Petőfi Népe, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-06 / 234. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! SZOVJET—NDK EGYEZMÉNYT ÍRTAK ALÁ PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÄCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXIV. évf. 234. szám Ára: 1,20 Ft 1979. október 6. szombat Hazánkba érkezett Konsztantin Karamanlisz görög miniszterelnök Kádár János vezetésével magyar párt- és kormánvküldöttség utazott Berlinbe Lázár György, a Magyar Nép- köztársaság Minisztertanácsa el­nökének meghívására pénteken a déli órákban hivatalos látogatásra hazánkba érkezett Konsztantin Karamanlisz, a Görög Köztársa­ság miniszterelnöke. A kormány­főt és kíséretének tagjait ünnepé­lyesen fogadták a Ferihegyi repü­lőtéren. A Görög Köztársaság mi­niszterelnöke kíséretében van: Georgiosz Rállisz külügyminiszter, George Kalitszunakisz, Görögor­szág budapesti nagykövete, vala­mint a miniszterelnöki hivatal és a külügyminisztérium több vezető munkatársa. Az ünnepélyes fogadtatáson megjelent Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke, R omány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi (Folytatás a 2. oldalon.) • Lázár György és Konsztantin Karamanlisz ellép a dísszázad előtt. (Telefotó—MTI) Kádár Jánosnak, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága első titkárának vezetésé­vel pénteken magyar part- és kor­mányküldöttség utazott Berlinbe, hogy a Német Szocialista Egység­párt Központi Bizottságának a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának és Miniszterta­nácsának meghívására részt, ve­gyen a Német Demokratikus Köz­társaság megalakulásának 30. év­fordulója alkalmából rendezendő ünnepségeken. A küldöttség tagjai Marjai József, a Központi Bizott­ság tagja, a Minisztertanács el­nökhelyettese és Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője. A párt- és kormányküldöttség búcsúztatására a Ferihegyi repü­lőtéren megjelentek: Aczél György, Németh Károly és Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tag­jai, Brutyó János, a Központi El­lenőrző Bizottság elnöke, Borbély Sándor, Győri Imre, Havasi Fe­renc és Korom Mihály, a Közpon­ti Bizottság titkára, valamint Benkei András belügyminiszter, Pullai Árpád közlekedés- és pos­taügyi miniszter, Katona István, a KB osztályvezetője, Rácz Pál külügyminisztériumi államtitkár és Varga István, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője. Jelen volt Rudolf Rossmeisl, az NDK budapesti nagykövete. A magyar delegációt szívélyes barátsággal, katonai tiszteletadás­sal fogadták a zászlódíszbe öltözött berlini repülőtéren. Elsőnek Erich Honecker, az NSZEP KB főtitká­ra, az NDK Államtanácsának el­nöke üdvözölte Kádár Jánost és a delegáció tagjait. A fogadtatá­son jelen volt Willi Stoph minisz­terelnök, Horst Sindermann, a népi kamara elnöke és az NDK számos más párt- és állami veze­tője, s tapssal, éljenzéssel köszön­tötte a vendégeket az évfordulóra érkező külföldi delegációk tiszte­letére összegyűlt nagyszámú ber­lini dolgozó is. Szeretettel üdvö­zölték a párt első titkárát, és a küldöttség tagjait a berlini ma­gyar nagykövetség diplomatái és az NDK-beli magyar kolónia kép­viselői is, Sertőző Lajos ideiglenes ügyvivő vezetésével. Az NDK jubileumi ünnepségein nagy számban vesznek részt leg­magasabb és magas szintű kül­döttségek szocialista és más or­szágokból. A jubileumra az NDK-ba ér­kezett Romesh Chandra, a Béke­világtanács elnöke is. Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szov. A MEGYE ÜZEMEI A NEGYEDIK NEGYEDÉV KEZDETÉN Lendületet ad a munkaverseny Alig három hónap múlva ér­vényüket vesztik az idei naptá­rak, megkezdjük a jövő eszten­dő — jórészt máris látható — feladatainak végrehajtását. Ipari üzemeink idei tevékenysége nagymértékben befolyásolja a jövő esztendő célkitűzéseinek el­érését. Három üzemben tettünk rövid látogatást, s arról érdek­lődtünk, az eddigi tervek, vala­mint az év végéig hátra levő feladatok megvalósításával mi­lyen alapokat teremtenek az 1980-as évre? Hajdú Kornél, a Lampart Zo­máncipari Művek Kecskeméti Gyára pártbizottságának titkára és Szabó Pál, a gyár főkönyve­lője elmondották, hogy az előző évektől eltérően az idén ütemes volt a termelés, ennek köszön­hetően az első háromnegyedév terveit 100 százalékra teljesítet­ték. A folyamatos rekontsrukció hatásai egyre jobban érződnek és a múlt évben hozott műsza­ki, termelési szervezési intézke­dések is meghozták a maguk gyümölcsét. Átdolgozták az ösz­tönzőrendszert is, míg korábban félévenként kaptak prémiumot a dolgozók a mennyiségi és minő­ségi munkájukért, addig az idén januártól kezdve már havonta történik az értékelés és termé­szetesen a műszaki, valamint a fizikai dolgozók anyagi elismeré­se. Az előbb említett ütemes ter­melés megvalósítását nagymér­tékben segítette az is, hogy két évvel ezelőtt bevezették a leál- lásos karbantartást. Alapos elő­készítés után, minden előfeltételt megteremtve, gyors ütemben hozzák rendbe a gépeket, be­rendezéseket, s azok meghálálják a gondos munkát. A múlt évi kariban tar tás uitán az idén augusz­tus végén—szeptember elején 8 napig nem hagyta el kád a gyár­tósorokat, a kezdés óta viszont ismét zavartalan a termelés. • A Lampart ZIM kecskeméti gyárának jubileumi oklevéllel kitün­tetett, Táncsics nevét viselő szocialista brigádja a többi kollektívá­val együtt mindent megtesz, a pótvállalások teljesítéséért. Képün­kön: Zsámboki Ferenc és Margit Jenő, a kádöntö-kollektíva tagjai. Jelentősen javult az anyaggaz­dálkodás is, amióta rátértek a gépi adatfeldolgozásra, amelyet a SZÜV végez el részükre. A negyedik negyedév felada­tainak végrehajtását segíti a gyár szocialista brigádjainak te­vékenysége, az, hogy pótvállalá­sokat téve csatlakoztak a párt­kongresszus és hazánk felszaba­dulásának 35. évfordulója tiszte­letére kibontakozott munkaver^ sanyhez. A gyár vezetői bíznak abban, 'hogy az év végéig terve­zett 190 ezer kád helyett több kerülhet a megrendelőkhöz. (Folytatás a 2. oldalon.) jetunió Legfelsőbb Tanácsa El­nöksége elnökének és Erich Ho- neckernek, az NSZEP KB főtitká­rának, az NDK Államtanácsa el­nökének jelenlétében pénteken Berlinben aláírták a Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztár­saság 1990-ig szóló termelésszako­sítási és kooperációs egyezményét. A hosszú lejáratú megállapodást — amelynek kidolgozásában egy korábbi Brezsnyev—Honecker ta­lálkozón egyeztek meg — Gerhard Schürer, az NDK Állami Tervbi­zottságának és Nyikolaj Tyihonov, a szovjet kormány első elnökhe­lyettese a két ország gazdasági és műszaki-tudományos együttműkö­dési kormánybizottságának társ­elnökei látták el kézjegyükkel. Leonyid Brezsnyev és Erich Honecker az aláírás kapcsán han­goztatta: az egyezmény újabb lé­pés a Szovjetunió és a Német De­mokratikus Köztársaság sokoldalú együttműködésére, hatékonyabbá tétele irányában. Az aláírási aktus után Leonyid Brezsnyev átadta Willi Stoph NDK-miniszterelnöknek, az NSZEP Politikai Bizottsága tagjá­nak az Októberi Forradalom Ér­demrendet, amelyet a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksé­ge 65. születésnapja alkalmából adományozott neki. Az NDK párt- és állami vezetői péntek este átadták a Német De­mokratikus Köztársaság megala­kulásának 30. évfordulója alkal­mából alapított jubileumi emlék­érmet az ünnepségekre érkezett külföldi delegációk vezetőinek és tagjainak. Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának és a magyar delegáció tagjainak az emlékér­met Kurt Hager, a NSZEP Politi­kai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára nyújtotta át. * Az NDK—szovjet megbeszélé­sek első fordulója máris jelez­te a szovjet államfő NDK-beli látogatásának tartalma messze túllépi az ünnepi jelleget, s an­nak a két baráti szocialista or­szág közvetlen kapcsolatain túl­mutató fontossága van. Amint azt az NDK fővárosában meg­állapítják, a szovjet és NDK ve­zető kiemelte, a szocialista or­szágok jövőbeni gazdasági és műszaki-tudományos együttmű­ködésének egyik meghatározó tendenciáját, amikor a szocialis­ta gazdasági integráció lehető leghatékonyabb érvényesülésének útjait és módjait elemezte és sík­ra szállt a következetes céltuda­tosság mellett a gazdasági és társadalmi tapasztalatok állandó kölcsönös .tanulmányozása, a ter- melésszakosítás és kooperáció vo­natkozásában. A megbeszélések eddigi nem­zetközi témái kifejezésre juttat­ták: a Szovjetunió és az NDK számára elsődleges fontossága van az európai békének, bizton­ságnak és együttműködésnek, _ a katonai enyhülést szoflgálq kéz­zelfogható intézkedéseknek. Az évforduló eseményeiről igen nagy számban tudósító nyugati új­Némoth Károly búcsúztatja Kádár Jánost a Ferihegyi repülőtéren. • Gerhard Schürer (jobbról) és Nyikolaj Tyihonov aláírja a Szov­jetunió és az NDK közötti hosszú lejáratú termelésszakositási és kooperációs egyezményt. _ ságírók felhívják a figyelmet ar- na, hogy Brezsnyev és Honecker ebben a témában egyértelműen konkrét volt: felszólították a NATO-t, hagyjon fel próbálko­zásaival, amelyek a fegyverkezés minőségileg új szakaszával fe­nyegetik Európát, egyben pedig közölték, 'hogy ma különösen időszerűnek tekintik a Varsói Szerződés enyülést szolgáló is­mert javaslatait. A Neues Deutschland a Brezs­nyev-látogatás eseményeit érté­kelve, pénteki számában hang­súlyozza: „az NDK és a Szovjet­unió képviselőinek testvéri ta­lálkozója újból kifejezésre jut­tatja, hogy a két ország kapcso­latai szilárd és megrendítihetetlen alapokon, nyugszanak. — Az N'DK—szovjet megbeszélések új­ból megerősítették az álláspon­tok és nézetek azonosságát”. A szovjet sajtó és a közvéle­mény figyelmének középpontjá­ban a Leonyid Brezsnyev vezet­te szovjet küldöttség berlini 'lá­togatása áll. A rádió és a te­levízió egyenes adásban közve­títette Leonyid Brezsnyev és a szovjet küldöttség elutazását, •mlajd megérkezését az ünnepi díszbe öltözött Berlinbe. A táv­közlési műholdaknak köszönhe­tően a Szovjetunió legtávolabbi részeinek lakossága is a moszk­vai tévénézőkkel egyidőben lát­hatta azt a meleg baráti fogad­tatást, amelyben az NDK politi­kai és társadalmi életének ve­zetői és a berliniek részesítették Brezsnyevet és a szovjet kül­döttséget. A szovjet sajtó ismertetéseket közöl az NDK társadalmi, gaz­dasági, kulturális és tudományos eredményeiről, az elmúlt har­minc évben megtett út legfon­tosabb állomásairól. A szovjet olvasókat az NDK vezető szemé­lyiségei tájékoztatják országuk, népük eredményeiről, az elmúlt három évtized társadalmi, gazda­sági változásairól, az NDK és a Szovjetunió kapcsolatainak fejlő­déséről. (MTI) Ünnepi nagygyűlés az NDK fennállásának 30. évfordulója alkalmából A Német Demokratikus Köztár­saság