Petőfi Népe, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-02 / 179. szám

1979. augusztus 2. • PETŐFI NÉPE • 5 Este a munkásszálláson Nappal csendes a szálló környéke: csak délután öt óra felé válik mozgalmassá. Sűrű egymásután­ban érkeznek a lakók (a Bács megyei Építőipari Vállalat dolgozói), s a portás alig győz forgolódni a kulcsokkal. Van, aki mindjárt a szobájába tart. Mások a tágas előtér foteljeit veszik birtokukba, hogy minél előbb átböngészhessék a hónuk alatt szo­rongatott Esti Hírlapot. A bejárat előtt a fiatalok egy népes csoportja ácso- rog. Arcukon a „mit csináljunk ma este” megvála­szolatlan kérdése. Csak állnak tanácstalanul és vár­nak. Vajon mire? . Egy nehéz nap után — Én például a barátomra várok. Megbeszéltük, hogy ma este együtt megyünk be a városba. Kere­sünk valami jó éttermet, megvacsorázunk, aztán ha jó film megy, beülünk a moziba — mondja a húsz­egynéhány esztendős Németh Sándor, aki betanított hegesztőként ’dolgozik. Mint később kiderült, nehéz nap van mögötte: a munkahelyén nagy vodt a hajtás, előre kellett dol­gozni, hogy a betonozok a hét végén is tudjanak majd mit csinálni, de kevés volt a dinamó, és ez roppant megnehezítette a feladatot — a nagy ter­helés következtében rendre leégtek a szénkefék, — Szerencsére nekünk ez volt az utolsó munka­napunk a héten — folytatja — és mivel éjszakások voltunk, már délben itthon is voltam. — Most csütörtök este van. Miihez kezd ennyi sza­bad idővel? — Mikor mi jön. Ma például éppen csak lezuha­nyoztam, aztán már mentem is a városba. Szétnéz­tem a központban, sétáltam a Rákóczi úton, végül pedig az állomás melletti parkban. Szeretek kószál­ni, mint minden fiatal. Igaz, én itt bent is feltalá­lom magamat. Szívesen olvasok. Elsősorban újságot. A Népsportot például mindennap átnézem az első betűtől az utolsóig. A szálló könyvtárában is gyak­ran megfordulok. Most is van nálam két könyv. Mind a kettő útleírás. Ha rossz lesz az idő, majd előveszem őket. / Vidám hétvége, fáradt hétfő A tizennyolc esztendős Marsa István néhány perccel ezelőtt érkezett Kiskunhalasról, ahol a Fém­munkás Vállalat számára építenek egy szerelőcsar­nokot. — Van valamilyen programja ma estére? — Nincs. Nekem holnap még dolgoznom'kell, ko­rán fogok kelni. Most átugro’m a közeli büfébe, ve­szek kenyeret, hozzá valamilyen felvágottat és egy üveg sört, aztán a vacsora után már fekszem is le. Legfeljebb magnózok előtte egy kicsit. Ezt szere­tem a legjobban: zenét hallgatni. Sokszor el is al- szok, a magnó meg szól tovább. — Nem zúgolódnak emiatt a szobatársaik? — Nem. Ök is fiatalok, ők is szeretik a zenét,-rum: övloi seine fiiiXB -fiavúM — Van közöttük olyan, akit a barátjának érez? — Nincs. — A hétvégeken mit csinál? — Hazamegyeik a faluimba. Nincs messze Kecs­keméttől, busszal fél óra alatt otthon vagyok. — S ha már otthon van? — Összejövünk a haverokkal, elbeszélgetünk. Va­sárnap pedig megyek a futballcsapattal. Én vagyok a kapus. A meccsen jól kiugrálom magamat, úgy­hogy hétfőn fáradtabban jövök be, mint ahogy pén­teken vagy szombaton hazamentem. Minden vagy semmi? A két beszélgetés során nem rejtem véka alá, hogy kissé csalódva jegyzem fel a kérdésekre adott vála­szokat. Hiányolom például a szállóban meglevő kulturális lehetőségek említését. Vagy a könyvtáron kívül nem volna más? Mészáros Jánosné portás és Bodor Pál, a szálló kulturális felelőse egy emberként próbál meggyőz­ni arról, hogy éppen az ellenkezője igaz: a szálló­ban lakó, több száz építőtmunkás számára tucatnyi kulturális lehetőség adott, csak éppen kevesen él­nek ezekkel. A könyvtár mellett ott a színes tévé, a rex-asztal, a rengeteg társasjáték. Minden héten van egyszer-egyszer filmvetítés, egy más napon pedig ismeretterjesztő előadás. A fiatalok számára diszkó — szóval minden, ami csak kell. Ezekből az utóbbi mondatokból azonban vita ke­letkezik. Az egyik fiatal — letéve a kezében tartott újságot — közbeveti, hogy valóban vari diszkó, csak éppen nem a munkásszállón, hanem a központi irodaház egyik helyiségében, ahol jobbára az irodista fiatalok szórakoznak. Egy másik közbeszólá&ból pedig az derül ki, hogy a rex-asztal is használhatatlan már hetek óta, mert eltűntek a játékhoz nélkülözhetetlen golyók. A már-már követhetetlen hangzavarból azt szű­röm ki, hogy a legtöbben mégis a hajdan jól műkö­dő citerazenekart sajnálják, amelynek tagsága az utóbbi időben a felére csappant. Hogy miért? Töb­bek szerint azért, mert senki sem törődik velük. Még ruhát sem kapnak. A május elsejei fellépés előtt kapott ugyan mindenki egy inget, de egyfor­ma nagyságút: az egyiken lötyögött, a másikon fe­szült, a harmadik be sem tudta gombolni magán. Apró vállrándítás A vita még bizonyára sokáig tartana, de a tv- híradó ismerős szignálja egyik pillanatról a másik­ra a készülék köré gyűjti az előtérben ácsorgókat. Egyedül a bejárati ajtó előtt csoportosuló fiatalok maradnak a helyükön. „Hová megyünk ma este?” — kérdezi egy farmemadrágos fiatalember a mellet­te ácsorgó társától. A válasz: apró vállrándítás. Nem tudom, elolvassák-e ezeket a sorokat „illeté­kes” helyen, s ha igen, mit szólnak hozzá. Egy biz­tos: kár lenne, ha ök is csak rándítanának egyet a vállukon Káposztás János yyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyy.-:--.' A családfa „árnyékos” oldalán 3.Szegény ember „igazságtalansága” Jócskán mögöttünk volt már a Budapesti Nemzetközi Vásár, amikor — újabb pesti utazás al­kalmával — sor került a máso­dik látogatásra a Móra-lányok- nál. Utamat alkonyaira időzítet­tem, hogy bevárhassam a mun­kából későn hazatérő Gyáni Mik- lósné Móra Rozáliát. így is ko­rán érkeztem. Bejutásom szóról- szóra olyan, mint a múltkor. Az udvari ablakhoz kerülök, Tera néni kinyitja, s az ablakkal „ke­retezve”, mint élő kép beszél a múltról. Jobban mondva pótolja, amit legutóbb kifelejtett. Én meg elmesélem, hogy taní­totta meg a kis Móra Feresit édesanyja írni. A jégvirágos ab­lakot használva palatáblának, a gyűrűsujja körmét meg palavesz- szőnek. Móra Mártonná karcol- gatta a fura betűket, a kisfiú meg leutánozta. — Ezt meg is írta. Meg azt is, hogy meztelen talpa odafagyott a templom kövére, mikor szavalt... — Igen? ... Azt hallottuk, hogy már akkor kitűnő esze volt, meg a bátyja is tanult ember lett. — Tera néni édesanyja tudott írni, olvasni ... ? — Tudott; meg jól