Petőfi Népe, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-15 / 267. szám
PETŐFI NÉPE Fogadás a megyei pártbizottságon A háromnapos látogatáson Bács-Kiskun megyében tartózkodó Vajdasági Szocialista Ifjúsági Szövetség Tartományi Választmányának háromfős delegációját, amelynek vezetője Mile Miladi- novic, a választmány elnökségének elnöke, tegnap fogadta Horváth István, a megyei pártbizottság első titkára. A yUálkozón, amelyen részt vett Németh Ferenc, a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottságának első titkára, az ifjúsági szövetségek közíti kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségeiről beszélgettek. Tiszakécskei változások Még az idén új létesítménnyel gazdagodik a község. Az építők már az utolsó simításokat végzik a községi tanács beruházásában készülő — a képen még felállványozott — épületen, amelyben helyet kap az OTP helyi kirendeltsége, egy tisztltószalon és a férfi fodrászati szövetkezet. Ez már a második azolgáltatóház lesz Kéoskén és abban különbözik az elsőtől, hogy az üzlethelyiségek fölé 12 „C” csoportos lakást is építettek. A több mint 8 millió forint értékű épületet, még az idén átadják a község lakóinak. Mellette már biztatóan magasodnak a leendő étterem és bisztróépület falai. A várhatóan, mintegy 15 millió forintos beruházással az áfész a lakosság régi óhajának tesz eleget. A 2000 adagos konyha ugyanis bőven el tudja majd látni, — a napi forgalom mellett — az ttzemétkeztetés feladatait is. Átadását 1988-ban tervezik. (Tóth Sándor felvétele) Bemutatkozik a MEZŐGÉP A Megyei Művelődési Központban nyílt meg a kecskeméti MEZŐGÉP Vállalat bemutatkozó kiállítása. A meghívott vendégek közt megjelent Dörner Henrik, az MSZMP megyei vb-tag- ja, a BACSÉP vezérigazgatója, Pető János, a megyei pártbizottság munkatársa és Szép Károly vállalati igazgató, a Közgazdasági Társaság elnöke. A MEZŐGÉP Vállalat múltját és jelenlegi tevékenységét fényképekkel, grafikonokkal, makettekkel és más tárgyakkal bemutató kiállítást Nagy Béla, a vállalat kereskedelmi igazgatóhelyettese nyitotta meg. Beszédében utalt a vállalat harminckét éves múltjára, a kezdetet jelentő gépállomásokra, s vázolta a töretlen fejlődést. A hajdani 400 milliós vállalat ma már évi másfél milliárd forint értékű terméket gyárt és értékesít, s az exportja a többszörösére növekedett. A jövőbeni feladatokat említve elsősorban az új profilként jelentkező, több száz milliós konzervipari gépgyártást emelte ki a kereskedelmi igazgatóhelyettes. A kiállítást a nagyközönség november 19-ig tekintheti meg. A. 1. Nyugdíjasok fehér asztalnál Meghitt hangulatú összejövetelt tartottak nemrégiben a Textilhasznosító Vállalat kunszentmik- lósi üzemében. A nyolc éve létesített Temaforg-iizem életében első ízben fordult elő, hogy a gazdasági, a szakszervezeti vezetők és az Arany János szocialista brigád tagsága meghívta baráti találkozóra a volt dolgozótársakat. Sztafcó Gyuláné szocialistabri- gád-vezető köszöntötte a vendégeket, majd az általános iskola elsős kisdiákjai műsorral kedveskedtek a nyugdíjasoknak. A gyermekműsor kellemes percei után Kalocsai János szb-titkár tájékoztatója, s az azt követő Üzemlátogatás lehetővé tette, hogy a munkától már visszavonult dolgozók betekintsenek a gyár életébe, megismerhessék a terveket. A látottak-hallottak után élénk vita bontakozott ki az idősek és vendéglátóik között. A találkozó a klubteremben fejeződött be, ahol terített asztal várta a nyugdíjasokat. Pohárköszöntőjében Kóta György igazgató arra kérte a gyár volt munkásait, hogy ne feledkezzenek meg egykori munkahelyükről, látogassanak el oda máskor is. — Szeretnénk, ha nyugdíjasaink mindenkor éreznék azt a tiszteletet, megbecsülést, amelyet az üzem még aktív dolgozói táplálnak irántuk — mondta többek közt az igazgató. Az ünnepeltek nevében Nyúl Mihályné nyugdíjas mondott köszönetét a meleg fogadtatásért, a megemlékezésért. Csereklei László Befejezés előtt az őszi halászat • A pálmonostori Keleti Fény Termelőszövetkezet 177 hektárnyi víztükörrel rendelkező tőrendszerében befejezés felé közeledik az őszi lehalászás. A tavak vizét csökkentve harminc—negyvenen húzzák nap mint nap a hatalmas kerítőhálókat és a zsákmányt a szegedi Tisza Halászati Termelőszövetkezeten keresztül értékesítik. A tervek szerint november végéig e munkát befejezve, mintegy 16 vagon áruhalat szeretnének átadni. Képünkön: a halászbrigád munka közben. (Opauszky László felvétele) 600 vendég Kalocsán NAPKÖZBEN: Nem a csőtörés A Kecskemét, Halasi út 7. szám alatt lakó Kocsis Józsefné egyre reménytelenebből Járja a kálváriát, mert tanácsi lakása többszöri beázásának Immáron egy esztendeje képtelen elejét venni a helyi ingatlankezeld vállalat. Olvasónk először tavaly nyár elején döbbent rá, hogy a fürdőszoba meny nyezete vizes. Azonnal szólt a vállalatnak, melynek emberei szétbontották a fölötte levő lakótárs fürdőkádját, s megállapították, nincs csőtörés, ezért továbbálltak. A bérlő elment az Állami Biztosítóhoz, s 337 forint kártérítést kapott. A foltos falak újrafestését azonban elhalasztotta, mert a munka elvégzésére felkért kisiparos lényegesen nagyobb összegért akart dolgozni. Sebaj, gondolta, gyűjt pénzt és nemsokára csak sor kerülhet a csinosításra. Ezt Idén áprilisra tervezte, de közbejött az újabb beázás. Ezúttal már a korábbinál nagyobb területen — így az előszobában is — vizesedett át a fal. A vállalat szakmunkásai újra szétszedték a felső emeleti fürdőkádat, látták, hogy nincs csőtörés, mindent a helyére tettek és sarkon fordultak. A biztosító másodszorra 374 forinttal kárpótolt, amely szintén csak jelképes összeg a belső falfestés költségeihez viszonyítva. Nyár végére megszáradt a fal, ám jött a következő vizesedés. Most már a mellékhelyiség oldalfalán is jelentkeztek a csordogálások. Az eset bejelentésekor az ingatlankezelő hibafelvevője közölte Kocsisnéval, siessen haza, mert fél óra múlva ott a gyorsszolgálat. Futott is otthonába, de fölöslegesen, mert a Javítómester másnap érkezett meg, s bevallotta, hogy vtzvezetéksze- relő, viszont ehhez kőműves kell. Jó néhány nap múlva kijött a hibafelvevő, aki körülnézett, s ennyit mondott: tényleg kellemetlen ez a helyzet. Valóban az. V. A. Huszonhat turistacsoportban több mint hatszáz vendég látogatott az idegenforgalmi idényben Kalocsára. A helyi IBUSZ- kirendeltség nemcsak a város nevezetességeivel ismertette meg a turistákat, hanem kirándulásokat szervezett — idén először — a hajósi műemlék pincefaluba is. 16. számú variációs rejtvény VÍZSZINTES: 1. Házhely. 4. Rossz negáció- ja. 5. Állami bevétel. 7. Idegen férfinév. 10. Isteni latinul. 12. Utánozás célját szolgálja. 13. Idegen nőnemű névelő 14. ősi magyar község megyénkben, ma már más néven egyesült. 17. Három — idegen nyelven. 18. Le van csiszolva. 20. Kénye- ... szerint. 22. Régi súlymérték. 23. Dísznövények. 24. Vizet nyernek belőle. 25. Például, rövidítve. 26. Ételféleség. FÜGGŐLEGES: 1. Talaj egyik jellemzője. 2. Da Vinci személyneve. 3. Fejfedő. 4. Kémiai elem. 6. Időhatározó. 8. Francia kettős magánhangzó. 9. Külföldi utazáshoz szükséges. 11. Igekötő. 15. Kerti munkát végez. 16. Osztrák költő (1875—1926). 17. Svájci szabadsághős. 19. Micky ... (Walt Disney népszerű „filmsztárja”). 20. Nem ad. 21. Földművelő eszköz. Ebből a rejtvényből 10 ötbetüs szót kell kiválasztania, és természetesen ezek egyikének kezdőbetűjét kell beírnia a mellékelt négyzetbe. Hogy könnyitsünk a betűk variálásánál, eláruljuk, hogy e szavak közül két-két szó egyforma betűvel kezdődik, és ezt a négy szót a variálásnál figyelmen kívül hagyhatja. A helyesen kiválasztott betűért egy pontot kap. Dysentériás megbetegedések A megyében szeptember elejétől több helyen fedeztek fel dysentériás megbetegedést. A felsőszent- iváni nevelőotthon gondozottjai közül harmincnégy gyermeket és egy felnőttet, a községből pedig négy-öt felnőttet kellett különböző kórházak fertőző osztályára szállítani. Tiszaalpáron szeptember 7-én észlelték az első megbe-; tegedést, s november közepéig már ötven betegről tudnak. E hét elején a dunavecsei általános iskolából tizenhárom gyermeket szállítottak a bajai kórház fertőző osztályára, dysentéria gyanújával. Az információk birtokában felkerestük a megyei Közegészség- ügyi és Járványügyi Állomást, ahol dr. Ocsai Lajos a következőket mondta: — A megyében több helyen fellépő dysentériás megbetegedéseket a Shigella sonnei baktérium okozza. Nem ételmérgezésről, hanem olyan fertőzésről van szó, amely közvetlen érintkezés útján terjed. A betegség enyhe lefolyású, ám ettől függetlenül veszélyt jelent, járványtól azonban nem kell tartani. A KÖJÁL a szükséges intézkedéseket megtette, a fertőzött helyeken végrehajtotta a fertőtlenítést, még azokban a közintézményekben is, ahol fertőzés nem fordult elő. A betegeket elkülönítettük, akik a teljes gyógyulásig a kórházban maradnak. A fertőzés megelőzése a legfontosabb teendő. Ennek a legegyszerűbb és leghatásosabb módja a fertőtlenítés és a higiéniás szabályok betartása. Különösen fontos ez iskolákban és óvodákban, de más munkahelyeken is. A lakosságot arra kérjük, hogy az eddigieknél is fokozottabban ügyeljenek a tisztaságra. —s —r FIGYELMETLENÜL, NAGY SEBESSÉGGEL Átszakította a sorompót Fülöpszállás határában, az 52-es számú úton történt baleset. Mogyorósi Gyula angol állampolgár Solt felől Kecskemét irányában közlekedett személygépkocsijával. Nem vette észre a lezárt vasúti sorompót, nekiütközött, átszakította, majd tovább haladt, s a sorompó másik szárát is kiütve, nekivágódott Nagy János sarkad! lakos személygépkocsijának. A véletlennek köszönhető, hogy Mogyorósi Gyula és utasa, Kertész Gizella, Kecskemét, Mathiász utca 16. szám alatti lakos csak köny- nyebben sérült meg. A két személygépkocsiban 15 ezer, a vasúti sorompóban ugyancsak 15 ezer forint anyagi kár keletkezett. Baján az Augusztus 20. Termelőszövetkezet majorjához vezető úton Karajkó Sándor 30 éves, Baja, Tanya 18. szám alatti lakos ittas állapotban, kerékpárjával az úttest bal oldalán közlekedett. Ezért ütközött össze a vele szemben kerékpározó Papp Alajosné, 62 éves, Baja, Nimród utca 6. sz. alatti lakossal. Papp Alajosné súlyosan megsérült Kalocsán az 51-es számú úton Kollár Dezső békéscsabai lakos egy üzemanyag szállító gépkocsival megelőzte Rigó Istvánná 58 éves. Kalocsa, Vörös Hadsereg útja 33. szám alatt lakó kerékpárost. A művelet közben járművével megcsúszott és nekiütközött Kiss Lajos, Dunapataj, Ordast út 37. szám alatti lakos vezette autóbusznak. A tartálykocsi visszavágódott és elütötte Rigó Istvánnét, akit a mentők kórházba szállítottak. G. G. HÍREK-HÍREK A HÍRŐS — NB I-ES „Együttesünk, a Bakony Vegyész NB l-es női tekecsapata bajnoki mérkőzést vívott • Kecskeméti MÁV gárdájával." - írja szerkesztőségünkhöz küldött leveleiében a veszprémi klub egyik játékosa. „A UlMkozú attn a Hírős étteremben ebédeltünk. Amikor számlámat rendeztem, 500 forintossal fizettem és — százasból kapum vissza. Ezt azonban csak otthon vettem észre. Levelet írtam az étterem vezetőjének, kérve: rendezze a téves számlázást. O — hitelt adva állításomnak — készséggel elküldte a visszajáró loo forintot részemre.” A pincér tévedett, amikor rosszul adott vissza. A vendég is, mert ő sem vette ezt észre, s csak hazaérve bosszankodott. Nem ritkán az ügy ezzel elintézettnek tekinthető. A károsult ugyanis nem veszi kezébe a tollat, nem ír levelet, nem kéri a visszajárót, gondolván fölösleges, bizonyítéka úgy sincs. ’ 8 Most sem volt. Az étterem vezetője ennek ellenére a kérő levélre elküldte a pénzt jogos tulajdonosának. A megoldás — természetes. Legalábbis annak kellene lennie mindenütt. S mert még nem az, ezért érdemel említést a Hírős étterem kollektívája Teljesítményük NB I-es, s tudvalevő: tekében Magyarország világbajnok. V. T. NAPTÄR 1171. november 15., csütörtök Névnap: Lipót Napkelte: 6 óra 48 perc. Napnyugta: 16 óra 09 perc. Holdkelte: 1 óra SS perc. Holdnyugta: 14 óra 33 perc. — A MEGYE FIATAL LELKÉSZEINEK fórumát rendezték meg szerdán Kecskeméten, a Hazafias Népfront Bács-Kiskun megyei elnökségének katolikus papi béke bizottsága kezdeményezésére. A papi fórum napirendjére a pápák békemunkáját és megnyilatkozásait tűzte megvitatásra érdemes témaként. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: erősen felhős vagy borult idő többfelé esővel, záporral, élénk, főként a Dunántúlon időnként erős délnyugati, déli szél. Enyhe éjszaka, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3,8 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 9 és 14 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: november lián a középhömérséklet 3,1 (as 10 éves átlag 5,3), a legmagasabb hőmérséklet 5,1 CeUius-fok volt, a nap « órát el- tött, 0,1 milliméter csapadék builott. Tegnap reggel I órakor 5,(, II órakor t,l Celslus-fokot mérlek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 4,1 Cél- elue-fok volt. ERŐSEN FELHŐS IDŐ. ISMÉTLŐDŐ ESŐVEL Általában erősen felhős, borult volt az Idő a múlt héten, azonban időnként felszakadozott a zárt felhőzet. Csapadék mindennap hullott, mennyisége néhány mm-től 30 mm-lg terjedt. Az éjszakai fagyok az ország északi részein Is megszűntek. Az elmúlt hét második felében kora délután az Alföld délkeleti részein 16 fokig la emelkedett a hőmérséklet. Az Időjárás Jellege nem változik lényegesen. Borult és kevésbé felhős Időszakok váltogatják majd egymást. Ismételten várhatók esők, helyenként záporok. A hőmérséklet kora délután, 5, 10 fok között alakul. A minimumok eleinte még 0 fok körül, később pedig +3, +6 fok között várhatók. Az elmúlt hét második felében beköszöntött csapadékos Időjárás hatására a talaj felső 30 cm-es rétegének nedvességtartalma Jelentősen megnövelteden. A talaj 50—100 cm-es rétegébe Is történt leszivárgás, ami már a tartalékot képezi a Jövő évi tenyész- időszakra. o A következő időszakban Is általában felhős, csapadékos időjárás várható. A nappali felmelegedés a felhőzet hatására gyenge lesz. enyhe éjszakai fagyok Is csupán az időszak első felében várhatók.- BÉLYEGGYŰJTŐKNEK. Holnap nyílik meg Gödöllőn az Agrártudományi Egyetem dísztermében a IV. országos parafilaté- liai kiállítás. A tárlaton mezőgazdasági témájú motívum-filatéliai gyűjteményeket is láthatnak az érdeklődők. A kiállítás november 25-ig tart nyitva. — Az ifjúsági törvény végrehajtásának a kiskőrösi üzemekben szerzett tapasztalatairól tárgyalt tegnap Kiskőrös város Tanácsának végrehajtó bizottsága. Másik napirendi pontként a testület beszámolót hallgatott meg a Kossuth Szakszövetkezet V. ötéves tervi ágazati célkitűzéseinek megvalósításáról.- IDŐSEK — CSEREÜDÜLÉSEN. Megszervezi a szociális otthonok lakóinak csereüdültetését hat dunántúli megye és a főváros tanácsa. Budapest máris felajánlotta erre a célra gyulai szociális otthonának 20 helyét. Ezen kívül a legjobb gondozási módszerek ismertetésére, a tapasztalatok cseréjére is kiterjed a tanácsok szociálpolitikai csoportjainak a megállapodása. — Százötven helyett ötven mázsa száraz kenyér marad meg havonta a Generál Kereskedelmi Vállalat üzleteiben. A vállalat tatabányai központjában az esti órákban is ügyeletet tartanak, s a kenyérforgalom alakulásának megfelelően átszállítják az árut a korábban záró boltokból a hosz- szabb ideig nyitva tartó üzletekbe. Ha hiány mutatkozik pékáruból, a sütőüzemből haladéktalanul útnak indítják az utánpótlást. Az intézkedések hatására a megmaradó száraz kenyér mennyisége kisebb, mint a vállalat kenyérforgalmának egy százaléka. GEPKOCSIATVETELI SORSZÁMOK 1175. NOVEMBER 13-AN: Trabant Hycommt Lim. (Rp.) 1156 Trabant Llm. (Bp.) 30 751 Trabant Llm (Győr) I 371 Trabant Llm. Special (Bp. 13 513 Trabant Llm. Special (Gyűr) 10 351 Trabant Combi (Bp.) 4 741 Trabant Combi (Gyűr) 1 631 Wartburg Llm. (Bp.) 16 667 Wartburg de Luxe (Bp.) 30 694 Wartburg de Luxe tolótetűo (Bp.) 6 357 Wartburg Llm. tolűtetűi (Bp.) 3 151 Wartburg Tourist (Bp.) 6 383 Skoda 105 (Gyűr) 3 617 Skoda 105 (Bp.) 6 696 Skoda 105 (Debrecen) 5 373 Skoda 130 (Bp.) 5 011 Skoda 130 (Gyűr) 3 803 Skoda 130 (Debrecen) 3 187 Lada 1300 (Bp. 103 943 Lada 1300 (Debrecen) 56 645 Lada Combi (Budapest) 14 744 Lads 1300 (Bp.) 16 740 Lads 1300 (Debrecen 9 800 Lsds 1500 (Bp.) 36 100 Lada 1600 (Bp.) 4 905 Lada 1600 (Debrecen) 3 087 Moszkvics (Budapest) 7 653 Zaporozsec (Bp.) 30 490 Dácia (Bp.) U 154 Polski Fiat 136 (Bp.) 30 946 Polski rlat 1500 (Bp.) 15 771 — KERÁMIAKIÁLLlTÁS Kecskeméten. Bőd Éva keramikusművész tárlatát holnap délután 5 órakor nyitja meg Németh Lajos művészettörténész a Képcsarnok Petőfi Sándor utcai bemutatótermében. MŰSOR: KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ november 15. csütörtök du. 3 ór* ÉN VAGYOK RAVELSZKI Ifjúsági C-bérlet Dunaújváros 19.30 óra BŰCSÚZAS JÚNIUSBAN MOZI 1170. november 15.: KECSKEMET VÁROSI Fél 4, háromnegyed 6 és 4 órakor. A KESELYŰ HABOM NAPJA Színes, magyarul beszélő amerikai fllne Csak 16 éven felülieknekt KECSKEMET ÁRPÁD Fél 4, háromnegyed 8 és 8 órakor GABOB DIÁK Színes, magyar film MESEMOZI Háromnegyed 6 órakor A MÓLNAK, A FIA, MEG A SZÁMÁR Színes, magyar mesefilm-összeállítáa A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó VáUalat Felelős kiadó: Pretszlnger András igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1/a. 880i • Telefon: 12-61». 13-516 (központi): 11-70». Telexszám: 26 216 bmlv b Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál ég kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 30.— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint. Készült a Petőfi Nyomdába* afszet rotációs eljárással. Kecskemét. Külső-Szegedi út 8. 6001 Telefon: 13-72» Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—ÖSX A KÖJÁL FELHÍVÁSA