Petőfi Népe, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-28 / 227. szám

1979. szeptember 28. • PETŐFI NÉPE • 5 Szentirmay, a szobrász • A magyar- országi gályarab prédikátorok emlékezete. • Gótika. (Bal oldali képünk.) A pécsi kiplasztikai biennálé rangos mezőnyében egyik díjnyertes Szentirmay Zoltán. Kevésszavai, halk fiatalember. Szobrai, kisplaszti­kái sajátos látásmódról, egyéni alkotói magatartásról beszélnek. Gondolatgazdag, dinamikus alkotásai mél­tán aratnak sikert a szakma és a közönség körében is. Somogyi Józsefnél tanult, 1967-ben végezte el a főiskolát. Kiállított a Fiatal Művészek Stúdiójával, 1972-ben díjat kapott. Egyéni kiállításai voltak 1971- ben a Madách Színház előcsarnokában, 1974-ben a Stúdió Galériában, 1977-ben a Fészek Klubban, ta­valy Miskolcon. Az idén augusztusban Szegeden nyílt önálló tárlata. A szegedi meghívás alapja az, hogy a tavalyi Szegedi Nyári Tárlaton díjat nyert, ősszel az egri várban mutatkozik be. iFotókat, szobrokat mutat. Déry Tibor szobrát egy kocka alakzat fogja keretbe. Motívum a Nagy csa­tákból — a halott és elkínzott keze nyoma a tala­jon. Dózsa szobra: egy megégetett trónon csak az ember nyomai látszanak. A Reneszánsz és a Gótika című szobrok több va­riációban. S talán a leghatásosabb — a 40 reformá­tus prédikátor emlékére készített — kőhajó alakzat, evezőkkel, a 40 prédikátor nevével. — Debrecen diákéletéről hirdetett pályázat anya­gához kutattam a város múltjában. Megfogott a gá­lyarab prédikátorok sorsa, története. Nem a pá­lyázatra, de megcsináltam ezt a hajót — mondja. — Egyik változata a pécsi kisplasztikái kiállításon sze­repelt. Érmei, kisplasztikái témában és formában egye­diek, a szónak abban az értelmében is, hogy nehéz vagy egyáltalán nem lehet sokszorosítani. Picasso bronzplakettjét sokszorosították — s a szokatlan ábrázolás ellenére sikere volt az üzleti forgalomban is. Csőntváry-piakettjét most tervezi. A cédrus .mögül néz ki a festő portréja, s alá a zarán­dokokat formálta a szobrász. Kisplasztikák, érmek, plakettek — s ugyanakkor nagyméretű köztéri szobrok fűződnek nevéhez. Csöng, rádon állították fel a Hegedűs lányt, Kőszegen Ju- risics Miklós szobrát, Hartán áll Semmelweis emlék­oszlopa. — Mire készül ezután? — Négy évig nem volt megrendelésem. Most kap­tam. Egy pályázat alapján az épülő nagyrédei skan­zenbe barokk szőlőprést faragok Kecskeméten. K. M. ZENEI HETEK Könyv Rácz Aladárról ötezer példányban jelentette meg a Zeneműkiadó annak a le­gendás hírű muzsikusnak az élet­rajzát, aki a kis jászsági' faluból elindulva, fokozatosan vált világ­hírűvé, elismert alkotóvá, hazai zenei életünk kimagasló személyi­ségévé. Kroó György Rácz Aladár című kötete — mely az idei zenei hetek gazdagítására látott napvi­lágot. . méltán keltett nagy ér­deklődést. szakmai körökben épp úgy, mint a szélesebb olvasókö­zönség soraiban. A nagy formátu­mú, sok szemléletes képpel illuszt­rált műhöz három hanglemez is tartozik. Túlzás nélkül: lebilincselő ol­vasmány ez a kötet. Egy szerény, egyszerű, ám szívósan munkálko­dó, saját önképzésére alapozó, lel­kesen dolgozó, emberséges ember élete tárul ki előttünk olvasás köz­ben. Mindvégig magával ragadó és felemelő az az igyekezet, amely- lyel ez a kivételes képességű ze­nész meghódította kedvelt hang­szerét, a cimbalmot, s azon ke­resztül a közönséget. Ahogyan egyre kitartóbban tört a teljes el­ismerés, a világhírnév felé. Muzsikus családból származott a múlt század végén. Jászapáti­ban, majd a közeli Jászberényben élt, ahol gyermekfejjel már zene­karban muzsikált. Egy rövid ideig Kiskunfélegyháza zenekedvelő kö­zönségét is szórakoztatta. Életének ez a röpke szakasza azért is érde­kes, mert tizenöt évesen, egyik ke­serű órájában végrendeletet írt itt. Budapest, Párizs, Róma közönsége tapsol neki a későbbiek során. Életének érdekessége ekkoriban — a tízes, húszas években —, hogy nem csak muzsikál, de amolyan ezermester-féle is; szerkeszt húr­sodró gépet, verőt készít saját el­gondolása szerint, meg sajátos transzformátort, mígnem elérkezik élete egyik fő büszkeségéhez, a sa­ját készítésű cimbalomhoz. Első önálló cimbalomhangver­senyét Lausanne-ban rendezték meg, a húszas évek közepén. Ek­kor Bach-, Conperin- és Rameau- műveket szólaltatott meg, nagy sikerrel. Ezek a szerzők a későb­biek során is sokszor szerepeltek repertoárjában. Mint ahogy Ko­dály és Bartók alkotásai is. A harmincas évek végén végér­vényesen idehaza, a fővárosban te­lepedett le. Itt élte minden látvá­nyosságtól mentes, egyszerű, dol­gos életét. Tanított a Zeneakadé­mián és hangversenyezett, élete utolsó esztendeiben már csak egé­szen szűk körben, az otthonának falai között, egyre betegebben. A i elzárkózásnak ezekről az éveiről szemléletes képet fest könyvében a szerző. Mint ahogyan arról is, hogy milyen mélységesen szerette a hazáját, azt a földet, ahol an­nak idején annyit gyötrődött az érvényesülésért, s ahol öreg korá­ban a legmagasabb kitüntetések­ben, elismerésekben bővelkedhe­tett. A cimbalom mestere így vált szorgos élete alapján a nemzet egyik büszkeségévé. Többek között erről győz meg Kroó György olvasmányos és ta­nulságos kötete. Varga Mihály ÚTTÖRŐÉLET Tettekkel a mi világunkért Ezekben a napokban megyénkben csaknem hatvanezer kisdobos és úttörő veszi fel egyenruháját, hogy a soron kö­vetkező mozgalmi esztendőt köszöntő ünnepélyes csapatgyű­lésen részt vegyen, a továbbiakban pedig az eddigiekhez ha­sonló lelkesedéssel végezze a munkáját. Az új mozgalmi esztendő jelmondata: Tettekkel a mi vilá­gunkért! — a csapatoknál eddig végzett tevékenység folyta­tását javasolja, az eddigieknél színesebben, a kisdobosokkal és a KISZ-esekkel jobban összefogva. FO LY ÓIRATSZEMLE A Tiszatáj szeptemberi száma ,.Hírős város az Alföldön Kecs­kemét — hírét mind jobban öreg­bíti a naiv művészet múzeuma ... Fehérre meszelt falak, kis szo- bácskák, teszik intimebbé és hi­telesebbé a kiállítást. A látogató itt egyszeriben úgy érzi magát, mint odahaza, falun a nagyma­mánál. A tiszta szobában, a kony­hában. a kamrában, a pincében, a padláson. Képek, szobrocskák — mintha emberemlékezet óta itt lennének, mintha élnének, meg­elevenednének előttünk... Katalógusokat és színes repro­dukciókat vásárolunk, de elsősor­ban a szemünkben — szívünkben visszük el mindazt a szerény szépséget, melyet az egyszerű em­berek dolgos kezei alkottak...” — A Tiszatáj című folyóirat rend­szeresen megjelenő rovatában, a Kelet-Európai Nézőben olvashat­juk ezeket a sorokat Vojtech Kondrót, tollából, aki egy cseh és szlovák írókból álló delegációval járt a közelmúltban Magyaror­szágon, azon belül Bács-Kiskun- bcn. A szomszédos népek irodalmá­nak figyelemmel kísérése sok esztendős múltra visszatekintő ha­gyomány a Tiszatájban, csakúgy, mint a népi írói mozgalom foly­tatása. Ezt bizonyítják a leg­utóbbi számban Csoóri Sándor versei, Fája Gézának. a Vihar­sarok című szociográfia legendás­hírű szerzőjének hagyatékából közölt írások, valamint Tamási Áron két műve, melyet Ablon- czy László bevezetőjével közölt a szerkesztőség. Figyelemre méltó írás a fentie­ken kívül Lagzi István cikke, amelyet a szerző a lengyelek Ma­gyarországra „özönlésének” 40. évfordulójára írt „Narvik majda­ni védőit és Monte Casino ost­romlóit segítettük” címmel. A Kritika rovat egyebek mellett Nagy László prózai műveiről. Szemlér Ferenci Tüskés Tibor, Czakó GáBor és Nagy András legújabb műveiről közöl mélta­tást. K. J. Dimitrov művei — olaszul Olaszországban a politikai irodal­mat árusító könyvesboltok kira­kataiban megjelent Georgi Dimit­rov válogatott műveinek 3. köte­te, amelyet az Olasz Kommunis- sa Párt kiadóvállalata, az Editori Riuniti jelentetett meg. Dimitrov publicisztikai tevé­kenységéből úgy ismerhetik meg őt az olvasók, mint Marx és Le­nin hű tanítványát, a közös ügy folytatóját, mint politikust, ál­lamférfit és teoretikust. „Vitathatatlan tehetségei sze­mélyes kultúrája — amely mű­veiben tükröződik — büszkeség­gel tölti el a nemzetközi kommu­nista mozgalmat" — írja a ki­adói előszó. (BUDAPRESS — SO- FIAPRESS) A mozgalmi esztendő kezdetén minden csapat a saját „arcára” igazítja az ajánlásokat, a külön­féle szemlék, akciók, versenyek, pályázatok és közösségi játékok közül nyilvánvalóan azt kiválaszt­va, aminek elvégzésére képesnek érzik magukat. Az úttörők és kisdobosok műve­lődési szokásainak kialakítását szolgálják az idén is a különféle szakpróbák, a tudományos-techni­kai úttörőszemle, a művészetek vándorútján, a barátaink... el­nevezésű köziművelődési játék, a Kazinczy-verseny, a kulturális szemle eseményei, a különböző pá­lyázatok, és a közelben levő köz- művelődési intézményekkel kiépí­tett kapcsolatok. Az úttörőközösségek — az őr­sök és rajok — számára az idén is folyamatos fizikai munka vég­zésének lehetőségeit kínálja a Te­remtsünk értéket! akció, az isko­lai önkiszolgálás — dskolatej! —, a lakóterületi közihasznú tevékeny­ség — például az iskola környé­kének állandó rendbentartása —, a Védetté nyilvánítjuk és a csa­patok rendszeres vagy esetenkénti termelőmunkája, valamint az egy üzem—egy iskola mozgalom. A folyamatos és rendszeres testedzést, a túrázást az Edzett ifjúságért tömegsportmozgalom foglalja keretbe. Ebben a mozgal­mi évben a Hajrá őrsök tömeg­sportakció, az Ügyesség—bátorság játék, az úttörőolimpiák, kupák, kirándulások, expedíciók, a Vár a természet! turisztikai játék kí­nálkozik. A honvédelmi ismeretek meg­szerzését, a hazaszeretet erősíté­sét, a béke megvédését szolgálja a' kisdobos- és úttörőközösségek­nek ajánlott Űttörőgárda-szemle, az összetett úttörő honvédelmi verseny, a honvédelmi lövészver­seny és a különféle speciális ver­senyek. A sokféle lehetőség mellett az országos tanács ebben a mozgal­mi esztendőben meghirdeti és ajánlja a 4+1 elnevezésű akciót. Ez az akció öt egymással ösz- szefüggő és közösségben megva­lósítható feladat elvégzésére szólít fel. Négy feladatot az úttörőévi program tartalmaz, az ötödiket (a „plusz egyet”) a négy feladat el­végzése során szerzett ismeretek­re, élményekre építik fel, s meg­valósításához felnőttekre, jóbará­tokra van szükség — de egyelőre még titkos! A négy feladat nagyszerű le­hetőséget kínál az úttörőcsapatok minden tagjának, megvalósításá­hoz szorgalomra, tárgy- és helyis­meretre, bátorságra, ügyességre és összehangolt tevékenységre van szükség. Tavasszal ünnepeljük hazánk felszabadulásának 35. évforduló­ját. Az évfordulóval kapcsolat- bem megfelelő időben érdekes fel­adatok elvégzésére kaptok lehető­séget! Pajtások! Nagyszerű lehetősége­ket kínál az idén is a mozgalmi esztendő programja. Kínál, mert valamennyien kiválaszthatjátok a számotokra legmegfelelőbbet, ön­kéntes alapon, alapos megfonto­lás után! Tudósítóink jelentik Ebben a mozgalmi esztendőben első alkalommal jelentkezett úttö­rőtudósítót mutatunk be: Kovács Jutkát, a hetényegyházi úttörőcsa­pat hatodikos tudósítóját. Jutka az elmúlt napokban le­zajlott csapatparlamentről írt beszámolót: „Nagy izgalommal készültünk erre az eseményre. Egy rajból négy-öttagú küldöttség ér­kezett a parlamentre. Igazgatónk köszöntője után az úttörőtanács elnöke számolt be az elmúlt idő­szakban végzett munkáról és a még megvalósításra váró tervek­ről. A hozzászólások után meg­választottuk a városi úttörőparla- mentre küldötteinket, abban a re­ményiben, hogy jól képviselik a csapat érdekeit. * Kisdobos őrsök indulnak „csa­tába” Bácsalmáson, a Vörösmarty Mihály Könyvtárban sorra kerülő: Barátunk . a könyv — vetélkedőn. A Benedek Elek, a Móra Ferenc, az Indián és a Mókus őrs tagjai vállalták, hogy részesei lesznek a Magyar Rádió Százszorszép gyer­mekműsor kritikusi játékának, részt vesznek a könyvtár vala­mennyi, könyvvel, irodalommal kapcsolatos vetélkedőjén! A bácsalmási kisdobosok di­csérendő és követendő elhatáro­zásának megvalósításáról a to­vábbiakban is hírt adunk! Rejtvényfejtőknek Az elmúlt héten közölt rejtvény helyes megfejtése: a negyedik és az ötödik sor első ábrája felcseré­lendő. A megfejtők közül tíz pajtás nevét sorsoltuk ki, nekik könyv- jutalmat postázunk: Herke Edit, Tázlár; ifj. Szabó László, Rém; Eszik Zita, Kiskunfélegyháza; Csordás József, Katymár; Lenkei Timea, Hetényegytháza; Sárosdi Kristóf, Solt vadkert; Nagy Erzsé­bet, Szeremle; Szabó Erika, Gara; Borsodi Pál, Fülöpháza; Marton Imelda, Kecel. S. K. *>:*:*:*x*>»: iii&ii&xwxgwssa Sza/ontay Mihály: (16.) Hazament és estig ült a fene­kén nyugodtan. Sötétedéskor be­ment a kerületbe, elintézte a leg­sürgősebb intéznivalókat, majd megkérte a kis Jakab Erzsit, hogy írjon le neki néhány sort. Aki be­ült a gép mellé, s majdnem elsír­ta magát, amikor elolvasta, amit Miki diktált. Tömören, betegségé­re, szívizom-gyulladására hivat­kozva lemondott tisztségéről, s kér­te a központot, hogy engedjék el tanulni, segítsék bejutni valame- iyik egyetem bölcsészkarára. Er­zsit szinte szertartásosan homlo­kon csókolta, aki most már ked­vesen bőgött, s ügyetlenül, masza- t.os arccal szájon, puszilta. Haza­ment, anyjától megkérdezte, Kol­lár doktor úr otthon van-e, azt mondta, hogy biztosan, este seho­va nem megy a vénember már. Azzal fölment a szomszéd ház har­madik emeletére, nyugdíjas körze­ti orvosukhoz, aki egyszerre volt a környéknek megbecsült nyugdí­jasa, és a burzsoázia ittmaradt reprezentánsa. Kollár doktor úr ugyanis miközben az az ötemele­tes pesti bérház, amiben lakott, va­lamilyen módon a tulajdona volt, a környék OTI-orvosa volt, szere­tett, kedvelt doktor bácsija, s mint ilyet, mindenki tisztelte. Ezért az­tán a házát államosították, de a kitelepítést kikerülte, és így nyug­díj mellett besegített utódjának, egy örökké hajszolt harmincon aluli fiatal orvosnőnek, akit ta­nított is, akiben a lelket is tartotta, s aki hol örült az öreg jelenlété­nek, hol félt attól, hogy ez a „ba­ráti” kapcsolat társadalmilag még valami bajt hoz rá. Mikit gyerekkora óta ismerte az öreg sokat évődött a selypítő, az s-eket nehezen ejtő kisgyerekkel, szinte előtte nőtt föl, hiszen ha bármi baj volt vele, ő látta elő­ször. Az orvos otthon volt, régi, múzeumi méretű és külsejű rá­dióján valami zenét hallgatott, amiben elmerült olyannyira, hogy nem is vette részre a belépőt, ült a bő, kopott, bársonyszürke ka­rosszékben, felegyenesedett de­rékkal, mintha egy nagy szimfo­nikus zenekar előtt valóságosan állna, és vezényelt. Vezényelte a rádiózenét. Konokul még akkor is, amikor már észrevette a leülő Mi­kit, és abba is szinte beleszugge- rálta az áradó dallamok hallomá­sát, tudomásulvételét. — Smetana — mondta, amikor véget ért a zene. — A Moldva. Hallottad már? — Még nem. Hiányosságaim vannak komolyzene-ügyben. — S magyamyel'V-ügyben is... — Hogy tetszik ezt érteni? — Tudod ki fejezi így ki ma­gát: „hiányosságaim vannak...?” Egy finánc. Miki a szemhunyor ravaszdi fé­nyén már látta, hogy az öreg ele­mében van. Vette a kesztyűt. — Tetszik haragudni a finán­cokra. Helytelen. — Nem haragszom, csak olyan félemberek. Se katonák, se civi­lek. És mindig minden szivaromat elkobozták, ha megjöttem szabad­ságról, akár Bécs felől, akár Ab­bázia felől. — Igazuk volt, egy orvos ne szi­varozzon. — Nem az orvos szivarozott, a háztulajdonos, a kapitalista. Ahogy a plakátokon van. Óriási zsíros kacsacombot ettem, és kövér fel­ékszerezett pucér nő ült az illem­ben. Mikor megláttam ezt a pla­kátot először, az jutott eszembe, de jó lett volna így kapitalistának lenni. De aztán gyorsan kiderült, hogy az is vagyok. No, mi van kis bolsi, miért jöttél? — Szükségem van egy orvosi igazolványra, miszerint, hogy be­teg vagyok. — Miszerint... ? — Szóval egyszerűen, hogy be­teg vagyok. — S mi a bajod? — Szívburokgyulladás. — Katonaság? — Nem. Tanulni akarok, egye­temre akarok menni. — Helyes. De minek ahhoz be­tegség? ' — Kell egy hónap szabad idő. rendbe tenni dolgaimat. — Nem lógás? — Ugyan! — Hiszen ha csak átgondolod az életedet... az is fontos ... Tedd is meg. Miki bólintott, az öreg is. Oda­ült az íróasztalhoz, sóhajtott egyet. — Na jó. Nem is hazudunk. Hir­telen nőttél, mennyit is egy nyár alatt? — Harminckét centit. — Jó, jó — bólogatott az öreg —, ha valaki ódzkodik, szakren­delésre is elküldelek. Majd oda­mész. ahova én morúlom. Minden rendben lesz. Itt af papír, s ha már itt vagy, vetkőzz le, meg­vizsgállak. Miki már menni akart, de le­vette ingét. Az öreg megkopog­tatta, meghallgatta, aggályosán többször is, aztán leült az íróasz­talhoz, írt egy másik papírt, s azt mondta: — Lehet, hogy tévedek, de va­lami a tüdőddel nincs rendben. — Náthás vagyok. — Nyáron?... No jó, biztos, ami biztos, csináltassunk réteg­felvételt is. Miki megköszönte, elment. 23. Tíz óra körül lehetett, amikor kiért Erzsébetre. Közben három­szor váltott villamost, menet köz­ben leugrott, elment Soroksár fe­lé, visszajött. Fölszállt autóbuszra, ment egy megállót, leszállt, gya­logolt három utcán át, födes ut­cákon, kis házak között, aztán ott állt Beretvás néni házánál. Az oldalsó kis kertkapu nyitva volt, szelíden megemelte a falé­ceket, úgy nyitotta, hogy ne nyi­korogjon. Betette maga után, s ment a padláshoz. Nem igazi padlás volt, afféle tetőtér-szoba, Beretvás néni leginkább lomtár­nak használta, kopott bicikli, ócska ponyva, kertiszerszámok, kosarak, régi Singer-varógép, egy heverő, lepedő, párna, dunyha, s a dunyha tetején Juszti. Kislám- pánál olvasott a befüggönyözött ablak mögött, aminek vastag vászna még a háború alatt szol­gálta a sötétítést. Tem is látszott, érződött ki semmi fény. koromsö­tétbe burkolózott a tájék, csak messziről látszott ide az utca sar­káról imbolyogva halvány egy- szál körte, hogy elnyelje a hold- talan Pest környéki nyári éj. Az ágy mellett egy tálca, tejbe- grízmaradványok, egy szelet ka­lács. kakaó. — De jól tart Beretvás néni! — Aranyos öregasszony. Ha fel­jön és hoz valamit, mindig itt marad legalább egy órára, s ró­lad beszél. Meg az öcsiről, öcsi dadogott, te meg pendelyes kis kuka voltál. Beretvás néni ■ öcsi nagynénje volt, gyerekkorukban irtózatosan féltek tőle, mert ha öcsi anyja, Balog néni megbetegedett, és Be­retvás néni jött átvenni a ház­tartást, lévén gyermektelen, min­dig rendet akart csinálni az örö­kcsen futó felfordulásban, amit a gyerekek nem szerettek, s nem is értettek. Beretvás nagynéni rög­tön beágyazott reggel, az iskolá­sokat iskolába, a kicsiket játszani zavarta. Felmosta a szoba-kony­hát, ebédet főzött — s neki va­lahogy mindig volt mit —. elmo­sogatott, azután azután kicsit szundított. Aztán az elemistáknak tanulni kellett. Szóval egy ször­nyű börtön volt az élet, ha Be­retvás néni megjelent, az állandó „Rend a lelke mindennek!” meg­nyilvánulásai jobban riasztották őket, mintha ütötte, vagy verte volna a gyereksereget. Aztán no hisz. aztán hogy Beretvás néni férje elesett a háborúban, vagy hogy ők megnőttek, s immár más szemmel nézték a kedves kicsiny öregasszonyt, Beretvás néni a kedvencük lett. Háza, az egyedül élő kis öregasszony háza mene­dék. első leányismeretségeik is szinte ott zajlottak. A kis öregasz- szony képmutatás nélkül ment el sétálni, ha nem volt hol má­sutt ... Imádta őket, s mindent megtett volna értük, ezzel élt most vissza Miki, csak hosszú évek során döbbent rá, hogy mi­lyen rossz veszedelembe sodorta az öregasszonyt, mint ahogy en­nek az ügynek kapcsán tulajdon­képpen mindenkit. (Folytatása következik.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents