Petőfi Népe, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-03 / 153. szám
1979. július 3. • PETŐFI NÉPE • 5 NYELVŐR A földrajzi nevek jelentése F ülelek. A cirádás barokk ajtó mögül magányos, kényes hegedűszó kúszik elő, ível magasba, majd csodálatos, harmonikus zárlatban egyesül a zongora és a gordonka hangjaival. A szomszéd teremből furulyaszó hallatszik. Az udvaron — kövér kontyú, öreg fa árnyékában — vastag partitúrát böngész egy fiatalember. Hárman három megyéből... Beszélgetés a Kodály-szeminárium hallgatóival A Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet ódon, kellemesen hűvös falai között komoly munka folyik ezekben a napokban. Több mint száz, hivatását megszállottan szerető tanító, karvezető, zenepedagógus vesz részt a VII. Kodály-szeminárium előadásain, a bemutató és a gyakorlati foglalkozásokon. Sokan az ország valamelyik távoli „csücskéből” érkeztek, több száz kilométerről. Miért, s milyen szándékkal, elképzeléssel jöttek Kodály városába, erőt- energiát nem kímélve, a nyári szabadságból időt áldozva? Milyenek a tapasztalataik „menetközben”, a szeminárium hétköznapjairól? Erről faggattam a tanfolyam három távoli megyéből — Szabolcsból, Hajdú-Biharból, és Fehér megyéből — érkezett hallgatóját... Zenetanárok „Mekkája...” Hartyányi Máriára, az intézet egyik fehérre meszelt, puritán egyszerűséggel berendezett szobájában találok rá: éppen gyakorol. Szinte pirulva áll fel a pianinótól; mintha szégyellné a szorgalmát. — Sokat gyakorol? — kérdezem. — Amikor csak lehet. Otthon kevesebb időm van a rendszeres gyakorlásra, s egy zenetanárnak mindenképpen szüksége van arra, hogy „karban tartsa” hangszeres tudását... Hogy mikor gyakorolok? Ma például reggel 7-től 8-ig, aztán este az előadások után ... — Nem túl nagy megterhelés ez? — kérdezem némi részvéttel, ám riportalanyom a kívülállók értetlenségének szóló mosolyt küld felém. — Nincs szó teherről. Aki idejön. az tudja mit vállal. És szívesen csinálja; önmaga fejlődése érdekében is. — Hartyányi Mária a székes- fehérvári ének-zenei általános iskola tanára, szakfelügyelő. „Visszajáró lélek”: 1975 óta rendszeres látogatója a Kodály-sze- mináriumoknak és más egyéb, Kecskeméten rendezett továbbképzésnek, országos konferenciáknak..;,,,,,, ... — Mi jut elsőként eszébe a városról? — Az, hogy a zenetanárok „Mekkája”. Ezt ne írja bele. csak A krakkói központi kiállítóteremben nem hagyományos kiállítást rendeztek — a festmények, szobrok és grafikai művek zöme a kohászokról, s a munkájukról szól. Ezeket az alkotásokat a Krakkói Lenin Kohászati Művek saját ösztöndíjasai készítették. Néhány évvel ezelőtt a vállalat még csupán a mérnöki vagy közgazdászpályára készülő fiataloknak folyósított ösztöndíjakat. Az elmúlt évek során a gyár vezetői felismerték a munkahely • A Székesfehérvárról érkezett Hartyányi Mária. hirtelen jutott eszembe. Elzarándokolunk minden évben, hogy újat tanuljunk, s erőt, hitet, energiát merítsünk a következő tanítási évre. Nekem ez a szó, Kecskemét, egybeolvad a Kodály Intézettel, a muzsikával. Amikor idejövök, otthon felejtem a gondjaimat. „Hiányolom az ütősöket. • — A régiek itt mind tegezik egymást — mondja Csirmaz György, a hortobágyi Petőfi Sándor Általános Iskola tanára, szakfelügyelő. Majd így folytatja: — Először 1975-ben, az Országos Pedagógiai Intézet által szervezett tanfolyamon jártam Kecskeméten. Akkor határoztam el, hogy rendszeres hallgatója leszek a szemináriumoknak. Nagyszerű dolog ez. Mindenképpen szükség van egy országos fórumra, ahol azonos szakmabeliek találkozhatnak, kicserélhetik tapasztalataikat. Mindamellett kitűnő előadóink vannak. Emberileg és szakmailag egyaránt sokat jelent számomra ez a tanfolyam. Hogy mit hiányolok? Tavaly például ütőhangszeres foglalkozásokat is tartottak. A népdalokhoz, ötfokú darabokhoz többféle osztinátó kíséretet lehet adni. különböző varriációkban. • Csirmaz György Hajdú-Bihar megyei szakfelügyelő. és a legegyszerűbb eszközökkel: a cintányértól a fakanálig. Mi is nagyon élveztük ezt, hát még a gyerekek! . — Mi a véleménye Kecskemétről ? — Én is alföldi városban lakom, Debrecenben. Kecskemét azonban más. Nagyon tetszik, hogy itt megőrizték a város sajátos arculatát. A belváros csodálatos. Ötször többet tudni... Gulyás Ilonát első mondatai után három jelzővel illettem: határozott, értelmes, lelkes. A 25 éves tiszavasvári énektanárnő nemrég végezte el a nyíregyházi tanárképző főiskolát; első ízben jár Kecskeméten. — Főiskolás koromban hallottam először a Kodály-szeminá- riumokról, s már akkor nagyon szerettem volna eljönni. Most — legnagyobb örömömre — jutalomból küldött Kecskemétre a járási hivatal. Itt legalább fejleszthetem a főiskolán szerzett ismereteimet. És ez nagyon fontos. Egy pedagógusnak, véleményem szerint ötször többet kell tudnia, mint amennyit átad. — Mondjon valamit lakóhelyéről, Tiszavasváriról. Mi jellemzi az ottani ének-zeneoktatást? — Tiszavasvári tizenhatezer lakosú nagyközség, 29 kilométer• Gulyás Ilona Szabolcs-Szat- márból. (Straszer András felv.) re Nyíregyházától. Van négy általános iskolája. Ebből egy énekzene tagozatos — én is ide jártam —, továbbá egy gimnázium és egy szakmunkásképző. Kitűnő az ének-zenei munkaközösségünk; mindenben segítünk egymásnak. Az általános iskolák évente közös koncertet rendeznek a községben, nagy sikerrel. — A szakmai munkában mi jelenti a legnagyobb örömet? — Általános iskolában tanítok, nem tagozatosban. De meggyőződésem, hogy a zene iránti szereteted pozitív érzelmi beállítódást, ráhangolódást, ezeknél a gyerekeknél is kifejleszthetjük. Van egy hatvantagú gyermek- kórusom. Hát ez egy csodálatos dolog! A próbákról el sem tudom zavarni a gyerekeket... — Mi tetszett különösen eddigi tapasztalataid alapján a szeminárium módszereiben? — A Kodály-módszer, a relatív szolmizáció számomra nem újdonság. Én ebbe már belenőttem. Nem is tudnék talán másként tanítani. Érdekes azonban, hogy miként lehet a módszereket egymásra építeni, következetesen alkalmazni. Nagyszerű még. hogy itt mindenki őszintén hisz a zenepedagógia erejében. Posváncz Etelka Van-e jelentésük a földrajzi neveknek? Bizonyára sokan azt hiszik, hogy nincs. Különösen ha ilyen földrajzi nevekre gondolnak: Madocsa, Csaroda, Nikla, Sámod, Tállya, Szikszó, Gecse, Pötréte. De nézzük a következőket, amelyekben ismert szavakat találunk: Zengő (a hegy zeng, visszhangzik), Madaras (madár), Muraszombat (a Mura folyó és a vásárnapra utaló szombat ösz- szetétele), Nagytőke (nagy fatönk), Solymár (sólyom), Szil (szilfa). Szilvás (szilva), Tüskevár (tüskebokrok közötti vár). De az előzőleg említettek is megérthetők bizonyos ismeretek alapján. Madocsa a régi magyar Mod személynév származéka. Csaroda a szláv csernia voda (fekete víz) összerántott alakja. Nikla alapja a Miklós név változata. Sámod a Sámuel név ki- csinyítő-becéző alakja. Tállya erdőirtást jelent, francia eredetű vallon lakosokra utal. A helynév tulajdonképpen a vágást, irt- ványt jelentő francia taille főnév. A Szikszó két magyar szó: az esőt- len nyarakor! kiszáradó tó jelentésű szik és a völgy jelentésű aszó összetétele (szik+aszó). A Gccse a Gergely személynév be- cézője. A Pötréte eredetileg a Petri rété, vagyis a Péter rétje birtokos szerkezet egyszerejtéssel rövidült alakja. A felsorolt helynevek csak kiragadott példák, annak bizonyítására, hogy a földrajzi neveknek is van jelentésük. Minden ilyen név ugyanis jelentéssel bíró köznévből lett. Egy részüket egy kis nyelvi ismerettel megérthetjük, más részüket azonban csak körültekintő nyelvi elemzéssel. Vannak olyanok is. amelyek ma már megfejthe- tetlenek, de jelentésük ezeknek is volt. Néhány példa rávilágít a földrajzi nevek keletkezésére. Ha pl. egy kis facsoportot valamilyen község öt fa-ként említ, az kezdetben még nem tulajdonnév. De ha akkor is megtartja a nevét, ha az öt fa elpusztul, vagy nagyobb erdő lesz belőle, de továbbra is ötfa marad annak a területnek a neve, az már földrajzi tulajdonnév. Ugyanígy ha bükkösnek neveznek egy bükkfaerdőt, még nem tulajdonnév. De ha több bükk- erdő is van a környéken, vagy ha az erdő helyén már szántóföld van, a Bükkös mindenképpen földrajzi név. A földrajzi nevek között legállandóbbak a víznevek. Legnagyobb folyóinknak nem a Kárpátok medencéjében betelepedő magyarok adták a nevet, de nem is az itt talált szlávok, ők csak közvetítették a folyóneveket. Ezek kb. három-négyezer évvel ezelőtt, vagy még régebben keletkeztek az ősi indoeurópai népek nyelvében. Eredetük a kelták, illírek, dákok, trákok és az ősi iráni népek, mint pl. a szkíták nyelvében keresendők. Eddig tudnak visszamenni a nyelvészek, de feltevések szerint az ősi indoeurópai nyelvnél is régebbi eredetűek vannak közöttük. Hogyan nevezték el a folyókat? A legtermészetesebb módon víznek, áradatnak, mocsárnak. Néha a folyó színére, hőfokára, sebességére, nagyságára utaló jelzők főnevesedtek. Ügy, ahogy mi ötfának, vagy Bükkösnek neveztünk el egy erdőt. Néhány példán meg lehet érteni a névadást. Legelőször is az tűnhet fel, hogy a Duna, a Don, a Do- nycc, a Dvina a Dnyeper és a Dnyeszter ugyanazzal a d hanggal kezdődik, tehát ezek a folyónevek azonos eredetűek A Duna óiráni vagy indoeurópai víz jelentésű danu szóból eredt. A Dunajec tulajdonképpeni jelentése Kis-Duna. A Don szintén ősi indoeurópai eredetű, az iráni folyó, áradat jelentésű szó van benne. A Donyec ennek a folyónévnek kicsinyítő alakja, tehát jelentése Kis-Don. A Dvina az ősi iráni, fut. folyik jelentésű ige származéka. A Dnyeszter és a Dnyeper előtagja etimológiailag azonos a Donnal, az első jelentése túlsó folyó, a másodiké innenső folyó. A Tisza ősi indoeurópai eredetű, egy illír-trák sáros, iszapos jelentésű szó van benne. A magyarba szláv közvetítéssel kerülhetett. A Temes, a Maros, a Körösök, a Szamos végső s hangja közös. Ez is indoeurópai sajátság, e nyelvek egy részében a hímnemű főnevek ugyanis s-re végződnek. A Temes dák eredetű lehet, egy mocsaras jelentésű szóból, amelyet a szlávok sötét folyónak értelmeztek. A Maros dák eredetű, az indoeurópai móri (állóvíz, tenger, tó) szóból alakult. Ugyanez az eredete a Morva folyónévnek is. A Marica folyónév tulajdonképpen a Maros kicsinyítője. A Körös dák eredetű, az indoeurópai sötét jelentésű kers szóból ered. A Szamos talán az indoeurópai harcsában gazdag jelentésű somisjo rokonságába tartozik. Ez a folyónév a francia Somme folyónévvel van etimológiai kapcsolatban. Elemezzünk még néhány magyar víznevet! A Lajta eredete egy agyagos, sáros jelentésű illír szó. Véletlenül a folyó régi magyar neve is Sár volt. A kisalföldi Pandzsa patak neve a legvalószínűbb feltevés szerint az illír pan tövet rejti magában. A latinból átvett Pannónia szó is evvel a szóval kapcsolatos. A Rábca és a Répce a szláv rabica közvetítésével Kis-Rába jelentésű szavak. A Zala folyó tövében az indoeurópai sál (folyó, áradás) szó van. A Marcal pedig az illír murs (mocsár) szóval tartja a kapcsolatot. A névadásra jellemzők a hegyek nevei is. így a Kárpátok egy trák szikla jelentésű szóból ered, a Kaukázus pedig egy szkíta eredetű jégtől csillpgó szóból. Az Alpok etimológiája vitatott: ha ősi indoeurópai hegynév, akkor a latin albus (fehér) szóval tart kapcsolatot, de ha régebbi eredetű, akkor eredetileg is hegy jelentése van. Ki*« litván Ösztöndíjas festőművészek Ünnepségsorozat Suksin emlékére esztétikumának jelentőségét a termelésben, s hogy felkeltsék a tehetséges művészek érdeklődését a munka és annak szépségei iránt, ösztöndíjat adtak a képző- művészeti főiskolák hallgatói számára. Eddig mintegy 30 képzőművész vette igénybe az ösztöndíjat, az ő műveiket állították ki a tárlaton. A vállalat igazgatója szerint a kapcsolat mindkét fél számára igen hasznosnak bizonyult. (BU- DAPRESS—APN—INTERPRESS) A közelmúltban elhunyt neves szovjet író, rendező, filmszínész, V. M. Suksin születésének 50. évfordulójára .ünnepségsorozatot rendeztek Novoszibirszk- ben. Ebben a városban jelentek meg a „Szibirszkije Ognyi” (Szibériai tüzek) című folyóiratban első elbeszélései és regényei, a „Ljubavinék" és a „Szabadságot hoztam nektek”. A művész gyakran járt az újság szerkesztőségében. felkereste barátait, amikor hazautazott az Altájba. Az emlékünnepségek legfontosabb eseménye a városi zenés színház bemutatója, „Az édes bogyó" című darab színrev'itele volt. A kultúrházakban, iskolákban Suksin-emlékesteket tartottak. Az ünnepségeken aktív részvételt vállaltak írók, újságírók, a novo- szibirszki színházak színészei, a város irodalomszerető lakosai. (BUDAPRESS—APN) FÖLDES ANNA: Így élt Móra Ferenc (18.) Minél magasabbra kapaszkodik az emberiség, annál határtalanabb lehetőségei nyílnak meg számára a boldogulásnak, és ha egyelőre a szocializmus a legmagasabb pont, amely felé most az út vezet, egészed bizonyos, hogy azon túl is jönni fognak még új ormok, új perspektívákkal. Tagadom, hogy igaz volna a bibliai példázat, amely a leomlott babiloni toronyról szól: a torony áll, a torony épül, évezredek óta minden nemzedék tovább rakja egy emelettel az emberiség házát, amely egyszer talán hídul fog szolgálni a kihűlő földről a testvér csillagzatokra.” Soha olyan karácsonyi ajándékot nem kapott a szegedi munkásosztály, mint 1918 decemberében. A Berlini körút 16. szám alatti honvédlaktanyát a Honvédelmi Minisztérium a szegedi munkástanács kérésére átengedte a munkásoknak. Móra cikkben ünnepelte a tegnapi kaszárnyát, a mai munkásotthont. „A maga emberségének hermelinpalástjába öltözött, felséges uralkodó, a Munka vonul be abba a szomorú palotába, amelynek követeit a kizsákmányoltak, a szegények, a nyomorultak verejtékével ragasztották össze, hogy vára legyen az erőszaknak, az elnyomásnak, a világbíró mili- tarizmusnak. A forradalmat semmi sem jelképezheti szebben, mint a munkásklubbá lett kaszárnya.” (Az új ház.) Ugyanezt a gondolatot tűzte zászlóként később Juhász Gyula is a Munkásotthon homlokára című, sokszor idézett versében. Ki itt belépsz, templomba lépsz be, Szentség a munka és erő. Ez a jövő nagy nemzedéke, Embert egekbe emelő... Ki itt belépsz jövőbe lépsz be, Mely millióknak ád jogot Vérért, verítékért cserébe, Hogy legyenek mind boldogok! 1919 elején fokozódik a városban a feszültség. A Móra szerkesztette Napló nyugalomra, békességre, kölcsönös megértésre intette a szegedieket: munkásokat és polgárokat egyaránt. Szemmel látható volt, hogy a lap balra tart, egyre következetesebben vállalja a szocialista forradalom ügyének képviseletét. Jellemző, hogy Móra, akinek szép- irodalmi műre, tárcára, versre igazán nem futotta ereje ebben az embert próbáló küzdelemben, váratlanul felújította régi Máról holnapra című rovatát, és felvetette: mi történjék azzal a koronánként összegyűjtött jelentős összeggel, amelyet a város korábbi urai Ferenc József szobrára szántak? Javaslata találkozott Juhász Gyuláéval: a Ferenc József- alapból, ha szükséges, állami hozzájárulással, állítsák fel Szegeden Dózsa György szobrát. „A népszabadság eszméjének különb hordozója Dózsa Györgynél egész históriánkban nem volt, és a szabadságszoborhoz több olyan modell nem kínálkozik, mint ez a tüzes trónon ülő, halálra kínzott ember, akinek húsát királyok, hadvezérek, papi fejedelmek és egyéb cigánylegények csipdesik paragrafusok harapófogóival. Országos jelentőségű szobrot kell állítani az első proletárforradalom hősének, s ezt Szegeden kell fölállítani, annak az Alföldnek szívében, amelyből Dózsa hadserege kikerült” — vallotta cikkében Móra. Március országszerte a forradalmi erők előretörésének hónapja volt: Szegeden a Kass-szálló nagytermében már kilencedikén zászlót bontottak a kommunisták. És március 14-én a munkástanács átvette a városban a hatalmat. A Szegedi Napló március idusán hírül adta: „Szegeden megkezdődött a békés proletárdiktatúra.” A proletariátus győzelme azonban csak viszonylagos volt. És a színház március 15-i ünnepélyén Móra Ferenc beszélt. A félegyházi gimnázium egykori ünnepi szónoka újra az elmúlt márciusokat idézte. De nemcsak a negyvennyolcast, hanem a későbbi, megfakult, kiürült és szertartásossá kopott ünnepeket is, amikor a mindenki ünnepéből — az urak cinizmusa, közönye, a parasztok jogos bizalmatlansága következtében — a senki ünnepe lett. És arra intette az új március híveit, hogy vigyázzanak: a győztes forradalmat ne cifra olajnyomatokban, hanem élő valóságként hagyják az utókorra. Ne csak az intézmények, a lelkek megváltoztatására is törekedjenek. Budapesten' március 21-én győzött a proletárdiktatúra. Szegeden másnap, 22-én került át a hatalom a munkástanács kezéből a proletariátus uralmi szervéhez, a direktóriumhoz, ötnapos teljhatalma alatt a munkásosztálynak ez a hatalmi szerve csak a forradalmi feladatok kis hányadát végezhette el. Az imperialista francia megszálló csapatok jelenléte, ellenőrzése eleve korlátozni a diktatúra és a direktórium cselekvési lehetőségeit. Március 25-én alakult meg a szegedi Vörös Hadsereg, amely azonban nem védhette meg a proletariátus diktatúráját. A vesztett háború következményeként jelenlevő francia megszállók lényegében átvették a rendfenntartást. A direktórium tagjainak március 26-án el kellett hagyniuk a várost. De ilyen gyorsan azért a .történelem kerekét nem lehet visszafordítani: a proletárdiktatúra formái április elején még látszólag érintetlenek. Móra a Szegedi Napló április 1-i névtelen vezércikkében hitvallást tett a proletárdiktatúra mellett, és kifejtette, hogy „talán sohase volt a történelemben még diktatúra, amely ilyen megalkuvástalanul kemény, és mégis ilyen istenien emberséges lett volna ... A diadalmas proletariátus nemcsak fenyeget, hanem ígér is: irgalmatlan halált annak, aki moccanni mer az új világrend ellen, emberi megélhetést mindenkinek, aki beéri azzal, amit a maga becsületes munkájával kereshet, a más verejtékezése nélkül. A proletariátus nem vérre szomjas, hanem boldogságra, s abból mindenkinek juttat annyit, amennyi megilleti.” Áprilisban a helyzet egyre áttekinthetetlenebbé, aggasztóbbá vált. Tizedikén Móra az „ellen- forradalmasdi”-ról írt vezércikkében, de még hitte, hogy az új rend expresszvonatát nem lehet kisiklatni. Napok alatt rá kellett döbbennie, hogy túlbecsülte a forradalom erőit, illetve lehetőségeit. Reményei a hónap közepére megkeseredtek, csalódásában legszívesebben elfordult volna a közélettől. Az ellenforradalmi erők hatalomra jutása egyre inkább a forradalom résztvevőivel való leszámolást is jelentette. Most már Móra szemére vetik azt, hogy előadásokat tartott, hogy fellépett a munkáshangversenyeken, és részt vett az egyházi és magánkézben levő műkincsek köztulajdonba vételét előkészítő leltározási munkában. Rövidesen kereszttűzbe került, és ellenségei a városban lépten-nyomon azt hangoztatták, hogy „ő adta el a hazát”. Május elejére a helyzet odáig romlott, hogy Mórának meg kellett válnia a Szegedi Napló főszerkeszt;i székétől. (Búcsúlevelet írt, melyben fojtott keserűséggel jelentette be a lap kiadójának: „Kenyerünk beles felét visszaadom, most már csak azon élünk, amin kezdtük: a haján, noha fogaink már nem olyan fiatalok, mint hajdanán...” Két nappal később még felhangzott egy utolsó akkord a búcsúszóhoz. A harcos- és költőtárs. Juhász Gyula így búcsúztatta barátját Terzinák {Móra Ferencnek) című költeményében: Te is az ódon könyvtárnak zugába Bújtál, ha künn a tavasz csókja égett. És este írtál, sokat és hiába. Mert ólomerdők erdeje mi végett. Ha meghúzódni sem tudsz benne végül És újság rongya lesz minden, mi élet? Mi marad itt meg végső menedékül* Az élet elfáradt Robinsonának, Ha vihartól minden álma szétdül? — Egy jő szivar tán, s egy szép, büszke bánat? (Folytatása következik.)
