Petőfi Népe, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-20 / 142. szám
1979. június 20. # PETŐFI NÉPE • 5 Dunapataj, nyár, délután / Nyár van, délután, és bizony nagyon lassan népesül be a dunapa- taji művelődési" ház. Este hét óra körül azonban akár az előcsarnokban, akár a könyvtáriban, akár más helyiségben néz körül a látogató, beszélgető csoportokat lát maiga körül. Az egyik sarokban a bélyeg- gyűjtők gyülekeznek, a másikban a KISZ-esek várnak valamilyen kulcsra, a harmadikban pedig éppen csak egy kis beszélgetésre ve-. rődtek össze. Természetes, megszokott látvány ez egy művelődési házban. Legfeljebb az feltűnő a figyelmesebb szemlélő számára, hogy harminc év feletti férfit vagy nőt nem sikerült felfedeznie maga körül. A művelődési ház csupa fiatallal van teli. Megszólítom néhá- nyukat... □ □ □ — Bocsánat a zavarásért. Megtudhatnám, hogy ki ön, és miért jött ma este a művelődési háziba? — Siith Zoltán, huszonkét éves kereskedő vagyok. Az áruházban dolgozom. Amikor ott befejezem a munkát, akkor jövök ide. Ám itt is dolgozok — én vagyok a mozigépész. Ma ugyan nem lesz vetítés, de van egy kis bütykölni valóm a gépeken. — Szeretik a mozit Dunapatajon? — Főiként a fiatalok. Igaz, gyakran előfordul, hogy a vetítés kezdetekor még telt ház van, aztán mire az utolsó kockák peregnek, alig ülnek már három-négyen a nézőtéren. Ha nem jó a film, bizony egymás után ürülnek ki a sorok. □ □ □ — Gyura András vagyok, éppen húszesztendős. — A mait leszámítva, mikor járt itt a művelődési házban? — Négy nappal ezelőtt. A Keoma című filmet néztem meg. — Sokan voltak? — Sokan. Már alig lelhetett jegyet kapni aznap. — Mi volt a legemlékezetesebb élménye az utóbbi hónapokban, amit ebben az épületben szerzett? — A legnagyobb élményt nem az épületben, hanem az épület mellett szereztem, a sportpályán. Falubajnokság volt, és fociban a mi vállalatunk csapata lett az első. □ □ □ — Kele Zsuzsának hívnak. Tizenkilenc esztendős vagyok. Legszívesebben akkor jövök ide, amikor valamilyen jó discoműsor megy. Természetesen szeretem a filmeket is, bár ilyenkor nyáron rettenetes meleg tud lenni a nézőtéren. Két héttel ezelőtt volt itt egy néptáncegyüttes, ha jól emlékszem, Szakszentmártonról. Az egész család el- jöt megnézni és nagyon tetszett a műsor mindannyiunknak. □ □ □ Később Balaton József, a művelődési ház igazgatója — aki maga is húszegynéhány esztendős fiatalember — szántén a néptáncosok műsorára hivatkozik, amikor a ház korosabb látogatóiról beszélt. Ám készséggel elismeri, hogy a művelődési házban megfordulók túlnyomó többsége mégis a fiatalok közül kerül ki, akár a szakkörökbe járó, akár a különböző rendezvényekre jegyet váltókat nézzük is. — Ezt a tény természetesen figyelembe vesszük és alkalmazkodunk hozzá, minden tekintetben — mondja. — Sok példát említhetnék, de maradjunk mégis az egyik legfontosabbnál: a program összeállításánál. Már akkor figyelembe kell venni a fiatalok szélsőségeikre is hajló temperamentumát. Az összejöveteleiket nem csupán tartalom, a forma és a módszer, hanem a hangulat kiegyenlítettsége érdekében is alakítani kell. Például a zenés-táncos rendezvényt célszerű úgynevezett „gondolkodtató” számokkal fűszerezni: ezért rendszeresen próbálgatjuk tréfás vetélkedőkkel, érdekes témákról folytatott vitákkal, esetleg vetített képes művészeti előadásokkal dúsítani a discoprogramofcat. Egyszóval igyekszünk, hogy olyanok legyenek a programjaink, mint amilyen maga az ifjúság: komoly is meg vidám is. Káposztás János ■ i Hollós László természettudósra emlékezve ' , $ ' „tV 'C,,. «'vív < ' ' , - • f /«V Sajnos, sokan szinte semmit sem tudnak róla. Pedig egyik kiváló természettudósunk volt. Húsz évig dolgozott Kecskeméten, és munkásságával nagy tekintélyt szerzett a magyar tudománynak. Hollós László Szekszárdion született, 1859. június 18-án. Már ifjúkorában megmutatkozott a természet iránti szeretet». Szabad idejében az erdpt járta, figyelte a természetet, gyűjtött. Az erdő sze- retetéről így ír önéletrajzában: „Az erdő imádása végigkísért egész életemben. Férfikorom szabad napjaiban hátat fordítottam a poros városnak, a tucatemberkéknek, és az erdőben, az ősember templomában, a szabad természetben gyönyörködtem.” Már diákkorában is gyűjtött, szép rovar- és tojásgyűjteménye volt. Ez utóbbit a bajai tanítóképző intézetnek (valószínű Bartsch- nak) ajándékozta. Sajnos, azóta teljesen megsemmisült. Állatok preparálásával is foglalkozott. Iskoláit majdnem minden évben — apja kívánságára — másutt járta. Már akkor is feltűnt rendkívüli rajzkészségével. Később is minden dolgozatához maga készítette rajzait. Eredetileg nem botanikusnak indult. 1883-ban kémia—fizikaszakos tanári oklevelet szerzett. Sajnos, a kémia tanítása az akkori tanterv szerint lassan kikerült az oktatott tárgyak sorából, így több éven keresztül magánhelye- * ken nevelősködött. 1887-ben tanársegéd az egyetemen Entz Géza mellett, de közben a természetrajz szakot is elvégezte. 1891-ben került Kecskemétre, a főreáliskolába, s nyugdíjaztatásáig itt tanított. Keményen dolgozott. Érdeklődése a növénytan iránt, melyet Fáy Béla parkja ébresztett benne, itt terebélyesedett ki igazán. Hamarosan kivált tanártársai közül. Dolgozatai tudományos folyóiratokban és az iskola évkönyveiben jelentek meg. Irt a napilapokba is. Doktori disz- szertációját is Kecskeméten írta, 1892-ben. Ebben az időben alkalomszerűen dolgozott; ami megtetszett neki, azzal foglalkozott. Jelentős lépés volt tudományos munkásságában, amikor felkérték, hogy a készülő Kecskemét-monográfiá- ban a kutakról, geológiai viszonyokról és a növényvilágról szóló fejezeteket ír jár meg. Ebben a munkában 728 virágos növényt írt le. Lelkes tanítványai is nagyban segítették. A növényzet leírását azonban hiányosnak érezte, főleg a virágtalan növényekét. Ekkor fordult figyelme a gombák felé. Nagy segítséget kapott Hazs- linszky Frigyestől, aki lelkesítette munkájában. 1898 és 1903 között harmincnégy dolgozata jelent meg, mind a gombákkal kapcsolatban. 1904-ben a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával kiadták egyik fő művét, melynek címe: „Magyarország Gasteromycetái.” Ez a munka egyszerre ismertté tette nevét egész Európában, és még abban az évben az Akadémia levelező tagjául választotta. A könyvről V. J. Stanek prágai professzor így írt: „A tudományos világirodalomban ritka az olyan mű, amely úgy tartalmilag, mint feldolgozási értékei folytán maradandó helyet biztosított magának, mely mindvégig alapvető, értékes forrásként szolgál, melyhez mindig újból visszatérünk.” A másik — gombákról szóló. — munkáját is Kecskeméten írta 1905-ben, „Magyarország föld alatti gombái” címmel. Majd szép monográfiában dolgozta fel Kecskemét vidékének gombáit is. 1934 fajtát írt le benne, és ezekből háromszáz volt új. Sajnos, Kecskeméthez fűződik élete egyik hagy tragédiája. Mikor Kacsóh Pongrác, a neves zeneszerző került az iskolához igazgatóhelyettesnek, bizonyos átalakításokat tervezett az épülettel kapcsolatban. Ezek érintették azt helyiséget is; melyben a tudós a gyűjteményét tartotta. Mikor az átalakítási tervek Hollós tudomására jutottak, tönkretette gyűjteményét. Részben elégette, részben a szemétbe dobta. Nagyon értékes, szép gyűjtemény veszett el így, és a gyűjteménnyel együtt veszett el a munkakedve is. A végletek embere volt, amit nagyszerűen fejeznek ki Degen Árpád szavai: „... olyan egyéniség, kiben a legnagyobb szerénység párosult a legmagasabb fokú hiúsággal.” Igaz, talán elhárítható lett volna a katasztrófa egy kis körültekintéssel, megértéssel, mindkét fél részéről. Nem kívánt tovább Kecskeméten maradni és tanítani. Szabadságot kért, és édesanyjával Szek- szárdra utazott. Több állást is kínáltak fel neki, de ő nem fogadta el egyiket sem. Ezt így indokolta: „Annyira idealista már én sem vagyok, hogy a tudomány önzetlen műveléséért lépten-nyomon pofont tűrjek pökhendi föllebb- valóktól.” Ha ezekben a szavakban van is némi túlzás, egy kétségtelen tény, hogy Kacsóh nem kezelte Hollóst a neki kijáró tisztelettel és körültekintéssel. 1911-ben a nyugdíj azatását kérte. Otthon — Szekszárdon — a megbántott tudós újból nekikezdett a munkának, az emberekkel szemben azonban soha nem tudott egészen feloldódni. Vélt és tényleges sérelmei sok kellemetlenség kiinduló forrásai lettek. Eár 1920-ban megnősült, a világgal szemben ez sem jelentett megbékélést. Felesége kitűnő segítőtársnak bizonyult, de az emberekkel ő sem tudott bánni. A szomszédsággal állandó perpatvarban álltak. Felesége halála után 37 peres ügy maradt hátra, valamennyi becsületsértési és rágalmazás! ügy. Szekszárdi tartózkodása idején még jelentek meg dolgozatai, így összességében mintegy száz munkát írt. Felesége 1931-ben bekövetkezett halála után leginkább kertészkedett, bélyegeket gyűjtött. Utolsó munkája 1933-ban jelent meg. Ebben Szekszárd vidékének gombáit dolgozta fel. 1940-ben halt meg; kívánságának megfelelően minden szertartás nélkül temették él: Neve fennmaradt, tudományos munkái ma is töretlenül hirdetik nagyságát. Svájcban 1954-ben kongresszust tartottak fő műve megjelenésének 50. évfordulója alkalmából. Richnovszky Andor kandidátus A Légy jó mindhalálig Kecskeméten A hajdani debreceni kollégium Móricz Zsigmond híres művében megörökített igazgatója biztosan megdicsérné a Légy jó mindhalálig bemutatója után a Béke téri tanárokat és diákokat. A jelek szerint egyaránt törődnek az oktatással és a neveléssel. Diákelőadások szervezését ugyanis semmilyen utasítás nem írja elő, mégis vállalják a sok utánjárást, fáradságot, mert tisztában vannak a közös játék emberformáló hatásával. Tekintsünk el az értékes irodalmi művek megismeréséből származó pedagógiai hasznoktól, a tudásgyarapodástól. Fontosabb, maradandóbb az együttes erőfeszítésből, a közös felelősségtudatból fakadó sokféle előny. A diákszínjátszás elsorvadása, elsorvasztása az utóbbi évtizedek sajnálatos jelensége; az újabb próbálkozások, kezdeményezések viszont pedagógiánk általános színvonal-emelkedésével biztatnak. A kecskeméti Béke téri iskola szűk, tömött tornatermében, az ÉPSZER-től kölcsönzött padlókból eszkábált pódiumtól karnyújtásnyira üldögélve, a színbecsületes kisfiú csalódásait és csalattatásait figyelve Szent-Györgyi Albert, az egyetemisták színielőaáfesait hitesen és tudatosan támogató proT fesszor jutott az eszembe. Tudtak a megyeszékhelyi iskolában a No- bel-díjas tudós szíves ajánlásairól, vagy csak a gyermekek nemzetközi éve alkalmából akartak valamit tenni? Azt sem kutattam, hogy az efféle rendezvények mennyivel hozzák közelebb a szülőket, az érdekelt intézményeket, a patronáló brigádokat az iskolához. 9 A fegyelmi tárgyalás. (Krisch Béla felvétele.) Lekötött a naivul bájos játék, az ügyes, jól megválogatott szereplők lelkesedése, az egész szertartás. A tapsokkal sem fukarkodó- közönség is! Kár, hogy betegség miatt a tervezettnél később készültek el a nagy íróra méltón emlékeztető előadással, mert megérdemelne néhány vendégjátékot a kedves társulat. A legnagyobb elismerést Nyilas Misi, azaz Jusztin Sándor és Dan- kó Gézáné, Halász Jenőné tanárok mint rendezők kapták. Méltán! Az iskolaigazgató a főpróbát is számítva harmadszor örvendezte végig a rokonszenves igyekezetét, miközben tájékoztatott arról, hogy civilben ki-kicsoda. Nyolcadikosok valamennyien természetesen, de egyikük országos birkózóbajnok is volt már, másikuk elsőrendű kézi- labdás, a harmadik helyezett a városi tanulmányi versenyen és így tovább. Igazuk .van! Móricz ösz- szefér a lasztival, meg az erős izmokkal. A végén hirtelen abbahagyta az ünneplést, oldalt lépett és egy csatlakozó kihúzásával áramtala- nította a színpadi hálózatot, nehogy az valami bajt okozzon az általános jókedvben. Lám, egy igazi pedagógus ilyen ritka szép pillanatokban sem feledkezhet meg felelősségéről. Ezért szép, ezért nehéz pálya, ezért is örülök, Nyilas Misi Béke téri sikerének. H. N. Weimari irodalmi múzeumok A klasszikus német irodalom emlékeit őrző múzeumi gyűjtemények sok látogatót vonzanak Wei marba. Az elmúlt évben 80 országból több mint egymillióan keresték fel ezeket az emlékhelyeket. A leglátogatottabb volt a Goethe-ház, a Schiller-ház és a nemrégiben átrendezett Herder Múzeum. A Schiller-házban a nagy költő születésének 200. évfordulója alkalmából 1979 őszére a gyűjteményt életrajzi tematika szerint rendezik el. A helyiségeket teljesen korhűen restaurálják, hogy a ház emlékhelyjellegét még jobban kiemeljék. (BUDAPRESS — PANORAMA) FÖLDES ANNA: Így élt Móra Ferenc (7.) Hiába jelent meg ez a vers csak névtelenül, -r-jelzéssel a Félegyházi Hírlapban, az egész iskola, az egész város tudta, hogy a nyíltan ellenzéki költemény a lapban egy éve már rendszeresen névvel is szereplő diákköltő, Móra Ferenc írása. Irodalomtanára, Szalay Gyula korholta is, óvta is nagy reményű tanítványát; de Móra Ferenc akkor már elindult a imaga választotta márciusi úton. Elindult a „költők tilalmasában” — a Parnasszusra. Két part között Az én bűnöm az a hallatlan szomjúság volt; az a -határt nem ismerő mohóság, amellyel nem tudtam egy kútnál megállapodni, hanem mindig másik után rohantam ... Az egész életem abban telt el, hogy magányos kis sajkámon, melyet nem kötöttem soha senki nagy hajójához, hol ide, hol oda csapongtam a két part, a tudomány és a szépirodalom közt. Ki is szálltam, hol az egy liken, hol a másikon,' de végleges megtelepedésre kikötni nem tudtam egyiken sem. Mert ha valameddig elidőztem az egyiken, annál mohóbb vágy kergetett vissza a másikhoz, és így lettem egész életemre félbemaradt egzisztencia, írónak is, tudósnak is. Utazás a katedrák körül Az 1896—97-es tanévben a fél- egyházi főgimnázium érettségi kimutatásában a kilencesnél, Móra Ferenc neve után azt olvashatjuk: „tanári pályára készül”. A tizenkilenc éves, sovány, de nagy reményű poéta tehát 1897 őszén Budapestre utazott, minden tudományok drágán mért forrásához. Beiratkozott a bölcsészkarra, tanárjelöltnek. (Szegény ember gyerekénék, ha már papnak nem ment, a katedra jelentette a karriert.) Választását a botanika tudománya iránti érdeklődésén kívül a természettel, a növényekkel és virágokkal való gyerekkori szoros -kapcsolat is indokolhatta. Tréfás büszkeséggel emlékezett rá Móra, hogy azok közé a ritka természetrajzszakos diákok közé tartozott, akik meg tudták különböztetni a rozsöt a búzától. De szerette a mikroszkóp-gyakorlatokat is, és bizonyára az évfolyam legjohbjad közé tartozhatott, azért választotta maga mellé asszisztensnek Mágó- csy Dietz Sándor, a híres profesz- szor. Könnyen lehet, ha teljes egészében tudományos érdeklődésének élhet, ha alapvizsgája jelesre sikerül, ném is lesz belőle. „félbemaradt egzisztencia”, hanem jeles, tudományos férfiú. Hiszen nem a tehetsége hiányzott hozzá, hanem csak az az egyetlen célra összpontosított figyelem, amely -máig is a tudományos szenvedély és előhbrejutás alap- feltétele. Mórát viszont a botanikán kívül Kövesligéthy Radó professzor csillagászati előadásai is vonzották, belékontárkodott — a későbbi múzeumigazgató mérhetetlen hasznára! — a régészetbe, foglalkozott esztétikával, és nem hagyta hidegen a nyelvészet sem. Két tudományág metszőpontján született legelső, egyetemi hallgató korában, 1900-ban közzétett tudományos dolgozata is: Népies növénynevek a Kis-Kunság flórájában címmel. Ez a természet - rajzi és néprajzi ismereteket is feltételező tanulmány a nyelvészek tudományos folyóiratában, a Magyar Nyelvőrben jelent meg. Ettől kezdve Móra Ferenc írásaiban a mezei és más virágok tudományos és magyar nevükön is szerepelnek. A tanulmány ugyanis, ha nem is hozott korszakos tudományos eredményeket, legalább kivívta a ikörömke, a pim- pimpáré — a gyermekláncfű —, a tikszem és pipitér nevezett szakmai „egyenjogúságát”. Móra nemcsak a tudományokban, az egyetemi társaséletben is jeleskedett. Később nemigen emlegette, de írott nyomai vannak az Egyetemi Körben vállalt szereplésének, az általa szervezett „tudományos viták és retorikai estélyek” sikerének és kudarcának. Az utóbbiért szenvedélyesen bírálja is — a többi között az Egyetemi Lapokban — diáktársai közönyét. Tanszéki asszisztens, szakosztályi elnök és házi poéta ... Igazán úgy tűnhet, hogy Móra Ferenc fél egyházi bölcsész- hallgató élete legszebb esztendeit tölti Budapesten. A valóság azonban majdhogynem ennek az ellenkezője. Móra Ferenc gondok közt morzsolja és pergeti a napokat, árva, szegény és boldogtalan a fővárosban. Se kenyér, se szerelem — minek is örülne? Diákköri költészetéről szólva, említettük már a nagyon fiatal félegylházi múzsa, Walleshausen Ilonka nevét. De szerelmi regényükről mostanáig nem esett szó. Hetedikes gimnazista korában egy diákmajálison ismerkedett •meg Móra Ferenc a helybeli borbélymester törékeny termetű, hamvasszőke árvájával. Ha létezik „szerelem első látásra”, az övék az volt, mert szót alig-alig váltottak. Inkább csak áhítatosan nézték egymást. Később aztán hosszú, ábrándos sétákat tettek. Érzelmeiről az ifjú könnyebben vallott versben, mint élőszóban. Szerelme azonban ennek ellenére — vagy éppen ezért? — meghallgatásra, viszonzásra talált. Egy esztendő sem telt bele, 1897-ben a múzsa és a poéta már a polgári szokásoknak megfelelően el- jegyzlk egymást. A kapcsolat a családnak is kedvére van. A nyolcadik osztály büszkesége örömmel vállalja Ilonka bátyjának, Walleshausen Gyulának korrepetálását. Hogy fizetséget kapott-e érte a jómódú özvegytől vagy sem, arról nem szól a krónika. De valahányszor Gyulának ruhát vettek vagy csináltattak, az instruktor úr is kapott egy hasonlót. Mutter,ka — Ilonkának a családdal együttélő nagymamája — ebben az időben már vőlegénynek emlegeti Ferkót. A fiatalok számára azonban to- bábbra is ritka ünnep a találkozás, hiszen Ilonka egyelőre a hódmezővásárhelyi óvónőképző növendéke, és csak jelesebb ünnepeken látogat haza. Mire a menyasszony túljut a képesítőn, a vőlegénynek kell jövője érdekében elhagynia Félegyházát. Esküvőre, míg Ferencnek egzisztenciája nincs, természetesen nem is gondolhatnak. A négy egyetemi esztendő, a kényszerű távoliét szerelmük nagy próbatételének ígérkezik. A vőlegény levélben is, versben is panaszolja a köztük levő földrajzi távolságot, és nem csinál titkot belőle, menynyire félti menyasszonyát. Félti a magánytól, mások csábításától, a pletyka fullánkjától, de legfőképpen attól, hogy túlságosan nehéz terhet és bizonytalan jövőt vállalt, amikor életét az övéhez kötötte. Lehet, hogy a szenvedéssel köt az frigyet, aki az enyémhez fűzi életét, de az is lehet, hogy babérral koszorúzom meg annak homlokát, aki megfelezi szenvedéseimet. Nem ígérek semmit, de sokat adhatok”. (Ilonka születésnapjára írott leveléből, 1899. május 10-én.) Valószínűleg mind a ketten szenvedtek a hosszú várakozás alatt. De a nehezebb sors, a küzdelmesebb élet a fiúnak jutott. A szegénységgel, igaz, nem Budapesten ismerkedett meg. A magányos és otthontalan fővárosi nyomorúságot azonban ezerszer keservesebbnek érezte a gyerekkorinál. Ablaktalan, Gyöngytyúk utcai albérleti szobáját a tanárjelölt úr leendő sógorával, Walleshausen Gyulával osztotta meg. Fűtés híján többnyire a Rókus Kórház konyhaablakain kitóduló gőzbe járt melegedni. Ebédet István bátyja közbenjárására és a tanítók Eötvös-alapjának terhére a Pannónia vendéglő „szabad asztalánál” kapott. De ez az alapítványi koszt kevés volt egész napra egy fiatalembernek. (Folytatása következik.)
