Petőfi Népe, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-28 / 200. szám
4 • PETŐFI NÉPE 9 1979. augusztus 28. A munkás és az egyensúly Gyakran hallható napjainkban a műhelyekben: én megteszem tisztességgel a dolgomat, a többi nem rajtam múlik. S való igaz, a népgazdasági egyensúly javítása, valamint az egy-egy munkásra háruló feladatok között nagynak látszik a távolság. Ebből azonban hiba lenne arra következtetni, hogy semmiféle összekötő kapocs nincsen; hogy szorosak a szálak, azt éppen a közelmúltban, az MSZMP XII. kongresz- szusa, a felszabadulás harmincötödik évfordulója tiszteletére tett mun- kaverseny-vállalások bizonyították. Az átfogó népgazdasági teendők mindegyike gyakorlatilag apró mozzanatok tömegére épül, azaz: ha jól meghatározottak ezek a teendők — a legcélszerűbben érvényesítik az össztársadalmi érdekeltséget —, s ha a végrehajtás valamennyi lépcsőfoka kellő szilárdságú —rendelkezésre állnak, illetve megteremthetők a szükséges feltételek, s a cselekvési környezet szervezett —, akkor adott az egyensúly javításának lehetősége. Feltételes módot használtunk az előbbiekben, érzékeltetve: a puszta elhatározásoktól az eredményekig bonyolult út vezet. S így még indokoltabb az a kérdés — amint a bevezetőben említett vélekedés is erre utal —, tehet-e, s ha igen, mit a sokat emlegetett egyszerű dolgozó egyensúlyi gondjainak enyhítése érdekében? A társadalmi munkamegosztás kijelölte szerepkörök nem cserélhetők fel tetszés szerint. Ahhoz, hogy kétkezi ember elvégezhesse feladatát, másoknak kell először cselekedniük. eszközök, körülmények összefüggő rendszerének kialakításával. Ha ez megtörtént — azaz előírt minőségű az alapanyag, nem hiányzik a szerszám, félreérthetetlen a műveleti utasítás, stb. — akkor már jogos az igény: következzék a célratörő végrehajtás. Sok munkahelyen mindent a műhelyek kollektíváitól várnak, abban bízva, hogy az irányítás láncszemeinél észlelt mulasztásokat a brigádok majd eltüntetik. S ha ez a csoda nem következik be — mert nem következhet be —, akkor maliciózus megjegyzések hangzanak el a brigád- és versenymozgalomról, a kisközösségek szeszélyességéről. Csak éppen arról nem esik szó, hogy amit vártak, az volt irreális, mert hiányoztak a feltételek. A műhelyek világában élők nagy többsége — tudatosan vagy ösztönösen, pusztán a saját érdekeitől hajtva, vagy éppen a népgazdasági érdekeltséget is fölfedezve — cselekvő részese kíván lenni a megnehezedett feladatok végrehajtásának. A folyamatos munka hiánya — azaz: szervezettség alacsony színvonala akár az anyagellátásban, akár a gépjavításban — könnyen szűkítheti, apaszthatja ezt az erkölcsi forrást, hiszen ,a kapkodás, a hajrá, a „most semmi nem számít, semmi nem drága” felfogású termelés a holnapi célok végrehajtását kérdőjelezheti meg. Másfelől: a kivitelre kerülő áruk vizsgálatát végző MERT — Minőség-ellenőrző RT. — megállapítása szerint egy év tapasztalatait figyelembe véve a kifogások negyvenöt százaléka a technológiai előírások lazaságára, illetve — gyakran durva — megsértésére vezethető vissza. Megbékélhetünk ezzel a ténnyel? Közbeszólhat itt a munkás? Szónoki kérdések, hiszen sokféle minőségi reklamációt csupán azzal is megelőzhetnének, ha már megmunkálás közben érvényesülne az az ismert elhatározás, hogy hibás darabot ne adj tovább. S az is jó lehetőség amit az ún. önmeózás kínál, azután az apróbb géphibák megszüntetésének képessége, egészen a mesterszakmunkások kellő rangjának megadásáig. MINDEN PIACON ELADHATÓ • Az Egyesült Izzó budapesti fényforrásgyára készíti a keresett, minden piacon eladható halogén- lámpákat. Ezek a hagyományos lámpákhoz képest — ugyanolyan teljesítmény mellett — tizenöthúsz százalékkal több fényt adnak. Az élettartamuk a hagyományos lámpák kétszerese. Nagy előnyük, hogy állandóan egyenletes fé- nyűek. A termékek mintegy kilencven százaléka exportra készül. (MTI-fotó) A JÖVŐ ÉVI TERMÉSÉRT Szó sincs tehát arról, hogy akár az egyén, akár bármelyik kisebb közösség tétlenségre lenne kárhoztatva, mindenkor és mindenben várnia kellene, mikor teremtik meg számára maradéktalanul a feltételeket. A munkás is sokat tehet az átfogó népgazdasági feladatok sikeres megoldásáért. Csakhogy vigyázni kell a cselekvési sorrendre, s mindenkitől azt követelni, amit valóban módjában áll megtennie. A sorrend hibái ugyanis áttételeződnek az eredmény hibáivá; ahol a mérce rossz, ott a teljesítmény is elmarad a várttól. M. O. 9 Kaposvárott, a Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás laboratóriumaiban évente százezer hektár >- területre kiterjedően vizsgálják a mezőgazdasági üzemek talaját. Tanácsot adnak a talaj tápanyagigényeire. Ezzel kezdődik a következő év jó termésének megalapozása. A laboratórium dolgozói hetenként ezer talajmintát elemeznek. (MTI-fotó) SZOCIALISTA EGYÜTTMŰKÖDÉS Célprogramok Számítások szerint a KGST- országok egymás közötti áruforgalma másfél évtized alatt, az 1975-től 1990-ig terjedő időszakban megkétszereződik. Ezen belül, egy évtizedet figyelembe véve, négyszeresére növelik a tagállamok a konténeres szállítást, amihez fogadóállomások — ún. konténer-pályaudvarok — hálózatának megteremtése éppúgy kapcsolódik, mint a hatalmas fémdobozok mozgatásához szükséges járművek, emelőberendezések előállítása. A konténeres szállítás fejlesztése egyike azoknak az ún. alprograimoknak, amelyek kerete a KGST XXXIII. ülésszakán elfogadott célprogram, a tagországok közötti közlekedés korszerűsítésére, fejlesztésére. Kétszázötven nagyberuházás Előzetes egyetértés alapján 1975-ben kezdték meg szakértői csoportok öt hosszú távú célprogram kidolgozását, majd a KGST XXX. ülésszakának útmutatása nyomán folytatták a munkát, a szerteágazó feladatokhoz mérten gyors ritmusban. így kerülhetett sor arra, hogy a KGST XXXII. ülésszaka — 1973-ban — az ötből három célprogramot megvitatott és jóváhagyott. Ezex a nyers- és fűtőanyagok, az energia kitermelésének, előállításának körét, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztését, valamint a gépipar átfogó korszerűsítését ölelik fel. Érzékeket valamit a három szóban forgó területen kialakítandó együttműKö- dés fontosságából, gazdasági súlyából, ha leírjuk: a célprogramok keretében kétszázötven nagy- beruházás valósul meg, természetesen sok más, ezeknél kisebb jelentőségű teendővel együtt. A tavaly elfogadott három célprogram mellé idén a XXXIII. ülésszak további kettőt társított. Az egyik: a közszükségleti iparcikkek főbb árucsoportjait — például bútor, híradástechnikai cikkek — magába foglaló fejlesztési irány, a másik a már említett közlekedés — fejlesztési „menetrend” a holnapi szükségletek kielégítésére Logikai rendszert alkotva Évtizedünk elején, 1971-ben fogadta el a KGST XXV. ülésszaka a szocialista gazdasági integráció fejlesztésének komplex programját. Az abban érthetően még csak általánosan megjelölt haladási irányokhoz logikai rendszert alkotva, tehát szorosan kapcsolódnak a célprogramok, úgy áhogyan egész és rész egységet alkot. S még valami, ami nem mellékes: a célprogramok keretében nem k^reskedelm, kapcsolatokról, hanem minden mozzanatra kiterjedő gazdasági, műszaki-tudományos együttműködésről állapodnak meg az érintett országok kormányszervei vagy éppen vállalatai. Általában tíz, tizenöt évet fognak át ezek a fejlesztési keretek, az 1990-ig terjedő — de némely területen az ezen a dátumon is túllévő — időszak várható szükségleteire alapozódnak. Termelés és műszaki haladás teendőit hol párhuzamosan, hol összefonódva jelölik ki a célprogramok, azaz rendszerszemlélettel készültek, az. adott fel- adatcsoport valamennyi elemét számításba vették megformálásukkor a kidolgozók. A mezőgazdaságot és az élelmiszeripart felölelő program középpontjában a gabona- és hústermelés fejlesztése, illetve a .takarmánytermesztés biztonságossá tétele áll. Cél például a gabona évi átlagtermésének egy tonnára való növelése, egy lakosra elosztva. A közszükségleti iparcikkeknél egyetlen alprogram, a textil- és bútoripari huszonnyolc együttműködési irányt tartalmaz, tehát nem egyszerűen áttekinthető, köny- nyen legyűrhető fejlesztési terepek, távolságok ezek. Ahogy a színes televíziók gyártása szintéh apró mozzanata a teendőknek, ám itt is részfeladatok sokaságának kapcsolódása ígéri a sikert. Mi indokolta ezeknek a célprogramoknak a kidolgozását? A gazdasági fejlődés magasabb foka — például a gépipartól korszerű eszközök nagy tömegének igénylése, a szállításnál az egyre több áru eljuttatása a rendeltetési helyre — az életszínvonal hosz- szú távú folyamatos emelkedése — a mezőgazdasági és élelmiszer- ipari, az ipari közszükségleti cikkek növekvő kereslete — az ellátás biztonsága, ami elsősorban a fűtő- és nyersanyagokra, az energiára érvényes. Két- és sokoldalú egyezményekben öltenek formát a célprogramok, azaz nem mindenben vesz részt mindegyik tagország. így hazánk sem, például, az ipari közszükségleti cikkek néhány al- programjában, de ugyanakkor mind'az öt célprogramban érdekeltek vagyunk. Rugalmas keretek A kereteknek ez a rugalmassága előtérbe állítja a nemzet- gazdaságok sajátos . jegyeinek megfelelő fejlesztést és részvételt, a több irányú haladás lehetőségét kínálva fel. Az energiaprogramnál például a termelés fejlesztése is, a felhasználás ésszerűsítése is nagy súlyt kap, ezen belül az szintén, minél kevesebb kőolajat tüzeljenek el a tagországokban, s ugyanakkor fokozódjék ennek az értékes nyersanyagnak a vegyipari hasznosítása. Ugyancsak ennek a programnak a része 1990-ig 37 millió kilowatt teljesítményű erőművi kapacitás megteremtése, az európai KGST- országokban, illetve Kubában. A közlekedési célprogram keretében, sok más mellett — mivel az uralkodó szállítási forma 1990-ig is a vasút marad — tizennyolc vasúti fővonalat korszerűsítenek, hazánk részesedése ebből egyebek között 460 kilométer hosszúságú vonalszakasz villamosítása. így vehetnénk sorra az öt célprogram részleteit kápráztató gazdagságukban — hiszen például a gépipari együttműködésnek ez a formája azt rejti: a további négy célprogramnak, sőt. önmaga fejlesztésének is meg kell termelnie az eszközeit — az alkotóelemek sokszínűsége ellenére mégis azonos a végeredmény: az itt említett öt haladási irányt követve a tagországok az együttműködés magasabb fokára lépnek. JELENTŐS ENERGIAMEGTAKARÍTÁST LEHET ELÉRNI A kukorica tárolásának új módszerei A Bácskai és a Dunamel- léki Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége körzetében a közös gazdaságok kukorica-vetésterülete több év átlagában mintegy 45 ezer hektár, a szántó- terület 29 százaléka. Az elmúlt év őszén, valamint a télen kipusztult kalászosok területének mintegy 50 százalékára a tavasszal szintén kukorica került. Így jelenleg mintegy 53 ezer hektárnyi vetésterület vár betakarításra. Várhatóan 3,3—3,5 millió mázsa szemesterményt — májusi morzsoltban számolva — kell betakarítani. E jelentős feladat megoldása nem kis gond, hiszen ezzel egyidőben jelentkezik az egyéb őszi munka is a szövetkezetekben. Nemcsak betakarítani kell a tengerit, hanem szárítani is, mert fajtától, időjárástól függően 23— 24 százalék vizet tartalmaz, és a hagyományos raktárakban csak 14— 15 százalékos nedvességtartalommal oldható meg a biztonságos tárolás. A termelőszövetkezetek többségének van ugyan szárítóberendezése, de ezek teljesítőképessége általában jóval kisebb a' kombájnok által naponta betakarítható mennyiségnél. Ezért a valóságban nem a kombájnok számától^ teljesítőképességétől függ a kukorica betakarításának üteme, hanem a szárítási lehetőségektől. Ez utóbbi igen költséges folyamat — víztartalomtól és berendezéstől függően mázsánként 15— 26 forint —, amit tovább növel az, hogy a szűkös kapacitás miatt elhúzódik a betakarítás, nő a szemveszteség, esetleg a kedvezőtlen időjárási és talajviszonyok miatt csökken a kombájnok teljesítőképessége. Keresik a megoldásokat Mindezek arra késztetik a szövetkezetek vezetőit, hogy olyan módszereket keressenek, amelyekkel meggyorsítható e fontos termény betakarítása, és egyidejűleg csökkenthetik a veszteséget. Bevált a csávolyi Egyesülés Termelőszövetkezetben évek óta eredményesen alkalmazott, önerjedéssel tartósított fóliás, valamint a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Termelésfejlesztési Intézete által kidolgozott és körzetünkben a hercegszántói Lenin, valamint a mélykúti Alkotmány és Lenin Termelőszövetkezetekben kipróbált, széndioxidos és formaldehidgázos eljárás. Ez utóbbinak az a lényege, hogy a kombájnról lekerülő morzsolt tengerit a pótkocsiról közvetlenül, 23—24 százalékos nedvességtartalommal, fóliával bélelt gödörbe — esetleg prizmába — ömlesztik. majd szintén fóliával légmentesen lefedik. Egy-egy gödörbe« 10—15 vagon terményt tárolnak, és a technológiai utasításnak megfelelően kezelik. A mélykúti Alkotmány Termelőszövetkezetben szerzett üzemi tapasztalatokat a következőkben összegezhetjük. A közös gazdaság tavaly ezzel a módszerrel — mivel elegendő tároló- és szárítókapacitása nincs — 350 vagon 30— 35 százalékos nedvességtartalmú kukoricát tárolt. Ennek egy részét később leszárították, másik részét pedig- nyers állapotban értékesítették. Jó tapasztalatok Az előbb említett módszerrel tárolt és kezelt kukoricánál erjedési folyamatot nem tapasztaltak, felbontáskor ugyanolyan állapotban volt, mint amikor a kombájnról lekerült. Beltartalmi értéke lényegesen nem változott. Az ilyen tárolás nem igényel komoly beruházást, raktárépítést, a gödrök dózerral elkészíthetők^ Csak fólia kell hozzá, melynek jelentős része óvatos