen mér­tékben képesek a vezetői fel­adatok ellátására, s hogy egyál­talán kapnak-e ilyen feladato­kat? A vizsgálat kedvező tapasz­talattal zárult, amennyiben bebi­zonyosodott, hogy a legtöbb kecs­keméti üzemben értékelik az ön­képzésre gondot fordító dolgozó­kat, s rendszerint már a káder­utánpótlási tervek készítésekor is számításba veszik őket. Sajnos, az általános iskolába járók helyzete kevésbé meg­nyugtató. A mostani százötven tanuló éppen • egytizede a tizen­öt-húsz évvel ezelőtti létszám­nak, annak ellenére, hoy az ál­talános iskolát el nem végzettek száma alig-alig csökkent az utób­bi időben, sőt. jó néhány mun­kahelyen még növekedett is! Erezni a jelenség nyomasztó súlyát, jó néhány munkahelyen — így például az Alföldi. Pin­cegazdaságban, a Fémmunkás Vállalatnál, a Zománcipari Mű­veknél — ezért is szerveztek ki­helyezett osztályokat. Másutt — mint például a Helvéciái Álla­mi Gazdaságban — külön busz- szal hozták be és vitték haza az általános iskolai végbizonyít­vány megszerzésére vállalkozókat. Ennek ellenére, a jelentkezőknek igen nagy százaléka — néha több mint a fele — nem jut el a vizsgák sikeres letételéig. Hogy a lemorzsolódók száma az álta­lános iskolát végzők körében is minél kisebb legyen, a dolgozók iskolájában február elsején indí­tanak egy olyan- — százhatvan órás — tanfolyamot, amely ha­tékony segítséget adhat az ötö­dik-hatodik, illetve a hetedik­nyolcadik oszályos anyaggal bir­kózóknak. A jelentkezési határ­idő január utolsó napja. K. J. leplezésével; korszerűbb város- igazgatást sürget. A helyi jogakadémia sokat kö­szönhet páratlan aktivitásának, kezdeményező készségének. Mél­tán " állapították meg 1891-ben, hogy igazgatóvá való megválasz­tásával a nagy múltú intézmény új, eleven, fényes korszaka kez­dődött. Sikerrel képviselte hely­ben és országos hatóságoknál a főiskola érdekeit. Olyan szelle­met honosított meg az intézetben, hogy az itt tanulók közül többen eljutottak polgári radikális, sőt szocialista mozgalmakhoz. Sok irányú munkásságot fej­lett ki 1891-től 1898-ig a Kato­na József Kör titkáraként, majd három évig a-lelnökeként, és egy fél cikluson keresztül elnökeként. A munkások álltak legközelebb szívéhez, akikért különösen a munkásgimnázium igazgatójaként fáradozott sokat. Halálakor a frontos sínylődő Berényi Pál, a földmunkásmozgalom kimagasló egyénisége Megint csak fájdalom címmel küldött haza egy. a Kecs­keméti Lapok 1915. december 1-i számában olvasható cikket. ,.Ö volt az a mester, akitől a kecs­keméti munkásság sokat tanult, ő volt az az úri ember, aki -az analfabéta munkássággal igen so­kat törődött, ő volt az a tanár, akinek úton-útflélen minden mun­kás kalapot emelt, ő volt az a szociálpolitikus, aki nem félt a munkásotthonban számtalanszor társadalmi és politikai felolvasá­sokat tartani.” Tegyük hozzá, ő volt az, akinek kezdeményezésé­re emlékoszloppal jelölték meg az országalapító pusztaszeri gyű­lés színhelyét, ő volt az, aki az általa oly nagyra becsült ..sajtó- szabadság védelmére megszer­vezte a helyi sajtószövetséget, akiről méltán állapíthatták meg: „írásai átalakítólag hatottak a kecskeméti társadalom felfogásá­nak mikéntjére, és nagyban hoz­zájárultak egy gondolkodó, majd öntudatosodó polgárság és mun­kásság megteremtéséhez.” Heltai Nándor Vologdai szőttesek „A szépség mindig öröm". Egy XVIII. századi szövőnő munkáján van kivarrva ez a bölcs mondás. A térítőt az egyik vologdai mú­zeumban őrzik. Vologda megye régmúlt idők óta híres népművé­szetéről: csipkéiről, fafaragásairól, művészi szőtteseiről. A pamut- és lenfonálból szőtt díszes abroszok, ruhaanyagok, térítők, kendők és szalvéták igen keresett cikkek voltak a XIX. század nemzetközi vásárain. A XX. század elején ez a kézműipar fokozatosan elvesz­tette korábbi jelentőségét. Csak a harmincas években éledt újjá. 1937-ben Suhobogy faluban megalapították a „Krasznij tkacs” Szövetkezetét. Az új üzemben azok az öreg szövőnők dolgoztak, akik még anyjuktól, meg nagy­anyjuktól tanulták a mesterséget. Az új üzemben is megőrizték a régi technológiát, munkaeszközö­ket. A falvakban felkutatták az épen maradt szövőszékeket, pon­tosan lemásolták és fölszerelték őket. Két év múltán a szövetke­zet átköltözött Cserepovec városá­ba és gyárrá alakult át. Az új, vi­lágos csarnokokban sem váltak meg a jó öreg, fából készült szö­vőszékektől. Az egyetlen új üzem­részben Vologda, Moszkva és Le­ningrad képzőművészeti főiskolái­nak és szakközépiskoláinak végzős hallgatói dolgoznak. Itt találkoz­nak a tradíciók és a korszerű módszerek. A vologdai kézműipar híre el­jutott a Szovjetunió határain túl­ra is. A szőttesek a lipcsei, lisz- szaboni, venezuelai, szaloniki és varsói nemzetközi kiállításokon nyertek érmeket és díjakat 1980- ban a gyár olimpiai garnitúrák­kal látja majd el Moszkva, Le­ningrad, Kijev, Minszk és Tallinn ajándékboltjait (APN—KS) Félévi helyzetkép a dolgozók iskolájáról 9 Fémedények ős eszközök a török korból.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents