Petőfi Népe, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-19 / 219. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1979. szeptember 19. események sorokban OSLÓ A konzervatív pártok előretörését hozták a Norvégiában hétfőn megtartott helyhatósági választások. A szavazatok 99,5 százalékának összeszámlálása után már megállapítható, hogy a jobboldal elsősorban Odvar Nordli miniszterelnök Norvég Munkáspártjától hódított el szavazatokat. A konzervatív tömb három évvel ezelőtt 22,6 százalékot szerzett, hétfőn szavazataik aránya 29,2 százalékra emelkedett. A kormánypárt 38,1 százalékról 36,5 százalékra esett vissza. BERLIN Űj ötmárkás bankjegyet hoztak forgalomba szeptember 18-án a Német Demokratikus Köztársaságban. Az ibolyakék színi! bankjegy egyik oldalán az értékjelzés mellett Thomas Münzer portréja, a másik oldalon pedig egy munkáját végző arató-cséplő brigád látható. _ A jelenleg forgalomban levő, 19l34-ben kibocsátott ötmárkás bankjegyek és pénzérmék érvényben maradnak. Az együttműködés harminc éve Ünnepi ülés a magyar-szovjet tudományos-műszaki együttműködési megállapodás aláírásának 30. évfordulóján A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának rendezésében kedd este, a Parlament kongresz- szusi termében ünnepi ülést tartottak a magyar—szovjet tudományos-műszaki együttműködési megállapodás aláírásának 30. évfordulója alkalmából. Az elnökségben helyet foglalt Huszár István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Havasi Ferenc, a Központi Bizottság titkára, Marjai József, a .Minisztertanács elnökhelyettese, Szentágo- thai János, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Márta Ferenc, az MTA főtitkára, Pál Lémárd, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, Osztrovsz'k'i György, az OMFB elnökhelyettese, a magyar—szovjet tudományos-műszaki együttműködési állandó albizottság magyar tagozatának elnöke, Pjotr Fedoszejav akadémikus, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának alelnöke, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság elnöke, Gennagyij Alekszenko, a tudományos-műszaki állami bizottság elnökhelyettese, a szovjet—magyar tudományos-műszaki együttműködési állandó albizottság társelnöke és Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Az ünnepségen részt vettak a magyar—szovjet tudományos- műszaki együttműködésben érdekelt magyar minisztériumok, vállalatok, intézmények vezetői, szocialista brigádok tagjai. A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után Marjai József nyitotta meg az ünnepi ülést. A Minisztertanács elnökhelyettese rámutatott, hogy a Szovjetunióval megvalósított tudományos-műszaki kapcsolatok • kezdettől a szocialista internacionalizmuson. a testvéri segítségnyújtáson é,s a kölcsönös előnyökön alapulnak. Ma már bízvást mondhatjuk, szinte nincs a tudományoknak, a gazdaságnak, az oktatásnak, a kultúrának olyan területe, ahol ne tapasztalnánk a két nép közötti baráti kapcsolatok hatását. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Magyar Népköztársaság kormánya mindig megkülönböztetett figyelmet fordított a magyar— szovjet kapcsolatok alakulására, nagy hangsúlyt fektetett a két ország közötti gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés bővítésére, hatékonyságának növelésére. A jövőben további erőfeszítéseket kívánunk tenni annak érdekében, hogy a tudományos-kutatási és műszaki fejlesztési együttműködést még inkább a gazdasági kapcsolatok fejlesztésének szolgálatába állítsuk. Megnyitó beszédét zárva, Kádár János szavait idézte: ,,Meg- . győződéssel valljuk, hogy a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolataink további erősítése, fejlesztése megfelel népünk szocialista céljainak és igaz nemzeti érdekeinek”. Ezután Pál Lénárd, majd Gennagyij Alekszenko, mondott ünnepi beszédet. • Kedden ünnepélyesen megnyílt a szovjet tudomány és teohnika vívmányait, valamint a magyar— szovjet .tudományos-műszaki A városligeti kiállítás megnyitójának résztvevői. együttműködés 3 évtizedes eredményeit bemutató nagyszabású kiállítás a Városligetben, a Körszínház melletti pavilonban. Ezzel egyidőben a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában rendezett bemutatón a fizikai-kémiai és biológiai alapkutatások legújabb szovjet eredményeivel ismerked- hetnek meg az érdeklődők. A jugoszláv hatóságok letartóztatták a mozdonyvezetőjét annak a tehervonatnak, amely a múlt hét csütörtökjén belerohant egy gyorsvonatba a szerbiai Sztalacs pályaudvarán. A katasztrófának 60 halálos áldozata volt. (Reuter) MEXIKÓVÁROS A Henry nevű hurrikán kedden elérte Mexikó déli részét. A mintegy 170 km óra sebességgel száguldó forgószél hatására több folyó kilépett medréből. Szerencsétlenségek megelőzése érdekében Veracruz kikötőparancsnoka kifutási tilalmat rendelt el minden hajó számára. Carmen városból, amely a Mexikói-öböl egyik szigetén fekszik, 8000 embert kellett kitelepíteni a hurrikánveszély miatt. ANKARA A katonai ügyész halálos ítélet kiszabását kérte annak a három arab terroristának a fejére, aki július 13-án megszállta Egyiptom ankarai nagykövetségét, s 44 órán át túszokat tartott fogva. A negyedik terrorista ellen életfogytiglani börtönbüntetést indítványozott az ügyész. Mint ismeretes, a júliusi akciónak három halálos áldozata volt. (AP, DPA) BANGKOK Több mint 40 tonna élelmiszert és gyógyszert tartalmazó segély- szállítmányt juttatott el kedden az UNICEF és a Nemzetközi Vöröskereszt repülőgépen Phnom Penhbe — jelentette be Bangkokban az UNICEF egyik képviselője. (AFP, AP) Választási kampány Törökországban ' * «L % » Pontosan egy esztendővel az emlékezetes Camp David-i megállapodás után ismét nagy a diplomáciai nyüzsgés Washingtonban. Amerikai vezetőkkel tárgyal Mose Dajan izraeli külügyminiszter, Ezer Weizmann hadügyminiszter és ugyanezt teszi Hosz- ni Mubarak egyiptomi alelnök és Kárnál Hasszán hadügyminiszter. Tizenkét hónappal az amerikai bábáskodással megszületett megállapodás után nemcsak a közel-keleti béke tűnik távolabbinak, mint valaha, hanem az amerikai diplomácia is mind nehezebb helyzetbe kerül, amelynek megvannak a maga látványos belpolitikái kisugárzásai is — elég a Young-ügyre gondolnunk. A megállapodás egyik fő célja a palesztin mozgalom kész tények elé állítása, befolyásának radikális csökkentése volt. A jelek szerint ennek éppen az ellenkezője következett be. Egyrészt a három érdekelt félen, Washingtonon, Kairón és Tel-Avivon kívül nincs állam, vagy szervezet, amely komolyan tudná venni a „palesztin autonómiával” kapcsolatos ígéreteket, másrészt — nem utolsósorban éppen emiatt — a PFSZ diplomáciai mozgástere nemhogy összeszűkült, de soha nem látott méretekben kiterebélyesedett. • Folyik a választási kampány Törökországban, ahol október 14-én szólítják az urnákhoz a szavazókat. A képen: Bülent Ecevit miniszterelnök a Rize kikötővárosban tartott nagygyűlésen beszél. (Telefotó—AP MTI—KS) Brandt. Kreisky, Suarez spanyol miniszterelnök, Husszein jordániai király, Hasszán marokkói uralkodó, Tunézia vezetői politikusai folytattak személyes megbeszélést Arafattal és a Young-ügy legnagyobb tanulsága éppen az, hogy magában az Egyesült Államokban a hatalom sáncain belül is léteznek olyan erők, amelyek amerikai szempontból is tárthatatlannak bélyegzik a palesztin kérdésben eddig követett washingtoni magatartást. • Az események és tendenciák fényében meghiúsulnak a Camp David ünneplésével kapcsolatos erőfeszítések, beleértve Canter — a maga szempontjából érthető — kísérleteit is. _ Koszigin szovjet miniszterelnök adeni beszédét, amely ’ szerint az egyezmény béke helyett újabb veszélyeket teremtett a ~ térségben, Nyugaton is sokan egyetértőén idézik és emlékeztetnek Egyiptom szinte teljes elszigetelődésére. Mint a TASZSZ az áldatlan évfordulóról szóló kommentárjában megállapítja, Kairó ugyan visszakapta a Sinai-félszi- get egy részét, ezért azonban nemcsak Egyiptom fizetett hihetetlenül magas árat, hanem az egész békére vágyó világ is. H. E. FORDULÓPONT EURÓPA TÖRTÉNETÉBEN 1. Űj élet kiindulópontja Szervezik az amerikai intervenciós hadtestet Az Egyesült Államok folytatja egy 100 000 fős gyorshadtest ki- fejlesztését, amely a világ bármely pontján képes sürgősen beavatkozni. operatív szolgálatot teljesíteni. Ezt Edward C. Meyer tábornok, az amerikai szárazföldi haderő új vezérkari főnöke erősítette meg hétfőn Washingtonban, első sajtóértekezletén. Á tábornok rámutatott, e gyors- ✓ hadtest_ hivatott arra, hogy szükség esetén „ne csak az Egyesült Államok kőolajutánpótlási vonalai mentén, vagyis a Perzsa-öbölben, illetve általában a Közel- Keleten, hanem Európán kívül bárhol másutt is” közbelépjen. Közölte, hogy „az európai beavatkozásokhoz szükséges állomány és hadfelszerelés már rendelkezésre áll.” A gyorshadtest egységeit a szárazföldi haderő különböző alakulataiból fogják „kiemelni”, létszámuk — Meyer tábornok szerint — nem fogja meghaladni a 100 000 főt, s törzsük 1980 elején szolgálatra készen fog állni. MEGVÉTELRE FELAJÁNLUNK 10 hl-es és 5 hl-es főző, illetve finomító szeszfőzdéi üstöt. Cím: Kiskőrös és Vidéke ÁFÉSZ Kiskőrös, Tömöri u. 10. Telefon: 210. 1198 A Stadtmitte, Berlin egykori szíve, a kormányzati, üzleti negyed, harminc éve még vigasztalanul festett: bár az életveszélyes romokat már megszüntették, számos épület meredt üres, kiégett aiblakszemekkel az utcára. A romokat gyomnövények lepték el, némelyik romhalmaz üresen tátongó a,Mákszemeiből faágak nyúltak ki. Az egykor oly fényes Leipziger Strasse és a híres Wil- helimstrasse (ma Otto Grotewohl nevét viseli) sarkain csupán hely- reállíthatóan sérült meg az egykori porosz felsőház és a mögötte levő képviselőház. Itt ebben az épületben ülésezett 1949. október 7-én a Német Néptanács, amely délután öt óra után kikiáltotta a Német Demokratikus Köztársaságot, és annak ideiglenes parlamentjévé, népi kamarájává nyilvánította magát. Az épületnek voltak nem éppen dicső tradíciói is: itt székelt egykor Göring, a III. Birodalom második számú nagysága. Azt az épületet bővítették és építették át a számára, amely valamikor a régi porosz képviselőiházé volt, s ahol Karl Liebknecht harcolt a porosz militarizmus és reakció ellen. Itt alakult meg 1918. december 31-én Németország Kommunista Pártja. A pártalapítók egyike, a 73 éves Wilhelm Pieck (asztalos volt az eredeti foglalkozása) lett a Német Demokratikus Köztársaság első elnöke. Az emberek a fontos bejelentésekre várva, az Ernst Thälmann, (a nácik által Buchenwaldban meggyilkolt hős munkásvezér) nevét viselő téren gyülekeztek. A Wilhelmstrasse másik oldalán jól láthatóak voltak még az egykori Führer-bunker romjai, s az a gyom- és szemétteleppé vált kert, ahol az öngyilkos Hitler hullája a lángok martaléka lett. Több mint félmillióan gyűltek össze az új köztársaság minden részéből néhány nap múlva, amikor az Unter den Lindenen, a Humboldt Egyetemnél felállított dísztribünön Pieck fogadta az ifjúság tisztelgését. Ezen az úton tervezte Hitler a győzelmi díszszemle megtartását. De rosszul számított. Nem a hitleristák, hanem azok ünnepeltek, akik szenvedtek és pusztultak, de hűek maradtak meggyőződésükhöz, és végül is győztek. Az FDJ, a Szabad Német Ifjúság tagjainak kezében sok tízezer fáklya lobogott. A Neues Deutschland tudósítója így írt: „Ahová csak pillantottam, körös-körül a háború által hátrahagyott romok, amelyeket újra és újra megvilágított a százezernyi fáklya lobo- gása ... A fáklya, amelyet vittek, jelképe volt annak a tűznek, amely annak a nyolcszázezernek a szívében égett, akik itt órákon át vonultak.. Erich Honeoker, az FDJ elnöke tett fogadalmat az ifjúság nevében az új állam elnöke, Wilhelm Pieck előtt. A hófehér hajú Pieok a szűnni nem akaró ünneplés közepette csak nehezen tudta elmondani beszédét, öt évvel korábban, 1945. május 4-én, Berlin felszabadulása alkalmából egészen más körülmények között, a moszkvai rádió hullámhosszán ugyancsak Pieck így szólt a német néphez: „Berlin szabad a náci bandáktól, azokat meg fogják és meg kell maradéktalanul semmisíteni. A mi német népünk azonban tovább él. Most alapos nagytakarításra van szükség. A szégyenteljes múlttal szakítani kell... a német népnek magának kell garanciát teremtenie egy német oldalról kiinduló agresszió megismétlődése ellen.” Pieck a Szovjetunió németországi politikájával összhangban beszélt. A németországi szovjet közigazgatás 1945. június 10-én kiadott 2. számú parancsában engedélyezte az antifasiszta demokratikus pártok és szakszervezetek megalakítását. Nagy bizalom nyilvánult meg ebben, s egyben az a felismerés öltött testet, hogy a hitleristák veresége után még nem rendezhette sorait a jobboldal, a politikai élet gyors megkezdése tehát kedvező pozícióhoz juttatja a valóban demokratikus erőket. A nyugati övezetekben — éppen mert az egész Németországban hasonló volt a helyzet, s a nyugati katonai parancsnokságok elejét akarták venni a kommunisták megerősödésének, csak később, s akkor is először járási, majd tartományi szinten tették lehetővé a politikai életet. A kommunisták nem egy helyütt csupán féllegálisan, a katonai rendőrség üldözésének kitéve kezdhették ott meg tevékenységüket. Pintér István (Következik: A néppel vagy a nagyiparosokkal?) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Nyerere befejezte szófiai látogatását Julius Nyerere tanzániai államfő, aki szombat óta tartózkodott hivatalos, baráti látogatáson Bulgáriában, kedden elutazott Szófiából. A bolgár főváros nemzetközi repülőterén Nyererét Todor Zsivkov, a EKP KB első titkára, a bolgár államtanács elnöke búcsúztatta. •A Japán—Magyar Baráti Társaság elnöke Budapesten Naocogu Nabesima szenátor, a japán felsőház tagja, a Japán— Magyar Baráti Társaság elnöke Budapesten átutazóban rövid .baráti látogatást tett a Kulturális Kapcsolatok Intézetében. Rónai Rudolffal, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnökével a magyar—japán kulturális és tudományos kapcsolatok időszerű kérdéseiről folytattak eszmecserét. A Japán—Magyar Baráti Társaság 1980-ban több jelentős rendezvénnyel, kiállítással, zenei programmal járul hozzá a magyar kultúra terjesztéséhez Japánban. • Felmentés, kitüntetés A Minisztertanács Tordai Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettest beosztásából, .saját kérésére — érdemeinek elismerése mellett — szeptember 15-i hatállyal felmentette. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Tordai Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettesnek nyugállományba vonulása alkalmából, eredményes munkássága elismeréseként a Szocialista Magyarországért Érdemérem kitüntetést adományozta. A kitüntetést Veress Péter külkereskedelmi miniszter, kedden adta át. A kitüntetés átadásánál jelen volt Marjai József a Minisztertanács elnökhelyettese is. • Vietnami küldöttség Az Országos Béketanács meghívására dr. U Thi Anh, az értelmiségi szövetség alelnöke, a Vietnami Hazafias Front Ho Sí Minh-váro- si bizottságának elnökségi tagja vezetésével vietnami értelmiségi küldöttség érkezett hazánkba. A küldöttséget dr. Sütő Gyula az Országos Béketanács titkára és az OBT elnökségi tagjai fogadták. Jelen volt Nguyen Phu Soai, a VSZK budapesti nagykövete. (MTI) • Román—izraeli megállapodás Románia és Izrael fejleszti kapcsolatait, amely kiterjed a kulturális és tudományos együttműködésre. Erről szóló megállapodást írt alá Bukarestben Vasile Gliga román külügyminiszter-helyettes és Aba Gefen, Izrael bukaresti nagykövete. A megállapodás értelmében kölcsönös látogatásokra és cserékre kerül sor tudományos, kulturális és művészeti téren. (MTI) • Lokomotív Szófia—Ferencváros 3—0 (1—0) Súlyos vereséggel kezdte idei UEFA Kupa szereplését a Ferencváros labadarúgó csapata. Könnyen lehet, hogy a szófiai 0—3 után a zöld—fehérek a második fordulót sem érik el. A bolgár fővárosban a Lokomotív végig fölényben volt, és akár nagyobb arányban is nyerhetett volna, a rendkívül gyenge napot kifogó ferencvárosiak ellen. (MTI) NAPI KOMMENTÁR Camp David évfordulója