Petőfi Népe, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-27 / 277. szám

1979. november *27. • PETŐFI NÉPE • 3 Az életnek, az egészségnek ára van „Elégedett egészségügyi miniszterrel én még nem találkoz­tam, pedig sok egészségügyi miniszterrel találkoztam .. Az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságának legutóbbi ülésén hangzottak el ezgk a szavak dr. Schultheisz Emil szájából, mintegy felkészítve a képviselőket: a beszá­molóban ne számítsanak kizárólag megnyugtató, szép képre a hazai egészségügyi állapotokat illetően. Valójában nehéz is lenne ilyen képet rajzolni, bármelyik nézőpontból is vizs­gálódunk, akár a gyógyítók, akár a gyógyulni vágyók olda­láról. Elevenbe vág Bizonyára nem magyar jelen­ség, a világ bármely államára jellemző, hogy a lakosság elége­dettsége nem tükrözi azt a szel­lemi és anyagi energiát, amelyet a társadalom az egészségügyi szolgálat javításába invesztál. S ez érthető is. Egyre magasabb a társadalmi igény, hogy a gyógyító munka színvonalát, körülményeit tovább fejlesszük. S különösen így van ez hazánkban, ahol tör­vénybe foglalt állampolgári jog a magas szintű egészségügyi ellátás. A deklarált jog, s az elérhető szolgáltatás közötti legkisebb el­lentmondás is „elevenbe vág”, visszhangot kelt az. érintettek sző­kébb és szélesebb körében. A közelmúltban az egész ország színe elé került a magyar egész­ségügy helyzete. Hetekig erről vi­táztak a megyei képviselőcsopor­tok ülésein, erről adott számot az országgyűlésen egészségügyi mi­niszterünk is. Érthető az „össz­tűz” keltette érdeklődés: ennél közérdekűbb, ugyanakkor szemé­lyesebb téma aligha kerülhet a törvényhozó testület, s a széles közvélemény elé. Nemcsak tárcaügy Az 1972-ben hozott egészségügyi törvény végrehajtásáról van szó, arról a törvényről, amely — a ne­ve ellenére — nem tárcatörvény, nem tárcaügy. Az orvos—beteg kapcsolathoz hasonlíthatnánk. Ha a beteg, aki tüneteivel elmegy a gyógyítóhoz, de „otthon hagyja” a gyógyulás szándékát, mit tehet az orvos? önmagában, a másik együttműködése nélkül képtelen úrrá lenni a bajon. Ugyanez a viszony „nagyban” az egészség- ügyi tárca, s a többi népgazdasági ágazat között. Tenni az egészség- ügyi állapotok javításáért egye­dül a szaktárca vajmi keveset tud, túlnyomórészt a kívülálló té­nyezők határozzák meg, milyen betegségekkel kell felvenni a har­cot, miként lehet megelőzni a bajt, milyen körülményeket te­remthet gyógyító munkájához a szakemberek sok ezernyi stábja. Már nemcsak száj elé tartott kéz mögül hangzik el, hogy az egészségügy nem lehet a népgaz­daság „templomegere”, mert ez nagyon sokba kerül az ország­nak ... Nem lehet az egészség­ügyet különálló ágazatként ke­zelni, ráadásul a nem termelő ágazatok közül valónak — mert­hogy ez alapvetően téves. Úgy tűnik, ennek a téves minősítésnek következményeit nyögi a hazai egészségügy még jó ideig ... Két­ségtelen, közvetlenül kimutatható forintnyereséget valóban nem produkál a „gyógyító ipar”. De a második, s a sokadik vonalig látó és számoló ember akár forintra pontos statisztikát is vezethetne a jól működő egészségügyi szol­gálat nyereségeiről. Vegyük pél­dának azt a rokkant, fiatal szak­embert, aki megszerzett tudása birtokában élete végéig a társa­dalom kenyerét eszi, ám ő egy szelettel sem járul a nagy asztal­hoz, mert megmaradt munkaké­pességét — hatékony rehabilitáció híján — senki sem segített hasz­nos szolgálatba állítani. A szemé­lyiség veszteségét, a céltalanul, haszontalanul elpocsékolt életet ugyancsak a veszteségszámla nagy tételei közé írhatjuk ... Vagy például itt a kanyarójár­vány, amely három esztendeje még 40—50 ezer megbetegedést okozott hazánkban. A gyógyításra fordított közvetlen kiadás (a táp­pénzt még ide se számítva) több mint 18 millió forintot tett ki. Az azóta általánossá tett védőoltás költsége mintegy 8 millió forint évente. A tiszta „nyereség” a csupasz számok tükrében is tete­mes. Sokat fogyaszt, de... Nem termelő ágazat lenne az egészségügy? Az egészségügyi miniszter sza­vaival élve: a takaréklángról fel­jebb kapcsolt magyar egészségügy valóban sokat „fogyaszt” —, de so­kat „termel” is. Az elmúlt eszten­dőben csupán élműtétből 12 ez­ret írhatott a nyereség rovatba az egészségügyi statisztikus. Hogy ez a meglevő technikai adottságok­kal milyen óriási emberi és szak­mai produktum, azt csak a szak­emberek képesek megítélni. Igen ám, csakhogy az életmentés költ­ségei egyre borsosabbak. Az „egy­szerű” szívsebészeti műtétek át­lagköltsége 40 ezer forint; egy beépített szívbillentyű további 40 ezer (az elmúlt évben ezer beteg kapott mű-szívbillentyűt), egy szívritmus-szabályozó készülék 75 ezer forint. S még egy kicsit a számoknál: egyetlen intenzív ápolásra szoruló beteg ellátásának költsége egyetlen napra 3700 fo­rint; egy „sima” baleseti ágyon fekvő egynapi gondozása 738 fo­rint ... Idegenül csengnek ezek az ada­tok; nehéz „lefordítani” a kórház­ban fekvő hozzátartozókért érzett aggodalmat, törődést, gondosko­dást forintokra. Pedig bármeny­nyire disszonáns: az életnek, az egészségnek ára van. Csak az egészséges ember tud — a mun­kája révén előteremtett értékek­kel — hozzájárulni az egészség fenntartásának, visszaszerzésének költségeihez. Hát ezért nem csak tárcaügy az egészségügy. Persze, itt is érvé­nyesek a gondos, takarékos, fe­gyelmezett gazdálkodás követel­ményei; a népgazdaságtól jutta­tott lehetőségekkel jól kell sáfár­kodnia a tárcának. Csak egyet nem szabad: úgy takarékoskodni, hogy a ma megspórolt milliókat később milliárdokkal kelljen ki­váltani. Ugyanis a ma veszni ha­gyott egészség holnap már nem képes értéket előállítani. A. A. A tudományos ismeretek segítsék a termelést Végső formát öltött a Tudomá­nyos Ismeretterjesztő Társulat központjának 1980-as munkaterve — javában folyik a jövő évi ten­nivalók számbavétele a társulat megyei és budapesti szervezetei­ben is. A TIT jövő évi tevékeny­ségéről, törekvéseiről Jeney Jenő főtitkárhelyettes tájékoztatta az MTI munkatársát. — Társulatunk tevékenysége egyaránt szolgálja a tudás gyara­pítását és a szocialista tudat for­málását — mondotta. — Sajátos eszközeivel 1980-ban tovább kí­vánja segíteni az utóbbi időkben hozott párt- és állami határoza­tok megvalósítását. A TIT a kö­vetkező esztendőben ismeretter­jesztő munkája szerves részének tekinti a felszabadulás 35. évfor­dulójának jelentőségét méltató rendezvényeket, a párt soron le­vő, XII. kongresszusa állásfogla­lásainak, az V. ötéves terv befe­jezésével és a VI. ötéves terv elő­készítésével kapcsolatos felada­toknak a megismertetését. Jelen­tőségéhez mérten foglalkozik az esedékes országgyűlési és tanácsi választásokkal, a Varsói Szerződés 25. évfordulójával, József Attila születésének 75. évfordulójával is. — A TIT tevékenysége a jövő­ben is kiterjed majd minden tu­dományág ismeretanyagára, de 1980-ban az eddiginél jóval na­gyobb erőfeszítéseket kíván tenni