Petőfi Népe, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-02 / 230. szám
1979. október 2. • PETŐFI NÉPE • S AHOL A KULTÚRA KÖZÜGY A Minisztertanács egyik rendelete előírja, hogy a művelődési otthonok munkáját ötévenként újjáválasztott társadalmi vezetőségek segítsék. Lajosmizsén az elmúlt héten választották újjá a testületet, amelynek tizenhárom tagjából négyet az alábbiakban bemutatunk olvasóinknak. Közművelődési aktivisták Lajosmizsén NYELVŐR MÖCZÓ JÁNOSNÉ a Kossuth Termelőszövetkezet közgazdasági elnökhelyettese. Ezenkívül a gazdaságban működő nőbizottság elnöke, a tanyaklub patronálója, s a tánccsoport lelke. — Nem tudunk olyan kéréssel fordulni hozzá, amelyet ő ne teljesítene — mondja róla Hegedűs Miklós, a nagyközségi pártbizottság titkára. — A különböző kirándulások megszervezésétől a szaktanfolyamok beindításáig, a környezet- védelmi tevékenységtől az egyedül élő öregek meglátogatásáig mindenben számíthatunk rá. — Láttam, sietve érkezett — kezdem a beszélgetést. — Igen, nagyon ki van számítva az időm, mert a munkahelyemen is ezer a teendőm: készülünk a havi zárásra. Kicsit késésben vagyunk, mert az irodai dolgozók zöme is kint van most a földeken; almát szednek. — Van valami újdonság a köz- művelődési tevékenységükben? — Van, hogyne. Minden jel arra mutat, hogy jövőre kevesebb pénzt fordíthatunk a közművelődésre. Jobban meg kell nézni tehát, hogy mire költünk. A műkedvelő csoportok támogatását és az oktatásra fordított kiadásainkat nem szeretnénk csökkenteni. Viszont a külföldi utazásokat igen. Évek óta tartjuk a kapcsolatot egy lengyel és egy cseh tér- melőszövetkezettel, s jelentékeny összegeket áldoztunk a csere- üdülésre. A jövőben jobban meg kell majd néznünk: ki érdemli meg, hogy bekerüljön az utazók csoportjába. □ □ □ KEMMER MÁRTA könyvtárosként dolgozik a művelődési házban. Sokat forgolódik az emberek, főleg a fiatalok társaságában. Csendes szorgalmával, kimeríthetetlen türelmével és szelídségével hatni tud rájuk — ezért várnak tőle sokat azok, akik a társadalmi vezetőségbe beválasztották. — Láttam, hogy kissé csalódott arccal hallgatta a közlést, miszerint a következő ötéves tervben sem fog új művelődési ház épülni Lajosmizsén — mondom. — Igen, mert a régit már kinőttük. Különösen a könyvtárat. Nyolcvan négyzetméternyi területen tárolunk több mint húszezer könyvet. Száz újság és folyóirat több éven keresztül megőrzött példányaival együtt, nem beszélve az egyre szaporodó lemez- és diafilm-gyűjteményünk- ről. És mindezen túl itt bonyolódik a kölcsönzés is. — Nagy a forgalom? — Kétezer beiratkozott tagunk van. — Kik a legszorgalmasabb látogatók? A fiatalok, azon belül a diákok. Újabban naponta jönnek az óvodások is: diafilmeket néznek, meselemezeket hallgatnak. Sajnos, az üzemek dolgozóival, a szocialista brigádokkal még nem •sikerült eddig megfelelő kapcsolatot kialakítanunk. Ez a jövő feladata, bár az első lépéseket már megtettük: meghívtunk néhány munkahelyi kollektívát, hogy ismerkedjenek meg a könyvek világával, értékeivel is. □ □ □ MÉSZÁROS TIBOR a felsőlajosi Almavirág Szakszövetkezet főmezőgazdásza, s a gazdaság KISZ-titkára. Neki is köszönhető, hogy a felsőlajosiak aktivitásáról csak jót hallok Mozsár Andrástól, az Ódry Árpád Művelődési Ház igazgatójától: huszonnégyen vesznek részt a nemrégiben indított szabás—varrás tanfolyamon, a német nyelvórákra pedig tizenhatan érkeznek, a mintegy ezer lakost számláló településről. De gyakran látogatják a többi kulturális rendezvényt is. Sokuknak van például színházbérlete. A tanácskozáson csak a dicséret hangján szóltak a felsőlajo- siakról. Ón is elégedett? — kérdezem. — Nem. Felsőlajos jó néhány kilométerre van Lajosmizsétől; ezért sok tekintetben önállóságra kényszerülünk. Most például saját erőből építünk egy új óvodát. Művelődési házunk nincs, a lajosmizseit látogatjuk. Sajnos, ritkábban a kelleténél; legalábbis én úgy érzem. Ennek azonban nem az érdeklődés hiánya, hanem a rossz közlekedés az oka elsősorban. A legtöbb rendezvény — beleértve a mozi előadásait Ls — este tíz óra körül ér véget, az utolsó autóbusz pedig már kilenc óra előtt elmegy. Súlyos problémája ez a két vagy három műszakban dolgozó bejáróknak is. Ám ennek ellenére nem sikerült elérnünk eddig, hogy a Volán Vállalat illetékesei indítsák egy órával később az utolsó járatot. Talán furcsán hangzik, de a kultúra ügyét a legjobban egy ilyen — tíz óra körül is közlekedő — autóbusz vinné most-előre Felsőlajoson. □ □ □ SÁGI ISTVÁN, a Vízgépészeti Vállalat igazgatóhelyettese. Mint közművelődési aktivistát így jellemzi őt Mozsár András: — A múlt év végén közös munkánk akadt: az együttműködési szerződést kellett tető alá hoznunk. Egyeztettük az elfoglaltságainkat, de megfelelő időpontot nem találtunk. Főleg az ő napjai bizonyultak zsúfoltnak, már hetekre előre. Végül aztán — kissé meg Is lepve ezzel engem — a vasárnapot javasolta. Ha ehhez hozzáteszem, hogy a legtöbb közművelődési rendeletet betéve tudja, akkor Italán mások előtt is nyilvánvalóvá válik: Sági elvtárs nemcsak szavakban tartja fontosnak a közművelődés ügyét. Ezért is javasoljuk ŐHJ a társadalmi vezetőség elnökének. — Többek véleménye, hogy a lajosmizsei vezetők közül ön az egyik legjelesebb mecénása a kultúrának. Van ennek valamilyen különleges oka? — Nincs. Egyszerűen felismertem, hogy az egyre korszerűbb gépeket csak az egyre kultúrál- tabb munkás tudja kezelni, s hogy az egyre bonyolultabbá váló társadalmi viszonyok között csak a művelt ember képes eligazodni. — Mint a társadalmi vezetőség elnöke, milyen felismeréseknek szeretne érvényt szerezni elsősorban? — Egyrészt annak, hogy a kultúra, a művelődés — beleértve ebbe természetesen a szórakozást is — nem csupán pénz kérdése. Sokkal inkább függ a hozzáértéstől, a lelkesedéstől, az emberekkel való szót értéstől. Másrészt szeretném, ha minél többen felismernék, hogy a kultúra nem olyan, mint mondjuk a teasüte- mény: valaki elénk tálalja, mi pedig jóízűen elmajszoljuk. Eszköz inkább, amelynek segítségével emberhez méltóbb világot formálhatunk a saját környezetünkből. □ □ □ Négyőjük véleményét meghallgatva nem nehéz felismerni az azonosságot, a közös tervezést. S hogy ez így van, az azt mutatja: Lajosmizsén a közművelődés, a kultúrálódás közügy. Káposztás János Ötvenéves az ásvány- és földtani tanszék Debrecenben ötvenéves a Kossuth Lajos Tudomány- egyetem Ásvány- és Földtani Tanszéke. Az öt évtized alatt gazdag őslénytani lelet halmozódott fel a tanszék gyűjteményében, melyet az oktatásban és a tudományos munkában egyaránt hasznosítanak. Képünkön: ősbölény, barlangi medve, őstulok koponya maradványai. Ritka könyvgyűjtemény „Nyomtatott könyvek a XVI— XVII .századból” címmel új kiállítás nyílt a kosztromai múzeumban. A kiállítás az 'orosz kultúra egyik ragyogó korszakát, az első orosz könyvnyomtatómester, Iván Fedorov és munkatársának, Pjotr Msztyiszlavcnak a tévé. kenységét mutatja be. A könyvek között látható közös alkotásuk, az 1574-ben, Lvovban készült „Posz- tola”. A kiállításon szerepel a múzeum legrégibb bibliája, Radi- - sevszkij „Evangéliumba is. A könyvnek gyönyörű a borítója, nagyszerű metszetek és fejléc díszítik. Több kiadvány mutatja be Kondratyij Ivanov híres orosz rézmetsző tevékenységét. Megtekinthetők Szimeon Polockii könyvei is. (BUDAPRESS — APN) Az alapvető, messzemenő, maradéktalan és társaik A „m'ún Jenes” divatszák ellen állandóan küzdenünk kell. Folytonos használatuk szegényíti nyelvünket, mert kiszorítják a jó magyar kifejezéseket. Már szó volt a rendelkezik, biztosít, tűnik, és más hasonló igék nyakra-főre való használatáról, de még sok más szavunk is van, amelyeknek túlzott használata állandó éberségre inti azokat, akik helyesen akarnak magyarul beszélni. Kezdjük a vonallal! Ha a Kárpátok vonalát, a budapest—debreceni vonalat (vasútvonalat) említjük, ha telefon-összeköttetést, vonalat várunk a telefonközponttól, használata nem kifogásolható. De használják hibásan is. Pl.: Az áruszállítás vonalán bajok vannak. Az ifjúsági vonalon mind népszerűbbé válik a cselgáncsozás. Munkajogi vonalon jártas jogtanácsost keresünk. Helyesen így lenne: Az áruszállításban bajok vannak. Az ifjúság körében népszerű a cselgáncsozás. A munkajogban jártas jogtanácsost keresünk. A terület a vonal édestestvére. Mindennek területe van. „A községi tanács területén védetté vált ez a vonatkozás.” A ruhaeladásnak is területe van (a kereskedő a ruhaeladás területéhez kapcsolja mondanivalóját). Egy bányamérnök megállapítása: Az egyedüli terület, amellyel problémáink van, a MÁV. Nyilván arra utal, hogy a vasúti szállítással nehézségeik, gondjaik vannak (nem pedig problémáik). De szó van a terület problémájáról, sőt a problémák nagy területéről ■ is. (Minden probléma?) Furcsa ez is: Ez a terület a mezőgazdaság fejlődésével már egész kicsi területre szűkült. Az eset is nagyon divatos szó lett. Nagy port felvert esetről (eseményről), vitás vagy súlyos esetről (ügyekről) beszélve helytel emí'Dhefcjük. Néha még azt is említik, hogy adott esetben (helyzetben) mit csel ekedíj ünk, sőt tanácsot is adnak arra az esetre (alkalomra), ha szükség lesz a tanácsra. Ilyenkor (de nem ilyen esetben!) helyesen használják. De ha a -szer és a -kor ragokat szorítja ki a használatból, már hibáztatjuk, mert hosszaibbam, körülményesebben fejez ki olyan határozókat, amelyekét egyszerűbben is ki lehet fejezni. Egy esetben, több esetben helyett sokkal egyszerűbb az egyszer, többször határozószó. Abban az esetben helyett rövidebb az akkor. Pl.: Érvelése csak abban az esetben (csak akkor) helytálló, ha... Segély csak abban az esetben (vagyis csak akkor) folyósítható, ha... Az igény szó is ezek sorsára jutott. Ennek a szónak az elkop- tatásában, lejáratásában annak is része volt, hogy kezdettől fogva hivatalos íz tapadt hozzá. Az értelmező szótár a szó jelentéseinek a felsorolását így kezdi: (hatáság) lefoglal, kisajátít valamit. Ugyanígy nemcsak földet, telket lehet igénybe venni, hanem pl. kedvezményt is. De már feleslegesen használjuk ilyen figyelmeztetéskor: Vegye igénybe a felszállásnál (helyesebben: a felszálláskor) mindkét ajtót. Egyszerűbb így: használjuk mindkét ajtót. A munka elvégzése sok időt vesz igénybe. Helyesen: a munka elvégzéséhez sok idő kell. Elrettentő példák: Az igények a műszaki előkészítés vonalán jelentkeztek (van igény is, vonal is). Az igények vonatkozásában súlyos probléma jelentkezett (az igény itt a vonatkozás, súlyos és probléma szavakkal együtt jelentkezik). A két mondat így hangzik magyarul: A műszaki előkészítés is magas színvonalú volt. Nem azt kaptuk, amit vártunk. Ha el akarjuk kerülni az igény használatát, be is jelenthetjük követelésünket, óhajunkat, esetleg számot tarthatunk, számíthatunk valamire. Az alapvető is mindenes szóvá lett. A probléma ma már csak alapvető lehet. Ha hiányoznak az építőanyagok, hiányuk is alapvető, még akkor is, ha vasbeton gerendáról és tetőfedő anyagról van szó, pedig az építkezést nem az emeleten és a tetőn szokták ikezdeni. Már alapvető hiányról is beszélnek, pedig a hiány éppen nem lehet alapvető. Ma már sokszor szinte élhagyható töltelékszóvá lett. Pl.: Alapvetően az idei vásár a magyar ipar nagyszabású seregszemléje volt. Minden támadás ellenére nagyon tantja magát a komoly és a döntő is. Minden komoly, az épület, az autó, a teljesítmény és eredmény is. Pedig az épülét hatalmas, az autó pompás, az eredmény jó, szép, kimagasló vagy kiváló lehet. A felújítás jelzője helyesen: értékes, figyelemreméltó, a javításé számottevő, lényeges, a veszteségé súlyos, tetemes. A döntő jelentése szerint sorsdöntő, valami kimenetelét eldöntő, tehát döntő győzelemről, csatáról beszélhetünk, de döntő vereségről nem. A feladat sem döntő, hanem legfőbb, legfontosabb, a javulás szembetűnő lehet. Határozóként is sűrűn használják : Döntően a vállalati tervek túlteljesítésére törekszenek. A szó jelentése annyira elszürkült, hogy ma már döntő fontosságú járja helyette: Döntő fontosságú (vagyis egyszerűen csak fontos) a kollektív szellem kialakítása. Nem szívderítő dolog állandóan hallani a kiemelt, messzemenő, maradéktalan szavakat sem. Használóik valami nagyon fontosat, eredményeset akarnak velük kifejezni. Mert a kiemelt szerep, szolgáltatás, tevékenység csak fontos. A messzemenő segítség egyszerűen csak jelentős, eredményes. Aki a lakosság maradéktalan igényeinek kielégítését emlegeti, az igények teljes kielégítésére gondol. Ugyanígy határozó alakjuk is helyettesíthető máa ismert kifejező szóval. A kiemelten kezelendőt külön, elsősorban kell kezelni. Amit messzemenően támogatnak, vagy maradéktalanul megvalósítanak, azt nagyon eredményesen támogatják, vagy teljesen megvalósítják. Kiss István Szabntay Mihály: m. iwyisí) 2Ai> (19.) Villamossal mentek, Miki óvatosságból egy megállóval előbb leszállította Jusztit, leültette a Vérmezőn egy veréb-galambpiszok szennyezett piros padra, s bement a pályaudvarra. Jegyet váltott, pontosabban csak akart, mert a pénztáros kérte a határsávbelépőt, avval együtt ő odaadta az idézést, mire a pénztáros mondta, hogy ahhoz nem is kell jegy. — Lepecsételte a hátulját, s mondta, hogy ez jegyként szolgál majd. Kicsit dühös volt magára, hogy ezt a jegy dolgot nem tisztázta Robival, megkereste a vonatot, megnéate, még meglehetősen üres veit, kiment Jusztiért, s egymásba karolja oeandalogtak a pályaudvarra, föl a szerelvény utolsó kocsijára, s úgy vagonról vagonra kerestek egy kellemes árnyas kupé-sarket. Hosszú türelmetlenség után indult velük a vonat, s habár gyorsként volt jelölve a menetrendben, egykét percre, pillanatra sűrűn megállt lassan ment. szinte vonszolta őket, hogy még jobban feszítődjék türelmetlenségük és a mozgás realitása közti távolság. Késő délután lett, mire Győrbe értek, közben keveset beszéltek, s noha egyedül voltak, teljesen úgy viselkedtek, mintha mások szeme előtt lennének. Várakozás volt ez és felkészülés a kit tudja mire. 26. Mikoi megérkeztek a pályaudvarra, Miki kihajolt az ablakon, nézte a nyüzsgést, nem értette, hogy eddig senki, se kalauz, se utas nem jött. „Itt várj, ne mozdulj!” — ültette vissza Jusztit a sarokba, ő maga leugrott, egy csapnál kicsit megmosta a fejét, homlokát, lehűtötte lüktető halántékát, aztán belevágott a tömegbe, kereste Gézát. Nemsokára meglátta, a forgalmi tiszt irodája előtt állt egy másik rendőrrel és négy határór-kiskatonával, akiknek egyenruháján még valami karszalag is volt, nyakukban géppisztoly, kesztyű — nyáron kesztyű — a hivatalosságon belül még valami egyéb funkció jelzésére. Tétovázott, nem tudta, hogy most mi a teendő, oda menjen-e Gézához, vagy várja meg, amíg az megtalálja, amikor érezte, hogy egy kéz keményen megfogja a vállát. Abba az irányba fordult, de szinte beleütközött egy szorosan eléje álló, kövér nagy testbe, amely az ő szeme fölött tíz centivel két apró vizenyős kék szemmel is rendelkezett, s talán egy szájjal is, mert valahonnan a magasból a pályaudvari zajokon át, mintha hallotta volna ezt a suttogást: „Rendőrség”. Két civilrühás ember fogta szorosan össze, szinte összepréselték gusztustalanul közelállva, a melegben érezte izzadtságukat, oroszlánszagtukat, érzékelte, súlyosan, tömegből kiváló egyedi jelenlétüket. Hirtelen olyan zavarba került, ami szinte kizárta, hogy felelni tudjon, s amikor furcsán elvékonyodó hangon megszólalt, és ugyanakkor bökött kézzel az egyenruhás csoport felé, nem volt biztos benne, hogy a másik kettő hallja is, amit mond. — A... elvtársra várok! — Melyikre? Ugyanolyan suttogva, ő legalábbis azt hitte, jött a kérdés a magasból, mint az előbb. Megint hallgatott, mert nem tudta, hogy mondhatja-e Géza nevét, ekkor már az első ijedtség agykiürü- lése után millió gondolattöredék cikázott benne. Talán ez az idő- búzásos töprengés volt a helyes, vagy az igazolást kívánó, gyanúikéitól, mert a két civil könyökénél szinte megemelve vitte a csoport felé, mintegy azok figyelmét is magukra vonva. Géza szinte idegesen, Miki legalábbis így látta, rándult balra megnézni őket, szeme komoran villant, de egy pillanat alatt váltott, nyájas mosoly ömlött el arcán, már amennyire egy ilyen 3zikár, kiülő pofacsontú sárgásbarna olajos bőrön, antracitmély fekete szémeken tud ülni nyájasság. — Végre! — mondta —, köszönöm elvtársak! Hol akadtak ösz- sze a titkár elvtárssal? Elé jöttem. ö lesz a ma esti előadónk. Üdvözöllek, szervusz. Jól utaztál? Engedd meg, hogy bemutassam Sárosi főhadnagy elvtársat, a párttitkárunkat. Egyébként Szabados Béla is üdvözöltet, s arra kér, hogy ha idődbe belefér, holnapután délelőtt — úgy még a déli vonatot elérheted — tarts náluk is a laktanyában egy rövid tájékoztatót. Köszönöm elvtársak, elmehetnek. A lassú, tagolt, nyugodtan in- tonált szöveg alatt kezet fogott Gézával, a valamilyen nevű főhadnaggyal, de közben minden ictega zálával a tulajdonképpen még mindig nagyon közel álló két testet érzékelte, az ellenőrző ellenséges sugárzást, a fiziológiailag megnyilvánuló gátat, hatalomgócot, valami irtózatos társadalmi erő izzaJság-bőr-zsír-szag- koncentrátumban összeálló megei evenedését. Nem is nézett rájuk, de biztosan tudta, hogy azok jól megnézték maguknak, csak érzékelte eltávolódásukat, azt is tudta biztosan, hogy elmenve is még vissza-visszanéznek rá, — remélte — látszólag könnyedén csevegő, cigarettázva egyenrangú valakire, „akit az elvtársak vártak”. — Természetesen — mondta természetesen... — többször is. — Átmegyek Béláékhoz, átmegyek, szívesen. Csak most mennünk kéne — mondta Gézának, mert nem tudta, említheti-e, hogy Jusztival van együtt, t)ogy egyáltalán nincs egyedül, s most. értette meg, hogy miért kell mindenféle titkos akcióhoz regényekben, filmekben az összehangoltság, a hosszadalmas, pontos előkészület, a részletekre menő percnyi pontos felkészülés, szóval, mindaz, amit ők könnyedén és elegánsan elmulasztottak. Géza is egy kicsit nehézfejűnek bizonyult, mert Miki zavarát, zavarodottságát változatlanul a szituáció feszültségének tudta be, s nem annak, hogy Miki féltette Jusztit, mi van 'ha ezek a civilruhások, vagy más civilruhások végigjárják a veszteglő vonatot. Így hát amikor egy pillanatra a fecsegés közben ketten kifordultak a szerelvények felé, csak szájmozgással, lehelet nélkül súgta, de három felkiáltójellel: „'Nem vagyok egyedül!!!” Most már Géza reagált: „Persze — mondta — persze. A titkár elvtárs nincs egyedül. Ha engeded Sárosi elvtárs, elkísérem az elvtársat” — s már mentek is. Ami talán nagyon furcsa volt, de ez csak Mikinek, a most mindent élesen megfigyelő és regisztráló Mikinek. Menet közben Géza pontosan úgy és ott fogta 'a könyökét, mint a két civilruhás pályaudvari bámészkodó, csak talán kicsit könnyedebben. Ráadásul Miki elvétette a vagont is, egy pillanatra meg is rémült, amikor csak üres kupét talált, pedig pontosan rögzítette a pályaudvari ivócsap előtti lépcsőn szállt le, ott kellett visszaszáll- nia. Ezt magyarázta Gézának, aki szárazon csak ennyit mondott: „Rossz rögzítés. A vonat elmozdulhatott”. El is mozdult, föl s alá, többször is, de két perc múlva on-- nan a második vagonban megtalálták a sarokba húzódó, reti- küljét görcsösen -fogó Jusztit. Ekkor derült ki, hogy Géza milyen gondos, a bemutatkozásnak rögtön elébe vágott, s azt mondta: — Kedves, én nem tudom a maga nevét, maga nem tudja az enyémet. Mondtad neki? — fordult Mikihez. — Nem. — így jó. Tehát maga Miki munkatársa, aki elkíséri erre az előadásra. Semmit nem tudunk magáról. Sapkája van? Juszti csak intett, ijedten, hogy nincs. Géza vaskos oldaltáskájából elővarázsolt egy koszos-barna svá'jcisapkát: — Akkor ez is jó lesz. Legszívesebben azt mondanám. hogy vágja le a hosszú hollófekete haját, de mindenesetre gyűrje be a sapka alá, hogy ne legyen nyomjelző. Ha leszállunk, majd még ezt is vegye fel, este lesz mire odaérünk, kellhet is, — azzal egy ugyanolyan koszos-barna sálat is elővarázsolt és kezébe nyomta Jusztinák. — Kártyázni tud? — kérdezte. — Nem én Juszti. — rebbent fel (Folytatása következik.)
