Petőfi Népe, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-23 / 196. szám

1979. augusztus 23. • PETŐFI N£PE • 5 Közművelődés Soltvadkerten Az elmúlt napokban tárgyalták Soltvadkerten, a községi pártbizottság ülésén az MSZMP KB 1974. évi közművelődési határozatának végrehajtását. Szóltak ez alkalommal a közel­jövő feladatairól, az V. ötéves terv hátralevő kulturális beru­házásairól, s a következő tervidőszak közművelődési célkitű­zéseiről is. Mi valósult meg a párthatározat nyomán, az 1974- ben készített és elfogadott községi intézkedési tervből? A közművelődés területén milyen eredményeket könyvelhet­nek el, s mi az, ami ma is gondot jelent? Ezekre a kérdé­sekre keresték a választ egyebek mellett. Az unoka emlékei, az unoka élményei • Vera Vágó virágcsokorral tiszteli meg nagyapja portrészobrát. Kí­séretében: Császár Cirill, a városi pártbizottság osztályvezetője, Kál­mán István, Győrfíy Sándor. (Straszer András felvétele) A közművelődési munka ter­vezésénél figyelembe veszik a csaknem nyolcezer lakosú nagy­község társadalmi rétegződését is. Az aktív keresők kétharmada a mezőgazdaságban dolgozik, egy- harmada az iparban, s egyéb te­rületeken. Ez utóbbi csoport élet­módjára éppúgy a kétlakiság jel­lemző, mint a kiskőrösi járás bármely más területén dolgozó­kéra. A felnőtt lakosságnak a kilencvennégy százaléka végez rendszeresen mezőgazdasági mun­kát. Éppen ezért: a tíz-tizenkét órai, vagy még ennél is több na­pi munka után viszonylag kevés idő jut művelődésre, tanulásra, kulturális tevékenységre. Legtöb­ben a televízió műsorait nézik, ezekből is elsősorban a kisebb szellemi erőfeszítést igénylő szó­rakoztató adásokat és sportköz­vetítéseket. Mindemellett a község párt- és tanácsi vezetői, valamint a peda­gógusok, közművelődési szakem­berek igyekeznek minél több mű­velődési lehetőséget teremteni, jó és vonzó kulturális programot szervezni a szabad idő hasznos' kitöltéséhez. Felújították és át­alakították például a film­színházat. A jobb szerve­zés eredményeként az eddiginél lényegesen több zenés rendez­vény, előadói est, kiállítás színhe­lye a helyi művelődési ház. Va­lamelyest emelkedett a községi könyvtár olvasóinak száma is. A művelődési feltételek azonban e két intézményben nem a legmeg­felelőbbek. Felújításra, vagy új beruházásra lenne szükség. Az új könyvtár építéséről anyagi erők híján egyelőre le kell mon­dani. A művelődési ház helyett pedig — a VI. ötéves tervben — egy több hasznosítású, ezerötszáz négyzetméter alapterületű létesít­ményt kívánnak építeni, mely sportolásra és művelődési célok­ra egyaránt alkalmas lesz. Szó­beli kiegészítésként is megfogal­mazták: a felújítások és az új kulturális beruházások ügyében fokozottan számítanak majd a szövetkezetek anyagi támogatá­sára. Az 1974-es intézkedési tervben af. eddigiek mellett, fontos fel­adatként jelölték meg a tanyai művelődés hatékonyabbá tételét. A megüresedett tanyai iskolákat kulturális intézményekké, klu­bokká alakítják át. Jó példa erre a kitűnően működő Selymesi Ta­nyaklub, melyet a soltvadkerti Szőlőskert Szakszövetkezet tart fenn. Számos klub alakult az ipa­ri és mezőgazdasági üzemekben is. A korábban oly eredménye­sen működő értelmiségi klubot azonban a legutóbbi időkig si­kertelenül próbálták feltámaszta­ni. A beszámoló szerint: az értel­miségiek megnövekedett létszá­mú csoportja a községben még nem töltik be azt a szerepet, mely a közművelődés fejlesztésé­ben tőlük várható lenne. A pártbizottsági ülésen részle­tesen foglalkoztak a felnőttokta­tással is. Az 1970-es adatok sze­rint: a tizenhat éven felüli la­kosság ötven százaléka nem vé­gezte el a nyolc általánost (ugyanilyen az arány a kiskőrösi járásban). Mindemellett: sok a tizenhat éven aluli, általános is­kolai tanulmányait be nem fejező fiatal is. Bár a felnőttoktatás te­rületén kétségtelen eredménye­ket értek el a soltvadkertiek — egyre többen végeznek a dolgo­zók iskolájában — a nappali ta­gozat hatodik, hetedik, nyolcadik osztályából kimaradt fiatalok miatt a végbizonyítvánnyal nem rendelkezők száma újratermelő­dik. Éppen ezért Soltvadkerten az eddigieknél is nagyobb figyel­met fordítanak a hatékonyabb felnőttoktatásra. P. E. Szakszervezetek a kultúráért A mongol szakszervezetek te­vékenységének egyik lényeges ré­sze az ország kulturális felemel­kedéséért végzett munka. A szakszervezetek kezelésében egész sereg jelentős kulturális in­tézmény működik: így például 10 kultúrpalotája, számos különféle klubja, csaknem félezer olvasó­terme, több tucat sokszázezer kö­tetes könyvtára van. A szakszervezetek működtetik a népfőiskolákat és a különböző felnőttoktatási intézmények egész sorát is. Ezeknek több mint 100 fakultása terjeszti a hasznos is­mereteket. Évente több mint négymillió hallgatójuk van. A leningrádi házaspár feszül­ten figyeli a tolmácsot; szeretné­nek minél többet elraktározni Mészáros János tájékoztatójából. Most járnak először Magyar- országon. Útitervük összeállítása­kor nem is gondoltak az asszony, született Vera Vágó édesapja és nagyapja szülővárosának meglá­togatására, mégis annyira érde­kelte őket a kecskeméti pártbi­zottság titkárának városismerte­tője, mintha egy régebbi talál­kozás folytatódna. Olyan szívbéli örömmel nyugtázzák a gyarapo­dást érzékeltető adatokat, mint­ha sorsosak lennének Bács-Kis- kun megye székhelyével. Vágó Béla és szülővárosa Az élénk, energikus, rokon­szenves, fekete hajú asszony el­gondolkozva ül magas, háborús rokkant férje oldalán a pártszék­ház ötödik emeletén; ez hát az a szőlős-gyümölcsös magyar vá­ros, amiről ritka szabad estéin mesélt a nagypapa a moszkvai Lux hotelban. A n,agy építkezések fölszip- panitották azóta a magyay emig­ráció átmeneti lakóhelyét, de ma is látja a Kreml ablakukba kan­dikáló tornyait, hallja az akkor ötvenen túli családfő emlékezé­seit. Kislány volt még Vera, sok idő elszállt azóta, de ma sem röppent ki fejéből, hogy a honfi­társai körében igen tekintélyes -nagypapa hangulatos kisvárosnak nevezte Kecskemétet. Édesapjá­val, Vágó Lászlóval fülelte a me­sét, mert ő is hamar elkerült Kecskemétről. Az első itteni szo­cialista szervezet egyik alapítóját, a szódavíz-pezsgésű Vágó Bélát fiatalon más városokba szólítot­ta a mozgalom. A fővárosban te­vékenykedett, majd Debrecenben irányította a szociáldemokrata szervezetet és csak rövid időre kapott újra szülővárosában fela­datot. Az 1910-es években csak meghívott előadóként, a Tanács- köztársaság időszakában belügyi népbiztosként, mint hadtestpa­rancsnok tartózkodott Kecskemé­ten. Kisfiát nem hozhatta ma­gával a bonyodalmas utakra. Az utókor: utca és szobor Sohasem gondolt arra, hogy legaláhb ő, az unoka fölkereshe­ti a szovjet fővárosból oly távo­linak tűnő ősi magyar települést. A Munkásmozgalmi Intézetben tudta meg Budapesten, hogy utca és szobor őrzi nagyapja emlékét, ez vette rá a Cserntsova házas­párt, hogy Györffy Sándor törté­nész, Kálmán István munkásmoz­galmi veterán társaságában ide­utazzanak. — Meghat, hogy az egész or­szágban, különösen itt, milyen tisztelettel szólnak Vágó Béláról, gyűjtik a rá vonatkozó dokumen­tumokat. Láttam a munkásságát — ha röviden is — bemutató kecskeméti kiadványokat, lefor­dították számomra a Magyar Al­föld róla szóló 1919-es cikkét. Azt hiszem, rászolgált erre a megbecsülésre, hiszen egész éle­tét a mozgalomnak adta. Alig várom, hogy azokon az utcákon sétálhassak, amelyeken ő jápt va­laha. Csak részben teljesülhetett óhaja, átalakult azóta Kecske­mét. A Szabadság téri taxiállomás­nál is csak a szülőház helyét mutathattuk meg, régen lebon­tották a földszintes épületet. Csak találgatjuk, hogy hol lakott 1910 táján, amikor a szociáldemokrata pártszervezet titkáraként dolgo­zott Kecskeméten, hol született fia, Vera Csernisova édesapja. Valamelyik úttörőcsapat felde­ríthetné, hogy hol nyugszik a fiatalon elhunyt Vágó Endre, Bé­la testvére, az 1899-ben a szo­cialista tanok népszerűsítésére szervezkedő hét fiatal egyike. Ez a Csányi utca 6. számú épület még áll, nem úgy mint a hajdani munkásotthon, ahol gyakran megfordultak a Vágó-testvérek. Becs, Berlin, Moszkva A szoborsétány felé ballagva hívta fel figyelmünket Kálmán István, a KIMSZ egykori szerve­zője, az Arany János utca' 4-es számú házra. Ennek a második emeletén lakott — az ifjúsági szervezet irodája mellett — Vá­gó Béla leánytestvére. Hozzá sie­tett 1919. augusztus legelején, hogy alhúcsúzzon tőle átmeneti­nek vélt külföldi tartózkodása előtt. Az unoka sajnálkozik: kevés dokumentum maradt meg nagy­apjáról. Kis csomaggal menekül­itek — mint hallotta — 1919-ben Ausztriába, majd onnan Berlin­be, ahol egy évtizedig a magyar emigráció egyik vezetőjeként te­vékenykedett. A Rote Fahne szerkesztője nem maradhatott Hitler hatalomra jutása után Berlinben. A családot már előbb befogadta a Szovjetunió, Vágó Béla 1934-ben került Moszkvába. Főként Hamburger Jenővel tar­tott fenn jó barátságot. A szov­jet fővárosban a Sarló és Kala­pács egyik szerkesztőjeként hasz­nosította gazdag mozgalmi ta­pasztalatait. Oroszul sohasem ta­nult meg igazán jól, magyarul vagy németül beszéltek. A szál­lodai elhelyezés után, később ön­álló lakást kapott nagyapja, de erre már nem emlékeaik, mert közben Vera édesapja Leningrád- ban kapott mérnöki képzettségé­nek megfelelő állást, ahol csak­hamar főmérnöki beosztással is­merték el Vágó László fölkészült­ségét. Buzdító alkalom A családot ért tragédia után sokáig nem is nagyon beszélhet­tek Vágó Béláról és fiairól. Nem sokkal rehabilitációjuk után, húsz esztendeje, egy moszkvai könyv­tár rendezett a nemzetközi mun­kásmozgalom kiemelkedő egyéni­ségéről egy kiállítást. A család .pedig féltve őrzi a feltehetően Kecskemétről származó kis sakk­készletet, a néhány felvételből álló családi fotóalbumot, az 1881- ibien született Vágó Béla néhány személyes tárgyát. Elérkezett az ideje annak, hogy következetesebben kutassuk a munkásságával kapcsolatos do­kumentumokat. Születésének kö­zelgő századik évfordulója 'buz­dító alkalom életműve hiteles, teljes feltárására. Ebben számít­hatunk az unoka hathatós közre­működésére, segítségére. Mostani látogatása egy igen hasznos kap­csolat első állomásának tekint­hető. így vélik a vendéglátók és azok a vendégek, akik egy kicsit hazajöttek. Bellái Nándor A tüskevári ifjú fazekas ® Negyven évvel ez­előtt, még több mint tíz mester dolgozott a dunántúli fazekasság egyik központjában, ^tüskeváron. A híres mesterek mai egyetlen utóda: ifj. Tóth Ger­gely. A fiatal fazekas a tüskevári mesterek legszebb hagyomá­nyait egyesíti munká­iban. A képen: ifj. Tóth Gergely az édes­apjától örökölt ko­rongnál. (MTI-fotó — Rózsás Sándor felvétele — KS) V.V.W;V.Vt^W.V.V.V.V.VA%V.%V.V.V.%ViV.V.V.V.V/.V.V.V.V.V.V.VAV.V.V.’.V.V.V«Vi HAZAI TÁJAKON Szabolcsi haranglábak Vannak vidékek, amelyeket sűrűn láto­gatnak az országjárók, vannak, amelyeket elhanyagolnak. Ez utóbbiak közé tartozik Szabolcs megye is. Most olyan útra csábít­juk az utast, amely a legszebb tájakon ve­zet, változatos faluképeket tár föl, miköz­ben e végvidék sajátos építményeit keres­sük föl — a fa harangtornyokat. • A nyírbátori harangtorony. (Fotó: Bojtár Ottó felvétele — KS) NYÍR, SZATMÁR, ERDŐHÁT Szabolcs megye — a név sok mindent magába zárt. Különböző tájegységeket és más megyék tö­redékeit is. Aki Szabolcsban jár, egyúttal Beregben és Szatmárban is járhat, S járhat a Nyírségen, az Erdőháton, a Tiszaháton ... Ezeknek a részeknek részben eltérő múltja, s táji és néprajzi sajátosságai voltak, vannak. Má­sok a talajok, különböznek a gazdálkodás feltételei is. A ho­mokon — amelyet ma már alma­fák népesítenek be sűrűn és sej­telmes erdők borítanak — más­ként élt meg az ember, mint. mondjuk az Ecsedi lápon, amely­nek ma nyoma se igen van. s termő fekete föld lett belőle. De ahol a tájat át- meg átszelő fo­lyók árterei vannak, amerre holt­ágak maradtak, ott el tudjuk kép­zelni, hogyan élt a halász-pákász ember. S a Tiszát többször is ke­resztezhetjük kompon, hídon, pon­tonon, északnyugatról délkeletre haladva. FIATORONY, PATICSFAL Ezeken a keleti vidékeken még több sajátos hagyománya tűnik föl a régi népéletnek, s az építészet­nek, jóllehet a gyarapodás és a vele versengve növekvő igény a jólét kimutatására errefelé is egyre-másra alakítja át vagy cse­réli fel a régi házakat az általáno­sabb családiház-típusok egyedei- re. Nem újkeletű a törekvés, hi­szen — ha a lakóházat ennyire nem is — a középületeket, s fő­ként a régi fő középületet: a templomot már az elmúlt száza­dokban is érintette. Ezért van az, hogy nemegyszer a műemlékvéde­lem szakemberei bontják ki, s állítják vissza a kései barokkos külsőből a gótikus vonásokat, a pusztán falfelületek alól a késő középkori festménytöredókeket. E táj egyik feltűnő vonása a fa mint építőanyag a templomok tetején, tornyán és az önálló ha­rangtornyokon. Néhány szép pél­dája maradt fenn. s a legszebb ta­lán a csarodai templomon. Az egyik legpompásabb Árpád kori emlékünk ez a XIII—XIV. száza­di falfestményrészeket is őrző. ma református templom fazsindelyes tetejével és fatornácos, fazsinde­lyes toronysisakjával. A szomszé­dos kis falucska, Tákos, reformá­tus temploma kevésbé ősi és pom­pázatos, de annál sajátosabb. Ez a XVIII. századi templom patics- falu: gerendák között vesszőből font, falait sárral tapasztották be, aztán lemeszelték. A kis vessző- sárfalű egyház mennyezete is fa és kazettákra oszlik, amelyekbe díszül növényi mintákat festettek. A magas zsindelytetős épület mel­lett egyszerűbb fa harangtorony áll. Csarodától északra egy mellék- útón a második falu Vámosatya, amelynek a XIII. századból ere­dő, ugyancsak szépen zsindelye- zett fedelű temploma mellett áll még impozánsabb fa harangtor­nya. Ez a XVI. század vége felé készült és sisakját a fő torony­csúcs mellett a négy szegleten négy kis „fiatorony” is díszíti. A fiatorony egyébként másutt is elő-előtűnik, s leghatásosabb a nyírbátori késő gótikus reformá­tus templom melletti hatalmas fa harangtorony, amelyik 1640- ben épült. Ha Vámosatyáról to­vábbmegyünk a Tisza jobb part­ján északnyugat felé, Mátyuson szép festett famennyezet, s Ló- nyán egy XVIII. századi harang­tornyot látunk. Onnan kompon át­kelhetünk a Tiszán (a ráhajtó nem éppen személyautónak ké­szült), s eljutunk Mándokra, amelynek görögkeleti fatemplo­mát a szentendrei skanzenbe szál­lították, majd Zsurkra, ahol ugyancsak szép fiatornyos, XVIII. századi harangláb áll. Ha viszont Csarodától délkelet­re fordulunk, Esze Tamás szülő­faluján, Tarpán át Tivadarra, on­nan a Tiszán át Kisarra jutunk — Beregből Szatmárba, illetve Erdőhátra. Erdőhát ugyancsak a fa harang­lábak hazája. Központján, Fehér- gyarmaton át érünk Mándra, ahol szintén harangláb épült a temp­lom mellé, akár a szomszédos Ne- mesborzován, az azzal szomszédos Nagyszerekesen, aztán Kisszeke­resen, s onnan a harmadik falu­ban: Kölesén, újabb három falu­val odébb a határszéli Kispoládon és a szinte szomszédos, de csak kerülővel megközelíthető Nagy­hódoson. A KÁRPÁTOKBÓL JÖTT A FA E haranglábak építői jórészt er­dőháti ácsok, faragók voltak. Gyönyörű szerkezeteket ácsoltak össze e 20—30 méteres (Sőt még magasabb) tornyokban. Toronysi­sakjaik alakja a gótikus építkezés emlékét őrzi, míg a sisak alatti tornácok faragott oszlopai és nyí­lásai a reneszánszét. Vajon miért éppen ezen a vi­déken épültek ilyen fatornyok (és részben fatemplomok)? Erre néz­ve a válasz nem egyértelmű. Any- nyi bizonyos, hogy e vidék egykor fában gazdag volt. Másrészt Be- regföldje, a Kárpátokig terjedt; az ottani faépítészet is bizonyosan hatott. N. E. Űj magyar széppróza Augusztus végén a Szépirodal­mi és a Magvető Kiadó gondo­zásában jelenik meg négy mai magyar író könyve: Bolya Péter, ördögh Szilveszter, Nádas Péter és Nemes György egy-egy új kö­tete. Bolya Péter a költői nyelve­zetű, kisformátumú széppróza egyik jeles művelője. A harmin­casok derékhadához tartozó, ám még fiatal alkotóként számon- tartott szerzőnek „A felelős” cím­mel jelenik meg az új kötete. A tizenhat elbeszélésből álló novel­la főhőse — miként korábbi munkáiban is — egy mai értel­miségi fiatalember. Az ő útkere­sését, kalandozását rajzolja meg az író a tizenhat történetben. „Bizony nem haltok meg" a cí­me a harmincéves Ördögh Szil­veszter új könyvének. 1973 óta ez a harmadik kötete. Most tizen­három új novellát olvashatnak tollából a mai magyar próza ked­velői. A hatvanas évek végén induló Nádas Péter „Leírás” című köte­tének kiadását a Szépirodalmi Kiadó vállalta. A harmincasok .nemzedékének egyik legérettebb hangú írója ezekben az elbeszé­lésekben az emberi lélek külön­leges tájait járja be. A regény és az emlékirat öt­vözete Nemes György „A fél múlt” című munkája. A József Attila- és Rózsa Ferenc-díjas no­vellista, újságíró, folyóiratszer- keszjő Í960-ban — ötvenéves karában — írta első regényét. Új regényében. melynek helyszíne Magyarország 1920. és 1915. kö­zött, egy fiatalember vistrmtag- ságait írja le izgalmasan. Vera Vágó Kecskeméten

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents