Petőfi Népe, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-13 / 265. szám

1979. november 13. • PETŐFI NÉPE • S Kémiaóra a 7. b-ben tamtam NYELVŐR Mi történik a vaskohóban? Rég voltam kisiskolás; már csak — homályosan emlékszem arra, hogy milyenek ia voltak a mi tanóráink. Ezért örültem annak a meghívásnak, amelyet a kecskeméti Molnár Erik Általános Iskola 7. b osztályától kaptam, kémiaórára. Érdekes, izgal­mas lesz, mondták, s ha majd úgy érzem, hogy megéri, írjak róla valamit, ha nem, akkor nem, de mindenképpen elvárnak. • Három kis „kémikus”. • A tanárnő a kísérleteket figyeli. HÁROMNEGYED NYOLC. A többiek még csak sorakoznak az iskolaudvaron, a 7. bések már a kémiai előadóban várják a szaktanárt, Halász Györgynét. Ez az óra, a kísérleti eszközök elő­készítése miatt, tizenöt perccel mindig korábban kezdődik. A napos jelenti a létszámot, majd az előző órák anyagának felfrissítésével nyomban megkez­dődik a tanár és a diákok közötti párbeszéd. Gyors egymásutánban röpködnek a kérdések. Még a tu­datomig sem hatolnak el, a gye­rekkezek versengve lendülnek a magasba. Használják a munkafü­zetet. a másik füzetet, egy-két perc alatt oldanak meg szóban elhangzott feladatokat, matema­tikai eljárással. Oldatarányokat határoznak meg. rövid, értelmes, világos magyarázatokkal. — Gyerekek, most új anyag­részről, az oxigénről fogunk ta­nulni. Mindenki készítse elő a gyorségő tablettákat, a kémcsö­veket, a káliumpermanganátot, s a gyújtópálcikákat. Először azon­ban megkérdezem: mi a levegő. Nézzük, hányán tudjátok? Ti­zennyolcán?! Kevés, nagyon ke­vés, mindenkinek tudnia kell. Nos. a levegő egyik alkotóeleme az oxigén, erről beszélgetünk most... ÉS PEREG AZ ÓRA. A kém­csövekben a káliumpermanganát- ból melegítésre oxigén szabadul fel, de a parázsló gyufavégekkel, amelyeket a kémcsövekbe tarta­nak, nem történik semmi, s ez némi csalódást okoz az eszközök­kel. anyagokkal ügyesen bánó gyerekeknek. Annál nagyobb az élményük, amikor a hosszú gyúj­tószál. a hurkapálcikák parázsló végei sorra fellobbannak a kém­csövekben. Akinek nem sikerül, megismételheti. A gyerekek iz­gulnak egymás sikeréért. A tapasztalatokat munkafüze­tekbe rögzítik, visszaolvassák, meghatározzák az oxigén helyét a hosszúperiódusos rendszerben, beszélnek az atomsúlyáról, s ar­ról. hogy a gyárak füstje azért ártalmas, mert sok szén- és kén­dioxidot tartalmaz, továbbá, hogy az ember miként vigyáz az oxi­génre növényzet telepítésével. Aztán másik kémcsőbe tesznek nagyobb mennyiséget az oxigén­dús anyagból. A gyújtópálcikák végén most gombostű is van. s annak a végén hoznak izzásba parányi fadarabokat, belehelyezik a kémcsövekbe. A gombostű meg­semmisült, a vas szikrázva, vakító fénnyel elégett. UJJONG AZ OSZTÁLY: — Tanár néni. ezt tessék nézni, ide tessék figyelni, ez hogy sikerült! A sikerélmény egyértelmű. — Pajtások, figyeljetek csak! Most eljátszottátok, ami a vas­kohóban történik. Érzitek a kel­lemetlen szagot? Most saját ma­gatok tapasztalhatjátok, mennyi­re szennyezik a levegőt az ipari üzemek. Ez sok gondot jelent, de mert az iparra nagy szükség van, egyre többet tesznek a levegő­szennyeződés megakadályozására. HALASZ györgyné azután még az oxidokról beszél tanít­ványainak. leíratja, lerajzoltatja a kísérlet lényegét a kémiafüzet­be, s füzetbe kerülnek az oxigén fizikai állandói is: hogy színtelen, szagtalan, nehéz gáz. Ismerteti az oxigén előfordulását, majd újabb fordulattal — kapcsolódva az élő­világhoz — a gyerekekből való­sággal kiszedi, hogy mivel léleg­zik be az emberek, a növények meg a rovarok az oxigént. Vá­zolja a szervezetben lezajló égé­Egész évben képzőművészeti világhét Sikerrel zárult a képzőművészeti világhét eseménysorozata. Lehetne idézni az ezt bizonyító számokat: mennyien keresték fel ezalatt a mú­zeumokat, az állandó és az alkalmi kiállításokat, hányán vásároltak és milyen reprodukciókat, és mostanában divatos posztereket és így tovább. Amit viszont nem lehet számokkal mérni: hányán gazdagod­tak szellemiekben, hány ember fejében vert gyökeret a gondolat, hogy gyakrabban megy el oda, ahol ilyenekkel módja van megismerkedni. Elsősorban a gyermekeké volt az idei képzőművészeti világhét. így van ez rendjén, hiszen 1979. a gyermekek éve, s bár még nincs vége az esztendőnek, annyi teljes biztonsággal megállapítható: aligha volt az Egyesült Nemzetek Szervezetének olyan ajánlása, amely ehhez ha­sonló egyöntetű helyesléssel találkozott volna világszerte. Világszerte és itthon egymást érték és érik a gyermekeket köszöntő, ünneplő, az ő jövőjükkel foglalkozó, azt megszépíteni akaró rendezvények. Ide tartozott az is, hogy a képzőművészeti világhét idei fő célja a gyer­mekek érdeklődésének felkeltése, volt. Korántsem ünneprontás, ha mégis azt mondjuk: az ez évi eredmé­nyek csupán a kezdetet jelenthetik. Nemes kezdeményezés a felnövő nemzedék összebarátkoztatása a képzőművészettel, de minden sikerével együtt is alig több, mint a kultúra új módszerű terjesztésének pró­bája. Hazánk gazdag képzőművészeti értékekben. Művészettörténészek és útikönyvszerkesztők egyetér­tenek abban, hogy a budapesti Szépművészeti Múzeum egyike Európa tíz legnagyobb közép- és újkori festménygyűjteményének. Párját ritkítja a Magyar Nem­zeti Galéria anyaga, amelyet ta­vasztól őszig több idegen, mint magyar látogat. Köztéri szobraink közül jó néhánynál ugyancsak megállnak a külföldiek — hazá­jukban kiadott ismertetőkkel, amelyek felhívják figyelmüket ezekre a művészi alkotásokra. Lehetne sorolni hosszan, az esz­tergomi Keresztény Múzeumtól a nemrégiben megnyílt sárvári vár­gyűjteményig az értékeket. Nem készült, s nem is készül statisztika róla. mégis bizton­sággal állíthatjuk, hogy a magyar képzőművészeti értékekkel nincs arányban a hazai képzőművészeti műveltség. Továbbmenve: még mindig kevesen vannak a tíz és fél millió magyar állampolgár közül azok, akik egyáltalán tud­ják, hogy mekkora művészeti ér­tékek birtokosai. A korábbi uralkodó osztályok műveltségi monopóliuma immár egy ember­öltővel ezelőtt megszűnt, a kultú­ra értékei ma már mindenki szá­mára hozzáférhetőek. — Ami — mint a tények bizo­nyítják — még nem jelent egyet azzal, 'hogy a lehetőségeket ki is használjuk. Remélhető, de korántsem biz­tos. hogy a gyermekek évének jegyében lezajlott és sikert ara­tott idei képzőművészeti világhét tovább fog gyűrűzni. Azaz: bi­zonyos mértékig feltétlenül, hi­szen vannak és lesznek, akik ez alkalommal ismerkedtek meg a képzőművészet néhány kimagasló alkotásával, s most tovább ku­tatják a lehetőségeket a többi el­érhető, megnézhető szépség meg­ismerésére. Ez azonban ina még inkább csak egyéni — bár szer­vezetten felkeltett — érdeklődés. Sokat lehet és kell tenni, hogy tömegméretűvé váljék. Állami intézkedésekben nincs hiány. Évtizedek óta szinte név­leges beléptidíjért tekinthetők meg a múzeumok, képzőművé­szeti és egyéb gyűjtemények a hét egyik napján és a múzeumi hó­nap idején még annál is kedvez­ményesebben. A művészi alkotá­sok méltó elhelyezésére nagy ösz- szegeket fordít a költségvetés — elegendő talán az említett Nem­zeti Galériára és a sárvári vár­ra, vagy számos más múzeum rekonstrukciójára utalni. De szól­ni kell arról is. hogy szinte na­ponta adnak hírt az újságok egy- egy köztéri szobor felállításáról, nagy költséggel — és az esetek túlnyomó többségében megannyi művészi hozzáértéssel — megren­dezett kiállításokról. Mindez együtt — mégis csupán a lehetőségek széles skáláját je­lenti. Évről évre több ugyan a látogató a kiállításokon, a mú­zeumokban, a számok azonban még annyit sem emelkednek, ahányan ugyanennyi idő alatt ki­kerülnek a művészettörténeti alapismereteket nyújtó középis­kolákból. Vannak a művészeti eseményeknek állandó, rendsze­res résztvevői, akik nem mulasz­tanának el egyetlen kiállítást sem, akik részt vesznek minden szoborleleplezésen. Jó, hogy ők ott vannak — de a cél az, hogy minél többen legyenek ott. Hogy a képzőművészeti világ­hét eseménysorcfzatának vissz­hangja minél messzebbre terjed­jen — ahhoz elsősorban újabb és újabb képzőművészeti események sorozatára van szükség. S leg­alább ugyanennyire ezeket be­harangozó propagandára. Nem­csak általánosságban, hanem egé­szen közel hozva mindezt a leg­szélesebb tömegekhez. Mindenna­pi. közérthető nyelvre lefordítva a képzőművészet jelentőségét a gyakorlati életben, a szépség fel­ismerését. Mondhatnék: a töme­gek az eddiginél fokozottabb és hatékonyabb esztétikai nevelésére van sürgős szükség. Arra, hogy — egész évben legyen képzőmű­vészeti „világhét”. Hiszen ma még ott tartunk, hogy nem egy frissen felállított köztéri szobrot garázda elemek elcsúfítanak. No meg ott, hogy a szép iránt ösztönösen vonzódó, de azt felismerni még nem tudó embereket lelkiismeretlen giccs- árusok a maguk silány portékájá­val éppen eltaszítanak az igazi művészettől. S még ennél is fontosabb, hogy a szépség felismerése és ismerete lelkiekben gazdagabbá teszi az embert. Aki a szépet szereti — előbb-utóbb maga is igyekszik munkáját úgy végezni, hogy ab­ban esztétikai gyönyörűséget is leljen. És fordítva: önmagát sze- gényíti az. aki nem törekszik a szépségek megismerésére. A jelentés bővülése és szűkülése Jó helyen kezdte a képzőművészeti ismeretek terjesztését az idei képzőművészeti világhét: a gyermekeknél, akik legfogékonyabbak a szépre. Az őszi—téli hónapokban bőven van lehetőség arra, hogy — talán külön elnevezések nélkül is — hasonló rendezvények sorozatán ismertessük meg a többi korosztállyal, nemzedékkel is képzőművésze­ti értékeinket. Múzeumokban, kiállításokon, szobrok bemutatásával, poszterokkal, reprodukciókkal — felsorolni is sok, hányféle módja és lehetősége van ennek. Csupán élni kell az adottságokkal. V. E. si folyamatot, s általában a hő­termelés lényegét, szól a fűtés­ről, a hőenergia ipari felhaszná­lásáról, s még azt sem mulasztja el, hogy felhívja a hetedik osz­tályosok figyelmét a hővel való takarékoskodás jelentőségére. □ □ □ Ennyi ismeretanyag átadása belefért egyetlen órába. A gye­rekek tudása sokat gyarapodott, s én igazi iskolaélménnyel gaz­dagodva köszöntem el Halász Györgynétől és az igyekvő, szor­galmas tanulóktól. Tanítást hallgattam — életkö­zeiben. Valóban izgalmas volt. íme a bizonyíték. Rapi Miklós A közoktatás Bulgáriában Az 1978/79-es tanévben Bulgáriában 3613 általános közművelődést munkás műszaki középiskolában egy millió 465 ezren tanultak. Az úgynevezett télfel­sőoktatási intézmények száma I960 és 1978 között 18-rói 34-re emelkedett. Az ebben az oktatási (ormában tanuló egyetemisták száma 6187-ről közel négyszeresére, 23 822-re növekedett. Csak az 1978-as évben 16 477-en sze­reztek képzettséget ebben az iskolatí­pusban. Ennél is gyorsabb ütemben fejlődött a felsőoktatás Bulgáriában. Az ország felsőoktatási intézményei magasan képzett szakembereket adnak a nép­gazdaság valamennyi ágazata számára. 1939-ben az országban mindössze 5 fel­sőoktatási intézmény működött; ma 25 van Bulgáriában. A felsőoktatásban ta­nulók száma az 1939-es 10 169-ről 85 057- re emelkedett. Ez több mint nyolcszo­ros mennyiségi növekedés — a minő­ségi fejlődést nem is említve. Az 1978-as esztendőben Bulgáriában 21 164 fiatal szakember kapott diplomát a fel­sőoktatási intézményekben. A szavak jelentése állandóan változik, bővülhet, szűkülhet, ez is a nyelv gazdagodását segíti elő. Régen ismert szabály, hogy ha egy szó kisebb társadalmi közös­ségből nagyobb közösség haszná­latába kerül, jelentése bővül. A fordítottja is igaz: ha nagyobb közösség helyett kisebb közösség használja a szót, jelentése szűkül. Könnyű megérteni, hogy a jelen­tés bővülése a gyakoribb, de szű­külése is fontos, mert a szó így új nyelvi jelenséget határoz meg. A szór ige kezdetben mint föld­művelési műszó a gabona, a mag szórását jelentette. A szó köz­nyelvivé válásával már mindent szórhatunk, homokot, cukrot, sőt papírt és cigarettavégeket is a parkokban. A fordítottjára a vet ige legyen a példa. Eredetileg csak köznyelvi szó volt. azért vethe • tünk pillantást valamire, a tár­gyak is árnyékot vethetnek, az ábrázoló geometriában vetületről beszélünk. Mint mezőgazdasági műszó, csak bizonyos vetésre, és annak eredményére utal. A jelentés bővülésére nagyon sok példát idézhetünk. A konk­rét jelentésű szavak általánosabb jelentésűekké válhatnak. A fiú szónak a jelentése meg­változott. Ma már nemcsak a fiát, hanem a lányát is így szólíthatja az apa. Arany balladájában Ág­nes asszonyt is így szólítják a bíróságon: „Fiam, Agnes, mit mí­veltél?’’ Nevezhetünk így fiatal, vagy alárendelt, nem sokra be­csült személyt is. Jelentésbővü­lésnek vehetjük a hátul, szembe, mellett határozószókat, illetőleg névutókat is az eredetibb hát, szerig, mell testrészekhez viszo­nyítva. A halászik igének mint halá­szati műszónak a legáltalánosabb jelentése ez volt: halat fog ki a vízből. Jelentése később kiszéle­sedett: általában valamit fog ki a vízből, akár gyöngyöt is. Azért beszélünk gyöngyhalászatról is. Aztán tréfás, bizalmas használat­ban azt is jelentette, hogy magá­nak valamit kiemel valamilyen folyadékból (pl. levesből): a tész­tát halássza ki a levesből. Leg­általánosabb és ma már elvont jelentéstartalma: valamit kellő ügyességgel meg akar szerezni magának. A halászok nyelvében a hal pedzi a horgot (rángatni kezdi), a köznyelvben pedig ha valaki pedz valamit, azt jelenti, hogy érteni kezd hozzá, már megérti. A csigázás, feszítés középkori kínvallatási mód volt, pedig ma hányán mondják magukról, hogy nagyon el vannak csigázva. Be­szélünk feszült érdeklődésről, megfeszített figyelemről is. A bitanp-nak mint a hadi élet műszavának eredetileg zsákmány, urától elvett jószág jelentése volt, később már csak az uravesztett jószágot jelentette. A mai hit­vány, züllött jelentés további vál - tozás eredménye. A földhözra­gadt kifejezés a középkori jog­viszonyokat tükrözi: a jobbágy •jelzője, akitől megvonták a sza­bad költözködés jogát. így való­ban olyan volt, mint aki oda van ragadva a földhöz. Később je­lentése általánosabb lett: nagyon szegény embert jelentett A következő példák köznyelvi jelentését nem is kell magyaráz­nunk, elég csak a műszók jelen­tésére utalni. A légre megy va­dászati műszó azt jelenti, hogy a madár az enyvezett vesszőhöz, a léphez ragad. A lefülel is erede­tileg disznóölési műszó. (Ma már a bűnösöket füleli le a rendőr­ség.) Az ösztönöz, ösztökél erede­ti jelentése az, hogy az állatot őszt őkével vagy az ugyanazt je­lentő ösztönnel szurkálják, hogy elinduljon, vagy tovább menjen. (Az ösztön mai'jelentését a nyelv­újítóktól kapta.) Még néhány példát idézünk. A vörös szó alapszava a véres volt. A véres — veres — vörös hang- a’akváltozás meggyőz az újabb jelentés szélesebb köréről. A cé­hek nyelvében a céhen kívüli iparos jelentésű kontár ma már valamihez nem értőt jelent. A jelentésszűkülésnek is kü­lönböző esetei lehetnek. A szó a jelölt osztálynak csak egy alosz­tályára vonatkozik: a fahéj ré­gebben minden fa héjára, kérgére vonatkozhatott, ma csak a fűszer ielentésű fahéjat jelölik vele. A forró eredetileg forrásban levőt jelentett. Az erdei forrás arról kapta nevét, hogy a forrásban le­vő folyadék eredeti helyéről ki­ömlik. A testvér az összetétel elemei­nek jelentése alapján bármely közeli vérrokont jelölhetne, ma mégis a közös szülők gyermekeit jelenti. A mulat igének mint a múlik ige származékának azalap- ielentése a múlni hagy, eltölt valamit. De mivel az idő akkor múlt el gyorsan, ha jól kitöltöt­ték (lovagi tornával, viadalokkal, ivással). kialakult mai jelentése. A marha és a jószág régen ál­talánosabb „vagyon” jelentésű szavak voltak, de mivel lóbas- jószág, lábas'marha összetételben használták őket. az állatokra uta­ló jelentést vették fel. Az állat régen mindenfajta létezőt jelen­tett, embert is. Azért beszéltek régen asszonyt állatról is. A szó a 16. század óta mai jelentésében ismeretes. Néhány jövevényszó is sző­kébb körű jelentésben került át nyelvünkbe. Így a latin planta (növény) szóból átvett palánta valószínűleg sohasem jelentett általában növényt, hanem csak a fiatal hajtást, amit külön he­lyen nevelve ültettek át állandó helyére. A törökből átvett vagyon jelentésű barom szó csak a va­gyon egy fajtáját, a lábasjószágot jelenti. Az egyházi műszó, a zso­lozsma a magyarban csak egyhá­zi szolgálatot jelent, ismert szláv eredetije, a zsluzsba általában mindenfajta szolgálatot. A jelentészűküléssel keletke­zett szaknyelvi vagy csoportnyel­vi szavak, mivel a mindennapi életben is szükség van rájuk, visszakerülnek a köznyelvbe, és kiszorítják a szó köznyelvi tá- gabb jelentését. Pl. a fahéj egy­fajta fűszernövény jelentését a köznyelvben is megtartott, de már nem jelenti a fa kérgét. Kiss István % Tanulságos, érdekes kiadvány Móráról Születési évforduló ritkán gazdagította annyival egy- egy íróra, művészre vonatkozó ismereteinket, mint a Móra-centenárium. Lapunkban is több értékes kiad­ványról szóltunk, néhány űj vonással árnyalhattuk Fel- egyháza nagy fiáról kialakult képet. A kutatók, iroda­lomtörténészek éltek az alkalommal és sokat tettek azért, hogy eltűnjenek az életmű fehér foltjai, tisztá­zódjanak a munkássága megítélésében mutatkozó fél­reértések. A Somogyi-könyvtári Műhely összevont számában találhatók a legmagvasabb közlemények. Vaj- tai István főiskolai docens egy­kor monográfiának indult írói arcképvázlatában elsősorban azt vizsgálja, hogy korának ellenté­tei miként hatottak Homokor­szág ábrázolójára. Fölismerte a Földnélküli Jánosok embertelen nyomorúságát, de társadalom- politikailag nehezen számolt le hazulról hozott illúzióival — ál­lapította meg az alapos Móra- kuitató. „Élete gyökereit kellett volna kitépni, ha megtagadja ezt a hitét... hitt a paraszti ,ős­elem’ értékmegtartó, megőrző szerepében.” Jól látta meg a plebejusi lá­zongó és az „idillikus-érzelmes” parasztábrázoló közti ellentétet. Közel jár az igazsághoz Vajtai István, amikor úgy véli, hogy e „látszólag kibékíthetetlen el’er,- tét — a forradalmat is vállaló harcos publicisztika és az érték- megőrző, konzervatív népábrá­zolás ellentétessége —” miatt ne­hezteltek rá a múltban, emlege­tik napjainkban fanyalogva né­melyek. Sipka Sándor Móra és az isko­la című tanulmányában bemutat­ja az általa írt tankönyveket, műveinek, munkásságának az is­mertetését a tananyagban. Jel­lemző, hogy — például — az egyik 1927-es gimnáziumi tan­könyv meg sem említi a nevét, pedig Herczegh Ferencnek 42 sor jutott. Az 1968-ban kiadott re­formtankönyv „a konzervatív és a polgári irányzatok” keretében, megfelelő terjedelemben foglal­kozik Mórával. Péter László az író életrajzá­nak, „műhelyének” rejtelmeiből bogoz ki néhány különösen talá­nyost. Hogyan szegődött Kemál pasa szolgálatába Móra most 77 esztendős nevelt fia? Miként került 1901-ben a Szegedi Napló hasáb­jaira öcsémnek című verse? Mi­ért siették a nyomdászok, hogy az 1932-ben júliustól november 28-ig írt Aranykoporsó első pél­dánya már december 3-ra elké­szüljön? Nincs helyünk valamennyi köz­lemény említésére, de feltétlenül szólnom kell Fekete János rö­vid, magvas, fontos, Móra Ferenc családfája című írásáról. öt nemzedékig ment vissza a fél­egyházi helytörténész. Eszerint Móra fiágon jászberényi szárma­zású. Hiteles adatokkal dönti el a régi vitát. Dudás Erzsébetnek hívták anyai nagyanyját és nem Gulyásnak. Anyai nagyapja, Nye- szo Juhász István igazi „célsze­rű szegény ember” volt, szőlője jövedelmét pásztorkodással nö­velte. Apai nagyapja még a XVIII. század végén született. Az író nővérei, bátyjai közül csak a másodiknak született István vé­szelte át a gyerekeket fenyegető kórokat: 1957-ben hunyt el, 92 évesen. A másik hat idősebb testvér összesen (!) 582 napot élt. Mária húga is meghalt második születésnapja előtt. Sokan talál­kozhattak kortársaink közül a legfiatalabb Móra-testvérrel, Ju­liannával: 1962-ben temették el. A szegedi Somogyi Könyvtár kiadványát a tőle szokott körül­tekintéssel szerkesztette Péter László. H. N.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents