Petőfi Népe, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-18 / 244. szám

1979. október 18. • PETŐFI NÉPE • 8 * • Töprengés a támogatásról Kecskemét köztéri szobrai Az újnak és a réginek a keve­redése a művelődésben — nem­csak a formai elemeket, a mód­szereket tekintve, de szem előtt tartva a tartalmat is — olyan nagymérvű, el sem lehetne túloz­ni azt. Példákat? Akár százával is. A fakult függönyű, töredezett deszkájú, nyikorgó színpadon a „Kocsonya Mihály házassága” cí­mű bohózat beszélni, mozogni alig tudó szereplői továbbítják „izzadságszagú” alakításukat a ki­szolgáltatott nézőkhöz. A jobbra érdemes, de a teljes tehetetlensé­gük — és közömbösségük — miatt a székekhez odacövekelt — úgy mond „kultúrára szomjazó” hely­beli polgárokhoz. Az előadó csak beszél egyre, amikor egymást lökdösve kérde­zik, méghozzá egyre többen: „Mi­kor kezdődik már a vetítés?’’ Az meg csak mondja a magáét, a tu­dományos-technikai forradalom hatásáról vagy más egyébről. Esetleg a szocialista tudat külön­féle vonatkozásairól? Tökéletesen mindegy. Még negyedóra tán, és jöhet „A veréb is madár”. Ne mondjuk, hogy más nem akad. tme. „Közművelődési nyílt nap” a kicsi faluban. Megmoz­dulnak az utcák öregjei, fiataljai, Kiállítások, szakköri foglalkozá­sok, színpadi próbák, előadások között válogathatnak egész napon át a látogatók. Részt vehetnek vitákon, találkozókon. A legkü­lönfélébb módon tájékozódhatnak az intézmények életéről, törekvé­seiről. □ □ □ Mai közművelődésünk egyik visszahúzó tényezője a szembetű­nő egyenetlenség. Sokszor az azo­nos nagyságrendű, hasonló adott­ságokkal bíró, egymással szom­szédos helységek kulturális élete — a tartalmi munkát, folyama­tosságot és színvonalat tekintve — nagyon messze vannak egy­mástól. Szakemberkérdés? Az intézményhálózat különbözősége lenne az oka? A hagyományok erőssége vagy hiánya? A vezetők, szakemberek nemtörődömsége? Nyilván legtöbbször ez is, az is; mindegyik. Ám egyet ne mondjon senki: azt, hogy az egyik helyen művelődni vágyó nép lakik, a másik helységben viszont csupa tunya szellemű, teljesen közöm­bös. Csakis a részletes és nagyon alapos — főleg okos, értő — vizs­gálódás adhat választ az ilyen jelenségre. □ □ □ Az ilyen irányú vizsgálódások közben tehát óhatatlanul bele­botlunk a főkérdésbe: mennyi pénz van mondjuk egy község­ben közművelődésre? A téma meglehetősen összetett és ugyan­csak bonyolult. Hiszen — ma­radjunk most ennél — aki arra kíváncsi, hogy egy adott falu­nak milyen a szellemi arca, an­nak nem elég a művelődési ott­honba, az iskolába, a moziba és a könyvtárba ellátogatni. Hanem a postára (mennyi a rádió-, TV- előfizető); a tanácsházára (gép­kocsik, motorok számai; az ÁFÉSZ-boltba (milyen a könyv- forgalom); de még az egyes la­kóházakba is (lakáskultúra, házi könyvtárak összetétele, utazások kifürkészése, ízlés szerint stb.). S ezekkel még csak kicsi részét je­leztük azoknak a sokszor nehe­zen meglátható, alig kitapintha­tó összetevőknek, amelyek figye­lembevétele nélkül bizony távol maradunk a teljes valóságtól, az igazságtól. Ez mind igaz. Ám szűkítve a kört csupán a művelődési intéz- mélyhálózatra, s ezúttal kizáró­lag a művelődési otthonokra kon­centrálva, levonhatunk fontos következtetéseket témánkkal kap­csolatban. Ha azt firtatjuk, hogy mehnyi pénz van közművelődésre, legelő­ször a rendszeres évi állami — tanácsi — támogatásra gondo­lunk. Arra a pénzösszegre, amely a folyamatos működéshez szüksé­ges. Pedig nem csak erről van szó. Hiszen a művelődési beru­házások sok esetben csak tízmil­liós tételekkel mérhetők. Másrészt a gazdálkodó, a termelést végző téeszek, üzemek stb. is áldoznak olykor a „közművelődés oltárán”. □ n □ Nemrégiben negyvennégy mű­velődési otthon jellegű közműve­lődési intézményből szereztem adatokat e gazdálkodással kap­csolatos téma boncolgatásához. Hogy a kép teljesebb legyen, há­rom város, tíz nagyközség és harmincegy kisközség ilyen jel­legű eredménye és gondja állhat így előttünk. Az eredmény? A művelődéshez szükséges anyagi feltételeket tekintve nagyjából csak minden második művelődési ház (központ, klubkönyvtár) felel meg a követelményeknek. A legtöbbet emlegetett sirám, hogy a költségvetésben a támo­gatáshoz viszonyítva nagy a kö­telezően előirt bevétel összege. Az éléggé köztudott, hogy az ál­lam a működés alapvető feltéte­leinek megteremtéséről gondosko­dik elsősorban. (Bérek, fenntar­tási üzemeltetési költség stb.) A tervezett programok lebonyolítá­sához szükséges hiányzó összege­ket az intézmény a költségvetés­ben meghatározott mértékben igyekszik előteremteni. Mi adódik legtöbbször ebből? Ha az igényesebb igazgató mond­juk hangversenysorozatot, művé­szeti szabadegyetemet akar, vagy színvonalas tárlatokat, hát „be­termeli” az ezekhez szükséges pénzt a nagyobb tömeget meg­mozgató, „üzleti” szempontból ki­fizetődőbb bálokkal, „diszkók­kal”, magyarnótaestekkel. Említettük az állami támoga­tást. A tapasztalatok szerint en­nek mértéke általában a költség- vetésnek a fele. Nos, mit gon­doljunk erről, ha kiderül, hogy egyes helyeken ez az arány hat­van százaléknál is több, s má­sutt csupán tizenöt, sőt csak ti­zenhárom százalék? Legfeljebb csodálkozhatunk. Árrá gondolva, hogy a közművelődési törvény mindenkire egyaránt vonatkozik. □ □ □ Vannak eltérő adottságú, külön­böző múltú helységek. Ahol egy alapjában téves szemlélet, s egy sor elhibázott intézkedés miatt nagyobb a lemaradás, ott ennek pótlása nem megy egykönnyen, ez világos. Ám sokkal többről is szó van. Mit gondoljunk például arról a jogosnak tűnő panaszról, amelyet az egyik község kultu­rális vezetője így fogalmazott meg: „A téesz labdarúgói, azért, hogy a járási bajnokságban köze­pesen helyt tudjanak állni, évi félmillióba kerülnek, nem beszél­ve az egyéb juttatásokról. Ugyan­akkor az egész falu művelődésére ennek a huszadrésze sem jut.” És felpanaszolta azt is, hogy míg másutt folyik a felesleges rep­rezentáció, addig a tánccsoport tagjait egy pohár kávéval, hűsí­tővel sem kínálhatják meg. S ha szereplésre mennek, nincs pénz a buszra. □ □ □ A költségvetési „bevétel-kiadás” különbségeinek kiegyenlítése egy­részt „kéregetéssel” történik. A termelőszövetkezetektől, szakszö­vetkezetektől, üzemektől és álla­mi gazdaságoktól várják a meg­értő támogatást. Van is ilyen te­kintetben már eredmény. Viszont a támogatások mértéke ugyancsak eltérő. Vari községi művelődési ház, amelyikben elmondhatják: költségvetésük kétharmadát a szövetkezet fedezi. Másutt har­madát vagy egyötödét. Ezek még hagyján. De ahol egyetlen fillért nem tudnak kicsikarni tőlük? „Hiába kérünk: nem adnak” — hangzik a panasz sokfelől. Nem egyszer a tanácsi vezetők is értetlenek. Egy falusi műve- lődésiház-igazgató ezekkel a sza­vakkal fakadt ki, nem leplezve elkeseredettségét és indulatát: „Nekem még azért is harcolnom kellett a tanácsnál, hogy a bér­alapot megadják. A fenntartási költségről meg hallani sem akar­nak. Rákényszerítenek az olcsó üzletelésre. Jellemző, hogy ebbe a házba egyetlen községi vezető be nem teszi a lábát! Hát csodál­kozik? Nekik magyarázzam, hogy kell a művelődés?” □ □ □ Kedvezőtlen a kép a fentieket tekintve? Meglehet. Ám — úgy hisszük — tartoznánk az igazi valóságnak, a reális tényfelmé- résnek, ha nem hangsúlyoznánk azt is: igenis van kiút, van meg­oldás! Csak gondolkozni, töpren­geni kell ezen. Sok-sok szép pél­da mutatja, hogy érdemes. A kicsi Jászszentlászló nagyszerű összefogás sok péídáját vonultat­ta már fel. A mostoha körülmé­nyek között munkálkodó császár­töltésiek ismételten felhívják ma­gukra a figyelmet, különösen ami az irodalmi—művészeti ismeret- terjesztést és az ízlésfejlesztést illeti. Dunavecsén a művelődés- ügy új vezetői hamar úrrá lettek a nehézségeken, és sikert sikerre halmoznak. Baján a lehető leg­rosszabbak az adottságok — el­avult épület, kevés pénz stb. —, ennek ellenére színvonalas kezde­ményezéseikkel hívják fel maguk­ra a figyelmet. Lajosmizsén meg­találták a módját, miként lehet a gazdaságokat megnyerni a kul­turális fejlődés ügyének. A jó példákat még lehetne folytatni. Ám mindez semmit nem von le abból a felismerésből, hogy jónéhány helyen vonakodva tel­jesítik kötelességüket a vezetők, amikor a művelődési munka kor­szerűbbé, tartalmasabbá tételéről van szó. Az ilyenek aligha isme­rik a párt közművelődési hatá­rozatát. Vagy ha ismerik, nem igyekeznek azt elfogadhatóan végrehajtani. Varga Mihály • A város egyik legszebb köztéri szobra, Szabó Iván: Éneklő lány című alkotása, a Kodály-iskola előtt. Enciklopédia, A szovjet Pedagógika Könyvki­adó gondozásában megjelent a 12 kötetes Gyermek Enciklopédia harmadik, bővített és átdolgozott kiadása. A szerkesztésben népes szerzőgárda, tudósok, zeneszerzők, írók, pedagógusok vettek részt. A mű mindegyik kötetét 520 ezer példányban nyomtatták ki. Az enciklopédia egyes kötetei különböző témakörökben nyújta­nak bőséges és kimerítő ismeret- anyagot a kisiskolásoknak. Jól tükrözik ezt a kötetcímek is: „A Föld”, „Az égitestek világa”, „Szá­Az elmúlt napokban tárgyalt a kecskeméti Városi Tanács Vég­rehajtó Bizottsága a megyeszék­hely köztéri szobrairól. Magyar- országon eddig — tudomásunk szerint — csupán három város foglalkozott ezzel a témával. Kecskemét köztéri alkotásainak sorsát — még ebben az évben — a városi tanácsülés tárgyalta ön­álló napirendi pontként. E gon­doskodás annál is inkább örven­detes, mert Kecskemét nem tar­tozik a műemlékekben gazdag városok közé. Utcáin, terein vi­szonylag kevés a képzőművészeti alkotás. Ennek ellenére, az utób­bi húsz évben, az urbanizációs fejlődéssel összhangban a városi és a megyei tanács sokat tett gyarapításuk érdekében. A védő, értékmentő, hiánypótló és új al­kotásokra ösztönző munkát foly­tatni kell — határozták el a kecskeméti Városi Tanács Végre­hajtó Bizottságának legutóbbi ülé­sén. 4 Szobrokban gyarapodva, 1890-től 1890-től 1943-ig mindössze há­rom Katona-, egy Kossuth-szo- borral, Cont Lipát Szenthárom­ság-oszlopával és egy Kisfaludy Stróbl Zsigmond által készített világháborús emlékművel rendel­kezett a város. 1960-tól azután több figyelmet fordítottak a köz­területet díszítő képzőművészeti alkotásokra. A város fennállásá­nak 600 éves évfordulója tiszte­letére átadták a vasútkerti szo­borsétányt, majd számos más köztéri alkotást is. 1970-től to­vábbi hat művet: többek között Pálfy Gusztáv, Melocco Miklós és Makrisz Agamemnon munká­it állították fel, a város külön­böző pontjain. Majd más szer­vek, intézmények támogatásával további hetet, Jelenleg négy köz­téri alkotás készül: két portré­szobor, egy óvodai játszótér, és egy kerámia szökőkút. ízlésünk, környezetkultúránk A környezetkultúra — össze­függésben a képzőművészeti íz­léssel — fontos szerepet tölt be a társadalmunkban, a tömegek mok és idomok”, „Anyag és ener­gia”, „Növények és állatok”, „Technika”, „Mezőgazdaság”, „Az ember”, „Az emberi társadalom történetéből”, „Hazánk, a Szov­jetunió”, „A világ országai”, „Iro­dalom”, „Művészetek”. A kötetek tájékoztató mellékleteket is tar­talmaznak, amelyekben életrajzi adatokat, tárgymutatókat, vala­mint szakkifejezések és idegen szavak rövid meghatározásait köz­ük. A mű iránt nagy az érdeklődés Bulgáriában, Csehszlovákiában, jó közérzetének kialakulásában. Az ízlés formálása, fejlesztése ok­tatásunk és közművelődésünk egyik legnehezebb feladata. Tény, hogy néhány köztéri al­kotásunk — főként az újabbak közül — nem nyerte meg a nagy- közönség tetszését. Ám úgy tű­nik, idővel megbékéltek vele, sőt talán meg is szerették. Például Makrisz Agamemnon szobrait a Széchenyi téren. Hasonló ellen­érzésekkel fogadták sokan az Űj- kollégium előtti Kodály-emlékhe- lyet. A tervek szerint új kör­nyezetbe helyezik az alkotást, és így talán másképpen alakulnak majd a vélemények is ... Újabb feladatok Melyek a közeljövő legfonto- sabbb tennivalói? A beszámoló sorra veszi a feladatokat. — Gyors intézkedést igényel a vasútkerti Katona-szobor felújí­tása, hasonlóképpen a város kör­nyéki néprajzi, egyháztörténeti emlékek védelme: az útmenti pléh-krisztusok és homokkő szob­rok megóvása — szögezi le a tanácsi jelentés. Ugyancsak a közeljövő tervei között szerepel, hogy elkészítik a köztéri képzőművészeti beruhá­zások hosszú távú programját. E tervben a többi között fontos szempontként szerepel majd az új lakónegyedek köztéri díszítése, valamint a tehetséges helyi mű­vészek és a művésztelepen tevé­kenykedő alkotók gyakoribb fog­lalkoztatása. A szóbeli javaslatok között hangzott el — a Hazafias Nép­front kecskeméti városesztétikai bizottsága részéről — a köztéri szobrok rendszeres tanácsi ellen­őrzése, karbantartása. Sokak egyetértésével találkozott az a javaslat is, hogy a köztéri alko­tások rongálóit az eddigieknél szigorúbban büntessék. Értékes javaslatként fogalmazódott meg múltunk kultúrtörténeti és gazda­sági értékeinek képzőművészeti alkotásokban való megörökítése. Éppen ezért a közeljövőben na­gyobb gondot fordítanak majd kertészeti kultúránkat bemutató művekre, valamint a Kodály- és a Katona-hagyomány további őr­zésére. P. E. Lengyelországban, Mongóliában és az NDK-ban is, Görögország pe­dig megvette a kiadás jogát. A nemzetközi gyermekév alkal­mából a kiadó más újdonságokkal is jelentkezik. A munkatársak „Kérdezz — felelek mindenre” címmel félmilliós példányszámúra tervezett kisenciklopédia előkészí­tésén dolgoznak, 9—12 éves gyer­mekek részére. Egy másik soroza­tuk első könyve, „Az ifjú sportoló kislexikona”, az 1980-as olimpia idejére jelenik meg. kislexikonok - gyermekeknek Szalontay Mihály: (33.) — Már a középkorban is volt üveghuta. Cseh grófoké volt ez a falu, azok hoztak messzi mester­embereket, s mert jó üvegcsináló nyersanyag volt a falu környékén, amikor a grófok kihaltak, az üve­gesipar megmaradt. Itt közben minden vásárra a mi falunkból hordták az örökmécsnek való pi­ros, a gyöngyvirágnak való zöld templomi kelyhet. — Aha értem, és most? — Szobrászok, festők, fiatalok csinálnak itt iparművészeti dolgo­kat ... üvegzománcot, miegymást. — És ő? Julika töltött az ötliteres demi- zsonból az öregnek, becsülettel magának is, vastagfalú, vastagtal­pú ódon poharak voltak, mintha néhány régi, Krúdy-korabeli ma­gas butellát valaki lefejezett vol­na, s ami maradt, azt használnák pohárnak. — Isten, isten ... — Hozta Isten! Julika is körömig itta. — Olasz rizling. — Legkivált, de ez már ijevert. Van benne más is. — .Szóval? — Menjen innen! Menjen... Hagyjon engem békén! Meghalt ő ... meg is akart halni ennek a világnak. S ha o nem is az, akit maga keres, megzavarná, hát is­merték _ egymást, kis ország ez! Olyan ő, mint Pista volt... Túl jó volt nekik .. . Hát fölzabálták. Ha maga szerette azt-... ha csak ki­csit ... hát elmegy innen ettől. 40. — Nem tehetem. Meghalni az ember meghalhat, de elbújni?! Senki, senki nem tudhat. — És miért nem? Ha egyszer ő akarja... — Mert nem most > született, gyerekem, nem ma, nem a te rhé- hedből. Van neki anyja, és van ne­ki felesége, és vannak gyerekei. És vannak barátai. És van egy éle­te és ebben az életben történt vele egy és más ... — De — azt mondja, a maga embere — meghalt! — ... történt vele egy és más. Nagyon alulról jött. Öt az élet leg­aljáról küldték, akik küldték. — Küldték? Ne legyen már ilyen teátrális! Kik küldték, akik meg akarták fojtani? Kik küld­ték, hol vannak azok, akik küld­ték, amikor kivették a fél veséjét, cukorbetegséget kapott, idegbénu­lást, kettőslátást, kiktől volt, van, lesz állandó ideggyulladása... — Elsősorban saját magától. Kicsi az állóképessége, de nem vigyáz magára soha, mindig el­megy a nagy bajig. Semmi, semmi elővigyázatosság! Aztán meg gyó­gyítsák meg ... rosszul élt... s dolgozni se jól dolgozott, minden­be belekapott, aztán abbahagyta, ahelyett, hogy egy dolgot csinált volna, de azt alaposan, azt tisz­tességesen ... — Ilyen alkatot sokat ismerek, önpusztító fajta. Én meg olyan nő vagyok, aki vonzza az ilyen „lássuk uramisten, mire megyünk ketten” lelkű embert. — Itt van?! — Nincs, az én emberem, nem a maga embere! — De a kutya úristenit, ebben az országban nem lehet, nem szok­tak az emberek nyomtalanul el­tűnni. — S nem is tűnt el nyomtala­nul, a maga emlékezete őrzi. — őrzi a fene! Az élet minden halálon átlép, csak néha egy-egy érzés erejéig ... — Most már mindegy, elpusztí­tották, és ő, úgy látszik, hagyta .magát elpusztítani. „Inkább egye­nek meg a férgek, mint hogy a férget megegyem” ... — Hagyja az állandó idézést! Van magának saját feje, miért kell mindig kölcsönkérni? — Meghalt! Oly felcsattanó volt a hangja, hogy az öreg agyába most érke­zett be a korábbi jelenidő való­ságos érvényű jelentése. — Azt mondják, a nők realitás- érzéke sokkal fejlettebb, mint a férfiaké. Egy férfi lehet ostoba, lehet őrült. El tudom képzelni, hogy megsérült, talán nyomorék is, és most te lányom itt magad­nak tartod, s az a legalitása, hogy segédmunkás itt az üveghutában. Vagy neked segít szőlőt metszeni, csirkéket kelteni, tojást szedni. De hát értsd meg, senki nem futhat el önmaga elől! ö sem. Nincs la­katlan sziget! — De miért nem teremthetnénk magunknak egyet? Ahol boldog­ságban élhetünk. — Mert ez lopott boldogság! Ezt a boldogságot mástól veszed el! Ennek nagy ára van. Olyan nagy, hogy erre már csak elmebeteg vál­lalkozhat. — Ö nem elmebeteg. Beteg, de az agyának semmi baja. — Tehát él! Julika szinte felsikított. — De nem az, akit maga keres! Az meghalt. Vagy elment egy, olyan távoli szigetre, ahol soha, soha nem fog ráakadni. Az öreg elmosolyodott. — Lakatlan sziget? ... Mindig ez volt a vágya. Biztos neked is előadta, hogy lakatlan szigptre kéne menni, ott megírni a világ legjobb regényét, és aztán mert hideg van, tüzet rakni abból a re. gényből, és megmelegedni mellet­te. Ez volna az elegáns dolog. Az igazi szellemi elegancia! Így mondta. Igaz?! Julika hallgatott, lehetett ez a hallgatás annak a jele, hogy isme­ri a szöveget, de lehetett az első hallásnak szóló érdeklődés. — Holott egy ökörség! Nekem egy első generációs értelmiségi, egy kubikosfiú ne vágyakozzék szellemi eleganciára, előbb te­remtsen valamit! Akár szarból szobrot! És hagyja a szellemi ele­ganciát azokra, akiknek már az ükapja is akadémikus volt... Julika valami néma tehetetlen mozdulatot tett az öreg dühkitö­rése közepette, de aztán újra töl­tött a borból, ittak — s az öreg folytatta: — A nők realitásérzéke... Gondolja meg, ha én el is me­gyek? A társadalom úgyis utána jön. Itt hagyják magának? Nem engedheti meg ez a mi kis vilá­gunk, hogy „egy közéleti jelen­ség” — ezt a fogalmat undorral ejtette ki, hogy szinte köpött — itt pusztuljon a maga szarában. Meg a nők? Kezébe vette a „Wiener Mode- und Theaterzeitung” nyitott köte­tét, rámutatott a képre és a cikkre: — Tud németül? Julika nemet intett. — Hát franciául? Julika megint csak rázta a fe­jét. — Szóval nem. Ahhoz képest elég pontos bibliográfiai ismeretei vannak. Tudja, mit kell megven­ni. No nem baj. Idefigyeljen, itt van egy több mint százötven év­vel ezelőtti párizsi tudósítás egy bécsi újságban. — Jé... ! — Arról szól, hogy Franciaor­szág Chalons nevű városában 1822 egy tavaszi éjszakáján két férfi kártyázás közben összeverekedett. Kölcsönösen csalónak titulálták egymás, párbajban állapodtak meg. De a párbaj idejére az egyik férfi megbetegedett, belázasodott. Miután a „becsületéről volt szó”, a szeretője, egy ahogy itt írva van, Huguette Bayette nevű gyönyörű, magas, barna nő ment el férfi­ruhában a párbajra, hogy megvív­jon a szeretett férfi becsületéért. Szerencsétlenségére az ellenfél kardja az első asszóban felhasítot­ta blúzát, s elővillant gyönyörű melle. Erre az ellenfél azt mond­ta, pardon bocsánat, s egy félóra múlva visszatért egy másik hölgy­gyei, egy alacsony szőkével, az ő szeretőjével, aki most már az ő be­csületéért állt ki az előbbi hölgy­gyei. S megvívtak, az első vérig. Julika közbeszólt: — A férfiak hülye világában a nőknek lehetett volna több eszük is! — Ha a nők meg akarják kapni a férfiakat, és mindig meg akar­ták — még a buzik is, ha másnak nem, alibinek —, akkor igazod- niok kellett a férfiak hülyeségei­hez. És mert a nők kiválóan tud­nak alakoskodni, a férfiak hülye­ségét mindig nekik sikerült tö­kélyre vinniük. — Ha tartozott magának, ak­kor ez nem gond — mondta ijed­ten Julika. —Vagy ha bárkinek, én odaadom a pénzt és maga meg­adja .. . Ha nem is tudom kit ke-, rés... — Egy frászt! Én tartoztam ne­ki... — Ö meghalt. Ha tartozott neki, azzal már nem kell elszámolnia soha senkinek. Az, akit keres, nem azonos azzal, akit én ismerek, csak hasonló ... Az öreg most először belenézett Julika aranycirmos szemébe: — És a gyerekei? Julika lehajtotta fejét; és úgy suttogta: (Folytatása következik.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents