Petőfi Népe, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-28 / 278. szám
1979. november 28. • PETŐFI NÉPE • S Vágy és valóság Beszélgetés Czinege Gáborral, a pályaválasztási tanácsadó intézet igazgatójával Hazánkban teljes a foglalkoztatottság. Munkaerő-utánpótlást ma már csak az újonnan munkába lépő fiataloktól várhatunk. Gazdasági fejlődésünknek éppen ezért az egyik kulcskérdése az, hogy helyesen történik-e a fiatalok pálya- irányítása? — Kérdéseinkre e témakörben Czinege Gábortól, a Bács-Kiskun megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet igazgatójától kértünk választ Kereslet és kínálat — Hány új szakképzett munka- vállaló jelentkezik évente a megye területén, s jut-e belőlük annyi minden munkahelyre, amennyire szükség van? — Hogy mennyire volna szükség, arra a jelenlegi viszonyok között nagyon nehéz válaszolni, legalábbis az én helyzetemben. A felénk jelzett szükségletek jóval nagyabbak a kínálatnál, ám tudjuk, hogy a legtöbb munkahely olykor háromszor-négyszer annyi szakembert kér, mint amennyire valóságosan szüksége lenne, mégpedig abban a reményben, hogy a fölös számban jelentkezőkkel pótolni tudják majd a hiányzó segédmunkásokat is. Éppen ezért úgy gondolom: nem kell tragikusnak tekintenünk azt, hogy az előző évi háromezerrel szemben tavaly csak kétezerhat- százzal gyarapodott megyénk területén az iparban dolgozó szakmunkások száma. Hasonlóképpen jártak az építőipar, a mezőgazdasági és a szállítóipari munkahelyek is. Igaz, a kereskedelemben és más, nem termelő jellegű tevékenységet folytató intézményekben némileg többen helyezkedtek el tavaly, mint az előző esztendőben, összességében hétezerkétszázan léptek munkába tavaly, félezerrel kevesebben, mint egy évvel korábban. A közfelfogás szorításában — A közfelfogás erősen különböztet a „női pályák” és a „férfipályák” között. Hogyan érvényesül ez a szemlélet a pályaválasztás során? — A legnagyobb gondjaink forrása ez. Tapasztalatunk szerint a szülők idegenkednek attól, hogy lányukat szakmunkásnak adják. Elég néhány percet elidőzni reggelente valamelyik gimnázium épülete előtt: az órára siető diákok túlnyomó többsége lány. És akik szakmunkásnak jelentkeznek, azok is szinte kizárólag a kereskedelmi vágy az egészség- ügyi területeket választják, illetve a szolgáltatóipar valamelyik ágazatát; elsősorban a kozmetikát, a fodrászatot. Néhány évvel ezelőtt viszonylag gyakori volt, hogy műszerésznek, esztergályosnak jelentkeztek a lányok. Ma már ilyesmire nagyon ritkán akad példa. Új jelenség viszont, hogy a cipőipar és a nyomdaipar is rendkívül népszerű a pálya- választó lányok körében. — Olyan jelenség ez, amelynek örülni kell? — Távolról sem. Az illetékes szakemberek már jó ideje hangoztatják, hogy milyen veszélyei vannak például a pedagógusi pálya elnőiesedésének. Azt hiszem, az ide vágó megállapítások zöme érvényes a kereskedelmi és egészségügyi pályákra is. Abba sem nyugodhatunk bele, hogy az adminisztratív foglalkozásúak nyolcvan százaléka nő: olyan egyoldalúságok ezek, amelyek előbb vagy utóbb sok gondot fognak majd okozni. Szakmák testközelben — Mit lehetne tenni, hogy változzék a jelenlegi helyzet? — Megítélésem szerint a legtöbbet a különböző munkahelyek tehetnek. Az általánosnak mondható munkaerőhiány ellenére péir dául sehol sem tapasztalható olyan igyekezet, hogy a férfiak számára gyártott munkaeszközöket vagy a férfiaknak kialakított munkahelyet a nők számára is alkalmassá tegyék. Nagyobb gondot kellene fordítani a jelenleginél arra is, hogy a különböző pályákat valóban megismerjék a fiatalok, s ezáltal valóban választhassanak. Erre egyébként néhol már jó lehetőségek vannak. Különösen a kecskeméti vállalatok tettek sokat ezen a téren, Bács-Kiskun megyében. Tíz évvel ezelőtt, az intézel életre hívásának időszakában még valósággal könyörögni kellett, hogy a gyerekeket beengedjék egy-egy üzembe. Ma már a legtöbb helyre hívják is őket. Sajnálatos azonban, hogy e látogatások nem mindig végződnek a kívánt eredménnyel, s ezen nem is lehet csodálkozni. Harminc vagy negyven gyerek betódul a gépek közé, persze, hogy láb alatt vannak, persze, hogy akadályozzák a termelést, persze, hogy egyebet sem hallanak, mint a tanár vagy valamelyik munkahelyi vezető rendreutasítását. Ez a körülmény pedig inkább elriaszt az üzemi világtól. — Biztos, hogy csak így lehet bemutatni a munkásélet színtereit? — Nem, és ezt jó néhány kecskeméti üzemben is felfedezték már. Egyre több vállalat alakít a pályaválasztás előtt álló gyerekek számára üzemi szakkört. Ez azt jelenti, hogy a hatodikos—hetedikes—nyolcadikon diákok — tíz-tizenöt fős csoportokban — lehetőséget kapnak arra, hogy kéthetente néhány órát töltsenek a gyárban, és hogy a szakemberek irányításával maguk is részt vegyenek a termelésben. A .kenyérgyárban például ők rostálják a lisztet, ők kezelik a dagasztógépet, ők rakják rá és kapkodják le a futószalagról a frissen sült kenyeret, péksüteményt. Egy bizonyos idő után más munkahelyre kerülnek, ahol más jellegű szakmával ismerkedhetnek meg, testközelből. A gyerekek még másként látják — Kíváncsi vagyok, hogy vajon népszerű gyakorlat-e ez a diákok körében? — Erre csak annyit mondok: a tervezett ötszáz helyett csaknem ezren jelentkeztek a kecskeméti üzemek szakköreire. De nemcsak a jelentkezésben — a munkában is nagy a lelkesedés, úgy hallom. Egyébként a munkával kapcsolatos, torz társadalmi ítéletek a gyerekektől idegenek még, ezt sokszor tapasztaltam. Egy „háztáji használatra" készített felmérésem során például négyszáz gyerek közül minden második a munkát jelölte meg az élet legnagyobb örömforrásának, és a pénzt pedig csak minden tizenlhetedik tanuló vallotta az élet legfőbb értelmének. Jó volna valahogy megőrizni bennük ezt az értékrendet. Ez persze olyan vágy, amiből valóságot csak közös erőfeszítéssel tud csinálni szocialista társadalmunk. Káposztás János Wagner-múzeum Eisenachban vekkel díszített karmesteri pálcáját. A könyvtárban szinte hiánytalanul megtaláljuk a kortársak és az utókor Wagner-irodalmát, köztük a 223 Wagner-gúnyrajzot tartalmazó kötetet. Ez is bizonyítja, hogy Wagner új zenedrámái nemcsak elismerést, hanem ellenkezést is kiváltottak a német polgárság körében. Helmut Scherf, az eisenachi múzeumok igazgatója elmondja, hogy bel- és külföldön egyaránt ma is rendkívüli az érdeklődés a wag- nsri életmű iránt. Az NDK szán- házai egy-egy Wagner-opera bemutatója előtt megkeresik a múzeumot, és tanulmányozzák az ott talált anyagokat. A város művészetkedvelő fiataljai különösen gondosan ápolják a nagy komponista örökségét. G L • Az eisenachi Wagner-múzeum. (Fotó; ADN/ZB — KS) Eisenach völgyében, a több mint 900 éves Wartburg vára alatt tágas villában van a Richard Wagner Múzeum. A vidék romantikája, szépsége annak idején Wagner képzeletét is magával ragadta, önéletrajzában a zeneszerző megírta: a Wartburg felett húzódó hegygerinc, a „Hörsel- berg” és az onnan levezető út inspirálta a „Tannhäuser” hairmadik felvonásának komponálására. Több mint ötezer kötetes könyvtár, a régebbi és újabb Wagner - irodalom kötetei töltik meg a faliszekrény polcait. A falakon fotók, színlapok, plakátok, elsárgult újságok és folyóiratok. Az anyag túlnyomó része a neves bécsi Wagner-rajongó, Nikolaus öster- lein hagyatékából származik. A 22 800 darabból álló gyűjteményt 85 ezer márkáért — más nagy német városokat, Lipcsét, Drezdát és Münchent megelőzve — szerezte meg annakidején Eisenach városa. A város polgárainak adományaiból gyűlt össze a tekintélyes ösz- szeg, amellyel még az amerikai ajánlatot is túlszárnyalva sikerült megszerezniük a zenetudósok, színházi szakemberek és Wagner-rajongók számára felmérhetetlen értékű gyűjteményt. A múzeum 1897-ben nyitotta meg kapuit Eisenachban. Felbecsülhetetlen értékű a kétszáz Wagner-levél és kézirat, a sok partitúra a zeneszerző sajátkezű bejegyzésével és rendezői utasításaival, a „Tann- hauser”-nyitány zongorakivonata Liszt Ferenc kézírásával és a „Bolygó hollandi” partitúra-korrektúrája. A múzeumlátogatók mindig megcsodálják Wagner arannyal és kék-zöld féldrágaköKötöttáru hetek dec. 8-ig ruházati áruházában Kiskunfélegyházán (tanácsháza épületében) Pulóverek, kardigánok, kötött kabátok nagy választékban. 1507 Évente kétszázezer cédula Mit tudnak most a megyei könyvtár katalógusai? Amilyen a katalógus, olyan a könyvtár, mondható némi túlzással . A száműzetésben többször lakóhelyváltoztatásra kényszerülő Lenin költözése előtt mindig tájékozódott a számára ismeretlen új könyvtárak katalógusairól. A forradalom győzelme után, tengernyi dolga ellenére, figyelemmel kísérte, gyorsította a könyvtárak átalakulását, korszerűsítését. 1919 februárjában munkaversenyt ajánlott ezen intézmények dolgozóinak, jutalmat javasolt a központi katalógusok összeállítói számára. Marx és Engels Moszkvában összegyűjtött műveinek, dokumentumainak katalógusa felől 1921-ben is érdeklődött. Negyedszázada, a magyar könyvtárosok első országos konferenciáján többen kifejtették: a katalógusrendszer több könyvtári segédeszköznél, az olvasók nevelésének, irányításának, a tudományos kutatás ösztönzésének hatékony eszköze lehet. így igaz! A legfogékonyabb, a legműveltebb könyvtáros sem tudja fejben tartani a töménytelen új kiadványt. Az állomány egy-egy csoportját ajánló bibliográfiák sem helyettesíthetik a katalógusokat; más a feladatuk. Minél nagyobb egy-egy közgyűjtemény, az olvasók annál nehezebben boldogulnak a szempontok szerint rendezett kartonok nélkül. Hamarabb eltévednének nélküle a látogatók, mint turistaút jelzések hiányában az erdők-mezők vándorai. Főként a valahová céllal indulók számára nélkülözhetetlenek, márpedig mind többen keresnek meghatározott szakkönyveket, tanulmányokat, szépirodalmat munkahelyi dolgaikhoz, vizsgái előkészületekhez, hobbihoz. A katalóguscédulák irányítják figyelmüket a számukra fontos művekre, ezek létesítenek kapcsolatot könyv és leendő olvasó között. □ □ □ Néhány éve a megyei könyvtár, jegyzékeit böngészők aligha alkothattak kedvező képet az intézmény szolgáltatásairól. Hiába kerestek fontos, olykor alapvető kiadványokat az olvasók számára hozzáférhető nyilvántartásokban. A korábbi következetlen szerzeményezés hiányainak az eltüntetéséhez hosszabb idő szükséges. Egyik napról a másikra, a meglevő kiadványokról hiányzó cédulák sem készíthetők el. Sokáig olyan kevesen foglalkoztak az állomány föltárásával, hogy a legnagyobb igyekezettel sem győzték a munkát. Mi tagadás, elha- nyagolódott a könyvtári tevékenységnek eme kevésbé látványos. de mint az eddigiekből is kitűnik, alapvető ágazata. ötletszerű toldozás-foltozás helyett lényeges javulást csak az egész rendszer átalakításától remélhettek a könyvtár távlati fejlesztési tervét összeállító szakemberek. Iszonyú sok munkát követelt az elhatározás megvalósítása. Az időközben osztállyá szervezett feldolgozók kezén évente mintegy kétszázezer cédula megy keresztül. Többségét készen kapják a vásárolt könyvekkel, de téved, aki azt hiszi, hogy ezekkel nincs gond. Rendszerezésük, besorolásuk hozzáértést, vesződsé- get igényel. Gondoljuk csak meg: mintegy ezer fiókból tudakozódhatnak a beiratkozottak a polcokon, szekrényekben, tanyai raktárakban tárolt állományról! Avatatlan szemlélőnek sejtelme sincs a feltérképezésükhöz szükséges szellemi és fizikai energia nagyságáról. □ □ □ 1973-ban kezdték meg az új alapkátalógus kiépítését. Bármely azóta vásárolt könyv adatai itt megtalálhatók, tekintet nélkül lelőhelyére. Szabadpolcokon kívül ugyanis bizonyos művek egyikmásik különgyűjteménybe (olvasótermi, zenei, műszaki és mezőgazdasági stb.) is kerülhetnek. Előfordul, hogy csak egy példányban őrzik az új szerzeményt: nincs gond, mindenről tájékoztat a katalógus. Az ecTdig hozzávetőlegesen 150 fiókos betűrendes a szerző, szerkesztő neve és a kötet címe szerint csoportosítja a cédulákat, az ennél is bővebb szak- katalógus az Egyetemes Tizedes Osztályozás elvei szerint', logikusan tárja fel tudományágak szerint az állományt. Ez utóbbi főként az egy-egy tárgykörben informálódni kívánók dolgát köny- nyíti. Az általánosan elterjedt rendszerről írásos ábrák adnak útmutatást, szívesen segítenek az ohasószolgálat dolgozói is. A rövidesen elkészülő tárgyszómutató még jobban megkönnyíti a katalógusok használatát. A különgyűjteményekről jellegüknek megfelelő jegyzékek, ösz- szeállítások tájékoztatnak. A mind fontosabb helyismeretiben — például — a megyére vonatkozó földrajzi és személynevekre utaló cédulákkal egészítik ki a betűrendben sorakozó kartonokat. Szakok és nyelvek szerint csoportosítanak az idegen nyelvű kiadványok „fiókjaiban”. Szinte kivétel nélkül felsőfokú végzettségűek a kecskeméti feldolgozók, valamennyien szeretik munkájukat. A régi, kisüzemi módszerrel így sem győznék a munkát. Sokszorosítók, fénylyuk- kártyák, és más segédeszközök könnyítik dolgukat. Időt, fáradtságot takarítanak, hogy minél előbb, minél többet takaríthassanak meg az intézménynek, az olvasóknak. Minél pontosabb, teljesebb a katalógus, annál kevesebb könyv rejtőzködik, annál hatékonyabb az olvasószolgálat. Közvetve és közvetlenül is érvényes ez a megállapítás, hiszen sok munkát levesz az olvasókkal foglalkozó könyvtárosok válláról, lehetővé teszi, hogy minden könyv gyorsan megtalálja olvasóját, minden látogató a keresett művet. □ □ □ Távlati terveik szerint az új könyvtárépület átadásáig utolérik magukat, és akkor minden tekintetben a korszerű nagykönyvtárak közé sorolható majd a Katona Józsefről elnevezett, most kínzó helyhiánnyal, régi restanciákkal küszködő eléggé meg nem becsülhető közművelődési intézmény. Ha így lesz — és miért ne lenne így — akkor ezért sok köszönést illeti a feldolgozó osztály szorgos szakembereit is. Heltai Nándor Egy asszony „átváltozásai” • Siposné Kulcsár Mária. Néhány sor egy vendégkönyvből: — Az ember által létezik a szépség. Ez fogalmazódott meg bennem a kiállításon, egy egyszerű festett virág, egy fehér kála láttán. Benne az alkotói üzenet: az „itt vagyok” egyszerűsége. A csodálatos kála, az egyetlen szálú fehér virág kitárulkozik, befogad, világít a világ szürkeségében. Pajzsos levelei összefonódnak. Lehet, hogy nem is virág? Talán ember. Igen, az ember mutatkozik meg benne ... Nem tudni ki irta ezeket a csodálatban fogant sorokat, de a lényeget értette, érezte meg a kiskunmajsai naiv festő, a nyolcvanéves Siposné Kulcsár Mária képeiben. Mert az ö élete, belső világa a liliomok, a kálák, a napraforgók, a kusza dáliák szépsége. De övé a polgári szoba csipkete- rítős csendje, a tanya, a majsai táj, a sárgafalú templom, a falu százéves házainak csodálata is. — Addig festek, míg tele nem lesz a szoba, amíg az időm engedi — mondja titkokat sejtető mosollyal, s megszökik előlem, mert hogy: a konyha is várja... És egyedül maradok, kezemben egy képeslap nagyságú megsárgult ákvarellel, amit a 16 éves polgári iskolai növendék, Kulcsár Mariska festett. Csendélet 1915-ből... A háború mintha messze lenne, s most már — nyolcvanévesen — összemosódik emlékezetében 1919 fegyverropogásával. Majd még egy háború. Évtizedek telnek el, hogy újból ecsetet vesz kezébe. Először csak a konyhaablak kínálta világ az övé: az udvar fái, háztetői, a virágok, az évszakok változásai. Majd.birtokba veszi a tanyák, a majsai utcák szépségét is. Nézem a képeket, egy idős asz- szony „átváltozásait", virággá, színné, hangulattá; jeladásait az életről, önmagát. A szobák fala talán csak nagysokára telik meg..\ P. E, A Putz-udvar (1978) ) Napraforgó (1977)
