Petőfi Népe, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-27 / 252. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1979. október 27. Az építők tartalékai VANNAK ILYENEK, mert hiszen — a leginkább kézenfekvő bizonyítékért nyúlva — 1979 januárja és augusztusa között a kivitelező építőiparban a termelés — az előző év hasonló időszakához mérten — 1,6 százalékkal, ám az egy fizikai foglalkozásúra jutó teljesítmény négy százalékkal nőtt. Továbbá: valamelyest szűkült a munkában levő építmények köre — 1978 augusztusához képest fél ezer darabos a mínusz —, vélhető tehát: gyorsul az átadás. Mindezekre a magyarázat: a tartalékok egy részének hasznosítása. A közelmúltban zajlott le az építő és az építőanyag-ipar országos szervezési értekezlete. Ott a legtöbben úgy fogalmaztak: nincs külön termelés és külön szervezés, ez egyetlen folyamat, s ezért a tartalékok föltárása, kamatoztatása is ezen a módon értelmezendő. Kétségtelen: hosszú éveken át — a szorító igények miatt — az építőiparban a termelésnövekedésre került a hangsúly. Napjainkban nem a mennyiségi fejlődés a lényeges, hiszen most és a következő esztendőkben ennek mértéke egy-két százaléknál nem lesz nagyobb. A cél: a korábbiaknál kisebb fajlagos ráfordítások, költségek. rövidebb kivitelezési idő. A sok megbízás a cégek túlnyomó része számára lehetőséget adott a válogatásra, a mindent megmagyarázásra — tisztelet a kivételnek —, azaz a személyi és szervezeti fegyelmezetlenségre. Most megfordulóban a széljárás: a szőkébb mozgási terep szilárdabb fegyelmet követel, elengedhetetlenné teszi a tervszerűbb munkát. Magasabbra kerül a mérce; van miért emelni. Így például: 1971 és 1978 között megháromszorozódott az építőipar eszközállománya, ám az egységnyi állóeszközre jutó saját termelés értéke csökkent; romlott az eszközhatékonyság. Bizonyos darutípusoknál, földmunkagépeknél a munkarenden belüli állásidő aránya ötven százalék. Most a mérleg másik serpenyőjébe helyezve egy tényt: kezdeti lépések tapasztalhatók a vállalatoknál a nagy értékű gépek egymásnak történő ideiglenes átadására, s ezzel a fokozott kihasználásra. Ez a kétarcúság sok minden másban is meglelhető azon a bonyolult terepen, amit köznapian úgy nevezünk: építés. TIZENKÉT, TIZENHÁROM százalékát adja a nemzeti jövedelemnek az építőipar, amelynek termelése 1970 és 1978 között megkétszereződött, s tavaly túlhaladta a 158 milliárd forintot. A látszatra száraz adatok mögött valójában az áll, hogy nincs olyan népgazdasági terület, ahol csak átmenetileg is nélkülözni tudnák az építőmunkások keze nyomát. S mert ez igaz, a tartalékok ügye sem belső dolog, ami a szakma keretein belül marad, hanem össztársadalmi érdekeltséget magában hordó teendő. Ez ad valós felelősséget, ez közvetít nemes sürgetést. Van mire sürgetni. Vállalaton belül az egyes részlegeknél és a vállalatok között például rendkívül nagyok a hatékonysági, szervezési, teljesítménybeli különbségek. A hetvenes években a korábbiakhoz képest fordulat következett be: az építőipar termelésnövekedésének 97 százalékát a termelékenység emelkedése fedezte. Ami fontos: a termelékenység és a bér gyarapodása egy úton, egy ritmusban futott. A népgazdaság egészén belül itt a legjobb a teljesítménybérben elszámoltak aránya: a fizikai foglalkozásúak 85 százaléka ennek alapján kapja keresetét, s munkanormák szerinti bérhez jut minden száz fizikai állományú dolgozó közül 65. Ámde: még mindig hatalmas tartalékok rejlenek az egyösszegű utalványozás, az ún. minőségi prémiummal kombinált teljesítménybér, az önelszámoló brigádrendszer kiterjesztésében, amikhez azonban — el ne feledjük — nélkülözhetetlen a folyamatos munka feltételeinek megteremtése. INDOKOLT REMÉNY: a túlke- reslet csökkenése — némely területen megszűnése — egészségesebbé teheti a vállalati magatartást; rugalmasságuk fokozódását, változási készségük erősödését, kereskedelmi módszerek alkalmazását — például: gépkölcsönzés, anyagigények összevont kielégítése — kényszerítheti ki. Tavaly az átadott építmények átlagos megvalósítási ideje ötven nappal — 1977-hez képest 15 százalékkal — csökkent. A legutóbbi három évben folyamatosan mérséklődött az egy házgyári lakás tető alá kerüléséhez szükséges idő. Tény az ellenkező oldalról: csupán az igazolatlan hiányzások miatt egy ezer főnél többet foglalkoztató vállalat egész évi munkaidő-alapja vész el 1 Az MSZMP Központi Bizottsága egy esztendeje fogadta el az építőipar fejlesztésének fő irányait kijelölő határozatot, s az útmutatás leegyszerűsített, de igaz sum- mázata annyi: jót s jól építeni. Amiből az azóta eltelt időben a korábbiaknál több példát láthattunk. A példák jellemzővé tétele azonosítható a tartalékok értő kamatoztatásával. —s —s • Már pihennek a „Gö” öntözőberendezések, melyek a nyári aszályban folyamatosan öntözték a szomjazó kultúrákat. Az aszály ellen nagy segítséget jelentett az idén átadott víztároló. Előrelépés Kiskunmajsán • A konyakmeggygyártás utolsó fázisa a csomagolás. A fürge kezű asszonyok, lányok több mini ezer kiló konyakmeggyet csórna« goinak naponta. • Az Aranyhegyen, a kiskunmajsai Dózsa György Gimnázium diákjai szüretelik a bő termést ígérő fürtöket. • Befejezéshez közeledik a burgonyabetakarítás a 120 hektáros nagyüzemi táblán, (Straszer András felvételei) A kiskunmajsai Jonatán Szak- szövetkezet ez év januárjában alakult át termelőszövetkezetté és ezzel egyidőben egyesült a bo- doglári Szabadság Termelőszövetkezettel. A Jonatán Szakszövetkezet 1973-tól folyamatosan hatszor érdemelte ki a kiváló szövetkezet címet, ez a kitüntetés a szövetkezet tagságára is feladatokat ró. Folytatni kell a hagyományokat. A betakarításról beszélgettünk a szövetkezet két elnökhelyettesével — Szekeres Zoltánnal és Várad! Károllyal —, akik elmondták, hogy a tagság, amikor az egyesülést és a szövetkezetté alakulást elhatározta, a vezetőséggel egyetértésben célul tűzte ki a fel’ dolgozás továbbfejlesztését. Így a szövetkezet termékei, — melyek alapanyagát itt állítják elő és végtermékig feldolgozzák — jobban és biztosabban értékesíthetők. Váradi Károly elnökhelyettessel terepjáróba ülve jártuk be a 10 ezer hektáros gazdaság határát. — Ezen a rossz vízgazdálkodású homokon öntözés nélkül lehetetlen a termelés —, fordult hátra az elnökhelyettes, miközben lefékeztünk egy nádasnál. A kocsiból kilépve mutatta a mintegy 20 hektáros víztárolót, melyet 4 és félmillió forintos költséggel építettek és az idén helyeztek üzembe. A Majsa-Fehér- tói főcsatornából táplálják, éppen látogatásunk időpontjában kezdték meg —t a zsilipek segítségével — a feltöltést. Ilyenkor, az öntözési idény után, a sporthorgászok kedvelt paradicsoma. A víztároló mellett hatalmas, 120 hektáros burgonyatáblán a betakarítás a vége felé közeledett. Demény Ernő — fiatal üzemmérnök — a terület gazdája elmondta, hogy az öntözésnek köszönhetően, jó átlagterméssel fejezik be az évet. Az aranyhegyi táblákhoz érve, a homokon négykerék meghajtásra kellett átkapcsolni a terepjárót, hogy közelebbről is láthassuk a 300 hektáros új telepítésű szőlőt, mely az idén rekord- termést hozott. A dús fürtöket a majsai Dózsa György Gimnázium tanulói szedték műanyag rekeszekbe. Az elnökhelyettes tájékoztatása szerint ez a megoldás mintegy ötödével növelte a sze- dési teljesítményt. A hagyomá-' nyos vödrökkel ellentétben, a rekeszekbe közel két és félszerese, tehát 25—28 kilogramm szőlő szedhető, ezenkívül a sorok alá helyezve ebbe hullanak azok a szőlőszemek, fürtök, melyek eddig a földre estek. Miközben a feldolgozó üzemeket is sorra jártuk, az elnökhelyettes tájékoztatott arról, hogy a szárító üzemet jövőre 50 milliós beruházással BINDER-szárí- tóval bővítik, s ekkorra tervezik a burgonya feldolgozását is. így nemcsak zöldségféléket tudnak szárítva forgalomba hozni, hanem a burgonyát is, például burgonyalisztként. Ezzel megoldódna a hazai sütőipar által előállított burgonyás kenyér gyártása, itthoni alapanyagból. A szövetkezet pincészetéből évente mintegy 45 ezer hektoliter bor kerül forgalomba a Közép- magyarországi Pincegazdasággal közösen, palackozva és folyó borként. A konyakmeggy-gyártó üzemükben, melyet a magyar édesiparral közösen létesítettek, annak a 40 ezer meggyfának a termését dolgozzák fel, melyet 84 hektáron telepítettek. Az idén 40 vagonra kötöttek szerződést, ebből az ízletes csemegéből. A feldolgozás bővítése és fejlesztése a gazdaság következő évi feladataihoz tartozik, hiszen a Homokhátságon gazdálkodó termelőszövetkezetekben ez az egyik lehetőség arra, hogy nehéz körülmények között megtermelt javaik keresett cikkek legyenek a ha-, zai és a külföldi piacokon. Czauner Péter 5. Tevehátról közelebb az ég Mongóliái találkozások így kezdődik az a kedves, keleties lejtésű népdal, mely már a megyeszékhelyen is többször fölcsendül, különböző műsoros alkalmakkor, s amely ritmusában teljesen a teve járásához idomul, azt követi. Szállodai szobánk ablakából vulkáni tufából faragott óriási teveszoborra látni. Aztán elmegyünk a dalan-dzadladi tevemúzeumba is; nem hinném, hogy az ilyenfajta szakmúzeumból világviszonylatban is túl sok volna. Gondolom, valahol az arab világban előfordulhat, az egypúpúak égöve alatt. Mert a mongol teve csakis kétpúpú. Ez a vidék, a Góbi, a teve őshazája. Bizonyítani látszik ezt, hogy a világon egyedül itt fordul elő vadon élő teve; kitömött példányát még Ulánbátorban láttam, az állami múzeumban, hasonló nagyságú, mint szelídített testvére, csak a fejállása más: gorombább, bárdolatlanabb. Hallunk aztán egy másik népdalt is, mely az előbbinél szomorúbb: a tevecsikóról szól, amit anyjától elválasztanak, s elviszik tőle messzire; könnyeznek mindketten. Az érdekes az, hogy ez nemcsak a népdalban van így, hanem a valóságban is. Más esetben, amikor az anyateve az idegen csikót nem akarja elfogadni, marinhúrral — a lófejfaragásban végződő mongol népi hangszerrel — játszanak neki, s a dallamtól meghatódva magához engedi az elárvult csikót, Ügy gondolom, többről lehet szó, mint szokványos szentimentális történetről; az ember és a teve közötti kapcsolat minden bizonnyal nagyon ősi. Dél-Góbi megyében 150 ezer tevét tartanak. Méltóságteljes, lassú vonulásukkal lépten-nyomon találkozni. A tevetenyésztő brigádnál aztán közelebbi ismerkedésre • Tevék egy csoportban. is nyílik alkalom. Ezúttal is- leginkább a látványosság szintjén. Rendeznek tiszteletünkre pányva- fonó-versenyt, ebben az asszonyok jeleskednek; lazán sodort gyapjúszálakból készül az eltép- hetetlen kötél. A férfiak pedig az ún. „tevekormány’’ faragásában versengenek. Ez közönséges ágas fadarab, a csúzliéhoz hasonlít, csak a nyele hosszabb annál, húsz centi körüli lehet, a végét hegyesre faragják, kissé beljebb gyűrűalakú mélyedést vágnak bele. Arra szolgál, hogy a betörendő tevecsikó orrát átfúlják v.ele, s a kiálló részekre erősítik föl a gyeplőt. Azután következik a málházó verseny; az a győztes, aki a lefektetett tevét a leghamarabb tudja fel- és lemálházni. öt-hat mázsás rakomány egy tevének meg se kottyan; a látvány nyomán érzékletesebbé válnak számunkra a hajdani nomád világ tízezer kilométeres karavánútjai. A műsor „fénypontja” természetesen a tevebetörés, öt—hat ember elkapja a gyanútlanul álldogáló tevecsikót, mellső lábait villámgyorsan összekötözik, s aztán elfektetik, de ehhez már az ott- levők teljes erőbedobása szükséges, ugyanis a megrémült jószág összekötözött lábakkal is kapálód• Bal oldali képünkön: pányvafonó verseny. • Fenn: Ki készül el hamarább a „tevekormánnyal”? zik. Ezután kerül sorra a „kormány” behelyezése: az orreimpa átfúrása. A nyakát megfeszíti a teve, szabadulni szeretne a nem éppen kellemes művelettől, erre azonban nincs módja, ezért inkább hangos sivalkodásba kezd, hátborzongatóan emberi hangon. Majd a gondozó, miután a gyeplő is a helyére került, elhelyezkedik a két púp között, a többiek pedig a lábakról eloldják a pány- vát. A jószág felpattan, s vágtába kezd, de a „kormány” már hatni kezd. s ezt az előtoluló vércsíkok is jelzik A gondozó, vagy inkább a betörő mester —, mert a Góbiban ilyen szakma is van — keményen ül a helyén, s az sem 2avar- 1 ja túlságosan, hogy az állat sűrűn forgatja hátrafelé a fejét, harapást szándékkal. A teve végül is belenyugszik a vereségbe, abba,' hogy alulmaradt, mert aki fölött« van — ahhoz van közelebb az ég is. (Folytatjuk.) Hatvani Dániel ' # Málházni csak pontosan, szépen... De gyorsan is! így kell betörni a tevét.
