Petőfi Népe, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-31 / 177. szám
«9. július 3|. • PETŐFI NÉPE • 5 , SZOCIOLÓGIA A MÚZEUMBAN Tetszett a Petőf • Fercnciy Béni szobra a költőről. — Milyen hatása lesz a vizsgálatnak? — A véleményeket figyelembe vesszük a közművelődési tervek kidolgozásakor. A jelzések alapján akad javítanivaló a kiállításrendezés eddigi módszerein is. Tárlatvezetéseken orvosolni tudjuk azokat a panaszokat, amelyek a zsúfoltságból, tagolatlanságból és hiányos eligazításokból adódnak: kiemelünk vagy elhagyunk részleteket, kiegészítjük a látottakat, válaszolunk a kérdésekre. Mindenkinek viszont nem lehetünk állandóan a nyomában. Az igazi megoldást majd az új, világosan tagolt, látványos, érzéseket és gondolatokat egyaránt ébresztő Petőfi-emlékkiállítás hozza meg. Néhány éven belül elkészül és látható lesz a tervek szerint. Halász Ferenc Az írói évfordulók sorában legnagyobb nemzeti költőnk, Petőfi Sándor 155. születési évfordulóját is megünnepeltük tavaly. Ma pedig 130 esztendeje, hogy nyoma veszett Segesvár közelében, a szabadságért vívott fehéregyházi csatában. A megemlékezések aligha lennének teljesek anélkül, hogy ne próbáljuk meg világosan látni: tényleg jól sáfárkodunk-e Petőfi örökségével ? Ennek tisztázásához járult hozzá a magyar irodalmi hagyatékok és relikviák központi gondozója, a Petőfi Irodalmi Múzeum. Igaz, hogy az eredeti szülőház Kiskőrösön áll, s Budapesten csak a kicsinyített hasonmása látható, Petőfi igazi nagyságának a bemutatására mégis a fővárosi intézmény hivatott. A közművelődési csoport vezetője, Makkayné Tarpataki Zsuzsa átfogó kérdőívet állított össze, és feldolgozta a válaszokat, hogy bebizonyítsa: lehet másképp, az eddiginél jobban iá. Hiszen a múzeumok sokat tehetnek a hagyományok közösségi ápolásáért. — Milyen előzmények után kezdett hozzá a múzeum, pontosabban az állandó Petőfi-kiállítás ,jelentésének" a föltárásához? — kérdezem a közművelődési csoport vezetőjétől. — Eddig elég kevés múzeumsao- ciológiai vizsgálat volt hazánkban. A legjelentősebbeket a Népművelési Intézet munkatársai végezték 1970—71-ben. Elemezték a múzeumlátogató közönség összetételét, majd a Nemzeti Galéria kísérleti képzőművészeti kiállításain folytatták a munkát, kérdőíves interjúkkal. Legutóbb a Természettudományi Múzeum köz- művelődési munkatársai alkaN maztak hasonló módszereket. — Miért épp a szociológiát hívta segítségül? — Mert az összesítéskor meg- foghatóvá, mérhetővé válnak a benyomások. Be kell vallani, hogy — sajnos — keveset tudunk a kiállításaink hatásáról. Arról, hogy rok és művészek. A munkások legnagyobb részét a szakmunkások tették ki. Viszonylag sokan válaszolták azt, hogy életükben először jártak múzeumban. Általában egy-másfél óra alatt tekintették meg a kiállítást. Ismét kiderült tehát: egy-egy alkalommal nem érdemes arra törekedni, hogy mindent megnézzen az ember, hiszen nincs rá elég idő. — Mi tetszett legjobban az emlékkiállításon? — Főleg Petőfi Sándor és Szendrey Júlia személyes tárgyai hatottak erőteljesebben, de sokan említették a kordokumentumként szereplő népi eszközöket, majd Vörösmarty íróasztalát, a „közvélemények kerek asztalát” a Pilvax kávéházból, vagy épp a Lan. derer és Heckenast nyomdájából származó sajtógépet. A képzőművészeti alkotások közül legjobban a régi metszetek és rajzok tetszettek. Orlay Petrich Soma festményei mellett Ferenczy Béni szobrait is dicsérték. — Gyarapodtak-e új ismeretekkel a látogatók? — A döntő többségük igen. Akik általános iskolai végzettséggel érkeztek, Petőfi fordítói munkásságát, első szerelmeit, katonai pályafutását és sakktudását említették az újdonságok sorában. Érdekes, hogy regény- és drámaírói tevékenységéről, széles körű olvasottságáról sem hallottak korábban. Az érettségizettek egyebek között Petőfi műfordításait, olvasmányait és Eötvösnek az összes költeményekről írott méltató cikkét nevezték meg. A diplomások jó részét is meglepte Petőfi nyelvtudása, kevésbé ismerték eddig a francia forradalom eseményeivel foglalkozó jegyzeteit, vagy Szendrey Júlia irodalmi próbálkozásait. Általános vélemény volt, hogy a látogatók többsége közelebb került Petőfihez, az emberhez; a baráti és családi kapcsolatok ismerete fokozta a költő iránti szeretetüket. • Petőfi halálának feltételezett helye. a látogatók mennyire értik meg, amit mondani akarunk. A vendégkönyvek bejegyzései nem igazítanak el megbízhatóan. Ha tudato- sabbá akarjuk tenni a közművelődési munkát, jobban meg kell ismernünk mindazoknak a véleményét, akikhez szólni szeretnénk. Márpedig elkezdődött valami hasznos folyamat: dinamiku- sabbá válnak a múzeumok, új típusú művelődési központok jönnek Tétre. A társadalom a maga igényei szerint formálja át a hagyományos intézményeket is. A régi felfogás lényege ez volt: a múzeum a művészet temploma. Ezzel szemben ma arra törekszünk, hogy a látogatók otthonosan érezzék magukat nálunk. Ne csupán áhítatosan, fenntartás nélkül csodálják a kiállításokat, hanem reagáljanak rá, figyeljék és értsék meg az összefüggéseket, nyilvánítsanak véleményt. Egy ideje a közönséget is mozgósító tárlatvezetések, múzeumi órák, vetélkedők, irodalmi műsorok, hangversenyek és gyermekfoglalkozások teszik teljesebbé a programokat. Ugyanakkor tény, hogy a lakosságnak csak 4—5 százaléka jár rendszeresen múzeumba, a törzsközönség nagy része vezető értelmiségiekből áll. Az eddiginél sokkal többet kell törődnünk a munkás és paraszti rétegek művelődésének támogatásával és megszervezésével. — Ez alkalommal tehát a felnőttek körében tájékozódtak? — Azokat a felnőtt látogatókat vontuk be a felmérésbe, akik önállóan, tárlatvezetés nélkül tekintették meg a Petőfi-emlékkiállí- tást. A vizsgált három hónapban összesen 1610 felnőtt korú vendégünk érkezett, közülük sokan más tárlatokra voltak kíváncsiak. (Összehasonlításként érdekes, hogy az érdeklődő tanulók száma meghaladta a négyezret). A 31 kérdésből álló kérdőívet több mint kétszázan töltötték ki. Mint kiderült, értelmiségiek jöttek a legnagyobb számban, főleg taná• A kiskőrösi- szülőház egyik kevésbé ismert rajza 1909-ből. A családfa „iárnyékos” oldalán 1. A nyomra vezető cseréptál Nem tudom, hány ezredik látogatója lehettem már a Móra- emléicházban rendezett kiállításnak, amikor a „vezetés” lélegzetvételnyi szünetében azt mondja Fazekas István, a félegyházi Kiskun Múzeum igazgatója. — Mit szólsz hozzá — újabb Móra-rokont vezetett hozzánk a sors. Annak a szegény embernek a lányát, akikről pár éve írtatok a Petőfi Népében — Farsang Péter kommunista veterán személyes emlékezése, illetve a Móra Ferenctől kapott levele alapján. Hogy az olvasók a múltbeli előzményektől indulva tudják követni a történet fonalát, idézzük fel azt a régi-régi epizódot.' 1931 tele. Farsang Péter kis lakatosműhelyébe beállít egy ág- rólszakadt ember. Kisebb ládafélét hoz, s mutatja, hogy abba kellene egy kulcs, ha nem kerülne sokba. Diskurálnak. A szó- fukar emberből végtére sikerül kiszedni, hogy Móra Andrásnak hívják. Meg hogy keserves karácsony elébe néz. — Tudja mester, öreg vagyok már. Amúgy isten kegyelmére fogadnak fel csősznek-minek. Míg ki nem adják az utamat. Most Kocsis Ferenc gazda eresz- tet szélnek ... Istállóban, kazalban hálok, már ahol megtűrnek. — Mondja, nem rokona maga Móra Ferenc írónak? — Az vómék. — Na majd írok én neki. Biztosan tesz valamit a maga sorsáért. Jogot értő ember, városunk díszpolgára. Ismerem az írásait, nagy szíve van ... Farsang Péter írt is Móra Ferencnek. Választ is kapott. Ezt a levelet — a veterán kommunista bölcs előrelátásából — ma már a múzeumban őrzik. A Móra Andrással foglalkozó válaszlevél szövegét — emlékeztetőül ismertetni fogjuk. Most csak a pár soros utóiratot idézzük, jellemzésül az író érzékenységére minden jelzés iránt, ami a Daru utca halhatatlanságát fényesíti. Ezt kérdi Farsang Pétertől: „Vajon nem annak a Farsang cipésznek a fia, vagy unokája-e ön, ahová én annyi kenyeret hordtam gyerekkoromban?” Farsang Péter apja cipész volt, s nagyon hamar árván hagyta kis családját. A fiú hatéves lehetett ekkor. Húga is fiatalon halt meg, s attól kezdve anyjával küszöködött a létért. Az özvegy kigürcölte, hogy eszes fiát a helyi főgimnáziumba írassa. De a szegénység erőszakosabb volt: a harmadik osztályból ki kellett maradnia a gyereknek. A harmadikból — mint Móra Ferencnek is majdnem. Aki nem ismerné — vagy újra át akarja élni — annak szívszorító történetét, olvassa el — ismét — a „Szeptemberi emlék”-et. E kis kitérő után — ami, mint látni fogják, nem volt önmagáért való — kövessük a Móra-csa- ládfa „másik” ágának újra felfedezett útját... Amire egy szép nagy cseréptál múzeumba kerülése vezetett. Három esztendeje adta azt el a múzeumnak egy szelíd szavú idős asszony. Fazekas István igazgatónak — mipt hasonló esetekben — most sem volt szíve csak a rideg „üzlet”-nél maradni. Leültette, meséltette a nénit. Mondja már el, mire használták családjukban ezt a takaros öreg holmit? Kenyérsütéskor vették elő? Aratótálnak is nevezik az ilyet. Népes famíliában meg első tálnak, mivel a legnagyobb űrtartalmú. Szóra szó — egyszer csak az idős asszony kiböki, hogy ő — özvegy Király Mátyásné — Mó- ra-származék. Móra Ferenc író unokatestvérének, Móra Andrásnak a lánya. A múzeumigazgatóban a néprajzos érdeklődés mellett — azon nyomban felébred a helytör. téneti, irodalmi kíváncsiság is. Lámcsak a véletlen milyen különösen képes befolyásolni a tudatos gyűjtőmunkát! — Nincs valami régi irat odahaza, amiből kitűnik, anyja, apja mikor született, milyen ágból — és a többi? Volt ilyen. Azóta ez is a múzeumban van, a néni készséggel adta át a kis füzetecskét, aminek elsárgult fedelén ez a felirat: „Móra Teréz családi könyve.” Segítségével nyomon követhető, hogy az író édesapjának, Móra Mártonnak ikertestvére volt az 1834. november 7-én született Móra András. Ennek fia, ifjabb Móra András 1873. október 16- án látta meg a napvilágot, (ö a szereplője a Farsang Péter műhelyében 1931 telén lejátszódott epizódnak, róla van szó az említett Móra-levélben.) Felesége, Juhász Teréz (nem testvére, csak névrokona az író édesanyjának, Juhász Annának) 1882. október 4-én született és 1949. március 9-én halt meg; foglalkozása házi cseléd. Ifjabb Móra András gyermekei: Terézia (1907. XI. 25.) János (kicsi korában elhunyt), Rozália (1921). — Nos, ez a Teréz néni, özvegy Király Mátyásné hozta azt a — valószínűleg Mezőtúron készült — cseréptálat. Azóta nem találkoztam vele. Ha van időd, látogasd meg, Arany János utca 57. alatt lakik. Mintha olyasmit említett volna, hogy 1929-ben, a díszpolgárrá avatáskor találkozott, s beszélt az íróval... — ösztökélt szolidan a múzeumigazgató. Méghogy van-e időm... A biztatás végét már a küszöbről köszöntem meg. Irány a nevezetes utca. Messziről becsülgettem, vajon melyik lesz az a ház. Házikónak képzelem. Az is csakugyan, helyre kis parsztíhajlék. Bár egy kis kétely kerülget, mikor meglátom, hogy éppen átalakítás befejezése előtt áll. Az öreg mama vágott volna bele? ... Benyitok. Az udvar elején középkorú pa- raszember tapasztósarat dagaszt, kever kapájával. Mondom, mi járatban vagyok. — Király Mátyásné felköltözött Pestre, a húgához... Mikor is, mondjad már? — kiált az alsóház körül matató asszonynak. — Két éve... — ismétli ő is. — Abban lakott — biccent fejével a porta hátuljára. A címet nem tudják. No, duplán lehűlt ezzel felajzott lelkesedésem. Mire kifordulok az Arany János utcából, tudom, hol folytassam. A tanácsházán pillanatok alatt kikeresik: özvegy Király Mátyásné (anyja Juhász Teréz) lakik Budapesten, VIII. kér. Rezső tér 5. földszint 2. alatt. A húga Gyáni Miklósné, Móra Rozália. Majd felkeresem ókét ott. Úgyis lesz kiszállásom a tavaszi BNV-re. Nem hajt a tatár, _ elvégre egész éven át tart a Móra- centenárium. Tóth István (Következik: Tera néni) VADÁSZ FERENC ÚJ KÖNYVÉRŐL „Nyugtalanságok nyara” Százötvenkilenc napig követhetjük Szó rád Jánosnak, az Építőművész Szövetség szervező titkárának az életútját Vadász Ferenc új regényében, önéletrajznak is minősíthetném Nyugtalanságok nyara című új kötetét, mer* a Kecskeméthez, sok szállal kötődő szerző pályafutásának fontos szakaszával ismerkedhetünk meg, érzékelhetjük a szemléletére, magatartására ható külső és belső tényezőket. A régi mozgalmi ember, a természetéből adódóan is barátkozó, kapcsolatokat teremtő politikus a könyv első fejezetében, azon tűnődik a tizenkettedik szabad május elsejei fővárosi felvonuláson, hogy miként nyerhetné vissza lobogó hitét, régi’ kedvét. Vívódások, csalódások, küzdések után; alig öt hónap múltán, Rajk László és társai temetésén — rpiközben képzelete a koncentrációs táborok szörnyűségeit, a személyi kultuszt elítélő híres szovjet színdarab jeleneteit idézte akaratlanul — érezte az Internacionálé dallamát újra bátorítónak, az újrakezdők himnuszának, magasba emelőnek. 1956 tavaszától őszéig sokat változik Szórád János, még többet a politika, környezete. Ártatlanul meghurcoltak nyitogatják a meg ködös agyakat, frissült erővel dolgoznak azok a régi párttagok és szövetségeseik, akik a „szív, az értelem és emberség országán szeretnék emelni hazánkat. Intézkedések, a hibákkal, a súlyos torzulásokkal megküzdő mozgalmi emberek táplálták azt a reményt, hogy soha nem térhetnek vissza a bénító esztendők, az országos nekibuzdulásokat visszafogó önös akarnokok napjai. Az író-politikus (a regényben Szórád János) maga „sohasem tudott azonosulni az olyan törekvésekkel, melyek mögül hiányzott az erkölcs, az igazság, s a törvény jóváhagyása”. Nehéz időkben is példás magatartása hitelesíti vívódásait, a közérdekű igazmondásért és igazságtevésért vállalt, mellőzteté- se ad nyomatékot érveinek. Mégis illőbbnek érzem a dokumentumregény megjelölést, mivel a valóban sorsdöntő hónapok sokrétű, elemző ábrázolását tartotta Vadász Ferenc a legfontosabbnak. Ezért szakítják meg töprengő gondolat-monológok aa események leírását, ezért fordul néha közvetlenül az olvasókhoz, ezért kapnak nagy szerepet a közélet eseményei. A gyakorlott író olyan formát, keretet alakított ki, amelyben jól illeszkedhetnek, összedolgozhatnak az ábrázolás, a hatáskeltés különféle elemei, módszerei. Az említett ünnepi sereglésen, huszadik május elsejei fölvonuláson egyszerre szembesül a szomszédos polgári demokratikus államokban töltött ifjúkorával, a komáromi munkásszervezetekben vállalt elkötelezettségekkel, régebbi és friss, a próbáló időkben így-úgy vizsgázó elvtársaival. Az „elvtelen, szolgalelkű” dogmatikus, karrierista Tasi Imre, a korábbi „körösvári” MKP-titkár azt juttatta az eszébe, hogy az ilyen erőszakos helyi hatalmasságok már 1949-ben bántatlanul megsérthették a törvényeket, ön- kényeskedhettek. Az egykori spanyolországi önkéntes Ondrejka Lajos, megyei titkárból — „akivel mindig megértették egymást” — csak irodavezető lett a Földművelésügyi Minisztériumban, mert gyanússá váltak, akik az előző években „szükségszerűen jó kapcsolatokat teremtettek a koalíciós pártok helyi vezetőivel!’. Az idősebb kecskemétiek ennyiből is tudják,' leikről van szó, mert nevezettek és a regény más szereplői Vadász Ferenccel együtt itt dolgoztak a felszabadulás után. A helyi vonatkozások még érdekesebbé, olvasmányosabbá teszik számunkra a „nyugtalanságot nyarának” légkörét híven idéző: tanulságait meggyőzően kivetítő regényt. Motiváltabb lélekrajz még erőteljesebben kicsendítené legfőbb mondandóját: a kiszolgáltatottság, a sikerélmények híján örömtelen munka, az elvtelen parancsolgatás elfonnyasztia a legszebb emberi tulajdonságokat, szerelmeidet, barátságokat sorvaszt, elernyeszt, idegen a mi világunktól. Fontos, hasznos könyv, örülünk nagy közönségsikerének. • Keltái Nándor TÚL A MEGYEHATÁRON Nyáridőben Szegeden Szeged idén .is a nyári kulturális rendezvények, a magyar idegenforgalom, Budapest után talán legnagyobb jelentőségű városa, s ebben még feltehetően sokáig utolérhetetlen marad. Már csak azért is, mert a kéttornyú, hatalmas dóm előtti szabadtéri színpad nézőterén a „játékok” minden egyes előadását egyszerre hatezer , néző élvezheti. A magyar nyári belföldi turizmus talán legjelentősebb vonzerejét adják a szabadtéri játékok. A Dóm téri hatalmas, fedetlen teátrum programsorozata azonban csak egy, a város számtalan nyári rendezvénye közül. A nemzetközi szakszervezeti néptáncfesztivál előadásai, az úttörőolimpia küzdelmei, vagy a hagyományos szegedi ifjúsági napok eseményéi ugyancsak nagy tömegeket von- zottalT a Tisz.ájparti városba, ahol júliusban, |gu$£sztusban bizony kiadó szállodai szobára akadni nem könnyű'dolog. A színes, látványos és nagyszabású rendezvények mellett Szeged más, „csendesebb” látnivalókat is kínál. Folkínálkozik maga a város hangulatos utcáival, folyópartjával, tereivel és műemlék épületeivel. A történelmi nevezetességű templomokban és a hatalmas zsinagógában ismeretterjesztő sétákat szerveznek, és sokan keresik fel a Móra Ferenc Múzeum gazdagon berendezett kiállítótermeit is. Ugyancsak országos jelentőségű esemény évről évre a szegedi nyári tárlat, amely szinte a jelenkori magyar festészet teljes keresztmetszetét adja. Idén immár huszadik alkalommal rendezték meg a Móra Múzeum Horváth Mihály utcai szép képtárában ezt a bízvást reprezentatívnak ítélhető tárlatot; a kiállítás meg- tekintöi meglehetősen széles körű válogatásban, jól érzékelhetik a képzőművészet jelenkori törekvéseit. F. M. j Bajai festőművészek kiállítása • A Bajai Nyár *19 rendezvénysorozat egyik legrangosabb eseménye az a nyolc művész munkásságát bemutató tárlat, melyet a napokban Verseghy György, a Kulturális Minisztérium osztályvezető-helyettese nyitott meg. Klossy Irén grafikus munkái mellett ifjú Éber Sándor, Göldner Tibor, Kovács László, Kun István, B. Mikii Ferenc, Miskolczi Ferenc és Weinträger Adolf festményeit tekinthetik meg az érdeklődők a Türr István Múzeum földszinti kiállítótermében, augusztus 27- ig. Képűnkön: részlet a tárlatból. (Tamás József felvétele.)
