Petőfi Népe, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-19 / 194. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM . MŰVÉSZET RÓZSA ENDRE: Örömeink születése Hogy zúdul a víz a tetőkről! Csattanva az utcakövön, szőkőkutat ütnek a csorgok. Sugarazva suhint, csupa ág-bog, Csurom ragyogás az öröm. S ami formál, zúgva, belülről. — noha önmaga még sose formás — búvópatakokban üregről üregre görgeti vak moraját legelőbb.- majd' csengve bukik ki a forrás. Az a vágy csak a mely. melyet elmélyít a beteljesedés: ívatlan a bőhozamú kút kiszikkad: iszapba sosem fúl ajkad, míg a szomjra megérsz! Zománcozott jelek Nyolc napja megnyílt az V. Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep kiállítása Kecskeméten, a Megyei Művelődési Központban — jelezve, hogy ismét véget ért egy alkotótelepi idény. Igaz, nem akármelyik, hanem az ötödik. Festők, ötvösök, grafikusok, ékszerészek és építészek kerültek közelebb a zománcművészet titkaihoz. Beavatottak lettek. A legtöbbjük egyébként már többszörösen is az. Vagyis visz- sza-visszatérően vannak jelen a tábor életében. Ez önmagában nem baj; hiszen lehetőséget ad a közösségi továbbfejlődésre. A megkezdett művekre néhányan csak egy év múlva tesznek pontot. Lehet valakinek úgy is bizalmat szavazni, hogy biztos meghívót érez a zsebében. Meghittebbé válnak a találkozások, könnyebben ki tudják találni egymás gondolatait. Elég egy szempillantás. Vagy egy fél mondat. Ismétlődnek a nevek az alkotói együttlét eredményeit jelző címkéken is. A tárlatlátogatót persze ez aligha zavarja. Hiszen nem köteles visszaemlékezni, hogy már a tavalyi kiállításon is találkozott velük. A bennfentes. a szakmabeli, a jólértesült körökhöz tartozó pedig örülhet, hogy össze tudja vetni a frissebbeket a korábbi művekkel. Sőt. segítsége is akad: a nem először dicsért katalógus. Mindig egy évvel korábbról szól és mégis időszerű. De ha továbbra sem cserélődik a szereplőgárda, akkor előbb-utóbb félő, hogy a visszhangként közölt tavalyi N- .'ikák sorsa 1.» az ismétlődés # Kátai Mihály;' Napsugár. lesz. Egyszerű dolog; nem kell másikat írni. Csupán megint közölni kell őket. Mert sem a művész, sem a kritikus nem tud kibújni a saját bőréből. Az utóbbi most mégis óvná valamitől az előbbieket. A zártságtól. Szabó Lőrinciéi együtt sóhajt fel. vagy — ha úgy tetszik — a költővel fütyüli: Nyitni kék! Például a külhon irányába. Először talán valamelyik vajdasági művészteleppel lenne érdemes fölvenni a kapcsolatot. Mondjuk, kölcsönös meghívási alapon. A szovjet vendégek rangját sem fokozná le, ha a kfími testvérmegye egy-egy küldötte is rendszeresen velük érkezne. (Eddigi tapasztalataim szerint a frissítés a legritkább esetben szokott ártani a művészi vérkeringésnek. Lehet, hogy épp két ggymást követő esztendő az ideálisan együtt tölthető, kölcsönösen ösztönz.0 kapcsolatokat kifejlesztő időkeret. amikor alkalom kínálkozik a megkezdett-művek befejezésére is. Ám kellenek az új és még újabb inspirációk!) De hiszen nyitott az alkotótelep! Az idén is bővítette összetételét. Méghozzá új művészeti ágat kapcsolt magához: meghívott három építészt, s kettő el is jött. Módosult tehát a tavalyi program. Akkor így hangzott az egvik részlete: ..Nem az épületek, hanem a közöttük húzódó utcatér. a közlekedés, az emberi mozgástér helye az, amivel foglalkozni kell." Nyilván érdemes volt továbbgondolni ezt a leszűkítő megfogalmazást. Miután világossá válit. hogy teljes falfelületek burkolása is ellenkezne az. ésszerűséggel. zománcművészek és építészek már együtt keresték az idén azokat a „kitüntetett pontokat”. amelyeken különböző díszítések. megkülönböztető jelek szervesen következnek az épület tömegéből, és egybe is kapcsolják a házakat a város történelmi hagyományaival, jellegzetes kit vány kultúrájával. Csete György hitvallása például éppenséggel a „szokványos lakótelepi házhasábok” tagadásából ered. Elképzeléseit kockákból rakta ki. Pontosabban szólva: az elképzeléseiket. (A közös modellezési folyamatot színes, vetített diaképek érzékeltetik.) tlv módon formába öntött, szemlélhető 'javaslatok' jelenték meg a kiállításon — ,a várostestbe szervesen beépülő ferde, vagy magas tetős, lépcsőzetes tömegű paneles lakóépületekre, illetve ..önálló városstruktúrakánt építhető. minden térirányban lépcsőzetes, közösségi épületegységekre". Ezeknek a díszítése egyebek között úgy kapcsolódhat szervesen az épülethez, a „nagy plasztikához". hogy a megkülönböztetésre és díszítésre készülő „kis plasztika" azonos törvényszerűségeket érzékeltet, kisebb válto• Kulakov Vagyitn: Aranyszauna. zatban ismétli és variálja a közös elemeket. (Példák is vannak rá: Kátai Mihály tűzfalra szánt, szárnyas ember formájú Vízöntője és az épületsarokra" állítható kecskeméti jelképe.) Kovács Ferenc ötletesen irányító .számtáblákat zománcozott be, s az egyhangúságot oldó. az épii- létformák jellegére utaló, változatos színhatású loggia-mellvédeket tervezett. A lakótelepi sivárság ellen kidolgozott programot folytatja több alkotás. Stílusos ifj.. Kaffan Károlynak a Balaton utca vonalát megismétlő, vízhullám rajzolatú eligazító táblája. Az „utcabútorok” elkészítéséhez egy díszkapuval kapcsolódik, amely jelenlegi méreteivel ablaknak, vagy szekrényajtónak is megteszi. Báron László befejezte nagy alakú Madarát, és a tavalyi ka- puoszlophoz. helyezett makettból pihenésre hívogató valóságos pad lett. Kétségtelen technikai fejlődésről tanúskodik Túri Endre Kompozíciója és Életfája is. A szovjet vendégek közül Syrnev Viktor a meghasadt sziklából előgyöngyöző vízcseppek plasztikus megmintázásával, Indulis Urbans pedig szökőkútmakettjével lép ki a tűzzománc hagyományos — egyébként tetszetős — műfaji köréből. A többiek, az eredmények tanúsága szerint, látható távolság', art ássál figyelhették az. alkotótelep műhelyvitáit. Ezek között alighanem az. úgynevezet! jelkutatás állt az első helyen. A program ugyanis kimondja. hogy formateremtő-ala- kjtó modellként kívánják „felhasználni a mindenkori szerves felépítésű művészetek hagyományait, melyeket mindmáig a népművészet őrzött meg számunkra.” Kátai Mihály az ősi kultúrákban ás a gyet mekrajzokban közös formákból hozta létre Napsugár című zománcozott faszobrát. Sor Júlia óvodai falfelületként felállítható Mesefalán a Nap. Hold. víz, hegy. égig érő fa. ezüst-, arany- és réz.vár jelei várnak arra. hogy a gyerekek saját rajzaikkal egészítsék ki az elvonatkoztatott ábrákat. Legerősebb szólamként a jelek • Ifj. Koffán Károly: Díszkapu belső térbe. (Tóth Sándor felvételei) varázsos hangzása csendül fel a kiállítóteremben. Bűvösnek és varázsosnak kell lenniük, ha mindenki velük foglalkozik a kis táblaképektől a nagyobb igényű térplasztikákig. Mégsem egységes ez a zománc-zengés. Vannak túlhajtott! motívumkifejtések, bár enélkül nehezebben válnának befogadhatóvá a pépművészeti alkotásokat létrehozó közegtől valószínűleg mindörökre elszakadt mai közösségekben. Hiába: az életfa, a képírás, vagy a régi sámánizmus emlékei nem tudnak mindenkit önmaga legjobb formájába hozni. Furcsa módon á félig-meddig, vagy félresikerült művek — köztük a gyemekraj- zok több. felnőtfesen idegen zo- máncu'tánzata —, mintha azt sugallnák: vissza kell nyernie polgárjogát a felszabadító intuitív ráérzéseknék. a sokfélé-sokfélé tájékozódásnak is. (Valahogy szeretnék végre egy olyan kiállításról írni. az előző évitől lehető legjobban különböző ismertetést, amelyben a fő szólamot a zománc és az ember épületkörnyezeti kapcsolata játsz- sza. s ebben természetesen a jelek is helyet kapnak.) Halász Ferenc MAI MONOLOG Földközelben Czegény, bácsalmási napszámosok gyereke vagyok, akiknek a harmincas évek közepén már volt ugyan két hold szőlejük, de az is haszonélvezettel terhelt jószág volt: a termés fele a nagy- szüleimet illette. Ráadásul apám meghalt, s az anyám ott maradt három pici gyerekkel. Alig várta, hogy kijárjam a hat elemit, s hogy vigyek haza egy kis pénzt, legalább én. Kilencszázharminchétben gondoltam egy nagyot: én bizony elmegyek valamilyen iskolába! Gondoltam egy merészet tehát, és beállítottam a helybeli szőlőtelep tulajdonosához. Szívesen fogadott, és azt mondta, hogy a lehető legjobbkor jelentkeztem nála: nemrégiben határozta el. hogy telepít egy százhúsz holdas gyümölcsöst, és szüksége volna egy megbízható szakemberre, akire a telepítést is, a kezelést is nyugodtan rábízhatja. Engem ismer, csak jót hallott a munkámról, megfelelnék neki. Csak ne a mildóstelepi borásziskolába, hanem Kisfáiba jelentkezzek a kertmunkásképző intézetbe, ö tudna nekem segíteni, hogy minél előbb bekerüljek. A kérvényre szinte napokon belül meg is kaptam a választ: mehetek a pályaalkalmassági vizsgálatra! Megfeleltem, felvettek. A több mint háromszáz jelentkező közül mindössze húszán örülhetünk ennek a szerencsének! Csupa hozzám hasonló, szegénysorsú fiatallal kerültem össze: cselédek, napszámosok, néhány hold- nyi földecskén gazdálkodó^dsparasztok gyerekeivel. Az állatgondozók már hajnali háromkor ott sorakoztak az iskolavezető ablaka alatt. Az egyikük megkocogtatta az üveget, és bejelentkezett, szigorúan az előírt módon: alázatosan jelentem, az állatgondozók vagyunk, megkezdjük a napi munkát. Az öreg hálóingesen kihajolt, végignézett rajtunk, és ha rendben talált mindent, mehettünk az istállóba. Az elsőévesek az almozáshoz láttak, a másodévesek pedig az etetéshez, illetve a jószágok tisztogatásához. Az utóbbi már komoly szakmai feladatnak számított. Én. ha csak egy mód volt rá, a trágyaszóró tragacs szarvát markoltam meg. Nem szerettem fejni. Volt egy Címer nevű tehén — főleg azt kerültem messziről: rúgós volt az átkozott, rúddal kellett falhoz szorítanunk, ha fejni akartuk. A többieknek valamivel később, fél ötkor kellett sorakozniuk az épület előtt, aztán a rövid szemle és eligazítás után fogták a szükséges szerszámokat, s mentek ki a földre dolgozni. Ott is maradtak, egészen fél nyolcig, amíg valamelyik oktató egy vasdarabbal rá nem vert néhányat az ebédlő előtti fán lógó ekevasra. Ez a hang hívott reggelire. Mindenki kapott két és fél deci tejet. meg egv kiló kenyeret, aminek aztán egész napra elégnek kellett lennie. Utána folytattuk a munkát, egészen déli tizenkét óráig, az ebéd idejéig. Hogy mi lesz a tányérban, azt tudtuk mindig előre: aminek éppen a szezonja van. Almaérés idején például almaleves és almaszósz. valami kis hússal. Bizony előfordult, hogy néhány nap után egyikünk-másikunk már megunta a változatlan menüt, és otthagyta az ételt. A szakácsnő persze ezt azonnal észrevette, és már újságolta is az iskolavezetőnek. Az letette a kanalát, és hosszú prédikációba kezdett, aminek a vége mindig ugyanaz volt: akinek ez nem tetszik, az fogja a cókmókját, és menjen haza. Erre aztán az érintettek gyorsan elfogyasztották, amit a tányéron hagytak, és jöttek ki velünk együtt újra a földre, egészen este hat óráig. Akkor megvacsoráztunk — bekaptunk egy tányér krumpli- vagy bablevest, s vonultunk a hálónkba, mert megkezdődött a kötelező naplóírás. Minden tanulónak volt egy füzete, amiben rögzítenie kellett az aznap történteket. Éppen ezért a reggeli munkaelosztásnál már árgus szemekkel figyeltük, hogv ki kerül a gyümölcsösbe, ki pedig az üvegházba, aztán este megkerestük egymást, és beszámoltunk a történtekről. Miután a naplókat az ügyeletes begyűjtötte. és leadta — úgy fél kilenc körül —, kezdődhetett a tanulás, s ez tartott egészen tíz óráig. A Kiskertész című könyvek., a Növényvédelem és Kertészet című folyóirat példányait és mellékleteit, valamint a jegyzeteinket lapozgattuk. Jócskán elfáradva persze, mert egész nap gyalogolni a szőlősorok közölt, s cipelni a magasnyomású permetező- gépet vagy a vállra vett, érett birkatrágyával megrakott nagy kosarakat, bizony nem tartozott a köny- nvű munkák közé. XTéha eltűnődöm: milyen nevetséges apró1 Ságoknak tekintenék ma azokat a hibákat, amiket akkoriban szinte főbenjáró vétségként bíráltak el! Éppen a napokban figyeltem a mérnök fiamat, ahogy a kertünkben gereblyézte a földet: a nyél legvégét fogta és úgy huzigálta azt a szerencsétlen szerszámot. Mondtam is neki: tíz évig tanultad a szakmát, mégsem tudsz gereblyézni? Hát hogyan kell annak a nyelét meglógni? A fogaktól negyven centiméternyíre az egyik kézzel, utána szintén negyven centiméternyire a másik kézzel. Próbáltuk volna csak másképpen csinálni! Vagy metszés közben csattogtatni az ollót! Azt a kezünkkel vissza kellett tartani. Mint ahogy az sem volt mindegy, hogy. az pl ló éle fölülről lefelé, vagy fordítva, lentről fölfelé mozgott-e. S hogy a tartórész az ágnak melyik felét nyomta meg. melyiket roncsolta. Amelyik lehullott, vagy amelyik fennmaradt? TT a valaki erről megfeledkezett, azzpl a Ta1 *■ nár úr letette az ollót, majd elkiáltot- ta magát: Gyertek ide valamennyien! Amikor azután mindenki ott volt, elkezdte a leckéztetést: Hát van neked lelked, édes fiam? És van legalább egv csöppnyi eszed? Tudod, hogy micsoda kárt csinálsz, amikor így dolgozol? Ilyen esetben a pofonnál is nagyobb büntetést szabott ki: az illetőnek félre kellett állnia, és csak távolról nézhette, hogyan dolgosuk a többi. Iszonyatos érzés volt, magamról tudom! Valójában nagyon szeretett minket, bízott bennünk. A vizsgák előtt ezt ki is mutatta így vagy úgy. Ahogy visszaemlékszem. az utolsó hetekben egészen megváltozott. Egy ízben például azt mondta: Gyerekek, ha bármelyikőtök bajba kerül odakint, fogjatok tollat és papírt. írjatok nekem, és én segítek, ha tudok. Dolgozzatok becsületesen, úgy ahogy itt azt megtanultátok, és ha ezt nem helyesli valaki, ha valamelyik uraság, vagy intéző jobban akarja tudni nálatok, szakképzett kertmunkásoknál. hogy mit és hogyan kell csinálni, hát írjatok, és majd én eligazítom az illetőt. Jóval később hallottam, hogy többen is írtak neki, és az öreg minden esetben meg is jelent. Mesélik, hogy az első útja mindig a kertbe vezetett: megnézte, rendben van-e minden. Ha úgy volt. azt mondta: fiam. pakold össze a holmidat, itt ne dolgozz tovább! Kerítünk neked egy jobb helyet, ahol megbecsülnek a tudásod, a szorgalmad után. — Kezdetben minden simának látszott; minden az eredeti elképzelésnek megfelelően zajlott. Harminckilenc március hetedikén volt a vizsgánk és április elsején elfoglalhattam a megígért beosztásomat. Gyümölcskertész lettem. Havi százötven pengőt adtak s mellé többféle természetbeni juttatást. Mit kellett ezért tennem? Lelkiismeretesen kezelnem a gondjaimra bízott húszholdnyi gyümölcsöst; azaz jól megszervezni a kezem alá adott tizenkét ember munkáját. Természetesen nagy ambícióval láttam munkához, és mindent szerettem volna úgy megcsinálni, ahogyan azt az iskolában megtanították velem. Ebből persze rengeteg vitám, összetűzésem kerekedett. Még azt sem bírtam elviselni, hogy az embereim úgy indultak el reggelente: na, akkor ma kimegyünk fát pucolni. Megállítottam őket, és elkezd- lem magyarázni nekik, hogy a magyar ember legfeljebb a disznóólát, vagy a cipőjét pucolja, bár helyesebben tenné, ha azokat is tisztítaná. — A felszabadulás után a borkereskedőnek felcsapott nagybátyámhoz szegődtem, majd miután az ő vállalkozását is államosították, a Bácsálmási Állami Gazdaságban próbáltam elhelyezkedni. Rámbíztak egy elég tekintélyes területű gyümölcsöst. Ennek örültem. Azt viszont fájlaltam, hogy mint brigádvezető. az ötszáz forintos fizetésemmel egy sorba kerültem jó néhány, szakképesítés nélküli beosztottammal Ezt. szóvá is tettem. Kivizsgálták az ügyet, igazat adtak, és átminősítettek segédagronó- mussá, most már nyolcszáz forintos fizetéssel. V/Tozgalmas évek következtek. Hamarosan ki- neveztek a főkertész helyettesének, majd áthelyeztek a Nagymágocsi Állami Gazdaságba, főkertésznek. Ez nagyon nehéz poszt volt. mert egyben a főállattenyésztő munkáját is el kellett látnom. Reggeltől estig futkostam ide-ofla, éjszaka pedig a szakkönyvek mellett ültem, és tanulmányoztam a takarmányozás, meg a tejképződés rejtelmes összefüggéseit. Őszintén szólva, megváltás volt, amikor egy év után visszahelyeztek ide. Kunbajára, főkertésznek. Egy idő után igazgatóhelyettes lettem, három éve pedig mint igazgató dolgozom itt. Sokat olvastam, tanultam, és tanulok ma is. de ennek a több ezer hektárnyi területű és több száz embert foglalkoztató gazdaságnak az irányítását még ma is jórészt azzal a képesítéssel látom el. amit negyven évvel ezelőtt Kisfáin, a kertmunkásképző intézetben szereztem. Ritkán ülök itt az igazgatói asztal mögött. Jobban szeretek — metszőollóval a kabátzsebben — a szabadban, a gyümölcsfák, a szőlősorok és az emberek között mozogni. Az igazi kertész csupán így érezheti jól magát. így tanultam. így hiszem és így érzem ma is. Elmondta: Weichl István Lejegyezte: Káposztás János Bodri Ferenc grafikája.
