Petőfi Népe, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-21 / 221. szám

1979. szeptember 21. • PETŐFI NÉPE • S A bajai óvodákban sem volt lehetőség minden jelentkező felvételére Napokkal ezelőtt az óvodai [elő­vételi bizottságok a fellebbezések ügyében is döntöttek. Mint má­sutt, Baján is több család ked­vező értesítést kapott, de hely­hiány miatt igen sok gyerek el­helyezésére az idén sem volt le­hetőség. A Duna-parti város óvo­dái ellátásáról dr. Molnár János­sal, a városi tanács művelődés- ügyi osztályának vezetőjével be­szélgettünk. — Kérjük, ismertesse a város óvodai ellátásának fejlődését. — Hivatalos feljegyzéseink vannak arról, hogy Baján az 1880-as évek elején már műkö­dött egy óvoda, amely magán­kézben volt. Az első városi óvoda 1896-ban, tehát 83 évvel ezelőtt kezdte meg működését a József­városban. Már az indulás évében egy óvónő 106 gyerekkel foglal­kozott, ami igen nagy leterhelt­séget jelentett. Az 1926 és 1934 között épült óvodák kis átalakítással még ma is korszerűek, például a Vöröske­reszt téri. vagy a Fehérló utcai. Ebben az időszakban hét óvoda épült Baján. A felszabadulás után két periódus volt: az egyik 1945— 1972-ig egy szerényebb, 1972-től egy dinamikusabb óvodaépítési időszak következett. 1945—72 között épült a Finom­posztó- és a Fékon-óvoda. 1972- tői már társadalmi összefogással, tanácsi óvodafejlesztési tervek végrehajtásával épültek a gyer­mekintézmények. így jött létre a Kölcsey utcában a Ganz épületé­ben működő városi óvoda, a Kis­motor- és Gépgyár melletti, a Deák Ferenc utcai óvoda, a víz­ügy és kórház közreműködésével. Több vállalat segítségével jött lét­re a Lökért sori óvoda. A gyer­mekintézmények építésénél elis­merésre méltó munkát végzett a vaskúti Bácska Termelőszövetke­zet. 1972-től évente 50—100 hellyel bővült az óvodahálózatunk. En- pek ellenére szükségóvodát kel­lett kialakítani Baja Űjváros egyik lakásából, ahol 50 gyereket tudtunk: elhelyezni. — Mi a helyzet jelenleg az óvodai helyekkel? — A városnak 19 óvodája van, közel 100 óvónővel és közel 100 technikai dolgozóval. Az óvodák közül 16 napközis. Jelenleg 2000 azoknak a gyerekeknek a száma, akik elérték az óvodás kort, a he­lyek száma viszont 1435. Zsúfol­tak az óvodák, 120—140 százalé­kos a kihasználtságuk. A helyhiány miatt elutasított gyerekek száma megközelíti a kétszázat. Arra viszont különös gondot fordítunk, hogy minden 5' éves gyerek helyet kapjon az óvodában. — Milyen intézkedések várha­tók a jövőben az óvodai gondok enyhítésére? — Már megkezdték az újvárosi iskolakqmplexum építését, ahol kétszintes óvodát is létesítenek. A FÉKON a Somogyi Béla úton 100 személyes óvodát épít, s azt 1980 szeptemberben adják át. Az Újvárosban további 150 sze­mélyes óvodát terveznek. A város déli részén a magánerős építke­zéseknél újabb óvoda építése vár­ható, s a következő években Ba- jaszentistván térségében szintén szükség lesz óvoda építésére. Baján éppúgy, mint sok más helyen, fontos feladatként kezel­jük az óvodák ügyét, s a jövőben is minden lehetőt megteszünk, hogy minél több gyermek óvodá­ba járhasson — fejezte be a be­szélgetést a művelődésügyi osz­tályvezető. Szabó Ferenc Videót on-újdonságok • A VIDEOTON Rádió és Tele­vízió Gyár az idei őszi BNV-n négy új termékét mutatja be. Képünkön: a „Pluto” nevű hor­dozható két hangszórós rádió, amely az idén már két vásári nagydíjat is nyert. (MTI-fotó: Tóth Gyula felvétele — KS) Betyár- és pásztoremlékek gyűjtője • Csekey Sándor budapesti nyugdíjas szobafestő. — immár tizenöt éve — szenvedélycsen gyűjti a magyarországi pásztoremlékeket, be­tyár-relikviákat. Mintegy százötven kolomp és csengő, számos pász­torbot, bogrács található gyűjteményében. (MTI-fotó: Király Krisztina — KS) IJj könyvek Az embert nap mint nap ren­geteg vizuális élmény éri, melyek­nek egy részével nem tud mit kez­deni. Mi is az az észlelés, a befo­gadás mechanizmus? Előfordul, hogy csodálatosan szép képeket látunk, de élményeinket nem tud­juk szavakba foglalni. A német származású, amerikai művészettörténész, pszichológus Rudolf Arnheim egy sor mély, tu­dományos értékű kérdésre vála­szol a Vizuális élmény című köny­vében. „Az első feladat ez: le kell írnunk, miféle dolgokat látunk, s milyen észlelő mechanizmusokban rejlik a vizuális tények magyará­zata” — írja ‘ a szerző művének előszavában. Arnheim a vizuális élményt, legyen az egyszerűen ter­mészeti jelenség, praktikum vagy művészi ábrázolás, a pszichológia szempontjából vizsgálja meg. Az alakpszichológia neves kép­viselője a vizuális nyelv, a mű­alkotás kérdéseivel foglalkozik. Megközelítése jórészt formai szem­pontú, s nem művészet filozófiai. Évtizedes kutatómunkájának tár­gya a jel, a felfogás, az érzékelés mechanizmusa, a látás, a tér, a fény, a mozgás, a szín, az „egy­szerű jelenségek”. A művészi áb­rázolás sem esik ki érdeklődési te­rületéről. Azokat intuitív módon, de a tudomány eszközeivel bizo­nyítva hozza kapcsolatba a hét­köznapi ábrázolás és közlés meg­szokott produktumaival. Behatóan tárja fel az általános vizuális gon­dolkodás és kifejezés törvénysze­rűségeit. Például az egyensúly igénye, a mélység és a felület köl­csönhatása a formában, a külön­böző torzulatok hatása a tér alko­tásra, vagy az ember természetes és ösztönös harmónia keresése a színek világában. Arnheim az al­kotó szemet is vizsgálata tárgyá­vá teszi és meglepő, újszerű tudo­mányos felfedezéseket tár az ol­vasó elé. Könyve nemcsak a mű­vészettörténészek, esztétikával fog­lalkozók számára ad korszerű is­mereteket, hanem a társadalom- tudományok más ágai iránt ér­deklődők számára is. Mintha az Arnheim-könyvre próbálna válaszolni a Corvina Kiadó, Budapest anno ... című al­bumával. Ma már egyre keveseb­ben élnek azok közül, akik látták a' millenniumi évek álcsillogásá­nak kirakatát, a századfordulót. Klösz György 1867-ben nyitotta meg fényképészeti műtermét Bu­dapesten. Néhány évvel később vállalkozását az ország egyik leg­jelentősebb grafikai műintézetévé fejlesztette. A századforduló han­gulatát idézik fel azok a fénykép- felvételek, amelyek Klösz hagya­tékából fennmaradtak, és most a Corvina Kiadó jóvoltából megis­merhetővé válnak. E kort, a legszélsőségesebb el­lentmondások korának is szokás nevezni; ekkor fejlődött világvá­rossá három város egyesítéséből a főváros, megtízszereződött lakói­nak száma, és Béccsel való ver­sengésében lett ma is szép, szeret­hető. Ekkoriban épült az Ország­ház. a Duna-hidak, a kontinens legelső földalatti vasútja, a fogas­kerekű. A nagyarányú építkezé­sek, a városrendezés (Nagykörút építése) sok embernek adott ak­kor munkát. A Corvina ma már másutt fel nem idézhető fényké­peken mutatja be a közel 100 év­vel ezelőtti fővárost: „Fényképföl­vételek műteremben és házon kí­vül. Épületek, tájképek, életképek, intérieUrök, gyártelepek.” A kötet legnagyobb részt épületeket, utca­képeket közöl, de régi üzletek, ká­véházak belsőit is. ÚTTÖRŐÉLET Parlamentek előtt Holnap Kiskunhalason kerül sor a járás úttörőinek parlament­jére. A halasi nyitás után szep­tember 29-én Kalocsán, október 4-én Baján és a kecskeméti já­rásbeliek Szabadszálláson, majd október 6-án két városban, Ha­lason és Kiskunfélegyházán, vala­mint két járásban, a kalocsaiban és a bajaiban a járási székhelye­ken gyűlnek össze a küldöttek, hogy számot vessenek az eddig végzett munkájukkal. A megyei parlamentre az idén Baján kerül sor, október 27—28-án. A parlamentek minden alka­lommal számvetést jelentenek. Felnőtt vezetőitek, munkátok se­gítőtársai, a csapatokat patronáló küldöttek most is azt vizsgálják meg, hogy mit végeztetek el ab­ból, amit három esztendővel ez­előtt elvállaltatok —, és termé­szetesen meghallgatva a jelenle­vők javaslatait, újból meghatá­rozzák a feladatokat. Az idei parlamenteknek különös jelentőséget ad, hogy a gyerme­kek nemzetközi évében tartják, amikor a felnőttek a szokottnál is jobban figyelnek rátok, mun­kátokra. 1976 őszén az úttörőparlamente­ken sok mindent vállaltatok — és nagyon sok vállalást becsülettel teljesítettetek, örvendetesen sok raj alakított ki nagyon jó kapcsola­tot szocialista brigádokkal. Így sok ezer úttörő ismerhette meg közelről, hogy milyen egy üzem, vagy gyár. Megfelelően haladt az elmúlt években az új táborhelyek kiala­kítása, illetve a meglevők bővíté­se. De továbbra is gondolkodni kellene a módszereken, eszközö­kön, hogyan mehetne még több útcörő és kisdobos a táborokba. Bizonyára szó esik majd a meg­levő úttörőszobák, otthonok fej­lesztéséről, ahol pedig még nincs, ott a kialakításról, az iskolabol­tokról, szabad szombati progra­mokról, kirándulási lehetőségről, kulturális és sporttevékenységről. Őszintén reméljük, hogy szám­talan okos, hasznos ötletet hoz­tok magatokkal. A csapatzászló ünnepén, szeptember 29-én, ami­kor a Tettekkel a mi világunkért jelmondattal az új mozgalmi esz­tendőt megkezditek, már ponto­san tudjátok a feladatokat. Ezek eredményes teljesítéséről szeretne a következő hónapok során az Úttörőélet is beszámolni. Számí­tunk a csapatok krónikásainak,’ az ifjú riportereknek a közremű­ködésére. Ügy, mint eddig, most is várjuk jelentkezéseiteket. Aki ezc a feladatot vállalja, kérjük, beszélje meg rajvezetőjével, vagy csapatvezetőjével — majd kezd­jen munkához mielőbb. Kincskereső Klub-köszöntő Az elmúlt mozgalmi esztendő­ben több olyan levelet kaptunk, amelyben arról számoltatok be, hogy megszerettétek, olvassátok a Kincskeresőt, a nektek készülő irodalmi újságot. Az irodalom- és versszerető pajtások azóta egyre több csapatnál alakítottak Kincs­kereső Klubot, ahol megbeszélik a megjelent írásokat, s felolvassák saját verseiket, és más írásaikat. A klubok közül jelenleg kettő működik megyénkben, Kunszent- miklóson, illetve Kecskeméten. (Ha újak alakulásáról szerzünk tudomást, szívesen írunk róluk is.) A szeptemberi Kincskeresőt már megvehetnek, valamennyi is­kolában, úttörőcsapatnál van ter­jesztője! Érdekes írásokat talál­tok benne. Elsősorban a nagy er­délyi mesemondóra, Benedek Elekre hívjuk fel figyelmeteket, hiszen ő már évtizedekkel ezelőtt is nektek, gyerekeknek írt! Ér­dekes Enyedy György írása is, hőse már a jövőben él, alvatanitó geppel okul, miközben nyugodtan alszik. A gépben azonban valami elromlik... Bizonyára élvezettel olvassátok Kántor Zsuzsa és Karinthy Fe­renc írását, két kisfiú álmodozá­sáról szólnak. A szeptemberi számból tovább ismerkedhettek a bábszínpad történetével, fajtái­val. Az Irodalmi Séták keretében Széphalommal, a Kazinczy-em- lékparkkal ismerkedhettek meg. És természetesen, ebből a szám­ból sem marad ki a versrovat, Szilágyi Domokos, Kiss Anna és Weöres Sándor költeményei mel­lett Gutái Magda, Tóth Bálint és Garda Lorca írásait olvashatjá­tok. .0,3 S. K. REJTVÉNY FEJTŐKNEK A képen látható ábrák logikai sor­rendben követik egymást — egy ki­vételével! Keressétek meg ezt a. hibát, és a megfejtést egyetlen mondatban foglaljátok össze, így: a harmadik sor ötödik és az ötödik sor harmadik ábrájának felcserélésével helyreáll a logikai sorrend. (Ez a megfejtés ter­mészetesen nem jólj A helyes meg- ' fejtést beküldők között tíz könyvet sorsolunk ki. A szokott módon, leve­lezőlapon kérjük a megfejtéseket szep­tember 26-ig (Petőfi Népe Szerkesztő­sége, Kecskemét, Szabadság tér la.). A levelezőlap címoldalára most is ír­játok rá: Ottörőrejtvény! (A múlt heti sorsoláson könyvet nyert Szabó Paulina, bajai úttörő. Ju­talomkönyve „ismeretlen” jelzéssel ér­kezett vissza, kérjük Paulinát, írja meg pontos — új? — címét, hogy a könyvet újra postázzuk.) o G □ A O O O D □ A A O 0 D □ D A O 0 0 □ □ A O 0 Szalontay Mihály: (10) Miki fölrezzent, hogy talajt ér­zett, elkapta a nála fejjel maga­sabb Béla könyökét, jobbal-ballal Andrist húzta, s maga előtt, mel­lett tuszkolta őket a kerti nagyaj­tóhoz, és onnan egymást húzva- taszigálva rohantak a folyosó vé­gi vízcsaphoz. Béla haja, válla fehér volt a mészportól, szemöl­dökén, orrán, szája szögletén vas­tagon ült a szürkés-fehér por, s valőszínűtlenül markáns gipsz­torzóvá alakította az arcát. S ez a torzó a csap előtt hal­kan vinnyogott. „De hiszen nevet — fedezte fel Miki. — Olyan vagy, mint egy gipsz álarc” — mondta Béla — „mint Ady ha­lotti maszkja a könyvünkben, vagy a Liszt Ferencé, a múzeumban”. „Hát persze, ha ő ilyen, akkor én is”, kapott észbe. És engedték vastag sugárban magukra a vizet, csapkodtak, locsolkodtak, mint erőtől duzzadó fékezhetetlen ka­masz-ördögök, kik ha mozdulnak, robban a mozdulat, kik ha indul­nak, megállíthatatlan a mozgás íve. 14. Akkorra már minden fiú bejött, mindegyik rebbenő porszoborként — Rázsony tanár úr hajtotta őket. Vastag, kackiásan fölálló ördög­szemöldökén gerendaként ült a por. Mikorra Miklós úgy ahogy kész lett, és már egy koszos zsebken­dővel maszatolta ki szemesarká- ból, orrlukából, szájából a raga­csot, hátulról puha feketeség bo­rult rá, valami átölelte, valaki megfogta a fejét, s az arcát erős, határozott mozdulattal dörzsölni kezdte. Egy puha vastag frottír­kendő volt, húsos-izmos kis te­nyér tartotta, s már csapott is fülébe az orvos néni hangja: „Hé, fiatalember. Sikerült úgy össze- maszatolnod magad, hogy saját anyád sem ismer rád”. „A fene!” — mondta ő, s méltóságteljesen vástagítani igyekezett mutáló hangját. — „Olyan vastag ez a porfelhő, hogy az őskáosz ehhez képest kutya se... neki”. Kata néni keze a szájára bo­rult. „Te! Tanulj már illemet, mert a seggedre verek, gyerek!” — mondta, de már könnyedén Béla fejére borította a törülkö­zőt, otthagyva Miklóst, s teljes odafigyeléssel annak a dögönyö- zésével foglalkozott. Miklós dermedten maradt a félkanyarban vett mozdulatban, úgy rézsút, úgy nézte Katát, és emlékezetében, emberemlékezeté­ben ez volt az első emlékkép, ami ha rágondolt, megképzett ne­ki, mint amikor először látott nőt ferfiszemmel. Ha annak a fér­finek gyerekember szeme volt még akkor, s maradt is sokáig. Ott állt, s nézte, tán az örök­kévalóságig, egy pillanatig, míg Rázsonyi hangja közvetlen közel­ről rá nem dörgött. „Na, gyere már, nézzük meg, mit végez­tünk!” Kimoccant kötött helyzeté­ből. s ment vissza az udvarra, hol a régi épület hatalmas, ba­rokk katedrálisokra emlékeztető vastag oldalából még folyt a por, potyogott egy-egy tégla, s vako­latdarab. Mostanra jó félóra múl­tán, se moszlott el a romrakás­ról a por, ott ült fölötte egy tö­megben, védve a régi téglákat, mint jogos tulajdonát. Aztán még emlékezett a tégla- hordásra, Bélával hordták késő délutánig sok-sok napokon át, aztán kőművesek jöttek — no még nem építkezni — túl sok fontosabb epítenivaló volt még, csak gerendákkal aládúcolták a tűzfal meglevő részét, hogy vég­re az ostrom után mégindulhas­son a tanulás. Sokszor nézett hátra, mindig ő vitte elől a téglahordó tákol­mányt, ketten ütötték össze bal­tafokával, rozsdás szögekkel. Béla szeme mindig a hátában volt, csak ha kicsit visszafordult, rézs­út válla fölött hátra, érezhette szeme villanását. Most ránézett Béla utolsó képé­re, ott volt előtte az íróasztalon, gyerekei képe fölött, az erős kontrasztú, sok napfényes, sötét ruhafoltos kép. Bélát, a diploma­tát ábrázolta egy távol-keleti or-' szág fővárosában, követségünk előtt. „Már haza csak meghalni jött! — gondolta. — És én is oka va­gyok! Segíteni nem tudtam, ő mindig tudott. Tudott... tu­dott.. ; tudott!... Mit tudsz te? Semmit”. Hogy is volt csak ... Aznap is elcsavargott, fél négy is volt már délután, mire haza­ért. Apa még dolgozott, de Anya a konyhában ült, és hallgatta vendégeit, Somoskőinét, meg az öreg Készéit, a kerületi párttit­kárt. Miki mind a kettőjüket jól ismerte, gyakran fordult elő, hogy Anya beküldte valamilyen üze­nettel, borítékkal a kerületi párt- bizottságra. Az öreg Készéi meg nem mesze tőlük lakott, felesé­gét is ismerte, beteges, kiszáradt csontkóró öregaszony volt, az­előtt, még 4 előtt mindig csak sápítozott. szidta az urát, meg a rendőröket, mert hogy Készéi többet volt amazok kezén, mint szabadlábon. Bevágta a táskáját a sarokba, s már iszkolni akart, de Keszi rászólt: — Te gyerek! Gyere csak ide! Odament zavartan a beszélge­tőkhöz, kutatóan Anyára nézett, kíváncsi volt, vajon mi történik, ha hamarost megtudta. — Rólad beszélünk — mondta Anya. — Már múltkor említet­tem, hogy ki akarsz maradni és dolgozni akarsz menni. — Inkább azt — morogta. — Hát persze, mert csavarogsz. Kétszáznál több az igazolatlan órád! Megnéztem. Félévben bizto­san megbuktatnak. Nem írtál egy dolgozatdt se... — dünnyögte Készéi. — Mi köze hozzá? Készéi felállt, szépen szembe­fordult vele. Nem volt magas ero­de amúgy testes, Mikit három­szor ki lehetett volna hasítani be­lőle. Meg is érezte ezt, mert ahogy a titkár mellkastól mellka­sig szembenállt vele, villámgyor­san adott balkézzel egy akkora pofont, hogy Miki rádőlt Somos- kőinére, aki velejében csak pol­gárasszony volt, ijedten mondta: — Titkár elvtárs, ezt ne! Erő­szakkal nem lehet nevelni. Gon­doljon Makarenkóra! — Gondol a fene! — mondta Keszi —, hanem figyelj ide, te! Ha még egyszer nem nézel a sze­membe, amikor beszélek veled, osztán szemtelenkedsz, hogy mi közöm hozzá, meg miegyebek, megkapod a párját is. — Na de... — akart vitatkozni Somoskőiné. — Maradjon már csöndben! Én elhiszem a maga Makarenkóját, de a mi fajtánkat így nevelte az apja, ezt így is kell. Miki eddigre egyensúlyával együtt visszanyerte tudatát is, s csak azt érezte, hogy mese nincs, itt most szót kell fogadni, vigyáz­va minden mozdulatára, pillan­tásra, mert a köpcös, testes titkár nem tréfál. — No így már jó — dünnyög­te az. Visszaült a székre. — Most akkor beszélgetünk. Érted? S mert, hogy Miki zavartan hallgatott, folytatta: — Mondd, hogy érted. — Értem — mondta Miki. — Hát kik a barátaid, kikkel szoktál beszélgetni? — Itt senki. Csak Űjhelyen ... — Ki szoktál járni? — Ki. Néha ki. — S ha nem? — Akkor csak nézelődök itt a városban. — No hiszen! Szóval csava­rogsz.” 15. „Erre lépett be Franciska, aki ezt az utolsó mondatot meghall­hatta. Franciskának félelmetes szeme volt, s olyan szituációérzé­ke, hogy egy pillanat alatt tudta, mi történik itt. Arról, hogy Miki zavartan állt egyik lábáról a má­sikra, hogy jobb orcája, füle vér­vörösen zsibongott. Kerített ma­gának egy széket, szinte nem is köszönt, csak rájuk mosolygott.’ ismerték egymást, s leült ő is érdeklődőn nézve a tébláboló fiút. Miki először megörült Franciska érkezésének, mert tudat alatt biz­tos szövetségest remélt benne, de most az egyszer csalódott. Fran­ciska teljes mellbedobással az el­lenfél oldalán foglalt helyet. — No végre — adta ennek han­gos tanújelét —, itt az ideje, hogy valaki móresre tanítsa ezt a be­tyárt. — Na de, Franciska!... — né­zett rá Miki, és szinte kibugyant a könnye is, mert az, hogy Fran­ciska elárulta, az szinte jobban fájt neki, mint az előbbi pofon. (Folytatása következik.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents