Petőfi Népe, 1979. december (34. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-16 / 294. szám
1979 december 16. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT-SPORT - SPORT Kigyúl-e a villany Soltvadkerten ? betűi k.'VMV-. i>. \MK. ói. Döntetlen erodm niy. >l. A szólom tesz! Hat évvel ezelőtt Soltvadkerten rendezték a járási spartakiá- dot. A vendéglátók férfi kézilabdában letarolták a mezőnyt. Az 1975. évi egyesületi közgyűlésnek ki kellett mondani: „Soltvadkerten megalakult a férfi kézilabdaszakosztály.” Közkívánatra ... A fiúkkal madarat lehetett volna fogatni. Madár híján a labda volt leginkább kéznél. Olyannyira, hogy az STE lelkes kis legénysége már az első bajnoki idény végén feljutott a megyei I. osztályba. Két évben is jó középcsapatként ismerte meg őket a sportág közvéleménye. 1978 újabb ugrást hozott; élvonalba került a csapat. A fiúk ismét összedugták a fejüket, s kimondatták az egyesület elnökségével: „A cél: megnyerni a megyei bajnokságot!” Közkívánatra . .. Edzeni vagy permetezni? Rajtuk kívül komolyan gondolta ezt valaki? A fiúk igen. A tavaszi bajnokság végén első helyen állt a táblázaton a Soltvadkerti TE, egy vereséggel. Dávodon kapott ki a csapat, amit azóta is fájlalnak. Pedig ennek már semmi jelentősége. Lehet, hogy olykor az erkölcsi „elszámolást” más mércével mérik? A bajnokság félidejének végeztével újabb kupaktanács döntött: „Szerezzünk edzőt!” Schóber Ottó, aki mellesleg NB I-es játékvezető is, vállalta a szakvezetői teendőket. — Az volt az első kérdésem a játékosokhoz, hogy ki vállalja a rendszeres edzésre járást? — mondja. — Vállalták ... Sajnos, többször is előfordult, hogy néhá- nyan hiányoztak. Megértettem őket. Soltvadkert szőlővidék. A szőlővel pedig sokat kell dolgozni. Permetezni, kapálni, szüretelni... Lantos Ferenc szakosztályvezető: — A nyarat azonban nagyon becsületesen végigdolgozták a fiúk. Többet edzettek, mint korábban bármikor. Véget ért a labdarúgó NB II őszi idénye, s vasárnap már — ráadásként — az első tavaszi forduló mérkőzéseit játsszák a csapatok. Ennek során a Kecskeméti SC az Esztergom, a Jánoshalma pedig a Vasas Izzó együttesét kapja ellenfelül. Az esztergomi labdarúgó-csapatról valójában nem tudunk túlságosan sokat. Az biztos, hogy a volt NB I-es játékos, Peszeki I. személyében jó „karmesterük” van, s az együttes többnyire Inkább tehetséges fiatalokból áll. Az utóbbi időben mutatott teljesítmények, vagy még inkább az eremények alapján a KSC nyilván jobbnak látszik a Monostori Tivadar által irányított esztergomi csapatnál. A papírforma azonban csalóka is lehet. Ezt tudják a játékosok is, s ez is nehezíti a dolgukat. Aki ugyanis már a pályára lépés előtt győztesnek hiKiskonhalas árnyékában Schóber Ottó: — Amikor Baján győztünk, hét fordulóval a bajnokság befejezése előtt, akkor már tiszta volt; nem veszthetjük el a bajnokságot! Pedig erős volt a bajnokság. Gyorsan kettészakadt a mezőny. Az élvonalban négy-öt csapat egyformán esélyes volt a bajnoki címre. Font Gusztáv, az STE elnöke: — Az első nagy sikert Kiskunhalason értük el, amikor legyőztük őket otthonukban. Az a győzelem határozottan feldobott bennünket. Hiszen ott nyertünk, ahol nagy hagyománya van a kézilabdának, ahol évtizede magas szinten oktatják ezt a sportágat. A mieink közül Vágó, Pretzer, Kerényi, Barta és Dobrai szintén ott tanult meg kézilabdázni a gimnáziumban vagy a technikumban. A tanítvány legyőzte a mestert... Vincze József, a Jóreménység Szakszövetkezet elnöke: — Mi kezdettől fogva első számú bázisa voltunk a férfi kézilabdasportnak Soltvadkerten. Idén pedig megkülönböztetett figyelmet fordítottunk rá. A működésükhöz szükséges költségvetés biztosítása mellett az autóbuszt is rendelkezésükre bocsátottuk. Meg is érdemelték a támogatást, mert amit vállaltak, teljesítették. Schóber Ottó: — Amikor megnyertük a bajnokságot, tulajdonképpen még csak a terv felét teljesítettük. Előttünk volt az osztályozó. A felkészülés során nagy segítséget kaptunk a kertészeti főiskolától, a BÁCSÉP-től. Az osztályozó előtti másfél hetet újra nagyon komolyan végigdolgoztuk. Érdemes volt! Reményt sugall a Jóreménység Font Gusztáv: — Öröm volt nézni a fiúkat az osztályozón. A munka gyümölcse Ott ért be. Magasan a legjobbak voltunk. Az szi magát, azt érheti meglepetés is. Márpedig a vasárnap kiálló kecskeméti csapatnak pontosan ugyanazzal az elszántsággal kell küzdenie, mint ahogyan azt az elmúlt hét forduló során tették. Emlékeznünk kell a Dunakeszi elleni mérkőzésre, amikor egy idegen pályán aratott bravúr után vették könnyűnék és biztosnak a nem túlságosan jól szereplő vendégcsapat elleni mérkőzést, s az eredmény pedig vereség lett. Arra is figyelni kell, hogy bár az Esztergom idegenben csak 4 pontot gyűjtött, mégis a meglepetések csapata volt, hiszen a Spartacust a Kőér utcában verték meg, s a Vasas Izzótól pedig alig egy hete vitték haza az egyik pontot. Az is biztos, hogy elszántan fognak küzdeni mindNB II. légköre azonban már más. Mértéktartóak vagyunk. A jövő évi célkitűzés az, hogy bentmaradni — kiesési gondok nélkül. Vincze József: — Megvizsgáltuk a lehetőségeket. Megállapítottuk, hogy biztosítanunk kell az esti edzéslehetőségeket, mert a gyerekeink nappal dolgoznak. Ezenkívül meg kell teremtenünk a korcsoportos utánpótlás-nevelést, hogy a sportág jövője biztosítva legyen. Kovács Katalin, a Kossuth Lajos Általános Iskola testnevelő tanára, az NB Il-es női csapat játékos-edzője: — Az iskola minden segítséget megad a kézilabdasportnak. Az igazgató és a tantestület már eddig is szép példáját adta annak, hogy szeretik és támogatják a sportot, büszkék a sportsikerekre. Ezért azt tervezzük, hogy az iskola udvarán levő bitumenes pálya fölé villanyvilágítást szereltetünk. Az öltözőhelyiséget pedig átalakítjuk, alkalmassá tesszük arra, hogy mind a férfi-, mind a női csapat egy napon tudja fogadni ellenfeleit. Párhuzamos sorsolás esetén ugyanis több száz szurkoló biztat majd bennünket, aminek értékes pontszerzésekben nyilvánulhat meg az eredménye. Ezenkívül pedig a bevétel sem mellékes ... Font Gusztáv: — Tisztában vagyunk vele, hogy ideiglenesen néhány játékossal erősítenünk kell. De csak ideiglenesen! Hosszú távon ugyanis csak a saját erőnkre akarunk támaszkodni. Megteremtjük annak a feltételeit, hogy Soltvadkert kézilabdabázis legyen. Mi lehet hát végül is a feltétele annak, hogy a soltvadkerti női kézilabdasport után a férfiak is hosszú távon letegyék a névjegyüket a magyar bajnokságban? Erősítés, szakemberek, utánpótlás — villany! Hogy végül is kigyúl-e a fény Soltvadkerten, az ma még kérdés. De bizonyosak vagyunk benne, hogy a kérdésre a válasz a soltvadkertiek ismert összefogásához — méltó lesz! Banczik István addig, amíg csak némi esélyük is marad a pontszerzésre. Mi a KSC-játékosok akaratában, s küzdőképességében bízunk, hogy felteszik a koronát a hajrában mutatott jó teljesítményükre. 1 Nos, ha az Esztergom az elmúlt vasárnap képes volt bravúrra a Tábor utcában, ugyanezt a Jánoshalma is megteheti, hiszen a két együttes helyzete közel azonos. Ök is az esélytelenek nyugalmával állhatnak ki, ám a meglepetéshez akarat is kell, mégpedig jóvál több, mint amit a jánoshalmi csapat a múlt héten Szegeden bemutatott. Pontszerzést nyilván csak jókora optimizmussal lehet remélni, ám nemcsak a csapat, hanem a megye érdeke is, hogy a Jánoshalmi Spartacus becsülettel játsz- sza végig a mékőzéseit. —S— Hó VÍZSZINTES: 1. Idézet Nemes Nagy Ágnes: Hó című verséből (Zárt betűk: C. N. A. 0.) 14. Külföldi márkájú gyújtógyertya. 15. A leszállónak karját nyújtja. 16. Tüzet szüntet. 17. Bácsi vidékiesen. 19. ,,A világ ...” — Mount Everest. 20. Bauxitbányájáról ismert község a Dunántúlon. 21. Helyez. 23. Tiltószócska. 24. Számnév. 25. Község Baranya megyében. 26. A Visztula mellékfolyóig Lengyelországban. 27. Az egyik német-névelő fordítva. 30. Francia és olasz névelő. 31. Két. háromvegyér- tékü nitrogénből álló gyökcsoport. 32. Törött radír! 33. Rag és község. 35. Az idézet második sora (Zárt betűk: L. L. H.) 37. ... -földre esküszik. 39. Francia festő és grafikus, a modem festészet egyik úttörője. 40. Milyen rövidebb alakja. 42. Számnév és névelő. 43. Horony. 44. Dél-afrikai holland telepes. 45. Perui gépjármüvek jelzése. 47. Ismert francia filmszínésznő (Marie-José). 48. Használja a fogait. 49. Költői Indulatszó. 50. Nem tegnap. 52. A tantál vegyjele. 53. Amely helyen. 55. Ma már egyre jobban hasonlít a városhoz. 56. Útjára bocsátó. 59. Védelmez. 60. Restell. 61. Villa. 63. Átír. FÜGGŐLEGES: 2. Konyhakerti növény. 3. Pusztaság névelővel. I. A dátumot megelőző szó. 5. Női ének- hang. 3. Liechtensteini gépkocsik jelzése. 7. Kossuth-díjas filmoperatör (István. 1902—58). 8. Fordított kettős mássalhangzó. 9. ÖET. 10. Ingmar Bergman egyik sikeresen rendezett darabja. 11. Ügyetlen. 12. Kor, franciául. (AGE) 13. Elhagyja a benti helyét, némi költői zamattal. 14. Az Idézet befejező része (Zárt betűk: L, S, V.) 18. Földet forgat. 21. Az itteni ókori görög színház romjait Csontváry is megfestette. 22. Több szálból sodrott, kötözésre való anyag. 26. Kelmét készít. 28. Régen nagy nyári mulatság volt falun. 29. Dél-indiai, dravida nyelvű, barna bőrű nép. 31. Leereszkedő jóindulat, névelővel. 32. Ritka férfinév. 33. Az egyik legrégibb város Belgiumban. 34. Főzeléknövény. — A véleményük szerint, az eddig elhangzottak motiválják elsősorban egy-egy vállalat, üzem. vagy munkahely tömegsport-tevékenységét — mondta Bánó István, az Építők Szakszervezetének munkatársa. Majd így folytatta. — Mindezek a törekvések fellelhetők megyénk egyik legnagyobb vállalatának, a Bács megyei Építőipari Vállalat munkájában. amelyet a sportmozgalom érdekében, s a tömegsport területén az aktívák végeznek. A tömegsport programját a vállalati kollektíva részére az Építők SE, majd ennek jogutódja, a BÁCSÉP SC készítette, s ez a program évente végrehajtásra is kerül. A tervek „teljesítése” alatt itt nemcsak a kiírt sportrendezvények megtartását értjük, hanem azokat a sikereket is. amely egyrészt a sporttevékenység rendszerességében, másrészt a sportolók és sportolni vágyók létszámának növekedésében jelentkezik. Az igazi eredmény pedig a tömegsportban csak az lehet, ha egv szervezeten belül minél többen sportolnak rendszeresen. — Milyen sportágakban nyílik erre állandó lehetőség? — A szervező bizottságnak sikerül egész éven át tartó rendszeres sportolási lehetőséget biztosítani a dolgozók számára asztalitenisz, teke, lövészet és kispályás labdarúgás sportágakban. E sportágakban — a labdarúgást 35 Mesés, mitikus történet, névelővel. 36. Idegen állam fizetőeszköze. 38. össze-vissza meg! 41. Halkan mond. 45. Kossuth-díjas operaénekes volt, hátul személyneve kezdőbetűjével. 46. A vers harmadik sora (Zárt betűk: A. T, K. N.) 47. Tartomány Dél-Afrikában. 48. Fába, 'kőbe metszett feljegyzés. 49. Német szociáldemokrata politikus volt (Hugo. 1863— 1919). 51. Gyermekes nő. 52. A gyorsírás állítólagos feltalálója. 54. Csapadék. 55. ... sav — naftalinból előállított fehér kristályos anyag. 57. Község Komárom megyében. 58. Gól kivéve — még rendszeres versenyeket i§ szerveztek^ — Egy ilyen nagy vállalatnál ez igen komoly feladatot jelent? — A viszonylag nagy területen dolgozó vállalatnál természetesen rendkívül nehéz a tömegsporttevékenység összefogása. Ennek ellenére igen komoly eredményeket értek el. Csak egy rövid példa: 1974-ben még csak 965 fő dolgozót tudtak alkalmanként beszervezni. viszont tavaly már 2 ezernél többen rendszeres sport- tevékenységet folytattak. Különösen közkedvelt a vállalaton belüli üzemi kispályás labdarúgóbajnokság. amelyet rendes bajnoki mintára, őszi—tavaszi fordulókkal tartanak. Ezen felül a vállalat nagy bázisterületén minden évben megtartják az üzemi bajnokságokat, s ezeket Baján, Kalocsán, Kiskunfélegyházán. Kiskunhalason, Kecskeméten és az ide tartozó N. B. A december 9-én közölt keresztrejtvény megfejtése: vízszintes: 1. Livingstone. 47. Niagara. 70. Seven. 72. Kegon. Függőleges: 1. Lofoi. 3. Victoria. 7. Tugela. 35. Marina. 36. Candelas. 38. Akaka. Az elmúlt héten közölt keresztrejtvény helyes megfejtői közül könyv- utalványt nyertek: Kocsis Károlyné, Szabadszállás: Varga Imre, Solt. O Kovács Antalné, Kiskunhalas; Gál Istvánná, Pirtó. Cegléden is a helyi üzemi bizottságok rendezik. Az itt elért eredmények alapján kerülhettek fel a csapatok az évente megrendezett megyei döntőre. A rendezvények megtartásához a BÁCSÉP, mint bázisvállalat biztosítja a szükséges költségeket. A vállalaton belül külön sokat foglalkoznak a munkásszállók sportolási lehetőségével, s ez külön követést érdemlő példa. — A munkahelyi olimpia bevezetésével most új, mindenki által népszerűnek tartott formában tartják majd 1980-tól kezdődően a versenyeket, s erre már most felkészültek az üzemi sportszervek. — Mindez természetesen csak egészen rövid vázlata egy vállalaton belül végzett hatásos tömegsportmunkának. Ebből azonban lemérhető, hogy a rendelkezésre álló feltételeket hogyan lehet jól kihasználni. Mindezért a vállalat vezetőit, a sportélet vezetőit és a társadalmi aktívákat illeti a dicséret, s azokat, akik segítettek a nemes feladat teljesítésében. Az elért eredmények valósak, de még fokozhatok. Reméljük, hogy a további feladatokat, a most kezdődő munkahelyi olimpia keretén belül is jó szervezésben. időben, s az elképzeléseknek megfelelően bonyolítják le. Kristóf Tibor AZ ÉV LEGJOBBJAI Az MTI sportrovata a sportági szakszövetségek véleménye alapján, az idén már 16. alkalommal választotta meg az „év legjobbjai”-t. Egy név van, amely nemcsak 1964-ben, hanem 1979-ben is a legjobbak büszke listáján található: a 42 esztendős Portisch Lajos, az MTK-VM nemzetközi sakknagymestere. A nőknél Monspart Sarolta az abszolút listavezető, kilenc első helyével. Taróczy Balázs, a Vasas teniszezője 1973-tól megszakítás nélkül uralkodik a sportágban, csakúgy, mint Magyar Zoltán, az FTO tornásza. Mit tudunk az ellenfelekről? TÖMEGSPORT A munkahelyi olimpiára készülve A testnevelés és sport fontosságát, úgy hisszük, nem kell külön hangsúlyoznunk. Az urbanizáció, a jobb munkalehetőségek megváltoztatták az életkörülményeinket is. A fizikai munka csökkenése, a kevesebb mozgás, s mindaz ami ezzel együtt jár, mindinkább az aktív pihenés felé fordította az érdeklődést és itt jutott jelentős szerep a sportnak, a mozgásnak. A testnevelésnek és sportnak van tehát jelentősége, nem beszélve arról, hogy a sporttevékenységnek a szocialista ember formálásában is jelentős szerep jutott. MAI MŰSOR V asárnap TELEVÍZIÓ 8.05: Tévétorna (ism.) (sz.) 8.10: Mindenki Iskolája: Matematika. Terek és tormák (ism.) 8.45: Fizika: Egyszerű gépek (ism.) 9.15: Óvodások filmműsora. Kisfilm-összeállítás: 1. Kezdődjék a játék. NDK bábfilmsorozat 2. rész: A Moszkvai Bábszínház (sz.) 2. A három lusta. Jugoszláv bábfilm (sz.) 3. Az ezeregy éjszaka országában. Lengyel rajzfilm (sz.) 9.45: Kézilabdasuli. Egyéni és csapatvédekezés (sz.) 10.00: Mozdulj! Játékos vetélkedő 11.00: Hírek 11.05: Egészségünkért! Az Országos Egészségnevelési Intézet műsora (sz.) 11.15: Süsü, a sárkány. Zenés bábfilm (Ism.) (sz.) 12.15: Reklám (sz.) 14.05: A pop világ csillagai. A Manfred Mann’s Earth Band stúdiókoncertje 14.35: Pedagógusok fóruma 15.10: Rózsa Sándor. Tévéfilmsorozat VII 7. rész (ism.) (sz.) 16.15: Reklám 16.25: Izvesztyija Kupa. Szovjetunió—Svédország. Jégkorongmérkőzés. Közvetítés Moszkvából (sz.) 17.45: Aki dudás akar lenni. Fiatalok népzenei műsora. Bodza Klára és Dévai Nagy Kamilla (sz.) 18.00: Műsorainkat ajánljuk (sz.) 18.25: Reklám 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.40: Tévétorna (sz.) 18.45: Esti mese (sz.) 19.00: A HÉT (sz.) 20.00: Hírek 20.05: Furcsa hazatérés. Amerikai film (sz.) 21.20: Sporthírek 21.30: Kapcsoltam. Társasjáték (sz.) 22.00: Hírek KOSSUTH 8.05: Kellemes vasárnapot! 8.10: Ot kontinens hét napja 8.26: Színes népi muzsika 9.20: Magyar Múzsa 10.08: Huzavona. P. Horváth László rádiójátéka 10.49: Kórusok. A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusának felvételeiből 11.14: Vasárnapi koktél 13.00: Rázós úton 13.10: Maria Callas operafelvételeiből 14.00: Rádiólexikon 14.30: Gatti-Sebestyén András: Trombitakettős 14.40: Pillantás a nagyvilágba 15.14: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 16.00: ..Üdvözlet az olvasónak”. IH.rész 17.10: A szervezésen múlik minden. Magyar munkások az NSZK-ban 17.20: Művészlemezek 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.50: Diákkönyvtár hangszalagon 19.54: Bemutatjuk új felvételűnket 20.20: Hallgassunk operát. Offenbach: Hoffmann meséi. Háromfelvonásos opera — elő- és utójátékkal 22.10: Sporthírek. Totó 22.20: „Egymagában erdő”. Devecseri Gábor Kodályról 22.35: Romantikus kamarazene 0.10: Vlrágénekek PETŐFI 7.00: Az unitárius egyház félórája 7.30: Simon Preston orgonái 8.05: Mit hallunk? 8.30: Miska bácsi levelesládája 9.00: János vitéz. Részletek Ka- csóh Pongrác—Heltai Jenő daljátékából 10.00: Arcok mikrofonközelben 10.33: Színházi Magazin 11.53: Jó ebédhez szól a nóta 12.50: Micimackó felfedezi az Északi-sarkot. Zenés já- ték 14.05: Újdonságainkból 14.33: Táskarádió 15.30: Nőkről — nőknek 16.00: Sanzonok 16.28: Hallgatóink figyelmébe! 16.40: A vasárnap sportja. 17.00: Slágerek mindenkinek 17.55: Mit üzen a Rádió? 18.33: Nótákedvelőknek 19.20: Örökzöld dallamok 20.20: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő 20.38: Társalgó 22.35: Népdalok, népi táncmuzsika 23.10: Zenés játékokból. 3. MCSOR 7.00: A pécsi stúdió szerb-hor- vát nyelvű műsora 7.30: A pécsi stúdió német nyelvű műsora 8.08: Kettősök Verdi operáiból 8.48: Schubert-művek 10.10: Üj Zenei Djság 11.08: Holnap közvetítjük .. . 11.27: Kis magyar néprajz 11.32: Szimfonikus zene 13.05: Világszínház 15.38: Bigband-felvételekből 16.13: A zeneirodalom remekműveiből 17.05: Így láttam Kodályt 17.45: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából 18.15: Beethoven-művek. Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Közben: Kb.: 19.03: A magyar széppróza századat. 90. rész Kb.: 19.18: A Beethoven-est közvetítésének folytatása 20.03: Új honfoglalás 20.22: Hangfelvételek felsőfokon 21.18: Sztárok sztereóban 22.05: Weber-opcraárlák 22.35: Kórusművek. Bemutatjuk a Magyar Hanglemez- gyártó Vállalat új lemezét. Hétfő KOSSUTH 8.25: Mit üzen a Rádió? 9.00: Keseredés. Csokonai Vitéz Mihály versei. 9.10: A hét zeneműve. 9.40: Ki kopog? Levente Péter műsora óvodásoknak. 10.05: Nyitnikék 10.35: Operaáriák. 11.22: Jóga és tudomány. 11.42: A sziget. Robert Merle regénye rádióra alkalmazva. XVI. rész. 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.28: Gyerekharag. Veres Péter elbeszélése. 14.54: Édes anyanyelvűnk. 15.10: Kóruspódium. 15.36: A hazudós egér. Lázár Ervin mesejátéka. 16.05: Népek dalaiból, táncaiból. 16.31: Szocialista brigádok akadémiája. 17.10: Bemutatjuk új felvételeinket. 17.20: Könyvpremier. 18.00: Debussy: Kis szvit. 18.15: Hol volt, hol nem volt. 19.15: Operafelvételekből. 19.33: Sajtókonferencia — Dunaújvárosban. 20.33: Népdalest. 21.30: Vonalvég. Ipper Pál műsora. 22.20: Egy modell tündöklése és? ... 22.30: Színes — színpad. 23.30: Magyar szerzők zenekari művei. 0.10: Frenreisz Károly táncdalaiból. PETŐFI 8.33: Slágermúzeum. 9.30: Fűtői-Iáig. Méregtemetők. 10.00: Zenedélelőtt. 12.00: Béres János népi kamaraegyüttese játszik. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: Deim Pál festőművész műhelyében. 11.00: Kettőtől ötig 17.00: Az agresszivitás természetrajza. II. rész. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Zeneközeiben. 19.45: Pop-műhely. 20.33: Társalgó. 22.30: Népi muzsika. 23.15: Operettrészletek. Suppé: Pajkos diákok. 3. MŰSOR 8.08: Operarészletek. Kienzl: A bibliás ember. 9.00: Zenekari muzsika. 10.30: Rádiólexikon. 11.05: Janet Baker és Dietrich Fischer-Dieskau énekel. 12.21: Magyar múzsa. 13.07: Donlzetti-operaáriák. 13.35: Dzsesszfelvételekböl. 14.00: Szimfonikus zene. 16.08: Kórusainknak ajánljuk. 16.30: Huszonöt perc beat. 16.55: A hét zeneműve. 17.25: Sztereó-mustra. Válogatás a következő hetek műsoraiból. 18.41: Zsebrádiószínház. 19.05: Smetana-kórusok. A Cseh szlovák Rádió énekkara énekel. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.40: Kocsis Zoltán és Rados Ferenc zongorahangversenye. Közben: kb. 20.25: Egy pálya vonzásában. kb. 20.45: A hangversenyközve- títés folytatása. kb. 21.30: Operakettősök. 22.00: Zenekari muzsika.