Petőfi Népe, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-09 / 185. szám

1979. augusztus 9. • PETŐFI NÉPE • 3 Barangolás Bács-Kiskunban Menteni nehéz Nincs nap, nincsen óra, amelyben a mentősziréna hangja ne mérne tudatunkra egy gongütést. Míg a távolság el nem nyeli jajszavát, képzeletben egy kicsit mindig nyomon kö­vetjük a fehér autót, és találgatjuk: kiért, vagy kikért bon­tott megint piros zászlót? Kiért, vagy kikért lendül mozgásba a kék villogó a vezetőfülke fölött? Mélykút • Alsófokú központ a kis­kunhalasi já­rásban. Hét- ezerhárom- száznegyven lakosa, 12 353 hektár földön gazdálkodik. Ipari szövetke­zetét Európa sok országában ismerik. Ösztöndíjas agrárszakemberek találkozója Budapesten, a kőbányai vásár­városban augusztus 14—26. között megrendezendő szovjet mezőgaz­dasági, élelmiszeripari és mező- gépipari kiállítás sok jó lehetősé­get kínál a Szovjetunióban vég­zett magyar szakemberek talál­kozásához is. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, va­lamint a Magyar—Szovjet Baráti Társaság ösztöndíjas Bizottsága a Szovjet Kultúra és Tudomány Házának közreműködésével au­gusztus 15—16—17-én szervezi az országos találkozót. Cél: a baráti kapcsolatok ápolása, a szakmai tapasztalatok bővítése, a magyar —szovjet együttműködés további erősítése. A találkozón részt vesznek a mezőgazdasági és élelmezésügyi tárca vezetői, tájékoztatást adnak a volt ösztöndíjasoknak az ágazat helyzetéről, a fejlesztési elképze­lésekről. Szó lesz arról, hogy a Szovjetunió egyetemein, főiskolá­in végzett szakemberek milyen módon segíthetnek az ötödik öt­éves terv végrehajtásában, s a hatodik ötéves terv megalapozá­sában. A találkozón a kiállítás megtekintésekor a barátok, kol­légák áttekintést kaphatnak a szovjet mezőgazdaság, az élelmi­szeripar és a mezőgépipar fej­lesztéséről, fejlődéséről. Az itt kialakuló kép bizonyára annak ellenére is érdekes, tanulságos, hogy a volt ösztöndíjasok, a diák­évek óta rendszeresen jártak a Szovjetunióban. Ezek a látogatá­sok azonban egy-egy szűkebb te­rületre korlátozódhattak — a mos. tani budapesti kiállítás viszont egy teljesebb bemutatóval szol­gál. A kiállításra a Szovjetunióból számos magas képzettségű és be­osztású szakember érkezik, ök is készségesen tájékoztatják a volt ösztöndíjasokat. A találkozás te­hát újabb kedvező alkalom lesz az ismeretek kölcsönös gazdagítá­sára, a kapcsolatok további széle­sítésére. Mivel az ösztöndíjasok meghí­vása nem név szerinti meghívó­val történik — az illetékesek mindenkitől azt kérik, hogy a környezetükben dolgozó volit ösz­töndíjasok figyelmét hívják fel a rendezvényre. Augusztus 15-re a rendezők azokat várják, akik a növényter­mesztési, állattenyésztési, állator­vosi, kertészeti, növényvédelmi, mezőgazdasági gépesítési, vala­mint agrárközgazdasági szakon végeztek. Augusztus 16-ra azokkal lesz találkozó, akik erdészeti és fa­ipari, geodéziai és földméréstani, hidrológiai és hidrameliorációs, halbiológiai és halászati, bioló­giai, biokémiai, állat-, illetve nö­vényélettani, növénynemesítő, ag­rokémiai és talajtani fakultásokon végeztek. Ugyanekkorra kérik a jelenleg kint tanuló, szabadságu­kat idehaza töltő hallgatók rész­vételét is. Augusztus 17-re pedig • azokra számítanak a baráti összejövete­len, akik élelmiszeriipari egyete­meken és főiskolákon végezték ta­nulmányaikat. A találkozó mindhárom napján délelőtt 10 órakor a kőbányai vá­sárváros 23-as pavilonja előtt gyülekeznek a volt szovjet ösz­töndíjasok. Ezt követően szovjet szakemberek szakmai vezetésével tekintik meg a kiállítás látniva­lóit. Délután 14 órakor kerül sor a szervezett találkozóra a buda­pesti Szovjet Kultúra és Tudo­mány Házának színháztermében. M.. I. 16119-szer Azt mondja egy ismerősöm: — Ma is sóikat szirénáztak a mentők. Tagadhatatlan, hogy 14 kocsi­jukkal ma már jóval „zajosab­bak” a kecskeméti mentők, mint 22 éve, amikor mindössze négy kocsi térült-fordult a kiszolgált Kossuth téri állomásról. Abban az időben állt a mentés szolgálatába Pleskó Lajos gépko­csivezető. — Amikor én és a szolgálat „eggyé lettünk”, kevéssel kezd­tük. A 600 forint havi alapbé­remhez, ha túlóráztam, hozzá tud­tam keresni még másik hatszá­zat. Négy gépkocsinkat mi ma­gunk, sofőrök javítottuk. A „mű­szaki raktárunk” elfért egy két­ajtós szekrényben. Mullpólya, steril kötöző, Krámmer-sín — amivel a sérültek segítségére le­hettünk; ugye, milyen szegényes leltár? Hát még, ha elmondom, hogy noha esőkabátot kaptunk, zsávolyruhában indultunk men­tésre, és egy pár gumicsizmán osztozkodtunk, ha hóban, sárban kellett kivonulnunk. Huszonkét év telt el azóta, és mondhatom, nagyot változott a világ nálunk, mentősöknél is. Már három orvos dolgozik állo­másunkon. Velük együtt, felvált­va, 30 ápoló és ugyanennyi ko- csivezető áll készenlétben, ha hívják a 004-et Kecskemétről, vagy annak 30 kilométeres kör­zetéből. Márpedig a riasztócsen­gő ritkán hallgat. Az idén, júni­us végéig, 16 119-szer vonultunk ki. Napi átlagban 99 feladatot kellett megoldanunk. Feladatot, melyet időre teljesítettünk, és amelyből már nem lehet „pót- vizsgázni”. Az „A” jelzésű riasztás azt tudatja: azonnal kivonulni. Hat­huszonkét óra között egy, az éj­szaka óráiban pedig két perc alatt kell elhagyni az állomást. Irány: az adott cím: A sietség érthető: szülés, nőgyógyászati esetek, baleset, közterületi rosz- szullétek és akut gyermekgyó­gyászati kórképek intenek ilyen­kor a fenyegető veszélyre. Ha a kezelőorvos úgy ítéli, három órán belüli kivonulást kérhet a betegének. De vannak olyanok is, akikért csak hat órán beiül kell elindulnunk, ahogy az állapotuk kívánja. Egy biztos: az „A” jelzésű, azonnali felada­tok végrehajtásától semmilyen körülmények között nem vonha­tunk el erőket. Ezekre mindig készen állunk! Kilencven perc plusz — Valószínűleg soha nem tu­dom meg, hogy küzdelmünk az idővel és a kilométerekkel végül is mennyit billent az élet javá­ra. Anyakönyvekbe mélyedni nincs időnk. Csak azt tudom, ámi a szemünk előtt pereg le. Jól­esik, ha egy szülést sikeresen levezethetünk a mentőautóban, ha már a pici nem várt a kór- - házig. Olykor még segíthetünk, oly­kor meg csak tehetetlenül ál­lunk. Azt a bizonyos szalmaszá­lat, néha csak hajszálat, amivel valaki az életbe kapaszkodik, mi is segítünk fogni, tartani a magunk módján. Egyszer két infarktusos emberhez riasztottak bennünket. Két élettelen em­bert találtunk, aki már nem mozdult. Komplex újraélesztésbe kezdtünk, annyira, hogy csillant némi remény a kórházba vite­lükre. Végül is azonban, másfél óra múlva bekövetkezett az el­kerülhetetlen. BULGÁRIAI ÚTINAPLÓ (4.) Nevető Gabrovo Gabrovóról és környékéről azt tartja a közhiedelem, hogy a la­kói egyaránt híresek a szorgal­mukról és fukarságukról. A „skót rokonságot” több történelmi le­genda bizonyítja. Szívesen emle­getik őket az útikönyvek is. íme az egyik: „Doncso Popov, a gaz­dag, de fukar kereskedő, ha lá­togatóba ment, a vendéglátóhoz belépve sietett ünneplő nadrág­ját levetve, s használtat húzva, a parádés nadrágot gondosan fogasra akasztani, s ennek kopá­si „folyamatát” a vendégség ide­jére megtorpantani...” A humor városában A mosolyogtató történetekből nem csinálnak titkot a helybe­liek. Sőt, gyűjteményt adtak ki azokból az anekdotákból, ame­lyekre nem mindenki lenne büsz­ke a világon, ha épp rá vagy az őseire vonatkoznának, A német és orosz nyelven is megjelent szövegekből lefordítottam néhá­nyat mutatóba. JÓTANÁCS — Megkért a szomszédunk, hogy adjak neki kölcsön száz le­vét. Adjak? — Adjál csak! — tanácsolta a gabrovói, mert azonnal rájött, hogy egyébként tőle kér kölcsönt a szomszéd. MEGEGYEZTEK Az egyik gabrovói fogadó ven­dége mérgesen hívja a kocsmá- rost. — Ez a bor fel van hígítva! — Miért háborogsz? Hiszen semmit sem számolok fel a ví­zért! ÉTTEREMBEN Egy gabrovói: —Pincér, az asz­tal alá gurult tíz sztotinka. Ha metalálod, add vissza, ha nem — hozz érte teát! SZERENCSÉS VÉTEL Elindul a gabrovói, hogy sír­emléket vásároljon elhunyt anyó­sának. — Valami szolidat, és nem túl drágát szeretnék. — Van itt egy sírkő, de más­nak a nevével. — Nem baj. Ügy sem tudott olvasni szegény megboldogult. Ha valaki azt gondolja, hogy jól van no, a nyomtatott betű sok mindent kibír, azzal most tuda­tom, hogy az élőbeszéd sem nél­külözi a hasonló fordulatokat. Az egyik megyei vezető lépten- nyomon ilyen megjegyzésekkel fűszerezte hivatalos tájékoztató-- ját: — Azt mondják, hogy zsiráf­fal kereszteztük a teheneinket: olyan hosszú a nyakuk, hogy más megyében legelnek, ám ná­lunk tejelnek. Mások szerint medvével történt a keresztezés, hogy teheneink télen aludjanak, de tejet is adjanak. .Nevetséges? A jelenlegi világ­takarékossági kényszerhullám­ban nem is túlzottan az. Virágcsokor Rajkinnak Egyébként a földgolyó sok ré­szén tudnak az itteni sajátságos stílusról. Erről épp Gabrovo gondoskodik. Két évente humor­fesztiválnak, illetve állandó sza­tirikus kiállításnak ad otthont a város. Meghívták Rajkint is. Egy szemtanú elmondta, hogy üdvöz­léskor olyan, ravaszul félbevá­gott csokrot nyújtottak át a nagy nevettetőnek, amelyet meg­fogva csak a virágszárak marad­tak a kezében. Mentegetőzésként közölték vele, hogy mindenkit így fogadna. Majd egy-egy szál virágot adtak át a vendégeknek — ép szárakkal. „Az emberi mosoly gazdagsága” Mihez hasonlítható a gabrovói humorbiennálé? A mi Rátóti Fesztiválunkhoz talán? Azzal a különbséggel, hogy a bolgár vá­rosban az idén már tizenkette­dik alkalommal rendezték meg az eseményt — 56 ország képvi­selőinek a részvételével. Űjabban a szatirikus filmek felvonultatá­sára is vállalkoznak. Hagyomá­nyosak a színes karneválok, a legjobbnak talált irodalmi és képzőművészeti alkotások bemu­tatói. A kiállítások a fesztivál utáni, komolyabbá vált hétköznapokban is sok látogatót vonzanak. Négy éve impozáns „humor-székház” épült, mindhárom szintje bőven kínál látnivalót. Mintegy ke­resztmetszetben tárul fel a leg­különbözőbb — japán, lengyel, kanadai, csehszlovák, brazíliai, szovjet, több afrikai és magyar — népek sajátos mégis sokban közös látásmódja. A humor in­ternacionalizmusát tanúsítják ezek a termek. A fotókiállításon, amelynek központi témája az emberi mo­soly gazdagsága. Nagy Lajos, Karner Károly és Tót Béla gro­teszk pillanatfelvételeivel talál­kozom. A második emeleti ironi­kus festmények között Járitz Jó- zsa képei tűnnek fel a harsány színek között. A 3. emeleten ka­rikatúrák és szobrok fakasztanak mosolyt a látogatók arcán. Része van ebben Balázs-Piri Balázs, Dallos Jenő, Dluhopolszky Lász­ló, Izsák Jenő, Jelenszky László és Rák Béla szatirikus rajzainak, Gábor Mihály kisplasztikájának is. Az irodalmi kiállítóteremben Cervantes, Swift, Szaltikov- Scsedrin, Csehov, Majakovszkij és Thomas Mann névsorába tar­tozik Karinthy Frigyes A szatiri­kus kiadványok, újságok és lapok között látom a mi Ludas Matyin- kat. A legfrissebb irodalmi gyűj­temény hasábjain pedig Bárány Tamás és Moldova György mű­veit fedezem fel. A kiállítási épület nemsokára varietével, színházzal és könyv­tárral egészül ki. Ügy látszik: a takarékos gabrovóiak jól tudják, hogy a világhír megőrzésének ki­adásai végeredményben a bevétel rovatát gyarapítják. Halász Ferenc • Járitz Józsa egyik műve a szatirikus festmények tárlatán. ■ • A gabrovói vlccgyűjtemény orosz nyelvi kiadása. Ez a 90 perc is, ha szerényen vesszük, mégiscsak tett egy vo­nást — egy utolsót — az élet számlájára. Robog a mentőkocsi. Benne korunknak a mentés céljaira be­vethető technikai fegyvertárával. Vákuummatrac 30 ezerért; léle­geztető készülék; telepes EKG; szívritmus-szabályozó; gyógyszer, injekció, minden, ami a menet- közbeni életmentéshez, élesztés- hez szükséges. De ott van mindenekelőtt, vagy mindenekfölött a segélyt vivő mentőorvos és -ápoló, hi­szen nélkülük a legragyogóbb technika is csődöt mondana. Melyik a fontosabb? Tevékeny részvételt kíván a napi munka dr. Mánya Irén ál­lomásvezető főorvostól is, mivel az egészségügy eme „különleges ügyosztályát” vezetni itt, Kecs­keméten is több, mint íróasztal­feladat. Különösen amióta napi 16 óra időtartamú az orvos­mentőtiszti kivonulás, jut bőven feladat a főorvosnőnek. Menteni és irányítani is, per­sze, nem könnyű. Aki mindenáron reggel 8-kor akar kontroll céljából kórházba kerülni, természetesen mentő­autóval', vagy akinek hazaszállí­tás végett fél kilencre ígért mentőt valamelyik osztályon a főorvos úr — azzal nehéz meg­értetni: egy kis türelem, talán késni fog a kocsi, mert valahol éppen baleset történt. Nos hát? Melyik a fonto­sabb ? ... Baleset, amelynél könyékig vé­res az orvos karja, mire a sé­rültet a kocsivezetővel kimenti a roncsok alól. Máskor: egy fér­fi derékig beszorult a bontási törmelékbe. Ordítva csapkodott maga körül, ellenállt minden mentési kísérletnek. Dr. Mánya Irén a romos falmaradványon át mégis megközelítette és bead­ta neki a nyugtató injekciót. Egy néninek egyszer a városi tanácsiház előtt a torkába szorult a műfogsora. Az orvosnő jói látta: a mentés halaszthatatlan, mert ’különben megfullad a néni. Mégis, alig tudta megtenni az életmentő beavatkozást, mert az odacsődülők valóságos pánikot keltettek körülötte. A mentés a szenzációra „éhes” bámészkodók csak nehezítik. Kö- rülállják a magatehetelen sérül­tet, és az erőszakosabbak nem tágítanak az orvos könyökétől még akkor se, amikor az éppen az életmentő oldatot szívja fel a fecskendőjébe. Többen a legszí­vesebben még a mentőautóba is benyomulnának. Versenyfutás az életért Jó helyzetfelismerésre van szükség a részeg beteg szállítá­sánál. Mert az orvosnak a ré­szeg ember is: beteg. Akii pedig ilyenkor vele utazik, orvos vagy ápoló, mindig számíthat inzul- tálásra. Megoldás? Ügy ülni, úgy figyelni, hogy a várható pofon lehetőleg „mellé” sikerüljön; bár az egyéb „áldásokból” néha kü­lönben is kijut bőven ... Menteni nehéz. A mentőszolgá­lat versenyfutása az életért az egész társadalom szeme láttára történik. Épp ezqjt, nyíltságánál fogva sok a jóindulatú támoga­tója, de akad nem kevés értet- len vagy éretlen szemlélője is, akik jóllehet holnap, holnapután mint megmentettek örülhetnek a szolgálat létének. Sajnos, egyes felelőtlen egyének, akiknek még az emberélet sem drága, az el­múlt két hónapban tízszer csap­tak vaklármát oktalan hívásuk­kal. Az „eredmény”? A mentők felköltöttek fél utcát, de hiába: a beteget nem találták. Miként a köztudatban, 004- ügyben is ki kell cserélnünk né­hány téves szemléletbeli mozai­kot, hasonlóképpen nem „lezárt dosszié” a megyeszékhely mentő- ügye sem. A kiszolgált Kossuth téni állomásra és négy kocsijára lassacskán már csak az „öregeb­bek” emlékeznek. A derékhad, az életmentést napjainkban gyakorló mentők azonban már a Bajcsy- Zsilinszky utcai állomásukat is igencsak szűknek érzik. Várják a fejlődés harmadik fokozatát: az új megyei kórház mellett fel­épülő kecskeméti mentőállomást, ahonnan már repülőgépet is in­díthatnak. Ahol a főorvosnő, va­lamint Herczeg Ferenc, Békési József, Zsikla Mihály, Liszicsár Antal, Lajtai István és a többiek tovább szolgálhatják nemes hi­vatásukat : az életmentést. Kaki Aatat l Magyar látogatók érkeztek „a humor- és szatíra házába”. i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents