Petőfi Népe, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-12 / 188. szám
TVARDOVSZKIJ: Köszönöm... Megköszönöm az ilyen reggelt, az ily csendet, mi itt fogad, amellyel a kis erdő megtelt, amely honol a fák alatt, mikor az ösvény hajlatában arany ága bukkan elő, és a szellő fuvallatában megrezzen a kedves fenyő, és a bájos-csendes örömben hála érzete tör reám, hogy mindezt-mindezt megköszönjem, kicsit — magamnak is talán. (Fordította: Antalfy István) KILENCVENÖT ÉVE SZÜLETETT M. Bodon Pál Csontjai a soltvadkerti temetőben porladnak, de hosszú-hosz- szú évtizedeken keresztül Kecskemét város közmegbecsülésnek, nagy tekintélynek örvendő személyisége volt. Olyasvalaki, aki kitartó, sok fáradság mellett végzett. kemény munkával lett méltán elismert és méltán népszerű a „homokvilág metropolisában”. Ki is volt M. Bodon Pál, akire most, születésének 95. évfordulója alkalmából emlékezünk? Egyike azon keveseknek, akik keményen,, megdolgoztak azért, hogy ebben a városban, ezen a vidéken a dal igazán kivirágozzék, hogy a zenei kultúra fellendüljön. Aki a neves-rangos Szent-Gály Gyulának — és másoknak, a tekintélyes elődöknek — művét tovább folytatta, erősítette, s aki jóidéig Bartóknak, Kodálynak is közvetlen segítője, munkatársa volt. M. Bodon Pál 1884 augusztusában a Gömör megyei Horka községben született. Apja asztalos mester volt. aki néni kevés áldozat árán igyekezett taníttátiji gyermekeit. Budapesten érettségizett, állami reáliskolában, majd a bécsi Konservatorium der Musikfreunde növendéke. Később a budapesti Zeneakadémián bővíti ismereteit, ott igyekszik kibontakoztatni a tehetségét. Többek között az akkoriban különösen nagy tekintélyű Koessler Jánosnak a tanítványa. 1907-től kezdve egy ideig részt vesz Bartók és Kodály népdalgyűjtő munkájában is, mestereinek a javaslatára, majd - ismét külföldre megy: Dél-Német- országban tanul, készül tervszerűen későbbi hivatására. Közben — egészen fiatal kora óta — zeneszerzéssel is foglalkozik. Sikert ér el a Magyar rondó című művével, majd megzenésíti az akkor már híres költőnek, Ady Endrének az egyik népszerű versét. Egy ideig a fővárosban tanít, majd — 1910-től kezdve — a Kecskeméti Városi Zeneiskola igazgatója lesz. Ebben a munkakörben megmarad egészen nyugdíjazásáig, 1949-ig. Oldalakon keresztül kellene sorolni mindazt a nagyszerű és hasznos tevékenységet. amellyel igyekezett gazdagítani a város kulturális életét. Többek között együttműködött és jó barátságban volt Kacsóh Pongráccal, majd — többek között —, Vásárhelyi Zoltánnal. 1919-ben a haladó mozgalmakhoz csatlakozott, amiért a fehérterror uralomra jutása után felelősségre is vonták. Hosszú-hosszú éveken át szoros kapcsolatban állott kora zenei életének vezető alakjaival. A már említetteken kívül, például Szabolcsi Bencével, Basilides Máriával, Molnár Antallal és Hubay Jenővel. M. Bodon Pál nagyszerű és sokoldalú nevelői, szervezői és zeneszerzői tevékenységével rangot, tekintélyt vívott ki magának. Nagy kár, hogy életének fő művét, „Az intonálás iskolája című /összefoglaló tanulmányát ném láthatta meg nyomtatásban. Ugyanis ez csak halála után néhány hónappal láthatott napvilágot. Könyve viszont ma is sokat emlegetett, alapvető szakmai műnek számít. Életének legutolsó időszaka meglehetősen lehangoló, sőt ugyancsak szomorú volt. Az akkori időszak visszásságainak ő is áldozata lett. Méltatlanul szorult háttérbe, s ment egy időre feledésbe élete, életműve. 1953-ban így érte a halál Soltvadkerten, a teljes ismeretlenségben. Ott is van eltemetve. A gazdag hagyatékát gyermekei a Kodály Zoltán Zene- pedagógiai Intézetnek adományozták. A kitűnő zeneszerző és zenepedagógus sokszorosan megérdemli, hogy születésének évfordulóján a figyelem ismételten ráirányuljon. Varga Mihály Ki az amatőr? Aki jó úton halad előre. Az amatőrség nem minőség, hanem állapot. Semmilyen arisztokratizmus nem indokolt, hiszen gyakran előfordul — az autodidakta, a naiv festő, az amatőr esztétikailag „lekörözi” a hivatásos alkotót. A képzőművészet forrása ugyanis nemcsak a főiskola, a tehetség több helyről bukkan elő. Nagy névsort sorolhatunk azon mesterekről és alkotókról, akik önképzés útján váltak szobrászokká, festőkké, így többek között Borsós Miklós, Baksa Soós György, Vén Emil, Nolipa I. Pál — a fiatalabbak közül Janzer Frigyes, Kau- bek Péter, ifj. Keleti Jenő, Tavaszy Noémi. Tilless Béla. Szabadiskolák A munkás amatőr mozgalom holnapja Nagy I.ászló Ex librise. • Viszi György: Egervár. A munkásfestők saját önképzésükön túl tulajdonképpen az ipari folklór letéteményesei, őrzői. A régi és mai munkás hétköznapok emberi és tárgyi környezetét is feltárják néprajzi, politikai és művészettörténeti értékkel egyaránt bíró tevékenységük. Gondolati, eszmei leltár ez az esztétikum eltérő színvonalán — tárgyban fennmaradó emlékezés, kornyomat; tehát történelem. L. M. A Dési Huber István kör. a bajai Rudnay szabadiskola.' a Vasas képzőművészeti szakkör. Hermann Lipót, Aba Novák Vilmos, Uitz Béla szabadiskolájában váltak művészekké az amatőrök. A folyamat napjainkban is folytatódik. A felszabadulást követő tehetségkutató mozgalom keretében nőtt fel egy új nemzedék a budapesti Derkovits és a nagymarosi Nagy Balogh János népi kollégiumokban, elég ha Kántor Lajos, Óvári László és Kiss Nagy András nevét említem. Napjainkban is erősödik a képzőművészeti amatőr mozgalom, a megújulás egyik forrása. Hűhelyek révén. Rákospalotán Orosz László és Nagy Előd erjeszti ezt a munkát, mindketten festőművészek és kört is vezetne^. A Kőbányai Művelődési Központ Könyvtárában alapította meg M. Kiss József grafikusművész a 25. Galériát, ahol sok művészjelölt készülődik pályájára és kap kiállítási lehetőséget. Amatőr honvéd képzőművészek A Magyar Néphadsereg régóta és egyre inkább segíti és támogatja a szolgálati idejüket töltő katonák képzőművészeti tevékenységét. Ennek keretében tartották meg 1977-ben Zalaegerszegen a honvéd amatőr képző-, ipar- és népművészeti kiállítást. Jellemző a számadatokra, hogy Vizel nyolc- száz művet küldtek be a pályázatra, melyből végül is kétszáz munkát javasolt bemutatásra a zsűri, több mint száz alkotó képét, szobrát, iparművészeti jellegű tárgyát. Ez a tárlat azt igazolta. hogy a Magyar Néphadsereg katonái és polgári személyzete közül több tehetséges festő, szobrász érheti el további távlatait — így elsősorban Unyi István, Viszt György. Petrovics Adorján. Béres János. Harmincesztendős jubileumát ünnepelte a Csepeli Munkásotthon Képzőművészeti Köre. ahol Ék Sándor, Olcsai Kiss Zoltán, Ilosvai Varga István. Gádor Emil irányításával olyan alkotók érték el a hazai és nemzetközi szintet, akik régebben amatőrök vagy egyszerűen a festészet jelöltjei voltak: Bakallár József, Misch Ádám, Németh Miklós. Ilyen művésztermő alkotóműhely működik évtizedek óta a Ganz-MÁVAG-ban. a Május 1. Ruhagyárban, Zebegény- ben. Debrecenben. Kiemelkedő a Vasutasok Szak- szervezetének patronáló tevékenysége. melv azt eredményezte. bőven. 1948-ban szervezte meg Ledniczky Gyula munkásfestő a SORTEX-ban a képzőművészeti szakkört, melyet Iván Szilárd vezetett. Ez a műhely lendítette a továbbiakban sok tehetség kibontakozását, elég ha Bartl József nevét említem. A munkás amatőr mozgalom célja kettős. Egyrészt örömet biztosít az amatőr színvonalon maradó alkotók népes táborának, másrészt a festői, szobrászi utánpótlás része. Fellendült a képzőművészeti élet a váci Híradástechnikai Gyárban, ahol Toman Gyula munkásfestő kiállítását rendezték meg az üzem ebédlőjében. Hasonlóan cselekvő élet jellemzi a XX. kerületi Kisduna Galéria festői szakkörét, ahol Bodnár Ede és Pánti Imre egy személyben munkások és egyre kitűnőbb képek komponálok Budapest első gyűrűjében, a hajdani külvárosokban fellendülőben van az amafőr képzőművészeti mozgalom, elsősorban a szakszervezetek és- a Hazafias Népfront cselekvő közreműködése • Ledniczky Gyula: Csónakok. hogy szerte az országban működnek vasutas képzőművészeti körök. s egy nemzetközi vasutas képzőművészeti kiállítást is rendeztek a Műcsarnokban az 1960- as évek elején. Vasutas képzőművészek Eseményszámba megy az évi vasutas képzőművészeti kiállítás. Hol a Nyugati pályaudvar kul- turvárótermében, hol a VIII. kerületi székházban tartják. A szobrászok vezetője Kirchmayer Károly. A tudatos, évtizedes hagyományokkal rendelkező közös tevékenység azt eredményezte, hogy az ország vasutas festő- és szobrászjelöltjei lendületesen fejlődtek Miskolcon, Szegeden, Szombathelyen . és Budapest agglomerációjában is. Erinek köszönhető, hogy ebből a tág körből került ki Ficzere László, Szemők György, Nagy János, Klimaj György. Ök már nem nevezhetők amatőrnek; festők, szobrászok. Kiemelkedő példák adódnak MŰVELŐDÉS . IRODALOM . MŰVÉSZET Munkásfestők, amatőrök Petőfi nyomában /~\lvasóink már értesülhettek az újságokból arról, hogy a Kiskőrösi Petőfi Társaság és az IBUSZ megyei irodája egy erdélyi körutat szervezett azzal a céllal, hogy a résztvevők felkeressék az ott található, nevezetesebb Petőfi- emlékhelyeket, s július 31-én délután megkoszorúzzák a fehéregyházi csatamezőn — Segesvár mellett — azt az emlékművet, amelyet a költő halálának színhelyén emeltek. A negyvenhat tagú csoportnak magam is tagja lehettem. Július 30-án a hajnali órákban indultunk egy panorámás Ikarusszal a hosszú útra. Délután Nagyváradon, a Hotel Dacia éttermében fogyasztottuk el késői ebédünket, majd rövid városnéző séta után Désre indultunk, ahol — mert Nagyváradon nem kaptunk szállást — egy a közelmúltban elkészült hotelban, igen kellemes környezetben töltöttük az éjszakát. Nehezen aludtam el. A százharminc évvel ezelőtti júliusra gondoltam. Arra, hogy Petőfi 1849. július 29-én Marosvásárhelyről küldött levelet feleségének, aki Tordán, Miklós Miklós református lelkész otthonában talált menedéket. „Kedves, édes Juliskám, e szempillantásban értem ide vissza hatnapi szakadatlan utazás után. Fáradt vagyok; kezem úgy reszket, alig bírom a tollat...” — kezdődik az utolsó levél. Arra gondolok: a költőnek még két nap volt az életéből, a testi valóságból. Próbálom előre elképzelni Segesvárt. a fehéregyházi csatamezőt. azt a helyet, ahol a gyalogosan futó költő szembe fordult az őt már beérő lovassal... Noha fényképekről régen ismerős a táj, az Ispánkút melletti buja bokrok halmaza, mégis abban reménykedem, hogy talán a tömegsírt is lesz alkalmam látni. Képtelen és immár meddő kérdések gyötörnek: miért arra, s miért nem másfelé futott. Mert ha elfogadja a felkínált segítséget:... ha nem a kút felé, de balra fordul... ha nem megy ki a csatatérre fegyver nélkül, ló nélkül .. Az őt megölő kozák megtudta-e valamikor, hogy kit szúrt szíven valahol Erdélyben egy út mellett? Megtudta-e? Aligha! Neki egy menekülő, „ellenségnek” számító valaki volt a világirodalom egyik legnagyobb alakja ... TTtazásunk másnapján, július 31-én hajnali ötkor keltünk. Fázósan, ólmosan. kavargó gyomorral, bűzös cigarettafüstben kuporogtunk a remegő buszban. Késleltetni szerettem volna a pillanatot, amikor elém tárul a fehéregyházi csatatér képe. Tudtam, hogy tervünk szerint akkor kell oda érnünk, amikor a költő halála bekövetkezett: hárem és négy óra között. Mert százharminc évvel ezelőtt. 1849. július 31-én délben még élt, délután kettőkor még élt... Az autóbusz azonban könyörtelenül ha- ‘ ladt. Képtelen gondolataimmal egyedül voltam a buszban ... Oegesváron nem álltunk meg. egyenest haladtunk Fehéregyháza felé, majd a parányi községen átrobogva hamarosan kiértünk az emlékműhöz, amely az út jobb oldalán, néhány fától övezve áll. Sokan megállnak itt, mert egyúttal parkolóhely is a szemben levő, tehát az út bal oldali része, ugyanakkor a valamikori Ispánkút vizét ide vezetve; egy ivóhelyet alakítottak ki. A parkolóhelyen hatalmas nyergesvontatók állnak, alig húszéves fiatalemberek ülnek a volánnál. Az emlékmű körüli, töredezett padokon fiatalok, idősebb emberek ülnek. Arcukon meghatottság, némelyek szemében könny. Az emlékművön néhány szál virág és egy koszorú. Közelebb lépek, s a koszorú szalagján olvasom: Fehéregyháza község Tanácsa. A csoport tagjai körülveszik a sziklából épült emlékművet. A társaság elnöke rövid emlékezést olvas fel, aztán a csoport legidősebb és legfiatalabb tagja elhelyezi a koszorút. Rajta két szalag. Egy piros-fehér-zöld és egy vörös. Az elnök emlékezéséből, majd a koszorúzás után elénekelt „Kis k k áll a nagy Duna mentében” című dalból még a legközelebb állók is alig hallanak valamit, mert a parkolóhelyen felbőgnek a nyergesvontatók motorjai. Túraztatják mind a négyet. Ez a tú- raztatás pontosan addig tart, amíg az ének, a dal ... Megrendültén állok a torokszorító fájdalomban. Társaim már megindultak föl a dombra. Utánuk ballagok, látom a bokrokat, a lenyírt mezőt, ahol ebben az évben búza termett. A hajlaton túl kombájnok dolgoznak. Közben valaki ismerteti a 130 évvel ezelőtti eseményeket. Száraz tárgyilagossággal kiszámítja, hogy nagy költőnk azon a napon negyed óra alatt hány kilométert futott. Megjegyzést hallok: „Ja! Ha kergetnek valakit...” A dombtetőn egy főiskolás lány áll. Szeméből patakzik a könny. Közelébe érek, rám néz, s fojtott hangon megszólal : — Ne haragudjon ... \I isszafelé a fehéregyházi Pe- ’ tőfi Múzeum elé kanyarodunk. Zárva. Egy asszony szalad ki a közeli házból, s magyarázza, hogy nincs öt perce sem, amikor elment a múzeumőr. Tanácstalanul állunk a kerítésen kívül, s nézzük a szépen gondozott udvart, közepén egy hatalmas emlékmű. Körülnézek, s egy lendülettel már bent is vagyok a gyepen. Példámat sokan követik: átmászunk a kerítésen. Az emlékművön kétnyelvű felirat: „Jertek ki hozzám s ott kiáltsatok / síromnál éljent a respublikára”. Igen, ismerős az idézet. A Respublika című verset 1848-ban Pesten írta Petőfi. Segesváron városnézés következik. Alig egy óra múlva indulnánk Székelyudvarhelyre, de a csoportra várni kell. Többen söröznek valahol, mások „beszerző körúton” vannak. Mégis elindulunk, ismét ott haladunk el az 1969-ben állított emlékmű előtt. Néhányan megdöbbenve tapasztaljuk, hogy koszorúpkról eltűnt a piros-fehér-zöld szalag ... ért a túra neve Petőfi nyo- mában volt, nem beszélek másról, mint az emlékhelyekről. Koltó azért következik most, mert a kastélyt már a hazafelé vezető úton kerestük fel, noha ennek jóval előbb kellett volna következnie — ha időrendben akarjuk meglátogatni — mint Segesvárnak, Fehéregyházának. Petőfi 1846-ban, egy Várady Antalhoz írót levelében a következőket mondja: „Alkalmasint nem tudod, hol az a Koltó, honnan e levelemet kapod; hát megmondom : Erdélyben ... Nagybányától egy órányira ...” Nos, ez az egy órányira bizonyára gyaloglást, jobb esetben szekerezést jelenthetett. Mert az Ikarusz negyed óra alatt megfutja a távot, s máris a kastély előtt állunk. Lassan, ünnepélyesen indul a csoport a járdán be a kastélyba. Százados fa az ajtótól jobbra, csókák acsar- kodnak rajta. Egy fiatalasszony messze kiált az épülő háznál dolgozókhoz, hogy szóljatok a Mihály bácsinak ... Később megtudjuk, hogy Varga Rozália tanítónő a kiáltó és Sebők Mihály a költői „idegenvezető”. A hajdani kastélyban most iskola van. Két kicsi és egy nagy szobát sikerült Petőfi-múzeummá kialakítani — hallom később Mihály bácsitól, aki földműves, de éltetője Petőfi és a koltói kastély. Mindent tud a költőről, és itteni tartózkodásáról. A múzeum szegényes. Néhány kétes értékű, s eredetű tárgyi emlék, képek, lenyomatok, fotók, Petőfi-ábrázo- lások. Mihály bácsi azonban a megszállottak hevületével, ritkán tapasztalható tisztelettel és tudással, rajongásig felnövelt szeretettel beszél Petőfi Sándor és Szendrey Júlia kpltói tartózkodásáról. Varga Rozália tiszta,. érzéssel dúsított hangon énekli el a Szeptember végén-t (férje a kolozsvári operaház tagja.) Kint állok a hatalmas torná- nácon. Próbálom kifürkészni a reggeli párában „a bérei tetőt", a kerti virágokat. Az ablak előtti nyárfát régen elvitte az enyészet. De ez a tornác csodálatos: merengésre, gondolkodásra, alkotásra és filozofikus társalgásra serkentő hely. Teleki Sándor, a „vad gróf” tapintatosan magára hagyta a fiatal párt a koltói őszben. pontosabban „elkergette” druszája, Petőfi Sándor. A kőrisfát, amelynek árnyékában. a kerek kőasztalon írta a költő a világirodalom legszebb szerelmes versét, Mihály bácsi háromnapi munkával mentette meg. Alatta állva és a Szeptember végén sorait memorizálva akaratlanul a fehéregyházi csatamező jut eszembe: ....... fejfámra s ötét lobogóul akaszd .. ” De hol az a fejfa, hol az a síri világ? Hiszen a költő csontjai szétszóródtak a síkon. Gál Farkas