számolt. A húgom is mindent tud, ilyet. A fonógyárban igen jó előmenetelű munkás volt. Nem akarom kifárasztani a beteges, koros asszonyt. Elköszö­nök azzal, hogy később vissza­jövök. □ □ □ A kapuig se érek, amikor — rakott szatyorral, táskával ter­helten, lábával hajtva be maga mögött a vasajtót — belép egy vékonycsontú, fehéres arcú, nagy élénk szemű asszony. Ahogy gon­doltam, ő Gyáni Miklósné, Móra Rozália. Kicsit tartózkodóan fo­gadja, hogy őt, a másik Móra- rokont is szeretném megismerni. — Na, hogy váratlan esti láto­gatónak ki örül manapság, plá­ne a fővárosi buszozás, bevásár­lás, tülekedés után? — Olyan vagyok én is, mint más egyszerű munkásember — jegyzi meg ajtónyitás közben. Lepakolás, a legsürgősebb köz­lendők kicserélése után, a Tera néni kis szobájában tanyázunk le. A berendezés öreg, de tiszta, barátságos. Könyvespolc. Alatta a magányba életet hozó táska­rádió. — Hát van dicsfény mostaná­ban Móra Ferenc körül... — állapítja meg Gyáni Miklósné, s hangjába mintha némi keser- nyésség vegyülne. — Olyan író, mint ő igazán megérdemli .. . — Nem is azért... Csak nem minden úgy van egészen, ahogy ilyenkor körülrajonganak vala­kit... Hallottam, láttam a tévé­ben azt a riportot, amiben a fa- lujabeli, meg más öregek emlé­keztek vissza Móricz Zsigmond- ra .. . Kiderült róla is, hogy nem mindent úgy írt meg ... Például arról a papnőről. — A regény nem ^fényképezi” az életet... Móránál se ... — Olvastam a múltkorában egy regényt. Arról van benne szó, hogy a nagy író fia elkerül az emberi nyomorúság olyan mélységeibe, amilyenekről el­képzelése se volt. Itt ébredt rá, hogy apja írja, írja a nagy mű­veket, dicsőség övezi, de közben a valóság más. Az élet bajai meg­oldatlanul maradnak. Az embe­rek robotolnak, szenvednek ... Nem emlékszem, ki írta a köny­vet. De rögtön az jutott eszem­be: így vagyok én Móra Ferenc­cel. — Miért? Mit olvasott tőle, amiből ... ? — Mórától nem olvastam ... Talán a „kisködmönt” gyerekko­romban .. . Jobban szeretem Ber- kesit. □ □ □ Hideg zuhanyként ér ez a ro­koni elutasítás. Megfordul az is a fejemben, hogy illő lesz-e pont a Móra-évforduló ünnepi csillo­gásában leírni ezt a fekete-zord rokon véleményt ? De hát rászorul-e Móra Ferenc a védelemre?! Mikor nincs is „olvasott” mű, ami közös alap lenne az érvelés­re. Ám félre mindenféle teátrális megrendüléssel. Éppen az előb­biek utalnak rá, hogy más itt az elhatárolódás oka, mint Móra könyvei. — Tudja, milyen nehéz életem volt? Nekem soha semmi nem ju­tott a sók jóból. Tízéves korom óta dolgozóm. Elég közeli rokon voltam ahhoz, hogy segíthetett volna rajtam ... Kitűnő tanuló voltam. A 8 elemi meg a két gazdasági iskola alatt nem volt még két 2-esem se... Volt egy nagy álmom, hogy orvos leszek, de mindig tudtam, ez mint álom is a semmibe vész ... Mondja, mikor irodalmi sikerei elkövet­keztek, nem tudott volna egy ki­csit mélyebben a zsebébe nyúlni, hogy támogasson? Ha akar... Egy szavába kerül, s bejuttat­hatott volna magasabb iskolá­ba ... Nincs igazam? Most mit mondjak? Magamban gyors számítást végzek: Gyáni- né Móra Rozália 1921-ben szüle­tett. Tizenhárom éves volt, ami­kor Móra Ferenc meghalt. Tud- ja-e