a társulat a szocialista jogi és er­kölcsi tudat erősítéséért, különös tekintettel a jogok és kötelezett­ségek egységben való felfogására, az állampolgári és munkafegye­lemre. A rendezvényeken hang­súlyt kap a szocialista közgazda- sági műveltség, s a manapság annyira időszerűvé vált gazdasá­gossági, takarékossági és haté­konysági szemlélet fejlesztése. Cé­lul tűztük ki, hogy magasabb szín­vonalra emeljük, és széles körűvé tegyük az olyan ismeretek — köz­tük elsősorban a természettudo­mányi és műszaki ismeretek — terjesztését, amelyek viszonylag közelről érintik a termelést. — A társulat a jövő évben na­gyobb részt kíván vállalni a szak­munkásképzésből, továbbképzés­ből. Ennek megvalósulása — amelynek során a TIT-előadók „beépülnek” a termelő üzemek szakmai tanfolyamaiba — nem­csak a működési tér bővülését je­lentheti, hanem sajátos munka­formát is kialakíthat. Terveink között szerepel a kötetlen, klub­szerű keretben folyó ismeretter­jesztés az ifjúság soraiban, s a jól bevált szabadegyetemi for­mák alkalmazásának nagyobb arányú kiszélesítése az értelmi­ségiek körében. PÉLDÁS SZOCIÁLIS GONDOSKODÁS A keceli öregekért legalább tizenöt éve annak, hogy a keceli tanács ülésén fon­tos szociálpolitikai téma volt na­pirenden, ugyanis a testület azzal foglalkozott, miképpen lehetne segíteni szervezett módon a nyug­állományban levő, vagy a hason­ló korú, ám semmiféle ellátásban nem részesülő egyedülálló embe­reken, akiknek nem kis gondot jelent naponta meleg ételhez jut­tatni. A döntés akkor újszerűnek tűnt: napközi otthont, kell létesí­teni, ahol bizonyos térítés ellené­ben ebedet kaphatnak a rászo­ruló öregek. A humánus elhatározást tett követte, kialakították — rádióval, tévével, társasjátékokkal stb. fel­szerelték — és a jelentkezőkkel benépesítették az otthont, mely hamarosan kedveltté vált, meg­nőtt iránta az érdeklődés, a ta­nács költségvetésében is állandó tétel lett az ilyen célra tervezett kiadás. A későbbiekben aztán egyre- másra érkeztek a helyi illetéke­sekhez a jelzések, hogy mind töb­ben szeretnék igénybe venni a napközit, csakhogy erre nem lát­nak reményt, mert gyenge az egészségi állapotuk, és túlságosan fáradtak ahhoz, hogy naponta gyalogoljanak oda-vissza. A hi­vatalos felmérések megerősítet­ték ezt az igényt, meg a gondo­kat is. melyekkel kapcsolatban a tanács az 1970-es esztendők ele­jén hozott határozatot: bevezet­te a házi szociális ellátást. E szol­gálat — ami azt jelenti, hogy a gondozók a nehezen járó, vagy mozgásképtelen néniket és bácsi­kat a lakásukon keresik fel, ahol takarítanak rájuk, ápolják, őket, ételről gondoskodnak részükre és elintézik ügyes-bajos dolgaikat — azóta is maradéktalanul eleget tesz e kötelezettségének. Jelenleg évente megközelítőleg 700 ezer forintot fordítanak a nagyközségben a szociális felada­tok elvégzésére. Az összegből egy­részt a napközi ellátás, másrészt a házi gondozás, valamint a pénz­ügyi és természetbeni segélyezés költségeit fedezik. A gondosko­dásban részesülők száma jóval meghaladja a százat. Az egzisztenciális jellegű in­tézkedések mellett erkölcsi meg­becsülésnek is örvendhetnek az éltes korú keceliek. akik immá­ron hagyományosan gyűlnek össze minden évben ez idő tájt a tisz­teletükre szervezett öregek napja rendezvényén. A legutóbbi ilyen találkozóra a közelmúltban ke­rült sor, melyen részt vettek a szociális intézményt patronáló helyi üzemi brigádok képviselői is. Az ünnepeiteket Laták Ede tanácselnök köszöntötte, és tájé­koztatta a nagyközség gyarapodá­sáról, s terveiről. Ezt követően az általános iskolások adtak ked­ves hangulatos műsort, majd az ÁFÉSZ fiataljai szolgálták fel az ízletes uzsonnát, és nyújtottak át ajándékcsomagokat. Végezetül elmondjuk, hogy Ke- celen a tanácsiak, s más szervek az eleddig is példás szociális gon­doskodás továbbfejlesztésén fára­doznak. Az elképzelések között szerepel, hogy létrehozzák — me­gyénkben az elsők között — az úgynevezett hétközi otthont is, ahol hétfőtől szombatig szállhat­nak meg, kaphatnak teljes ellá­tást és kedvük szerint művelőd­hetnek, szórakozhatnak az öre­gek. V. A. Barangolás Bács-Kiskunban • Alsófokú központ a bajai járásban. Lakosainak száma 3026. Területe 6931 hektár. Gyógyvizű fürdője messze földön híres. HAZAI GYÁRTMÁNYÚ UTÁNFUTÓK • Egyelőre még csak fényképen tudjuk bemutatni, de a forgalmazó vállalat, az Autóker szerint a közeljövőben már kapható lesz a hazai gyártmányú teherszállító utánfutó több típusai. Az autósok által ke­resett termékeket az érdeklődők a Népköztársaság útja 14. szám alatti bemutató teremben tekinthetik meg. (MTI-fotó: Pintér Márta felvétele) í Gyorsmérleg a mezőgazdasági szövetkezetek gazdálkodásáról Tavaly a megye mezőgazdasági szövetkezeteinek termelési értéke csaknem 10 százalékát adta az ország összes szövetkezeti ter­melésének. összegben kifejezve ez •megközelítette a 12 milliárd 890 millió forintot. Ennek 88 százalé­kát a termelőszövetkezetek pro­dukálták. Elkészült az idei háromnegyed- évi mérleg és a megye 109 mező- gazdasági termelőszövetkezetének és 32 szakszövetkezetének terme­lési értéke várhatóan meghaladja a 13 milliárd 240 millió forin­tot. A gyorsmérleg szerint a ter­melési értékből a termelőszövet­kezetek aránya csaknem 90 száza­lék. Az emelkedés az előző évhez képest több mint 4 százalék. Az egy személyre jutó termelési' ér­ték megközelíti a 240 ezer forin­tot, ez az átlag a termelőszövet­kezeteknél jobb, a szakszövetke­zeteknél viszont sokkal gyengébb. A szövetkezeti nyereség megha­ladja az 1 milliárd 300 millió fo­rintot, melynek több mint 90 szá­zaléka a termelőszövetkezetekre jut. A mezőgazdasági szövetkeze­tek nyeresége az idén 15 száza­lékkal kevesebb, főként a költsé­gek növekedése és a gabonafélék hozamának csökkenése miatt. Várhatóan hat termelőszövetkezet és négy szakszövetkezet lesz vesz­teséges, illetve alaphiányos, ez azonban még nem végleges ered­mény. Az idén a mezőgazdasági szö­vetkezetek bruttó jövedelme csak­nem 4 százalékkal csökken. A szakszövetkezeteknél nagyobb mértékben, mint a termelőszövet­kezeteknél. Néhány mezőgazdasági üzem engedélyt kapott a Mezőgazdasá­gi és Élelmezésügyi Minisztérium pénzügyi főosztályától, hogy be­ruházási hitelüket amortizációból törleszthessék. A nagybaracskai Haladás Termelőszövetkezet pél­dául az idén 1,9 millió forintot fordíthat hiteltörlesztésre. A gaz­daság az elmúlt években 34,5 millió forintos költséggel szárító­üzemet létesített. A visszafizetési kötelezettsége 5,6 millió forint lenne az idén. A fejlesztési alap erre nem nyújt fedezetet, ezért engedélyezték ily módon a hitel- törlesztést. Több gazdaságnak meghosszab­bították a rövid lejáratú hitel visszafizetésének határidejét. Ez is nagy segítséget jelent, hiszen az év közepén a növénytermesz­tési kiesések valamennyi gazda­ságnál nagy gondot okoztak.' A gyorsmérleg összesített ada­tai szerint a termelőszövetkezetek átlagos létszáma 2,5 százalékkal növekedett, a szakszövetkezeteké pedig megközelítőleg 11 száza­lékkal csökkent. Orosz Gábor a megyei tanács főelőadója KÉPERNYŐ Tények - és érzelmek Tulajdonképpen csak az lenne a dolgom, hogy elmondjam véle­ményemet egy-egy műsorról: sze­rintem milyen színvonalon tel­jesítették a közreműködők vállalt feladatukat. Időszerűnek, hasznos­nak, százezrek, milliók szórakoz­tatására, gazdagítására alkalmas­nak gondolom a látottakat; er­ről is szólnom kell, ha megbí­zatásomnak eleget akarok tenni. Sajnos vagy nem sajnos — dönt­sék el a kedves olvasók — oly­kor annyira hat rám, netán any- nyira bosszant a képernyő, hogy a forgatókönyvíró, a szerkesztő, a rendező, az operatőr, a riporter és a többiek teljesítményének elemzése helyett a látottakról- hallottakról számolok be, a mű­sor hatását próbálom visszaad­ni. Végül is azt hiszem, mindenki így van ezzel és így jó. Elképzel­hető, hogy valamikor kimutathat­juk, milyen sok akció, gondolat forrásoztatható a televízióitól, nyomon követhetjük a dobozon látottak-ihallottak továhbgyűrű- zését. A múlt szerdán sugárzott Idé­zés például azoknak is adott újat, azok szemléletét is befolyásolta, akik sokat tudtak, hallottak a Horthy-rendszer elnyomó gépe­zetéről, közelebbről a politikai foglyok Margit körúti kálváriájá­ról. Minit annyi sikeres — milyen groteszk ez a kifejezés egy fegy- ház rémségeit fölidéző műsorral kapcsolatban — dokumentum- film, ez is elsősorban a tényeket beszéltette, a minősítést, az ítél­kezést ránk bízta. Mihályfy Lász­ló rendező csak módjával ada­golta a borzalmakat, mert ' a szörnyűségek elterelhették volna a figyelmet a lényegről. Neveze­tesen arról, hogy ez a jellegtelen épület szervesen hozzátartozott az ellenforradalmi Magyarországhoz. (Bő negyedórás sétával elballag­hatott ide bárki a királyi vártól.) A vastag falak sem szűrték ki a külvilág zaját, cigányzene és villamoscsörömpölés egyaránt el­jutott a cellákban sínylődőkhöz. Kiderült az Idézésiből, hogy azok láttak messzebbre, azok láttak jól, azok ismerték a va­lóságot, azoknak lett igazuk, akik bent raboskodtak. A film azzal is országnyira tágította a fegyház falait, hogy ideidézte a Donnál elhaltakat, a Dunába öl­teket, a nemzetvesztő politika valamennyi áldozatát. Ezért érez­tem, hogy a Margit körúti fegy­ház ürügyén egy sötét rendszert állított az Idézés a vádlottak padjára. A nagyon érdekes Hét stábja Hajósra is ellátogatott. A szer­kesztő-riporter jó — vagyis a mondandót sűrítetten kifejező — alanyokat választott, a kérdések is alkalmat adtak őszinte fele­letekre. A negyedszázados fenn­állására emlékező hajósi nevelő- otthonról készített tudósítás — az előbbiekben ismertetett mű­sorhoz hasonlóan — túllépett a „falakon”. Tájékozódhattunk az egykori kastélyban oltalmat talá­ló ifjak életéről, az intézmény fejlődéséről: megrezzen tették szí­vünket a néhány szóval, néhány képsorral kibontott sorsok. Van mit tennünk az emberi kapcso­latok ápolásáért, a bomló csalá­dokért. A szülői szeretet egyik- miásiik ifjú számára annyira is­meretlen, mint ahogyan a vakon születettek sem, érzékelik a fényt; csak sejtik, hogy szinte tu­datuk határán kívül van valami szép és nemes világ, amelyből őket kizárták. Jelzők, hatásvadá­szó beállítások nélkül ráéreztünk erre a tettekre serkentő fájda­lomra, ez a legkevesebb és a legtöbb, amit erről a riportról le­írhatok. H. N.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents