Petőfi Népe, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-04 / 154. szám

1979. július 4. • PETŐFI NÉPE » 5

MESÉLNEK A SÁRGULÓ LAPOK

zárva a világtól, egy kicsi faluban élt, és ott gazdálkodott. Csak 1867 után lehetett ismét Pest főorvosa. Ekkoriban Orvosi Tár címmel szaklapot szerkesztett, s a tekintélyes Bugát Pál munkatársa volt. Az Életrajzi Lexikonból tudjuk, hogy ő volt az, aki először használta Magyarországon a kloroformot érzéstelenítésre.

Múlt századi lapokat, folyóiratokat olvasgatva, minket érdeklő témát, események, történések után kutatva könyvtárban, levéltárban, múzeumban gyakran találkozunk nemcsak érdekes egykori eseményekkel, hanem számunkra érdekes emberekkel is. Érthetően közülük elsősorban azokra figyelünk fel, akik valamilyen módon kapcsolatban állottak életükben szűkebb hazánkkal, megyénkkel, városunkkal. Akikkel így a papírlapokon keresztül utóéletükben összetalálkoztunk, azok közül mutatunk be olvasóinknak ez alkalommal ismét néhányat.

,

Ketten Henrik

Zongoraművész és zeneszerző volt. Baján született 1848-ban, a nagy forradalom kitörésének esztendejében. A Bajai Közlöny egyik 1883-as számában olvastunk róla cikket, közvetlenül a halála után. Megtudjuk, hogy amolyan csodagyermek hírében állott, és szülei nagy anyagi áldozat árán taníttatták. Igyekeztek fejleszteni megmutatkozó zenei képességét. Mivel nagyon hittek gyermekük tehetségében, az ő kedvéért Párizsba költöztek. A művészek „fővárosában” telepedtek le, és fiukat ettől kezdve az akkor már világhírű Marmontel tanította, sőt hamarosan ő lett a mester legkedvesebb tanítványa. Igaz ugyan, hogy ettől fogva soha nem élt Magyarországon, ám mégsem felejtette el hazáját és anyanyelvét. Sőt, a magyar zenét mindig szerette és ápolta, miközben az egész világot bejárta. Mint zongoraművész fantasztikus sikereket ért el mindenfelé. Csupán a távoli Ausztráliában csaknem másfél száz hangversenyt adott, ottani körútja során. Feljegyezték róla, hogy félezer zongoraművet tudott fejből eljátszani. Egy alkalommal a nagy Rubinstein meghívására Oroszországba ment vendégszereplésre. Ekkor érte el az a betegség Péterváron, amelybe hazajövetele után Párizsban belehalt. Nagyon termékeny volt mint zeneszerző is. Dalokat, zongoraműveket, oratóriumot és szimfonikus költeményt írt, összesen mintegy százharmincat.

Flór Ferenc

A Vasárnapi Újság 1871. július

16-i számában megjelent egy~cikk arról, hogy dr. Flór Ferencet a „pesti közúti vaspálya” halálra gázolta. Ki is volt ez a hírben szereplő személy? Az egykori Rókus kórház igazgató főorvosa. Nagyváradon született, 1809-ben. Minket azért érdekel közelebbről, mert az 1831-es, sokat emlegetett kolerajárvány idején Kalocsán igyekezett menteni az ott élő veszélyeztetett emberek életét. Róla még azt kell tudnunk, hogy őt tartják — teljes joggal — a magyar orvosi nyelv megteremtőjének. Ö volt az, aki hazánkban legelőször védte meg magyar nyelven a disszertációját. Fiatalon külföldi tanulmányutakat tett, fejlesztette szakmai tudását. 1838-ban, a nagy árvíz idején kitűnt hősiességével, odaadó tevékenységével. Ide sorolható az is, hogy az 1848-as forradalom hadseregében tábori orvos volt. Éppen ezért a bukás után üldöztetésben volt része. Ekkoriban tizenkét esztendőn keresztül, elTomori Anasztáz

Cziráky Gyula helytörténész egyik könyve 1910-ben jelent meg Dunaföldváron. A címe: Tolna vármegyei Dunaföldvár múltja és jelene. Ebben az egyébként is erciekes könyvben olvashatunk Tömöri (Thodorovics) Anasztáz akadémiai levelezőtagról. Mivel ő szorosan kötődik Kecskeméthez, a város múltbéli művelődéséhez, ezért jogosan figyeltünk fel rá, a kiadvány blvasásakor. Öhitű szerb családból származott. Az apja boltos volt. ö Nagykőrösön dolgozott, mint tanár, Arany János munkatársaként. A nagy költő akkoriban így írt róla Tompa Mihálynak: „Van két új kollégánk, az egyik Tömöri, egy becsületes fiú, unser Muszka”, Tömöri miután egy hamburgi millomos- tól tetemes vagyont örökölt, minden igyekezetével a magyar kultúra ügyét szolgálta sokoldalú anyagi támogatásaival. Ismerte, szerette és támogatta például Vörösmart,yt. Hazafiságára jellemző, ahogyan egyszer nyilatkozott. „Ha jó magyar népdalt hallok, vagy szép magyar népdalt olvasok, kivált az Aranyért, úgy dagad a magyarságom, hogy alig férek á bőrömbe.” Egyszer száz aranyat tűzött ki egy magyar történelmi drámapályázatra. Ekkor többek között Jókai is benyújtotta egyik darabját. Segítette a bajai születésű feltalálót,

Kliegl Józsefet is. Annak hang- jegyzőgépe általa került át a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába. Segítette, továbbá a magyar—török történelmi forrásmunkák feldolgozását, és életre keltett intézményeket. Különösen a fiatal tehetségeket bátorította, öszönözte pénzzel is. Első volt ő, oki magyar írónak szobrot emeltetett. Méghozzá nem is akárkinek: hanem a kecskeméti születési Katona Józsefnek. Azt a szobrot készíttette el — Züllick Rudolf alkotását — mely ma a Katona József Gimnáziumban látható.

Czékus István

Ugyancsak a Vasárnapi Újság egyik 1871-es számában olvashatunk egy olyan kitűnő nevelőről. aki öt éven keresztül igyekezett gazdagítani a hírős város művelődési életét. 1818-ban Gö- mör megyében született, Lőcsén, majd Pozsonyban végezte iskoláit, s azután Pesten volt nevelő. Mivel teológus képesítéssel is rendelkezett, Vácott lelkészkedett, majd öt éven át Kecskeméten, Ö építtette a ma is meglevő evangélikus templomot. A tiszai egyházkerület főpásztora volt. Kitűnő szónoki képességekkel rendelkezett és jó pedagógus hírében állott, Ö kezdeményezte többek között a rozsnyói főgimnázium építését. Ugyanitt házról házra járt annak érdekében, hogy létesítsenek óvodát. Mint jó tollú újságíró magyar, német és tót nyelven egyaránt kitünően írt. A nyelcgyermekes férfiú a Kecskeméten eltöltött esztendők alatt is nagy népszerűségnek örvendett.

Varga Mihály

FILMJEGYZET

Az amerikai barát

Az utóbbi évek egyik legfigyelemreméltóbb amerikai filmjének rendezőjeként ismertük meg Dennis Hoppért. A könnyű motorosok világsiker lett, de azóta nemigen hallatott magáról a rendező. Most, Az amerikai barát című NSZK— francia kooprodukcióban, mint színész bukkan fel és tehetségével, érdekes emberábrázoló művészetével ebben a másik „műfajban” is meghódítja a közönséget. Csakhogy Az amerikai barát könnyű fajsúlyú alkotás, a szórakoztató műfaj szokványos megoldásain nern lép túl.

A történet egy nálunk ismeretlen írónő regényének elemeit használja fel, s meghinti az egyébként szenvtelen egyszerűséggel előadott sztorit némi miszticizmussal és jó adag érzelgősséggel. Az egyik főhős egy cowboy-kalapos amerikai, aki Hamburgban él a változatosság kedvéért és hamis festmények eladásával foglalkozik. Emellett természetesen titokzatos gengsztetbandákkal áll kapcsom latban. Ezek — talán »— ugyancsak hamisított műkincsekkel foglalkoznak, s innen a később kialakult öldöklő háborúskodás egyik indítéka. Az „amerikai barát” megismerkedik egy névtelen, jelentéktelen képkeretező vei, aki valamiféle vérbetegségben szenved. Mivel a baj gyógyíthatatlan és várható, hogy rövidesen végez a képkeretezővei, alkalmasnak látják arra az egyik banda tagjai, hogy végezze el a „piszkos munkát”, tegyen el láb alól néhány konkurrens banditát.

Ezt, a fehérvérűséggel megvert képszakértőt alakítja kitűnő, választékos eszközökkel Dennis Hopper. Mellette kisebb szerepekben három jól ismert rendezői?)

is pályázik színészi babérokra. .Sam Fuller alakít egy bandafőnököt, Dániel Schmid az egyik meggyilkolandó gengszter, közülük a legismertebb Nicholas Ray pedig egy képhamisító festőt kelt életre.

':ooji .oJlyfUi* ejt

Sajnos, e tiszteletre méltó személyiségek sem tudják megmenteni Wim Wenders, a forgató- könyvíró-rendező alkotását. A történet bonyolítása ugyanis eléggé zavaros, és még a nagyon is részrehajló Nyugati kritikusok egyike is megjegyzi, hogy „meglehetősen komoly próba elé kerül koncentrálóképességünk, ameny- nyiben a cselekményt pontosan követni akarjuk”.

Ez bizony eléggé elmarasztaló megállapítás — legalább is a néző szempontjából. Mert hiába pereg a vásznon két gyilkosság izgalmas jelenetsora, hiába brillíroznak a színészek, ha a nézőtéren ülők csak hosszas fejtörés után tudják fellelni az előttük lezajló akció indítékait, lélektani motívumait.

Cs. L.

A herendi TÖ-HOA

Hanzély Jenő iparművész, a világhírű Herendi Porcelángyár tervező művésze. 40 éves munkássága alatt több társadalmi és művészeti díjat kapott munkája elismeréséül. A művész jelenleg az 1500-as években készült TÖ-HOA szobrokat formázza meg porcelánba. A képen: utolsó simításokat végzi az egyik TÖ-HOA-szobron. (MTI-fotó — Rózsás Sándor felvétele. -- KS)

Magyarország és az UNESCO |

Az elmúlt hetekben gyakran szerepelt a hírekben az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete. A hírözön okára a magyarázat egyszerű — egy sor UNESCO-ren- dezvény volt hazánkban: Budapesten ülésezett többek között az UNESCO Könyv Bizottsága; a szervezet védnöksége alatt ismét nálunk rendezték meg a már hagyományosnak mondható mérnök-geológiai továbbképző tanfolyamot; az UNESCO is képviseltette magát a nemzetközi gyermekév alkalmából tartott fórumon; Amadou Mahtar M’Bow főigazgató egyúttal hazánk és a szervezet kapcsolatairól is tárgyalt fővárosunkban. Salgó Lászlóné, a Magyar UNESCO Bizottság főtitkára némi büszkeséggel mentegetőzött, amiért a számos esemény között alig tudott időt szakítani erre a beszélgetésre :

— Azt hiszem,1 nem tévedek, ha azt mondom: az UNESCO az ENSZ után az, egyik legismertebb nemzetközi srervezet Magyarországon. Elég az UNESCO-rendez- vényeket kísérő társadalmi figyelemre utalnom. Ennek oka, hogy az UNESCO alkotmányában megfogalmazott alapelvek valóra váltása: a nemzetek közti együttműködés fejlesztése, a nevelés, a tudomány és a kultúra összefogásával a* béke és biztonság fenntartása, az igazság, a jog, az emberi és alapvető szabadságjogok mindenki számára való egyetemes biztosítása — valamennyiünk feladata. Az UNESCO 1946. november 4-én alakult Párizsban, ma 147 ország a tagja, köztük 1948 óta hazánk is. A szervezet több mint három évtizedes működése átlatt a fejlődő országok tucatjait segítette különböző programjaival, ösztöndíjakkal és felszereléssel.

— Az a tény, hogy mostanában egyszerre több UNESCO-rendez- vény is volt hazánkban, már jelzi, milyen szerepet, helyet tölt be Magyarország a szervezet munkájában.

— Az UNESCO az ENSZ egyik legszeAeágazóbb és legaktívabb szakosított intézménye. Jelentősége az utóbbi években különösen megnőtt a békéért, a lszerelésért, a nemzetközi együttműködésért folyó harcban. Hazánk, külpolitikai törekvéseinkkel összhangban, az UNESCO valamennyi fontos politikai és szakmai kezdeményezésben részt vesz. A helsinki záróokmány ajánlásai alapján az európai tagállamok nemzeti bizottságai 14 témában közös kutatásokat kezdeményeztek, ebből hazánk hat témakör feldolgozását, s a felnőttoktatók képzésének koordinálását vállalta. Legalább száz szakértőnk és tanácsadónk tevékenykedett a világszervezet megbízásából a fejlődő országokban.

Csaknem kétszáz magyar szakember járt külföldön UNESCO- ösztöndíjjal, s körülbelül ugyanennyi, jobbára fejlődő országokból érkezett ösztöndíjas részesült nálunk továbbképzésben. Tudósaink dolgoztak az afrikai és a dél-amerikai talajzoológiai expedíciókban. a hidrológiai továbbképző tanfolyamokon és más területeken.

Az UNESCO támogatásává] számos fontos rendezvény volt hazánkban az utóbbi két esztendőben: így például restaurátorképző szeminárium Veszprémben, keramikus- és szobrászszimpozion Siklóson, Kodály-szeminárium Kecskeméten stb. Az UNESCO egész európai együttműködési programjának kiemelkedő eseménye volt „Az európai tudományos könyv” című kiállítás, amelyet a 150 éves Akadémiai Kiadó rendezett a Nemzeti Galériában, s amelyen 23 ország 143 kiadója mutatta be legjobb munkáit. Úgy vélem, nem szükséges tovább sorolnom a tényeket annak bizonyítására, hogy hazánk és az UNESCO kapcsolatai jók, kölcsönös hasznunkra válnak.

— Néhány hazai intézmény munkája szorosan kötődik az UNESCO-hoz. Mindenekelőtt a MTA Szegedi Biológiai Központjára, a veszprémi Országos Oktatástechnikai Központra és a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán működő UNES- CO-dokumentácius központra gondolok.

— Valóban érdemes külön is szólni ezekről az intézményekről. A MTA Szegedi Biológiai Központja az UN12SCO-tól 1,255 millió dolláros támogatást kapott, amelyekből fele részben műszereket vásároltak, fele részben pedig a szakértők fogadását és az ösztöndíjasok külföldi útját fedezték. Az ENSZ Fejlesztési Alapjának e „befektetése” tulajdonképpen a következő években hozza meg a gyümölcsét az UNESCO számára. Ugyanez mondható el az Országos Oktatástechnikai Központról is, amely hasonló támogatásban részesült. Speciális szerepe van a nyíregyházi UNESCO Dokumentációs központnak: elsősorban a szervezettel együttműködő iskolák és az UNESCO-klubok munkáját segíti szerte az országban.

— Milyen UNESCO-rendezvé- nyek várhatók a közeljövőben?

— Most egy csendesebb időszak következik, de azért nem panaszkodhatunk: akad feladat bőven. Kaposvárott hamarosan bezárja kapuit pz angol nyelvi tábor. Ilyen idegen nyelvi továbbképzéseket minden évben szervezünk az iskolásoknak. Továbbra is részt veszünk a nemzetközi gyermekév hazai és külföldi akcióiban. Készülünk a leszerelés és az oktatás kapcsolatát vizsgáló konferenciára. S végül még egy példa: részt veszünk a Nemzetközi Nevelésügyi Iroda 50. évfordulója alkalmából tartandó ünnepi ülésen Genfben. Vagyis nemcsak a június bővelkedett UNESCO-esemé- nyekben ...

K. M.

FÖLDES ANNA:

így élt Móra Ferenc

(19.) Ha mesében három nap egy esztendő”, történetünkben ez a néhány hónap — a forradalmak rövid viharos időszaka — évtizedek tapasztalatát, tanulságát sűrítette.

„Jégesőhullás kellős középén ”

Ha Móra Ferenc maga elfelejtette volna, akadtak Szegeden, akik nem engedték elfelejteni, hogy hol járt, amikor az ég dörgött.

Amikor a fehérterror csúcsára ért, két nap alatt 220 letartóztatásra került sor Szegeden. Móra valószínűleg a vele szemben mindenkor előzékeny francia megszállóknak és kulcspozícióban levő barátainak köszönhette, hogy a legrosszabbtól megmenekült. Amikor a franciák kivonulása után tudomására jutott, hogy díszhelyen szerepel a letartózta- tandók listáján, többen azt tanácsolták, meneküljön a városból. 0 azonban úgy döntött, hogy nincs miért megfutamodnia, inkább a

1

helyén várja be a „nemzeti bosz- szút”.

A letartóztatást elkerülte ugyan Móra, de az igazoltatással járó meghurcoltatást már nem. Kihallgatták, mint költőt és mint tisztviselőt. A mellének szegezett kérdésekre hol vádlottként, hol tanú minőségében kellett felelnie. De becsületére válik, hogy ha kiábrándult, ha megfáradt is, soha nem tagadta meg önmagát. Soha nem mondott egyetlen rossz szót sem azokra, akik bajban voltak.

Ahogy teltelk-múltak az évek, Móra lassanként megszokta a szemrehányásokat, sőt a vádakat is. Tudomásul vette, hogy amikor kitüntetésre vagy kormányfőtanácsosi címre javasolták — mert még ez is megesett! —, mindig akadt jó emlékezetű rosszakarója, aki szemére vetette a múltat. A hivatalos emberek csak töredelmes bűnbánat, ön- ostorozás után bocsátották volna meg neki is a forradalom alatti magatartását. Erre azonban soha nem volt Hajlandó. Sőt, ellenkezőleg, amikor évtized múltán a

haladó irodalom oldaláról éri támadás, a félreértések eloszlatására 1931. május 27-én írott levelében kifejti Nagy Lajosnak, hogy „nem muszájból és nem tüntetésből csinált végig két magyar forradalmat”. Kertelés nélkül, bátran írja: „Én nem kaptam a forradalomtól semmit, de azért soha nem tagadtam meg a forradalmat, se a magam szerepét; sőt vallomást tettem akkor is, országos nyilvánosság előtt, amikor az nem volt egészen veszélytelen dolog, különösen olyan ember részéről, aki tisztviselő. Okosabb pesti 'kollégáim akkor mind hallgattak, a még okosabbak ördögi huj-hujjal tagadták meg 1918-at és 1919-et. Az én írásaimban nem fog ön egy sort sem találni, amelyért szégyellenem kellene magam, pedig én igen szégyenlős természetű öregúr vagyok.”

Az „öregúr” 1931-ben ötvenkét esztendős. Igaz, a haja már a harmincadik éve táján szürkül, de ebben nemcsak az anyai örökségnek — a történelemnek is része van.

Hány éves Magyarországon a fiatal költő? Erre a kérdésre soha senkinek nem sikerült megnyugtató választ adni. Hiszen Pe- tőfi-korú költők napjainkban még csak biztatgatják a maguk Pegazusát... Móra Ferenc a lehető legkorábban, gimnazista fejjel kezdi jneg költői pályáját, és mégis csak negyedszázad múltán, 1920-ban válik „elsőkötetes” költővé. Amikor lírája már szinte végérvényesen elapadt, és korban, magatartásban is túljutott

„boldogult költőkoráo”. Sőt talán már önmagával szemben támasztott igényeinek emelkedése, megváltozott irodalmi ízlése sem kedvez az ifjúkori műveknek. Vallomása szerint nem is a költői becsvágy, hanem inkább a szükség kényszeríti rá, hogy megkegyelmezzen Ifjúkori költészetének, hogy innen-onnan összegyűjtse és kötetbe rendezze verseit, Jellemző még a kötet' címe is, és sokat monel a költő lelki - állapotáról a Könnyes könyv első kiadásának előfizetési felhívása : ’

„Könnyes könyv címmel verskötetet adok ki, noha tudom, hogy az idő nem erre való most. Jégesőhullás kellős közepén nem szokás kiállni a piacra virágot árulni. Én se a magam jószántából teszem. A fiatal költőket barátaik szokták költeményeik kiadására unszolni, engem, az öreg költőt, inkább az ellenségeim kényszerítenek rá: a szegény ember tavalyi gondja, idei bajai. Most olyan világ van, hogy minden magamsorsú ember eladogatja, amit eddigi élete munkájával szerzett, fin nem szereztem semmit a verseimen kívül, azokból húsz esztendő alatt termett egy kazalra való”.

Nagyon bő aratásra a verstermésből Móra nemigen számít. Az ellenforradalmi Magyarországon a számonkérés és a szegénység korszakában kevés ember kíváncsi a versekre. De Móráné, aki már hosszabb ideje betegeskedik, most újabb műtét előtt áll, Panka hamarosan érettségizik, ám gyenge egészségi állapota miatt

őt is üdülőbe kellene küldeni. A költségeket pedig minderre tollal kell előteremteni.

Az anyagi gondok csak fokozott munkára ösztönözték Mórát, soha nem megakuvásra. Ha fel kellett is állnia a főszerkesztői székből, továbbra is a Napló munkatársa maradt, és vezércikkekkel, tárcákkal, jegyzetekkel harcolt a tomboló reakció, a terror ellen. Többször és folyamatosan állást foglalt a sajtószabadság védelmében. Még új csatateret is teremtett magának a Szegedi Napló déli kiadásában.

Homokóra volt a rovat címe, de az egész város Homokmórá- nak nevezte. Keserű igazságokat közölt itt az újságíró, hol a hazai ki\ ándorlás okairól, hol a diáknyomorúságról, vagy a hivalkodó „fenn az ernyő, nincsen kas” kultúrpolitikáról. A cikkek tartalmán mit sem enyhített, hogy a szerző most még óvatosabban hol fővárosi lapszemlébe, hol szatirikus, gúnyos formába, sztoriba csomagolta őket. Nem véletlen. hogy Móra rovatában egyre több a cenzúra ollóját jelző, tátongó fehér folt, a húzás és a kihagyás. Még az is előfordult, hogy a rovati fejléce alatt egyetlen betűt sem hagyott az ügybuzgó cenzor. És amikor ez sem használt, megtorlás következett: a belügyminiszter váratlanul megvonta a Szegedi Napló déli kiadásának „kolportázsjogát”. (A kolportázsjog az utcai terjesztés engedélyezését jelenti. Megvonása a lapok ellen alkalmazott erkölcsi, de főként anyagi nyomás megszokott formája. Ha megtiltják az utcai árusítást, nyilvánvalóan kevesebb emberhez jut el a lap, és jelentősen csökken a kiadó bevétele is )

Egy esztendő alatt leperegtek a Homokóra homokszemei. A Napló is új kezekbe került, és egyre távolabb azoktól a céloktól, amelyekért Móra is küzdött. Már csak az újság fejléce a régi, valójában hónapokkal a tényleges kapuzárás előtt meg is szűnt a magyar sajtótörténelemben érdemes szerepet betöltő, negyvennégy évfolyamot megért, haladó napilap. Móra legkedvesebb szellemi otthona.

Amikor 1922 tavaszán ezt elveszítette, a város egyetlen megmaradt haladó polgári lapjának,* a Szegednek adta írásait. Itt közölte azt a vezércikkét is, amelynek siket ét azután a bíróság előtt mérhette le. A hatalmi szervek és a fajvédő terroristák cinkosságát sejtető, leleplező vezércikk, a Konstrukció bombával és ököllel először csak heves hírlapi támadást váltott ki, de 1923 júniusában azután a szegedi királyi törvényszék is vádat emelt Móra Ferenc ellen. Barátai (köztük Szalay József, a híres könyvgyűjtő és irodalombarát főkapitány is) mindent megtettek Móra érdekében, ám a vádlott a maga igazságának tudatában egyetlen lépésre sem volt hajlandó. Holott a veszély kétszeres: nemcsak az újságírót, de főként a múzeumigazgatót, a városi tisztviselőt fenyegette.

(Folytatása következik.)

Négyen a régiek közül