ezt, meg hogy az előző esz­tendők is a halállal való vias- kodással teltek? Meg... Móra Rozália életének tényeivel hada­kozik tovább. □ □ □ — Cseléd nem akartam lenni. Feljöttem Pestre. Szüleim rég el­váltak. Ki állt volna a hátam mögé? Édesanyám szegény, aki még földet is vállalt résziben, hogy a betevő falatunk megle­gyen? Nappal a piacot járta, éj­szaka meg kapálta a felfogott földet. Itt álltam a nagyvárosi bábel- ben. Azt se tudtam, hol fogok aludni. Aztán csak lettem cseléd is, majd bőrdíszművesnél talál­tam munkát... Férjhez mentem. Hét évig nem dolgoztam, a négy gyerek miatt... Ekkor a férjem otthagyott. Most mit csináljak? Mibe fogjak. Elmentem a férjem munkaihelyére — tűzoltó volt —, ott sírtam, kértem, segítsenek munkához. Szerencsémre épp ak­kor volt ott egy ember, aki fel­figyelt, megértette helyzetemet. Azt 'kérdezte, akarok-e fonónő lenni? Hogy akarok-e, az is kér­dés? Bár azt se tudtam, mi az. Gyárat még nem láttam belülről. így kerültem a Pamut-Textil Művekhez, s onnét mentem nyug­HÍMZÉSEK, CSERÉPEDÉNYEK,. NÉPI FAFARAGÁSOK Kecskemét új boltjában A Petőfi Sándor utca új házsorának üzletei lassan- lassan elkészülnek Kecskeméten. Már csak a hete­dik épület földszintjének hatalmas üvegablakai tá- tonganak üresen, s ébresztgetilk az arra járók kíván­csiságát: vajon milyen bolt rendezkedik be mögöt­tük. Az első hat, magas „fűrészfogas” ház üzletsora né­mi képzeletbeli szabadsággal azonos funkció betöl­tését szolgálja: az otthon, a családi élet színesebbé, gazdagabbá tételét. A Petőfi Sándor utcai kereskedelmi egységek so­rát virágbolt kezdi, majd vetőmagkereskedés foly­tatja. A Képcsarnok Vállalat bízvást reprezentatív­nak nevezhető bemutatótermét egy ruházati bolt kö­veti. Barkácsfelszereléseket, anyagokat lehet vásá­rolni a következőben, mellette mindjárt ott talál­ható a műhely is, amelyben ki-ki kedvére fúrhat- farag'hát az ott bérelhető gépek segítségével és ké­szíthet magának lakberendezési tárgyakat. Népmű­vészeti és Háziipari Bolt, majd egy optikai, fotófel­szereléseket árusító üzlet következik, s mint írtuk, az utolsó üzlet még berendezésre vár. A város központi Árpádvárosban gombamódra sza­porodó házgyári házak jövendőbeli lakóinak tehát nőm kell messzire menniük, amikor be kívánnak rendezkedni otthonukban. Minden ott található a kö­zelben. / díjba is ... Elképzelheti, huszon­kilenc éve egymagám a négy gyerekkel. Egyet — sajnos — el­veszítettem azóta ... Nagyon ne­héz sorom volt. Húsz esztendőn át három műszakban dolgoz­tam ... Nos, mialatt így i s fel­nőttem, alakult ki bennem, amit Móra iránt érzek. Ahogy öreged­tem, úgy erősödött bennem, hogy ha olyan híres író volt, gondol­hatott volna ránk is ... — Találkozott vele valaha? — Kilencéves voltam, műkor Félegyházán a díszpolgárrá avató ünnepséget tartották. A mi osz­tályunk is ott állt vigyázzban egyik sarkon, de milyen sokáig! — ahogy a hintós, díszes menet vonult a főutcán. Én bizony eny- nyit se láttam Mórából... — Otthon csak beszélgettek az eseményről ? — Nekünk távoli volt az az ünneplés. A szegény rokon min­dig „távoli” rokon, ez már így van, mióta a világ fennáll. — Tud-e arról, hogy 1931—32. telén valami kis pénzbeli segít­séget küldött édesapjának az író? — Nem ... Akkoriban már ke­veset láttuk apámat. □ □ □ Kis útitáskámból előkeresem a Képes Újság 1978. május 29-i számát, hogy annak — „Diploma 80 éves korban" c. írásából fel­olvassam a Móra-levelet. A Far­sang Péterrel foglalkozó tárca idézi a Móra András érdekében írt válasz szövegét. A képeslap­pal együtt veszem elő a( „Móra Ferenc szülőháza" c. barna szín­nyomású képes kis kiadványt. Hátsó borítólapján a közismert Móra-portré, az író arcképe pro­filban. Ahogy Gyániné megpil­lantja, meglepetve mondja. — Tisztára az édesapám! Nézi, nézi a képet, én meg ol­vasom a Móra-levelet. Persze, az egész szituáció kicsit megrende­zettnek tűnik, pedig igazán „ma­gától jött”. „Balatonfüred, 1931. XII. 31. — Igen Tisztelt Uram! — Szíves so­rait ide küldték utánam, ahol hosszú hónapok nehéz nyavalyái után próbálom összeszedni ma­gamat. — Szerencsétlen rokonom sorsa, sajnos, sok százezer ma­gyaréval közös most, s amilyen­nek az új esztendő ígérkezik, le­het, hogy jövő ilyenkorig mind­nyájan szegényházba kerülünk, ha ugyan lesz akkorra szegény­ház, amelyben mindnyájan elfé­rünk. Szívesen közbe is járok az érdekében, bár sok eredményt nem várok tőle, mert a malom­követ könnyebb meglágyítani, mint a gazdagok szivét. S egye­lőre nem tudjuk írni se, hogy a gazda mivel indokolja az elbo­csátást. Kérem, szíveskedjék tá­jékoztatni szegedi címemre, ki ez a Kocsis Ferenc. Vájjon nem az a gazdafiú-é, akivel én együtt jártam iskolába? Most olyan 52— 53 éves ember lehet. Ha az vol­na, talán könnyebben hozzá tud­nék férkőzni és megértetném ve­le, hogy az irgalmasság nagyobb szentség mint a jog. — Egyben kérem, tudassa velem Móra And­rás címét, talán valamicskét tu­dok neki szorítani szegénynek, a magam sokfelöl igénybe vett szegénységéből. — Szíves közben­járását hálásan köszöni tisztelő híve: Móra Ferenc.” □ n □ Az idézett írás utolsó pontja után hosszú, ernyedt csend kö­vetkezik. Gyáni Miklósné — Mó­ra Rozália tompán jegyzi meg, majdhogynem magának. — Na ez szép fényt vet rá ... Később a búcsúzásnál. — Ha Móra Ferenc hallotta volna ... miket beszéltem ... Biztos vagyok benne, hogy nem lenne zokszava sem az „ügyhöz”. Ha valaki, ő aztán ezerszeresen átérzi, hogy a szegény ember „igazságtalansága" legtöbbnyire csak a gazdagok, jobbmódúak, kiegyensúlyozott anyagi körülmé­nyek között élők nézőpontjából igazságtalanság. Mert hogy nyug­talanítja a lelkiismeretüket nagy elégedettségükben. Még a nap nap után másnap hajnalba nyúló munkát se hányná fel Móra, amit az elbocsátó Daru utcai szegény­ség képviseletében végzett mind­halálig. Öt ismerve, tudjuk, hogy megbocsátó bazsalygással hajtaná le ezüstös fejét, s mondaná: „Azért te is írhattál volna ne­kem egyszer. Rozika. Hisz’ a „kis- ködmönből” is érezhetted, meny­nyire szeretem a szegényeket, gyerekeket...” Esetleg — hogy „időszerűt” is szóljon — hozzátenné: „Sorold csak el, Móra Rozália, hány vö­röscsillagos kitüntetésed van a szép fonómunkádért? Majd írok én róluk olyat, hogy két fiad, lá­nyod, hat unokád olyan büszke lesz rád, mint én a mezei virá­gokat hímző, foltozószűcs édes­apámra ...” Tóth István A Népművészeti és Háziipari Szövetkezeti Vállalat egy hónap­pal ezelőtt megnyitott Petőfi Sán­dor utcai üzlete új színfoltja a városnak. Kirakatai előtt sokan álldogálnak, s az ízléses, diófából készült pultok, polcok között is bőven akad vásárolnivaló. A bolt vezetője, . Kucsora Jó- zsefné beszélgetésünk során el­mondta. hogy a vállalat a magyar népművészet valamennyi jelentő­sebb tájegységének anyagából áru­sít. Kecskeméten is a legkereset­tebbek a kalocsai, makói, hódme­zővásárhelyi és sárközi tájak sző­nyegei. varrott árui, fafaragásai és cserépedényei. Lehet náluk kapni gyermekruhákat, női blúzokat, ét­készleteket és fafaragásokat. Áru­készletük meghaladja az egymil­lió forintot, de a polcok teljes fel­töltése után elérik a kétmilliós ér­téket.. : Alvállalat központjából és köz­vetlenül a termékeket előállító népművészeti szövetkezetekből is vásárolnak, s így módjukban áll a helyi, városi keresletnek legin­kább megfelelő készletet össze­gyűjteni. Igaz, Kecskeméten még sokan nem ismerik az új üzletet, és úgy számítják, hogy egy Jó év is eltelik addig, mire elérik a terve­zett napi 25 ezer forintos forgal­mat. De már most is adódik egy- egy forgalmasabb nap, amikor húszezer forint cserél gazdát az üzletben. Növekszik a külföldi vásárlók száma is. Szocialista és nyugati országokból érkező turisták egy­aránt szívesen térnek be az üz­letbe. amely a város idegenforgal­mában is növekvő szerepet tölt be. * * * * „Harminc évvel ezelőtt a szó, a kifejezés: népi iparművészet, még ismeretlen volt. A negyvenes évek legelején kezdték el használni egy születőben levő új fogalom megje­lölésére. Ma. harminc év eltelté­vel, általánosan elfogadott és használt megjelölése annak az új művészeti ágnak, amely szerves folytatása a népművészétnek. So­kat, sokan és sokáig vitatták — egyesek olykor még ma is — a né­pi iparművészet létét és jövőjét. Mégis, három évtized után olyan virágzó népi iparművészetet lá­tunk, aminőt az induláskor el sem tudtunk képzelni.” — írta Doma- novszki György egy tanulmányá­ban. A kecskeméti új bolt és az ipa­ri szövetkezetek Szabadság téri „régebbi" üzlete, jól bizonyítják ennek a folyamatnak a kiteljese­dését. Igaz, hogy ezekben az üzle­tekben kapható áruk nem egyedi termékek, és magukon viselik a modern, a megnövekedett vásá’','N kereslet kielégítését szolgáló ki­sebb sorozatok gyártásának jelle­gét is. Formakincsükben, anya­gukban azonban az eredeti gyöke­rekből. a népi folklórkincsből táp­lálkoznak. A népi hímzések, faragások, szö­vetek. cserépedények, bútorok és viseletek élénk divatja eltartja azokat az egyszerű embereket, akik szerte az országban szívesen űzik tovább az ősi, s nemegyszer bizony fáradságos mesterségeket. A Népművészeti és Háziipari Szö­vetkezeti Vállalat bolthálózata pe­dig „összehozza” a mesterembere­ket, _szövő-hímzőasszonyokat a termékeik iránt érdeklődőkkel. De olykor ennél többre is vál­lalkoznak. A kecskeméti üzlet az őszi hó­napokban kiállítást tervez népi szőnyegekből. Általa tehát egy közművelődési feladatra is vállal­kozó újabb kereskedelmi egység­gel gazdagodott a város. P. M.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents