Petőfi Népe, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-10 / 159. szám
1979. július 10. • PETŐFI NÉPE • 3 AZ ÖSSZEFOGÁS EREDMÉNYE Az ember utazik... • Épülő és elkészült házak sor». S zép. napsütéses szombati napon indultam Hartára, hogy utánanézzek, mivel érdemelték ki első helyezésüket a településfejlesztési versenyben. Bár nem először járok a nagyközségben, most is, mint minden alkalommal, elgyönyörködtet a fekvése. Zöld szigetként tapad a töltés oldalához. A lombok elrejtik a házakat, csak a tetejük látszik. Mintha piros csónakok úsznának a levélzet zöld hullámain. Kalákában a faluért Fák, virágok, tisztaság, nyugalom. Az utcák rendezettek, a takaros épületek szenderegni látszanak. Kint, a falu szélén annál élénkebb a mozgás. Napbarnított férfiak serege szorgoskodik egy újonnan épülő lakóház téglaváza körül. Nagy építkezéseken sem látni ennyi és főként ilyen buzgó kőművest. Méghozzá hét végén. „Egy nap az alap - egy nap a falak..." — Ilyenkor érnek rá — világosít fel Szől'lősi György, a Lenin Tsz fiatal autószerelője, övé lesz majd ez a tágas, két nagy és két félszobás épület. — Egyik sem kőműves. Barátok, rokonok, munkatársak. Csak két mestert fogadtunk fel, a többi segítség. Nálunk ez a szokás. Minden ház így épül fel. összefogással. Most rajtam segítenek, legközelebb majd rám is számíthatnak. Így mindenki jól jár. •Hány házat építettek eddig? Hirtelenjében össze sem tudják számolni. „Ahány haver építkezett” — mondják a fiatalok, akik meglepő szakértelemmel emelik be az ajtó- és ablakkereteket. — Belejöttek — ereszkedik le egy farakásra a tulajdonos apósa, Jákob Henrik. — Én már csak téblábolok köztük, pedig valamikor de sokat építettem! Minden szombat, vasárnap ezzel telt el. \st a fiatalok fognak össze. A hagyomány él. Másként nem boldogulnánk. Terjeszkedik a falu. Évente 30 —40 új ház épül közös erővel. — Ezek a falak estére állnak — állítja határozottan Kamp Salamon, kisiparos, aki most kivételesen nem társadalmi munkát végez. — Hét éve ebből élek, de amíg Dunaújvárosban dolgoztam, itthon ugyanúgy beálltam a többiek közé. Fogtam a szerszámot és odamentem, ahová hívtak. Mikor aztán én építkeztem — 15 éve — kimentem szombaton reggel és mit láttam? Eljött a fél •falu. Sorba álltak és úgy adogatták a téglákat. Kézről kézre. Munkája bőven van. Bábáskodik az új házak születésénél, de kijavítja a kéményeket, megtoldja a régi hajlékot lépcsővel, pincével, vagy fürdőszobával. A társadalmi munkából sem marad ki. Múlt évben — a többi kisiparossal együtt — új teremmel bővítették az öregek otthonát és az óvodát. Az ifjúsági pinceklub szakipari munkáit is társadalmi munkában vállalta. Sokat mesélhetne még, de várja a kötelesség. „Egy nap az alap, egy nap' a falak” — így szól a kalákázók jelszava. Nagy szégyen lenne ezt nem teljesíteni. Az idén befejeződik az útépítés A múlt évi településfejlesztési versenyt értékelő bizottság megállapította, hogy Harta nagyközség lakossága átlagon felüli mértékben vett részt a társadalmi munkákban. Az ebből származó pontszám részaránya 98,5 százalék. Figyelemre méltó, hogy az újonnan létrehozott értékek 88 százalékát teszi ki a lakosság hozzájárulása. Ezek az eredmények billentették a mérleget Harta javára. tgy előzhette meg az egyébként magasabb pontszámot elért Dunavecsét. Nánai András tanácselnököt azzal szokták ugratni a szomszédos községek vezetői: „Jó neked. Semmi dolgod, mindent megcsinálnak helyetted. Utakat, árkokat, középületeket.” — Örülök ennek, mert ez is bizonyítja, hogy nem vagyok magányos harcos. Egyedül nem is győzném. Itt van az útépítés. Az idén 1800 méter szilárd burkolatú út épül. Ezzel Harta belterületén minden út a kívánalmaknak megfelelő lesz. Az építéshez a szövetkezetek adják a gépeket, a lakosság pedig a munkáját. Közösen, kalákában épül minden. A házak, az utak, a járdák. A falu. Árkot kell ásni? Az egész utca ásót, lapátot ragad. Látnak egy gödröt, már szórják is bele a sódert. Gyomlálnak, lekaszálják a füvet, virágokat ültetnek. Ezen felül minden hartai lakos jövedelmének egy százalékát ajánlotta fel — öt éven keresztül — a község javára. — Ebből és az első helyezésért kapott 400 ezer forintból tornatermet építünk — közli az elnök. — A fiatalok azért örülnek neki, mert a gyerekeik javát szolgálja. Az idősebbek sem sajnálják a pénzt, ők az unokák érdekét nézik. Nálunk az is természetes, hogy az egyéni érdekek nem különülnek el a közös céltól. Az első telepesek 1723-ban költöztek ide, német szigetként ékelődve a tájba, ök nem beszéltek magyarul, a környező falvak néf|e nem értett németül. Egymásra voltak utalva. Innét ered a kalákázás is. Nehéz is szétválasztani" a régi szokást az újtól. A kalákázást a társadalmi munkától. A házépítés ugyanúgy emel, épít a községen, mint az útépítés, vagy az óvoda- bővítés. A maga módján mindegyik szorosra fűzi a közösség kötelékeit, és mi sem természete- ■ sebb, hogy ez az ünnepekben is megnyilvánul. Nánai András büszkén mutatja a tanácsháza dísztermét. A délutáni , esküvő tiszteletére virágokkal ékesítették. A fél falu hivatalos lesz a lagziba, mintegy 700 vendégre terítenek. Ez részben viszonzása a baráti, rokoni, szomszédi segítségnek, másrészt befektetés, ami apránként, lakodalomról lakodalomra vissza térül. Erősíti és gyarapítja ez is a közösséget. Húsz éve még két tévé volt Hartán. Az egyiket a Lenin Tsz KISZ-szervezete vásárolta, a másikat Sebők Gyula kocs- máros. Ma már csak a színes készülékeket tartják nyilván, 220 körül tartanak. Autóval minden második család rendelkezik. Olyan lakás nincs, ahol ne lenne hűtő- szekrény, mosógép. A „legnagyobb” gond, hogy amit a szorgalmas hartadak megkeresnek, nem tudják elkölteni. Hiányzik — pedig idegenforgalmi szempontból is kifizetődő lenne — egy hangulatos, tájjellegű étterem és egy áruház. A régi boltok kicsik, elavultak, képtelenek kielégíteni áruval a helyi szükségletet. Üzletnek sem volna rossz, Hartán boltot építeni. A brigádok élen járnak A kimagasló eredményeket felmutató társadalmi munkásoknak hamarosan tanácsülésen adják a településfejlesztési emlékplakettet. A kitüntető jelvényt és oklevelet hárman érdemelték ki. Két szocialista brigád és Énisz János tanácsi dolgozó, aki példásan szervezte a munkálatokat. Az Erdei Ferenc Tsz Béke szocialista brigádjának asszonyai — annak ellenére, hogy két műszakosak a cipőfelsőrész-készítő üzemben — kimeszelték és rendbe rakták a tűzoltószertárt, valamint az egyik iskolaépületet. A Lenin szövetkezet II. Rákóczi Ferencről elnevezett szocialista brigádja két éve már elnyerte a kiváló társadalmi munkás címet. Ezen a szombati napon sem pihentek. — Reggel korán bementem a húsüzembe, mivel ott dolgozunk — tájékoztat Kaiber Henrik brigádvezető — átvettem a sertéseket a hétfői vágáshoz. Utána kimentünk paprikát kapálni, most fejeztük be. Délután meggyet szedek, a saját kertünkben. Lapozgatom a példás rendben tartott brigádnaplót. Gondosan bejegyezték, hogy a 17 tagú csapat fejenként 10 óra társadalmi rr\unkát vállalt a szövetkezetben és tízet a faluban. Az elismerés is tanúsítja, hogy teljesítették. Tavaly május elsejére lefestették a Petőfi Sándor Művelődési Ház ajtóit, ablakait, betonnal burkolták az .óvoda folyosóját. Ehhez is értenek a híres har.tai kolbász készítői? — Ahol egy faluban kalákában felépül 40 ház és 40 kilométer járda, ott ezt is megtanulják az emberek. Nálunk mindenki tud betonozni, ért a villanyszereléshez is. Mikor a tanácstól megkapjuk az értesítést, hogy milyen munkák várnak elvégzésre, közösen döntünk. Ezen túlmenően, ki ahol lakik, beszervezi a szomszédságot. A példával és buzdítással élen járnak a szocialista brigádok. Harta erről országosan is nevezetes. A társadalmi munka szövetkezeten belül is érezteti kedvező hatását. Amíg nem készült el az üzemi étkezde, közreműködtek az aratpk élelmezésében. Ha kell járdát betonoznak, ha a szükség úgy hozza, hagymát kapálnak, vetőmagkukoricát böngésznek, gyümölcsöt szednek. Most azon törik a fejüket, hogyan lehetne minél előbb megvalósítani a település- fejlesztés soron következő feladatát, a KRESZ-parkot? Régen az aratás minden időt és energiát lekötött, a városban dolgozók is hazajöttek segíteni. Mióta kombájnok végzik a betakarítást, ilyenkor érnek rá a legjobban. Építkezésre, faluszépítésre. A brigádok maguktól ajánlkoznak fel a tanácson: „Most lenne egy dózer, hová menjünk vele?” Egymást is szívesen kisegítik. Nánai András találóan fogalmazta meg: „A társadalmi munkavégzés szálai úgy fonódnak össze, mint amikor bükkönyös zabot arat az ember. Az elején elkezdi vágni a rendet és megmozgatja az egész táblát. Itt sem tudjuk és nem is lehet az egyik ember érdemét, teljesítményét a másikétól elválasztani.” Vadas Zsuzsa • Az árkot már kiásták társadalmi munkában, az idén az út is szilárd burkolatot kap. (Straszer András (elvételei) Hazai bolyongásaim néhány igazán api óságnak nevezhető élményével szeretném ézúttal megörvendeztetni az olvasót. Ezeknek a hétköznapi kis tapasztalásoknak élményszerüségét — és értékét — elsősorban praktikusságuk adja, továbbá kitalálóik mindenkori, nagyon is egyértelmű szándéka. Felemlegetni „őket" pedig, jól tudom, csak is akkor érdemes, ha — összevetve helyi, megyei viszonyainkkal — arra a következtetésre jutunk, hogy okos és ésszerű megoldások nem csupán' a mi agyunkból pattanhatnak ki. □ □ □ Vas megyében a helyközi autó- buszjáratok útvonalain minden egyes megállóban ugyanazt az egyszerű, de mutatós, könnyűszerkezetes fedett várófülkét látni, tetején messziről is jól olvasható táblával, mely a falu, a megálló nevét hirdeti. És mindenütt van részletes menetrend is — a kis fémtáblára festve —, amit nem mos le az eső, nem szaggathat szél és rossz gyerek. Mindehhez hozzá kell tenni: a nyugati határszél sokkal sűrűbben lakott, mint Bács- Kiskun. Pécsett és még egy-két dunántúli városban a helyi buszmegállók régi, rozsdás-kopott jelzőtábláit új fajta, szemléletesebb- és csinosabb táblákkal (kék vagy zöld színű négyzeten az autóbusz , fenér ábrája) cserélték fel. már jó régen. Hogy követhetnénk a példájukat? Miért ne?! □ □ □ Olvashattuk a Petőfi Népében: 11 forintért végre kapható a kecskeméti várostérkép. Régi adósságot törlesztettek ezzel az illetékesek. Mégsem hallgathatom el, hogy Zalaegerszegen ezt másként csinálták. Három forintért újságárusnál, trafikban, könyvesboltban bárki vásárolhat egy kis füzetet, amelyben az utcanevek jegyzékétől kezdve az üzleteken, közintézményeken (szálloda, ajándékbolt, vasútállomás, posta, gyógyszertár, szerviz, stb.) keresztül a szórakozóhelyekig minden fontos tudnivaló benne foglaltatik, valameny- nyi bejelölve a mellékelt térképen is. Tele van, persze, hirdetéssel a brosúra, de hát ezért olcsó. Ugyanezen okokból szintén csak 2—3 forint az ára a vasi Volánilletve MÁV-menetrendnek. Ez a rendkívül hasznos kiadvány kü- lön-küiön tünteti fel a megye városaiból és nagyközségeiből kiinduló, valamint oda beérkező buszjáratokat és vonatokat. Könnyen kiolvashatók belőle a csatlakozások is. Segíti a tömegközlekedést? De mennyire! Akárcsak az a jelzőlámpa, amely Salgótarján központjában irányítja á forgalmat, többnyire a gépkocsiknak engedve szabad utat. Ám egy gombnyomással —, amit a műszer természetesen akceptál — a gyalogos is kifejezésre juttathatja áthaladási szándékát. □ □ □ Sárvár —, de említhetnék más kisvárost is — legalább annyira szenved —, ami azért nem olyan nagy baj — a kerékpár-inváziótól, mint, teszem azt, Kiskunhalas, vagy Kiskőrös. De ott legalább megoldották már a biciklik tárolását. A találmány nem új, nem is ördöngős. Az áruházak, a hivatalok, általában a forgalmasabb középületek előtt, a járda szélén, 20—25 centiméterenként, ívalakú, szűk betonvályukat képeztek ki, amikbe a kerékpárok hátsó kerekét kell állítani. Megszűnt a falhoz, fához támasztás, nem lógnak szanaszét a járművek, rend van és ez a fontos. A strandok is megérnek pár szót, mert hát azokat is felkeresi ilyenkor a jobb érzésű turista, akit mellesleg a kánikula is gyötör. Fogalmam sincs, hogyan lehetséges, de a legtöbb, a kulturált kiszolgálásra valamit is adó fürdő- telepen nemcsak üdítőt, sört és fagylaltot, hanem sült kolbászt, gyümölcsöt, hideg tejet, lángost, palacsintát, s a jó ég tudja mi mindent mérnek még a „tikkadt” fürdőzőnek. Szervezés kérdése nyilván, mely tudományt nekünk ni a Duna—Tisza közén eddig sajnos, nem sikerült tökéletesen elsajátítani. Az is különös, hogy a labdátokat teljesen el tudják különíteni a napozóktól. Győrben és Zalaegerszegen például kapukkal, hálókkal felszerelt, szépen gondo- , zott. napközben is locsolt salakpályák fogadják a sportolni vágyókat. Nem úgy, mint Kiskunfélegyházán, ahol évek óta képtelenek rendbe hozni és rendben tartani az erre a célra kijelölt kevéske területet, sőt legszívesebben kiüldöznék a strandról a focizókat, ami nyilvánvalóan elítélendő magatartás. □ n □ Végezetül az oly sokat szidott vendéglői illemhelyekről. Megint csak Zalaegerszeget említem, úgy látszik nemcsak építkezni tudnak ezen a megyeszékhelyen. Az Arany Bárány Étteremben — nem új, és nem is első osztályú létesítmény! — hétnyelven beszélő WC-vel találkoztam. A padlón, a falakon, a mosdókagyló körül színes, mintás csempék, összesen négyféle. Bűz semmi, ellenben ragyogó tisztaság, hideg-meleg víz, szappan, az előtérben száraz frottírtörülköző. Soha ennél szívesebben nem poty- tyantottam a forintost a vécés néni tányérjába. Sokba került a két helyiség kialakítása? Bizonyára. De embeiibb lett, civilizáltabb, köny- nyebben takarítható, s az üzletnek, a vendégforgalomnak sem árt . .. Kutasi Ferenc KÉPERNYŐ A fürdőigazgató Mintha azt sugallná a pénteken vetített A fürdőigazgató, hogy minél nagyvonalúbb, leleményesebb, kezdeményezőbb egy gazdasági vezető, annál több csi- nos-csábos-csókos ifjú hölgy és pezsgés grillcsirke közreműködésével védheti ki pitiáner bürokraták okvetétlenkedéseit. Bertha Bulcsu és Várkonyi Gábor — szerintem tragikomikusnak szánt — tévéjátékéban a fillérből forintot termelő, az elhagyatott fürdőbódék helyébe palotákat építő, álmodó igazgató és a kisszerű, állóvízben kényelmesen lubickoló környezet összecsapása alkalmasnak látszott társadalmi fonákságaink kinevettetésére, leleplezésére. Minden adott volt egy mulatságos, tisztító kacagást kiváltó realista szatírához. Gyakorta találkozhatunk olyan emberekkel, akik egy-egy jó vagy jónak vélt ügyben kiskapukat keresnek és találnak, akik nagy,rátörő céljaik érdekében a közösséget gyarapítják, de elbuknak szalmaszálakban. Ismerős figurák bukkannak föl a modellizálásra kiválóan alkalmas kisvállalatnál. „Mi is találkoztunk ilyen esetekkel”, bólintunk némely fordulatoknál. Komikus mű helyett csak humorosra sikeredett a tévés A fürdőigazgató is, akárcsak a másfél éve Miskolcon bemutatott színdarabváltozat. A képernyőn különösen pompás indítás, kezdet után összekuszálódnak a szálak, elmosódnak a jellemek. Véletlenek göngyölítik a részlgazságok hatását. A Pap Gedeont alakító Garas Dezsőnek és Várkonyi Gábor rendezőnek köszönhető, hogy az igazgató majdnem kivívta rokon- szenvünket; sokáig drukkoltunk neki. Inkább sajnáltuk, mint megvetettük alakoskodásáért, az emberi gyarlóságok meglovagolá- sáért, hiszen eddigi eredményei realitást adnak álmainak, merész tervei országos törekvésekkel harmonizálnak. Hagyják már dolgozni, ne lopják idejét rosszindulatú kötözködéssel, szólnánk közbe, ha lehetne, ha mellékesen nem derülne ki róla, hogy mit- sem ért az irányításhoz, szakmájához. Beosztottai fütyülnek a munkarendre, a főkönyvelőnek az összeadás a gyengéje, csipcsup ügyekkel zavarják fontos tárgyalásai közben, elfolyik a nagymedencéből a víz. Itt a bökkenő, mert a főnökök megszédíthetők lakkozott jelentésekkel, a központ félrevezethető ügyesen csoportosított adatokkal, de a látogatók saját tapasztalataikból ítélnek. Nyilván tett egyet és mást, ha ennyire föllendült a forgalom, ráfizetés helyett nyereségessé vált a fürdő. A lendületes, tájékozott igazgatót — jól formáló — Garas magatartása, viselkedése olykor felesett szövegével, az ellentmondásos álmegoldásokkal. A fürdőigazgató szerencsére olyan író műve, aki otthonos a mai magyar valóságban, fogékony a gazdasági, morális jelenségekre, hús-vér emberek mozognak alkotásaiban. A hatásos és igaz részletek azonban nem szervesülnek igazi szatírává, a szerkezeti következetlenségek hasadékain időnként elcsorog a komikus töltet, olykor száraz medencében lubickolunk, p>edig a rendező is érezteti, hogy a szatíra bővizű forrásai rejtőznek A fürdőigazgató közvetlen környezetében. H. N.