Petőfi Népe, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-29 / 279. szám
/ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Szemle az új gyümölcs- és szőlőtelepítéseken peroFt Népe ÉA* AZ MSZMP BACS-KISKüN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXIV. évf. 279. szám Árai 1,20 Ft 1979. november 29. csütörtök A jövő évi költségvetésről tárgyalt a megyei tanács végrehajtó bizottsága A megyei tanács végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén áttekintette az 1980. évre szóló költségvetési és fejlesztésialap-tervezetet, amelyet a megyei tanács legközelebbi ülése elé terjesztenek megvitatásra és jóváhagyásra. Az előterjesztés hangsúlyozta, hogy a megye pénzügyi terveinek ezúttal nemcsak a jövő évi feladatokat kell összegeznie, hanem számba- venni az V. ötéves tervidőszak célkitűzéseinek eddigi megvalósulását is. A népgazdaság fejlesztésének feltételeiben bekövetkezett kedvezőtlen és tartósnak ígérkező változások ugyanis a tanácsok gazdálkodására is kihatottak. Ezért a költségvetési és fejlesztési alap kiadásai és a gazdasági lehetőségek között szorosabb összhangot kell teremteni. Az 1980. január 1-én érvénybe lépő termelői árrendezés és a gazdasági szabályozók változása közvetve, vagy közvetlenül érintik a tanácsok költségvetési bevételeit es kiadásait. Emiatt felelősségteljesebb feladat vár a helyi állam- hatalmi szervekre a jövő évi pénzügyi gazdálkodásban, mert a megváltozott körülmények között is ki kell elégíteni a lakosság alap- ellátási igényeit, emellett követni a társadalmi és gazdasági körülmények változásait. Fontos, hogy a tanácsok a társadalompolitikai szempontból leglényegesebb feladatok megvalósítására összpontosítsák pénzügyi eszközeiket. A jövő évi költségvetés előirányzatai lehetővé teszik az V. ötéves terv lakásprogramjának megvalósítását, valamint a fontosabb beruházások — mint például a megyei kórház építésének — befejezését. Igen lényeges a járulékos létesítmények, elsősorban az iskolák és gyermekjóléti intézmények hálózatának tervezett bővítése is. Több vb-tag hozzászólásában aláhúzta annak fontosságát, hogy a fejlesztési Célkitűzések megvalósításában fontos szerepe van a lakosság társadalmi munkájának. A tanácsok ezért a hasznos kezdeményezéseket karolják fel, szervezzék a munkát, mélyítsék tovább a helyi államhatalmi szervek és a lakosság kapcsolatait. A jövő évi pénzügyi gazdálkodás sikere attól íügg, hogy a tanácsok és az intézmények mennyire célszerűen, hatékonyan és takarékosan használják fel pénzügyi eszközeiket. A testület ezután bejelentéseket tárgyalt. N. O. Az idén a megyében az előző évről elmaradtakkal együtt a mező- gazdasági nagyüzemekben több minit 2600 hektár szőlőt és 1500 hektár gyümölcsöt kell eltelepíteni. Az eddig végzett munkáról tájékozódtak tegnap Horváth Istvánnak, a megyei pártbizottság első titkárának vezetésével a párt- és tanácsi vezetők. Az ültetvényszemlén részt vetít Erdélyi Ignác, a megyei pártbizottság titkára, dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke, dr. Matos László, elnökhelyettes. A Biztonsági Tanács megkezdte az iráni-amerikai válság vitáját A tagok közötti előzetes konzultációknak megfelelően az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden este megkezdte az iráni—amerikai válság megvitatását. A testület mindazonáltal csak negyedórát ülésezett, s az érdemi vitát szombat estére halasztotta, amikor is New Yorkba várják Abol Hasszán Ba- niszadr iráni külügyminisztert. A kedd esti rövid tanácskozás keretében Kurt Waldheim ENSZ- főtitkár, valamint Sergio Palacios de Vizzio, a BT soros elnöke nyilatkozatot olvasott fel. Kifejezték aggodalmukat amiatt, hogy az Irán és az Egyesült Államok közötti konfliktus fenyegeti a nemzetközi békét és biztonságot. Waldheim hangot adott annak a reményének, hogy a Biztonsági Tanács elősegítheti a válság békés rendezését, s egyben felszólította a szemben álló feleket: tartózkodjanak minden olyan cselekménytől, amely tovább mérgesítheti a helyzetet. A BT elnöke ugyanakkor megismételte a testület korábbi közleményét, amelyben felhívta az iráni hatóságokat a te- heráni amerikai nagykövetségen fogva tartott túszok haladéktalan szabadon bocsátására. De Vizzio jelezte azt is, hogy ha szükséges, a BT még szombat előtt is összeülhet. Az ülést követően Donald McHenry, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete úgy tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy az ENSZ főtitkárán keresztül iráni részről biztosítékokat kapott: az amerikai túszoknak nem esik bántódása, s hogy az iráni hatóságok megteszik a szükséges intézkedéseket a foglyok megfelelő védelmére. Az amerikai küldött ugyanakkor ismét aláhúzta: Washington nézete szerint a Biztonsági Tanácsnak mindenekelőtt a túszok szabadon bocsátásának kérdésével, s a diplomáciai személyzet védelmét szolgáló nemzetközi (Folytatás a 2. oldalon.) A munkaverseny is segíti a gazdaságosabb termelést Miközben az MSZMP szervezetei politikai munkával készülnek a jövőre sorra kerülő XII. kongresszusra, a termelő vállalatok, üzemek kollektívái a jeles esemény és felszabadulásunk 35. évfordulója tiszteletére kibontakozott munkaversenyben arra törekszenek, hogy minél jobb gazdasági eredményeket fölmutatva kifejezzék egyetértésüket a párt politikájával. A MEZŐGÉP Vállalatnak féltucat gyára van, s mindegyikben lelkesen dolgoznak vállalásaik teljesítésén a szocialista brigádok. Nem kisebb igyekezettel tesznek eleget kötelezettségeiknek a szervezetileg különálló vállalati központ kis közösségei sem, erről tájékoztatott Gyovai György gyártóeszköz-gazdálkodási osztályvezető, aki egyben munkaver- seny-felelős is. A kecskeméti vállalati központban van egy szerszámüzem, amely gyártóeszközökkel látja el a gyáregységeket. Ott a November 7. és a Mikron brigád, az új gépek prototípusait elkészítő kísérleti üzemben pedig a II. Rákóczi Ferenc kollektíva dolgozik. A fő- konstruktőr irányításával a Bánki Donát, a főtechnológuséval pedig a Pattantyús és a Metall brigád tevékenykedik. A központi meó dolgozói a Delta brigádnevet választották. Versenyező közösséget alkotnak az anyagellátási és a pénzügyiszámviteli osztály munkatársai, a gépírók, a vállalati nyomdászok, sőt még a portások is. A kongresszusi versenybe bekapcsolódott kis közösségek olyan felajánlásokat tettek, amelyek teljesítésével elősegítik a vállalat és a népgazdaság előtt álló feladatok megoldását. A Bánki Donát brigád tagsága átvizsgálja, elemzi a termékszerkezetet a korszerűség és a gazdaságosság szempontjából. Összehasonlításokat tesznek külföldi termékekkel. Szelekcióval, illetve új élelmiszeripari és mezőgazdasági gépek meghonosításával, tervezésével magas színvonalú gyártmányválasztékot alakítanak ki. A nyugati licenc alapján készített cikkeknél keresik a lehetőséget a tőkés importalkatrészek hazaival, illetve szocialista országból beszerezhe- tővel történő helyettesítésére. A technológusok az egyes gyáregységek technológiai helyzetét elemzik. Vállalásuk szerint javaslatot dolgoznak ki arra, hogy a MEZÖGÉP-egységekben szakosított technológiák alakuljanak ki, a hatékonyság fokozása érdekében. Technológiailag fel kell készülni a kisebb szériákat jelentő élelmiszeripari gépgyártásra. Az új termékeknél jelentkező új anyagszükségletek kielégítése az anyagosztály Materiál brigádjától is többet kíván. A kísérleti üzemben az új gépek prototípusainak határidő előtti elkészítését vállalták a munkaközösségek, s az utóbbi értékelés szerint állják a szavukat. Ugyanez mondható el azokról a szakemberekről, akiket a más vállalathoz kiadott kísérleti gépek megfigyelésével bíztak meg. Szolgáltatói feladatai vannak a kecskeméti Ruhaipari és Vegytisztító Szövetkezetnek. Tagsága tíz szocialista brigáddal szintén részt vesz a kongresszusi és fel- szabadulási munkaversenyben. Mint Faragó Lajos elnöktől megtudtuk, nem minden siker nélkül: 9 A VSZM szerszámüzemének Ifi brigádja az idén már öt újítással járult hozzá a termelékenység növeléséhez. Közülük igen jelentős Kiss M. János csoportvezető — brigádtag — képünkön is látható újítása, az a szerszám, amelyet a ceruzaelemek zárógyűrűinek gyártásánál már sikeresen használnak. (Opauszky László felvétele) felajánlásához híven teljesíti idtei 46 millió 300 ezer forintos tervét a kollektíva. A lakosság igényeit minél színvonalasabban kielégíteni a textil- tisztításban, ez a fő feladat, s a brigádok ennek megoldása érdekében tettek vállalásokat. Az ésszerűbb munkaszervezésben, s a termelékenység fokozásában jobb gépkihasználással már értek el eredményeket. A kis közösségek eleget tesznek az energiatakarékossági fölajánlásaiknak is. A kongresszusi versenyben eddig kitűnt a RUVESZ bajai üzemegységének Hámán Kató, és a kecskeméti telep József Attila, gőzvasalóval dolgozó szocialista brigádja. — A kongresszusi munkaverseny újabb lendületet adott a szocialista brigádmozgalomnak — Először az Izsáki Sárfehér Termelőszövetkezetben az új telep Későket tekintették meg. A szövetkezet központjában a lászlófalvi Egyetértés Termelőszövetkezet és az orgoványi Egyetértés Szakszövetkezet elnöke számolt be az eddigi munkáról. Ezt követően a hajósi József Attila Termelőszövetkezetben és a Hosszúhegyi Állami Gazdaságban nézték meg a tervidőszakban létesített ültetvényeket. A program a szemle tapasztalatainak értékelésével zárult. (Pásztor Zoltán felvétele) A Hazafias Népfront megyei bizottságának ülése Tegnap délelőtt Iván Istvánné elnökletével ülésezett a megyei népfrontbizottság. A tanácskozáson részt vett és fel* szólalt dr. Molnár Frigyes a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke, s jelen volt Hegedűs István, a megyei pártbizottság osztályvezetője. Beszámolót Farkas József megyei népfronttitkár tartott: „A szocialista demokrácia megvalósításának tapasztalatai, továbbfejlesztésének mozgalmi feladatai” címmel. mondta Dudás Péter, a Villamosszigetelő és Műanyaggyár kiskunfélegyházi gyárának versenyfelelőse. — Hetvenkét brigádunk 665 tagja már az eddigiek során is bebizonyította, hogy milyen ko- molyan veszik a vállalások teljesítését. Kollektíváink közül jelenleg egy a Vállalat Kiváló Brigádja, 5 az arany-, 16 az ezüst-, 22 a bronzfokozattal rendelkezik, a többiek pedig a mozgalom zöldkoszorús jelvényét, illetve a szocialista címet mondhatják magukénak. Az idén 8 brigád küzd az aranyfokozat elnyeréséért, 20 az ezüst-, 34 pedig a bronzfokozat elnyerésére adta be pályázatát. A kongresszusi munkaversenyhez való csatlakozás során külön említést érdemel, hogy a szerszámüzem brigádjai vállalták a különösen fontos — úgy hazai, mint exportra kerülő — termékek gyártásában részt vevő gépek meghibásodott szerszámainak soron kívüli javítását. A tmk brigádjai az év elején felajánlották, hogy az energiamegtakarításban az idén 485 ezer forintos eredményt érnek el. A műszaki fejlesztési csoport Pneumatic brigádja, valamint a terveket megvalósító Petőfi szocialista brigád elhatározta, hogy újabb célszerszámok készítésével az év végéig a • terven felül 3 ezer normaóra megtakarítást érnek el. Ugyancsak említésre méltó a Zrínyi Ilona ifjúsági brigád pótvállalása. A kikészítőben dolgozó, bronzfokozattal rendelkező kollektíva védnökséget vállalt a Ganz Kapcsoló és Készülék Művek részére gyártott, különböző kapcsolók felett. A. T. S.-O. L. Áttekintést adott arról, hogy az MSZMP XI. kongresszusa erre vonatkozó határozatának megfelelően mit tett a Bács-Kiskunban tevékenykedő egy megyei, hat városi, huszonegy nagyközségi és 85 községi népfrontbizottság, valamint 36 városkórzeti és 36 tanyai bizottság a szocialista demokrácia tartalmi és formai fejlesztéséért. Rámutatott, hogy — politikai és társadalmi helyzetünkből következően — a hangsúly jelenleg a képviseleti formákon van, melyek közé az országgyűlés, a területi és helyi tanácsok, szakszervek, illetve ezek működése tartozik. Részletesen fejtegette a tanács és a népfront együttműködésének, a tanácstagokkal való kapcsolatnak a lakóterületi munkában igen gyümölcsöző formáit. Jelezte —, hogy a képviseleti demokrácián belül a tanács és a lakosság kapcsolatának legközvetlenebb fórumai lehetnek a lakóbizottságok. Jelentőségében és eredményességében — a közvetlen formák között a falugyűlés emelkedik ki. Legnagyobb előrelépés éppen e gyűlések demokratizmusának kibontakozásában mutatkozik. A falugyűlések nyitottsága fokozódik, az állampolgárok bátran kinyilvánítják véleményüket, ugyanakkor lehetőségeikkel is jobban élnek. Az eredmények elismerése mellett. nemcsak a felszínre kerülő gondokat vitatják meg, hanem cselekszenek is azok megszüntetéséért. Ez utóbbit igazolja a lakóterületi társadalmi munkák értékének tartósan magas szintje. 1978-ban például az egy főre eső társadalmi munka értéke elérte az 1014 forintot, ami a megyék között országosan a legmagasabb összeget teszi ki: 580 millió forintot. Beszélt Farkas József az e téren leküzdendő hiányosságokról is, mint amilyenek többek közt a lakosság által feltett kérdések kései megválaszolása, vagy a gyűléseken megjelenő társadalmi rétegek aránytalan képviselete, számos esetben a fiatalok érdektelensége. Ä megyei titkár alapos elemzése már eleve megvilágította azo- kát a fő munkaterületeket, amelyeken a megyei, s helyi népfrontbizottságoknak az eddiginél is többet kell tenniök a szocialista demokrácia szervezeti és tartalmi továbbfejlesztése érdekében. így gyarapodott a hozzászólásokban felvetett javaslatokkal az az ajánlás, amelyet a testület — a beszámolóval együtt — egyetértőén elfogadott. Szerepel a feladatok között a tanácsokkal való együttműködés erősítése, a falugyűlések adta lehetőségek gazdagítása a lakosság rétegeinek és csoportjainak növekvő számú és tevékeny részvételével, a városkörzetekben szervezendő lakossági fórumok kifejlesztése, a lakó- és utcabizottságok tevékenységének javítása, nagyközségekben utcabizalmi hálózat kiépítése. a lakosság rendszeres tájékoztatása. T. L • Farkas József beszámolóját tartja. (Tóth Sándor felvétele)