megalakulásának 30. évfor­dulója alkalmából a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa pénteken nagy­gyűlést rendezett a Magyar Op­tikai Művek Szakasits Árpád Mű­velődési Házában. A nagygyűlés elnökségében foglaltak helyet: Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese és Övári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságá­nak titkára, a Politikai Bizottság tagjai, Győri Imre, a Központi Bizottság titkára, Trautmann Re­zső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, továbbá politikai, társa­dalmi életünk számos más veze­tője, a főváros, a XII. kerület és a MOM dolgozó kollektívájának képviselői. A Magyar Népköztársaság, s az NDK himuszának elhangzása után S. Hegedűs László, a Haza­fias Népfront Országos Tanácsá­nak titkára köszöntötte az ünnepi nagygyűlés résztvevőit, majd Óvári Miklós mondott ünnepi be­szédet. — A szocialista országok nagy családjában, a világ haladó, béke­szerető erőinek sorában a szocia­lizmust építő magyar nép is együtt örül, együtt ünnepel a testvéri Német Demokratikus Köz­társaság munkásaival, parasztjai­val, értelmiségével, mindazokkal, akik megalkották, megőrizték, felvirágoztatták német földön az első szocialista államot. — A Magyar Szocialista Mun­káspárt, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya, a társadalmi, szervezetek, egész né­pünk nevében e nagygyűlésünkről is forró testvéri üdvözletünket, jó­kívánságainkat küldjük a Német Szocialista Egységpártnak, a Né­met Demokratikus Köztársaság Államtanácsának és kormányá­nak, a Német Demokratikus Köz­társaság fejlett szocialista társa­dalmat építő népének — mondot­ta Óvári Miklós. Kétoldalú ideológiai együttmű­ködésünk, valamint együttes rész­vételünk a szocialista országok testvérpártjainak többoldalú ideo­lógiai együttműködésében, hozzá­járul a szocializmus építésében felmerülő elméleti kérdések meg­válaszolásához és segíti eszméink, szocialista vívmányaink megis­mertetését, a szocializmus vonz­erejének növelését. — Néhány hónap múlva ha­zánkban is nevezetes évfordulót ünnepiünk: felszabadulásunk 35. évfordulójáról emlékezünk meg. Ugyanezekben a hónapokban ké­szülünk pártunk soronlevő XII. kongresszusára is. Mindkét ese­mény minden bizonnyal kifejezi népünknek azt a szabad elhatáro­zását, hogy munkájának eddigi eredményeire támaszkodva to­vább haladjon előre a fejlett szo­cialista társadalom építésének út­ján. Szocialista építőmunkánk eredményes folytatásához bizton­ságos nemzetközi hátteret jelent barátságunk, szövetségünk, inter­nacionalista együttműködésünk a Szovjetunióval, a Német De­mokratikus Köztársasággal és a többi szocialista országgal. Ez volt és marad erőnk, biztonságunk és további fejlődésünk egyik nélkü­lözhetetlen záloga — mondotta a többi között Óvári Miklós. A nagy tapssal fogadott beszéd után Rudolf Rossmeisl, a Német Demokratikus Köztársaság buda­pesti nagykövete mondott beszé­det. — A Német Demokratikus Köz­társaság népe örömmel és büsz­kén tekinthet vissza a szocializ­mus építésének eddig megtett út­jára — hangsúlyozta a többi kö­zött a felszólaló. — Szoros szövet­ségben a Szovjetunióval, a Ma­gyar Népköztársasággal és a töb­bi szocialista testvérországgal ün­nepli az első német munkás-pa­raszt állam megalakulásának 30. évfordulóját. Ezt követően a Magyarországi Német Nemzetiségi Művészegyüt­tes és a Vasutas Szakszervezet Törekvés Együttese adott műsort. Az ünnepi nagygyűlés az Interna- cionálé hangjaival ért véget. (MTI) LEONYID BREZSNYEV ÉS ERICH HONECKER FOLYTATTA MEGBESZÉLÉSEIT

Next

/
Thumbnails
Contents