Petőfi Népe, 1979. december (34. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-02 / 282. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET Semmiből valamit? GÁL FARKAS: A tél hívása Választanunk kell: semmiből akarunk-e valamit csinálni, vagy abból, ami már megvan? így tette föl a kérdést ifj. Sári István építész, a díjnyertes miskolci tervező kollektíva vezetője, amikor az első ízben megrendezett Bajai Építészeti Triennálé tudományos tanácskozásán pályatervüket ismertette. Baja belvárosának egy viszonylag kicsiny, de jelentős szeletét ábrázolta az a térkép, amelyen a fejlesztési elképzeléseket kellett fölvázolni. Sok pályázó vágott bele a nehéz munkába, de a célig kevesen jutottak el. (Mindenesetre két szegedi építészt — Novák Istvánt és Somosköi Mihályt — a sikeresek között üdvözölhettünk.) A miskolciak terve főként azzal nyerte el a Major Máté akadémikus elnökletével munkálkodó bíráló bizottság tetszését, hogy nemcsak megőrizte, de tovább is fejlesztette a városközpont kialakult szerkezetét. Nem a házakat — ezek jó része ugyanis ma már nem különösebben értékes — hanem az átvezetést, a térkapcsolatokat, a léptéket. Igen, a tervezők szabályszerű utcákat javasolnak, fasorokkal, sarokházakkal, földszinti üzletekkel és az egyedi panelházak fejébe magától értetődő természetességgel nyomják a magastető sipkáját. Egyszerű, mindennapos dől. gokat — uram bocsa’, építészeti közhelyeket kínálnak tehát, de mégis olyasmit, amit hiába keresünk a lakótelepeken. Ma már nyilvánvaló, hogy mind a nagyközönség, ■mind az építészek világszerte kiábrándultak abból a szigoiú racionalizmusból, amely a második világháborút követően vált egyeduralkodóvá a városrendezésben. Mind többen és többen szeretnének lakótelep helyett olyan régi városrészekben, épületekben lakni, amelyek gondos és igényes korszerűsítésen estek át. □ □ □ Dér Béláné, Eger tanácselnök-helyettese is megerősítette ezt a megfigyelést, amikor a triennálé egésznapos tudományos tanácskozásán a városközpont korszerűsítésének eddigi eredményeiről, immáron kiforrott munkamódszereiről és a továbblépés gondjairól tájékoztatta az építészeket, várospolitikusokat. A megjelentek — a fölszólalások tanúsága szerint — egyetértettek abban, hogy a történetileg kialakult vá- rosiasság olyan örökség, amely, ‘ha elvész, szinte nem. vagy csak hallatlanul nagy áldozatok árán pótolható. Mégis: az építészeti értékek megőrzését még ma is sokan leszűkítik a „hivatalos” műemlékek védelmére. Pedig, ha az utcasorban csupán egyetlen ilyen épület áll, és erre hivatkozva az egész környezetét letarolják, hogy helyébe valamilyen, léptékben, térbeli rendjében, megjelenésében idegen épületegyüttest hozzanak létre, a műemlék végül is a partra vetett hal sorsára jut. De szenved az új is, hiszen a városiasságot — a folyamatosság teljes hiányában — a semmiből kellene elővarázsolnia és ez bizony csak rendkívüli esetben sikerülhet. □ □ □ X A városközpontok rekonstrukcióját számos olyan tényező nehezíti, melyek hatástalanítása a közeljövő feladata. Ezek között szemléleti is akad. A rekonstrukció eredeti jelentése újjáépítés, helyreállítás. A gyakorlatban azonban nem ritkán hírmondó sem marad a régi városszerkezetből, és ami helyette létrejön, jó esetben sem több, mint egy műszakilag korrekt, de az egyediség, az adott helyhez, kultúrához való kötődés leghalványabb jeleit sem hordozó lakótelep, Vigyázat! Nem az épületek színezéséről, a loggiák számáról van szó! A város egy adott társadalom életének térbeli kerete, melynek alapsejtje a lakás. Ha tehát a lakásban, a lakás mögött meghúzódó, azt formáló életrendben zavarok mutatkoznak, ezen az építész nem tud segíteni. Kathy Imre építész, műegyetemi docens le is vonta a logikus következtetést: az építész csak a közösség azonos irányba tartó törekvéseit képes integrálni... □ □ □ Nehezíti a helyzetet a különleges feladatra főiké- • szült kivitelező szervezetek hiánya, és az. hogy a meglevők is hátrányos helyzetben vannak a nagy építőipari vállalatokkal szemben. A városközpontok rekonstrukciója során pedig nem, vagy csak nagyon korlátozottan lehet alkalmazni a házgyári technológiát és ez a jövőben sem lesz másként — ahogy Setényi István, a most kidolgozás alatt álló országos panelos típusterv-családért felelős Tervezésfejlesztési és Tipizálási Intézet munkatársa elmondja. Szerencsére azonban már vannak jó és követhető hazai példák, melyekről szintén sok szó esett a tanácskozáson. A már említett Eger mellett figyelmet érdemel Zalaegerszeg, vagy Szekszárd korszerűsödő városközpontja, ahol a tervező Vadász György, illetve Jurcsik Károly a közösségben, a közösség vezetőiben és alkotásban részt és kockázatot vállaló társakat talált. Nem csoda, hogy a város lakói ma már nem csupán elfogadják azt, ami létrejött, de sajátosnak, helyinek, magukénak érzik az új környezetet. Büszkék rá — nem is ok nélkül! Ügy tűnik, hogy most Baján is egy hasonló folyamat kibontakozásának vagyunk tanúi... □ □ □ A befejezettség rendjének fontosságát, az alkotó szándék, az építő energiák összefogásában levő erőt és az alkotás és az alkotó kellő megbecsülését hangsúlyozta dr. Ábrahám Kálmán építésügyi és város- fejlesztési miniszter, amikor zárszavában gratulált a megye és a város vezetőinek a triennálé sikeres megszervezéséhez, a vita magas színvonalához és oldott, alkotó légköréhez. Szerencsésnek minősítette, hogy a tervpályázat anyagát bemutató kiállítás mellett a rendezők módot találtak arra, hogy kamara- kiállítással adózzanak a magyar építészet egyik legnagyobb alakja, Kós Károly emlékezetének és hogy bemutassák a fejlődő Baját is. Bizonyos időre és kellő távlatra van szükség, hogy a rendezők az elhangzottakat és tapasztalatokat alaposan átgondolják nemcsak az 1982-es triennálé. de a közvetlen hasznosítás érdekében is. Az azonban máris elmondható, hogy jó, felelős és a közösség javát szolgáló kezdeményezést vállaltak magukra Bács- Kiskun megye és Baja vezetői, amikor szakítottak a rossz — bár voltaképpen kényelmes — hazai hagyománnyal, amely az építészetet csupán technikai folyamatként szemléli, amely szerint az építészetnek inkább megrendelői és nem mecénásai vannak. A számtalan ilyen-olyan művészeti elgondolás között most végre megjelent egy, ahol az építészet számára nem a macskaasztalnál terítenek. És ez nem csekélység! Vállalása annak, ami van. annak érdekében, hogy ami lesz, az a mainál sokkal jobb és teljesebb lehessen. Borvendég Béla a Magyar Építőművészek Szövetségének alelnöke Fehértó ország jöjj el, hints meg'zúzmarás gyönggyel, orcánkat behavazva ítélj próbáló fagyra. Körmüs szelekkel kürtölj a visszhangtalan űrből n mint fölgerjesztett angyal suhogj opálos karddal. Folyókra kincses jármot dermesszen országiásod, erdők dalos hatalma roppanjon meg szavadra. A fagy tűje, dárdája madarak szivét járja, ajtónk üvegszemébe zsurlós tájaid vésd be s jéggyantás villanydróton a te himnuszod szóljon... Csak torkunk be ne fagyjon, dalunk ki ne apadjon, szerelmünk piros ága serkenjen virulásra. Kezünk kézre találjon. Omló parton ne járjon, ki szóra, tettre bátor, ne űzd el azt a nyájtól. De hulljon darabokra c borjú arany szobra. BÁKTAI FARAGÓ JÓZSEF: Két műszak után Az arcod két műszak után kilépőre vár. Magadra mintáztad a gépek zaját, s felejtetted magadról mind a tizenhat órát. Kilépsz. Ki vár rád? Megcsókol és átölel — aki hozzád hű maradt — a szél. Borsos Miklós múzeuma Győrött Az utóbbi években világszerte így hazánkban is a kis múzeumok divatja hódít; egy-egy művész egész életpályáját bemutató tárlatok, vagy piűjajok, irányzatok legjelentősebb, legjellegzetesebb alkotásaiból áttekintést nyújtó gyűjtemények. Esetleg éppen a városhoz, a tájegységhez való kötöttség ad különös jelentőséget a múzeumnak. Pécsett a pécsi „múzeum-utcát” és Szentendrét szokták példaként emlegetni, s nem ok nélkül. Am több vidéki városban van hasonló, kevésbé ismert, de értékes gyűjtemény. Legutóbb Győrött nyílt meg Borsos Miklós életmű- kiállítása a Káptalandomb egyik kis klasszicista palotájában, amelyet az Országos Műemlékfelügyelőség és a győri Városi Tanács alakíttatott át erre a célra. A múzeumot november elején nyitották még. • A művész kiállítását rendezi. G. B. • Madár tojással. # Egy intim sarok az emeletei. KISKUNFÉLEGYHÁZI DIÁK „Szerelmes levelek, Darvas módra” Koszorú helyett Ne ijedjen meg! Nem azért ülök ide, hogy fizessen. És részeg sem vagyok. Tudom mit beszélek. Maga íróféle ember. Mondok egy történetet, azt írja meg. A Hosszú Papáról beszélek. Így hívta mindenki. Az igazi neve fölösleges. Nem mond semmit. Békésebb. szorgalmasabb embert nem ismertem. Egy gyufaszál nem sok, annyit sem tett keresztbe senkinek. Fölötte aludtam a munkás- szállóban. Egy szobában tizenket- ten. És egy helyen dolgoztunk. Ö segédmunkásként, én kőművesként. Ennyi az egész... Ügy élt, mint akinek se kutyája, se macskája. Valahonnan az Alföldről jött föl. még az ötvenes években. Az ünnepeket is mindig a szállóban töltötte. Néha hívta egyikünk, másikunk, de maradt. — Majd kotyvasztok magamnak valami finomat — mondogatta —, azzal kész az ünnep. — Nem tagadom, szeretett. Ragaszkodtam hozzá. El-elmentünk iszogatni. Be nem rúgott. Ha ingyen mérnék a sört. bort. akkor se lehetett volna berúgatni. — Hohó! Bolond lennék — mondta. — Nézz csak körül és lásd a sok marhát. Vedelnek ész nélkül. Szórják a pénzt. Az még nem lenne baj. ha jóra adnák, de mit vesznek rajta? Betegséget! Egy hétig itt fáj. ott fáj. Hát megvan az ilyeneknek a négy kerekük...? Ünnepi ruhában sohasem láttam. Sem én, sem más. Pedig volt neki. Ezt onnan tudom, hogy félszárnyú vasszekrényünk szomszédos volt. Mikor vette volna föl? Nem nőzött, nem csavargóit. Nem járt templomba, lakodalomba, se flancos helyekre, örült, ha lefekhetett. A szombat-vasárnap se kivétel. Dolgozott Hosszú Papa. Dolgozott a cégnek, a fejeseknek, meg a maszekoknak. Kőműves volt ő, kész kőműves. Iskola nélkül is jobban értette a szakmát, mint bármelyikünk. Csak hát a vállalat papír nélkül nem ismerte el. nem fizette ezt soha. A maszek persze kőművesként melóztatta, mert annak a munka a fontos, nem a papír. Nem törtetett, nem járt élen, nem mutogatta magát, csak dolgozott. Nem volt tagja semminek, soha. Könyvet se forgatott... Az ünnepekre kivettem a szabadságom. Amikor visszajöttem a szállóra, rögtön feltűnt: szobatársaim egy kupacban ülnek az ágyon, mint a bokor alatt a krumplik. — Hol van a Hosszú Papa? — jött ki a számon rögtön. — Meghalt — felelték kurtán. — Hogy-hogy meghalt? — kérdeztem értetlenül. — Meghalt és kész!... Másfél hete . . . Péntekre rá. amikor elmentél. Mr is az ünnepek után tudtuk meg . . . Amikor visszajöttünk, már nem vo.lt itt... A gondnok mondta: elvitték, mert meghalt ... Mindenkinek eljön az ideje . .. Az övé is eljött... — mondták. És tudja min morfondíroztak az én szobatársaim? Az öreg pénzén. Megtalálták az egyik bakancsában a takarékkönyvét. Bemutatóra szólt. Ezt is kiderítette valamelyik okos. Százhúszezer forint volt benne. — Ennyi az élet — mondták. — Hiába a sok pénz. úgy halt meg. mint egy csavargó... A kutyák sem ugatták meg ... Hát érdemes volt neki gürizni?... — Érdemes — mondtam —, és elkezdtem magyarázni, hogy azok a házak, amelynek falai között emberek laknak, őérte beszélnek. El akartam mondani, meggyőzően, de a szóforgatás nem kenyerem. — Marhaság — mondták és röhögtek. — Azok a házak nem mentek el a temetésére ... Akik meg benne laknak, nem ismerték ... A melósnak nem jár emléktábla ... Ez a százhúszezer, ez, ami maradt... Ez mérhető, kézzel fogható... Ennyit ért! Nagyszerű ötletem támadt. — Megvan — mondtam. — Megvan, mire használjuk a pénzt. Nem osztjuk el. Nem azért dolgozott, hogy elvinyározzátok, kurvákra, italra. Az ő pénze, az ő élete. Legyen hát az övé. Síremléket készíttetünk. — És ki gondozza? — kérdezték. . — Nem kell gondozni — mondtam. — Olyat veszünk, amit nem ver föl a gaz. Aminek kő a lapja. — Ennyi pénzért tíz sírhoz elegendő követ adnak — mondták. — Majd márványból készíttetjük, az sokba kerül — mondtam. — Hosszú Papa biztosan hiábavalónak tartaná. — Most nem tartja hiábavalónak — mondtam. — Most tényleg nem — mondták vigyorogva. — Láttam, nem tetszik a síremlék gondolata. De nem mertek ellene szólni. Sunyin bólogattak. Aztán még vitatkoztunk: mi legyen rajta, volt aki azt mondta, derékba tört fa. az szép. De baromság, a papa nem volt fiatal. Egy éve hiányzott a nyugdíjhoz. Keresztek meg angyalok is szóba kerültek. de az is hülyeség volt, mert egyikük sem tudta, milyen hiten élt. Isteneket csak akkor emlegetett, ha káromkodott. Végül egy fölfelé csúcsosodó kőben egyeztünk meg. márványtáblával. amire ráíratjuk, hogy ő, Hosszú Papa, a kőműves, aki mestere volt a szakmájának, és fölépített sok-sok házat. Legalább holtában ismerjük el, hogy nem volt kontár. Aztán kézbe vettem a dolgokat, de sokra nem mentem, mert közben a többiek meggondolták magukat. Feljelentettek. „Elherdálom a pénzt és nincs jogom holmi kőre költeni." Megidéztek a rendőrségre. A pénz az államé lett... Hosszú Papa valamiféle boncintézetben kötött ki. Gondolom, az orvosok tanulnak rajta ... Ugye. magának vannak gyermekei? — Csak egy? Sebaj, az is elég. Lesz. aki eltemeti. Olt ári szerencséje van ... De azért írja meg ezt a történetet. Legalább koszorú helyett... Bartha Szabó József Háta a kitűnő Bibliotheca Bp- kesiensis sorozatban megjelent levclestárnak, a címzetteken ki- i ül sokan olvashatják a fiatal Darvas vallomásos sorait. A szülőfaluban hagyott imádóitoknak címzett küldemények valóban közérdekűek. Még a kamasz, a serdült ifjú vívódásait, olykor a kialakult sablonokkal, olykor a fiatalság szertelenségével kifejező részletek is nyilvánosságot követelnek; értékes adalékok emberi és írói fejlődéséhez. A Beck Zoltán szerkesztésében, gondozásában és okosan eligazító bevezetőjével kiadott kötet 32 levelet tartalmaz. A legkorábbit 1929 nyarán Félegyházáról küldte orosházi, közelükben lakó ismerősének, Bohus Ancikának, az utolsót 13 év múltán Budapestről a korábbi imádott nővéréhez. A közreadó találó megállapítása szerint „erős agrárproletár öntudattal és elkötelezettséggel szemléli az életet, ellen tud állni az iskolai oktatás úri szellermének". Még nincs húszéves, amikor leírja: ..Minden jogos és szent előttem. ami emberi könnyet töröl, szenvedést enyhít". A kenyérfélén napok alagútjából valahogy kibújva kritikusan néz körül a ,. gyönyörű Budapesten". Látott „embereket hidegben mezítláb csatangolni egy, falat kenyérért felnőtt férfiakat sírva könyörögni". A békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium és Nyomdaipari Szak- kczépískola tanárainak és diákjainak felkészültségét. áldozatkészségét dicsérő míves könyvecskében nyomon követhető a tanitó jelölt írói öntudatosodása, elhivatottságának kibontakozása. „Bennem minden érzés intenzivebben él", veti papírra 1932-ben. A kiskunfélegyházi diák széf- kiildte már elsőnek szánt kötete előfizetési fölhívását. Hiába bízott abban, hogy sikerül elűznie „a közömbösség fojtó ködét". Az Üj bibliát Írok! sohasem került az olvasókhoz. Programja határozott: „nem szeretem Szép Ernőt, Kosztolányit. Babitsot. ök csak szép, finom, halk melódiájú verseket írogatnak, és azok mögé bújnak a vaskos valóságokkal hadakozó élet elől, de az én verseimben szivenüt az élet sok visszássága, nyomora .. A Darvas József ifjúkori levelet kötetben sűrűn találkozunk Kiskunfélegyházával. A tanítóképző másodikos növendékeként kicsit irigyli, kicsit sajnálja az új elsősöket, a bundásokat. „ök még nem ismerik az itteni szokásokat. és igen sok vaskos diáktréfának esnek áldozatul !... Esténként összegyűlünk az udvaron és zengve szállnak az ég felé azok az édesbús zokogó diáknóták, melyek mellett már több száz éve sír, mulat a diák/" (1929. szeptember 29.) Keserűen idézi első kegyetlen csalódását, kényszerű megalkuvását. Egy önképzököri dolgozatán felháborodott tanárai csak azzal a feltétellel engedélyezték további tanulmányait, ha a feszületre esküdve ígéri meg „a szélsőséges dedgok elhagyását". Majd: uitt állok dideregve, egyedül, lélekte- lerül megfáradva és végtelen utálattal minden iránt". Csoda, ha alig várja a képesítést „útálom már ezt az iskolás- dit, ezt a lelketlen robotot.” A tízéves találkozón azonban már az ifjúság szép emlékei „szorongatják a torkomat". Mozgalmi tapasztalatokkal, elméletileg képzeltebben. az ország sorsát féltve néz körül újra Kiskunfélegyházán. A könyvet a Darvas József irodalmi emlékház avatására készítették. Orosházán, a Dózsa György utcai szülőházban hétfőtől eredetiben is láthatók a szép és hasznos buzgalomból összegyűjtött, olvasmánynak, tanulságnak is kitűnő levelek. H. N.
