Petőfi Népe, 1980. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-22 / 17. szám
IM*, január 22. 9 PETŐFI NÉPE • 5 Új könyvek EGY BESZÁMOLÓ TÜKRÉBEN A művelődő Jánoshalma A tizenháromezer lakosú Jánoshalmán jelenleg több mint két és fél ezer televíziót tartanak nyilván. Szép szám, fontos adat ez egy olyan beszámolóban, amelynek tárgya a közművelődés. Ennél is jobban örülhetünk azonban annak, hpgy a jánoshalmiaknak nem csupán a televízión keresztül van kapcsolatuk a kultúrával. A rádiótulajdonosok száma szintén meghaladja a kétezerhatszázat. A nagyközség lakosai kilencven féle újságra, folyóiratra fizetnek elő; csak a Petőfi Népéből elfogy naponta ezerötszáz. Több százezer forintot költenek évente könyvekre. Ám 'széles körben kedvelik a művelődés közösségi formáit is, amit jól bizonyít egyebek mellett, hogy a művelődési központ kétszáz- hatvan rendezvényén több mint huszonkél- ezer helybeli vett részt. 1802-ben Kis János, a dömölkl lelkész egy ismeretlen sömjéni földesúr három versét küldi meg barátjának, Kazinczynak Széphalomba. Kazinczy magasztalás- sal ir a fiatal „ömledezö” tehetségről, sőt ígéri, hogy barátainak is elküldi verseit. Hamarosan élénk levelezés indult meg Széphalom és Sömjén közt, gondolnák, de ennek Kazinczy levelezésében nyoma sincá. Csupán egy ma már teljesen ismeretlen galiciai irodalombarát, Csehy József lelkendezik, s szavalja dagadó mellel a Magyarokhoz című versét, s írja: „Be hatalmas költő az a Berzsenyi”, Mert az első három beküldött vers között szerepelt a Romlásnak indult hajdan erős Magyar! kezdetű klasz- szikus költemény is. Németh László mondja híres Berzsenyi-, monográfiájában 1937-ben: „A fiatal Berzsenyi nem verseket irt, hanem mindig egész líráját írta”. Berzsenyi világmindenséget idéző képeivél, hatalmas utolérhetetlen nyelvi erejével példaképévé vált költői nemzedékek egész sorának Vörösmarty- tól Nagy Lászlóig és Csoóri Sándorig. összes . müveinek kritikai kiadását költői müveinek publikálásával kezdte meg az Akadémiai Kiadó. Bosszantó hiba, a kötethez is méltatlan, hogy á fülszöveg összetéveszti a költő születésének és halálának évszámát; ..... 1976-ban B. halálán ak 200 éves évfordulóján..." — holott a költő születésének, illetve halálának évszáma: 1776— 1856. Legjobb Berzsenyi-szakértőnk és filológusunk (több Berzsenyi-kiadás gondozója) Merényi Oszkár nyilván csak a kiiriyvtestben megjelenteket gondozta ... Pálóczi Horváth Adám nevét jószerivel csak népdalgyűjtemé- r.ye őrizte meg az utókor számára. Pedig kortársai, barátai örök hírnevet jósoltak neki. Leghíresebb munkája, Ö és új mintegy öt.ödfélszáz énekek ki magam csinálmánya, ki másé című dalgyűjteménye, mely kéziratos maradt. Első, s egyben kritikai kiadása 1953-ban volt — azóta semmi. Róla írtak. tőle alig jelent meg valami. Most a Magyar I/elikon impozáns kötetben adta ki ezt a 479 versszöveget, és 357 dallamot tartalmazó gyűjteményt. Pálóczinál a népdal és a sajátszerzeményű nem válik el oly élesen, ahol hiányokat észlelt, kiegészítette. Ilyen típusú az Én vagyok a halászlegény kezdetű, melynek különböző szöveges dallamváltozatai ma is élnek. Nemcsak missziót teljesített e kötet kiadásával a Helikon, hanem jó szokásához híven Szép, ízléses könyvvel is megajándékozta olvasóit. Énekes poézis címet kapott a kötet, mely vászon és nylon kötésű változatban is kapható. Amire építhetnek A művelődési központ elmúlt évi tevékenységéről és idei feladatairól szóló beszámoló részletesen foglalkozik azzal a közeggel'is, amelyben az intézmény működik. Bizonyítván ezzel is, hogy a közművelődés jánoshalmi felelőse tisztán látja: a kultúra terjesztésébe csak azok vállalkozhatnak sikerrel, akik jól tudják, hogy kinek mire van szüksége. Éppen ezért fontos számon tartani, hogy a nagyközség hatezerötszáz keresője közül minden harmadik a mezőgazdaságban dolgozik. Egyre több embert foglalkoztat az ipar is: ma már több mint ezerötszázat. S ami szintén nem hagyható figyelmen kívül: az értelmiségi foglalkozásúak száma elérte a háromszázat. A napi munka mellett az iskolai végzettség befolyásolja legjobban egy-egy ember érdeklődését, művelődési törekvéseit. Ezért fontos az a tény. Hogy az általános iskolai végbizonyítvánnyal rendelkezők száma megközelíti a négyezer-hatszáZat, a középiskolát végzetteké pedig a kilencszázat. Egyetemi, illetve főiskolai végzettsége kétszázhatvan jánoshalmi lakosnak van. S mivel a közművelődés nem akkor kezdődik, amikor az ember meghívót kap valamilyen rendezvényre, érthető,, hogy a művelődési központ igazgatója, dr. Solymosi János örömmel írta le az elmúlt tervciklus közművelődési eredményeit sorolva: az óvodák száma kettőről négyre emelkedett, s ma már háromszázöt- ven apróságot fogadnak be naponta. Évek óta növekszik az általános iskolai tanulók száma is: jelenleg ezerkétszázötvenen vannak. Két középfokú tanintézet is működik Jánoshalmán: a mező- gazdasági szakmunkásk,épxői intézetnek" ketszázharrhiní:,' a gimnáziumnak pedig százhetvenöt tanulója van. A felsorolt rétegeket és csoportokat nyilvánvalóan más és más érdekli. Hogy pontosan mi, az — sajnos — nem derül ki eléggé világosan az elmúlt év eredményeit áttekintő jelentésből. Egy biztos: a fiatalokat — mint szinte mindenütt — Jánoshalmán is a tánczenével lehet a leginkább „mozgósítani”. Ez a megállapítás ugyan szó szerint nincs leírva, de az igazát szavatolja az f a mondat, mely a jövő feladatait sorolva határozottan leszögezi: „A fiatalok részére ezután is biztosítani kell a hétvégi táncrendezvényeket,esetenként zenekarok meghívásával is.. Az eredmények Hogy miként ítélik meg ezt a jelenséget a művelődési központ szakemberei, az a beszámolónak abból a fejezetéből derül ki igazán, amelyben értékelik a tavalyi rendezvényeket. Itt egyebek mellett ez olvasható: „A művelődési házban a szórakoztató rendezvények vannak túlsúlyban, amelyek az időtöltés egyoldalúságát mutatják. Továbbra is kellenek ezek a rendezvények, mivel fontos tényezői a község kulturális életének, de önmagukban nem eredményezhetik a közművelődés valódi céljainak megoldását.” Mindenesetre elősegíthetik. És Jánoshalmán felismerték ezt. Felismerték, és a tánczene közkedveltségére olyan programokat szerveztek, amelyek a közművelődés legfontosabb célkitűzéseihez visznek közelebb százakat. Íme egy példa a jövő évi programból: „A fiatalok mozgáskultúrájának fejlesztése érdekében — a korábbi hagyományokhoz híven — a nyári hónapokban meg kell szervezni a tánc- és illemtanfolyamot.” Sok mindent lehetne idézni még, ami egyébként bizonyítja: jó irányba halad a közművelődés szekere Jánoshalmán. Amit azonban feltétlenül meg kell említeni: a kultúra ügyét nem csupán a közművelődési szakemberek érzik fontosnak ebben a nagyközségben. Ilyen mondatokban v’élem a bizonyítékokat: „A könyvtár berendezésére és felszerelésére minden évben tízezer forintot fordítunk.” „Az elmúlt évben nyolcvanezer forintot kaptunk könyvek beszerzésére.” „A művelődési központ .nyolcszázezer forintos költségvetéssel dolgozott tavaly, amelynek jelentős része a helyi termelőszövetkezetek és üzemek támogatásából származott.” Mondhatná ezekre bárki, hogy az még nem sokat bizonyít, ha néhány gazdasági vezetőt sikerül rábeszélni: a közös pénzből szánjon néhány ezer forintot ilyen célokra is. Ez még nem bizonyítja, hogy Jánoshalmán valóban közügy ma már a kultúra, a művelődés ügye. Ez igaz. De ha ezekhez hozzáfűzzük, hogy a nemrégiben átadott hatalmas sportcsarnok szinte teljes egészében társadalmi munkával épült fel, s hogy eközben gyakran emelgette együtt a lapátot a traktoros és az üzemmérnök, a bolti eladó és a tanácsi vezető. — az már igenis bizonyíték! A feladatok Mindez nem jelenti azt, hogy Jánoshalmán a közművelődést illetően nincsenek fogyatékosságok. Jól működik ugyan az énekkar, a rézfúvós zenekár, az irodalmi színpad, ám ez sem feledteti, hogy a díszítőművész szakkör létszáma megcsappant az utóbbi időben, a néptánccsoport pedig — a bábszakkörrel együtt — meg is szűnt. Döcögve működnek az ifjúsági klubok, a munkásművelődés területén pedig szinte semmi eredmény sem született. Megvan persze minden esély és minden remény, hogy hamarosan születni fog, s a jövő évi beszámolóban már ezekről is olvashatunk. Mégpedig nem csupán arról, hogy a létszámok hogyan alakultak, hanem arról is, hogy az összejövetelek és a rendezvények milyen mértékben szolgálják a művelődés, a közösségteremtés ügyét. Nemcsak arról tehát, hogy hányán hallgatták meg ezt és ezt az előadót, hanem arról is, hogy a résztvevők készültek-e olyan izgalommal a találkozásra, mint például a hajdani olvasókörök tagjai egy-egy maguk körében rendezett vitára? Azt hiszem, tanulságos olvasmány volna, ha egyszer erről is születne beszámoló jelentés. Káposztás János „Itt valóban dolgozhat az ember...” (Gaál Zsolt felvételei) befér-e- a raktárba vagy sem. Ez álomnak túlságosan riasztó, valóságosnak meg túlzás, de azért némi alapja van, úgy érzem. Ám ha magamba nézek, akárhogy is szépítgetném: többet kell dolgozni. Az az igazság, hogy sok mindent csinálok, de nem dolgozom annyit, amennyit tudnék. — Hogy érzi magát Kecskeméten? — Kecskeméten talán az ország legjobb alkotó telepe van. Itt valóban dolgozhat az ember, nemcsak üdülgetni lehet. Gyönyörű a táj is. Nagyon örültem, amikor megkaptam a beutalót a Képző- művészeti Alaptól, és kicsit szomorú vagyok, hogy nemsokára mennem kell. Megszoktam, megszerettem a környezetet. Ha elmegyek, hiányozni fog. Radeczki Gizella Beszélgetés 1 Molnár Eszter festőművésszel — Miről meséljék? — fogad mosolyogva Molnár Eszter, a kecskeméti művésztelep egyik vendége. — Két .hónapja lassan, hogy itt vagyok, és ezeket csináltam — mutat a falon lévő grafikákra. — Táb-* laképet alig tudok most mutatni, talán egy-kettő, ha van. A rajzok Sem kecskeméti ihletésű- ek, hanem valamikori élmények, a gyerekkorból vagy egy kirándulásról. Ám akár ez, akár az, annyi biztos, hogy balaton- szepezdi. élmények. Ott vannak ilyen hangulatos présházak. Később régebbi rajzaiból mutat néhányat, melyeken gyakran visszatérő jelenség az ágrólsza- kadt madárijesztő, az öreg pusztuló ház, és az idős ember motívuma. — Mindig is foglalkoztatott az öregek világa és a ml világunk kapcsolata, az ő életük a mi életünkben. Az elmúláson keresztül próbálom megtalálni a jelent. Ha jellemezni kellene a munkáimat, úgy mondanám, hogy mindig a valóságból indulok ki, és valóságelemeket használok fel, egy kicsit a szürrealizmusba hajló megjelenítéssel. Amit képpé akarok formálni, ahhoz olyan jelzőrendszert keresek, amit a magaménak «r S Ez a grafika már itt készült, Kecskeméten. mondhatok. Persze, még most is az útkeresés stádiumában vagyok. — Kérem, meséljen a kezdetekről. — A főiskolán Bernáth Aurél tanítványa voltam. Sokat köszönhetek neki, és nem tartom igaznak azt az elterjedt nézetet, hogy a mester „kisbernáthokat” nevelt maga körül. Hagyott minket dolgozni, nem szólt bele az elképzeléseinkbe, csak igyekezett átadni annyit, amennyire minden alkotó embernek szüksége lenne. - 1969- ben végeztem, és még abban az évben Székesfehérvárra költöztünk a családdal. Azóta is ott élek és dolgozom^ Az első kiállítást férjemmel, Meszléri János szobrásszal közösen rendeztük Tokajban, ha jól emlékszem, 1970-ben. Később pasztellképéimért Derko- vits-ösztöndíjat kaptam, ami erkölcsi és anyagi vonatkozásban is sokat segített. Bár féltem, hogy beskatulyáznak majd, és nem tudok kilépni a pasztell-korszakból, ami öt évig tartott. De nem így történt. Számos országos kiállításon részt vehettem, és jó érzés, hogy vásárolják a képeimet. Sokat utazunk, filmezünk, és mindig kitalálunk valamit, ami felfrissíti az alkotókedvet. — Ezek szerint sokat dolgozik? — Ez nehéz kérdés. Attól függ, hogyan mérjük a „sok” fogalmát. Azokhoz a kollégákhoz képest, akik hetente fel tudnak mutathi valamit a, zsűri számára, nem sokat, sőt. Nagyon a lista végén kocogok, de nem is bánom. Az alap raktárában annyi kép jön össze hetente, illetve vidéken a havonta lezsürizett és felvásárolt képekből, hogy néha már olyan rémálmaim vannak, hogy talán aszerint vásárolják fel a képeket: 9 Bahget Iskander fotója: Alkonyat. T ermészettudományok és világnézet Napjainkban már szinte közhellyé váltak azok az egykor még nagy horderejű felismerések, hogy „a tudás hatalom"’, „a tudomány termelőerő". Korunk természettudományos eredményein alapuló modern technika, melynek produktumai jelén vannak életünk, tevékenységünk minden szférájában, nélkülözhetetlenné vált számunkra, munkánkat könnyebbé, életünket kényelmesebbé, pihenésünket sokoldalúbbá téve. A magnetofon, a televízió, az autó, vagy akár az űrhajó az ifjabb nemzedék számára is magától értetődő és megszokott. A természettudományos eredmények praktikus értéke, a rájuk épülő technika hatalma vitathatatlan, de ez utóbbinak a háborús, embertelen célokra történő felhasználása a félelem és a rettenet érzését is kiváltja. Mit várhatunk hát a természet- tudományok fejlődése adta hatalomtól? Szolgálatot vagy kiszolgáltatottságot? S egyáltalán ki- mérül-e a természettudományok szerepe technikai receptek kidolgozásában? A valóság megismerése A természettudomány önmagában nem tehető felelőssé abban, hogy mire használják fel. ez mindenekelőtt az adott társadalmi feltételektől függ. A természettudomány azok között a társadalmi feltételek között használható fel a kiszolgáltatottság eszközeként, ahol magának a tudománynak az értelmét és lényegét is leszűkítik. A magántulajdonon, az1 elnyomáson alapuló társadalmi feltételek között válhat a tudomány a természetre való hatás pusztán mesterséges eszközévé, egyszerű utilitárius technikává. Az így értelmezett tudomány pusztán mesterséges eszköztár, amely bármire felhasználható. A természettudomány azonban keletkezésének pillanatától kezdődően a valóság megismerését nyújtotta, emancipációs szerepe volt a történelemben, mint igazi tudás, pozitív nevelő értéket képviselt. E nevelő értéket Lucretius ókori bölcselő így méltat-, ja: „a lélek rémét s elme homályát , Nemcsak a napsugarak, ragyogó dárdái a napnak Kergessék, de a természetnek a képe s az ész "is”. „Nincs jobb, mint bírni a bölcsesség kimagasló / És biztos tu- domány-védette derűs palotáit". Az újkor hajnalán G. Bruno azt vallja, hogy a szabadságot az a tudás adja, amely a természet végtelenségének megismerése felé tör, a tévedések béklyóit széttörve. Eötvös Loránd, a nagy magyar fizikus mindezt a következőképpen fogalmazta meg: „a tiszta tudományos törekvések meg nem becsülése nemcsak az emberiség legmagasabb eszményeit rontaná le, hanem meddővé tenné magát a gyakorlatot is". A tudás igazi természete Korunk kommunikációs eszközei szinte naponta tudatják velünk a tudomány egy-egy szenzációs eredményét, alkalmazásának sikereit. Az így nyert információk azonban bármily frissek is, a tudás egymástól elszakított töredékei csupán, melyek legtöbbször csak addig váltanak ki érdeklődést, ameddig egy újabb, szenzáció erejével ható eredmény el nem homályositja. Az így szerzett információözön mit sem árul el a tudás, a tudomány igazi természetéről, rendszeréről, de kiválthatja a sznobizmust, a tudomány értékelésének, szerepéről alkotott véleményeknek a divat szerinti ingadozását. Az ily módon elsajátított tudománytöredékek nem adhatnak igazi kielégülést, s nem segítik egyéni és társadalmi törekvéseink összhangját, a világban elfoglalt helyünk helyes felismerését. Így vész el azután a természettudomány nevelő értéke, pozitív szelleme. S végül is ijesztővé válnak egyes eredményei, amennyiben ezek elővetítenek antihumánus, emt értélén felhasználási lehetőségeket is. . A kielégületlenség, a félelem vezet gyakran és sokakat például ahhoz, hogy a valóság feltárását és megértését más eszközökkel keressék, visszatérve a titokzatoshoz. a misztikus világérzésekhez, így áll elő az a paradox helyzet, hogy a kozmosz tudományos feltárása megférhet a repülő csészealjak titokzatosságot kifejező misztériumával. Objektív szemléletmód A természettudomány hatékony nevelő értékét, pozitív élet- felfogást adó, életcélt alapozó szellemét nem egyes eredményei, hanem egésze, egészének lényegét kifejező gondolkodásmód adja. A természettudományos gondolkodásmód nem csupán szellemi képességeinket tökéletesíti, szellemi kvalitásainkat táplálja, hanem egyben gazdagítja esi változatosabbá teszi az egyén és a külvilág kapcsolatát, alapvető szerepet tölt be világszemléletünk, világnézetünk alakításában. Megtanít bennünket arra, hogy ne pusztán szubjektív vágyaink szerint szemléljük a világot, és értékeljük a világban elfoglalt helyünket, hanem olyan objektív' szemléletmódhoz igazodjunk, amely reális céljaink megvalósulásának eszmei alapja lehet. CSakis ez az objektív szemléletmód, mint eszmény, adhat valóságos és nem illuzórikus segítséget törekvéseink sikeres megvalósításához. Igazi tudás csak ily gondolkodásmóddal érhető el! S egyedül az igazi tudás, vagyis a természettudományos alapokon nyugvó átfogó világkép és általános világnézet adhat biztonságérzetet és optimizmust. Hiszen e természettudományos gondolkodásmódon alapuló világnézet tárja fel a kozmosz törvényeit, lehetőséget adva valóságos meghódítására, fejti meg az élet titkát, reális alapot nyújtva az élő folyamatok ember érdekében történő szabályozására, az ember és a természet harmonikus egységének megvalósítására. Energiagondjaink megoldását, vagy például egészséges környezetünk biztosítását csakis a tudomány és a technika további előrehaladása teszi lehetővé. A természettudományos gondolkodás, gondolkodásmód tehát olyan világnézet kialakításának az egyik fő pillére, amely a valóságot olyannak veszi, amilyen az valójában, tehát materialista. Feltárja a valóság sokféleségét, változását. fejlődését megmutatva átalakításának reális útját, tehát dialektikus. Szocialista társadalmunk jó feltételeket biztosít e természettudományos gondolkodásmód, és az ezen alapuló dialektikus materialista világnézet kibontakoztatásához. Ha felmerülnek tehát életünk nagy kérdései, hogy melyek az emberiség boldogulásának, az egyén megjavításának a reális útjai, akkor megállapíthatjuk, hogy a tudáson, a tudományos világnézeten kívül eső illuzórikus, misztikumokra épülő nézetek egy jottányival sem visznek közelebb a megoldáshoz. Itt a legjobb szán- • dékot és erkölcsi indítékot kifejező fohász sem hoz segítséget. A jó szándékot kifejező fohászokat tettekkel kell felcserélni, mert csakis a tudáson alapuló valóságos cselekvés hozhat optimális megoldást korunk problémáira. Horváth József egyetemi tanár ELTE TTK marxista tanszék vezetője
