Petőfi Népe, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-14 / 189. szám
APRÓHIRDETÉSEK Inatlan CSONGRÁD, Kereszt u. 2. számú, 2 szoba összkomfortos, gázfűtéses, kertes, köves út melletti ház eladó. 1935 KERTES családi ház, beköltözhetően azonnal eladó. Megtekinthető: egész nap. Dr. Tóth Dezsőné. Kecske- mét, Czollner köz 43. 2895 2 SZOBA, fürdőszobás ház, 180 négyszögöl kerttel eladó. Kecskemét, Bakonyi A. u. 70. Rendőrfalu. _________3150 S ZÉP hobbikért, nagy épülettel, Halasi út elején eladó. Érdeklődni: 8 órától 16-ig. 12-463-as kecske- méti telefonon._________3143 E LADÓ Kecskeméten forgalmas út mellett „Falatozó” vendéglő családi házzal. Leveleket „Jól jövedelmező 191457” Jeligére kecskeméti Magyar Hirdetőbe^ ____________________3144 F ÜLÖPSZALLAS, Petőfi u. 32. szám alatti fél házrész 1979. augusztus 30-án fél 9 órakor árverésre kerül a Községi Tanácsnál.______555 E LADÓ hobbikért a Halasi úton. lakással. Érdeklődni: Kecskemét, Halasi út 13. fsz. 1. este 5 óra után._______550 E LADÓ szoba, konyhás ház, 800 négyszögöl területtel. Hobbikertnek is alkalmas, részletekben is. Kecskemét, Máriahegy 91. Gubicza Fe- renc._____________________529 3 SZOBÁS ház telek nélkül eladó. Kecskemét, Szent- györgyt u. 2/2. 47892 ELADÓ háromszobás, köz- pontifűtéses kertes családi ház. Kecskemét, Dárdaitelep, ösvény utca 22. szám alatt.____________________2950 ELADÓ ház, 800 négyszögöl kerttel. Víz. villany van. Érdeklődni : Hetényegyháza, Orlhegy 189. Id. Nagy Antal. 3074 ELADÓ kétszobás, felújított házrész a központban. Kecskemét, Reiszmann S. u. 10. 567 TÖSERDÖ, Ibolya u. 11. sz. hétvégi ház eladó. Érdeklődni levélben Kecskemét, Ceglédi út 9 a. Vasvári. 3107 KÖZÉPSÖPORTAS. leválasztott kis családi ház eladó. Kecskemét, Cigány J. u. 23 b. (Máriaváros). Érdeklődni: egész nap. _______________564 T ELKET vennék Baja belváros közelében, családiház- építéshez. Leveleket „Sürgős 79” jeligére bajai Magyar Hirdetőbe. __________988 B ACSBOKOD, Virág U. 14. számú ház. beköltözhetően eladó. (Krékity Márkné) 994 Lakás 2 SZOBA, összkomfortos lakás garázzsal. készpénz plusz OTP-hitelátvállalással eladó. Kecskemét Műkertváros, Läget u. 5. fsz. 2. Érdeklődni: szombat délután 16—18 óráig.______________572 K ALOCSÁN 2 szobás, szövetkezeti lakás téglagarázs- zsal, készpénz plusz hitelátvállalással, megegyezéssel eladó. Érdeklődni lehet: Korsós Károly, 6300 Kalocsa, Tárcsái Vilmos u. 17. szám alatt, egész nap._________271 B UDAPESTEN a Keleti pályaudvar mellett levő KIK- lakásomat kecskemétire cserélem. Érdeklődni: Kecskemét, Klapka u. 4. sz. alatt a 7-es szobában. _________________________3104 K ECSKÉIM ÉTEN garzonlakást bérelne fiatal házaspár. Csatai László, Baja, Szent László u. 27/3. ___________569 K ÉT szoba, összkomfortos. Zalka M. utcai, szövetkezeti, I. emeleti lakás eladó. Leveleket „Központi fűtés” jeligére a kiadóba kérek. 543 Gépek és alkatrészek 4 ELADÓ IK-s. piros Zsiguli. Érdeklődni Kecskemét, Alsó- széktó 113. du. 17 óra után.__ ELADÓ Fiat 850-es karosszéria és alkatrész. Kecskemét. Zöldfa u. 60.______________559 W ARTBURG 353 feljavított állapotban, elfogadható áron eladó. Cím: 6000 Kecskemét, Cimbalmos u. 3. du. 15 után. ____________________________x I D-S Trabant új műszakival eladó. Kecskemét. Csongrádi u. 20._________570 KOCKA Barkas gépkocsi részére garázst bérelnénk. PIÉRT. Kecskemét, Hornyik János utca 2._____________3122 2 000 MAGDEBURG csúcseszterga eladó. Máté Sándor. Lajosmizse, Dózsa telep 12.____________________3043 P ÁNKOT Ai Wartburg-szak- műhely mindennemű javítást, műszaki szemlére felkészítést, teljes ügyintézéssel. rövid határidővel vállal. Kecskemét, Szegedi L. u. 19. 8—17 óráig. Telefon: 11-964. 517 Egyéb adásvétel ELADÓ ágyneműtartós re- kamié. Kecskemét, Felsőszéktó 134. sz.______ 528* H ÁLÖ-. ebédlő- és konyhabútor eladó. Kiskunfélegyháza, Laktanya utca 10. _______________________________2100 E LADÓ 70 hl-es boroshordó príma állapotban. Érdeklődni: Orgovány. Hajma A. u. 7. mindennap.____________504 Z ÖLD PVC-fonat minden méretben kapható, megrendelhető Rizinger lakatosnál. Tiszakécske._______________571 D OBFELSZERELÉS olcsón eladó. Érdeklődni: Bátmo- nostor, Baracskai út 40. sz. 997 KÁRPITOZOTT garnitúra, dohányzóasztallal és fűrészporos kályha jó állapotban eladó. Érdeklődni 8—13 óráig. Kecskemét, Kalocsa u. 4. (Boldog utcából nyílik.) 3168 2ü és 30 hektoliteres, töltőképes boroshordók eladók. Urbánné. Csengőd, Szabadság U. 46. 6222. 1000 V egyes 20 ÉVES munkaügyi, bérelszámoló, SZTK-ügyintézo gyakorlattal, főiskolai végzettséggel állást változtatna Kecskeméten. Leveleket „Üzemgazdász 191 470” jeligére kérem a kecskeméti Magyar Hirdetőbe. _______3156 É RTESÍTJÜK megrendelőinket, hogy Kecskeméten a Luther-udvari Gyorsjavító Cipőszalonunk nyitvatartá- sát 1979. augusztus 1-től folyamatossá tettük, s reggel 7-től este 19 óráig állunk a lakosság rendelkezésére. Cipőipari Szövetkezet, Kecskemét___________________3078 A MAGYAR Autóklub AUTÓ- ÉS MOTORKEREK- PAR-VEZETŐKÉPZŐ TANFOLYAMOT INDÍT: Csengődön 1979. augusztus 27-én 18 órakor. Jelentkezni lehet: Szerencse István nyugalmazott állomásíönök- nél. Kecskeméten: 1979. augusztus 30-án 17 órakor. Jelentkezni lehet: Batthyány u. 12. sz. Tel.: 11-619. Jász u. 26. sz. Tel.: 11-092. Tanfolyam díjának befizetése: RÉSZLETFIZETÉSI KEDVEZMÉNNYEL^ 962 TRABANT, Wartburg főtengely-felújítást, henger fúr isi vállalok. Csere! Garancia! Jótállás! Virág Mihály gépműhely. Kecskemét, Nap u. 2. 2921 diplomás nő bútorbzatlán szobát keres Kecskeméten. Ajánlatokat „Minél előbb” jeligére a kiadóba kérek. 633 Munkaalkalom MONÓSZEDÖ tanfolyamot indítunk érettségizett fiúk és lányok részére. 3 év elteltével szakmunkásvizsgát lehet tenni. Jelentkezés: Petőfi Nyomda, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 1038 A GÉPIPARI és Automatizálási Műszaki Főiskola (Kecskemét, Izsáki út 10.) felvételre keres 3233. kulcsszámul kollégiumi nevelőtanárt fiúkollégiumba egyetemi vagy főiskolai végzettséggel, 5—10 éves gyakorlattal. 1022 A VOLÁN 9. sz. Vállalat keres pénzügyi osztályvezetőt. Pályázati feltételek: felsőfokú végzettség, ötéves szakmai gyakorlat. Az önéletrajzhoz csatolt pályázatokat kérjük az alábbi címre küldeni: VOLÁN 9. sz. Vállalat Személyzeti és Oktatási Osztálya Kecskemét, Csáktornyái u. 4—6. sz. 3039 Megszűnhet egy gondja... 9 P9TIENTIA vitaminos hajhagyma-regeneráló készítmény serkentő, éltető hatású. Rendszeres használata heti me;, de sok esetben új haj képződését is nemcsak a hajhullást, a korpásodást szüntet- elősegítheti. Byártja a FERROHÉMIü Ipari Szövetkezet Kapható: Budapesten csak a SKÁLÁBAN, vidéken pedig a következő szövetkezeti Szövetkezeti Aruház, Balassagyarmat Füred Áruház, Balatonfüred Skála.Szekszárd Áruház, Szekszárd Skála Gyöngyös Áruház, Szombathely Skála Maros Áruház, Makó Kelet Áruház, Nyíregyháza Mozaik Áruház, Mezőkovácsháza Alföld Áruház, Kecskemét áruházakban: Zsebe Áruház, Kaposvár Sió Áruház, Siófok Horizont Áruház, Ajka Hanság Áruház, Kapuvár Konzum Áruház, Pécs Dél-zalai Áruház, Nagykanizsa ABC-Áruház, Zalaegerszeg UNIO-vásárcsarnok, Miskolc ABC-Áruház, Komárom ABC-Áruház, Bábolna ABC-Áruház, Szolnok SPORT. SPORT KÖNNYŰBÚVÁRSPORT Búvárúszó sikerek Kijevben KÖZLEMÉNYEK Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BORSOS JÓZSEF a ZIM dolgozója 35 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése f. hó 14-én, fél 4 órakor lesz a kecskeméti köztemetőben. Gyászoló család. 644 Fájdalommal tudatjuk, hogy szereteti feleségem, édesanyánk, nagymamánk BOGNÁR józsefne Csertő Julianna Kecskemét, Belső-Szegedi út 9. s/. alatti lakos életének 69. évében elhunyt. Temetése f. hó 15-én, szerdán du. 2 órakor lesz a kecskemell köztemetőben. Gyászoló család. 3238 Munkaalkalom SZEGEDI Magas- és Mélyénítőipari Vállalat felvonószerelő részlegének kecskeméti kirendeltsége felvételre keres, fiatal villanyszerelő, géplakatos, hegesztő szakmunkásokat felvonószerelők mellé segítőnek. Üj felvonók szereléséhez, illetve karbantartásához. Főleg Kecskemét, valamint Bács-Kiskun megye területére. Gyakorlati idő letöltése után felvonószerelő szakmunkás- vizsga lehetőséggel. Jelentkezni lehet Kecskemét, Széchenyiváros, Március 15. út 314. épület 5. sz. garázs 8—12 óráig (BACSfijP-faházzal szemben.) Heréd! György kirendeltségvezetőnél. 1016 Senki sem töltheti az év 52 hetét a nyaralójában. Rövid az az időszak, amikor a tulajdonos maga vigyázhat féltett nyaralója biztonságára, a nyaralóban levő bútorokra, értékekre. Az év nagyobb részében magányosan áll az épület, és sok veszély fenyegeti. A NYUGALMAT ADÓ, ÁLLANDÓ ANYAGI BIZTONSÁG LEGJOBB MÓDJA A nyaralóbiztositás Kijevben rendezték, meg a szocialista országok hagyományos felkészítési uszonyos és búvárúszó versenyét, amely a szeptemberben sorra kerülő Európa-bajnok- ság előtt az erőviszonyok felmé- íését szolgálta. A magyar válogatott, s ezen belül az ÉBKM Vízmű úszói is igen eredményesen szerepeltek, s összesen 19 országos csúcsot javítottak meg. A csúcsok közül a kecskeméti Fodor Mária 2, Tóth Árpád és Drozdik pedig 1 csúccsal szerepel, s valamennyi csúcsot úszó váltóban indult kecskeméti úszó is. A magyar csapat legeredményesebb tagja a szegedi Kiss Ferenc volt, aki három számban nemzetközi mércével is igen jó eredményt ért el. s csak a szovjet úszók előzték meg. Egyébként valamennyi versenyszámban szovjet úszók szerezték meg az első, s legtöbb számban a második helyet is. A kecskeméti úszók eredményei : NŐK: 50 m búvárúszás: 4. Horváth I. 20,7, 5. Fodor M. 20,8. 4x200 m uszonyos váltó: 3. Magyarország (Fodor M., Buziríkai, Horváth I„ Balogh G.) 7:40,2, országos felnőtt csúcs. • 100 m uszonyos úszás: 5. Fodor M. 49,5, országos csúcs, 6. Balogh G. 50,4. 200 m uszonyos úszás: 4. Balogh G. 1:52,8. 400 m búvárúszás: 4. Horváth I. 4:02,2, 8. Fodor M. 4:21,8. 400 m uszonyos úszás: 5. Balogh G. 4:03,8. 100 m búvárúszás: 1. Fodor M. 4íi.0. országos csúcs, 7. Horváth I. 50.1. 4x100 m uszonyos váltó: 2. Magyarország (Fodor, Buzinkai, Horváth, Balogh) 3:22,8, országos csúcs. FÉRFIAK: 4x200 m uszonyos váltó: 3. Magyarország (Tóth, Löffler, Gyors, Kiss) 6:47,8 országos csúcs. 800 m búvárúszás: 4. Drozdik 7:45,8. 100 m uszonyos úszás: 7. Tóth Á. 44,6, Ebben a számban Kiss F. 42.3 országos csúccsal 3. volt. 200 m uszonyos úszás: 4. Tóth Ä. 1:40,6. A szegedi Kiss F. ebben 1:37,2 országos csúccsal lett 3. helyezett. 400 m búvárúszás: 4. Drozdik 3:35,6, országos felnőtt és ifj. csúcs. 400 m uszonyos úszás: 6. Tóth A. 3:40,0, országos csúcs. 4x100 m uszonyos váltó: 3. Magyarország (Tóth, Löffler, Gyors, Kiss) 2:56,0, országos csúcs. A 100 m búvárúszásban a szegedi Kiss F. 40,5, új országos csúccsal lett 3. helyezett. A versenyen a szovjet úszók 3 világcsúcsot értek el. A női pontverseny: 1. Szovjetunió 294. 2. NDK 194, 3. Magyarország 174. A férfi pontverseny: 1. Szovjetunió 296, 2. Magyarország 187, 3. Csehszlovákia 186. Az összetett pontversenyben: 1. Szovjetunió, 2. Magyarország, 3. NDK, 4. Csehszlovákia. — A magyar búvárúszó sport eddigi legnagyobb sikere a kijevi szereplés — mondta Ludvig Zoltán, a magyar válogatott kecskeméti edzője. — Most, első ízben sikerült az összesített pontversenyben megelőznünk az NDK válogatottját, s a szovjet együttes mögött megszerezni a második helyet. A közelgő EB szempontjából ez igen biztató. — Kik utaznak az Európa-baj- nokságra? — A csapat még nem végleges, bár valószínű, hogy a most Kijevben szereplő csapat, alkotja majd Franciaországban is a válogatottat. A kecskeméti úszók közül Fodor, Balogh, Horvát I., Tóth Árpád és Drozdik helye biztos. A válogatott egyébként augusztus 13-tól Dunaújvárosban háromhetes edzőtáborban készül fel, s innen utazunk majd Franciaországba szeptember 3-án. Sz. Z. Bérleti hirdetmény AZ 1979—80-AS SZÍNHÁZI ÉVADRA Károlyi Mihály: Vampilov: Moliére: Móricz Zsigmond: Jean Anouilh: Gyurkovics Tibor: Somerset Maugham: Shakespeare: Goldoni: Steinbeck: ÉN VAGYOK RAVELSZKI (dráma) BÜCSÜZÄS JÚNIUSBAN (zenés játék) ÚRHATNÁM POLGÁR (zenés komédia) ÚRI MURI (színmű) BECKETT, VAGY ISTEN BECSÜLETE (dráma) MAGYAR MENYASSZONY (komédia) IMÁDOK FÉRJHEZMENNI (zenés vígjáték) A WINDSORI VÍG NŐK (vígjáték) TARTALÉKDARABOK: A CHIOGGIAI CSETEPATÉ (zenés vígjáték) EGEREK ÉS EMBEREK (dráma) GYERMEKSZlNHÁZI BEMUTATÓ: Kiss Anna: SZÉP CICÉLIE (mesejáték) KAMARASZÍNHÁZI BEMUTATÓK: SZERELEM, Ó! (zenés játék) KAPUK THÉBÁBAN (dráma) VÉGELADÁS (játék) szocialista brigádoknak, KISZ- fiataloknak, általános és középiskolás tanulóknak nagy kedvezményeket adunk. Régi bérlőink helyeit szeptember 5-ig tartjuk fent! Szervező Irodánk 1979. augusztus 14-től szeptember 30-ig árusít bérletet. Nyitvatartás: hétköznap délelőtt: 10—13 óráig, délután: 17—19 óráig! Szombaton délután és vasárnap zárva! VÁLTSON SZÍNHÁZBÉRLETET! M. Schisgal: Ördögh Szilveszter: Tolnai Ottó: Nyugdíjasoknak, KATONA JÓZSEF SZlNHÄZ, KECSKEMÉT 1017 A világ sportja iBruges-ben nemzetközi tornán szerepelt a hét végén a Ferencváros labdarúgó-együttese. A zöld-fehérek vasárnap a harmadik helyért a belga Beersehot ellen játszottak és 2—1 arányban győztek. A torna döntőjében, az FC Bruges 3—2-re nyert az angol Manchester City ellen. ♦ A magyar sportdiplomácia sikereként lehet elkönyvelni, hogy a nemzetközi tornaszövetség (FIG) Űrvári Sándort jelölte ki a közeljövőben kezdődő mexikói Universiade férfi tornaversenyei- n£k technikai delegátusaként, amely megbízatással együtt jár, hogy a magyar szakember egyben a rangos küzdelmek versenybíróságának elnöke is lesz. Ennél tekintélyesebb szerepet még nem kapott Úrvári Sándor, hasonlóként legfeljebb tavalyi „misszióját” lehet említeni, amikor a FIG azzal bízta meg. hogy „tesztelje” az idei dallasi világbajnokság tornaszereit. * Szerdán indul el a lengyelországi Bydgoszczba, az ifjúsági atlétikai Európa-bajnokságra a magyar atlétaválogatott, a versenyzői gárdában több éremesélyes atléta készülődik a bizonyításra. így az IBV-győztes gátfutó Szalai József, a hosszútávfutó K. Szabó Gábor, akikhez hasonlóan dobogóra pályázhat a 400-as Újhelyi Sándor, a diszkoszvető Németh László, s talán még a 4x 400-as férfi váltó is. A válogatott „féloldalas”, hiszen csak négy női versenyzőt vonultat fel. BREGENZ Huszonhárom ország száz versenyzőjének részvételével nemzetközi teniszviadalra kerül sor a közeli napokban Ausztriában, amelynek férfi egyesében a magyar Taróczy Balázs az első számú kiemelt játékos. A második helyen a jugoszláv Franulovicsot, a harmadikon a francia Proisyt emelték ki. MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 18.30: Hírek 16.35: Ereznek-e a növények? Szovjet rövidfilm (Színe«) 16.55: Egy teljesen normális család. Csehszlovák film 17.50: Egészségünkért! Az Országos Egészségnevelési Intézet műsora. , 10.00: Postafiók 250. Takács Mária műsora 18.15: Reklám 18.20: Záróra után. Riportműsor 18.50: Ötezer nap öröksége. A Horizont Szerkesztőség műsora 10.05: Reklám 10.10: Esti mese (Színes) 10.20: Tévétorna (Szines) 10.30: TV-Híradö (Színes) 20.00: Veszélyes nyomozás. NDK tévéfllm-sorozat VII/5. rész: Az utolsó percben 20.55: Zene, zene, zene. Körkép 21.65: TELESPORT: Öttusa Világbajnokság. Vívás és lövészet. Közvetítés felvételről (Szines) 22.45: TV-Híradó 3. (Színes) 2. MŰSOR: 20.00: Autó-motor sport. A Telesport technikai magazinja 20.20: Négyszemközt Michelange- lóval. IX/6. rész: A Dávidról és a négy rabszolgáról (Szines) 20.40: Állatokról bizalmasan. Így él a városi galamb (ism.) 21.05: TV-Híradó 2. (Szines) 21.25: Reklám 21.30: Jókai Mór: Mire megvénű- lünk. Tévéfilmsorozat VI/4. rész (ism.) (Színes) KOSSUTH 8.25: Mozgalmi szimbólumok mezben és meztelenül 8.55: Népi zene. A Belügyminisztérium Duna Művész- együttesének zenekara játszik 9.44: Gyermekrádió. Ha varázsló volnék. Végh György gyermekversei zenével 10.05: MR 10—14 10.35: Szimfonikus zene 11.41: Magányos utazás. Goda Gábor regénye folytatásokban Vili. rész 12.35: Tudósítás az öttusa VB- ről 12.40: Törvénykönyv 12.55: A Rádió Dalszínháza 14.30: Kínálgató. Ízes irodalmi összeállítás 15.10: Szabó Ferenc kamarazenéjéből 15.34: Folytatásos mese, amelyben mindenki alakot változtat 15.50: Tanár úr kérem 16.05: Zengjen a muzsika 17.07: Ötödik forduló 17.37: Suppé: Könnyűlovasság — Nyitány 17.45: A Szabó család 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19.15: Az önkényuralom és a kiegyezés kora irodalmának hetei 20.16: Magyar operaénekesek 21.06: Mozgásterek. Riport 21.36: Török Erzsébet népdalfelvételeiből 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Meditáció — időről és szabadságról 22.40: Schubert: Mirjam diadal- c*neke 0.10: Régi magyar dalok PETŐFI 8.05: Bemutatjuk új kórusfelvételeinket 8.20: Tiz perc külpolitika 8.33: Társalgó 10.30: Zenedclelőtt 12.33: Melódiakoktél 13.20: Enekló Ifjúság 14.00: Kettőtől hatig ... 18.00: Tip-top parádé 18.33: Beszélni nehéz 18.45: Dzsessz. Az elmúlt évad kiemelkedő felvételeiből 10.20: Véleményünk szerint. Nemes György írása 10.30: Csak fiataloknak! 20.33: Mindenki Könyvtára 21.06: A Magyar Rádió Szörakoz- tatózenei Hete 22.26: Nótacsokor 23.15: Farkas Ferenc daljátékai- ból 3. MŰSOR 8.08: Kamarazene 9.23: Barokk muzsika 10.35: Gershwin szerzeményeiből 11.05: Válaszolunk hallgatóinknak — még egyszer 11.20: Enrico Mainardi találkozásai 11.59: A végzet hatalma. Részletek Verdi operájából 13.07: Beethoven-müvek — világhírű előadóművészek tolmácsolásában közben: 14.00: Az önkényuralom és a kiegyezés kora irodalmának hetei 15.00: Zenekari muzsika 17.00: Operaegyüttesek 17.52: Üt a sárkányrepülésig 18.12: Üj lemezeinkből 19.05: Hangverseny. Eugen Jo- chum vezényli a Berlini és a Londoni Filharmónia kus zenekart 20.35: A Magyar Rádió Szórakoztatózenei Hete 21.05: Modern írók portréi 21.30: A Londoni Pro Cantione Antiqua énekegyüttes Dufay-felvételeiből 21.47: Üj lemezeinkből 22.47: Napjaink zenéje