Petőfi Népe, 1979. június (34. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-19 / 141. szám

1979. június 19. • PETŐFI NÉPE • 5

A zöld repkénnyel befutott iskolaépület mögött helyezkedik el a környező tanyavilágban élő és Izsákon tanuló gyerekek otthona. Ugyanaz a rendeltetése, ami a tanyakollégiumoké, bár hivatalosan a hétközi otthon szerepét tölti be. Tíz évvel ezelőtt ez volt az első kifejezetten diákotthon céljára épített intézmény az országban. Barátságos, modern épület, világos, tágas termekkel. Ezekben évente százhúsz diák élvezheti a zavartalan tanulás, valamint a kényelmes, kulturált környezetben élés számtalan előnyét.

„Mindig csengetnek...”

— Igyekszünk eltalálni a szájúik ízét — Mezei Istvánná, László József né és a többi szakácsnő elégedetten figyelik kosztosa- i'k jó étvágyát. — Tíz éve, az első otthonlakók bizony sokat sírdogáltaik eleinte a szüleik után. Odaültünk melléjük, úgy vigasztaltuk őket. Faggattuk, mit ennének? Sorolták. Zsíros kenyeret, paprikás krumplit. Az otthon megszokott ételeket.

— A mostaniak mit szeretnek?

— Ugyanezt. Nem győzzük kenni a zsíros kenyereket. Lebbencs- leves, paprikáskrumpli, mákos tészta, ez a mindenük.

Lassacskán megbarátkoztak a salátáikkal is. Itt tanultaik meg késsel-villával enni. A kicsik eleinte addig nem nyúltak a sültihúshoz, amíg a tanárok apróra nem vágták. Most követelik a szalvétát, a kést-villát akkor is, amikor nincs rá szükség. Sáiska István nem kis büszkeséggel jegyezte meg, hogy sokfelé jártak már, jónevű éttermekben is megfordultak a gyerekeikkel, de szégyent még nem vallottak velük. A látottak alapján hadd tegyem hozzá, hogy udvariasságukról, viselkedésükről, táplálkozásuk kulturált módjáról sok felnőtt is mintát vethetne.

Hogyan tovább ?

Tíz év alatt százötven diákotthonos végezte el az általános iskola VIII. osztályát. Mi lett belőlük?

— Általában minden osztályból két-három gyerek megy tovább gimnáziumba, főleg Kecskemétre — válaszol az igazgató. — Ugyanennyien választják a szakközépiskolát, zömmel szakmát tanulnak. A fiúk körében a mezőgazdasági gépszerelés a vonzó, a lányoknál divatos foglalkozás a bolti eladó és a vendéglátóipari felszolgáló. Osztályonként általában két-három gyerek otthon marad. Nagyon sok az elvált szülő, és ahol az anya egyedül nevel több gyereket, szükség van . a legidősebb keresetére. Hiába kérjük, hogy taníttassa tovább a fiát, vagy a lányát, nem hallgat ránk.

Előveszi az idén végzők osz- tálykönyrvét: tizenhatan fejezik be a VIII. osztályt. Többségük a vendéglátóiparban helyezkedik majd el, vagy szakmunkástanulónak jelentkezett. Néhányan az egészségügyi szakközépiskolát választották, s hárman nem tanulnak tovább. Közülük Farkas Lacit sajnálja a legjobban.

— Elsős korától nálunk van. szinte a jobbkezünknek számít, ügyeskezű, szorgalmas gyerek. Eleinte nehezen bírtunk vele. Vadóc volt, elkülönítette magát a többiektől. Elhatároztuk, hogy megtesszük munkafelelősnek. Azóta nincs vele gond. Kiváló szakmunkás lenne belőle.

Almási Laci esete egészen más. Ha nem is kitűnő tanuló, de eszes, igyekvő. Ősztől a kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban tanul tovább. Miért éppen ottt?

— További terveim is vannak, szeretném, ha állatorvos le'nne belőlem. Ügy érzem, hogy ehhez a gimnázium az, ami hozzásegít,

— A tanya után mit találtál a legszokatlanabbnak?

— Mindent. Főleg azt, hogy

mindig csengettek. Időhöz vagyok kötve. Korábban is volt bizonyos rendszer az életemben, de nem ennyire kötött. Persze, ezt is meg lehetett szokni. Ahogyan az otthontól való távollétet is, pedig nagyon hiányoztak a szüleim. Viszont kaptam cserébe valami egészen nagyszerűt. A közösséget. Vadas Zsuzsa

» Tanulás után közös tévénézés a társalgóban.

• Étkezések előtt mindenki szalad kezet mosni.

• A szakácsnők úgy főznek, mintha mind a százhúsz gyerek a sa- . jutjuk lenne.

Mit ad az otthon ?

Délelőtt csendes, kihalt az épület, Ahogy a szomszédban véget ér a tanítás, csapatostól érkeznek a gyerekek. Előbb a kicsik, utánuk a hetedikesek, nyolcadikosok. Egyenest mennek a cipőváltó terembe, ahol papucsra cserélik az utcai lábbelit. Figyelmeztetni senkit sem kell. A legkisebbek is példás igyekezettel alkalmazkodnak a házirendhez.

Kovács Bözsi most végzi a II. osztályt, tavaly költözött be az otthonba. Tanyán laknak, Ágas- egyháza közelében.

— Szereted a tanyát?

Komolyan megrázza a fejét.

— Féltem a baglyoktól. Tyúkokat sem tarthattunk, mert a rókák mindet elvitték. A buszra is sokat kellett várni. Villanyunk sem volt, meg fürdőszobánk sem.

— Nagyon hiányzott?

— Nagyon. Most már jó lesz. Beköltöztünk Kecskemétre és ott már van minden: villany, fürdőszoba.

— Ezért is örülünk annak, hogy diákjaink fele már alsótagozatos — mondja Sáska István igazgató. — Pár éve nyolc-kilenc kicsivel kezdtünk és ma ötvenhatnál tartunk. Sokkal kisebb a lemaradása annak, aki már első osztályos korától közénk kerül. Jelenleg még mindig öt külterületi tanyai iskolából kapjuk a diákjainkat. Ezek: Páhi, Orgo- vány, Fülöpháza, Ágasegyháza, Fülöpszállás.

— Érdekes, hogy a neveltségi hiányokat hamarabb , pótolják, mint a tanulmányit. Ha elromlik a zuhany, már reklamálnak. Igénylik a rendszeres tisztálkodást. Természetesnek tartják, hogy evés előtt kezet mosnak, késsel-villával esznek, rendben tartják a szobájukat. Ez gyorsan beléjük ivódik. Sajnos, a tanulásban nehezebb ilyen kimagasló eredményeket felmutatni.

Bár másutt is így ennének!

Mindjárt meg is győződhetünk az igazgató szavainak igazáról. A ragyogóan tiszta ebédlőben, szinte szertartásosan zajlik az étkeztetés. Elsőnek a naposok érkeznek. Még a fiúk is fehér kötényt kötnek, kikészítik a poharakat, tálcákat, evőeszközöket. Gál Péter legyőzi „férfias” önérzetét és bevallja: otthon is így szokott teríteni, kötényben. Az egyik napos az érkezők kezét veszi tüzetes vizsgálat alá. Egy kisdiákot visszaküld kezet mosni. A mulasztáson rajtakapott fiú behúzott nyakkal iszkol a mosdóba, de visszafelé már büszkén mutatja fel a tenyerét. „így mindjárt más” — bólint a napos —, és beereszti.

A többiek csendben kanalazzák a bablevest. ízlik a mákos tészta is.

• Sáska István igazgató: „A szülők első perctől kezdve megbarátkoztak a diákotthonnal és támogattak bennünket.”

(Fényképezte: Tóth Sándor)

SIKERÜK TITKA: AZ ÖSSZEFOGÁS

Politikai könyvek Kiskunfélegyházán

A közelmúltban a megyei pártbizottság kibővített osztályértekezletén a kiskunfélegyházi városi pártbizottság megérdemelten vette át a pártirodalom terjesztéséért a vándorzászlót. Tíz esztendő alatt négyszeresére növelték a Kos- suth-kiadványok forgalmát. A párttagok közül minden harmadik járatja a Pártéletet vagy a Társadalmi Szemlét, s tavaly félmillió forint értékű politikai könyv talált gazdára. A sikerek hallatán felkerestük Kollár Pált, e tevékenység irányítóját, hogy mondja el: hogyan tudtak szinte egyik évről a másikra az élre törni?

Hamar kiderül róla, hogy sok éves tapasztalata van a pártirodalom terjesztésében; hiszen tizenhét-tizennyolc esztendővel ezelőtt — mint a félegyházi ruházati, ktsz fizikai állományú dolgozójának —, neki is volt ilyen pártmegbízatása. Később, mint a tiszaalpári pártbizottság titkára irányította az ilyen jellegű munkát. Azóta pedig újra Kiskunfélegyházán, a városi pártbizottságon dolgozik — öt esztendeje —. munkaköri kötelessége is.

— Az egyik első számú feladatom a pártoktatás módszertani irányítása. Igen gyakori tehát, hogy magam is ajánlom ezt vagy azt a könyvet valakinek

— mondja Kollár Pál. A legfontosabb felismerésnek azt tartom, hogy egyetlen ember képtelen áttekinteni és irányítani ezt a munkát. Elgondolkoztatott bennünket a bajai példa, ahol már huzamosabb idő óta egy társadalmi bizottság látja el ezt a feladatot. Hogy ez milyen hatékony ösztönző lehet, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy

— három éven keresztül — rendre a bajaiak nyerték el a vándorzászlót. Mi két évvel ezelőtt szerveztük meg az öt pártmunkásból álló bizottságot, amelynek vezetésével Juhász László elivtársat, a Villamosszigetelö és Műanyagfeldolgozó Vállalat

nyugdíjasát bíztuk meg.

□ □ □

Néhány későbbi mondatból kiderül, hogy a bizottság többi tagja — Erdei Pál, Szabó Jánosáé, Bolyár Jánosné és Purunczki Istvánná — szintén sok éves könyvterjesztői tapasztalattal rendelkezik; ennélfogva valamennyien sok hasznos ötlettel látják el a pártalapszervezeteket. Az ilyen találkozások jó alkalmak a tájékoztatásra, de ugyanakkor a tájékozódásra is. Jórészt ennek tudható be, hogy a Kiskunfélegyházáról Defutott megrendelések szinte mindig az utolsó példányszámig elfogynak: alaposan ismerik ugyanis az igényeket azok, akik a kiadványokat kérik a megyei Kirendeltségtől.

□ □ □

A siker tényezőit sorolva — folytatja Kollár Pál — nem szabad megfeleldkezni arról sem, hogy a maga instruktori területén minden pártbizottsági munkatárs fontos kérdésnek tartja a

• Legutóbb Kollár Pál vette át * megyei pártbizottság vándorzászlaját.

pártirodalom terjesztését, s ugyanolyan figyelemmel kíséri, mint a saját ügyeinek alakulását. Nagyon hasznosnak bizonyult az is, hogy a városi pártbizottság a politikai könyvnapok megnyitójaként

évente rendez nagyszabású, vásárlással egybekötött politikai könyvkiállítást. Ez a rendezvény nagy erővel irányítja a figyelmet a politikai könyvekre, és ezek terjesztésére. Ennek kedvező hatása szinte felmérhetetlen. Jórészt ennek köszönthető például, hogy a pártirodaiam terjesztése egyre inkább a pártmunka szerves részévé válik, s hogy az e területen tevékenykedők jó munkáját, kiemelkedő eredményeit rendszeresen elismerik. Az idei esztendőben például hárman utaztak jutalomüdülésre a Szovjetunióba. A társadalmi bizottságunk egyik tagja, Szabó Jánosné pedig megkapta a Kulturális Minisztérium Kiadói Főigazgatóságának oklevelét.

□ □ □

A fentiek alapján úgy gondolom, 'minden olvasó egyetért azzal : a pártirodalom kiskunfélegyházi terjesztői megérdemelten kapták a vándorzászlót és a többi elismerést.

K. J.

w®$m

FÖLDES ANNA:

így élt Móra Ferenc

(6.) Bizonyára ezzel a sok-sok jelessel függött össze, hogy Móra felső osztályos korában valamiféle „törvényen kívüli” állapotba került a félegyházi gimnáziumban. Tanárai alig feleltették, becsületére bízták a tudományukat. Tudták, hogy nem fog visszaélni a bizalommal. Ellenkezőleg. Beke Lajos jegyezte fel azt is, hogy a na- todik osztály elvégzése után a kitűnő diák a nyári vakációt az év közben felületesebben elsajátított növénytani anyag elmélyítésére fordította. Amikor tanárai rábízták, szívesen tartott még órát is helyettük. Hatodik—hetedikes

gimnazista korában az akkor füzetekben megjelenő Pallas Lexikont kezdte jegyzetelni. Mezősi Károly arról tudósít, hogy először csak az írók, költők életrajzát írta ki, de azután, ahogy bővült az érdeklődési köre, kijegyezte a mitológiára, növénytanra, csillagászaira és filozófiára vonatkozó ismereteket is. Sokszor hajnalig írt. És csak akkor hagyott fel szenvedélyével, amikor kiderült, hogy túlságosan sok petróleumot fogyaszt, édesanyja pedig sírva fakadt, mikor hajnalban felkelt dagasztani, és fiát még mindig a lámpa mellett görnyedve találta.

Érettségi vizsgája is valóságos ünnepszámba ment. Tanárai visz- szaemlékezése és a jegyzőkönyv szerint kitüntetésül nem a névsor alapján, hanem legelsőnek és egymagában vizsgáztatták 1897. június 11-én. Móra nem számított effajta megkülönböztetésre. Éppen *k.nl tanult a tanyán, amikor érte mentek. Délelőtt tizenegy óráig várt rá a bizottság, amíg végre feketébe öltözötten megjelent. A tizenhét nyolcadikos közül ő volt az egyetlen, aki minden tárgyhó1 jelesen érett. Magyar nyelvi dolgozatát még külön is kiemelte a bizottság.

Márciusi ifjak az iskolapadban

Móra egész életében szeretettel gondol vissza a félegyházi iskolára. Nemcsak az itt szerzett tudásért hálás tanárainak, hanem azért is, mert az iskolapadban sem kellett megtagadnia az otthonról

magával hozott negyvennyolcas hazafiúi lelkesedést, a függetlenség szellemét. Meghatottan idézte azt a történelemórát, amelyen Trungel János magyarázott diákjainak Szapolyai Jánosról, a török és német marcangolta magyar hazáról. és közben egyszer csak kibuggyant szeméből a könny. Az első tanár volt, akit a harmadikos diák sírni látott a hazáért... Ám a félegyházi tanárok, a krónika szerint, nemcsak sírni, harcolni is tudtak az országért. Móra diákkorában a testület még számon tartotta. hogy Fazekas László és Seres László tanár urak vezető szerepet játszottak 1848-ban Félegyházán. Hogy Fekete Imre földrajztanár, az algimnázium későbbi igazgatója, tüzértiszt volt a szabadságharcban.

Büszkék voltak rá, hogy tanítványaik közül szép számban álltak be az iskolapadból önkéntesnek.

Tudták, számon tartották mindezt az illetékes tanügyi hatóságok is. Ezért zaklatták a forradalom után igazolási eljárásokkal az iskola tanárait, és ezért szüntették meg — költségvetési indokokra Hivatkozva, a város vezetőinek minden erőfeszítése ellenére — 1854- ben a gimnáziumot. (A közben elemi iskolaként működő félegyházi gimnázium csak 1861-ben nyitotta meg újra a kapuit.)

Amikor Ferenc az iskola tanutója lett, Holló László — a város függetlenségi párti képviselőjének testvérbátyja — volt az igazgató. A tanári kar jobbára derék negyvennyolcasokból állt, és — az író egy megjegyzése szerint — -meg

sem maradhatott volna közöttük az, aki másként gondolkozik. Hivatalosan persze az oktatás királyhű és vallásos szellemben folyt, de azért mindenki természetesnek vette, hogy megemlékezzenek Kossuth Lajos 90. születésnapjáról. Méghozzá nem titokban, hanem úgy, hogy városszerte beszéljenek róla. A krónika szerint egy hazafias érzelmű iskolaszéki tag tette lehetővé a parádés ünnepet. Harmincegy Kossuth-képet ajándékozóit a nagy napra az iskolának, s a diákok — tanáraik tudtával — ki is függesztették valamennyit.

Móra ebben az időben már nemcsak eminens diák, de az iskola ünnepi szónoka, alkalmi költője is. Nem kétséges, hogy érdeklődésen, tehetségéh kívül bátyja már kivívott országos tekintélyének is köszönhette ezt a szerepet.

Móra István zentai, később hor- gosi tanító neve akkoriban már egyre gyakrabban szerepelt a fővárosi lapokban. Elszórtan megjelenő verseit 1894-ben Földszint címmel kötetben is kiadták. Valójában földszinti poézis volt Móra Istváné, nem tartozott a magyar költészet élvonalába. Egyhúrú lantján a családi élet idilljét, a kisvilág boldogságát szólaltatta meg, s ha látóköre olykor-olykor kitágult, a puszta szépségét és a vallás vigaszát énekelte meg sallangmentesen egyszerű, ám kissé nehézkes sorokban. A korabeli népies-nemzeti kritika természetesen elismeréssel fogadta jelentkezését. Szalay Gyula, Móra Ferenc irodalomtanára is dicsérte. A Szegedi Napló tartalomban és formában egyaránt hiánytalan magyarságáért ünnepli. Csak Móra István egy későbbi verséből derül ki, hogy azért volt olyan kritikus is, aki egyszerűen „lehajította őt” a Parnasszusról. Félegyháza azonban büszke volt szülöttére, olyannyira, hogy a neki szánt babérkoszorúból verselő öccsének is juttatott néhány levelet előlegbe.

Móra István ösztönző példája egyidejűleg óvatosságra is intette Ferencet. Az Űj Időkhöz beküldött legelső versét' tizenihat éves korában Bartos Imreként írta alá, nehogy bátyja kedvéért szánalomból vagy barátságból közöljék. A második költeményt már a maga nevén, de azért István tudtán kívül bocsátotta útjára. Irt még a Magyar Figaróba is, Féhér György néven, versenként öt korona honoráriumért; de azért a legszorosabb szálak a Félegyházi Hírlaphoz fűzték.

Vajon mi ihlethetne egy gimnazista költőt a századvégi Kiskunfélegyházán, ha nem március 15-e szelleme és az első szerelem? Móra Ferenc mindkét ihletforrásból merített. S kamasz fejjel olyan világfájdalomnak adta át magát, hogy halálhangulatú lírája csak a pszichológusoknak Vagy az irodalomtörténészeknek adhat témát. Ám a korabeli emlékkönyrvköltészet szabályai szerint írott versek — legalábbis a címzetteknek — sok Örömöt szerezhettek. Az első versekben még egy barna kislány a múzsa, de nagyon hamar átadja a helyét a szőkének. Róla — Walleshausen Ilonkáról — még

sok szó lesz ebben az életrajzban ... A legérdekesebbek és legtartalmasabbak a diákköri költészetben a szülőkről, főként az édesanya gondokkal terhelt életéről feljegyzett költői képek. Édesbús bánattal, de felháborodott, sértett igazságérzettel szól a diákpoéta édesapja rosszul fizetett, verítékes munkájáról és a családra szakadó gyötrelmes szegénységről is.

„Móra tizenhét éves ifjú, hetedikes gimnazista, amikor az ország nagy ünnepségek színtere volt: 1896-ban a honfoglalás ezredik évfordulóját ünnepelte. A millennium alkalmából jelent meg Móra első hazafias költeménye, a Pusztaszeren című. Erről a verséről később maga is úgy emlékezik, hogy amikor írta, a Költők tilalmasában járt. Ezt nevezi „egyetlen politikai versének”, de „mit tudja azt egy^ hetedikes gimnazista, mi a politika?” A költemény ugyanis nemcsak a pusztaszeri ünnepség jelentőségét emeli ki, azt, hogy ott mindenki és minden ünnepelt:

Telt szívvel, teli fénnyel Kegyelettel bízó hittel, hanem refrénjében bátran és nyíltan megkérdezi:

Hát a magyar király hol van?

Miért nem jelent meg ott a „magyar király” is, ahol „az egész magyar nemzet ünnepel?” (Mezősi Károly tanulmányából.)

(Folytatása következik.)

A tízéves izsáki diákotthonban