Petőfi Népe, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-25 / 250. szám

1819. október 25. • PTTffFI NfiPE # 5

A közművelődési aktivista

A közművelődés fogalma és tartalma meglehetősen tág. Legfelsőbb állami és politikai szerveink különféle dokumentációkban és publikációkban megfogalmazták ennek a lényegét, és az ezzel kapcsolatos feladatokat. Sokrétű a feladat is, amit a közművelődés fejlesztésében, a társadalmi felemelkedés érdekében végre kell hajtani. Az országosan megfogalmazott feladatokon belül nem kis terület az, ahol a vállalatoknak is tevékenykedniük kell. Nem véletlen, hogy létrehozták a közművelődési bizottságokat. És nem véletlen, hogy a szocialista brigádmozgalomban is olyan jelentős súlyt kapott a művelődés.

A kecskeméti MEZŐGÉP Vállalatnál is létrejött néhány évvel ezelőtt a közművelődési bizottság, és konkrétan megfogalmazott munka terv alapján végzi — többkevesebb eredménnyel — munkáját. A bizottság vezetője Dezsőéi Istvánná, de mellette igen aktív közreműködést jelentő és igénylő feladatai vannak Oláh Istvánnak, aki a vállalat termelési osztályán programos, egyébként pedig — saját szavaival élve — „népművelő aktivista”.

— A közművelődési bizottság tagja vagyok, s az üzemi szak- szervezeti bizottság kultúrfelelősi tisztét töltöm be — mondja, majd így folytatja:

— Feladatom a dolgozótársak művelődési igényeinek kielégítése: hangversenyre, valamint színházba, moziba és egyéb rendezvényekre jegyek beszerzése, és az érdeklődésük felkeltése az egyéb műsorok, kiállítások, stb. iránt.

— Kapcsolódik-e ez, és ha igen, hogyan, a Megyei Művelődési Központ tevékenységéhez?

— Munkám tulajdonképpen a

havonta ismétlődő közönségszervezői megbeszélésekkel indul. Itt előzetes tájékoztatást kapunk a következő hónap rendezvényeiről. Ezután kezdődik az igazi munka a vállalatnál, a közönség szervezése.

— Mi segíti és mi gátolja a vállalati közművelődési munkájában?

— Talán nem túlzók, ha azt mondom, hogy szinte minden hozzám forduló munkatársnak más a művelődési igénye. Ezt úgy kielégíteni, hogy mindenkinek jó legyen, nehéz. Ezt mondhatom csaknem húszéves kulturális tevékenységem tapasztalata alapján. Ami pedig még gátol... ? Talán az elég sokszor tapasztalható érdektelenség.

— Milyen eredményekről adhat számot?

— Ennek a tevékenységnek nincsenek kézzelfogható, mérhető eredményei. A tudatformálás, a megszokottból való kimozdítás igen nehéz. De ez a cél. Bérletet, jegyet akkorra és oda szerezni, amikorra és ahová kérik, sokszor igen nehéz. Orientálni kell a dolgozókat, olyan rendezvényekre is, melyek talán addig távol álltak tőlük. Segíteni a brigádok — az érdeklődők — és ezen belül az egyének művelődését. Ha ez sikerül, ez mondható eredménynek.

— Ismeretes, hogy van a vállalati központnak kultúr csoportja. Velük is foglalkozik?

— Ez lényegében a KISZ- szervezet irodalmi köre. ők adnak műsort társadalmi rendezvényeken. Többször felkértek közreműködésre, konferálásra, és ennek mindig örömmel tettem eleget. Közösen léptünk fel a lakiteleki művelődési házban, a Fegyveres Erők Klubjában, de mondhatnék még többet is.

— Megfelelőnek tartja-e a vállalati tervezést a közművelődésben főként a szocialista brigádmozgalom kapcsán?

— A tervezést igen, a munkát már nem. A bizottság tagjai egyébként igen aktívak, de gazdasági munkájuk sok, és az is egész embert kíván. A bizottsági feladatok sokrétűsége, nagysága és társadalmi hasznossága önálló, egész embert kívánna. Magyarul: függetlenített közművelődési előadót.

— Végül egy személyes kérdés. A magánéletben milyen kapcsolata van a közművelődéssel?

— Tíz esztendeje vagyok a

vállalat dolgozója. Először normatechnikusként dolgoztam, most programos vagyok a termeltetési osztályon. Munkámat igyekszem becsülettel elvégezni. A kultúrmunka „hőskorában”,

1955-ben kezdődött számomra. Akkor a Borforgalmi Vállalat

tánccsoportjának voltam a tagja, majd alapító tagja lettem a Hírős Együttesnek. Ott táncoltam 1966-ig. Színpadra először Csapó János színművész csábított, 1950- ben. őrá a legszebb emlékekkel gondolok. Aztán két évig táncoltam, „szerepeltem” a színházban. A Cigánybáró, Három a kislány, Bécsi diákok, Új ember kovácsa, Bánk bán, Pillangó jut hirtelen eszembe. Nagy sikerek voltak, •izép emlékek maradnak sokáig ... Kultúrmunkámért 1969- ben és 1975-ben SZOT-oklevelet,

1977- ben Kiváló Dolgozó kitüntetést kaptam. De legbüszkébb az

1978- ban kapott, a Művelődési Központ által alapított „Közművelődési emlékplakett”-re vagyok, annál is inkább, mivel ezt akkor csak hárman kaptuk meg a városi aktivisták közül.

Antalfy István

MESÉLNEK A SÁRGULÓ LAPOK

t

Múzeumok, könyvtárak, levéltárak csendjében mesél a múlt. Sárguló vagy egészen elsárgult lapokat forgatok; faggatva a régi évtizedeket.

Vörösmarty és Bácsalmás

Bácsalmáson, ebben a magyar— német—délszláv vegyes lakosságú, városiasodó nagyközségben igazi kultusza van a múlt századi nagy költőnknek, Vörösmarty Mihálynak. Ennek a késői ragaszkodásnak az alapja, magyarázata pedig a következő:

1848 júniusában — pontosabban június 19-én — a helység választópolgárai nagy lelkesedéssel Kossuth Lajost választották meg országgyűlési követüknek. A dolognak az a külön érdekessége, hogy vele szemben az a Jámbor Pál nevű plébános lépett fel jelöltként, aki „Hiador” álnéven ellensége volt Petőfinek — jellemzően a kor konzervatív kritikájára. Nos, vele szemben győzött Kossuth Lajos, ami a derék bácsalmásiakra így utólag is jó fényt vet.

Ám mi történt ezután? Az, hogy időközben a fővárosban szintén Kossuth Lajost választották meg képviselőnek, s így a forradalom kimagasló alakja a pesti mandátumot fogadta el. Bácsalmáson tehát új választásra került sor, július 10-én. Az eredményt mutatja az akkor megszövegezett képviselői levél, mely így hangzik:

.......ezen Bács-Bodrog megyei,

j

elesül Almás és Jankovácz mezővárosok, úgy Bikity, Csávói, Felső Szentiván, Kunbaja, Madaras, Mateovics, Mélykút és Tataháza helységekből alakított almás kerület részéről... Vörösmarty Mihály úr ezen almási kerület törvényes képviselőjének egyhangúlag megválasztatott.”

Ezt a megtisztelő megbízást a nagy költő levélben köszönte meg; ám ő maga ennek ellenére, soha nem fordult meg választói körében; vagyis nem járt Bácsalmáson egész életében. S végül: mindezt megtudhatja az érdeklődő a Bács-Bodrog vármegye Történelmi Társaság 1900-as évkönyvéből.

Egy régi Kodály-beszéd

A Kecskeméti Közlöny 1938-as, bekötött évfolyamában a napokban érdekes cikkre leltem. Ko- dály-ünnep — ez volt az írás címe. Arról szól, hogy 1938 márciusában tíz kecskeméti és két nagykőrösi énekkar lépett közönség elé, a Városi Dalárda szervezésében, amelyet ez alkalommal Vásárhelyi Zoltán karnagy vezényelt.

Kodály Zoltán is jelen volt a sikeres zenei rendezvényen, sőt fel is szólalt ezen. Ezeket mondta a kecskeméti lap cikkírója szerint:

„A mai ünnep jelentőségét abban látom, hogy nem marad ünnep. A dalt a hétköznapok kincsévé, és nem kivételes napok örömévé kell tenni. Itt a legjobb úton haladnak abban az irányban, hogy ez megvalósuljon, A különböző társadalmi osztályokhoz tartozó énekkarok testvéries felvonulása egymás után, bizonyítéka annak, hogy a magyar dal nem kiváltságos osztályok tulajdona, hanem közös értéke minden magyar embernek. Minél szélesebb körök énekelnek, annál inkább válik a dal a nemzet egyik összetartó láncszemévé.’’

V. M.

Könyveink a nagyvilágban

A Corvina Könyvkiadó évről évre sok ezer példányszámban jelentet meg számos idegen nyelven magyar könyveket.

— Milyen célok irányítják o könyvkiadót a magyar könyvtermékek más országokban, illetve idegen nyelveken történő terjesztésekor? — kérdeztük a Corvina nyelvi szerkesztőjét, Veressné Deák Évát.

— Elsősorban kulturális, politikai célok határozzák meg munkánkat, amikor a magyar kultúra legfontosabb termékeit igyekszünk eljuttatni külföldre — mondta a nyelvi szerkesztő. — Verseket, klasszikus irodalmat, társadalom- és történelemtudományi cikkeket, tanulmányokat, szociológiát fordítunk le a világ legkülönbözőbb nyelveire. Bizonyára ismeretesek már az úgynevezett Corvina-könyvek, például, amelyek főleg társadalom- és történelemtudományi műveket tartalmaznak. Igyekszünk minél szélesebb körű tájékoztatást adni a felsorolt területekről. Másik törekvésünk, hogy minél több művészeti témájú könyvünket idegen nyelveken is megjelentessük, részben külföldön, részben pedig idehaza. Egy harmadik szempont is meghatározza könyvkiadásunkat, mégpedig, hogy azokat a könyveket adjuk ki, amelyekhez külföldön kiadó- partnereket is találunk. Ezért vagyunk jelen rendszeresen a nemzetközi könyvvásárokon,

Frankfurtban, Bolognában, Lipcsében és másutt is. Ezeken a vásárokon minden országnak saját könyvstandja van. A vásárokat idejében és jól előkészítjük, már előre tudatjuk partnereinkkel, hogy milyen könyvekkel jelentkezünk.

— Mit jelent a közös könyvkiadás?

— Az úgynevezett kiskereskedői eladás révén is elkerülnek magyar könyvek külföldi könyvesboltokba, de az nagyon kevés, és többnyire elsikkadnak. Az az igazi vállalkozás ha valamelyik külföldi kiadóval közösen jelentetünk meg egy-egy könyvet. A Corvinának nagyon sok országgal vannak ma már közös kiadványai, így az NSZK-val, az USA-val, a Szovjetunióval, Spanyolországgal, Franciaországgal, Finnországgal, Olaszországgal, Dániával, Hollandiával, Jugoszláviával, Angliával. Még walesi nyelven is adunk ki könyvet. A közös kiadás valójában minden munkát miránk hárít, mi készítjük el a könyveket idehaza, persze a partnerek kívánságait figyelembe véve.

— Milyen alapon választják ki a lefordításra kerülő munkákat?

— Részben a szerzők vállalkoznak bizonyos könyvek megírására, részben pedig a szerkesztők figyelik, mi az, ami kell. Vannak már eleve fordításra váró művek, mint például a magyar költészet klasszikusai. Az idegenforgalmi könyveket a szükségletnek megfelelően idehaza adjuk ki. Most készülünk megjelentetni egy színes Budapest fotóalbumot, öt nyelven. Az ilyesfajta könyvek iránt nagy a kereslet. De ugyanúgy nagy számban nyomtatunk ki gyermekkönyveket, sakk- és szakács- könyveket is. Ami idegenforgalmi kiadványainkat illeti, meglehetősen sok probléma van velük, mivel elosztásukat sajátos módon szervezik meg az országban. A Balaton könyveket például egyáltalán nem a Balaton körül lehet megvásárolni, mint ahogy a Caongrád megyéről szólókat sem Csongrád megyében.

__ Vannak-e Corvinának sikerkönyvei?

— Igen vannak. Ilyen Barcsay Jenő Művészeti anatómia című munkája, amelyet 1955 óta minden évben újra kinyomtatunk németül, franciául, angolul, oroszul, spanyolul, hollandul, svédül sok tízezres példányszámban. Tavaly például csupán angol nyelven 20 000 példányban jelentettük meg. Sikerkönyv ugyancsak a Janikovszky—Réber gyermek- könyv-sorozat, amelyet szintén sok nyelven publikálunk. A gyermekeknek íródott és készült „arany könyv” sorozat is nagy siker lett. Csak a német nyelvű kiadás tíz publikációt ért meg.

— Milyen fajta könyvek, kiadványok terjesztésével vannak gondjaik?

— Nagyon szeretnénk terjeszteni a már említett Corvina könyveket, de ez nem megy kellő propaganda nélkül. Gondjaink adódnak a magyar klasszikusok kiadásával is, elsősorban itthon tudjuk eladni őket, bár a Magyar Kulturális Kapcsolatok Intézete kivisz belőlük néhányat. Olykor egészen váratlanul kapunk kiadói partnert, így a párizsi Sorbonne tudományegyetem helyi kiadóját a POF-ot, velük állítottunk össze egy magyar drámai antológiát. Jövőre közösen jelentetjük meg Móricz Zsig- mond Boldog emberét, Kosztolányi Dezső Pacsirtáját és Vörösmarty Mihály néhány versét, valamint a Csongor és Tündét. Hadd mondjam el itt, hogy létezik a Corvinának egy több nyelvű folyóirata is, az Árion, amelyet Somlyó György szerkeszt. S most készülünk megjelentetni egy olyan kétnyelvű antológiát, amelyben 52 ország költője publikálja eddig még meg nem jelent verseit.

— Hol tart ma a külföldre kikerülő, idegen nyelveken megjelenő magyar könyvkiadás? Fejlődött-e a színvonal az elmúlt évek során?

— Nagyon komoly fejlődésről számolhatunk be. Néhány évvel ezelőtt a nemzetközi könyvvásárokon még szívósan körbe kellett járnunk a standokat, hogy ajánlgassuk könyveinket. Ma viszont maguktól jönnek hozzánk, és alig győzzük a munkát. Könyveink szebbek lettek, több gonddal készülnek, mint húsz évvel ezelőtt, és gondjaink ellenére is javult a fordítások színvonala. Az viszont biztos, hogy a külföldi olvasó közönség előtt még nem vagyunk ismertek és keresettek.

Sz. B.

V.V.'tVtV.V.V.V.V.V.V.V.V

Mongóliái találkozások

• A jobb oldali képen:

öntözőrendszer a Góbiban.

3. Legkeresettebb kincs: a víz

Újból repülünk, ezúttal belföldi járattal, 40 személyes kicsiny gépen. Irány: Dél-Góbi-megye.

Alattunk hegy-völgyes vidék, ko- párság, utaknak tetsző, ide-oda tekergő kocsinyontokkal, nagy- néha egy-egy jurtával. Sűrűbb település sehol. Jó órányi repülés után a gép füves, kavicsos térségen landol. Eles, magaslati fények; előttünk néhány tucat ház, látszatra különösebb rendszer nélkül. A házak legtöbbje egy- és kétemeletes. A település szélén sportstadion és jurtatelep; mindkettő a sivatagi légikikötő szomszédságában. Ez tehát a megye- székhely: Dalan-Dzadlad, a Góbiban teendő 850 kilométeres kirándulásunk kiindulópontja.

A település egy-két fontosabb belső útvonala mellett parkok: alacsony növésű fák, bokorfélék. Szívós küzdelem eredménye ez is: több mint 1200 méterre vagyunk a tenger szintje felett. De a Góbiban nem ritkák a 2500— 3000 méteres magasságok sem. Síkságok és hegyvonulatok váltogatják egymást. Fa, az általunk ismert formában a megyeszékhelyen kívül sehol. Itt-ott megterem a dzag nevű sivatagi bokorszerű kúszónövény, fája hallatlanul kemény, s ha eltüzelik, jó iz- zású, tartós parazsat ad. A tevetrágyán kívül ez a jurtákban használatos fűtőanyag. Tüskés, bokrosodó növény az altan-har- gan is, de nem évelő, hanem csak egynyári; nagyon szeretik a tevék. A ritkásan növő füvek hagymail- latúak.

A hegyvonulatokban található vagy 400 forrás, de ezek vize elcsordogál az irdatlan mélységekbe. A víznyerésnek praktikusabb módja a kútfúrás; van is már a megyében vagy négyezer kút, nagyobb részüket magyarok fúrták. Az a tapasztalat, hogy ha víz van, a Góbiban minden megterem. S csakugyan, már az első fogadáson helyben termesztett görögdinnyével kínálnak bennünket. Jó zamatú, édes dinnyével; a kobak magyar szemmel nézvést is közepes nagyságú. Sőt van már egy picinyke almáskertjük is, ez év őszén hozott első ízben termést, összesen nyolc kilót. Kapunk ebből is kóstolót, a termés bizony nem nagyobb a mi ringlószilvánknál, de mongol barátaink meggyőznek bennünket, hogy lesz az még nagyobb is.

A megye területe majd kétszer akkora, mint hazánké, s lakják összesen 32 ezren. Igaz, hogy a lakosságnak csaknem a fele 15 éven aluli. Tényleg sok a gyerek mindenfelé, utunk további állomásain is ezt tapasztaljuk. De az életkörülményeken a legnagyobb erőfeszítéssel is csg,k keveset lehet változtatni: egy-egy jurta átlagosan 30—50 kilométerre van egymástól. S még több kút kellene. Átlagosan 300 méterre kell lefúrni az életet adó vízért, s egy kút belekerül 120—130 ezer tug- rikba. (Magyar pénzben ez mintegy félmillió forintnak felel meg.) Ahol van vízzáró réteg a talajban, oda tárolót is lehet építeni. A megyének van már 12 víztá• Átkelés a sziklakapun.

• Jobbra: Hegyvidék — jak- csordával.

rolója. Az egyiket megtekintjük: ebben 70 ezer köbméter víz fér el.

Ásványi anyagokban is gazdag ez a vidék: réz, szén, só, ritka fémek, drága- és féldrágakövek rejtőznek a mélységekben, néhol a magasságokban. De a legnagyobb kincs változatlanul a víz, azon a területen, ahol százmillió évekkel ezelőtt tenger hullámzott.

Hatvani Dániel (Folytatjuk.)