kezelés esetén a következő évben is felhasználható. E tárolási móddal a kukorica betakarításának üteme függetleníthető a szárítóberendezések teljesítményétől, az kizárólag a kombájn- és a szállítóeszköz-állomány teljesítőképességétől függ. A tárolás nyirkos időben is zavartalanul végezhető, az ilyenkor elraktározott tételeknél sem jelentkezett kár. Ezzel tefiát lehetővé válik az eszközök két műszakban történő üzemeltetése Ezt maga a tárolási technológia is megköveteli. mert az nyújtja a legbiztosabb eredményt, ha a megkezdett gödröt vagy prizmát 24 órán belül lezárják. így a kukorica nagyobb hányada előbb került betakarításra, jelentősen csökkent a veszteség, és magasabb volt a kombájnok műszaki teljesítménye. Előnye az is,, hogy a gazdaság a kukorica után tervezett őszi kalászosok vetésterületét idejében feL tudja szabadítani, ami lehetővé teszi a talajmunkák és a vetés gyorsabb elvégzését, a mélyszántás is kedvezőbb időben és körülmények között történhet. Az ily módon tárolt termény az eddigi tapasztalatok szerint március, áprilisig biztonságosan eltartható. A tavasszal végzett szárítás pedig a magasabb környezeti hőmérséklet és az alacsonyabb relatív nedvességtartalom miatt kevesebb energiát igényel. Energiamegtakarítást jelentett az is, hogy a felbontott prizmákból a télen a szárítást folyamatosan lehetett szervezni, nem függött az időjárástól a munka. Az így tárolt és szárított kukorica, egyéb követelmények betartásával teljes értékű takarmányként hozható forgalomba. Kedrező hatások A tárolási mód egyértelműen igazolja, hogy az ily módon tartósított kukoricában a széndioxid a. magas nedvességtartalom ellenére is gátolja a fusárium nevű gomba szaporodását, és a mérgező anyagok termelését. A régebben alkalmazott propionsavas tárolási módnál lényegesen olcsóbb, nem keletkeznek szabad savak, tehát rpinden állatfajjal etet- hetők. A betakarítást követő közvetlen szárítás esetén a törtszem egy része — amely esetenként a 20 százalékot is eléri — nem kerülhet gazdasági felhasználásra, az értékesítése pedig jóval kisebb bevételt nyújt a gazdaságnak. A széndioxidos tárolásnál a tört- szem sem károsodik, mert oxigénhiánynál romlás és avasodás nem történhet. Energiamegtakarítást jelent a gazdaságoknak az is, hogy a felhasznált kukoricamennyiséget például a szarvasmarha-hizlalásnál zúzással, szárítás nélkül adagolják az állatoknak. E módszer jól bevált a csávolyi Egyesülés Termelőszövetkezetben. A folyamatos üzemi takarmánykeverés és -felhasználás sem indokolja a keveréktakarmányokba bedolgozott kukorica 18—22 százaléknál alacsonyabb víztartalomra történő szárítását. Célszerű az említett tárolási módok előnyeit hasznosítani, mert a költségek sokszorosa térül meg az eszközkihasználásban, a veszteségmentes betakarításban és a szárításnál felhasznált energia, csökkentése révén. Dr. Somoskö vi 'István A pásztor és jobbkeze Bemutatkozom, ö — viszont. — Én meg Nagy Sándor vagyok, a kiskunhalasi Vörös Szikra téesz libapásztora. Ámbátor hivatalosan is mondhatom: állatgondozó a Bögyös-tanyai telepen. — Régen láttam ennyi ludat egy csomóban; mennyien vannak? — Ez a falka tizenháromezres. — S ahol most vagyunk? — A Simon-féle körtésben ... Mert tudja, van errefelé Csányi- körtés. Baranyai-körtés is. — És csupa körte terem bennük? — Vagy húsz fajta. Érési idejük szerint úgy válogatva, hogy mire leszedik az egyiket, beérik a másik. ✓ — De hát ez a töméntelen liba; meggyőzi egymaga az őrzésüket? — Ennél a falkánál többen is bakterkodunk. Váltakozva. Mert vándorolunk a jószággal rétről- rétre, gyümölcsösből-gyümölcsös- be. A rétre már segítséget kértem, mert a veteményeket egymagám nem tudom megvédeni ezektől a jó étvágyú madaraktól. A gyümölcsösben más, Qtt csak felügyelni kell, hogy — teszem azt — rosszabb indulatú ember vásárt ne csináljon a falkában. — Karmozdulattal szemlélteti, hogy csaphatja hóna alá a tolvaj a libát, ha nincs rajta a gazda szeme. — „Kerítésben” felesleges lenne több ember falkához. Kóbor kutyát, rókát egymagám is észreveszem. — Hogy kezdődött a mai napja? — Reggel hatkor váltottam le az éjszakást, s rögtön hajtottam ki a szabadba. Napközben más dolog nincs, csak szaladni, szaladni utánuk. Még a kosztját is futtában éli fel az emberfia. Ha takarmányt hoznak, kiszórják a libacsapatnak. — Eszerint mindig a nyomukban kell lenni, különösen ha réten legelnek. — De még mennyire! Úgy elkószálnának. hogy ... Elfordulok, s ha nem ismerném a természetüket, a hátam mögött már tódulnának a kukoricásba. Volt úgy, hogy negyedmagammal alig győztem kordában tartani őket. — Hát ez a négylábú pásztor? A „kutya” szó nem is hangzott el de az eb a pillantásból, a fejmozdulatból kiértette, hogy ő került az érdeklődés központjába. „Széles mosollyal”, hálás szemra- gyogtatással nyugtázza a figyelmet. Mindazonáltal feszesen hátra- sunyítja fülét, és egy figyelmeztetőt kattint állkapcsa gyors be- csukásával. Jelezve, hogy azért el ne bízza magát az idegen. — A „Tigris" az én jobbkezem. Gulyások is megcsodálták, milyen remekül dolgozik. Alkudtak volna is rá. de hát meg lehetne fizetni pénzzel a jó munKhtár- sat? Mikor látom, hogy na — úgy nekilódult a falka, hogy a tengeriig már nem érem utol. csak kiáltok a „Tigris”-nek: „Eriggy az elejére!... Ne ereszd oda!” — és röpül, mint a villám. Ha elvégezte dolgát, csak felnyújtom a kezemet yagy a botomat — és megáll. — Nem unalmas egész álltó nap csak a libákkal? — Tavaly hónapokig egyedül voltam, mégse untam magam. Igen sokat pásztorkodtam világéletemben, megszoktam. Voltam sertésgondozó, juhász, rostokoltam szarvasmarha mellett. Nem csoda, ha nekünk, idősebbeknek nagyobb a türelmünk. A fiatalokat annyi minden kecsegteti, csábítja, ilyen csendességben nem lelik örömüket. — Mióta szövetkezeti tag? — Hatvanhét óta. Akkor még a Kinizsiben. Aztán meglett az egyesülés. — Mivel lépett be? (Straszer András felvétele) — Semmi mással, mint a két kezemmel. munkaerőmmel... De hogy úgy mondjam, ahogy volt: mi Balotaszállásról költöztünk Halasra. ezerkilencszázhatvan- ötben. Ott a Petőfi Termelőszövetkezetbe három és fél hold földdel — még hatvanegyben. Na de az a föld itt is megvan, ugye. fontos, hogy munkája után legyen becsülete az embernek. — Mijük van? — Mármint vagyonunk? ... Egy kis tanyánk — amoda a buckában. Takaros hajlék körülötte pár bozontos fa, kiskert, gyep a kacsának. tyúknak... No meg egy világosszürke Wartburg az egyik fa alatt. A fiamé, aki tehergépkocsi-vezető a halasi Volánnál. Két férjezett lányom van, egyik* Táz- láron, a másik Balotaszálláson lakik családjával. A négy unokát nagyban emlegetjük most a feleségemmel. Hogy csak hoznák el őket disznótorra. Az asszony most főzi be a szilvát, ruekik külön fáintos kis üvegekbe rakja el... Tóth István
